Délmagyarország, 1987. szeptember (77. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-19 / 221. szám

21 Szombat, 1987. szeptember 19. DM| magazin Az osztrák népfőiskolákról SZÍNEK ÉS HELYEK Nincs mód egy évszázad részletes áttekintésére, de a kezdeményezőkről nem szabad megfeledkezni. 1895bcn a bécsi egyetem professzorai „népszerű főiskolai kurzust" hirdetlek, amelynek 6240 hallgatója volt. 1897-ben megnyitották az Uránia Csillagvizsgálót, amely azóta is színvonalasan szolgálja a tudományos ismeretterjesztést a Duna-Csatorna partján, a Collegium Hungaricum szomszédságában. Az első világháború természetesen a népművelést is megtépázta. Az 1920-as évek azonban új lendületet hoztak, és a népfőiskolák előadói között olyan nevekkel találkozunk, mint Thomas Mann, Hermann Hesse, Albert Einstein és-Max Planck. Az irodalom és a tudomány kiemelkedő képviselői szívesen adták át ismereteiket a széles közönségnek. De az előadók sorában olvashatunk a személyiséglélektan megalapítója, Alfréd Adler szerepléséről éppúgy, mint marxistákról és más filozófiák képviselőiről. Az 1920—1930-as évek népfőiskolai tevékenységét természetesen befolyásolták Ausztria akkori politikai mozgalmai. A kommunisták, a baloldal igyekezett jelen lenni a politikai nézetek, a kultúra terjesztésének ebben a formájában is. Ausztria német megszállása hosszú évekre szüneteltette a nagy hagyományú népfőiskolák nemes tevékenységét. A nácik által szervezett előadások tartalmát azok részletes felsorolása nélkül is ismerjük. Az új helyzetet Ausztria felszabadítása teremtette meg. Bécsben 1946ban, majd a tartományokban 1947től gyors ütemben újjáalakultak a népfőiskolák, és 1950-ben már létrejött a mozgalom országos központja, 1954-ben az anyagi kérdések rendezése is napirendre kerüli. Az osztrák államszerződés megkötése (1955. május) új lendületet adott a népfőiskoláknak is. 1950-ben a 4000 tanfolyamnak 90 ezer résztvevője volt, a szám tíz cv múlva a tanfolyamok 10 ezer fölé, illetve a hallgatók közel 220 ezerre emelkedett. 1955-ben Salzburg mellett a népfőiskolák azóta kifejlesztett módszertani központjában, annak megnyitása alkalmából már nemzetközi tanácskozást tartottak a felnőttképzésről. 1960ban szoros együttműködést alakítottak ki a katolikus és az evangélikus egyház is a felnőttképzés terén. Önálló szervezet lelt a rádió és a televízió felnőttoktatási fóruma. Emellett a tartományok, a városok és a községek számos öntevékeny szervezetet működtetnek. Jelentős a külföldi országok kulturális intézményeinek tevékenysége is. A felnőttek körében folytatott kulturális munka sokszínűsége az 1970-cs évek elejére bizonyos koordinációs igényt hozott felszínre. így jött létre 1972-ben az Osztrák Felnőttképzés Konferenciája (Konferenz der Erwachsenenbildung Österreichs — rövidítve KEBÖ), amely valamelyes koordinációt kiván ellátni. A felsorolt résztvevő szervezetek vezetői évente váltva töltik be az elnöki funkciót a vezető fórumban, ahol határozat nem születik. A másfél évtized egyik eredménye egy periodika kiadása, amely igen sokat foglalkozik elméleti kérdésekkel, egyebek között a felnőttképzés fogalmi körülhatárolásával. A szervezet most igyekszik elkészíteni az osztrák felnőttképzés átfogó statisztikáját, ami nem látszik könnyű feladatnak. A népfőiskolák ebben a rendszerben helyezhetők el. Feladatuk elsősorban az általános műveltség emelése, emellett azonban nem kerülik meg a szakmai kérdéseket sem. A népfőiskolák nagyfokú önállóságot élveznek tartományonként, sőt az egyes településeken. Az országos szervezet ebben a relációban elsősorban koordinál, tapasztalatcseréket szervez a tartományok között, illetve a központi költségvetés e tevékeny ségre jutó részének felhasználásában működik közre. A többcsatornás fi nanszirozásnak kisebb része a köz ponti támogatás, amely a gazdasági helyzet miatt a korábbi 10 millió Schillingről 1987-ben 7,7 millióra csökkent. Ez kis töredéke annak a tamogatasnak, amely 1985-ben mintegy 2,8 milliárd Schilling volt a A

usztriában az iskolán kívüli képzés és ismeretterjesztés gyökerei a XIX. század második felére, a kapitalizmus ütemesebb kibontakoztatásának . időszakára nyúlnak vissza. Társadalmi igény lett a munkaerő valamelyes szintű műveltsége, amelyet számukra az iskolai képzés nem, vagy nem megfelelő mértékben adott meg. Az első népképzési intézmények AlsóAusztriában jöttek létre az 1850—1860-as években, ahol az ipar fejlettebb volt, mint Bécsben. Különösen Krems és környéke jeleskedett a különböző társadalmi és egyházi kulturális és sportegyesületek szervezésében. Népkönyvtárak alakullak, ahol előadásokat tartoltak gimnáziumi tanárok, kezdeményezések születtek a nőképzés fejlesztésére. 1868-ban megalapították a kremsi munkásképző egyesületet. Mindezek után 1885-ben megalakult a Bécset és környékét átfogó „Általános Alsó-Auszlria-i Népképzési Egyesület," majd 1887-ben a „Bécsi Népfőiskola". Hasonló intézmények fokozatosan jöttek létre Ausztria, majd később a Monarchia más részcin is. felnőttképzés egészére vonatkozóan, a legkülönbözőbb forrásokból, amelynek pers/e egy részét kapták a népfőiskolák. A tartományok közöli is nagyok az eltérések a népfőiskoláknak nyújtott támogatást illetően. Összességében a népfőiskolai programok költségeinek átlag kétharmadát a résztvevők fedezik, a maradék részt a különböző források. Ez a számarány fordított képet mulat, ha az NSZK felnőttképzését vizsgáljuk, ahol — a szakirodalom szerint — a költségek kétharmadát fedezik a különböző források. Vizsgáljuk meg röviden a népfőiskolák 1980-as évekbeli munkáját és a tervezett elgondolásokat! Az osztrák demokrácia, a „szociális partnerség" — úgy gondolják — széles körű ismereteket, felelős állampolgári döntési képességet igényel. Ennek megfelelően a tematikában jelen vannak a történelmi mozgásokat bemutató elemek éppúgy, mint a mai társadalmi helyzet legfontosabb összefüggéseit vizsgáló kérdéskörök. A mai világhelyzet, a békéért érzett felelősség, a környezetvédelem, a tudományos-technikai forradalom társadal-' mi hatása számos régi kérdés újszerű megválaszolását igényli, amelyekkel a népfőiskolák igyekeznek foglalkozni. A társadalom korosztály szerinti összetétele — különösen a pályakezdők és a nyugdijasok helyzete — számos kérdésre igényel választ. A népfőiskolai tanfolyamok résztvevőinek mintegy 65—70 százaléka nő, amely orientálja az egyes témák kialakítását. Különösen Bécsben figyelnek oda a rokkantak körében végzendő munka fontosságára is. Külön akció keretében foglalkoznak az érettségi nélkül egyetemen továbbtanulni szándékozók felkészítésével éppúgy, mint a szakmunkásvizsga előkészítésének általános műveltségi elemeivel. Keresik a növekvő szabadidő kulturált eltöltésének formáit is. Az anya- és az idegen nyelv kultúrájának ápolása nem maradhat ki a témák közül. Vagyis, a népfőiskolák munkája — tartalmát tekintve — társadalmilag orientált. Az ország gazdasági helyzete nemcsak a kultúrara fordítható anyagiakat illetően fontos, hanem a munka tartalma szempontjából is. A tematikában ennek megfelelően előtérbe kerülnek a technikai fejlődést, a csúcstechnológiák társadalmi hasz nositását szolgáló részek. A biotechnológia — összekapcsolva a környezetvédelemmel — éppúgy fellelhető a meghirdetett programok között, mint a mikroelektronika vagy a tömegkommunikáció hatása az infor matiKara, különösen a jövő szempontjából. Igyekeznek sokat tenni a munkaerő ismereteinek karbantartása, továbbfejlesztése érdekében — tekintettel a termelés technikai feltételeinek rohamos változására. A jövő foglalkoztatáspolitikájának ez kulcskérdése. Ausztriának is gondja a munkanélküliség, bár számarányuk alacsonyabb a nyugat-európai országok állagainál. A munkanélküliek száma növekszik (1982-ben 105 ezer, 1985-ben 140 ezer) és ez a jövő várható tendenciája is. Közöltük elég magas a fiatalok száma, a jelzett időszakban 34 ezer, illetve 41 ezer. Egyidejűleg növekedett az üres állások száma is, 17 ezerről 22 ezerre. A munkaerőigény és a munkát keresők felkészültsége, mobilitási készsége azonban gyakran nem kerül szinkronba. A népfőiskola természetesen csak kis része a foglalkoztatáspolitikai feladatok megoldásának. Tevékenységéből két momentumot emelünk ki. Egyrészt a különböző tanfolyamokkal, képzéssel igyekeznek csökkenteni azt a pszichológiai, szomatikus károsodást, amely a munkanélkülit, különösen 8—10—12 hónap után veszélyezteti. A többi felnőttképzési szervezettel együtt ennek számos formáját igyekeznek kialakítani. Emellett a népfőiskolák — főés mellékállásokban — igyekeznek pályakezdő munkanélkülieket alkalmazni, különösen a pedagógusok soraiból. Külön is foglalkoznak a vendégmunkásokkal és azok gyermekeivel, ami azért is fontos, mert különösen az utóbbiak egy-egy területen az iskolai osztályok 20—50 százalékát is kiteszik. Összegzésként: az osztrák népfőiskolák nagy hagyományú, megújulásra kész és törekvő intézmények, a felnőttképzés fontos részéi képezik. Jövőjük tartalmát a társadalmi-gazdasági és a tudományos-kulturálisszociális fejlődés jelöli ki.J Ezek mindegyikévé) sokoldalúan foglalkoznak, amely áz előrelépés alapvető "biztosítéka. Nemzetközi kapcsolataikban nagyra ériékelik a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal kialakított többéves együttműködést. A „Die österreiehische Volkshochschule" c. folyóiratuk rendszeresen és sokoldalúan beszámol a TIT munkájáról. Törekvésüket a kapcsolatok fejlesztésére személyesen is tapasztaltam. 1985-ben TIT-delegáció tagjaként — amikör ismerkedtem a szövetség, Bécs, Linz és Salzburg tartományi munkájával — ezt éppúgy érzékeltem, mint 1987 májusában, amikor ösztöndíjas kutatás keretében egyik vizsgált témám éppen a népfőiskolák munkája volt. Wilhelm Filla, az Osztrák Népfőiskolák szövetsége főtitkára elmondása szerint a legjobb a kapcsolatuk a TIT-tel és az NSZK népfőiskoláival és ezt fejleszteni igyekeznek. A kapcsolatok fejlesztése kölcsönös érdekünk és törekvésünk. KONCZ JÁNOS A régi Déem A Délmagyar szerkesztősége sok helyen működött a lap hosszú fennállása során. Engem — a mostani mellett — a Korzó és a Kölcsey utca sarkán álló épülethez fűznek (mély intenzitású) emlékek. Utolsóéves egyetemista voltam, amikor jószerével beszoktunk ide. (1953-ban.) Nagy Pál jegyezte akkoriban'főszerkesztőként a lapot. Ö biztatott bennünket, Írogató fiatalokat (szépreményű költőkel, hasonló novellistákat), jöjjünk csak bátran, hozzunk irást. Hogy e sorokat írom, nevek, arcok villanpak föl előttem. Elsőként Sándor Andris szeplős-szemüveges-sápadtvékony arca. Andris barátunk András Sándor névvel publikált, hogy így különbözzék az akkor már igen neves Írónak számító — és épp Sztálinvárosról regényt író — Sándor Andrástól. Versei fővárosi orgánumokban is napvilágot láttak. Kettőre közülük ma is jól emlékszem. Az egyikben napraforgóhoz hasonlitotta önmagát, azzal a különbséggel, hogy az ő enmagát forgató napjai mindvalahányan szép, fiatal lányok. Segy másik opuszra, melyet még „A GYÁSZ" napjaiban — 1953 márciusában — vetett papírra, J. V. Sz. halálakor, s amelyben, a lírikusok különben oly rokonszenves túlzásával nem kevesebbet állított, mint, hogy: nem hiszi el a Nagy Vezér, a Még Nagyobb Tanító haláláról érkezett hirt. Andris barátunk különben 1956 késő ősze óta az Egyesült Államokban él. A washingtoni — egyik — egyetem tanára. Könyvel publikált — többek kőzött — Hcinrich Heinéről, és változatlanul ontja a verseket (melyekből néhány azóta hazai kiadású antológiákba is eljutott). A lap köre tömörült kis csoportba tartozott — ugyancsak szépreményű alanyi költőként — Ncmeth Ferenc. Ma az Élet és Tudomány főszerkesztőhelyettese. Sz. Simon István a riport és a publicisztika ösvényein tört előre. Aligha hiszem, hogy akkor megfordult volna a fejében a gondolat: egyszer a DM főszerkesztői asztalánál ül tnajd. S végezetül: e sorok írója is a kis csapathoz tartozott. Rendre megjelenő tárcáiban a lányok mind szépek, szőkék, kék szeműek voltak. S álmában sem jutott volna eszébe, hogy mindez valaha is divatjamúlt lehet... Ha úgy tetszik, még a személyi kultusz éveit éltük (habár a kibontakozás első jelei is fcl-feliüncdcztck), mindazonáltal az akkori Délmagyarnak volt egy olyan specifikuma, amely szegről-végről még rokonságot tartott a polgári lapcsinálási attitűddel. A régi szokást Ökrös Laci barátunk gyakorolta. Igen, ő, aki egy személyben volt helyettes, olvasószerkesztő meg kulturális rovatvezető, és aki — jól fogódzko/zanak meg! — kis opuszaink megjelenését követően legkésőbb 24 órán belül cédulácskát nyomott a kezünkbe. A fecnivel már ügethettünk is a közeli kiadóhivatalba. (Ott trónolt, ahol most a Sztgedi Szabadtéri Játékok Igazgatósága székel — a Klauzál téren.) Tiz perc sem telt belé, már kezünkben is volt a honorárium. Hatvan, nyolcvan, néha száz forint. Akkoriban óriási pénz, hisz egyötven a szimpla, kettőhetven fél kevert, egy ötös fél doek rum a „Jeges"-ben, és a Nagyhungiban tizennégy forintot kell fizetni a nagyteremben egy liter folyó (akarom mondani: kocsis) borért. A s/erkcs/tőségi hely különben ideális. A Korzón, a város szívében. Első emelet. Hosszú folyosó, melyből jobbról-balról — de főképp balról (ez különben topográfiai és nem ideológiai minősítés ez esetben) — aprócska szobák. afféle szerkesztőségi cellák nyilnak. Most a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megvet és szegedi szervezete birtokolja ezt az épületrészt. A jclen.legi klubterem helyén (a rádiós bolttal átellenben lévő házszögletben) állt a főszerkesztői, a helyettesi, olvasószerkesztői és még egy szoba. Előterükben szép könyvszekrény, valamint egy klubszoba, öblös fotelekkel, fotelként is', hevciőként is fáintos kanapéval, nomegegy „varázsszemes" világvevő rádióval, cs lemezjátszóval. Ide akár lánnyal is beülhettünk — akkoriban a főiskolás lányok voltak a menők, már nem is tudtam, inkább csak homályosan sejteni, miért —, összebújhattunk, forró és sietős csókokat váltva a lemezforditás rövid (a mikrobará/da még az idő méhében) szüneteiben. Horváth I.ászióné (ma a megyei moziüzemi vállalat igazgatója) akkor még Juhász Zsuzsa néven publikált. Morvay Sanyi — valami előttünk kifürkészhetetlen okból — Rege Sándor névvel szignálta cikkeit. Markovits Tibi lelkesen futkosott egyik riportalanytól a másikig, és rövidesen feltűnik majd F. Nagy Pista hórihorgas alakja is. (Egyenest a földeáki téeszböl jön, némi kacskaringóval.) 1954 őszen nagy csinnadrattával ünneplik meg a Délmagyar újraindulásának évtizedes jubileumát. A Nagyhungiból — éjjel — átvonulunk a szerkesztőségbe. Velünk van a drága jó bohém Szabady Pisla is, a nagyszerű tenor. „Mondd meg, hogy imádom, a pesti nőket"... énekli majd az éjszakában. Mámorosan dúdoljuk vele-utána a dallamot. Az elfogyasztott bor, és fiatalságunk egyszerre mániorosit. Hol van még 56, 57, 62, hol az új mechanizmus, a reform, a reform reformja?... Publicista, glosszaíró, riporter, hirgyűjtő, éjszakai szerkesztő még együtt dúdolja: Mondd tneg, hogy imádom... A hamutartók lassan megtelnek cigaretiavéggel. A szobatérben füst gomolyog. A hamutartók mellett félbehagyott kéziratok, eeruzajavitásokkal. Lassan hajnalodik. PAPP ZOLTÁN TÖRŐ ISTVÁN Bizonyosság Gyúlunk a vizek felszínén, s akár a kérészek kivirágzunk halálunk elölt; de erre a Iwzáru esküdtünk, a bodzátánvérok illatára, hutánk e hatalmas lángban, mely lényünket melegítette — must örvénylő sötét habját elszórta az este, s mi fogadkoztunk örök anyánkra, hogy belenézünk az anyag titkába, mert testünk elég kemény, s nem olvasztják meg forró égövek — mienk a törvény, ériünk vannak a szavak, mi védjük jelenünk, megállíthatatlan szélmalom-harcunk, de folyók jönnek, és mélyvizek, melyen kivirágzunk, s nem dobjuk oda az enyészetnek ifjúságunk ! ARCH1PENKO: SABA KIKA1A NŐJE