Délmagyarország, 1987. október (77. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-21 / 248. szám

Szerda, 11)87. október 21. 5 Bódi Gábor Filmklub A szegedi Szabadság moziban működő Filmtéka új kezdeményezése: filmklubot szerveznek, amely Bódy Gá­bor, a tragikusan fiatalon elhunyt rendező nevét veszi fel. A filmművészet és -történet iránt érdeklődőknek szeret­nének alkalmakat teremteni arra, hogy a lehetőségek sze­rint teljes áttekintéseket kaphassanak egy-egy filmtörté­neti korszakról, a legjelentősebb alkotásokról, alkotói cso­portosulásokról. Nem egyszerűen vetítéssorozatokkal; a filmvetítések után módot adnának a látottak közös fel­dolgozására, beszélgetésekre. A Filmtéka erre alkalmas helyiséggel rendelkezik. A klub indulásaként, az őszi 'szezonban két tematikus sorozatot terveznek. Az első­nek Tóth János-idézetet vá­lasztottak összefoglaló cí­mül: „Egyszer minden mozi véget ér". Négy filmet vetí­tenek ebben a sorozatban, az elsőt ma. szerdán este fél 8-kor (Wenders: A dol­gok állása). René Clair 1947­ben forgatott, Hallgatni arany című műve követke­zik 28-án, Fellini Nyolc és félje október 4-én; október 11-én vetítik Bódy Gábor Kutya éji dala című művét. A tervezett második sorozat­ban „Régi idők mozija" cím alatt vetítik David Wark Griffith filmtörténeti jelen­tőségű Intolerance (Türel­metlenség) című alkotását. Buster Keaton, a burleszk klasszikusa következik: a némafilm korszakának Chaplin mellett .a legna­gyobb nevettetője az Isten hozta! és a Navigátor című, normál hosszúságú filmek­ben lesz látható. Erich von Stroheim osztrák származá­sú rendezőt Griffith emelte ki a hollywoodi névtelen tömegből, az Intolerance forgatásakor asszisztense volt; később nemcsak ren­dezőként, film- és színpadi színészként is nagy sikereket ért el, filmjeinek maga írta a forgatókönyveit, sőt a díszleteket és jelmezeket is maga tervezte. A Szeszélyes asszonyok című filmjét lát­hatjuk, amely 1921-ben ké­szült, valamint a Gyilkos arany (1923) cimű eredetileg négy és fél órás produkciót, amely a „brüsszeli tizenket­tő" között (az Intolerancie-al együtt) a világ maradandó filmtörténeti értéke (1958­ban, a Brüsszeli Világkiál­lítás alkalmával állították össze a kritikusok a 12 mű­ből álló sorozatot, az 1895. és 1955 között készült fil­mek közül a legjelentőseb­beket). A filmklubba a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola KISZ-bizottságán, vagy a vetítések helyszínén, a Sza­badság moziban lehet jelent­kezni. Testre szabott információk Mit keresnek a könyvtáro­sok a közgazdasági napok programkínálói kö/.ott? Böngésszük az október 19­re, 20-ra tervezett ajánlatot: A közgazdász könyvtaros szerepe az információközve­títésben, mit tartalmaz az Országos Találmányi Hiva­tal Iparjogvédelmi Szak­könyvtárának gyűjteménye, a Központi Statisztikai Hi­vatal Könyvtárának szolgál­tatásairól, információszerzés közgazdász szemmel... A szervezők, az szmt-könyvi ár munkatársai, azok a szak­emberek, ak,ik évtizedeken át alig foglalkoztak felső szinten is használható szak­irodalom gyűjtésével, feldol­gozásával, kölcsönzésével. A könyvtár igazgatójától. Nó­vák Ákostól a profilváltás­ról érdeklődtünk. — Évekkel ezelőtt jött az ötlet, hogy közelebb kellene kerülnünk a megye közgaz­dászaihoz, mérnökeihez, technikusaihoz. Ügy gondol­tuk, ők a szakirodalommal ellátatlan rétegek közé tar­toznak. Ekkor kezdtük a szakkönyvtári állományun­kat megalapozni. Majd fel­vettük a kapcsolatot az Or­szágos Műszaki és Informá­ciós Központtal és Könyv­tárral. Ajánlottuk, létesít­sünk Szegeden közösen for­dítóirodát. Ehhez sajnos ná­lunk egyelőre nincsenek meg a feltételek. A Szegedi Élelmiszeripari Főiskolán viszont már folyik ilyen irá­nyú munka. — Mielőtt elkezdődheteit volna, abba is marad a kap­csolat? — Nem adtuk fel ilyen könnyen. Szerződést kötöt­tünk, melynek értelmében ők vállalják felénk az in­formációközvetítést. Ez gya­korlatilag annyit jelent, hogy már megvettünk egy mikrofilm-katalógust, mely 380 ezer műszaki szakköny­vet ajánl. Hamarosan teljes lesz a folyóirat-nyilvántar­tásunk is. így a műszaki szakemberek időt spórolhat­nak meg, ha félkeresnek bennünket. A kért irodalmat pedig mi rövid idő alatt a rendelkezésükre bocsátjuk. Az sem titkolt szándékunk, hogy létrehozzunk egy klu­bot, ahol a nyelvtanuláshoz is szeretnénk segítséget nyújtani. — Hasonló szolgáltatáso­kat a közgazdászok is élvez­hetnek? — A Marx Károly KÖz­' gazdaságtudományi Egye­temmel még csak néhány hónapja állunk kapcsolat­ban. Annyit azonban már ez idáig is elértünk, hogy a gyűjtőkörükbe tartozó összes magyar kiadású könyvről megkapjuk a katalóguscédu­lákat. Ennek alapján a havi szakszervezeti információs jelentések mellé csatolunk egy könyvajánlást. A köz­gazdász társaság helyi cso­portját is felkerestük. A megállapodásunk szerint át­adják nekünk kezelésre, gondozásra a könyvtárukat. Itt helyet kapnának majd a disszertációk éppúgy, mint a szaklapok. Soron kívüliséget próbálunk kiharcolni a köz­gazdaságtudományi egyetem könyvtárától, melynek értel­mében gyorspostaszolgálat útján küldik le hozzánk a kért irodalmat. Egyelőre a magyar nyelvű irodalomról szóló információkat gyűjt­jük, de felkészülünk a kül­földi periodikák, referátu­mok beszerzésére is. Továb­bá feladatunknak érezzük az Országos Találmányi Hi­vatal Szabadalmi Tármuta­tójának gyűjtését is. Ennek már valamennyi kötetét megvásároltuk. — Az információs adat­bankukkal, hogy próbálnak sáfárkodni? — Először is, ahol tudjuk, reklámozzuk magunkat. Na­gyon fontos, hogy ismerje­nek bennünket erről az ol­dalunkról is. A különböző társaságokra éppúgy számí­tunk, mint a vállalatok ér­deklődésére. Régi panaszt próbálunk megszüntetni, ugyanis a fiatal szakembe­rek okkal, joggal mondták, hogy az egyetem elvégzése után kikerülnek az informá­ciós áramlásból. — Ügy tűnik, pénzigényes területre léptek. — Valóban, mecénások nélkül moccanni se tudnánk. Anyagi eszközökkel is segíti a munkánkat a megyei ta­nács, a közgazdasági társa­ság, a Medicor és a pince­gazdaság. Mindennapjaink nem elszigeteltségben tel­nek, várjuk a szakemberek igényeit, tanácsait. A szelle­mi tőke ugyanis bennük van. B. E. Kiállítás Kisteleken A kisteleki ifjúsági klub­ban (Kossuth u. 16.) kiállí­'tást rendeznek két téma­körben. Az egyik a magyar­országi vert érmék a XX. század végén, a másik Kis­telek története a levéltári források alapján. A kiállítás október 24-ig tekinthető meg délután 13 órától 17-ig. A vert érmék gyűjteményét Bóna Endre neves érme­szakértő kollekciójából állí­tották össze. 0 „csinált" hagyomány és a jelen Ezekről a kérdésekről be­szélt Lengyel András iroda­lomtörténész az elmúlt hé­ten a megyei tanács mellett működő művészeti tanács­adó testület ülésén. Arról szólt, hogy több jelentós al­kotónk esetében bekövetke­zett az utókor részéről a kisajátítás, az igényes átér­telmezés és az aránytévesz­tés. József Attilát például erőnek erejével Szegedhez láncolnánk, holott a költő első két kötetét valójában megtagadta élete későbbi szakaszán. Ugyanakkor arc­pirító módon feledkezünk meg olyan mester:('il, mint Sik Sándor, aki tizenkét évig alkotott, oktatott itt európai szinten, aki ebben a várósban irta meg híressé lett, de korán elfeledett esz­tétikáját. Csinált ez a hagyomány — összegzett Lengyel András. A nagy nevek birtoklói még akkor is e csinált mennybe vonulnak, ha csak átutaztak Szegeden, ugyanakkor olvan kitűnő író, mint Tömörkény, olykor a provinciális toll­forgató billogát kapja. Mindezt továbbgondolva — és logikai módszerrel kö­vetkeztetve e premisszákból — odáig juthatunk el, hogy a csinált hagyomány arány­tévesztéseire, szembetűnően labilis alapjaira csakis olyan jelen rakódhat, mint ami­lyen az éppen adott. Kinek­kinek izgalmasabb lehet ar­ról szólni, hogy Juhász Gyula költői életmüve, tehát tisztán a költészete miért kevésbé ismert, mint élet­rajza, vagy egy-két sokai szavalt versének keletkezés­története, én itt mégis arról szólok, milyen ez az irodal­mi jelen. Az előbbi ténnyel ugyanis elsődlegesen a filo­lógusoknak, míg az utóbbi körülménnyel leginkább ne­künk kell együtt élnünk. Jelenünk egyik szomorú ténye, hogy a vidéknek nincs könyvkiadási joga. Készülő­dik ugyan valami az elnyo­mott provinciákon, de a magasságos felsőbb körök­ben még mindig nem tart­ják tűrhetetlennek a hely­zetet. Azt, hogy hat-nyolc évet várnak a könyvek a kiadók poros polcain, hog? a sikerkönyv terjesztője pél­dányonként hatszor több pénzt kap, mint a mű szer­zője, hogy sokszor a gyors utánnyomás lehetősége sincs meg — adminisztrációs vagy nyomdai gondok miatt. Ezek a felháborító, dühöt csiholó tények elsősorban a névte­len, avagy viszonylag isme­retlen vidéki szerzőket sújt­ják. Egyetemieket, akik ha­sonló elmével rendelkeznek, mint fővárosi kollégáik, „származási hátrányukkal" kénytelen-kelletlen együttélő írástudókat, kik köszönetet Bármerre nézünk, nílndeuilt eléRcdei'cn emberek. Korszerű gondok szorongatják a mai halandókat, s ha csak oly kicsiny szcI'.Uét nézzük meg c világnak, mint egy közép-euró­pai, önmagát nagyvá­rosnak gondoló kisvá­ros irodalmi élete, ha­gyománya, akkor is ki­derül: nagyon sok a tennivaló. Szegeden például végképp nem tisztázott az itt élt al­kotók értékrend )e, nem letisztult, hogy ki szá­mit szegedinek, s ki számára szolgált csu­pán tranzitállomásként e város. Nem világos, kinek életműve őrzi c hely levegőjét, szellemi­ségét, s kinek volt pusz­ta díszlet a jól ismert kulturált házsorok együttese. Ha valaki, egy szintézisre törekvő elme ma megkisere'.nc választ adni e kérdé­sekre, minden bizony­nyal megrokkanna az időközben össze'.oluló tisztázatlan körülmé­nyek roppant szellemi súlya alatt. rebegnek, ha elfogadott kéziratukat egy esztendőn belül Jehozza egy félholt klasszikusokkal kitömött folyóirat. Nagyvonalúan szólva Ma­gyarország arról szól, hogy ha valaki vállalja a vidéket, az magára veszi a provin­cializmus trágyaszagú ke­resztjét is. Hazudnánk, ha ezt tarta­nánk csupán Szeged irodal­mi jelenének és gondjának. Mert ahhoz szorosan hozzá­tartozik, hogy Mocsár Gábor szinte a kertek alatt köl­tözött el Szegedről, hogy Baka Istvánnak évek óta nem volt önálló estje eb­ben a városban, hogy iro­dalmon kívüli szempontok alapján ítéltek cs ítélhettek a Tiszaláj szerkesztői fö­lött, hogy ma már jeleket sem hagyva röpülnek tova a „fölnövelő fészekből" azok a tehetségek, akik egyes­egyedül felsőoktatási kiad­ványokban jutnak lélegzet­hez és szóhoz. Ehhez az irodalmi jelenhez tartozik, hogy a szegedi írástudók még egyetlen egyszer sem ültek le egy közös asztalhoz, hogy az irodalmi kávéház­ban a diaporámától a kö­csögvásárig ma már min­den .művészeti és előadói mutatvány otthonra lelt, csak éppen a tiszta litera­tura nem. Hasonló aránytalanságok ezek, mint aminőket a ha­gyományokkal kapcsolatban láthattunk. De itt nem meg­nyugtató az egyneműség és a folytonosság. Az irodalom olyan dolog, hogy csak a leirt és megjelent művek tartoznak körébe. Mégha mélyen igaza is van Ham­vas Bélának — abban, hogy a halhatatlan művek ráér­nek —, az irodalom mindig is siettette a jfiegjelenést, hiszen a leírásra szánt szó­nak az elementáris közlés­vágy a fölnevelője. Szeged tehát akkor léphetne elő­rébb, ha könyvkiadáshoz jutna. A közszereplés ugya­nis inspiráló erő azon túl­zott hiúságban szenvedő lel­kibetegeknek, akiket arról lehet fölismerni, hogy csak írnak, írnak és írnak. Megérkeznénk Európába, ha Szeged adná ki a Juhász Gyula-monográfiát, ha itt jelenne meg egy szép Baka­válogatott, ha Temes i kö­vetkező prózája a szülővá­rosban születne könyvvé, ha egy szegedi antológiában egymás mellett szerepelhetne Papp Lajos, Polner, Szepesi, Veress, Petri-Csathó, Géczi, Zalán, Téglásy, Csokonai, Zelei, Belányi, Hévízi, Szíjj és Darvasi. Megérkeznénk, de egyelő­re csak úton vagyunk. És nehéz kövekkel rakott in­kább, mintsem jóreménnyel a menetfölszerelés. Dluszlus Imre Búcsú G. Szabó Lászlótól A Magyar irodalmi lexi­kon első kötetében Gararn­kövesdi Szabó László néven találja, aki keresi. A Tisza­táj repertóriumában Köves­di László a neve, bár szere­pel a legutolsó névváltozata is, a G. Szabó László, anél­kül, hogy a kettő azonossá­gára fény derülne. Valójában Szabó László­nak hívták, és Pozsonyban született 1925. szeptember 8-án. E néven jelnt meg el­ső verse is, ötödik gimnazis­ta korában, 1941 őszén a po­zsonyi Magyar Hírlapban. Politikai okokból választotta írói névül a Kövesdit. így került Szegedre. 1945 már­ciusában érettségizett a po­zsonyi magyar gimnázium­ban. ősszel beiratkozott a szegedi egyetem bölcsészka­rára, és ezzel párhuzamosan december elsejetöl a Szegedi Népszava gyakornoka, majd munkatársa, 1948 áprilisá­tól 1949. február végéig a Délmagyarország munkatár­sa. Egyetemi tanulmányait ekkor félbehagyta, csak jó­val később, 1964-ben szer­zett, már a pesti egyetemen, magyartanári oklevelet. Még Pozsonyban, 1944-ben jelent meg első verseskötete Fény nélkül címmel, sőt a Ketten az Istennel című má­sodik is 1945-ben. A harma­dik, 1947-ben, Jégkorszak éimmel a Tiszatáj kiadásá­ban Szegeden. A Tiszaláj második számában, 1947 áp­rilisában én adtam nyomdá­ba Szegedi panoptikum ci­mű költeményét. Kedves versem ez: megörökíti a múzeumban akkor még álló — Tömörkényék, Móráek készítette — néprajzi kiállí­tást, a parasztszobát meg a talicskáját toló kubikost, amelyet a népek , annyira szerettek, s amelyet az öt­venes évek elején" a modern muzeológia nevében bontot­tak le. Innen Pestre ment, ő is megjárta a száz tű hosszát; volt esztergályos a MAVAG­ban, műszaki tisztviselő, a Kalapács című üzemi lap munkatársa, majd 1957-től a Népszava, 1968-tól, indulá­sától, a Magyar Hírlap mun­katársa. 1973-ban Munka Érdemrenddel tüntették ki. Tavaly augusztusban vonult nyugdíjba. A költészettel sem hagyott föl. 1967-ben Perben az örö­mért címmel jelent meg utolsó verseskötete. Győri György társaságában meg­írta a MAVAG történetét is. Hétfőn hunyt el. Szívesen emlékezem mindig rá, mert szerény, tehetséges tollfor­gató volt. Ne feledje el ne­vét a Délmagyarország sem. amelynek szorgos munkatár­sa volt, és Szeged sem. amelynek sajtó- és iroda­lomtörténetébe beírta nevét. Péter László Móra István köszöntése A Móra család munkás­mozgalmi tevékenységével vált isimertté Kiskundorozs­mán. Móra Ferenc (akinek nevét ma a tisztelet jeléül az egyik szegedi munkásör­egység viseli) 1919-ben a zsombói direktórium egyik vezetője volt, s forradalmi tevékenységéért gyilkolták meg Prónai különítményesei a Tanácsköztársaság bukása után. öccse, Móra István 1907. október 18-án született. Ti­zenhétéves korában mint kubikus került a fővárosba, s az itt dolgozó szervezett munkásoktól tanulta a szo­cialista eszméket. A családi múlt, az új ismeretek hatá­sára tagja lett a Magyar­országi Szocialista Munkás­pártnak. majd ennek betiltá­sa után az SZDP-nek. 1929­től elismert tagja lett az il­legális KMP-nek. Éveken át egyik összekötője volt a Bu­dapest környékén működő illegális csoportoknak. A harmincas évek elején hazatért Dorozsmára, s in­nen járt dolgozni az ország különböző területére. ahol továbbra is kapcsolatot tar­tott fenn a szervezett mun­kásokkal. 1944-ben, a község felsza­badulását követően az MKP szervezet alapító tagja volt, 1945. májusában pedig belé­pett a Polgárőrség köteléké­be, majd a demokratikus rendőrségben teljesített szol­gálatot!. A megye több te­lepülésén is dolgozott 1959­ig, nyugdíjba vonulásáig. Ezt követően a Dorozsmai Jó­zsef Attila Termelőszövet­kezet MSZMP alapszerveze­tének tagja lett. ahol szá­mos jelentős pártmegbíza­tást teljesített. Munkássága elismeréseként pártunk és kormányunk több magas ki­tüntetésben részesítette. Így tulajdonosa a Szocialista Ha­záért Érdemrendnek, a Fel­szabadulási Jubileumi Em­lékéremnek. a Szolgálati Ér­deméremnek és a Közbizton­sági Érem arany fokozatá­nak is. Móra Istvánt 80. születés­napja alkalmából tegnap, kedden délelőtt köszöntöttea városi pártbizottság székhá­zában Horváth Károlyné, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára és Oláh Miklós, a városi párt­bizottság titkára.

Next

/
Thumbnails
Contents