Délmagyarország, 1987. október (77. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-12 / 240. szám
6 Csütörtök, 1987. október 15. DM Röviden 42. HET Október 12-étSI október 18-áig Az elmúlt hét csendes, igazi őszi időjárása derített bennünket, igaz, éjszakánként igen lehűlt a levegő. Ezen a héten változó felhőzet mellett sem várható csapadék. Délutánonként 20-25 fokig és felmelegedhet a levegő. A hét közepétől még a felhőzet is csókken. A fázósabbak azért már csukják be esténként az ablakukat, mert hajnalonta 3-8 fok várható. A reggeli párásság és a köd figyelmeztesse a korán induló autósokat az óvatos vezetésre. Ez az időjárási előrejelzés talán kedvez a mezőgazdaságban dolgozóknak és a hétvégi kertekben bogarászóknak is. Másodszor is szedhetik a fűszerpaprikát termesztők és még az elmaradt kukoricatörésre is jó idő ígérkezik. Köszönthetik névnapjukon Rezső. Miksa, Kálmán, Ede, Helén, Teréz, Gál, Hedvig és Lukács nevű barátaikat, ismerőseiket. Moszkvában tanácskoznak a KCST-tagáliamok képviselői, és a világpolitikai események mellett Szegeden ülésezik majd a Szegedi Művészeti Tanács is. Ki Zámbó Anikó? Nem tudja senki. Sosem látta senki, nem ismeri senki, s mikor a névsorolvasások (katalógus) alkalmával elhangzik, hogy Zámbó Anikó, a többiek azt mondják, ilyen nevű ember itt nincs. Bizonyosat ugyan nem sokat tudnak ffelelőle — hiszen nincs is —, mindössze ennyit, hogy fölvételi vizsgája (másodszorra) eredményes lett, a beiratkozáson azonban már nem jelent meg. A hallgatók névsorába mégis bekerült, tehát a névsorolvasást mindig az ő neve zárja. — Zámbó Anikó! — Nincs — mondja ilyenkor Ballagi. — Hogyhogy nincs? — kapja föl fejét a tanár. — El sem jött1 a beiratkozásra — mondja Koczkai. — Ha nincs, hát nincs — mondja a tanár sértetten, és leteszi szemüveget. — A főiskola nem kötelező. Vagy: — Zámbó Anikó! — Nincs — mondja Ballagi. (A tanár jól megnézi Ballagit.) — Nem maga az véletlenül? Ne. ve? — Ballagi — mondja Ballagi. — El sem jött a beiratkozásra — mondja Koczkai. Ki ő? — Az helyes — mondja a tanár elégedetten, és leteszi a szemüvegét — Több levegő marad a teremben Vagy: — Zámbó Anikó! — En vagyok — mnndja Ballagi (A tanár jól megnézi Ballagit.) — Nem maga a Ballagi'' Neve? — Ballagj — mondja Ballagi. — Nahát, akkor meg miket beszél nekem itt összevissza! üljön le! Koczkai fészkelődik: — Elnézést, ha esetleg kimehetnék egy percre.. — Menjen csak, menjen, menjen! — mondja a tanár. — Ne beszéljen bele az órámba! Koczkai kimegy, és a köve'/kező pillanatban a helyére zuhan egy ötkilós mennyezetdarab. A tanár arca, mint a kréta. — Üristen ... Fölbolydul a terem, Koczkai padján törött téglák, vakolatdarabok, fölötte cementpor füstöl, padszomszédja az ijedtségtől se holt, se eleven. A csoport összevissza rohangál, a mennyezetet lesi mindenki, végre megtalálják az ajtót, kitódulnak a teremből, utolsónak a tanár. Sikoltozás, kiabálás, szalad a portás, a szomszédos termekből ijedt fejek bukkannak eló. — Dől az épület! — ordítja valaki A tanár üvölt: — Az udvarra! Mindenki az udvarra' Megvan mindenki'' Hol van Zámbó Anikó? — Itt vagyok — dörgő hang tör elő a földből, beleremeg az épület. — Itt vagyok — susognak az udvaron a fák. — Itt vagyok — csapódik egy ajtó. — Itt vagyok — szól a visszhang, — Igen, igen, eljöttem, itt vagyok ... A szakadó mennyezet híre gyorsan terjed, néhányan le is szaladnak az első félemeletig, de ott bizonytalankodva megállnak. Nem dől itt már semmi! Mi az a kis darab mennyezet; majd aládúcolják. Előkerül a munkavédelmi előadó: — Mi történt tulajdonképpen? A tanár: — Leszakadt egy darab mennyezet a kétszáztizenötösben. — Személyi sérülés? — Semmi, hál' istennek, semmi. Valaki előrohan: — Gyerekek, a Kocz*--'" a Koczkait megfojtották e vécében. Falfehér a tanár, maga ete suttog: — Itt van... Igen, itt van, megjött Zámbó Anikó. Farkas Csaba yiyl Városi JZEGED J televízió Október 12., hétfő Szeptember 21., hétfő 19.00— 39.30: Képújság 19.30: Esti mese az Hona utcai óvodából — Beszéljünk a kábeltelevízióról Nyilatkozik a Gelka és a Szelka — Reklám Sportesemények: vízilabda — Plck Kupa futóverseny „Adóötpcrc" Képeslapok Görögországból Magyar Rádió Szeged Október 13., kedd Október 10., szombat 5.30— 8.00: Alföldi Hírmondó zenés hírműsor — benne: 5.40: Falurádió — a Kossuth rádióból 8.15: Otközben 6.30: Lapszemle 6.45: Reggeli párbeszéd — Szót kérekl 7.00: Hírek, tudósítások — Kossuth Továbbá: információk Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéből — programajánlat, Időjárásjelentés, sport. Szerkesztő: Polgár Gyula Műsorvezető. Bozó Beatrix COLLÉG IIIM ARTIUM Az Üjszövetségről tart előadást Benyik György, a Collegium Artium vallástörténeti szekciójának foglalkozásán ma, hétfőn este 8 órai kezdettel a Károlyi Mihály Kollégiumban (volt Délépmunkásszálló). SZÉPEN SZÓL A MAGYAR NÓTA Ezzel a címmel Béres Ferenc Liszt-díjas érdemes művész és Lipcsey Edit operetténekea műsoros estjét rendezik meg holnap, kedden fél 7 órakor a Volánklubban. ÖSZI LEHALÁSZÁS Országszerte jó ütemben halad az őszi lehalászás; mintegy 200 üzemben ad munkát az idei „termés" betakarítása. Az összes halastavi vízfelület mintegy 24 ezer hektárra tehető, úgyhogy bőven van munkájuk a szakembereknek, akik az elmúlt évi „hozamot" valamelyest meg is haladó halmennytséggel számolnak. KÖZGAZDASÁGI NAPOK Holnap, kedden újabb plenáris előadással folytatódik a X. Csongrád megyei közgazdasági napok rendezvénysorozata. Délután 3 órakor a technika házában, a földszinti előadóteremben, Kemenes Béla, a .»ATE egyetemi tanára a fogyasztói érdekvédelem néhány időszerű gazdasági és jogi kérdéséről tart előadást. Délután kettő órakor a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat kultúrtermében Gonda Ferencné lesz az elóadó. A téma: Az elmúlt években végrehajtott rekonstrukciók és termelési-szervezésj intézkedések hatása. A programfüzetben megadott időponttól eltérően, az Infláció és pénzügyek Magyarországon (előadó: Huszti Ernő) címmel meghirdetett előadás is kedden, 15 órakor kerül megtartásra az MNB Csongrád Megyei Igazgatóságán (Szeged, Deák Ferenc utca 17.), a tanácsteremben. Záporesór szél Előrejelzés az ország területére ma estig: átmenetileg országszerte beborul az ég, ismétlődő eső, záporeső, néhol zivatar várható. A déli, délnyugati szél élénk, időnként erős, rövid ideig viharos lesz. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 10—15 fok között, a legmagasabb r.appali hőmérséklet általában 15 fok körül, keleten még 20 fok körül várható. SCIKLUB A Galaktika sci-fi-klub következő összejövetelére október 13-án, kedden este 6 órától kerül sor Újszegeden, a Szolgáltatóház utca 3. szám alatt. Ezúttal Héder. vári Péternek, a Mai Magazin rendkívüli kiadásában megjelent, A repülő csészealjak című cikkét vitatják rtieg. Azokat is várják, akik úgy vélik, hasonló jelenséggel már találkoztak. GIXERKONCERT Európa szívében címmel a Gixer együttes ad koncertet ma, hétfőn este 8 órai kezdettel a Délép Vár utca 1. szám alatti Inter-klubjában. MÉG LEHET JELENTKEZNI A Csongrád Megyei Művelődési Központ által meghirdetett nyelvtanfolyamokra még lehet jelentkezni. Akik érdeklődnek az angol, .a német, a francia, az olasz kezdő és haladó kurzus iránt, aktóber 15-éig a helyszínen jelezhetik igényüket. •fi Következtetét — Te hiszel abban — kérdezi Hermáim a feleségét —, hogy halálunk után porrá válunk? — Igen, persze «- így a feleség. — Akkor aé«as csak a . szekrénybe, ott legalább három hulla feksziklm »'fi LEGYEN ÖNMAGA KOZMETIKUSA Ezzel a címmel a testápolásról ipdul előadás-sorozat a Bartók Béla Művelődési Központban: az első alkalommal holnap, kedden délután 5 órakor megrendezendő foglalkozásokon a résztvevők megismerkedhetnek a különböző bőrtípusokkal, az alkalmi sminkeiés rejtelmeivel és egyéb kozmetikai műhelytitkokkal. RÉGI MAGYAR FILMEK — VIDEÓN Régi magyar filmeket kezdenek vetíteni videón a Rákóczi utca 1. szám alatti Vasutas Művelődési Házban: holnap, kedden délután 5 órától első alkalommal a Dankó Pista című alkotást láthatják az érdeklődők. A sorozatra a művelődési házban bérletek és jegyek egyaránt válthatók. Tapir-, gazella- és vízi ló bébi ÜTIBESZAMOLÓ Dél-Amerika természeti tájain címmel diavetítéssel illusztrált előadást tart Gimesiné Dudás Irén ma, hétfőn este 6 órakor, a Juhász Gyula művelődési Központban. Hétvégén a piacon A fővárosi állatkertben először látott napvilágot tapirbébi, amely csaknem 8 kilogrammos születési súlyával még saját fajtáján belül is igencsak fejlettnek számít. Ennek az egyébként Dél-Amerikában honos állatnak a kicsinye most még hasonlít a vadmalachoz, később azonban majd „kinövi" a csíkjait. A kis tapír a nap nagyobb részében egyelőre még a mamája mellett pihen. A dorcas gazellák családja is újabb jövevénnyel, egy nőstény gidával gyarapodott. Mamájának az idén ez mar a második gidája. A család bővülése azért is örvendetes, mert a Szahara északi vonala mentén élő dorcas gazellák a kipusztulóban levő fajok körébe tartoznak. A gida most még csak ritkán látható, mert fajtájának az a sajátossága, hogy a kicsinyek 5-6 hetes korukig elbújva élnek. A legújabb apróság. a csütörtökön született vízilóbébi érkezése még az orvosokat, az ápolókat is meglepte, hiszen a mama már jócskán benne van a korban. A Momba névre hallgató anyaállat ugyanis az állatkert egyik legöregebb vízilova: 1958-ban került Budapestre, s akkor lehetett ifjú kora küszöbén. A kései utód a jelek szerint egészséges. A kis víziló a szüleivel együtt a nagy medencében látható. Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága lányunk, a szeretett édesanya, nagymama, élettárs, amvós és rokon. DOVALOVSZKI MlllALYNÉ Szilágyi Sára életének 46. évében, hosszan tartó. súlyos betegség következtében elhunyt. Hamvait örök nyugalomra október 15-én 34 órakor helyezzük a Belvárost temető ravatalozójából. A gyászoló esalad. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen édesanyánk, ÖZV. SIMON FFRENCNÉ Oszt ián Margit életének Bit. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 14-én 11 órakor lesz a református temető ravatalozójából. A gyászoló család. Köszönetet mondunk a Családi és Társadalmi Eseményeket Rendező Intézetnek, a Szeged városi pártbizottságnak, a Domaszéki Szőlőfürt Szakszövetkezet párt- és gazdaságvezetésének. a helyi községi panvezetóségnek, valamint a domaszeki általános iskola vezetésének felejthetetlen halottunk. VARGA ILLÉS temetési szertartásának méltó megrendezéséért. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, volt kollegáknak. a Domaszéki Szőlőfürt Mg. Szakszövetkezet part- és gazdaságvezetésének. dolgozóinak. tagjainak, a Szeged varost pártbizottság munkatársainak, a községi partve2etoseg es alapszervezet tagjainak, a község) tanács vezetőinek és dolguzóinak, a pedagógus partalapszervezet tagjainak, az általános Iskola dolgozóinak és tanulóinak, a megyei. a Szeged vürosi és a Domaszék községi társadalmi és tanácsi szervek képviselőinek, a szomszédos kozsegek part- és gazdasai, valamint tanacsi vezetőinek. a Vutan teherforgalmi üzemegység 3. csoport dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk. VARGA ILLÉS temetésén megjelentek, részvétükkel es vlragaikkal. valamint részvétnyllvánito távirataikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk a II. Kórház belgyógyászati osztály adjunktusának, orvosainak és ápoloinak. a körzeti orvosnőnek és a körzeti ápolónőnek, akik élete meghosszabbításáért fáradoztak. A gyászoló család A naptár mutatja, lassan már október közepére érünk. De cz még alig látszik piacaink kínálatán, hiszen a zöldségválaszték kielégítő, sőt még tegnap is találkoztunk dinnyeárusokkal. Ami pedig az árakat illeti, ezeket rögzíthettük: az élő csirke kilója 50—58, az élő tyúké 45—55, az élő pulykáé 60—62, az élő libáé 50, az élő kacsáé 50—60, a tejfel literje 80, a túróé 40—90, a tojás darabja 2,30—3 forintba került. A burgonya kilója 8—14, a sárgarépáé 10—12, a petrezselyemé 20—25, a vöröshagymáé 8—12, a fejes káposztáé 5—8, a kelkáposztáé 8—12, a karalábéé 8 —10, a karfiolé 5—10. a paradicsomé 5— 10, a paprikáé 6—16, a főzőtbklé 5, az uborkáé 10—30, a zöldbabé 15—30. a zöldborsóé 40—50, a fokhagymáé 80—120, a parajé 16—25, a gombáé 70, a görögdinnyéé 5—6, az almáé 6—25, a körtéé 10—25, az őszibaracké 40, a szilváé 16—25, a szőlőé 18—50, a héjas dióé 50—60, a száraz babé 40—60, a savanyú káposztáé 30 forintért kelt. A mák literjéért 70—100, a saláta darabjáért 3— 5, a kukoricáért 2—3, a retek csomójáért 3—6, a zöldhagymáért 5—8 forintot kértek a hét végén. DELMAGV ^ORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Fclelőa kiadó: Klspál Antal — Szerkesztőség <a kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház «740. — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja, Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. «720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dfj egy hónapra «1 (orlnt — ISSN 0133—425 X