Délmagyarország, 1987. október (77. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-10 / 239. szám

76 Szombat, 1987. október 10. DM| "raguin Emlékpark a mohácsi síkon obeliszk a Stefánián A víziievi ieazeatósáe székházá- szei ők s vezért — Az a hosszúlábú asszony vajon ki lehet? Úgy tartja a karját, mintha vinne valakit. kilencéves kislány kérdezi ezt a közelemben, a Mohács és Sátorhely közötti Emlékhelyen. Szavai döbbentenek rá, mennyire hajlik a gyermek az absztrakcióra, milyen érthető is számára a modern szobor. Én bezzeg fél órája keresem Kanizsai Dorottyát, és csak most ismerek rá, előttem áll, Babits Mihály sorait eszembe idézve: „Mint a sötét asszony a mohácsi téren..." Pedig csak a gyász sötétítette a nagyasszonyt, úgy másként nagyon is iündöklő alakja volt ő történelmünknek. Hogy az általa vállalt áldozat mekkora lehetett, arra itt döbbenünk rá, ebben a parkban, ahol öt tömegsírra leltek a régészek. Itt csak ötre, dc ha mind a harmincezer (vagy még több, hiszen törökök is estek el) halott csontjait meg akarnák találni, akkor 25 négyzetkilométernyi területet kellene felásni. Iszonyú lehetett az a munka, amit Kanizsai Dorottya irányításával 400 jobbágya elvégzett, megakadályozva ezzel a halottak meggyalázását, és óriási járvány pusztítását. A nagyasszony azonosí totta is az általa ismert holtakat, és értesítette utóbb a családokat. Sokat ismert, két nádor özvegye volt, asszony létére is „országnagy" bölcsességét, erényességét azzal is elismerték, hogy egyetlen nőként helyet kapott az országgyűlésben. 400 évig nem is háborgatta Dorottya temetőjét senki. Csak a mi századunk elején kezdődtek ásatások, melyeket később dr. Papp László régész folytatott fáradhatatlanul, s eredményesen; az első két tömegsír 1960-ban napvilágra került, ezeket eleinte csak oszlopok és dróthuzalok védték a felszántástól. Dr. Papp László meghalt, a kutatás pedig — heves viták közepette — abbamaradt. Kérdéses volt ugyanis, hogy anyagiak hiányában mi helyesebb: az ásatás folytatása vagy a meglévő leletek méltó megőrzése? Ez utóbbira végül is azért került sor, mert ehhez a helyi összefogás is elégnek bizonyult. Baranya Megye Tanácsa, Mohács város, az Országos Természetvédelmi Hivatal, a Bolyai Állami Gazdaság és ipég 54 intézmény, vállalat, azonkívül egyéni és csoportos társadalmi munkások mintegy 18 milliót érö felajánlásával 1975 késő őszén elkezdődött a földmunka, melynek során három újabb tömegsir került elö, feltárásukat a pécsi Janus Pannonius Múzeum régésze, Maráz Borbála vezette. 1976-ban a kutatás befejeződött, az Emlékpark elkészült. Ma virágok borítják a halottak dombjait, 'közöttük kopjafaerdö. Van, amelyik élethű szobrot formáz (például a csaknem gyermek U. Lajos király, a szerzetes-fővezér Tömöri Pál jól felismerhető alakja); némelyik jelképes, de jellegzetes vonásokat hangsúlyozó (pl. Kanizsai Dorottya, Szulimán szultán, Mária királyné jelzésszerű szobra, és a csatában elpusztult 15000 ló emlékjele). Sok a régi magyar kopjafa, a népművészet ihletét hordozó; ezek már Mohács következményeire utalnak, a felégetett falvak lemészárolt lakosságára, a rabszolga- vagy janicsársorsba hurcoltakra is emlékeztetnek. A kopjafákat faragó művészek stílusa eltérő, de a közös kegyelet összehangolja alkotásaikat. Kő Pál dinamikus lendületű faszobrai valóságos csatatéri látomást tárnak clcnk, cs utalnak a küzdelem borzalmára, és a következmények szörnyűségeire is. (Például Szulejmán szultán figurájához levágott fejeket hordozó kötélkosár tartozik, jelzi, hogy a szultán a foglyok közül 1500-at nyomban lefejeztetett.) Király József festett sirjelei a tetemek stílusát és a magyar fejfák motívumait használják fel, miközben színeikkel is szólnak a halottakról (vörös és mélybarna a harcban elesetteké, kék a gyermekeké stb.). Ifj. Szabó htván a népi fafaragás gazdag formanyelvén mondja el nemcsak a csata, hanem az azt követő másté! szá„Hősvértől pirosul! gyásztér, sóhajtva köszöntlek. Nemzeti nagylétünk nagy temetője. Mohács!" A fiatal király Paripák emlékére zad panaszát is; és utal a születő reformációra a halálon diadalmaskodó életet jelképező életfáival. Kiss Sándor az alföldi és az erdélyi temetők kopjafáinak világát hozta ide az emlékparkba; Kanizsai Dorottyát Samu Géza álmodta fába. Az Emlékhely kapuja Pölűskei József alkotása (török templomot formázó ívét csontokra emlékeztető bronzidomok töltik ki). Ezen a kapun évente mintegy százezer hazai, illetve külföldi látogató halad át. Jártak itt törökök, és elrémültek az elődök kegyetlen tetteitől; jöttek belgák, hogy kegyelettel emlékezzenek Mária királynéra, akit özvegységében Belgiumba küldött kormányzónak császári bátyja, és aki e hivatalában népszerű lett; és tömegesen zarándokolnak ide a külföldről hazalátogató magyarok is. A hazaiakról nem is szólva: diákok, táborozó úttörők, a Duna mentében nyaraló családok, turisták jönnek, nézelődnek, gondolkoznak. Emlékeznek. Nemcsak a mohácsi vészre, hanem a 160 évvel későbbi, második mohácsi csatára is, amelyet a Budát már visszafoglalt, egyesült európai seregek diadalmasan vívtak rteg 1687-ben, szabaddá téve ezzel az utat dél felé, és kiűzve a törököt egészen a temesi bánságig. „A harcot, amelyet őseink vivtak, békévé oldja az emlékezés" — József Attila feliratban idézett sora is a békét vési szivünkbe, hiszen ez az egész emlékpark a „hószin szárnyú béke" heves vágyát sugározza. Mert nem csupán az a harc ijesztő, amit modern eszközökkel vívnak, hanem az is, amelyben karddal, dárdával, buzogánnyal közelről rontottak egymásra a harcosok, hiszen akkor látták a másik szemét. A tekintetét. A félelmét. A mohácsi ezrek álmát ringatja a messze nyúló síkság. A látogató emlékezetében pedig újra felrémlik Kisfaludy Károly már bevezetőben idézett, híres versének utolsó pár sora: „És te virulj gyásztér! a béke magasztos ölében, Nemzeti nagylétünk hajdani sirja. Mohács!" BOZÓKY ÉVA A vízügyi igazgatóság székházának (Tanácsköztársaság útja 4.) falán dombormű örökíti meg Rapaics Radó (1848—1907) emlékét. A szép dombormű Markup Béla alkotása, és alatta a következő szöveg olvasható: „A földművelésügyi minisztérium vízügyi főosztályának két évtizeden át vezetője volt, kimagasló érdemeket szerzett az árvízvédelem fejlesztése és a hazai folyók szabályozása körül." Ez a dombormű a 75 éve, 1912. október 13-án felavatott obeliszken állt, a Stefánián, ott, ahol most gyermekhinták találhatók. Az emlékmű gondolatát a szegedi ármentesitö és belvízszabályozó társulat vetette fel, és jó szövetségest talált a Magyar Mérnök- és Épitészegyletben, amelynek szegedi osztálya ugyanekkor alakult meg. A szobrász művét 1912 májusában küldte le Szegedre, és az obeliszkre a következő felirat került: „A hazai folyók szabályozása körül szerzett kiváló érdemeiért, melyek megörökítéséül a 90-ik számú tiszai átvágás az ő nevét nyerte, szülővárosának, Szeged sz. kir. városnak és a szegedi ármentesitö és belvízszabályozó társulatnak hozzájárulásával emelte 1912-ben a m. kir. földművelésügyi miniszter." A szervezők között ott találjuk — amint a korabeli újságok írják — Reök Ivánt, Lázár György polgármestert és Csernovics Agenort, társulati igazgatót. Az ünnepségre számos mérnök érkezett Szegedre, a Magyar Mérnök- és Építészegylet országos vezetőségétől, de a vidéki mérnökegyletek is képviseltették magukat. Az avatóbeszédet Rónay Jenő, Torontál vármegye főispánja tartotta, az emlékoszlopot Lázár György vette át a város nevében, majd koszorúkat helyeztek el az oszlop talpazalán. A Szegedi Napló 1912. okt. 12-i száma irja: „A magyar mérnökök holnap országos ünnepet ülnek Szegeden. Megint mérnöki monumentum mot lepleznek te abban a városban, amelyben az első magyar mérnökszobor áll, a Vásárhelyi Pálé. Ez a mind-mnstanáig egyedül álló mérnökszobor mintha szimbóluma volna a magyar mérnökségnek. Ml nálunk, a ho! pár év óta olyan pazarul osztogatják a szobrokat és emlékműveket valódi és mondvacsinált nagyságoknak, a mérnökökre sohse gondolt senki. Költőket és katonákat részesít leginkább a halhatatlanságban a népkegy, de a mérnöki tudomány nagy hőseire nem gondolt senki, hololt bennük együtt van a költő és a katona. A vonalak művészei ők s vezérei a számhadseregnek, melynek feladata anyagi gyarapodásunk biztosítása és fejlesztése. Óriási szerepkörük van a technikusoknak, s ők becsülettel betöltik annak minden ágát. Értelmi erejük méri ki az űrben a csillagok útját. Mértékre szedvén a száraz és a tenger térviszonyait, utait a hajóknak és gőzösöknek kiszabván, egy testté kapcsolják össze a föld öt részét... Megbecsülhetetlen gazdasági hasznokat hajtanak a köznek és tudományuk nélkül számtalan kényelmét nem ismernénk az életnek." Tehát Szeged első mérnökszervezete is 75 éve alakult meg a Városháza nagytermében, ahol részt vett Kovács Sebestyén Aladár műegyetemi tanár, a Magyar Mérnök- és Epitészegylet elnöke. A szegedi osztály elnöke, Reök Iván megnyitóbeszédében bejelentette, hogy közel 100 fős létszámmal számolnak. Söpkéz Sándor műegyetemi tanár A mérnökök munkája az ökonómia fejlesztésében cimmel tartott előadást. Ezután Tóth Mihálynak, Szeged város főmérnökének értekezését olvasta fel Hoffer Imre mérnök, egyleti titkár Szeged város újjáépítéséről. Ennek az első mérnökszervezetnek későbbi utódja az 1944-ben alakult Mérnökök, Műnökök és Vegyészek Szakszervezete, amely az egész országban egyedülállóan csak Szegeden volt. Ezt követte a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete, majd 1948-tól (Szegeden 1949-től) az MTESZ, amely ma a megyében 8,5 ezer tagot fog össze a műszakitudományos haladás szolgálatában. Ugyanakkor az 1892-ben létesített Dugonics Társaságban is munkálkodtak mérnökök, elsősorban a tudományos osztályban, továbbá más alkotó műhelyekben is. BÁTYAI JENŐ Kapaics Radó emlékműve, mögötte a Hungária (Kass) Szálló L apozgatva a szerkesztőségi telefonkönyvet (84-es kiadású), fölfedeztem egy cimet, melynek irásképe a következő: „Zoo Hobby Gazdasági Munkaközösség, élősarok-berendező". Cím: Gáz utca satöbbi, telefonszám ennyi meg ennyi. — Témának ez is téma — véltem, s péntek lévén beiktattam következő heti munkatervembe: „Pozitív cikk az élösarok-berendezóről". Aztán eljött a hét vége, s nem akart kimenni fejemből ez a gazdasági munkaközösség. „Élösarok-berendezö..." Hogy is van ez? Bemegy a kliens, kér egy ilyen és ilyen élősarkot, legyen benne bromélia, orchidea, Nymphaea alba, Nuphar luteum? Kék és rózsaszín levélibéka, hideg szemű kockás pithon, krokodil-baby, ékszerteknős, lüktető torkú iguána? Perzsaszőnyeg-mintás óriáskígyó ül a karosszékben moccanástalanul, nézi a tévét, s — tán célzatosan — a nyelvét öltögeti? Miközben körülötte a család: no, gyerek nem, mert nincsen, csak az asszony, ki nem dolgozó, hisz el(ki)tartja a férj, a csíkos trikós, szőrös karú nepper? Dallamos csengő trilláz, megérkeztek a vendégek, a férj üzletfelei, napbarnított, köves-gyűrűs, sörhasű figurák, egyeztetik a soros teendőt (munkaterv!), s a feleség barátnői, az estélyi ruhás hölgyek? Táncban, halk zenében folytatódik az est, majd mindenféle másban, végül alvásban a medvebőrön? A kigyó peÉlősarok dtg nézi mindezt, és nem mozdul, csak ha álkulcs motoz a zárban, hangtalanul nyílik az ajtó, de addigra már ott is van, s halálos szorításában vergődik a betörő; közben — tükrén a tavirózsák — csobog a szobai szökőkút? „Élősarok-berendező"... Nem tudom, ki mint van vele, és mindenesetre ügy, hogy élősarkot berendezni kitűnő szórakozás. „Végy tíz kiló kerti földet, keverd el tőzeggel, illatos avarral..." Filodendron, rododendron, léggyökérzet, klorofill... Kúszónövény, élő, pipázó törpe, fénysugár, elrejtett forrásból... — „A gyomor kápolnájának legfelső lépcsőfokán, pacallal körülvéve, két bíborszín gladióluszcsokor között, egy kagylókkal diszitett akvárium koronázta az oltárt, s két aranyhal úszkált benne szüntelenül." (Zola) — „Amikor Cortez bevonult Iztapalapanba, katonáit meglepő látvány fogadta: átlátszó forrászöld vizben, a kikövezett óriási akváriumban versenyt kergetőztek a legkülönfélébb halak, közöttük rákok, csigák és vízisiklók, ezerfajta egzotikus moszat, vízen űszó gyönyörű virágok, melyek minden esztendőben csak egy napra tárják ki hűsszínű, káprázatos pompájukat" (Passuth László). — „A mennyezetről üveggömbök és cserépámpolnák lógnak le, s bennük a futónövények dús levelei. Valóságos Riviéra költözik be ilyenkor a virágablakba" (Nádai Pál). — „És a nyárfasor, a Klosterpatak mellett, ahol durbincsokat fogtunk! Megint berendezhetsz egy akváriumot, halakat tenyészthetsz, ki-be járhatsz, nem kell kérdezned senkit, s még zongorázhatsz is, ha akarsz (Érich Maria Remargue). — „A szökőkút kristálytiszta vizében ezernyi arany- és ezüsthalacska csillogott, mint megannyi eleven ékszer" (H. BeecherStowe). — „Egy akváriumot látnak, melyben régen nem cserélték ki a vizet, a víz zöldes, a halak fickándoznak és buborékokat engednek" (Ehrenburg). — „Szemem előtt egy medúza verdeste az akvárium üvegét, erőtlenül ráncolta körgallérját, és szétfoszlott a homályban. Leszállt az éj, tintafellegek oldódtak fel a tükör vizében, s eltemették a legutolsó megtestesülésemet is" (Sartre). Hát nem csodálatos? Ki az, aki ilyen élményekről lemond (ráadásul pénzért) egy gmk javára? — ' Emlékszel, mit mondott az Akváriumban, amikor összetalálkoztatok: Ezek itt ezrével úszkálnak az üveg alatt, egyedül ti kelten vagytok a szamarak" (Ray Lawerj. — S a végeredmény: ,.Az ügyvéd még ült, pálmák és akváriumok függönye mögött, egyedül" (G. Arpinoj. Fenti idézetek összekeresgélésével nagyjából el is telt a hétvégém. S hogy miként íródik le majd a cikk? Valahogyan így: „a természeti környezet egyre elhatalmasodóbb mérvű pusztítása arra készteti az embereket, hogy lakásuk egy sarkába becsempésszék az élő, zöld világot"... — De ne vágjunk a dolgok elébe! Hétfő napja fölvirradván, elmentem a Gáz utcába, a gmk-nak azonban nyomára nem leltem, hírét-hamvát nem találtam. — Megszűnt, uram — mondta egy ember, kérésemre előmászva kocsija elől, amit épp javított —, már vagy két éve, hogy megszűnt. — És visszamászott a Lada alá, fogai közt egy franciakulccsal. — Hm — mondtam magamban —, a gmk-nak nyilván nem érte meg a géemkázás. Úgy látszik, igazam volt: az emberek saját maguk szeretik berendezni élősarkukat. Az is elképzelhető persze: „a természeti környezet egyre elhatalmasodóbb mérvű pusztítása korántsem készteti arra az embereket, hogy lakásuk egy sarkába becsempésszék az élő, zöld világot." Ugyanakkor az sem valószínűtlen, hogy az emberek egy része mostanában mindenekelőtt saját maga saját lakásba csempészésével van elfoglalva. S az élősarkot csak későbbre tervezik. FARKA8 CSABA ie»*.-.. miiebi