Délmagyarország, 1987. augusztus (77. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-13 / 190. szám

2 Csütörtök, 1987. augusztus 13. Üj cipőtisztító szer Minden férfi életében jelentős esemény, ha katonai szolgálatra vonul be, hiszen a katonaélet él­ményei egy életre elkísérik ez em­bert. A katonaságról szóló, vicces történetek közt található olyan, amely a Bach-korszakban játszódik, akad tréfás eset az első, valamint a második világháború idejéből, sőt a szereplők közt ott vannak napja­ink katonái ís. * A második világháború idején történt, hogy az egyik századpa­rancsnok, egy fiatal hadnagy, buz­dító beszédet intézett a katonákhoz. Egyik hazafias frázist a másik után mondta: — Katonák, hazánk egén sötét felhők tornyosulnak! harsogta. E pillanatban jött egy küldönc, és jelentette, hogy a hadnagyot a parancsnoka hívalja: — őrmester, folytassa — mondja a hadnagy, és elrohan. Az őrmester megvakarja a fejét: — Hát, szóval — mennydörgi —, hallották, emberek. Rossz idő lesz. Kivonulás köpenyben és sátorlappal! * Az ügyeletes tiszt, bemegy az újoncok körletébe, és megkérdi: — Emberek, ért itt valaki ez elektromossághoz? — Igen, százados elvtárs. Elektro­technikus a szakmám. — Rendben van. Ezentúl maga felel azért, hogy ebben a körletben mindig pontosan este tíz órakor le­gyen lámpaoltás. * A sorozáson a katonaorvos, az Katonadolog egyik fiatalra mutatva, kimondja a végső szót: — Katonai szolgálatra alkalmas! — De, doktor úr, én gyermekko­rom óta rövidlátó vagyok. — Nem baj, fiam. Majd csak kö­zelharcban veszel részt! * Történet az első világháborúból: Este van. Egy ellenséges falu előtt harsányan hangzik a parancs: — Átmegyünk a falun. Minden szakasz más-más utcán. A falu túl­só szélén pihenőt tartunk. Ha vala­ki ellenszegül a faluban, azt szúr­játok le! Indulás! Egy óra mútva, a falu szélén, a hadnagy azt látja, hogy két baka egy leölt malacot cipel. Rájuk ki­ált: — Hogy került ez a leszúrt ma­lac hozzátok? Az egyik baka haptákba vágja magát: — Hadnagy úrnak alázatosan je­lentem, ellenszegült! * — Százados úrnak jelentem, a rajparancsnok megint tökrészeg. — Honnét tudod? — Bent a körletben elkezdte bo­rotválni a tükröt. * A Bach-korszakban történt: Éppen vetett ez alföldi ember, amidőn mellette az országúton osztrák dragonyosok vonultak el. — Mit vesződni hiába, paraszt ember — gúnyolódott az egyik ka­tona —, hisz úgyis miénk lesz, ami teremni fog! — Adja isten, katona uram — fe­lelt a gazda —, éppen kötélnek való kendert vetek. * A második világháborúban, kint a keleti fronton, egy német katona megkérdezi a tisztet: — Százados úr, meddig tartjuk még ezt a harcálláspontot? — A Führer parancsa szerint — az utolsó katonáig! — Akkor már nem tart soká! Én vagyok itt az utolsó katona! * Az ezredügyeletes tiszt telefonon leszól az egyik századhoz: —Van nálatok, ugye, egy Braun nevű katona? Mondjátok meg neki, de lehetőleg kíméletesen, udvarias formában, hogy meghalt az apja. — Rögtön intézkedem! — vála­szol a század ügyeletes, és márts so­rakozóra ad parancsot. — Század, vigyázz! Akinek, van apja, az lépjen három lépést elő­re!... Hé, Braun, te hatökör, mi­ért nem mégy visza a helyedre? * Politikai foglalkozáson kérdi a tiszt: — Tizedes elvtárs, van magánál egy mai Népszabadság? — Jelentem, van. — Remek. És mi van benne? — Jelentem, szalonna. • K. Gy, M. Márkás termékkel jelent meg a hazai üzletekben a Kö­rösladányi Metakémia Ipari Szövetkezet. Az NSZK-beli Henkel-cégtől vásárolt liccnsz alapján, Polifix néven, ön­férvyezö .cipőápoló szert gyártanak. A hazai cipőápolószer­gyárlásban meghatározó szerepet játszó szóvetkezet új ter­méke hét színben készül, az idén 650 ezer flakont gyártanak Magyar Rádió Szeged MSZBT-VETÉLKEDŐK A dolgozó kollektívák, va­lamint a tanulóifjúság ak­tív részvételére számítva vetélkedőt, műveltségi játé­kot szervez a Magyar—Szov- zás kezdődik Esős idő Várható időjárás az or­szág területén ma estig: napközben már csak elszór­tan várható eső, zivatar. Az északira forduló szél reggel megélénkül, helyen­ként megerősödik. Zivatar idején viharos széllökések is lesznek. A legalacso­nyabb reggeli hőmérséklet 10-15 foík a legmagasabb nappalj hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul. NEUROTOXIKOLÓGIAI TANÁCSKOZÁS Ma, csütörtökön kétnapos neurotoxikológiai tanácsko­Szegeden az 66,29 Mhz — 91,9 Mhz Augusztus M.t péntek 5.30: — 8.00: Alföldi hírmondó — zenés hírműsor — benne: 5.10: Falurádió — a Kossutn rádióból 8.15: OtkOzben 6.30: Lapszemle 5.15: Reggeli párbeszéd — Szót kérek I — Kossuth 7.00: Hírek, ínformációk — Kossuth — továbbá: Információk Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéből — programajánlat. Időjárás­jelentés, sport — szerkesztő: Várkonyl Balázs — műsorvezető: Vécsey Ágnes ELADÓ LAKASOK Az Országos Takarékpénz­tár Csongrád megyei Igaz­gatósága a következő hasz­nált lakásokat kínálja meg­vételre. Csaba utca 44/B (földszint 3.) 2 szobás 55 négyzetméteres 730 ezer 300, Budapesti körút 32/A (IV. 11.) 1,5 szobás 47 négyzet­méteres 431 ezer, Petresi ut­ca 3,'B (földszint 1.) 2 szo­jet Baráti Társaság a nagy októberi szocialista forrada­lom 70. évfordulójának mél­tó megünneplésére. A társa­ság tavasszal hirdette meg az Utazzunk együtt! című vetélkedőt, s munkatársai már a területi döntőket ké­szítik elő. A játék megyei és kerületi fordulóiba a mintegy kétezer MSZBT-tag­csoport képviseletében több mint 30 ezren kapcsolódtak be. FOLYTATÓDIK A „VAKÁCIÓ-AKCIÓ" Az idén több mint 3500 Akadémiai Bizottság székhá­zában. Az ülésen amerikai, olasz, nyugatnémet, bolgár és magyar kutatók foglal­koznak a különböző kémiai ártalmak idegrendszerre gyakorolt káros hatásaival. GÓLYAHÍR Megjelent az 1987-es Gó­lyahírek. Az alkalmi kiad­vány felelős kiadója a sze­gedi Juhász Gyula Tanár­képző Főiskola KISZ-bizott­sága. A füzetecske informá­ciókat közöl a főiskoláról, annak szervezeti felépítésé­ről. Egy írás bemutatja a ELHUNYT SZOMBATHY VIKTOR A Magyar írók Szövetsége megrendülten tudatja, hogy Szombathy Viktor író, új­ságíró, életének 85. évében, súlyos betegségben elhunyt. Temetéséről később intéz­kednek. KÉTFEJŰ MALAC Kétfejű malacot ellett szerdán Juhász Gábor tatai lakos anyakocája. A kis ál­lat tizedikként született két fejjel, két szájjal, két nyelv­vel, de csak egy aggyal. Szívószállal igyekeznek táp­lálni a szopni nem tudó ál­latot. A fejlődési rendelle­nességnek az a magyaráza­ta, hogy a sejtosztódás ko­rai szakaszában a sejtek egy bizonyos csoportja tovább osztódik, mint kellene, s így dupla szervek keletkeznek. Az érdekességen- kívül en­nek a rendellenességnek sem gyakorlati, sem tudományos jelentősége nincs. Felhívás Szeged Megyei Városi Közegészségügyi Járvány­ügyi Szolgálat felhívja a la­kosság figyelmét, hogy 1987. VIII. 6-án a város területén kóbor kutyák szétmarcangol­tak egy rókát. A Békéscsabai Állategészségügyi Intézet la­boratóriuma augusztus 11-re a róka veszettségét visszaiga­zolta. Figyelmeztetjük a la­kosságot, hogy valamennyi kóbor állattól óvakodjanak, mivel azok fertőzésre gyanú­sak. A Csongrád Megyei Ál­lategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás Szeged vá­ros közigazgatási területén ebzárlatot rendelt el. Az eb­zárlat tartama alatt a tartási helyen minden kutyát és macskát elzárva, illetőleg a kutyákat megkötve kell tar­tani. Kutyát tartási helyéről csak pórázon vezetve és száj­kosárral szabad kivinni. Szeged Megyei Városi Közegészségügyi Járványügyi Szolgálat Rádiózás: sávok, megahertzek helyszínen, augusztus elejéig főiskola ifjúsági mozgalmát, már mintegy 300 ezer kisis- ifjúságpolitikai törekvéseit, kolás vett részt a Magyar a hallgatói képviseleti rend­Úttörők Szövetsége kezdemé- szert. A szeptember 1-jétöl i>­nyezésére indult „Vakáció- éig a főiskola gólyái a sza­1 Pl; A . Az más • -í . róv- • — Drágám, ha újra szabad lennék, akkor fa» csak téged vennélek «1! — Nem vennél «- * — Miért? Mert nem akarnám. — • •„,.* akció" valamelyik rendezvé­nyén. Az úttörőházak, a me­gyei és a városi úttörőel­nökségek a művelődési in­tézményekkel, múzeumokkal, művelődési házakkal, mozi­üzemi vállalatokkal együtt vonzó vakációs programokat Igyekeztek összeállítani a gyerekeknek. badidős programok mellett megismerkednek a különbö­ző tanszékekkel, az ifjúsági szövetség munkájával, hogy kellő élmény és információ birtokában, mint a főisko­lát jól ismerők ülhessenek be az ünnepélyes tanévnyi­tóra. a Vörös Csillag Film­színház nézőterére. Szabadka—Szeged Egyre többször adunk hírt mat ad a testvérvárosok a testvérvárosi, -megyei életének, szokásainak meg­bás, 55 négyzetméteres 709 kapcsolatok konkrét meg- ismerésére is. így június 300 Budapesti körút nyilvánulásairól. A turkui végén a szegedi gyerekek Demokratikus Úttörő Szo- megismerkedhettek Szabad­ezer 34/A (VI. 18.) 2+2 fél szo­bás 68 négyzetméteres 798 ezer 800, Bimbó utca • 3/A (földszint 1.) 2 szobás 55 négyzetméteres 728 ezer 200, Osztrovszky utca 23. (IV. 29.) 3 szobás, 72 négyzeteié teres 1 millió 14 ezer 100, Agyagos utca 8, B (V. 13.) 2 t 2 fél szobás, 72 négyzet­meteies 845 ézer 700, Etel­ka sor 14 (IV 10.) 3 szoba hallos, 68 négyzetméteres 899 ezer. Űrhajós utca 10/B János Iskolában töltötték a (III. 10.) 2 + 2 fél szobás, 77 gyermekhetet. A két iskola négyzetméteres 941 ezer 600 vezetói megegyeztek. hogy vétség néhány tagjának sze- kával, Belgráddal és jártak gedi programjáról lapunk Kaligmegdanon, az Avalán. hasábjain már beszámol- A jugoszláv gyerekek vi­tunk. A legutóbbi gyermek- szontlátogatásukról ezen a napra a Szeged városi út- héten, szerdán utaztak ha­töröelnökség meghívására za. Augusztus 3-ától nap jugoszláv csoport érkezett mint nap, óráról órára ér­Vendéglátójuk a Makkoshá- dekes programot biztosítot­zi Altalános Iskola tanárai tak a vendéglátók. Többször es diákjai voltak. A mostani látogatásnak előzménye volt az is, hogy októberben a makkosházi gyerekek a szabadkai pio­nírtanács meghívására az Ivan Gorán Kovacic Alta. forint (x) (ez utóbbi felújított). a kezdetj sikeres találkozó­töltöttek délutánjaikat csa­ládokkal, kirándultak Bu­gacra, Budapestre, a strand és a tiszai hajótúra sem maradhatott el Megismer­hettek Szeged nevezetessé­geit, a füvészkertet, és a pusztaszeri skanzent is. Az iskotlában rendezett búcsú­esten a zene, tánc, játék közben többször elhangzott: kat folytatják, például cse- viszontlátásra, minél hama­reüdültetéssel, amely alkaL rabb! HALÁLOS BALESETEK Székesfehérvár belterüle­tén Sohajda István 19 éves fakitermelő, pincehelyi lakos személygépkocsival nekiüt­között egy másik személy­gépkocsinak. A vétlen gép­kocsi utasa, Sági Istvánná 58 éves nyugdíjas, székesfe­hérvári lakos a kórházban meghalt, vezetője súlyos, míg másik utasa könnyű sérülést szenvedett. A vizsgálat ed­digi adatai szerint Sohajda István megsértette az el­sőbbségi szabályt. A rend­őrség vezetői engedélyét be­vonta. Berzence külterületén Nagy János 47 éves gépko­csivezető. keszthelyi lakos a mentőszolgálat gépkocsijával egy szarvassal összeütközött és árokba borult. A mentő­gépkocsi betegkísérője, Ko­vács Istvánná 52 éves se­gédmunkás, porrogszeri.tkirá­lyi lakos a helyszínen meg­halt. A rendőrség szakértő bevonásával folytatja a vizs­gálatot Szolnokon egy vas­úti felüljáró közelében Tán­ezos Károly 16 éves tanuló, debreceni lakos egy teher­vagonra felmászott, a nagy­feszültségű felsővezetéktől áramütést szenvedett és a helyszínen meghalt. A rend­őrség szakértő bevonásával megkezdte a vizsgálatot Ügy látszik, hogy nem csupán a televíziós csator­nák változásai okoznak gondot, hanem a rádió hul­lámhosszai is. A szegedi rádió vezetője, Várkonyi Balázs, a következőket mondta el: — Mint azt szegedi hall­gatóink nap mint nap ta­pasztalhatják, a Petőfi rá­dió müsora a városban és környékén gyengén vehető. A szentesi adó teljesítmé­nye egyelőre nem növelhe­tő. Annak érdekében, hogy a szegedi hallgatók is jobb minőségben foghassák a Pe­tőfi rádió műsorát, a július óta működő és a várost, vá­roskörnyéket ellátó kisadó augusztus 17-étöl, hétfőtől kezdődően a Petőfi-műsort fogja sugározni. A szegedi stúdió műsoridejében ter­mészetesen nem lesz hall­ható a Petőfi-program a 94.9 megahertzes ultrarövid hullámú frekvencián, ha­nem — mint eddig is — a regionális rádióműsor. A Magyar Rádió teljes műsorszerkezetét figyelem­be véve és azt tiszteletben tartva, a mostani változta­tás nem követi teljesen a szegedi műsoridőt: hétfőtől péntekig hajnali 4 óra 30 perctől fél hatig a Kossuth rádió műsora hallható a 94,9 megahertzes frekvenci­majd fél hattól nyolcig — mint korábban is — a sze­gedi műsor lesz hallható. 8 órától a Petőfi programot sugározzuk, egészen az éj­szakai műsor, az Éjfél után című összeállítás végéig. Szombaton műsorkezdettől műsorzárásig a Petőfi rádió programja hallható ebben a sávban, kivéve a reggel 8­tól déli egy óráig terjedő időszakot: ekkor a szegedi négyórás program, majd a Déli Krónika és az azt kö­vető riportműsor után, te­hát 13 órakor kapcsolunk ismét a PctőM-adásra. Va­sárnap a szegedi stúdió mű­sorideje — tehát a 8 és 11 óra közötti időszak — kivé­telével ugyancsak a Petőfi­programot sugározza egész nap — az éjszakát is bele­értve — a szegedi adó. Azokat a hallgatókat, akik műsorunkat a Szentesről sugárzott 66,29 megahertzes frekvencián fogjak, nem érinti ez a változás. Ter­mészetesen a szentesi adó a megszokott helyen továbbra is sugározza mind a Kos­suth, mind a Petőfi, mind a Bartók rádió műsorát. RENDŐRSÉGI KÖZLEMÉNY Balatonedericsi lakásán augusztus 6-án bűncselek­mény áldozata lett Kocsis Gyuláné 73 éves nyugdíjas. A rendőrség augusztus 11-én Pécsett elfogta a bűncselek­mény elkövetésével alaposan gyanúsítható Vesztróczi Fe­renc 28 éves segédmunkás, balatonedericsi lakost. Az ügyben — Vesztróczi előze­tes letartóztatása mellett — a Veszprém megyei rendőr­főkapitányság folytatja a vizsgálatot. DELMAGYARORSZAö A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja • Csoncrád Megyei Lapkiadd Vállalat. Feleida kiadd: Klspál Antal — Szerkesztőség és kiadd vállalat; Szeged, Tanácsköztársaság útja 1», Sajtdház (110, — Telefont It-íll. — A lapot nyomja, Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca tg. (72«. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti • Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. EUfUelásI dlj egy hdoapra (t forint — ISSN élU-tté s

Next

/
Thumbnails
Contents