Délmagyarország, 1987. október (77. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-15 / 243. szám

Csütörtök, 1987. október 15. 3 Februárban nyit a JATE-klub Februárban, a szorgalmi időszak kezdetével nem nyitott ki az egyetemisták es a város fiatalságának népszerű klubja a tudományegyetemen. Az indulás. 1973 óta nem végeztek nagyobb felújítási munkát, es az elkopott berendezés egyre erösebben hangsúlyozta a közel másfél évtizedes elhasználódást. Az év elején azt ígérték a klub vezetői, hogy az őszön már nemcsak diszkókon, hanem a hagyományosan színvonalas rendezvényeken is vendégeket fogadhatnak. Sajnos ez az igéiét — elsősorban anyagi okokból — nem válhatott be, még ma is sok munkát ad a felújítás. Jó hír viszont, hogy az AlSH és az egyetem által folyósított pénz — melynek egy része kölcsön — elegendőnek látszik a felújítás befejezésére. A legfontosabb munkák már befejeződtek: az elaggott csatornarendszert kicserélték, új padlóburkolatot kapott a folyosó, biztonságossá tették az elektromos hálózatot, és szellőzőberendezéseket szereltek föl. Alakul a föllépő művészek és előadók számára az öltöző, a nagyteremben pedig magas szintű világítástechnika szolgálja majd a produkciókat. Az új hangtechnika is rövidesen a helyére kerül, és továbbfejlesztették a klub videoláncát. A felújításhoz kapcsolódó hír, hogy az MTA Soros Alapítvány félmillió forinttal járult hozzá a technikai berendezésen felújításához. A leglényegesebb munkák befejeztével a falburkolat, a bútorok és kisebb berendezési tárgyak fölújítása következik. Majd a nyitás, amely az új ígéret szerint februárban lesz. D. I. A Művészeti Tanácsadó Testület ülése Tegnap délután a megyei tanács mellett múkodö Művészeti Tanácsadó Testület ülést tartott a tanács székházában. Megyénk szellemi, művészeti értékeinek gondozásáról Bátyai Jenő helytörténeti kutató és Lengyel András irodalomtörténész tartott vitaindítót. Előbbi tudomány- és technikatörténeti értékeink megbecsülésének lehetőségeiről, utóbbi irodalmi múltunk értékeiről beszélt. Ezt követően a jövő évi kiállítási tervet vitatták meg, az elképzeléseket Tóth Attila főelőadó ismertette. Hol volt, hol nem volt... Magyar film. trta: Gazdag Gyula és Győrffy Miklós. Fényképezte: Ragályi Elemér. Zenéjét Mozart a Varázsfuvola cimű művének motívumaibal összeállította: Mártha István. Rendezte: Gazdag Gyula Főbb szereplők: Vermes Dávid, Frantisek Husák (Hetcnyi Pál). Varga Mária, Csákányi Eszter. A s/.eretethiány tudvalevően torzit. Gazdag Gyula új filmjét a szeretetről és hiányáról szóló alkotásként propagálják ugyan, az októberi Mozgó Képek pedig számomra majdhogynem elképesztő tartalmú nyugati kritikaszemel vény-gyűjteményt tesz közzé — a magam részéről mindenesetre maradok a torzulásnál. El lehetne borongahi a groteszk, a fantázia meseelemeinek szürrealisztikus játékait kavargató, „abszurdoid" filmes látásmód mindenkori rejtelmein, ehelyett hadd idézzük röviden egy olasz kolléga, bizonyos Umberto Rossi néhány sorát: „ ... azon a hatáson nyugszik, amit a megfontoltan adagolt és ügyesen használt fekete-fehér alkalmazása nyújt. . . s a kiábrándult tekinteten, amit a tekintély befolyására és a bürokratikus nyomásra még mindig túlságosan érzékeny társadalomra vet" Értelmezni próbálván a fentieket, vélhetnénk: kimondottan szociális indíttatású, fura mesketével lenne dolgunk. Az a legnagyobb baj — hogy tulajdonképpen így is igaz. A mese, tudjuk, természeténél fogva messzemenően alkalmas különféle felnőtt gondok-bajok áttételes érzékeltetésére; csakhogy itt a gyámhatóságot, az árvagyereket, no meg a mindennapi magyar valóságnak hitt képzelgéseket összegyúrva forgatott Gazdag Gyula egy filmet. Olyat, ami mesének „társadalmiasult" (és így torz), szociális töltetű alkotásnak kimondottan értelmetlen, hiteltelenségekkel és (már bocsánat:) marhaságokkal telitúzdelt — művészfilmnek pedig Uj film egész egyszerűen rossz. A vágás tempirozása, továbbá a fekete-fehér technika ellenére is kitűnő felvételek következtében a kontraszt egészen bántó. Tipikusan ..csinált" történet, a valóság és a fantázia elemeinek szétválasztása pedig annyira következetlen és többszörösen félreértelmezhető, hogy ama bizonyos hatásról minden ügyesség és adagolás ellenére nem beszélhetünk. A nyugati méltatásokat sommásan persze el lehetne intézni úgy. hogy ők jó szokásuk szerint persze bizonyos részleteket — a bürokráciától a tekintélyuralmon át a később még kifejtendő turulmadárig — „megesznek", ám a dolog, sajnos, ennél sokkal bonyolultabb. Gazdag Gyula helyenként nagy képi invencióval úgy mozgatja művi, erőltetett, egyszerre didaktikus és eszmeileg legalábbis zavaros forgatókönyvének szereplőit, hogy a felkészült és a magyar valóságot többnyire felszínesen ismerő kritikusok csettinthetnek: ez már igen! Csakhogy könyörgöm: van ám egy bizonyos hazai nézőpont is. Meglehet, sajnálatos, de vagyunk még néhány millióan ebben a kis hazában, akik a magyar kultúra hazai szempontok szerint, által meghatározott éhségével állunk az itthoni műalkotások előtt. A Hol volt, hol nem volt... által képviselt eszmeiség. az a szemlélet, ami a groteszk eszközrendszerből időről időre előbukkan: torz, ki tudja, miféle komplexusokból, félelmekből, álmokból, asszociációkból táplálkozó, sajátos koktél. Ez még egyáltalán nem volna baj, ha valamiféle, egyértelműen a jelen idő magyarságához, társadalmához érzelmileg rokonszenvvel közelítő attitűdöt, nem pedig egyfajta szentimentálisanarchisztikus-komplexusos világképet tükrözne. Hőseink, a következők: az édesanyját elvesztett kisfiú (a mamának a szo szoros értelmében fejére esett egy tégla — hagyjuk e mozzanatot is inkább kommentár nélkül), a piromán, bibircsókos és (szerintem) elmebeteg gyámügyi előadó, továbbá a tóbb mint rejtélyes — nevezzük néhai egészségügyi dolgozónak —, Csákányi Eszter által alakított hölgyemény. Ok befejezésül együttesen a Tatabánya melletti turulmadárszoborra telepedvén, tovaszállnak. Legalábbis ellenszenves végkicsengés. Félreértés ne essék: állitható, hogy a turulmadár, hivatalos nevén altáji kerecsensólyom, köztudottan Horthy-izú néhai rekvizitum — de nemcsak az. Legalább annyira az ezeréves magyar államiság jelképe a maga módján, mint a Hunor—Magyar monda, vagy éppen Szent István koronája. Hogy akkor a nyikorogva (!) elrepülő turulmadárra telepedő hősöket, pontosabban e dramaturgiailag kulcsfontosságú jelenet egészét hogyan kell értelmezni; inkább nem fejtem ki. Hanem újra leírom: a szeretethiány tudvalevően torzít. De nagyon ám Legalább ennyire. Domonkos László Zene négy hárfára Évadnyitásunk örvendetesen gazdagodott az egyetemi-főiskolai bérlet első koncertjével. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nagytermében a hangverseny-pódiumainkon szólóhangszerként ritkán szereplő hárfából nem is egy, hanem egyszerre négy zendült fel. Egyenesen New Yorkból repült ide az Aristid von Würtzler — aki maga is hárfás — menedzselte kvartett. Tagjai: Barbara Pniewska. Eva Jaslar, Sylvia Kowalczuk, Margery Fitts. Magyarországi turnéjuk során Budapesten s vidéki nagyvárosokban lépnek fel. ötvenhárom országban szerepelték már eddig, 200 kompozíció alkotja a repertoárjukat. s 17 ország zeneszerzője komponált kimondottan az ő kvartettjük számára darabokat. így tőlünk például Durkó Zsolt és Hidas Frigyes. Zenei ízlésüktől nem idegen sem a régi zene, sem napjaink muzsikája. Szegedi estjük első felében például Albrechtsberger-, Bach-, Vivaldi-, Albeniz-műveket játszottak. Természetesen valamennyi átirat volt. ugyanis hárfa kvartettek a korábbi időkben nem születtek, hiszen nem tudunk ilyen együttesek létezéséről sem, s napjainkban maguk a New York-iak is csak egyetlen hasonló társulást tartanak számon. Az ilyen ritka attrakciónak ígérkező ectekre természetesen fokozott érdeklődéssel gyülekezik a publikum. Ezért aztán ha csak szolidan jót, s nem valóban rendkívülit nyújtanak, az érdeklődés lanyhul, a szünetben széksorok ürülnek ki. Pedig rosszul jártak, akik elmentek, ugyanis a műsor második fele volt az, ahol. az együttes eredetibb, ötletgazdagabb előadással nyerte meg a hallgatóságot, s összjátékuk is sokkal rendezettebb volt. Tudniillik nem igazán szerencsés, ha olyan régi zeneirodalmi remekeket szólaltatnak meg, melyek eredeti mivoltukban, hangszerelésükben, azaz olyan formában, ahogy komponistájuk megálmodta, szebbek, teljesebbek, s ráadásul a hallgatóban e darabok előadói hagyománya elevenen él. addig kellemesen meglepő, s váratlan élményt nyújt, ha olyan muzsikát játszanak, ahol a hárfa sajátsagos tulajdonságai értékként tündökölhetnek, s a darabok természetes, kizárólag hárfahangon képzelhető el. Ilyen volt például Würtzler Modern Sketches cimű darabja, ahol a Jövő cimű tételben a hárfa eddig soha nem hallott új színeit villogtatta meg music-director szerző, természetesen újszerű játékmódokkal. Alan Hovhaness amerikai komponista darabja is tetszetős hárfamuzsika. Nem maradt ki a szellemes humor, a játékos kedv sem — ami ritka ajándék koncertjeinken. A szintén Würtzler tollából származó variációk a „Yankee Doodle" cimű népszerű amerikai dalra, ügyes karikírozó stílusával — Bach, Beethoven, Chopin Debussy, Gershwin voltak a rutinos zenei tréfa célpontjai — derűt, s tetszést keltett a nézőtéren, melyet szívesen ráadásokkal viszonzott a négv hárfaművész. Egyet sajnálunk, hogy ha már magyar kompozíció is van a tarsolyukban, miért nem mutatták be. Berényi Bogáta Jövőre ugyanitt Londonból a szegedi Nyomorultakról Az úrra, ki a cikket „elkövette", a nyárról jól emlékezhetünk. Magas volt, szakállas, és úgy is fogalmazhatnánk: a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyét illetően — teljesen angol. Sheridan Morley nem rejtette véka alá véleményét a szegedi szabadtéri Nyomorultakprodukciójáról. Mindaz pedig, ami szóbeli reflexióiból öszszegezödött, íme, most itt fekszik előttünk: a London Times egyik szeptemberi számában terjedelmes írásban számol be Schönberg—Boublil—Kretzmer musicaljének Dóm téri előadásáról. Ahol minden a színpadra állítás — ilyesféleképpen lehetne magyarítani hirtelen, jében a cikk cimét. Utalás ez arra a látványközpontú, a szcenikai elemeknek a végső lehetséges határig történő tágítására épülő koncepcióra, amit a szegedi Dóm jelenléte által egyértelműen meghatározott szabadtéri produkciók színreviteli elképzelései jelentenek. Az angol lap hosszasan foglalkozik a hatezernél több nézőt befogadó tér kihasználásának igyekezetéből következő tanulságokkal; megemlíti, hogy a magyar musical-előadói stílus mintha még mindig túlzottan az operetthagyományokból táplálkoznék, csoportképes, színes levelezőlapos beállítások mozdulatlanságaira alapozódna. Ugyanakkor a sajáHasznoshulladék-gyüjtés A Hazafias Népfront körzeti bizottságai hulladékgyűjtési akciót szerveznek. Holnap, pénteken délután 4 és 7 óra között a Bánomkert sor és az Oldal utcai sarok között, a Bokor utcai tömbbelsőnél, a Hunyadi János sugárút 39—41. es a Bécsi körút 37—39. szám alatti tömbbelsőnél, valamint a* Ady tér és a BatL"—--<»». -IIRITI NUIRI • thyány utca sarkánál várják a hasznosítható hulladékokat. Petőfitelepen, a Főtér és az Afor-kút melletti területen, a Csap utca és a Gábor Aron utca; a Göndör sor és Babér utca; a Délceg és a Diadal utca találkozásánál, illetve a Dárda utca 22—24. szám előtti területen gyűjtik a hulladékot reggel 8-tól délután 3 óráig -"-"-i Tombácz Imrére emlékezünk Tombácz Imre, a szegedi munkásmozgalom egyik kiemelkedő vezető egyénisége, kilencvén éve. 1897. október 17-én született. Tiszai—dunai hajósok leszármazottja volt, de ő maga a sokgyermekes családban szabómesterséget tanult. A nyomasztó munkanélküliség miatt, mint sok más fiatal, ő is Budapestre ment munkát keresn'. Tizenhat éves korától vett részt a szakszervezeti munkában, 19 évesen lett tagja a szociáldemokrata pártnak. A Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadseregben szolgált, majd ismét Budapesten találjuk, ahol a párt agitációs munkájában vesz részt. A Tanácsköztársaság leverését követően 1920-ban belépett a nyomdász eszperantisták egyesületebe is. 1922-ben egy alkalommal az egyesület központjában járva hallott először a szegedi csoportról. A vezetőség Szegedre szándékozott küldeni valakit tájékozódni és irányítani a szervezőmunkát. Tombácz elvállalta a megbízatást. így lett az ismételten újjászervezett szegedi munkáseszperantista csoport vezetője és leginkább oktatója 1922—1926-ban. 1927-től 1931-ig a szabók szegedi szakszervezetének függetlenített titkára volt. 1930 es 1940 kozótt tóbb ízben tagja volt a szociáldemokrata párt szegedi végrehajtó bizottságának A munkáseszperantista egyesület 1934-ben történt betiltása után is foglalkozott az eszperantóval. sót 1939— 40-ben részt vett az egyesület újjászervezését célzó — egyébként sikertelen — kísérletben is. 1944 áprilisában azután az elsők kö• zött tartóztatták le, majd a ricsei internálótáborba szállították. 1944 szeptemberében több elvtársával együtt szabadult, visszatért Szegedre, azonnal felvette a kapcsolatot a szakmaközi b;zalmiakkal és a város felszabadulásakor megkezdte a szakszervezeti munka újjászervezését.* A felszabadulást követően rész vett a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front szegedi bizottságának létrehozásában és munkájában, s egy ideig a bizottság titkára és nemzetgyűlési képviselő is volt. 1944 októberétől a Magyar Kommunista Párt tagja volt, részt vett a párt szegedi szervezetének létrehozásában. 1945-ben az MKP szegedi titkára, 1946ban elnöke volt. A felszabaduláskor részt vett a polgárőrség munkájában. Nagy támogatója volt az ifjúsági szövetségnek, de a nőmozgalom is elismerte segítőmunkáját. Kiemelkedő szerepe volt a két munkáspárt egyesítésének előkészítésében és végrehajtásában. Később, az új hatalom létrehozását kővetően különböző part- és állami területeken dolgozott vezető beosztásokban. 1958. január l-jén történt nyugdíjazásáig 1948—49-ben a Szegedi Belkereskedelmi Vállalat igazgatója, 1949—50-ben a Csongrád megyei Erdőgazdaság Nemzeti Vállalat vezetője. majd leghosszabb ideig, 1950—57-ben a szegedi városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke volt. 1956-ban ismét bekapcsolódott az akkor újjászerveződő eszperantó mozgalomba is, és tíz éven keresztül a Világbéke Eszperantó Mozgalom (MEM) „Paco" című folyóiratának Magyarországon megjelent számait rendezte sajtó alá. Kiemelkedő munkásmozgalmi tevékenységéért számos kitüntetésben részesült, így a Magyar Szabadság Érdemrend ezüst, a Munka Érdemrend arany, a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem, a Szoc'alista Hazáért Érdemrend, a Felszabadulási Jubileumi Emlékérem. a Munka Vörös Zászló Érdemrend tulajdonosa volt Hamvai a Belvárosi temető díszurnafalában nyugszanak. Rátkai Arpátl Tombácz Imre születésének 90. évfordulója alkalmából 1987. október 16-án, pénteken délután 2 órakor az MSZMP Szeged Városi Bizottsága es a Szeged Megyei Városi Tanacs koszorúzást rendez . a Belvárosi temető diszurnafalánál tos szegedi „architektúrái extravagancia" éppen a szegedi közönség számára mutat kizárólagosan elérhető hatásmechanizmus-együttest: hiszen itt a barikádjelenetnél a lelőtt katona ötven lábnyit hull alá, mig a vígszinházi változatban — amelyről szintén beszámol a London Times — ilyen erőteljes effektekkel nem találkozhat a publikum. A cikk kiemeli a „masszívnak" nevezett zenekari teljesítményt. ám egyben azt is hangsúlyozza. hogy a látványra, a mindenáron való „színesítésre" irányuló törekvés olykor a színészi alakitások szükséges változatosságának ellenében hatott. És a híradáshoz kapcsolható a legfrissebb információ js a Nyomorultakról: a mű szerzői — a vígszínházi tapasztalatok alapján, némileg módosított rendezésben — immáron hivatalosan is engedélyezték a musical jövő nyári szegedi szabadtéri bemutatóját. D. I,. Eliane MedTcinManchet dalestje Szeged és Nizza között megélénkültek a kulturális cserekapcsolatok. A mind rendszeresebbé váló események sorában most ária- és dalest következik: ma, csütörtökön este fél 8-kor a Tisza Szálló koncerttermében lép fel Eliane MedicinManchet nizzai énekesnő. Debussy-, Schumann-, Grieg-. Poulenc-dalokat ad elő. zongorán kiséri Nicole Delannoy. A francia művésznő 1965 ben elnyerte a toulouse-i énekverseny nagydiját; a lyoni opera szerződtette, ahol a Rigoletto Gilda szerepében debütált. Azóta számos operaszínpadon, Párizsban, Düsseldorfban, Velencében, Kölnben. Bécsben, Firenzében, Münchenben vendégszerepelt, a Scalaban Gian Carlo Menotti Pelléas és Mélisande rendezésében énekelte Mélisande szerepét. Koncerténekesként neves karmesterekkel lépett fel a vilag sok országúban. Münchenben 8 eve tanít, a nizzai nemzetközi akadémia professzora.