Délmagyarország, 1987. október (77. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-30 / 256. szám
2 Péntek, 1987. október 30. Országos konferencia Pécsett országos bányaegészségügyi konferencia kezdődött csütörtökön, a Magyar Tudományos Akadémia és a Pécsi Akadémiai Bizottság bánya-egészségügyi bizottságainak közös szervezésében. A tudományos ülés munkájában öt szocialista ország szakemberei — orvosok, biológusok, bányamérnökök, közgazdászok — vesznek részt. A háromnapos tudományos ülés fő témái: a bányaegészségügy informatikája. a porártalom elleni védekezés és a bányászati munkaélettan. A hazai és a külföldi kutatók 75 előadást tartanak ezekből a témákból. A szakemberek most első ízben foglalkoznak önálló konferenciatémaként a bányaegészségügy informatikájával. Létrejöttek ugyanis az intézményi, műszaki és szakmai feltételei annak, hogy a számítógépeket is bevonják a bányászok egészségének megőrzésébe, illetve helyreállításába. Nyitott egyetem Gödöllőn Várhatóan jövőre megkezdődik a képzés az ország első nyitott egyetemén. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem, az LSI Alkalmazástechnikai Tanácsadó Szolgálat és a KISZ KB — mint védnök — szervezéséfelvételi vizsga nincs. Felga), 3 szigorlat és 12 beszámoló kötelező letételét, tervezik. További feltétel, hogy angol nyelvből legalább alapfokú nyelvvizsgát kell tenni. Diplomamunkát is kététel viszont az érettségi szltenek a hallgatók; a mávagy az azzal egyenerteku ^^ sikeres szigorlat után vei hazánkban új oktatási bizonyítvány, s a jelöltnek választanak ki egy témát, forma honosodik meg. A erkölcsi és orvosi szempont- ame, va]amely alkalmazási' Mezőgazdasági Gépészmér- bol alkalmasnak kell lennie szakterülethez kapcsolódó nöki Kar új tagozataként a mérnöki pályára. A fris- .mikroelektronikai feladatok működő nyitott egyetemen sen érettségizett fiataloktól kidolgozását Kívánja me° A okleveles alkalmazott mik- a tanulni vágyó nyugdíjasig djp]()mamunkál a komplex roelektronikai mérnököket bármilyen eletkoru es fog- államvizsga során az Állami képeznek majd. A tananyag- lalkozású ember beiratkoz- vizsgáztató " Bizottság előtt ban szereplő természettudo- hat, akit erdekei az alkal- kel] megvédeni A képesítést mányi, társadalomtudomá- mázott mikroelektronika. A bizonyitó okleveleket a Gönyi, általános mérnöki és tantervtervezet négy ciklus- döU6i Agrártudományi Egyemikroelektronikai alapisme- ra osztja fel a tananyagot; tem á , és • A • reteken túl kiemelten foslal- ezek vegen a hallgatok - vizsgáztató Bizottság elnöA világ számos fejlett orkező ciklus stúdiumaira. A sikeres otthoni tanulást szágában már hagyományos " intézményében szerzett oktatási formában a hallga- "TI!?" pesítéssel tök jórészt önképzéssel, önálló otthoni munkával tanulnak. Ebben az újszerű, teljesen önköltséges oktatási formában bárki részt vehet, Gyászközlemények Fájó szívvel tudatjuk, hogy Fájó szívvel tudattuk, hogy BARANY ISTVANNÉ „, , SZÜGYI JÁNOS ~ 87 éves koraban csendesen elStrfán Terézia hunyt. Temetése november 3életének 79. évében hirtelen el- án 11 órakor lesz az Újszegedi hunyt. Hamvasztás utáni bú- temető ravatalozójából. Gyácsuztatása november 2-án 15 szóló felesége és családja, órakor lesz a szöregi temető ra- Köszönetet mondunk mindvatalozójából . A gyászoló csa- azon rokonoknak, ismerősökIád. nek. szomszédoknak és mu.nka... , társaknak, akik felejthetetlen Mely fajdalommal tudatjuk, halottunk, hogy a szeretett férj, édesapa, TÓTH GULYÁS MIHALYNÉ após, testvér és rokon. Dudás Julianna NAGY GYULA, temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fatdalmuna vízmüvek dolgozoja életének kat enyhíteni igyekeztek. A gyá48. eveben hirtelen itlhagvott szóló család. bennünket. Hamvasztás utáni Köszönetet mondunk a rokobucsuztatasárol értesítéssel le- noknak. ismerősöknek, barátokszunk. A gyászoló család. nak, szomszédoknak és mindSotía el nem mülö fájdalom- ?z°knak' aklk «úeJthetetlen hamal tudatjuk mindazokkal, akik LO"XV P MATYASNÉ tisztélték és szerették, hogy ozV EQm MATYASNE OJ Ferenczi Krisztina KIS JÓZSEF, temetésén megjelentek, részvéa legdrágább férj. édesapáink és í,ukkel ,és virágaikkal mély fájnagyon szeretett apósunk és for- dalmunkat enyhíteni igyekeztek, rón szeretett nagyapa október A gyaszolo csalad. 28-án szive örökre megszűnt do- Halas szívvel mondunk koszobogni. November 3-án de. 11 nelet mindazon rokonoknak. ísórakor kísérjük utolsó útjára az merósoknek a haz lakóinak, Alsóvárosi temető kápolnáiéMA BORZÉ AZ AGROKERNEL Egyes cikkek kedvezménnyel kaphatók. NÉZZEN BE HOZZÁNK! Nyitva: 7—14 óráig. Agrnker Vállalat, Dorozsmai út 33. ból. A gyászoló Sándor u. 5. család, Löwi ÖZV. VIKOR FERENCNÉ temetésén megjelentek és jelenlétükkel. virágaikkal mély fájFájó szívvel tudatjuk, hogy dalmunkat enyhíteni igyekezszeretett édesanya, anyós. tek. A gyászoló család, nagymama és dédmama. Köszönetet mondunk a rokon -rivr noknak. ismerősöknek. szomozv. TOTll PALNE szédoknak, akik felejthetetlen volt dombegyházi lakos életé- halottunk, nek 77. évében rövid szenvedés CSENKI VERONIKA után meghalt. Temetése novem- búcsúztatásán megjelentek, ber 2-án délelőtt 11 órakor lesz részvétükkel és virágaikkal a Belvárosi temető ravatalozó- mély fájdalmunkat enyhíteni jából. A gyászoló család. igyekeztek. A gyászoló család. Közlemények A Dégáz és Tigáz Vállalatok felhívják a palackos gázfogyasztók figyelmét, hogy tartalék PBgázpalackot valamennyi gázcseretelepen — postai befizetés, illetve egyes telepeken készpénzfizetés ellenében — korlátozás és várakozás nélkül vásárolhatnak. Saját gázellátásának biztonságát fokozza, ha tartalékpalackja van, és azt rendszeresen cseréli. Dr. Annus János nőgyógyászati magánrendelése november és december folyamán szünetel. A Démász Szegedi Üzemigazgatósága értesiti a lakosságot, hogy Szeged. Római krt. 42. szám, József Attila sgt.-sarok, sarki élelmiszerbolt előtt lefektetett 1 kV-os földkábelt 1987. október 30-án feszültség alá helyezi. Ezen időponttól kezdődően a földkábel érintése életveszélyes és tilos! Szolgáltatóipari vállalat Csongrád megyei ágazata lakossági és közületi SZOLGÁLTATÁSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRA előnyös feltételekkel alkalmaz minden IPARI és ÉPÍTŐIPARI szakmában önálló munkavállalót, képzett szakmunkást fő- vagy mellékfoglalkozású, bedolgozói munkakörben. Esetleg brigádok jelentkezését is várjuk. Bővebb felvilágosítással a kirendeltségvezető áll szíves rendelkezésükre. — Kirendeltségünk címe: O Szeged, Fűrész utca 9. Telefon: 30-562. ALUMÍNIUMSZERKEZETEK GYÁRA HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, SZÁNTÓ KOVÁCS JÁNOS U.162. AZ ALyMlNIUMSZERKEZETEK GYÁRA, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, pályázatot hirdet műszaki osztályvezetői munkakör betöltésére. O A vállalat A Magyar Alumíniumipari Tröszt készárugyártó vállalata. Fő gyártási profilja: alumíniumvázas térelemek, szendvicspanelek, trapézhullámú lemezek, építőipari állványrendszer, különböző tartályok és egyéb alumíniumtermékek gyártása. A műszaki osztályvezető feladata: a vállalatnál folyó gyártmány és gyártmányfejlesztés irányítása, a konstruktőrök és technológusok munkájának irányítása. A munkakör betöltésének feltételei: — gépészmérnöki (üzemmérnöki) végzettség — legalább 5 év ipari szakmai gyakorlat (vezetői gyakorlat előnyt jelent) — erkölcsi, politikai feddhetetlenség — 45 év alatti életkor. A munkakör besorolása: az 5/1983. ME számú rendelet szerint, A 3/1. A kinevezés határozott időre szól, mely meghosszabbítható. A pályázatokat 1987. november 15-éig írásban kell benyújtani a vállalat címére: Alumíniumszerkezetek Gyára, Hódmezővásárhely, Szántó Kovács János utca 162. PL 37. 6800. Felvilágosítást Herczeg János személyzeti osztályvezető ad. A pályázat tartalmazza a pályázó részletes önéletrajzát, jelenlegi munkahelyét és beosztását, jövedelmét, eddigi beosztásait és tevékenységét. PRÓllAlJA KI SZERENCSÉJÉT! 1987. évben, ha nálunk helyezi cl a megtakarított pénzéi, minden 10000 forintos, legalább egyéves lekötésű betételhelyezéskor SORSJEGYET ADUNK! Nyeremények: Dacia személygépkocsi, színes televízió. mosógép, kerékpár, rádió, valamint egyéb értékes nyeremények. Sorsolás: 1988. január. SZÖREG ÉS VIDÉKI: TAKARÉKSZÖVETKEZET Szőreg, Részke. Decik. Újszeged. Tiszaszjgel. Ujszentivin. Kubekhlza, Mihálylelek. Gyilaret. ke, valamint az egyetem koznak majd a gazdaság kü- ha az előírt vizsgákat tellönböző szektoraiban alkal- jesítették - komplex, vagyis ^ktoradírja"alá' Mivel^'a mázott mikroelektronikával, írásbeli, szóbeli szigorlaton s ' köVetelméezen belül ,s a szamitastech számolnák be tudásukról. t tám;" ^ a ¡. n.kai «meretek magasabb Csak sikeres; szigorlat eseten egyetem diplomáia szintű oktatasavai. lehet beiratkozni a követ- egyenértékű lesz az Porszag bármely felsőfokú oktatási kéIMPORT GÉPALKATRÉSZEK HAZAI GYÁRTÁSÁRA vállalkozókat keresünk A gyártandó termékek bemutatóját 1987. november 10-én, 9—15 órakor tartjuk az MKT ÚJSZEGEDI SZÖVŐIPARI VÁLLALAT kultúrtermében, Szeged, Alsó Kikötő sor 11. Előzetes felvilágosítást ad: MKT műszaki osztálya, telefon: 62/54-244/106 mellék. könnyíti. A hallgatók rendelkezésére áll majd oktató- A szervezők a tananyag csomag, programozott tan- összeállítására és az oktatásanyagot tartalmazó tan- ra flz tudományterülekonyv, hang- es kepszalag, , . , s számítógépes program. Az tek Jeles tanarait kutatóit, egyes tárgyakat oktató ta- szakembereit kérik fel, fügnárral egyéni konzultációs getlenül attól, milyen intézlehetőség is lesz. A szerve- ményben dolgoznak Már fo_ zok szeretnek elernt, hogy , ., azok az ifjúsági és műve- lyik a tananyag osszeallitasa lödési házak, klubok, ahol és megkezdték az angol van videoberendezés, lehe- nyelv előkészítő oktatását is. tőséget adjanak a hallgatóknak az oktatófilmek levetítéséhez. Ebben számítanak a KISZ támogató közreműködésére. A nyitott egyetemen figyelembe veszik az előzetes tanulmányokat, így lehetőség lesz arra, hogy a második diplomát szerzők bizonyos tantárgyak esetében felmentést kérjenek a vizsgakötelezettség alól. A diploma megszerzéséhez 22 kollokvium (szóbeli vizsGYÜMÖI.CSFACSEMETE- ÉS DÍSZNŐ VÉNY-A RÜSITAS. Újszeged, Népkert sor 6. Közület részére Dacia személygépkocsi Ü.I AI.LAPOTBAN ELADÓ. Érdeklődni: 26-433, Dudásné. Tisza-parthoz közel Induló társasházban 1.5 szobás, valamint tetőtér-beépítéses lehetőségű lakások leköthetők Anyagbeszerzés folyamatban van. Érdeklődni: 12-949/4-es telefonon, délutáni órákban. Jó forgalmú vendéglátó egységemet ELADOM, BÉRBEADOM, vagy fiatal házaspár személyében ÜZLETTÁRSÁT KERESEK. Érdeklődni: (06-62) 81-220 telefonon. Munkaalkalmak Az Alföldi Tüzép Vállalat 201. számú szeged-rókusi telepe keres tűzifa fürészelésére bérfürészelö kisiparost. Érdeklődni: a telepen lehet, a reggeli órákban. A Szegedi Építőipari Szövetkezet azonnali belépéssel felvesz: ács-állványozó, bádogos, tetőfedő, asztalos, melegburkoló, szakés betanított munkasokat, brigádokat, továbbá Unirak munkagépre gépkezelöt. Vidéki dolgozóknak munkásszállítást biztosítunk, esetenként albérleti hozzájárulást fizetünk. Bérezés: teljesítménytől függő, magas kereseti lehetőség. Jelentkezni lehet: Szeged, Szilágyi u. 2., munkaügyi osztály, II. em. 210. A Piért Kereskedelmi Vállalat 41. sz. lerakata áruösszeállítói munkakörbe munkavállalókat vesz fel. Jelentkezés: Szeged, Moszkvai krt. 4. szám alatt, munkanapokon, 7—16 óra kőzött. Azonnali belépéssel felveszünk gyakorlattal rendelkező dekoratör-kirakatrendezot, fő vagy mellékállásban. Jelentkezés: „Dekoratőr 3955/12" jeligére a Sajtóházba. A 600. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet pályázatot hirdet tanműhelyi anyagraktárosi álláshelyre. Feltétel: középiskolai végzettség, és vasipari szakmában legalább 5 éves gyakorlat. Jelentkezés: személyesen, szeged, Tolbuhin sgt. 84., személyzeti előadónál. A Démasz Vállalat központja felvételt hirdet gimnáziumi érettségivei rendelkező kezdő munkavállalók részére adatrögzítői munkakörbe, közgazdasági végzettséggel előadói munkakörökbe, férfi segédmunkás munkakör ellátására. Jelentkezni lehet: Széged, Klauzál tér 9. szám alatt, a személyzeti és oktatási főosztályon. A Dél-magyarországi MÉH Vállalat felvételt hirdet középfokú műszaki szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkező munkavállaló részére energetikusi, valamint raktárvezetői munkakör ellátására, »'elveszünk továbbá: építésztechnikust szakirányú középiskolai végzettséggel. Jelentkezni lehet: a vállalat műszaki osztály vezetőjénél, Szeged, Bocskai u. 8/B. Felvételre keresünk: tmk-mühelyünkhe gyakorlattal rendelkező lakatost, rakodógépszerelöt, valamint részmunkaidős foglalkoztatással kőműves szakmunkást (lehet nyugdíjas is). Jelentkezni lehet: Szeged, Dorozsmai üt 50,, tmk-vezetónél. A Tápéi Háziipari Szövetkezet azonnali belépéssel felvesz érettségizett, fiatal munkatársat statisztikusnak, gyakorlattal rendelkező tehergépjármű-vezetőket, rakodókat, asztalos szakmunkásokat, valamint gyors-gépírót. Jelentkezés: Tápé, Régész tér 8., személyzeti vezetőnél. Az Alföldi Tüzép Vállalat 201. sz., szeged-rókusi telepére felveszünk tüzelőanyagok forgalmazásához árukiadót, nyugdíjas éjjeliőröket és nyugdíjas férfi munkaerőt kisegítő térmesteri munkakörbe. Jelentkezni: a telepen, a délelőtti órákban lehet. Az ÜSZV Műszaki konfekciógyára felvesz textilipari és gépipari szakközépiskolát végzett férfi és női, közgazdasági szakközépiskolát végzett női munkavállalókat, varrónőt, elszedni, varrni tudó női munkavállalókat, lakatos, esztergályos szakmunkásokat, varrógép műszerészt és férfi anyagmozgatókat. Vidéki dolgozóknak albérleti hozzájárulást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Műszaki konfekciógyár munkaügyi osztályán, Szeged, Dorozsmai út 14. x Gyakorlattal rendelkező munkatársat keresünk titkárnői munkakörbe. Feltételek: legalább középfokú iskolai végzettség, titkárnőképző tanfolyam, perfekt gyors- és gépírás. Idegén nyelvtudás: német. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni: részletes önéletrajzzal, eddigi munkakörök feltüntetésével „Gyakorlott titkárnő 4013/12" jeligére a Sajtóházba. x Kisszövetkezet korcs építésztervezetn, esetleg építész vezető tervezőt. Nyugdijas is lehet. „Közös érdek 2938" jeligére a Sajtóházba. Bolti eladót felveszünk. Jelentkezni: önéletrajzzal: Tanért Csongrádi sgt. 104., Szeged. A Csongrád Megyei Főügyészség teljes munkaidővel gépironot keres. Érdeklődni: Szeged, Széchenyi tér 4., II. emelet 214. szobában lehet 9 órától 16 óráig. Magas kereseti lehetőséggel keresünk ács-, tetőfedő szakmunkásokat. Komplett építőipari brigádok jelentkezését is várjuk. Jelentkezés: Pusztamérgest Rizling Mg. Tsz Építőipari Átalányelszámolásos Ágazata, Szeged, I.enin krt. 81., hétfőtől péntekig, 7—12 óráig. x A Csongrád Megyei Tanács Szakosított Szociális Otthona (Vakok Otthona), Szeged, Torontál tér 1„ nő dolgozókat keres felvételre: mosodai dolgozót, konyhalányt, szakképzett nővért, gépimi tudo adminisztrátort, x A Csongrád Megyei Tanács V. B. Ellátó Szervezete irodagépműszerészt felvesz. Jelentkezni: a megyei tanács (Szeged, Rákóczi tér) 316-os szobájában lehet, x A. Földgép Altalános Mélyépítő Vállalat algyői építésvezetősége felvételt hirdet: segédmunkások, kubikosok, SZ—10(J-as dózergépkezelok, valamint ács- és vasszereid szakmunkások részére. Jelentkezés: Algyö, Régi Ipartelepen. Telefon: (62) 67-268. x A Szegedi Orvostudományi Egyetem Radiológiai Klinikaja gyakorlott gépirónöt keres. Jelentkezni: Korányi fasor 12., titkárság. x Szegedi Elektromos Szövetkezet bérszámfejtésben jártas, SZTK-ügyintézot keres felvételre. Jelentkezés: Szeged, Moszkvai krt. 15. szám alatt. A Dél-magyarországi Textiles Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat szegedi lerakata (Szeged, Fonogyári ut 8. sz., 6-os kapu) szakképzetlen, kezdő dolgozókat felvesz határozott időre árurendezoi munkakörbe. Jelentkezés: hétfőtől péntekig, 15 óráig, a lerakatvezetónél. x Az Agrotrici?. GT vetőmagüzeme felvesz férfi segédmunkásokat. Szeged, Dorozsmai üt 1— 3., a gabonasilónál. x