Délmagyarország, 1987. szeptember (77. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-19 / 221. szám

Szombat, 1987. szeptember 19. Ellentábla WÍ HÍ--: ,» • ÍK.1E Jtíií« : > i, ' ÍT í » í ¡./í'i !•;» í i' •;>, . . I• " • I I i !íl < : • . •• ÁRPÁS KÁROLY képbe lépve Swicrkiewicz Róbert: Imáha foglalva eljön az ősz is larlósávok gyűrűzik hiába hivalkodik címerével a tengeri a megperzseli levelek tavaszi zsendülést idéznek — de kinek nekik nincs több nyár vércsöpp csügg vesszőkön méhek, darazsak mézes körtén gyűlnek esett szilván füstös a paprika hurkod ökörnyál hullik bozótba köd veszi magát a harmatból hamarost dér lesz — keleti gyász Szegediek a Monarban Emléktáblái avattak nemrégiben Szatymazon. Kamenszky Béla arcképét faragta ki rá a szegedi szobrász, Tóth Valéria, és szöveggel is aláirta, hogy az őszibarack meghonosítójának szól a tisztelet. Szerencsés voltam, én tudósíthattam az emlékülésről és a táblaavatásról. Nem először lelkendeztem a barackhonositó hatalmas munkájáért, mint ahogy Torontáli Jánös balástyai igazgató almatelcpitéséért is tettem már, és remélhetően nem is utoljára, mert mindkettejük munkáját korszakváltónak, tájátalakitónak tartom. Az utókor nem teltet mást, legalább a kalapját emelje meg előttük tisztességgel. Úgy érzem mindig, a hálás utókor beszél betűim mögül. kaptam most is egy levelet, nincs szivem elhallgatni. Rövid az írás, amennyi egy levelezőlapra ráfér, csak annyi. Ide idézem pontosan: „A magam részéről szeretném megérni a szatymazi őszibarack, a szőlő és gyümölcs tönkretevőjének, mennybemenetelének ünnepélyéi, és résztvenni rajta. Melyről, remélem, szintén közléssel lesznek, és kérem, részemre külön meghívót (személyszerintit) biztosítsanak. Tisztelettel... " Ha jól értem, kellene egy másik tábla is, esetleg az első mellé, a művelődési ház falára, amely ünnepélyesen mennybe meneszti a tönkretevői. Na. ha ilyen lenne, biztosait ott lennénk annak is az avatóján, cs szívesen kijárnám l.cvclíró Ilonának is a személy s/criini külön meghívót. Mert remélem, igy érti ő is, és véletlenül se gondolja, hogy közünk leltet egyetlen emléktábla elkészítéséhez is. A barack, a szóló és gyümölcs lönkretevéséhez meg főleg nem. Adatokkal nem szolgálhatok, csak amióta a lapnál vagyok, dc biztosra veszem, a Délmagyar mindig is barackpárti volt, és soha egyetlen lépést se tett annak az erdekében, hogy a termő fak száma igen rövid idő alatt igen erőteljesen csökkenjen. Jól emlékszem rá, ujságtróskodásom első évében már Szatymazon ülésezett a megyei képviselőcsoport, és kizárólag azt firtatta, hogyan fordulhat elő a termelők kereskedelmi becsapása. Tudva vagy tudatlanul, de minden későbbi tanácskozás az akkori erveket ismétli meg most is, de szinte ugyanúgy hiába. Nem tudom, honnan költözött belénk az igyekezet, de elrontani a jót elég jól tudjuk. Fájt a mi szívünk is, amikor láttuk, azt hiszem, ezt is Szatymazon. hogyan próbálgatta a tanyán élő ember, meg tudja-e enni a borjú az érett barackot, mert annyit se kapott érte, hogy érdemes legyen leszednie. Nagyon ügyes volt az a borjú, a magját ki is tudta köpni. Avval érvelt az akkori kereskedelem, a/éri nem veszi meg, mert nem kell a kutyának se. Azt hiszem, akkoriban mondtak le arról, mégse legyen leszálló pályája a repülőknek, mert minek vinnék külföldre, ha nem kell. Azt is irtuk ugyanakkor, hogy Apálfalván, Makón — a hozzánk legközelebbi, gyümölcsöt nem termő területekre gondoltunk emiilésükkei — nem lehet kapni egy szemet se. Inkább panaszkodtunk Újévtől Szilveszterig, hogy nincs rá piac, minthogy oda viituk volna, ahol lehetne. Nem jártam utána, de gyanítom, azóta se változott sokai a helyzet. Akkor is fájt a szivünk, amikor láttuk, hatalmas traktor veselkedik neki a fáknak, és ktnvűvi őket. Ügyetlenség lehetett, nem a sors keze, hogy a kihúzó drótkötél fej becsapta a rákótózöt. ígéret volt rá, hogy a sok apró tábla helyére összefüggő nagy tábla kerül, hiszen a nagyüzem nagy táblán jobban tud termelni, mini sok kicsin, és ezt egy pillanatig sem vitathattuk. Azt legföljebb, hogy a sok kiesi tábla elpusztításával sok kiesi gazda szaktudását is szemétbe dobtuk, aki éppen Kamenszky Belátói tanulta tudományát . Szatymazon hatalmas vihar kerekedett akkor. Elvitte a forgószél a szövetkezet párttitkárát — állítólag termő bog volt az ujjai között, amikor levágtuk a bautekfárol —. es ar» rebb söpörte az elnököt is. Mindketten a barack szerelmeset vonak. de a hivatalos verzió akkor a nagy vihart az idok szeleitek minősítette Való _ han kerekedett a vihar nyomában jó néhány hatalmas tábla, és az idei esztendő kivételével bőven is termeti, de nem tagadhatjuk most se, hogy a kitépett fák gyökerei az emberek lelkébe kapaszkodtak, és ezek a sebek — legyen most csak a levélírónk a példa rá! — azóta se gyógyultak be teljesen. Nem lepett meg tehát bennünket az emlékülésen a minisztériumi előadó, amikor az ország őszibarack-állományának rohamos csökkenéséről beszélt, noha nem szatymazi példákat említett. Tudták volna a falubeliek már akkor, hogy a nagyüzem pótolhatja ugyan a kisüzemi fákat a nagy táblájával, sőt kiváló szakértelemmel termőként meg is tarthatja azokat, dc a kisgazdaságok ezerszálú szakértelmét eldobnia büntetlenül nem lehet? Lehet, hogy tudták, de az is lehet, hogy csak a lelküket fájlalták, amibe, mondom megint, a fák gyökere kapaszkodott. Tény, sok nagy tábla pusztult ki azóta a szomszéd községekben, az is tény, hogy a szatymazi szöveike/et kcsöbb kiváló érzékkel megszervezte a háztájiban termeli gyümölcs értékesítései is, amire korábban megint nem gondolhattak, dc a legnagyobb tény mégis az, hogy a borjúctctő idők után mégis olyan esztendők jöttek, amikor szinte arany-áron lehetett csak őszibarackhoz jutni; Sajnos, mindig igy van ez: minden rossz váltás árát a fogyasztó fizeti meg. Mert maga a termelő mit csinált? Kihúzták a fáit? Beültette a tanyaudvart is. Altért a fóliázásra, és néhány sátor alól többet árul, mint a nagy fülű világban húsz holdról. Senki nem említene kamens/ky Béla örökségének ezt az ágál, pedig ez a legfontosabb: rugalmasságot tanait a gazdálkodó ember, hamar niegét zi a változások előszelét is, és azonnal alkalmazkodik hozzá. Az ország talán leggazdagabb falujaként emleget lék annak idején Szatyma/t, anukoi bataekja elindult meghódítani a világot. Térképre lehelne rajzolni a gazdagodás hullámán a szomszédos falvakban, mindig-nnndig távolabb, ahogy az uj termelési kultúra haladt tovább. Most már nem számit a leggazdagabbnak, de elsősorban azért nem, mert mások is fölzárkóztak. Falán szegényebb se lett közben, mert a piachoz alkalmazkodás törvényét kitanult ember hamarabb megtalálja az érvényesülés lehetőségeit. Ha ellentáblát avatnának egyszer, ahogy levéjírónk kéri, ezt a rugalmas változást is rá kellene írnunk néhány szóban. Bár Kamenszky Bélának nem volt barackosa, akár élhetetlennek is csúfolhatnánk miatta, az ő tudománya adta az első lökést a mindenbe megkapaszkodni tudáshoz. Eszerint tehát az cllcniabla is őt magasztalná. Mcltan. HORV Á I H DEZSŐ Mariann sir. A többiek is kezdik lürclnuikei veszíteni, de ők még birják. Pedig már cjjel egy óra van a marianuveki táborban, ahová kétnapos autóbuszutat követően érkeztünk. Mindenki fárr.di, aludni szeretne, vacsorára n< migen gondolunk. Tudjuk persze, hogy azt a bizonyos pupillavi/sgálatot el nem kerülhetjük, talán ezért is a beletörődés. Egy kábít ós/er-leszokiaiö telepre semmiféle drog nem juthat be, s a Magyaiországról érkezőket is megvizsgálják. Ha valaki „elvarázsolt" állapotban lépne közéjük, azt a pupillája röglön elárulja — mondja a két táborlakó, aki zseblámpával végigvilágitja mindannyiunk szentét. A szigorúságot -- senki sem kivétel — többen megalázónak ctzik lény, hogy a 31 fős szegedi küldőtiségbcn vannak „drogos" fiúk is, de itteni „tisztaságukéit" felelősségei vállallak a csoport vezetői, orvosai. Egyébként őket is a kábitös/er-cllonés lengyel vendéglátók kollégán — ugyanígy vcgigvilngjlják. Mariann ói hónapos terhes, mégsem hisznek neki. Mariann ezért SÍI. Pedig a lengyel drogellenes találkozóra uiazók mái Szegeden kaphattak némi Ízelítői a várható állapotokról. A Szegedi Ifjúsági Napok idején vetheti filmek bemutatták egy ilyen leszoktató tábor (Monar-ielcp) életét, s látszott: komolyan veszik a kábítószer-, nikotin- és alkoholtilalmat. Mi is alkalmazkodniuk ehhez. „A lengyelországi narkoniánia-ellcnes utazás egész időt art ama alatt betartom áz alkoholra és bármilyen kábítószerre vonatkozó teljes absztinenciái" fogadtuk meg Írásban valamennyien. Mas dolog azonban ennek betartása. Alig indultunk el, a dohányosok közfelkiáltással a cigarettái rögtön kivel lék e tilalom alól. Az emiatti fcncnagy feszültseg hamar oldódott, s igy cigarettával ugyan, de tiszta állapotban érkeztünk a patikai Mpnar-tclcprc, vendégéjszakára. Aludni azonban alig tudtunk, mert Írásbeli fogadalom ide, bizalom oda — alaposan megismertettek minket a Monar-s/igorával. Az még jólesett, hogy éjjel meleg vacsorával és szeretettel — fogadták a magyai vendégeket, de aztán jött a kemény valóság. Először a motozás. Két táborlakó győződött meg arról, hogy az önként összegyűjtött és a telep előtt álló buszba kivitt cigarettákon kívül valóban nincs nálunk szívnivaló. Aztán lámpá/tak. A nagy közös szobában 31 földre terheli matrac — cjjel 2 órakor nc/tek egy zseblámpával, szó szerint mélyen a vendég magyai ok szemébe. Többen hazautazási emlegetlek, dc a nagy találkozó teményc végül is lecsillapította az indulatokat l-z a nagy találkozó Marianuvekhen voli. In jöttek össze a kabitószeitöl leszokni vágyó lengyel hálálok négy napra, hogy megismerjék egymás életét, kicseréljék a Monarte'epek módszereit, s hogy együtt legyenek ők. a lassan-lassan elfogadott hálózat tagjai. A szocialista országok közül elsőkéin Lengyelországban ismertek fel, hogy tenni is kellene a kábitószerek terjedése ellen. A hazájában azóta mát prófétaként tisztelt Marék Kotanski az elsők közölt javasolta, olyan félig zárt táborok létesítését, ahová a leszokni akarók önként bevonulhatnak a gyógyulás idejére. Fellépésének eredményekéin már hat évvel ezelőtti!) megalakult az első Monar-telcp, nem kevés vitát okozva a lengyel társadalomban. Koianski azóta is szószólója a drogellenes harcnak, s az általa meghirdeteti „Tiszta szivek" mozgalma épp a teljes absztinenciái tűzte zászlajára. Erről beszélt legutóbb szegedi útján is, amikor városunkat e mozgalom nemzetközi központjának szemelte ki: — Szeretném, ha Szeged a mozgalom nemzetközi központjává válnék. Azt is szerelném, ha ebben a törekvésünkben az egyház is támogatna minket. Ezért kerestem fel a püspök urat. És ezért kerestem fel Csongrád megye párt- és állami vezetöil is, a scgitségükei kérve. Ne feledjétek: szerellek benneteket! — mondta Kotanski, és a kapcsolatok erősítésére, helyszíni tapasztalatcserére hivta meg a Szegcdi Drogambulancia munkatársait. Ezért utaztak Marianuvekbe 31-en Szegedről. A csoport harmadát vezetők, orvosok cs pszichológusok adták. Az úgynevezett segitök — köztük jó néhányan a drogoktól nemrég szabadullak — ugyanennyien. S eljöttek ök is, akikért az egész utazás létrejön. az „érintettek". Sálán, Gonosz. Lacika, Texi, a „Tanár úr' , és azok, akik számára lassan-lassan talán múlttá válik ez a veszély. Nem kellett beszélniük magukról most sem — mint ahogy a drogambulancián sem kérdezik őket soha —, csak hívták: látnák saját maguk, hogy igenis abba lehet hagyni. A hozzájuk hasonlók képesek arra, hogy a kór előrehaladtát fölismerve tegyenek is valamit saját életük megmentéséért. Csak akarat kérdése. A Monar-önkénics. A kábítószer elterjedt ma Lengyelországban is annyira, hogy a sok ezernyi fiatal közül sajnos elég sokan jutnak fizikai és pszichikai erejük végére. Akik ezen mégis változtatni akarnak, jelentkeznek az országos hálózat valamelyik irodájában. A kezelés ideje változik. Az első időszakban a „betegeket" 3—12 hónapig szinte elemeire bontják, esetenként még hajuktól is meg kell szabadulniuk. A drog hiánya (elvonási tünetek) néha drámai helyzeteket teremi, de akik önként idejönnek, tudják: a kábitószerfüggést csak a régi rossz énjük „ördögűzésével" lehet elérni. — Tiz évig szívtam marihuánái. Elvesztettem anyámat, testvéremet, mindent. Se ruhám, se pénzem, se barátom nem maradt. Napjában többször kellett magamat „belőnöm". annyira a szer rabja lettem. Ilyenkor — a ritka józan pillanatok egyikében — az embernek döntenie kell. Hál itt vagyok — mondja Marius, aki 47(!) kiló volt, amikor Monar-lakó lett. Most ünnepli egyéves „fölszabadulását", ahogy ó nevezi beszélgetésünk napját. Ez az őszinteség egyébként mindvégig zavarba hozta csoportunkat. Ök felismerték, hogyha az ember megnevezi félelmének forrását, akkor talán nem is annyira fekete az ördög. Mi eleinte csak ámultunk e torokszorító önmareangoláson, aztán bennünk is kinyíltak a gátak. Négy napig beszélgettünk, s alig vettük észre, hogy Önmagunk élete e vizsgalatok tatgya. YAÜS ISI\ Á.N