Délmagyarország, 1987. szeptember (77. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-15 / 217. szám

Kedd, 1987. szeptember 15. Körülöttünk ausztrál bennszülöttek Radiófigyelő Tudják, hogy járt az egyszeri ausztrál bennszülött? Rendkívül tanulságos. Történt, hogy az egyszeri ausztrál bennszülött el akarta dobni a bumerángját. De nem tudta. Mivel a bumeráng természete — hogy visszaszáll. Szóban forgó eszköz állandóan visszaért a bennszülött kezébe, az meg csak el akarta dobni egyre, tájra meg újra. Hasztalan. Visszaszáll. Fenti kis anekdotát több mint megszívlelendő példabeszéd gyanánt szombaton délután hallottam a Kossiíth rádió immáron klasszikusan kiváló hétvégi magazinjában. a 168 órában. Ugyan a budapesti tanácsi lakások csökkenésének negatív perspektíváit illusztrálandó használták. ám amint az ember végigfülelte a legújabb 168 óra másfél óráját, gyökeret verhetett benne a meggyőződés. hogy tulajdonképpen majdnem mindegy, miféle (izgalmasnál izgalmasabb) témákat tár elénk Mester Ákos műsora (vezetője ezúttal Bolgár György volt): végső soron körülöttünk permanensen ausztrál bennszülöttek vannak. Hiszen mit is szóljunk mondjuk a kispesti tanácsi tisztviselőhöz, aki — jól hallottuk — félbeszakította a riporternek már adni kezdett interjút, bizonyos magánkereskedők megszüntetett pavilonjairól? Mit tesz isten, hát nem mégiscsak megtudhatta a dolgot ország-világ — megduplázva ráadásként azzal a nyilvánvaló, az illetőre éppen nem hízelgő következtetésekkel, amelyek a menet közben félbevágott interjú, a beszélgetés-megszakítás kapcsán levonhatók. Pedig szóban forgó dolgozó, biztosan tudom, nem ausztrál és bumeráng tán soha sem volt a kezében. Mégis, ugye, hogy . Vagy itt van a kazahsztáni eset. A legutóbbi 168 óra vitán felüli szenzációanyaga. Kunajevvel, a Kazah Kommunista Párt volt első titkárával, Brezsnyev közeli barátjával kapcsolatosan a Druzsba Narodovban magjelent leleplező cikk elképesztő törvénytelenségekkel ismertetett meg bennünket; Kunajev-képekkel a kazahsztáni közintézmények falain, öt év alatt 1500 vezető általa történt leváltatásával, a kazah miniszterelnökkel történt, krimibe illő konfliktusával, amely végül bukásához vezeteít — és hasonlókkal. Kunajev, noha nem számított ausztrál illetőségűnek, a Politikai Bizottság tagjaként időnként ötszobás lakásokat ajándékozott, miközben háromezernél több háborús veterán tobb mint 20 éven át hiába várakozott lakásra Alma-Atában — és lám, mégis. Igen, a bumeráng. El lehetne meselni még több esetet is a 168 órából, a felvételiző kislányét például, akit végül mégsem vettek fel oda, ahová nem is jelentkezett, ahová viszont igen, oda előbb igen, aztán nem, mivégre a dolog irtóztatóan bonyolulttá vált — de a tanulság láthatóan ugyanaz. Lehetnek körülöttünk ausztrál bennszülöttek — vannak is —, eseteik a bumeránggal roppant bölcs megszívlelnivalókat ajándékoznak a mai magyar életnek. Mégcsak mélyebb ausztráliai ismeretek sem kellenek hozzá. Elég, ha jobban szétnézünk magunk körül. Domonkos László Ahogy élünk... SI 1 SM ügy halunk meg. Az errvber nem tud kibújni a bőréből. És még néhány, hasonló bölcsesség követhetné emezeket, mind az elmúlt héten látott két magyar tévéfilm nyomán. Ám az elsőt, a szerdán bemutatott Végnapok címűt a világért sem szeretném, elbagatellizálni, fonti közhelyminőségre süllyeszteni. A mai szovjet. irodalom markáns egyéniségének, Va.lentyin Raszputyinnak egyik nálunk is évtizede megjelent müvéből Nemere László rendezésében, Zahora Mária dramaturg bábáskodásával, Czabarlca György fotografálásában készült a film, amelyet már a tavaszi veszprémi szemlén bemutattak. (Ki tudja, miért spórolták ki eleddig a műsorból?) Szerencsére, az jdő múlása nemigen ártott a filmnek, amely jobbnál jobb színészi telje)sitményekkel, halk, finom realizmussal, erőteljes beleérző készséggel és életismerettel beszél el egy egyszerű történetet. Egy analfabéta szibériai parasztasszony haldoklásának napjaiba sűrített, kemény szavú és elgondolkodtató látleletrőj van szó; megragadó hatású, mert hiteles képről, amely ezt a címet viselhetné: íme, ar ember, a változó időben. Egy^ felöl a haldokló öregasszony, akj egy elmúlt világban született, túlélt két háborút, s végletesen eligazodásképtelen a beköszöntött új világban. Mégis: született intelligenciával, megőrzött méltóisággal, utolsó erejével arra koncentrál, hogy emberhez méltó halála lehessen. Olyan, mint az élete volt. Másfelől a gyökeresen megváltozott körülmények szorításában élő — élő?, rohangáló, kapkodó, lelkiismeretfurdalásos — gyerekei, akik bárhogy igyekeznek méltón viselkedni szülöanyjuk halálos ágyánál, nem sikerül nekik. Se tartásuk, se erkölcsük, se érzékenységük, se hitük nincs már elég, hogy felérhessenek „a mamához". A szakadékot érzékelő felek! szenvednek, persze: a mama mély szomorúsággal veszi tudomásul kétségbeesett igyekezetének hiábavalóságát; a felnőtt gyerekek meg?, a férfiak vedelik a vodkát, a nők sírógörc.sbéós agresszivitásba menekülnek. (A mai magyar irodalomban Annus József Szegeden élő írónak vannak hasonló témájú és hitelességű novellái; talán egyszer ezeket is fölfedezik az örökké irodalmi anyagot kutató adaptálok.) Ugyebár nem kell hangsúlyozni, ez a felkavaró, valpságrajz nem speciálisan szovjet '„tájakra" illik. A magunkra ismerés doblaenutétől nehéz is szabadulni utána; bar csak elég kitartásunk lenne hordani legalább egy kis ideig az ilyesfajta művészi élmények nyomán születő, gyötrő kérdéseinket! Hogy — végül is — miért élünk úgy, ahogy élünk? Ám komoly számvetésre, persze, nincs idő — se erő, se elszánás, se tartás, se erkölcs, se hit.. Rohanunk. Milyen halálba? A végső kérdések persze csakis akkor sokkolnak, ha hitelesen fogalmazzák ezeket, gondolom, mint Raszputyin. És egyszerűen csak idegesítőek, ha valamitől műviek. ügyetlenek, manipuláltak. A másik tévéíilm, A halál árnyéka című, vasárnap esti. melyet a mai magyar irodalom markans egyénisége, Gyurkó IMSZIŐ irt, Szántó Erika dramaturgi közreműködésével Szurdi András rendezett, Gulyás Buda operatőr fényképezett és rangos szinészgarda játszott — az előbbihez hasonló témakörben mozgott. Főszereplője,, a. Jan Nowicki által alakított egykori jugoszláviai • partizán, bizonyos Javán. Kiss, aki mára, nyugdíjas Őrnagy korara, gatlasitalan rablógyilkossá vedlett. A miertre a film erőszakoltan sejtelmesiti, de azért persze megadja a választ: mert olyan tökéletesen megtanult túljárni a mindenkori ellenség eszén, s ölni is, a háború iszonyú kényszerében, hogy nem képes abbahagyni. A frusztrációnak ez a válfaja, mint háborús következmény — önmagában nem elképzelhetetlen. Am ha e speciálisan őrült ember vesszőfutásának története ennyire a primer hatásvadászat szintjén marad, ennyire motiválatlan, mint ebben a filmben, akkor ezt a filmet meg lehet csinálni ugyan, viszonylag korrekt szakmai eszközökkel — de minek? Sulyok Erzsébet Csökkent a csecsemőhalálozás Vészjelek - mindenkinek Jelentős mértékben csökkent a csecsemőhalálozás országunkban az utóbbi évtizedben: jelenleg 19 ezrelék, az 1975. évi 32,8 ezrelékkel szemben. Akárcsak az egészségügyi ellátás szempontjából fejlett országokban, e halálozások zömét nálunk is a kissúllyal született csecsemők elvesztese okozza — mondotta dr. Schuler Dezső professzor, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. Számú Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója, aki nemrég összegezte a hazai csecsemőhalálozásról folytatott vizsgálatuk eredményeit. Az országos adatok szerint az utóbbi tíz évben, — azlí)84-es év kivételével — kevesebb kissúlyú csecsemő született, mint az előző időszakban. Számuk azonban még így is sok. Tavaly az elhalt csecsemők 67 százaléka 2500 grammnál kisebb súlyú volt. Befolyásolja a csecsemőkori halandóság alakulását az anya életkora, kulturáltsága, anyagi, szociális helyzete, előző terhességeinek, születéseinek száma is. A 19 évnél fiatalabb és a 35 évnél idősebb anyák csecsemői közül általában több hal meg. A házasságon kívül született csecsemők halálozása, csaknem kétszerese a házasságon belül születetteknek. A kissúlyú csecsemők elvesztésének kockázata kisebb, ha születésük előtt az anyának nem volt abortusza. Csak semmi kozmetika, lehetünk szenvedélyesek is, nem tilos a provokáció — ennyiben maradtunk László Istvánnal, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Csongrád Megyei Bizottságának titkárával mielőtt leültünk beszélgetni az egészségmegőrzési programról. A nyájas olvasó erre csak legyint, hiszen tudja, a körzeti orvosnál legfeljebb öt percet szánnak rá. Irtózatosan hamisan cseng számára a „Legfőbb érték az ember, az egészség" kezdetű szólam, hiszen tizenkét órát dolgozik, szabad ideje nincs, étkezési kultúráját a pénz irányítja, naponta ölik streszszel, mérgekkel. — Mit segithet itt egy program? — Ha már idáig jutottunk, le kell adnunk a vészjeleket. Közismert, a halálozási mutatóink a megyében a legrosszabbak. A férfiak hatvan százaléka nem éri meg a 65 évet. A daganatos betegek száma nő. Programmal vagy anélkül ideje tehát cselekedni. — Hisz a változásban? — Ki, ha én nem?! Meg kell próbálni, hátha tovább lehet jutni. Az egészségügynek a motor szerepét szánták. De milyen ez a motor? Nincs benzin, nincs hajtószij, nincs akkumulátor. Mind többet „cikizik" is az ágazatot, és úgy mellesleg besorolják az improduktív szférába. Mégis mit tehetünk? Olyasfélét, ami nem kerül pénzbe. Készek vagyunk előadásokat tartani, sokkolni, megdöbbenteni. De kérdezem, mikor? Műszak után a holtfáradt dolgozót tereljük be a kultúrterembe? Persze, azért nem adtuk fel. Véleményem szerint az egészségnevelést az iskolában kell kezdeni, vagy még hamarabb. Az orvostanhallgatók" például el járogathatnának az osztályfőnöki órákra, ök ugyanis közelebb állnak a gyerekekhez, mint mondjuk egy nyugdíjas kolléga. Aztán hova tűnt az iskolából az egészségtan ? Egészségmegőrzésről bármily furcsán hangzik, egy kémiatanár is beszélhet. A testnevelő pedig e tekintetben teljhatalomnak számithatna, az iskolaorvossal egyetemben pedig csodákat művelhetne. Aki gyerekként nem sportolt, azt felnőttként aligha lehet rávenni. Pályák, tornatermek úgy gondolom, vannak szép számmal. Sajnos már jócskán eluralkodott az élsportszemlélet. Vagyis kerek-perec megmondják a gyereknek, hogy kisfiam, te alkalmatlan vagy a futásra, az úszásra, nincs tehetséged a focihoz... A nebulónak pedig örökre elmegy a kedve a sportolástól. De a gyerekek műveltségébe sem épül be az egészségmegőrzés. Csodálkozunk, hogy a felnőttek azt kepzelik, az állam garantálja az egészsé|üket is. Külföldön például klubok jönnek létre, ahol öntevékenyen ki-ki megtanulhat bizonyos önmegfigyelő módszereket. — Ügy tűnik, mintha az egészségügyön kívül keresné a megoldást. — Nem másokra mutogatás ez. De én hiába mondom a betegnek, ezentúl csak barna kenyeret fogyasszon, ha nem kapható, vagy túl drága. Hiába kezdeményezném, hogy a gazdaságokat ne az egy holdon ' termesztett mennyiség után ítéljek meg, hiszen köztudomású a túlzott műtrágya-felhasználás következménye. Hiába papolom. együnk több zöldséget, gyümölcsöt, ha az méregdrága. E program azt követeli, ki-ki a saját területén dolgozza ki, mit tesz az asztalra. Kézenfekvő példa. Kíváncsi lennék, a Szeged étteremben miként próbálják óvni az egészségünket. De azt is szeretném tudni, az egyes ágazati szakszervezetek kidolgozták-e cselekvési programjukat. Nem ckipcsup kérdésekben! Fontosnak tartanám a munka humanizálását, a technikai fejlesztést. Megfogalmaztuk-e a hátrányos helyzetűek szociálpolitikai stratégiáját, szorgalmazzuk-e a nyugdíjak reálértékének megőrzését? A segélyezés, az üdülés is mind nagyobb feszültséget okoz. A fentiek természetesen nem csak szakszervezeti feladatok. — A helyi „motort" milyen állapotban találja a program? — Az egészségügyben a szakdolgozók gárdája elöregszik. Nagyon kellene vigyázni a mai ötven-hatvan évesekre. De nem tesszük! Munkaerőhiánnyal küszködünk, így rájuk sokszor dupla terhek nehezednek. Elkeserítően kevés a nyugdíjuk. Harmincöt éves munkaviszony után alig kapnak kézhez négyezer forintot. Kénytelenek tehát dolgozni, ha tudnak, a több évtizedes komoly fizikai terhelés után. Félő, a nyugdíjasokra is kiterjedő jövedelemadó, elveszi a kedvüket a munkától. Nem ijesztgetés, de néhány egészségügyi intézményberí ki kell tenni a zárva táblát, ha ök távol maradnak. Az ágazatban nem hat idegnyugtatóként a láthatatlan jövedelmek ellenőrzésének híre sem. Véleményem szerint a betegek rontják el az orvogj.. mert igyekeznek túllicitálni egymást. — De ha nincs paraszolvencia, mikor bánnak beteghez méltón velünk? (A kevés kivételtől tekintsünk el!) — Legtöbbször a beteg azt fizeti meg, hogy kedvesek hozzá, hogy figyelnek rá, hogy megsimogatják, hogy vetnek neki néhány szót. . Azt viszont jónak találnám, ha bizonyos szolgáltatás, a nem gyógyító, megelőző jellegű ellátás területén pénzbe kerülne az állampolgároknak. — A program egyik fontos láncszeme a körzeti orvos. Rájuk átlagosan kétezerötszáz beteg jut. Mikor marad idő a megelőzésre? — Munkájuk a jövőben komplexebb lesz. Ha mondjuk bejön valaki torokfájással, és észreveszem, hogy van rajta egy fekete színű, gyanús anyajegy, rögtön elküldöm a bőrgyógyászhoz. — Mi, állampolgárok, hogy járulhatunk hozzá a programhoz? — Ha mondjuk most nem fogadja el tőlünk a feketét, ha nem gyújt rá, ha nem rohan, ha nem idegeskedik, ha a munkahelyén kedves, ha reggel hatkor már kocog, ha mellőzi a nehéz, zsíros, fűszeres ételeket, ha kiegyensúlyozott, ha nem dolgozik csak nyolc órát, ha nem vállal maszekmelót, ha figyel magára ... De szép is lenne! Bodzsár Erzsébet Lengyel szakemberek látogatása Csongrád megye és Lódz kapcsolatainak munkaprogramja alapján a lengyel város hivatala kommunális és műszaki infrastrukturális osztályának háromfős delegációja szeptember 15—18-án szakmai látogatást tesz megyénkben. A delegáció vezetője Jerzy Janzak igazgató, Mieczy Slaw Dobrynin osztályvezető (ők a Lódzi Városi Hivataltól) és January Magelski vállalati igazgató. A szakemberek a vízellátás, szennyvíztisztítás és a hulladékelhelyezés módszereit, tanulmányozzák. A négy nap során ellátogatnák a Szegedi Városgazdálkodási Vállalathoz, a Szegedi Vízmüvek és Fürdőkhöz, továbbá látogatást tesznek a megyei víz- ós csatornamű vállalat hódmezővásárhelyi, szentesi és csongrádi üzemmérnökségen Diaporáma-mozgalom Pécsett rendezik meg október 23-tól 25-ig a IV. Nemzetközi Diaporáma Fesztivált. Hat ország — Belgium, Csehszlovákia, Franciaország, Hollandia, Jugoszlávia és az NSZK — közel 60 művésze küldte el jelentkezését. A diaporáma alkotások versenybemutatója után szakmai konzultációkat tartanak. A fesztiválhoz kapcsolódóan Harnóczy Örs és Borbély Tamás fotóművészek alkotásaiból kiállítás nyílik. Ha már nem lett kolompár... Szeged fáiról — a févében is Szeged büszkeségén, a Széchenyi téren — az útikönyv tanulsága szerint — a város egykori katonai parancsnoksága nem engedélyezte fák ültetését, mivel azok a vár ágyúinak tüzelési sávjába estek volna. A tér későbbi névadója, Széchenyi István gunyorosan meg is jegyezte állítólag a polgármesternek, hogy a poros téren ültessenek legalább kolompért. Nos, nem krumpli került ide, hanem szép platánsor, igaz, csak az árvíz után. És az újjáépítés tervrajzain számos park, fákkal szegélyezett út, és sugárút is szerepelt a gondos tervezők jóvoltából. Lapunkban is többször foglalkoztunk már e kérdéssel. Többek közt azzal, hogy számos olyan fát ültettek valaha a Belvárosban, amelyek például szennyező, környezetromboló tulajdonságaik miatt nem valók belterületre. Vagy azzal, hogy az új és új épületek és a lélekszám növekedése miatt csökken a Belvárosban az egy lakosra jutó zöldterület. (Nem is beszélve a lakótelepek zöldterületeinek gondjairól.) Az is számtalanszor fölvetődött mar, hogy sok, a múlt században ültetett fa immár elöregedett, s veszélyessé is vált (Emlékezzünk csak arra, hogy jó tíz éve körvonalazódott az elkópze-' lés: fokozatosan meg kellene kezdeni a S/échenvi téri platánok cseréjét f», hiszen egyegy viharban derékvastagságú ágak zuhannak, törnek le róluk, veszélyeztetve az arra járókat. Ráadásul aligha lenne praktikus megvárni, míg valamennyi főtéri platán állapota tarthatatlanná válik, hogy egyszerre kelljen „lecsupaszítani" a teret.) Régóta tudjuk, hogy a város fáinak ügyét nagyon sokan viselik szívükön. Mégis, alighanem fel kell tenni a kérdést: vajon fasoraink, városképünk megőrzése szempontjából hasznosabb-e minden áron ragaszkodni a jelén állapotaihoz, mint átgondoltan, tervszerűen, esetenként az elkerülhetetlen favágást is bekalkulálva nekilátni a felújításnak? Többek közt ezt a kérdést teszi föl ma este a körzeti tévéstúdió Dél-alföldi magazinja. A várható érdeklődésre való tekintettel egész adásidő alatt várnak észrevételeket, kérdéseket a 12-715-ös telefonszámon. Annál is inkább, mivel Nagypál Miklós, a városi tanács vb építési és közlekedési osztályának vezetője, valamint Serege János, a Városgondnokság igazgatója is a műsor vendége lesz. A magazin ezenkívül foglalkozik a Csongrád megyében működő ipari leányvállalatok helyzetével, napjaink allergiahullámával, a Latin-Amerika-kutatók szegedi tanácskozásával, A műsort Mucsányi János, és üende Gyöngyi vezeti, az adás szerkesztője Fűzik János. i