Délmagyarország, 1987. szeptember (77. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-26 / 227. szám

8 Szombat, 1987. szeptember 19. DM1 mqSfqzw Gyermekfalu-kezdeményezés Szegeden A külföldi mintára és külföldi segítséggel léte­sült battonyai SOS Gyermekfaluval kapcsolatos sajnálatos hírek felidézik egy nyolcvan évvel ez­előtti szegedi kezdeményezés emlékét. A századforduló után a gyermeknyomor ha­zánkban olyan nagyfokú volt, hogy szociális problémává vált. Az árva. elhagyott, csavargó vagy a bűnözés útjára lépett gyermekek megmen­tésére jótékonysági intézmények, nőcgyletek és a Fehér Kereszt egyesület gyűjtéseket rendezett, menhelyeket létesített (Szegeden máig megmaradt egy Menhely utca!). Dc azok a milliók, amiket a jótékonyság évente áldozott, nem hozták meg a szükséges eredményt, mert jó részüket felemész­tette a költséges kezelés. Azok az intézetek, böl­csődék, árva- és szeretetházak, amelyek a jóté­konyság forrásaiból éltek, nem fejlődhettek egyenletesen, nem volt közöttük semmiféle kap­csolat, nem kaptak egységes irányítást, nem volt felügyeletük. Nemzetiségi, felekezeti széttagoltsá­guk valósággal mételyező hatással volt a gyerme­kek lelkületére, akiknek a jövőjével nem törődtek s akiknek legboldogabb percük az volt, amikor az intézetek kapuja becsukódott mögöttük. Az egyre jobban romló gyermekvédelmi helyzet javítására álíami intézkedések is történtek, gyer­mekvédelmi törvényeket hoztak és állami gyer­mekmenhelyeket építettek. A gyermekvédelem döntően továbbra is társadalmi, jótékonysági fel­adat maradi, az 1906-ban létrejött Országos Gyer­mekvédő Liga szervezésében. Az új szervezet tevé­kenységének egyik sajátos és új megvalósítási te­rülete volt az újszegcdi Árpád Otthon, az első ma­gyar „gyermekfalu" létesítése. 1907-ben már országos visszhangja volt a gyer­mekvédelemnek. Szaktudósok és lelkes emberba­rátok fejtették ki, hogy nálunk a gyermekek vé­delme hiányos volt a s/ülés előtt, a születés után, a csecsemőkorban cs a betegségek eseten. Különö­sen hiányos volt ez a gyermekvédelmi tevékenység azoknál a gyermekeknél, akiket nem gondoz szülő és akiknek bölcsőjénél a „törvénytelenség átka" lebeg. A kellő védelem hiánya volt az oka a nagy­mérvű gyermekhalandóságnak is. A sokféle gyer­mekbetegség melle sorakozott a gyermekek túlter­helése, az egészségtelen iskola, a gyári gyermek­munka, az alkoholizmus és a nagyobb városok bűntanyáinak hatása. Felismerték, hogy amennyivel több szegény gyer­meket óvnak meg a betegségektől, ugyanánijyi sza­bad ágyat nyernek a kórházakban, és amennyi zül­lésnek indult gyermekei rántanak vissza a romlás injáról, annyival löhb zárka marad üresen a börtö­nökben. Különösen a „törvénytelen" gyermekek sorsa vált aggasztóvá: nincs rokona, a törvény hiá­nyos védelemben részesiti, anyja igyekszik tőle megszabadulni, a társadalom pedig idegenkedik tő­le. Mi vár tehát más c szegény gyermekekre, mint az elhagyatottság, az elzüllés és a börtön. Az intézmények kis létszáma mellett, azok mű­ködésük tartalmában sem szolgálták megfelelően a gyermekmentés ügyét. Gyermeki kaszárnyák voltak, szürkére meszelt falakkal, hogy a piszok ne lássék rajta. A bécsi fejlettebb gyermekvédő in­tézeteket meglátogató szegediek tapasztalták, hogy ott a falakat azért meszelik fehérre, hogy lás­sék meg azokon a tisztaság, és hogy maguk a nö­vendékek ügyeljenek a hófehér falak épségérc és tisztaságára. „Aki a gyermekeknek palotákat épit, börtönfa­lakat rombol le" — hirdette később ezt a szemléle­tet Bécs mellett, Salvator főherceg volt kastélyá­ban fénycsen berendezett gyermekotthon. Az elv: a széppel, a jó példával történő nevelés már a szá­zad elején uralkodott a bécsi gyermekintézmé­nyekben. Szeged város vezetői nem maradtak meg a kül­földi példánál. Olyan elképzelés született és indult meg 1907-ben gyakorlati megvalósítása, mellyel később, csak jóval később találkozunk külföldi példákban. Újszegeden, a szőregi országút mellett tizenöt hold városi területet kapott a Gyermekvédő Liga „magyar-falu" létesítésére. Az intézmény célja az volt, hogy a növendékeknek családi otthont te­remtsenek, megélhetést, munkát is biztosítsanak, és módot adjanak megtelepedésre és családalapí­tásra is. így születeti meg Árpádfalva, egy minta­falu, ahol „magyaros stílusú kertes házakban jó­módú, elégedett emberek laknak majd". Húsz családi házal terveztek, ahol négyszáz nö­vendék talál helyet. A már kiképzett, felszabadult iparosok, munkások keresetét azok az üzemek biztosították volna, amelyek ottani létesítésére nem egy ajánlat történt. Gyárak, üzemek ajánl­koztak, hogy a minta-faluban telepeket létesíte­nek, amint a megfelelő munkáskezet lu/tositja az intézmény. Húsz év elég lett volna, hogy ott füstö­lögjenek a gyárkémények, sorakozzanak a tulipá­nos házkapuk a gyümölcsfákkal szegélyezett utcá­kon. Úgy gondolták, hogy a minta-falu, melynek fekvése a közlekedés (út, vasút) szempontjából megfelelő, eges/segileg is a legjobb helyen lesz, mert a Kállav-ligei, az újs/ogotli jiark környékezi, s ott népfürdő, potiklinika könnyen létesíthető. Kulturális központja a népház (művelődési ház) lett volna, színpadával, mozijával, könyvtárával. (AZ ÚJSZHGHDI | ÁRPÁD OTTHON) A központi épület és a családi hazak tervét Ybl Lajos műépítész készítette el. Az építéshez anyagi alapokat is teremtettek. A kiinduló tőke a felosz­latott Fehér-kcrcszt Egyesület negyvenezer koro­nányi vagyona volt, a Szeged-Csongrádi Takarék­pénztár húszezer koronát ajánlott fel az otthon céljaira, végül is az épületek államköltségen ké­szültek el. Egy év se kellett s 1908. október 18-án megnyi­tották az Árpád Otthont. A központi emeletes épületben volt az iskola, az iroda, az igazgatói la­kás, orvosi szoba, a raktár, A két családi házban negyven fiú, két állami tanitó, mint családfői, ve­zetése mellett. Az istállóban kezdetben egy kis te­hén volt. Az intézet vezetője Füzcssy Márton iskolaigaz­gató lett. Egykettőre kertté alakult a házak tájéka, meg­kezdődött a mezei munka, gyümölcsfa- és szölőül­tetés, nagyobbrészt adományokból beszereztek minden gazdasági eszközt. Lovacska került a tehén mellé az istállóba, disznók az ólba, egy kecske is, fajbaromfi sétált az udvaron. A züllésnek indult, utcán összeszedett gyermekek énekelve, jókedvűen ástak, kapáltak, ültettek, mert az igazgatónak az volt a jelszava: „akkor esztek, ha termeltek". A pincelakásokból, külvárosok lebujaiból, az utcáról összeszedett gyerekek közül eleinte több megszökött, de visszahozták őket. Később abba­hagyták a szökési kísérleteket és hozzászoktak ah­hoz, hogy van, hova tartozzanak, ahol jól bánnak velük, hozzászoktak a munkához, megismerték a közösségi életet. Gyarapodtak a lakók, új családi házról, a harmadikról kellett gondoskodni s az fel is épült 1908-ban. Tárgyalások indullak a nagy gyárak, ipartelepek vezetőivel üzemek létesítésére, új iparágakat akartak meghonosítani az ország behozatali mérlegének megjavítására. Megindult valami egészen új, gyermek- és munkaközpontú intézmény. S midőn a tervezés a beteljesülés előtt állt, hirtelen megszűnt minden. A gyermekbíróság életbeléptetésével kiderült, hogy a javító nevelésre ítélt ifjúkori bűnözök elhe­lyezésére nincsen hely, miert is a Gyermekvédő Li­ga felsőbb nyomásra kénytelen volt c célra áten­gedni az Árpád Otthoni. A növendékeket sürgő­sen át kellett telepíteni a Szilágyi Otthonba s az Árpád Otthonban új intézmény létesült, amely meghiúsított ugyan egy, a határainkon túlra is ki­hatással kecsegtető gyermekvédelmi:, pedagógiai kc/dcinényc/cst, de amelynek szelleme ugyancsak egyedülálló és újszerű 'igazságügyi inic/ményt, a „nyilt jav itomiézeiel" hozta Ictré." SZABÓ TIBOR BF.RCZF.I.LER RLOOI.F: FIGURA MATYAS FERENC Bújócska Nem ér a nevem, életem érvénytelen, vigaszom hogyha van, holnapom vigasztalan. Nem ér a nevem, ha nincs már szerelem, s aki még meghallana, süketen cselleng haza. Nem ér a nevem, hiába vagy velem, szavadból is fagy harap, öntudatlan már az agy. Nem ér a nevem, lekötve vak a szemem, a luinyó maga maradt, remény, nem tapintalak. Nem ér:a nevem, ha nem érted ver q szivem, fázom nagyon magam, meghal, aki társtalan. Vakbclinüici — Rajtad akár vakbélműtétet le­het végezni, járás közben — mondta Szélkiáltó Szabolcsnak dr. Tengeri, s ebben sok igazság volt, hiszen... Szélkiáltó Szabolcs Lássuk hát, milyen ember történe­tünk hőse! Magas, széles, kövér és nagydarab, abból a szőke fajtából, mely ha fenéken rúgják, előzőleg be­fejezi megkezdett mozdulatát, s csak ezután lordul hátra megnézni: ki volt az, aki. — Ebben az emberben túlteng a fekete epe — mondta a má­sik Hippokratész időszámításunk előtt, mely kijelentés Szélkiáltó Sza­bolcsra is alkalmazható, bár ő rózsa­színű volt, akár tó tükrében az ég al­ja, nyári hajnal kezdetén. Hozzátar­tozik az igazsághoz, hogy hősünk (meghazudtolva csecsemőlejét s laj­hárlorma külsejét, mely tényezők összeadódásaként úgy nézett ki, mini egy jóllakott nagycsoportos a négyzeten, köbön), tehát mindezek ellenére és saját szerencsétlenségére igen fejlett érzelmekkel rendelkezett. Bar ne telte volna! A csapást súlyos­bítja: nemcsak érzelmes, de értelmes lényként nézett önmaga s a minden­kori események elé. meglehetős pon­tossággal látva „helyét a világban", e hely pedig nem volt se párnázott, se faragott, se kacska oroszlánlabakon álló, se medvebőrrel- letakart... E hely, ahol végig kellett néznie saját életét: nem a páholy volt, csak a kar­zat. (Legjobban szerette volna, ha a súgólyukba ültetik, illetve a rendező helyére, ahol megfelelő utasítások­kal láthatja el önmagát a fpersze hő­si, pozitív] szerep sikeres alakítása érdekében, sűrűn vitatkozva a szer­zővel, a mindenható atyaúristennel, aki tragédiát csinálna a legkisebb helyzetgyakorlatból is.) A szerep SZelkialto Szabolcs nem több, de eg> pofont sem adott vissza életében — igaz: nem is kapott, nem terheltek lehat a törlesztés bonyolult proble­.mái- Ha nem is szerelték (nem volt rajta mit), de általában elfogadták az emberek, hiszen ők mindent elfo­gadnak, ha cserébe nem kell adni semmit... És Szélkiáltó Szabolcs so­ha semmit nem kéri. A társaság... Még a/ iskolás idők­ből maradt vissza, mint hordó bor alján a seprő. Szélkiáltó Szabolcs időnként belekezdett egy-egv mon­datba (mit előzőleg háromszor átfo­galmazott és kétszer elismételt magá­ban, majd nagy levegőt vett, na most!...), de textusaiban több volt a nyögés, mint a miegyéb, niig a társa­ság mondatai szépen adogatott lab­daként iveitek át és vissza feje fölött, kézről kézre, mindig a megfelelő­be... Nem csoda, hogy eleve elutasí­tó módban hallgatták a társak, mint klikkbéli kutatók, ha új állatfaj föl­bukkanusáról kapnak hírt kétszáz évvel Linné után; esetleg ismeretlen elemei fedez föl a hátuk mögött egy névtelen tanársegéd, mely elemnek már nincs helye az atomok periódu­sos rendszerében. ...Szélkiáltó Szabolcs tehát kiko­pott a társaságból, amibe egyre több, általa eddigelé sosem látott tag is tartozott: „szevasz, Feri!!!" ordí­tással üdvözölték őket a többiek. S még jóval a kikopás előtt támadt egy sejtése: mig őneki ez a társaság „a" társasag. a többiek másutt is és nél­küle is összeülnek, esetleg gyakrab­ban, mint gondolná. Sötét árulást szimatolt, szive pedig (ami addig az általában szokásos funkciói látta el) megtelt keserűséggel, hiszen... Hi­szen mig ő odahaza javában emészti a „lezajlott" est eseményeit, s készül a következőre, a társaság talán épp eközben is össze van ülve, poharak csendülnek, zeng a hahota, hisz el­hangzott a csattanó, a pincér köröz (bűvölt moly a lámpafényben), s ki­hozza az újabb rundot, „nem kérek vissza", mondja Feri, mert teheti: asztalfőn ül, tekintélyben... Szélkiál­tó Szabolcs erős bizony talaiisagot ér­zett: kiépiteti, szilárd, oda-vissza egyformán jól működő kapcsolatok fogjak kórul, mindenki ismer min­denkit, csuk ő és ő ragaszkodik né­hány, esetleges okok miatt hozza kö­zelebb állónak érzett emberhez, akik azonban Viszkózus típus va­gyok" — állapitolta meg S/cIkiálió Szabolcs, a mackósból idővel elmed­vésedett fiatalember —, „és ez az, amit nem szeretnek a többiek." r Alom és metronóm S vajon, no igen, hogyan állt hő­sünk a nőkkel? E tárgy szakértői tör­vényként mondják ki, hogy acsecsc­niőképü, szemüveges, potykaköver embereket nem igazán szeretik a nők. E,zzel szemben Szélkiáltó Sza­bolcs igenis csecsemőképű, szemüve­ges, potykaköver ember volt, követ­kezésképpen nem igazán szerették a nők, ehelyett levegőnek nézték, épp csak nem lélegezték ki-be. Hamis tu­dat lenne azonban részünkről a föl­tételezés, hogy emiatt búskomorság­ba esett volna; ettől megbízhatóan védte saját kényelmessége; dr. Ten­geri tanácsai, mindenekelőtt pedig L. Mária, a medika, kinek egyik melle három milliméterrel nagyobb volt, mint a másik, s ezért jól kifej­lett kisebbségi érzéssel rendelkezett, s ez megakadályozta, hogy jóvágású palival „kezdjen", folytasson és fe­jezzen be. (Igaz: Szélkiáltó Szabolcs helyeit egészen másfajta emberekre gondolt aközben. Szélkiáltó Sza­bolcs pedig szerelmére, V. Z. Zsu­zsannára, aki kisebbségi érzések he­lyett aző hulyítésével foglalkozott... („Szép az, ami érdek nélkül tetszik" — disszertáli magában Szélkiáltó Szabolcs elalvás előtt, miután ismé­telten rádöbbeni, hogy mégsem V. Z. Zsuzsanna fekszik mellette. „Le­hetséges, sőt nagyon valószínű: V. Z. Zs. igen esztétikus jelenség. Szép­nek mégsem tekinthető, hiszen szép­ségéhez erdekek fűződnek. A nők ré­széről az, hogy hozza hasonlóak le­gyenek, a férfiak részéről pedig..." Szélkiáltó Szabolcs lehal savanyú szőlővel gyógykezelte önmagát, a ke­zelés végen pedig: — Na, jóeeakát - mondta, s kihúzta karját L. Má­ria medikai feje alól. A meu oiióm ...Voltak azonban napok, mikor nem ment minden ily könnyedén. Szélkiáltó Szabolcs az ím. frontérzé­keny emberek széles táborába tarto­zott, amiről mit sem tudott, holott e tény ismeretében sok szenvedést ta­karít meg magának, l.ajhármozgását (lásd dr. Tengeri maximája) különö­sen melegfront-betörések alkalmával szégyellte, egy igen markáns front be­töréssel egyidejűleg pedig kieszelte, hogy mozgása jelkép, habitusa anti­po/itiv vonásainak összegyűjtője, domború lenese alá helyezője, a vi­lág előli kárörvendve fölmutatója, Ha valahogy... ha valamiként sike­rülne rajta úrrá lennie! Lefos/lana a gyűlölt máz, összetörne a szimbó­lum, s egy szép napon, ő. Szélkiáltó Szabolcs mégiscsak más, init más: új emberkém jelenne meg az elképedt és hódoló társaságban, ő lenne az autonóm személy, ki szabad, akár puszták egén a szélkiáltó madár, va­kító szegélyű, kontúros felhőktől űz­ve... Relaxálás, erősítés, futás, ko­cogás? Bizonyos jelentéktelen rész­problémákat megoldanának, dc alig­ha cserélhetik öt valaki egészen más­sá. Mi hát a megoldás?... A metro­nóm! „Igen, egy egészen kicsiny, mondhatni mini-metronóm, szem­üveggel egybekötve (még szerencse, hogy szemüveges vagyok), töliűnés­mcntcscn a ful mögé szerelve, a haj által eltakarva... Tik-tak, tik-lak, más-nem-hall-ja, csak-én, tik-tak... Ángyi néni úgyis megy az NSZK-ba, ott van mindenféle bígyula, pont ilyen ne lenne kapható? Kontrollál­hatom mozdulataim gyorsaságát, lendületes emberré képzem magam, gyors leszek ha kell, cs hajlékony és segítőkész, mit hozhatok, hölgye­im?"... Egészen lázba hozta a metronom, még lefekvéskor (távol ezúttal L. Mária, a medika) is erről ábrándo­zott. Hajlékonyság, gyorsaság, haj lé. ..konyság.., gyorsa. ..ság... — El­aludt. De hajnalban,.. Mi lörtcnt hajnalban? Az agyi elektromos vizsgálat alvás közben rajzolt görbéjén időnként úgynevezett paradox vagy ellent­mondó szakasz mutatkozik. Azért ellentmondó, mert a görbe olyan jel­legzetességeket sejtet, melyektől más esetben fölületes alvásra gondolnók. Ez esetben viszont, tehát a paradox fázis esetében az alvó ember nagyon nehezen ébreszthető fel — a görbe mutatta élénk agyi tevékenység elle­nére. Egy teljes alvásidő alatt több ilyen paradox fázis keletkezik, a leg­többje hajnalban, négy órától ébre­désig. E fázisok alkalmával álmodik az ember, igy Szélkiáltó Szabolcs is: száguldók, rohanok, megállíthatat­lan vagyok, elmaradt a lomhasá­gom, ütemre mozgok, szól a metro­nóm, niotorhangon zúgok végig a városon, félre az útból, kora reggeli csúcsforgalom! — álmodja Szélkiál­tó Szabolcs —, ordítozás és dudálás; gyerünk innét a városból, odakinn nincs akadály és nincs, nincs ami megálláson! Hopp, egy kanyar, nem jól vettem, hopp egy kocsi, nekimen­tem, megállíthatatlan vagyok! Előt­tem a felkelő Nap, alattam a sugár­út, de mi az ott, ott a távolban? Már ott is vagyok (itt is van) a külvárosi TEMETÓ! Átzúgok a temetőárkon, kerítésen, túskön-bokron. jaj. meg­állni nem tudok, elkapom karját egy nagy keresztfának, reccsen a karó, majd' kirántom a helyéből, lábam mozog sebesen, nem engedem el a keresztet, de hiszen én... elkaparom magam, mint terepjáró a homokon, megyek már a földnek alája, fölöt­tem a sír domborul, élt ennyi évet, nyílnak már az. ibolyák (alulról), vi­rulnak a művirágok, rajiuk csigák, göröngy, zold varangy a számban, égig érő fa a kitárt karú kereszt... ...s az ébr<ídéí> — Csak idő kérdésé, meddig le­szek térbeli — ntoiyogia a gyűrött arcú Szélkiáltó Szabolcs, és (mivel a meleg front kitakarodott az ország­ból) elhatározta: mégiscsak fölkeresi L. Marra medikai, hogy v. z. Zsu zsannára gondoljon aközben.

Next

/
Thumbnails
Contents