Délmagyarország, 1987. október (77. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-20 / 247. szám

5 Kedd, 1987. október 20. < Én a nagyszájú tinédzserekkel vagyok Ql I Képernyő Emlékszem, hogy a rádiótudósítónak, aki először beszélt arról a mi rádiónkban, hogy micsoda szókimondó és végeérhetetlen viták dúlnak a szovjet tömegkommunikációban — kicsit rosszallónak hallottam a hangját. Még érteni is véltem, mondván magamban, jó és szép dolog a vitatkozás, bizonyos történelmi helyzetekben egyenesen nélkülözhetetlen, de hát meddig kell még vitatkozni ahhoz, hogy végre történjen is valami.. . Már nem gondolok ilyeneket. Azt gondolom, jól teszik ott a szovjet rádió- és tévéstúdiókban, hogy vitatkoznak. A saját — úgy tetszik — végeérhetetlen látszatvitáink tettek bennünket ilyen megértövé, egyszersmind egyre türelmetlenebbé a saját valódi vitáink kétségtelen késedelme miatt. (Ámbátor maradjak csak az egyes szám első „személyességnél", hisz leheletlen tudni, ki gondolkozik így, s ki másként.) Mindenesetre elég bátrak vagyunk — idézni a szovjet vitákat. Ha eddig inkább csak a rádióban keltettek jó hatást ezek az idézetek, szombaton, a szovjet televízió napján végre kép és szó együtt győzhetett meg arról, hogy helyenként bizony profi színvonalúak már a tévés szókimondások is. Különösen az ifjúsági műsorok dinamizmusa, természetes fésületlensége hatott revelációként, hiszen mi eddig csak a saját jólfésült és lényegkerülgető, elviselhetetlen műviséggel !könynyed lezserséget erőltető ifiműsorainkat ismerhettük. És gondolhattunk ennél sokkal rosszabbakat az azonos korosztályt célzó szovjet opuszokról, mert a beidegződések nehezen válnak le rólunk ... Most meg némi elképedt érdeklődéssel figyelhettük azokat a hansány, szórakoztató, és élesen politikai töltetű idézeteket, amelyeket a szovjet 'tévé ifjúsági adásaiból mixeltek a Válogatás című, szombat délelőtti programba. A glasznoszty „szülöttei", olvastuk róluk a műsorújságban. Mindegyiknek a nyíltság, a kendőzetlenség, a valóság lényeinek széles körű földerítésére való készség volt a legrokonszenvesebb jellemzője. A helyenként nyers, de mindig zavartalan „belebeszélés" — a kamerák közvetítésével egyenest a nézők képébe: valljuk be, szokatlan e tájon. És tán azért oly fésületlen, árnyalatokra gyakran érzéketlen, mert egyelőre szokatlan lehet — ott is. Nincs „kigyakorolva". Ám valahol csak el kell kezdeni! S amíg egyik ámulatból a másikba esünk, rácsodálkozván a puszta tényre: szovjet rockopera? — hinnünk keV a szemünknek; Mark Za/.arov rendező a legkorszerűbb színpadtechnikával és gazdag fantáziával vitte színre — s világsikerre — Voznyeszenszkij— Ribnyikov művét, A Reményt. A késői órán műsorba került rockopera láttán (egyébiránt a Fővárosi Operettszínházban volt műsoron a 85—86-os évadban) — és még néhány, mostanában a mozikba került szovjet film láttán, vagy Az Arbat gyermekei című Ribakovregény rádiós részletei hallatán — azt kell hinnem, tán mégsem olyan reménytelenül parttalan és cselekvéstől elszólító az a vitatkozásáradat, mely elborítani látszik a szovjet tömegkommunikációt. Inkább szükséges előfeltétel. Sulyok Erzsébet Látlelet egy mechanizmusról Az Úr 1987. esztendeje október havának 13. napján, kedden este 8 és negyed 9 között Joszip Visszárionovics Dzsugasvili, azaz Sztálin beszélt a Magyar Rádióban. Tudom én, megesett már ilyesmi korábban is, 1945 és 1953 között mindenképpen. Csakhogy most kicsit más volt a helyzet. A tömegkommunikációt felületesen ismerők egyébiránt úgy vélhetik: szenzációról beszámolni a könnyű, vagy legalábbis a jóval könnyebb feladatok közé tartozik. Pedig mennyire nincs így! Szenzációt tolmácsolni, föl- és elövezetni, „kezelni"; egyáltalán bánni vele: rendkívüli teljesítményt követelő föladvány, éppen, mert magának a szenzációnak az alapja a rendkívüliség. Szenzációt tálalni tehát: felelősség. Méghozzá óriási. Ügy is fogalmazhatnánk: a szenzáció kötelez. Amikor Sztálin beszélt a rádióban, e felelősséget a Kilátó című rádiós világirodalmi. folyóirat legfrissebb száma vállalta föl a Kossuth adón, imponálóan elsöprő erővel és félelmetes hatásfokkal. A szerkesztő Bottlik Sándor, a rendező Török Tamás és a rendkívül értelmes, vonzó intellektussal dolgozó műsorvezető, Kövesdy Zsuzsa hál' istennek e felelősséget nem taktiikázgató-óvatoskodó (magyarul: gyáva) ..politikusságnak" fogta föl, hanem annak, ami: a tömegkommunikáció lényegét jelentő, tömeggel szembeni, mélyen erkölcsi természetű alázat és az igazmondás kényszere által meghatározott kötelezettségnek. Anatolij Ribakov Az Arbat gyermekei című regéRádiófigyelő nyét mutatta be a Kilátó. A mű alighanem több is, mint szenzáció. Amikor a Druzsba Narodov című folyóirat nemrégiben három folytatásban közreadta, a mai, bir zony egyre meglepőbb szovjet életben is politikai revelációként hatott. Legalább akkora eseménynek számítván a maga módján. mint a Baltikumban, vagy a (krími tatárokkal történtek, netán a sztrájk a likinói autóbuszgyárban. Barát József Moszkvából jelentkezvén „nagy eseménynek" minősítette a könyvet, a műsor első részét jelentő, A regény és a történelmi igazság című beszélgetésben pedig Kun. Miklós történész szakmai szemmei nézve is precízen és pontosan fölépített regénynek nevezte Ribakov müvét. Ugyanő a rádióújságba írott előzetesében megjegyzi, hogy a szerző ..állampolgári kötelességtől vezetve vetette papírra még a hatvanas évek elején a hazája történetében vészjósló fordulatot hozó 1934-es esztendő regényes krónikáját." Az • Arbat gyermekei, „a sztálini önkény 'működési mechanizmusának e félelmetes látlelete", ahogyan Kun Miklós írja, három szálon futó regény: az ártatlan, tiszta orosz ember, a főhős Szása Pankrátov, továbbá környezete — valamint a politika szférája jelenti a három fonalat. És midőn a Kilátóban részleteiket kezdtek sugározni a könyvből, vagyis amikor Nikodémusz Elli szuggesztív magyarításában, Szilágyi Tibor démoni erejű tolmácsolásában SztáÜn megszólalt a rádióban, hoszszú belső monológokkal: a hatás, ki kell jelenteni, egész egyszerűen dermesztő volt. Sztálin beszélt, beszélt hosszasan, elsősorban ama Szergej Mironovics Kirov meggyilkolását tervezgetvefontolgatva, akinek haláláról még a XX. kongresszus után sem kerültek napvilágra részletek, s akit a sztálini párttörténet, az SZK(b)P története — nem zseniális? — „a párt kedveltjének" nevezett. .. A 76 éves szerző (uramisten, mi minden rejtőzik az alkotó emberben — eddig közepesnél gyengébb ifjúsági művek írójaként tartották számon) a műsor legvégén. a vele készített interjúban azt nyilatkozta, minden nagyon is pontos nála, semmi kitalálás. Továbbá, hogy ő a tettől halad a gondolat felé. Legvégül hozzátette: reméli, könyve élményt szerez majd a magyar olvasónak is. Hajaj, tehetnénk rögvest hozzá, csak anár látnánk. Am van valami, ami még ennél is fontosabb. Az. hogy Sztálin beszélt tehát a Magyar Rádióban. Az önmaga mindenhatóságában hivő elvetemültség. a bosszú emberi rtó logikájának megtestesítőjeként — s egy szenzációs irodalmi rnű jóvoltából. Szóval garantálva, hogy hazug szobrokat elsőként váltig az irodalom dönt le mindenütt a világon. Domonkos László Könyves iskolaszövetkezet Kaptam egy szekrényt akkoriban, feliben-harmadában könyvekkel. A kötelező olvasmányok se voltak meg benne, márpedig az iskola vagy rákapatja a gyereket az olvasásra, vagy nem. Olyanok is kellenének, amiket nem muszájból olvasnak, hanem kedvből. Hatalmas szabálytalansággal kezdtem. Aki könyvet hozott vissza, az húsz fillért dobott bele egy dobozba. Az égadta világon semmi könyvelést nem vezettem, elismervényt nem adtam, hanem minden szombaton beleöntöttem a sok húszfillérest a bal zsebembe, és a vasárnapi Kárász utcán könyvekre költöttem. Olcsó könyvekre, noha akkor még a mostanihoz kezdve mindegyik igen olcsó volt. A kiadásokat se könyveltem e'., de beleírtam mindegyikbe, az iskola húszfilléres alapjából való. Mindenki olvasta, egyszerre öt-hat gyerek kérte, be is osztottam mindjárt, ki kinek adja tovább, és mikor kitől kapom viszsza. Majdnem harminc éve már, akkori „üzelmeim" talán elévültek, de el nem avultak. Aki most bajlódik a könyvekkel, npkem is tanítványom volt. Tavaly elsők, idén harmadikok lettek az iskolaszövsi» kezeti könyvárusításban Csuka Sándorné Farkas Gizella szervezi iskolatitkári minőségében. Valamikor a takarékszövetkezetben is lehetett kapni, de munkahelyet változtatott, aki szívesen tette-vette. A vasboltban is van, de érthető, hogy ott kevesebben beszélgetnek könyvről, mint televízióról vagy magnetofonról. De ki megy be az iskolába könyvet venni? — Sokan bejönnek, és sokat elvisznek a. gyerekek. Nemcsak maguknak, de házról házra járva is árulják. — Hogy idejekorán megtanulják a vigéckedést? — Nem hiszem, hogy erről lenne szó. Nem azt tanulják, hogyan lehet rásózni valak;re, amit egyébként soha nem venne meg, és soha be le se olvas, inkább fölhívják a figyelmet rá, hogy ez is kapható, meg az is Az első reflexió igen sokszor az, hogy nem kell az nekünk, nem érünk mi rá olvasni. A második: ha már itt vagytok, mutassátok, mit hoztatok. Ragadós portéka a könyv, aki kezébe vesz", igen sokszor a lelkéhez ragad. Divat lett, hogy névnapi-születésnapi zsúrokra # járnak a gyerekek, és legtöbbször könyvet visznek ajándékba. Megesett már, hogy nekem kellett kipuhatolnom, mit szeretne az érdekelt, és mi az, ami még nincsen meg neki. Az talán természetes, hogy az iskola: jutalomkönyveket tőlünk veszi meg az iskola, és az is hogy amikor a szülő akarja megjutalmazni gyerekét — karácsonykor, húsvétkor, tanév végén —, ő is nálunk Mondhatnám pa'ántásnak is, mert kertészetében palántát nevel, és azt cl is adja. Zöldségesnek Is, mert zöldséget is termel, és azt is eladja. Boltosnak is, mert külön boltja is van, és gyerekek benne a boltosok. Mind nagyon jó arra, hogy belekóstoljanak olyasmibe, ami később hasznukra lehet, mégis inkább a könyves ágazatát válaszlom. Biztosan azért, mert ugyanebben az iskolában, a pusztamérgedben, magam is ügyködtem könyvekkel. Igaz, nem árultam, inkább vettem. Evvel tudom mérni legjobban a különbséget a két időszak között. keresi. Némely gyerekek már azon versengenek, kinek van otthon nagyobb könyvtára, én meg arra biztatom őket, olvassák is, amit megvesznek. — Jó példa is kellene rá — Értem, hogyne érteném. Testes kis könyvtárunk van nekünk is otthon, sőt gyerekeink is gyarapítják a magukét, de előfordul, hogy némelyikhez csak mostanában férek hozzá, amikor már fogyogat az otthoni elfoglaltságom. Ha azonban most akarnám beszerezni mindé), talán meg se kapnám. JÓ takarék a könyvtár, amit beleöl az ember, az akár húsz év múlva is kamatoz k. Ezért merem annyira biztatni őket. Kint beszélgetünk a folyosón, ahol a könyvek szekrénybe rakva várják a vásárlóikat. Üveges szekrényben ugyan, de lapjára rakva. Egyik eltakarja a másikat. — Kénytelenek vagyunk vele, mert így több elfér. — De ami nem látszik, az nincs is. — Dehogy nipcs! Látná egyszer, amikor turkálna* benne. Amikor még csak ládából árultuk, akkor is az volt a legizgalmasabb, hogy mindet l^ézbe kellett venni, hegy egyáltalán meglássák, mi az. Nem látta még, az áruházakban is ott tömörül a nép. ahol kézbe' lehet fogni. meg lehet tapogatni az alsóneműt, a fürdőruhát, a zoknit. A könyv is másként beszél, ha kézben van. — Végeredményben könyvbizományos az iskolaszövetkezet? — Az, minden előnyével, és minden hátrányával. — Mi lehet a hátrány? — Az. hogy a slágerkönyvek ritkán jutnak el hozzánk. Megjelent például az Erdély. Egyetlen példányt se kaptunk. — Most megint kiadták, most lenne érdemes utánanyúlni. — Nagy bolondéria történt a szakácskönyvek körül. Egy darabig kapkodták is az emberek, de most már annyi van, nem lehet eladni. A kézimunkás könyvekkel és a szépségápolásiakkal nagyjából ugyanígy vagyunk. Krimit is kapnánk rogyásig, de lexikont egyet se. Pedig sok embernek már most is kellene, és sok gyerek van, akiből okos fölnőtt lesz, és már most szeretné ott látni az alapműveket is a polcán. Mert később úgyse jut hozzá. Növényekről szóló könyvet viszont senki nem keres nálunk, pedig azt hinné az ember, falun nagyobb az érdeklődés irántuk. — Különböző rendezvényekre ki kellene költöznie az iskolaszövetkezetnek. — Ott is vagyunk mindenhol, ahol csak lehet. író-olvasó találkozókon is, de olt voltunk az autósok homokversenyén is. Háromezer forint körül árultunk. Ne mosolyogjunk most, hogy a háromezer forint nem nagy pénz, és annyiért komoly cég a lábát se mozdítaná. Ahol kezdődik csak az érdeklődés, ott hatalmas szám ez, és az iskolaszövetkezetnek az a kicsi is jól jen, amit részesedésként kaphat érte. Hozzá teheti a palántából, a zöldségből és a vegyesboltból származó jövedelemhez. Horváth Dezső Tehetségek nevelése a Ságvári gimnáziumban A JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium a matematika iránt érdeklődő tanulóknak szakköri foglalkozásokat szervez az iskolában (Hunyadi János sugárút 2), amelynek időpontja: október 23., november 13., november 27,, december 11., 1980. január 8., január 22., február 5., délután 3 óra. A november 13-ai szakköri foglalkozás keretén belül matematikából tehetségkutató versenyt rendeznek. Várják minden iskolából az érdeklődő nyolcadikos tanulókat Hangversen yek Több koncert is várja ma, kedden, illetve holnap, szerdán a zenerajongókat Szegeden: ma este 8-kor az egyetem Dugonics téri központi épületének aulájában a Szegedi Egyetemi Énekkar koncertjét rendezik meg, a műsorban a belgiumi Maasmechelenben megrendezett kórusversenyről második díjjal hazatért együttes mutatja be belgiumi és NSZKbeli hangversenyeinek programját. Közreműködik Szonda Éva, a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese, vezényel Cser Miklós és Gyü. di Sándohr. Ugyancsak ma, kedden déli 1 órakor az Ifjúsági Házban a Bebrits Lajos Közlekedési Szakközépiskola diákjainak a Kaláka együttes (művészeti vezető: Gryllus Dániel) hangversenyét rendezi meg a Filharmónia, a műsorban magyar költők megzenésített versei szerepelnek. Ugyanezt a koncertet holnap, szerdán délután 3 órától a 624es számú szakmunkásképző intézet nagytermében előbb az intézmény diákjainak, majd ugyanitt, délután fél 5-től a 600-as számú, valamint a Textilipari Szakmunkásképző Intézet tanulóinak is megtartják. Harmadkor 7 A megszokott magas színvonal és igen sok érték jellemzi a szegedi tudományegyetem bölcsész karán szerkesztett irodalmi folyóirat, a Harmadkor legújabb, hetedik számát. Külön lehet örülni annak, hogy a szellemi izgalmat okozó, friss szemléletet sugárzó folyóirat mélypont nélkül képes megújulni, hisz ez a szám — a jól megírt dolgozatok mellett — igazi csúcspontokat is tartalmaz. Ezekről szólok hát, itt érezhetők az egységes gondolatiságú folyóirat tartóelemei. Hruby József fordításában Róbert Nye elbeszélését olvashatjuk: Ki világosítsa fel a gyereket? Nye a 'képzelet írója, közel a szabadvers szélesen hömpölygő pzövegfolyamaihoz. Nagy Imre prózájában szintén eltávolodik a hagyományos írásmódtól. A 25 keretes diakép inkább életforgácsokat közöl, mint ' kerek történetet. Naturalizmus és irónia elegyéből 'keveredik ki Nagy nyelvezete, egyéni stílusa. Egyik diaképét így kezdi: „Ha fel akarjuk gyújtani lakásunkat, nem nélkülözhetjük a kellő körültekintést, az alaposságot, , a nyugalmat, a férfiasságot és a gyufát," Lukács György egyik fiatalkori etikai dialógustöredékét és a hozzá tartozó Vázlatot Szijj Ferenc fordításában olvashatjuk. Az ítélkezés -kapcsán Lukács életvezetési dilemmáiról ír kitűnő tanulmányt Hévizi Ottó. A szerzőt költőként ismerhették meg a Tiszatáj olvasói. Hévizi teoretikus alkotó, minden bizonnyal új minőséggel bővül ez a hajlama, hiszen ősztől Lukács-ösztöndíjasként dolgozik. A Lukács-szöveg fordítója, Szijj Ferenc Abszint cimü novellájával bizonyítja, hogy az általa nagy kedvvel szerkesztett szürreális versmondatok — kis^é föllazítva — jó prózához vezetnek. Külön szín Darvasi László szereplése: versiróként két Androgün tereppel jelentkezik a tőle már megszokott különös érzékenységgel, szépen, és kritikusként is jelen van, Kukorelly Endre legutóbbi kötetét helyezi el figyelemre méltó értékrendjében. Ez a kritika egyébként mintája is lehet annak, hogyan kel] néhány mondatban a lényegről szólni. Takács József, ;l .szerkesztő újra értokos munkát rakott le az érdeklődök asztalára. D. I,