Délmagyarország, 1987. október (77. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-20 / 247. szám

3 Kedd, 1987. október 20. < AUTÓBUSZ-PÁLYAUDVARI PILLANATOK. Hajnali 4 óra körül kezdődik a a munka a szegedi Marx téri autóbuszpályaudvaron. Utas még nincs ilyenkor, az első járatok fél 5-5 körül indulnak-érkeznek. Benépesül a váró, a hosszú padokat elfoglalják a kosaras, kofferes, gyerekes utasok. Több száz autóbusz és több ezer ember fordul meg itt naponta, a jáSomogyi KSrolymé felvételei rátok oz ország legtávolabbi városaival is összekötik Szegedet. Vannak különösen „erős" forgalmú napok — például a piacosok —, és a pénteki, amikor a diákok és munkások hazautaznak hét végére. Éjfélre elnéptelenedik a környék, másnap hajnalig csendes a buszpályaudvar. Felvételeink egy hétköznapon készültek. Áz információszerzés közgazdász szemmel Tegnap, hétfőn a X. közgazdasági napok keretében az szmt központi könyvtárában megkezdődött a közgazdasági információellátás hazai intézményeinek kétnapos bemutatkozása. A megjelenteket Czagány László egyetemi docens, a Magyar Közgazdasági Társaság Csongrád megyei szervezete intézőbizottságának tagja köszöntötte, s megnyitó beszédében kiemelte: az emberi' elme befogadóképességének határait az információ kellő rendje ellensúlyozhatja, de még nem ismerjük eléggé az információk rendszerét. A dokumentumok sokszor nem tartalmaznak új információkat (vagy ha igen, kevés a bennük rejlő érték), ami összefüggésben van a „Publikálsz, vagy elpusztulsz!" amerikai elv magyarországi térnyerésével is — a szükséges információk nagy része pedig nem jut el a rendelkezési helyére. Mi lehet az oka ennek? Poór József, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (MKKE) docense az információszerzés és -menedzselés problémáiról tartott előadásában egyebek között erre a kérdésre is igyekezett választ adni. A gazdasági élet fokozódó információszükségletéről szólva elmondta: amennyiben a tudásintenzív-tevékenység előtérbe kerül Magyarországon, az információt feldolgozó és irodai dolgozók jelenlegi aránya — az összes foglalkoztatottak körülbelül 30 százaléka — nőni fog. Vitába szállt azzal az általánosan elterjedt nézettel, mely a felduzzasztott létszámot tekinti bajaink egyik forrásának — szerinte ezt a réteget csak másképpen kellene foglalkoztatni. A magyar vállalatoknak egyelőre nincs információs központja és menedzselése, így egy-egy szűk területet tudnak csak áttekinteni. A stratégiai tervezéshez pedig nélkülözhetetlen a vállalati és piaci helyzet, valamint a versenytársak felmérése. Az útkeresés fázisában vagyunk a vállalati gyakorlatban — az információ menedzselésében elsődleges szerepet a műszaki könyvtárakra épülő információs és dokumentációs részlegeknek, a számítógépieknek, a sokszorosító gépieknek, a nyomdáknak stb. kell kapniuk. Mindehhez persze több pénzt kellene fordítanunk a vállalati könyvtárakra, a szakmai információszerzésre, egyszóval az információszerzésre és -menedzselésre — fejezte be előadását Poór József. Ma újabb előadásokkal folytatódik a rendezvény, s az érdeklődök kiállítást tekinthetnek meg az MKKE, az Országos Találmányi Hivatal. a Közpxinti Statisztikai Hivatal, valamint a 180 ezer kötetes szmt-könyvtár kiadványaiból és szolgáltatásairól. I). A. L. ECiszámoIgcifó Az elvonások és támogatások kusza szövevénye átláthatatlan dzsungellé változtatta gazdaságunk statisztikai adatait. Azt mondtuk, ha jövőre bevezetjük az új adózási szisztémát, az úgy „meghámozza" a gazdaságot, hogy végre megláthatjuk, mi, mibe kerül, ki termel eredményt, és ki az, aki csak, a közös bukszát apasztja. Ha ezt mondjuk, abban az is benne van, hogy ma. még nincs így. Mint ahogy az sincs rendjén, hogv vállalataink nagy többsége nem termeli, hanem „kimutatja" a nyereséget. Íróasztal mellett, fiskális ügyeskedéssel. Aki többet tud szakítani a támogatásokból, aki jobban tudn „sírni", az gazdálkodik eredményesebben. Nehéz hát a számok alapján „meghömérözni" gazdaságunkat. Akad ugyanis, hogy ami nyereséget jelent a vállalatnak, veszteséget okoz a népgazdaságnak, és fordítva. Visszaszámolgatni ma már elég nehéz, melyik vállalat mit is produkált, hiszen a gazdálkodók a termelés mellett jelentós energiát fektetnek abba, hogy kijárják a különböző kedvezményeket« (Ha lehet, miért is tennének máskpnt?!) Saját pátriánk egyik vállalatának példája bizonyítja, hogy csavaros észjárással is lehet eredményt elérni. Míg az elmúlt öt évben az alapanyag ára 15 százalékkal emelkedett, addig az innen kibocsátott végtermék ára 42 százalékkal. Nyolcvanszázalékos nyereségemelkedés társult mellé. Lehet „jó" ez a vállalat a népgazdaságnak, mert többet fizet be a közös kasszába, de aligha dicsőíti a fogyasztó, amikor kasarába teszi az innen kikerült termékeket. Azt mondtuk, a elején, a legjobb szándék, mellett is torzítottak ezek az adatok. Tegyük! hozzá, igy is sok minden kiolvasható belőlük. A teljesség igénye nélkül, mast következzék egy rövid bogarászás megyénk, s Szeged iparának, helyzetéről, a számok tükrében. Kezdjük talán a legfontosabbak 35,6 milliárd forint bruttó termelési érték keletkezett az elmúlt évben megyénkben az iparban. Ez 8 szazalékkal több, mint 1985ben volt A termeléshez szükséges felhasználás (döntően anyagköltség) azonban 12 százalékkal emelkedett. Az eredmény tehát hirböl sincs arányban a ráfordítással, az erőfeszítésekkel. A bizonyítványt igy is nehéz megmagyarázni. Még nehezebb, ha a valamivel tisztább képiét adó hozzáadott érték változását is figyelembe vesszük: ez ugyanis 4 százalékkal csökkent, s így csak 7,7 milliárd forint tett tavaly. A megye vállalatai 2,2 milliárd forint nyereséget „mutattak" ki. Nem véletlen a szóhasználat a termeltek meg helyett. Ez a mutató egyetlen évben 10 százaiéitkai csökkent. • Az elszámolható tiszta jövedelem (azaz, a népgazdasági szintű nyereség) 2,5 milliárd forintra rúg, ez azonban csak 81 százaléka az előző éu teljesítményének. Ebben a számban pxr.sze nem szerepel a támogatások: és elvonások összege. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor Igencsak, •furára kerekedik a kép: a 2,2 milliárdos nyereséggel szemben 2,9 (!) milliárd forint állami támogatás áramlott Csongrád megyébe tavaly, 39 százalékkal több, mint 1985-ben. Hogy mire kaptuki az „apanázst"? Háromnegyede az innen külföldre kerülő áruk' alá rakott mankót. Mert) amj a világpiacon 100 forintot ér, azt mi 230-ból hozzuk ki. Ha kell bevétel, márpedig nagyon kell, meg kell „patkolni" az államnak azt, hogy a vállalatok igencsak drágán dolgoznak. Persze, azon is lehetne, sót el is kellene gondolkodnunk, hogy olcsóbban miért nem lehet mindezt előállítani? Biztos vagyok benne, hogy kevesebb segítséggel, de sokkaL komolyabb munkával, no meg más működési mechanizmussal, így is lehetne. Viszont egyesek miért erőlködjenek, ha van, aki kisegíti őket. Érdemes belenézni abba is, kik, mennyiért „tartották a markukat" tavaly: a megye élelmiszeripari vállalatai viszik magasan a pálmát: 2,3 milliárd forinttal, no meg minimális! eredménnyel emellett. A maradék néhány százmillión osztozott a nehézipar, a könnyűipar és a szövetkezeti ágazat Az is elgondollyxltatö, hogy az exporthoz nyújtóit segítség hét tizedét rubel elszámolású piacokra küldött árukhoz használták fel a vállalatok. Ide ugyanis még mindig sokkal könynyebb betörni, mint a tőkés piacokra, ahol sokkal magasabbak a követelmények és sokkal tobb a komoly vetélytárs. Akad olyan vállalat is, amely a több mint százmilliós segítség ellenére, vastagon termelte a veszteséget tavaly, s ma már erősen a csőd s/.étén áll. Az. sem kivétel, hogy félmilliárdnál is többet kapott egyetlen (élelmiszeripari) vállalat. Vajon milyen helyzetbe korülnek ezek a vállalatok jövőre, amikor életbe lép majd a támogatásleépítési politika? Szakemberek mondják! azt is, hogy egyből ez. sem fog menni. Ha hirtelen jönne a változás, 25 állami vállalatból 10 máris Vesztekégert lenne. Persze, ma is az, csak nehezebb látni, hogy mit is termel: eredményt vagy veszteséget. De ne csak a vállalatokon verjük el mindig a port Nézzük meg a számsor másik oldalát: a megtermelt 35,6 n-.illiárd -forintból ugyanis első fordulóban lejön 34,4 milliárd a költségekre. Ezután jött le a 0,7 milliárdnyi forgalmi adó, aztán ... Nem folytatom. Inkább elégedjünk meg a végeredménnyel: mindössze 0,4 miliiárd forint maradt á vállalatoknál. Nagyrészt ebből kell(ene) bért fejleszteni, végrehajtani a műszaki megújulást* beruházni, és még hosszan folytathatnánk a sort, mi mindenre kellena a vékonyka maradék. Eddig tartott a rövid bepillantás a számok világába, a számok mogé. Azért sem érdemes jobban belegabalyodni, mert ezek a szárrtoszlop>ok jövőre már „történelemmé" válnak. Üj szisztéma, a mainál — remélhetően — sokkal jobban, eredményesebben ösztönző rendszer lép életbe. Az új számolgatóval együtt, minden bizonnyal, megjelenik majd a „kiszámolgató" is. Nem lesz, nem lehet pardon. Ahol tisztán látni, ki,' mit csinál (vagy nem csinál), wtj ugyanolyan egyértelműen azt is kl lehet majd mondani: a tisztesen erölködőkre szükségünk van, a tunyákra, a tehetetlenekre pedig nincs S akkor egv Idő után szebb számoszlopoki között is böngészhetünk. R.G. MTI—Telerate megállapodás Burján Sándornak, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatójának meghívására október 5—19. között Budapesten tartózkodott Martin Church, a Telerate amerikai pénzügyi információs vállalat ügyvezető igazgatója és Siegfried Cross, a Telerate Jrankfurti igazgatója. A látogatás során megállapodást írtak alá az MTI ós a Telerate közötti együttműködésről, amelynek keretében az MTI Magyarországon terjeszti a Telerate legfrissebb nemzetközi pénzügyi, kötvénypiaci és tőzsdei adatokat tartalmazó, komputeres szolgáltatását. Lapozgatás a Csongrád megyei statisztikai évkönyvben (6.) Hegyei böngésző Mezőgazdaságunk. másik erős lába a gabonatermesztés mellett az állattenyésztés. Manapság (1986) százezer körüli szarvasmarhát, több mint hatszázezer sertést, százhúszezer birkát és négymilliónyi baromfit számlálhatnánk. A lovakból már csak 6 ezer 800 maradt (tiz éve még majdnem duplája volt). Hol szeretik a tehenei és a sertést? A fenti számok összegezettek, ezeken belül érdekes az állattartás megoszlása. Kiderül a megyei Statisztikai évkönyvből, hogy a szarvasmarhatartás elsősorban a nagyüzemi mezőgazdaság ágazata. A százezernyi szarvasmarhából állami gazdaságok, kombinátok tartanak több mint 12 ezret, téeszek 59 ezret — mindössze a maradékon osztoznak a háztáji és kisegítő gazdaságok. A sertésnél más a képlet: jóval több mint fele nevelkedik a háztáji és kisegítő gazdaságokban. Az ötvenezernyi anyakocából is itt gondozzák a 60 százalékot, a baromfinak pedig felét. Birkával nemigen vergődnek az állami gazdaságok, de az állománynak tobb mint fele a téeszekben van. A közös gazdaságokban kevés a ló — az állami gazdaságok 200at, a téeszek lőOtLat tartanak. De hol, mit hoz az állat? Vegyük először a tejtermelést! Mind az állami gazdaságokban, mind a téeszekben bőven megduplázódott például az egy tehénre jutó évi tejhozam. 2882 literrel, illetve 2119 literrel jegyezték ezt 1975ben — ma 5949, illetve 5003 liter. Egy tyúk évi tojástermelése az állami gazdaságokban 176 darab volt 1975-ben (azóta nincs rá adat), s ugyanakkor a téeszekben 221. Azóta 240 fölé emelkedett. A megye mezőgazdaságának értékesítési bevételei között az élő állatok és állati termékek képezik a nagyobb tételt. 1986-ban ezekből 5 milliárd 326 millió bevétele volt; növénytermesztési és kertészeti termékekből pedig 3 milliárd 94 millió forint. A mennyiségi sorrend: élő állatok (4 milliárd 444 millió), gabonafélék (1 milliárd 330 millió), állati termékek (882 millió). bor (223 millió), gyümölcs (123 millió). Csak az érdekesség kedvéért említjük meg az évkönyvből: megyénkben tavaly 22 milliónyi tojást, 592 ezer darab sertést. 108 ezer hektoliter bort. 19 ezer tonna gyümölcsöt, 124 millió liter tehéntejet. 31 ezer tonna vágóbaromfit, közel 200 tonna zöldségfélét értékesítettek, búzából pedig 217 ezer, kukoricából 80 ezer, cukorrépából 46 ezer tonnát. Zöldségfélék között ugyanebben a sorban a paradicsom „vezet" 59 ezer tonnával a 47 ezer tonnányi fűszerpaprika, a 40 ezer tonna vöröshagyma, a 30 ezer tonna zöldpaprika előtt. ww Oszi szemle a gátakon A napokban zajlott az Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság területén az árvízvédelmi vonalak öszj vizsgálata. Szakértő bizottság járta végig az igazgatósághoz tartozó 325 kik>mé ternyi védvonalat, s eközben a töltéseken kívül nemcsak az átereszeket, zsilipeket, szivattyúkat vizsgálta meg. hanem az árvízvédelemre beosztott emberek elméleti íölkészültségét is. Köztudott, hogy a szegedi igazgatóság (melyhez a Tisza, a Maro6 és a Hármas-Koros bizonyos szakaszai tartoznak) árvízveszélyes területen ténykedik — lévén az ország legmélyebben íekvö része. A szemlebiaotteág tagjai megállapították, hogy a vízügyi szolgálat felkészülten várja az esetleges téli, tavaszi veszélyeket, s hogy az elmúlt másfél évtizedben árvízvédelemre költött egymilliárd forint nagy fejlődést eredményezett. Jelenleg egyébként a Maros jobb partján, a tápéi rét közelében folynak még tolteserósító munkák.