Délmagyarország, 1987. augusztus (77. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-12 / 189. szám
2 Csütörtök, 1987. augusztus 12. Rákgyógyítás Björn W. E. Nordenström a bőr alá szúrt platinaelektródokon át alacsony feszültségű elektromos árammal állítólag meghökkentő eredménnyel gyógyított már igen súlyos állapotban levő tüdőés mellrákos betegeket. Az így kezelt huszonöt beteg fele már 3—5 éve él„ egy betege pedig 8 éve. Az ilyen hír hallatára általában gyanú támad az emberben. Pedig furcsa módon Nordenström nem valamilyen különc doktor, hanem a híres stockholmi Karolinska Kórház radiológiai osztályának vezető főorvosa. Húsz éve igyekszik bizonyítani, hogy a vér- és nyirokkeringés mellett egy „elektromos körforgás" is lenne az emberi szervezetben. Elmélete szerint (amiben egyébként okkal-joggal kételkednek) az erek fala szigetelőként hatna a benne keringő vér körül, amelyben nemcsak a folyadék, hanem az elektromos áram is keringene. Rákos állapotban ebben a keringésben keletkezne valamiféle zavar, amit külső segítséggel helyre lehetne állítani. Platina elektródák segítségével, helyi érzéstelenítés után, magába a daganatba és köréje az ép szövetbe 10 V feszültségű áramot vezet 2—3 óra tartamára naponta. Amennyiben a daganat az ilyen kezelésre reagál, a kiserekben elzáródásra, és éppen ezért a daganatszövet elhalására kerül sor. Húshagyó évek Egy szórólapon olvastam: „Kiegyensúlyozottság, határtalan életerő, kikezdhetetlen egészség, vagy szorongás, állandó kimerültség, folyamatos betegeskedés." Ki az, aki nem a jobbikat választja. Ez azonban nemcsak választás kérdése. Testünk és lelkünk egészségmegőrzését, az arra való képességet meg kell és meg lehet tanulni. Testi és lelki táplálékaink, életritmusunk ezernyi rossz szokástól, beidegződéstől terhes. A változtatásban, az életreform elindításában segédkezik majd ősztől a Reforméletmód Natura Klub csütörtökönként a November 7. művelődési házban. A klub egyik lelkes szervezőjével, Kadosa Imre matematikussal egy, fiataloknak rendezett turisztikai találkozón beszélgettem először, s arra kértem, ismertessen meg a hústalan táplálkozás előnyeivel. Egyre többen szegődnek a korszerűen táplálkozók táboraba, és mindannyian a saját módszerüket tartják a legjobbnak. így számtalan irányzat alakult ki. ön melyiket részesíti előnyben? — Egyiket sem, mert a különböző elméletekhez és azok gyakorlatahoz sajnos nemegyszer ideológiák, dogmák is tapadtak. Azt azonban hiszem és vallom, hogy a természetes, úgynevezett reforméletmód étrendmozgalom reneszánszát élve jó szolgálatot tesz. Köztudomású, hogy a magyar ember a húst becsüli, paprikásnak, zsírosan fűszerezve. Nem újkeletű, tudományosan bizonyított, hogy ez a táplálkozási mód egészségtelen, és káros lehet az ember szervezetére. — Le lehet szokni a húsról, és azt pótolhatják az állati fehérjéket közvetlenül nem tartalmazó zöldségfélék? -r- Véleményem szerint igen. Például a vegetarizmust egyszerűen a hűs nélküli étrenddel azonosítják, ami pedig sokkal átfogóbb, sokrétűbb és mélyrehatóbb táplálkozási és szemléleti reformot jelent. Üj lehetőségek. ízek megismerését, a természetes ízlés és étvágy helyreállítását. Emberiségünk őse növényevő volt. Később tért rá a húsfogyasztásra. Valamennyi zöldségféle nem, de a burgonya, a köles, a szójabab helyettesíti az említett állati fehérjéket. Ugyanígy van ez a tejtermékek közül a joghurttal, kefirrel és aludttejjel. Harmadik éve nem eszem húst, és semmilyen hiányérzetem nincs. Egészséges, kiegyensúlyozott és nyugodt vagyok. — Egy a helyes táplálkozásra okító tábor konyhájának étlapján az egyik nap menüje a következő volt: reggelire szójatepertő, barnaJár-e fizetett szabadság a mellékfoglalkozás után? L. I. szegedi olvasónk a múlt év január 1. óta főállása mellett mellékállásban is dolgozik. Azt szeretné tudni, hogy ebben az esetben a mellékfoglalkozása után is megillcti-e a fizetett szabadság. Ila igen, a munkáltatója köteles-e akkor kiadni, amikor a a főállásban szabadságra megy. A Munka Törvénykönyve rendelkezései szerint a dolgozónak fizetett szabadság minden munkaviszonyában jár. Így olvasónk is jogosult a mellékfoglalkozásában is mind az alapszabadságra, mind pedig a munkában töltött idő után vagy egyéb címen járó pótszabadságra. Az alapszabadság itt is — épp úgy, mint a főállásban — évenként tizenöt munkanap, a pótszabadság pedig minden Jogi tanácsok munkaviszonyban töltött teljes három év után egy, összesen azonban legfeljebb kilenc munkanap lehet. Ha tehát olvasónknak mind a főállása, mint a mellékfoglalkozása egész évben fennállt, akkor szabadságának mértéke mindkét munkaviszonyában azonos. Előfordul, hogy a dolgozót beosztására való tekintettel vagy egyéb címen további pótszabadság illeti meg. Ezzel kapcsolatban a törvény ügy rendelkezik, hogy amennyiben a dolgozónak az egyes munkaviszonyokban eltérő mértékű szabadság jár, munkakörét abban a munkaviszonyában. amelyben szabadságra már nem jogosult, akkor is köteles ellátni, ha a másik munkaviszonyában még a sza-' badságát tölti. A rendelkezés szerint a szabadságra a mellékállásban is azok a szabályok érvényesek, mint a főállásban. Eszerint a szabadság kiadásának időpontját a munkáltató határozza meg. Ez ügyben azonban a dolgozót előzetesen meg kell hallgatni és kívánságát a lehetőséghez képest figyelembe venni. A szabadság kiadásának időpontját — a kollektív szerződés eltérő rendelkezésének hiányában — legkésőbb egy hónappal előbb közölni kell. Az időpontot a munkáltató csak a dolgozóval történő megállapodás vagy. rendkívüli ok miatt változtathatja meg. Dr. V. M. kenyér, zöldpaprika; ebédre „húsleves" szójából, burgonyás túrós saláta; uzsonnára meggy; vacsorára gombáskukoricás saláta. Ebből következtetve tehát a szója fűszerezve húshelyettesítő és hogy a barnakenyér egészségesebb. Ez még rendjén is lenne, de ha négytagú családomra gondolok, fölmeri^ bennem a kérdés: növőfélben lévő gyermekeim megértenék-e és hogy a főszezont leszámítva a télen, kora tavasszal bírná-e a pénztárcám a konyha zöldségellátását? Alig hiszem. A másik, hogy a kiskertekben igen, de a boltok pultjain nem lehet látni olcsó különlegességeket, nevezetesen a brokkolit, mángoldot, cukkinit, pattiszont, rebarbarát. — Az almából, a káposztából, a tökből is igen sok finomságot lehet készíteni, bár a választék valóban szegényesebb a felsoroltak nélkül. Az árakról szólva több oldalról lehet megközelíteni a kérdést. Először is egy idő után kevesebb mennyiségre van szükség, másodszor a zöldségek feldolgozása, különösen akkor, ha nem főzzük meg azokat — tehát nyersen fogyasztjuk —, kevesebb vagy minimális energiát igényel. A szójakészítmények, a különböző magcsírák, barnakenyerek egyre több helyen beszerezhetők, illetve házilag is elkészíthetők. Harmadszor a reformétrendes életmód megvalósításával előbbutóbb nincs szüksége a szervezetnek élvezeti, izgató- és nyugtatószerekre. Szocializációs szokásainkhoz sajnos hozzátartozik a cigaretta, a szeszesitalok, a feketekávé fogyasztása. Tudatos akaratirányítással eljuthat bárki a helyes, a számára legmegfelelőbb táplálkozáshoz úgy, hogy az lelki habitusát is jó irányba változtatja meg. Én magam ebben hiszek. A „hitetlenek", a pákosztosok, a pókhasűak talán egy kicsit most morgolódnak De ajánlom » figyelmükbe Egyedi Péter, A vegetárius főzés örömei című receptgyűjteménye ajánló sorait író Buga doktor ma is időszerű bölcs gondolatait, miszerint: „A vegetárius koszton élők között kevesebb a szív- és érbeteg ember, állítólag kevesebb a rákos beteg, ritkábbak az emésztési zavarral nyűglödők és a diabéteszről. cukorbajról alig hallani. Sót, ami talán a legfontosabb, kevesebb az elhízott ember.'* Annyi bizonyos, hogy ma este nem melegítem föl vacsorára a mélyhűtöszekrény egyik sarkában lapuló, vasárnap délről megmaradt marhapörköltet... Czakó János Mi? Hol? Mikor? 1987. AUGUSZTUS 12., SZERDA — NÉVNAP: KLÁRA A Nap kel 5 óra 35 perekor, és nyugszik 30 ora 4 perekor. A Hold kel 21 óra 33 perekor, és nyugszik 9 óra 15 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 196 cm (áradó). Iskolánk tehetségnevelő munkájának értekelése / Bánfalvi József — Pedagógiai Szemle. — 6. sz. — A Radnóti gimnáziumról. A konzerv is lehet jó üzlet / Bólé István -- Népszava. — 28. : iil. — A konzervgyárról. Partnerünk a Szegedi Húskombinát / PE — Vendéglátás. — 7. sz. : iil. — Szerző: Pintér Emőke. Üjra jár a paprikamalom : Túz után — Esti Hirlap. — aug. 3. — A Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalatnál. — Ua. Magyar Hírlap. Népszabadság. — aug. 4. Deutsch intenzív an der Theiss : sprache und Kultur / I. M. — Budapester Rundschau. — aug. 3. : iil. Szegedi ifjúsági napok — Magyar Hirlap. — aug. 3. — Ua. Népszabadság. Petőfi Népe, Szolnok Megyei Néplap. — aug. 3. Sok ezer fiatal az egész országból a szegedi ifjúsági napokon : Vetélkedők és forumok — Magyar Nemzet. — aug. 3. A szegedi beteg ló / Tanács István Népszabadság. — aug. 3. — A Szegedi Fesztivál Magazin kiadásának nehézségeiről. Boszorkányok, varázslatok : A nemzetközi szakszervezeti néptancfesztlvál gálaestje / Kaán Zsuzsa — Népszava. — aug. 4. — Kritika a szabadtéri előadásról. SZIN-mozaik Szegedről / Pleskonics András — Békcs Megyei Népújság. — aug. 5. — Riport a* ifjúsági napokról. Szeged a hazai lapokban 1987/32. Az AIDS és a drog ellen ... : Ifjuságt napok Szegeden / Légrddy Eszter — Magyar Hírlap. — aug. 5. Az. Übü király Szegeden — Magyar Hírlap. — aug. 5. — A Kaposvári Csiky Gergely Színház előadása az újszegedi szabadtéri színpadon. Programhirdetés a kábitószer ellen Szegeden : A tlsztaszlvüek élölánca. vagy valami más? / Kovács Judit — Magyar Nemzet. — aug. 5. — A művészeti és pszichológiai napokon. Learatták a búzát Csongrádban — Népszava. — aug. 5. — Ua. Magyar Hírlap. Népszabadság. — aug. 5. : 111. Rigolctto a Dóm téren / Mátai Györgyi — Népszava. — aug. 6. : iil. — Kritika a Verdi-opera szabadtéri előadásáról. Hét végi szabadtéri programok Szegeden : Nagy Bandótól Mclistg — Esti Hirlap. — aug. 6. — Ua. Magyar Hirlap. Népszava. — aug. 7. Szegedi uborkaexport (Képi / Stekovics János felvétele — Népszabadság. — aug. 6. —• Fénykép a konzervgyárból. Mikor serdülnek a lányok? — Kézfogás a jövőért : Fórumok Elet és Tudomány. — aug. 7. — az AIDS-röl, szexről, narkomá(Kutatóműhelyeinkből). — A marói / Tanács István — NépJATE embertani tanszékének vizsgálata Csongrád megyében. ÜJ óvoda =• Esti Hirlap. — aug. 7. — Bordányban. Boszorkányok, varázslatok : Szegedi Szabadtéri Játékok / Kővágó Zsuzsa — Magyar Hírlap. — aug. 7. — Kritika. Az NB II. 1987—88. évi adatbankja / az összeállítást készítette Zsiday István — Népsport. — aug. 7. — Labdarúgás). — A Szeged SC csapatának adataival. Valami történt : Szeged, III. Táblakép Bievtnálé / Kenessei András — Magvar Hírlap. — aug. 8. : iil. — Kritika. Aida. Rigoletto : Két Verdiopera szabadtérin / Gábor István — Magyar Nemzet. — aug. 8. — Kritika a margitszigeti és a szegedi előadásról. Jól szerepelnek a magyarok — Népsport. — aug. 8. — (Ökölvívás). — Tudósítás a Fesztivál Dózsa Kupa nemzetközi versenyről. Történelem és vattacukor : A múlt üzenete / Tanács István — Népszabadság. — aug. 8. : ¡11. — Az. Opusztaszcri Nemzeti Történelmi Emlékparkról. szabadság. — aug. 8. — (Fiataloknak. fiatalokról). — A művészeti és pszichológiai napokról. Erős továbbra is remek formában — Népsport. — aug. 9. — (Okölvivás). — Tudósítás a Fesz tivál Dózsa Kupa nemzetközi versenyről. Urszán újra padlóról felkelve nyert Z Thékcs — Népsport. — aug. 10. — (Ökölvívás). — Szerző: Thékes István. — Tudósítás a Fesztivál Dózsa Kupa nemzetközi versenyről. A vörös világbajnok : Motorcsónak-vb / kép és szöveg Csikós Gábor — Autó-Motor. — 15. sz. : iil. — Tudósítás a versenyről. A szegedi rabbi / Kiszler Ferenc — Intefpress Magazin. — 8. sz. : iil. — Löw Lipótról. A szegedi fafaragó — Nimród. — 8. sz. : iil. — Forgó Lászlóról, az Ativizig nyugalmazott igazgatójáról. Hallatja szavát a szakszervezet / Reigl Endre — Textilmunkás. — 8. sz. : iil. — A Magyar Kenderipari Tröszt Szegedi Konfekciógyárában. Tisztségviselői tanfolyamok : Csongrád megyében / Végh Gyulámé — Textilmunkás. — 8. sz. — A Textilipari Dolgozók Szakszervezetében. Az ópusztaszeri nemzeti emlékpark — Turista Magazin. — 8. sz. : iil. — (Panoraina). A szegedi Fogadalmi templom / Dercsényi Balázs — Turista Magazin. — 8. sz. : iil. — (Hazánk műemlékei). SZAZNEGYVENOT ÉVE született Farkas Károly <1842— 1907) vasmunkás, a magyaroszágl szocialista munkásmozgalom egyik úttörője. 1871-ben letartóztatták; egyik fő vadloitja volt az úgynevezett hűtlenség! pernek. 1872-ben a magyarországi munkásság képviseletében részt vett az I. Internacionálé hágai kongresszusán és az anarchistákkal szemben Marx álláspontját támogatta. NYOLCVANÉVES Hajdú. Etienne (sz. 1907) magyar születésű francia szobrász. 1927 óta él Párizsban. Részt vett az antifasiszta ellenállásban. Nonfiguratív, de a természettel kapcsolatot tartó művészetének Jellegzetes anyaga eleinte a márvány, utóbb a fém. HETVENÖT ÉVE született Pálos A. László (1912— 198.7) orvos, akadémikus, haematologus, az Orvostovábbképző Intézet tanára. Főként a véralvadás mechanizmusának tanulmányozásával foglalkozott. Mozik Vörös Csillag: délelőtt 10. délután fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: Moziklip (színes magyar film, IV. helyár!). Fáklya: délután háromnegyed 3 és negyed 6 órakor: Asterix és Kleopátra (színes, m. b. francia rajzfilm. III. helyár!), fél 8 órakor: Rám zuhant az éjszaka (színes, m. b. csehszlovák film). Szabadság: délután fél 4. háromnegyed 6 órakor: Veszélyes őrjárat (színes, m. b. szovjet kalandfilm), este 8 órakor: Az ezeregyéjszaka virága (színes olasz erotikus történet (V. helyál!). Kiskőrössy halászcsárda (videomozi): délután 4 és este 8 órakor: Bajhozó (színes francia film). Kiskőrössy halászcsárda, kert: este 10 órakor: öld meg a sogunt! (színes, m. b. japán kalandfilm. III. helyár!). Kertmozi: este 9 órakor: Viszsza a jövőbe (színes, m. b. amerikai fantasztikus film. III. helyár!). Filmtéka: délután fél 6 és fél 8 órakor: A smaragd románca (színes, m. b. amerikai kalandfilm, IV. helyár!). Éva presszó: este 9 órakor: Átverés (színes amerikai krimi) . ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben 1 BALESETI, SEBÉSZETI ES UROLOGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket a II. kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel. sebészeti felvételi Ugyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4 ), urológiai felvételi Ugyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyermekeket a kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti betegeket a Sebészeti Klinikán látják el. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőttlakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. L szám alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Ma este 19 órától holnap reggel 7 óráig a Fül-Orr-Gégeklinika tartja (Szeged. Lenin krt. 111.). Telefon: 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap 22 órától reggel 8 óráig, szombaton reggel 7 órától héttó reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Tel.: 14-420. SOS LELKISEGÉLYSZOLGALAT Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: U-000. IFJÚSÁGI DROGTELEFON: 54-773. Hétfőn és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható. BUDAPEST 2. 17.45: Képújság 17,50: Írország kulturális öröksége — angol dok.filmsorozat — 2. 18.25: Popkorong — (ism.) 19.05: Nasa obrazovka — szlovák nyelvű nemzetiség: műsor 19.25: Tv-torna 19.30: Egy év a fókák és pingvinek között 20.00: Budapesti körzeti stúdió 21.00: Hiradó 2. ' 21.15: Történelmi városok: Avignon 22.00: Fekete munka — angol tv-filmsorozat — 3. 23.00: Képújság BELGRÁD 1. 17.10: Híradó 17.30: A kék telefon meséi — tv-film 18.00: Kirándulás a hegyekbe 18.50: Rajzfilm 18.45: Vetélkedő 19.15: Raizfilm 19.30: Híradó 20.00: Hiányzó láncszem 23.00: Hiradó 23.30: Músorráadás BELGRÁD 2. 18.00: Belgrádi műsor 19.30: Hiradó 20.00: Zenés műsor 21.30: Művészeti est ' ÜJ VIDÉK 17.10: Híradó szerbhorvátul 17.30: A kék telefon mesél 18.00: Zenés műsor 18.30: Dok.-műsor 19.15: Rajzfilm 19.30: Hiradó magyarul 20.00: A gyilkos pezsgő — angol fv-film 21.30: Zenés műsor 22.00: Híradó szerbhoi-vátul Rádió Tévé BUDAPEST I. 9.00: Tv-torna 9.05: Kicsi a Bors — (ism.) 9.35: Mestertolvaj — NDK mesefilm — (ism.) 11.10: Fogócska — (ism.) 11.55: Képújság 17.00; Hírek 17.05: A Közönségszolgálat tájékoztatója 17.10: Egy szó. mint száz 17.50: Objektív 18.35: Képújság 18.50: Cim-eim 19.10: Esti mese 19 30: Hiradó 20.05: Senki többet? Harmadszor! 21.05: Gondolkodó 21.50: Carelli emlékezik — I. 22.25: Hiradó 3. KOSSUTH 8.20: Eco-mix — (ism.) 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Verbunkosok, nóták 9.19: Világablak — (ism.) 9.49: Muzsika gyerekeknek 10.05: Szép Ernő színháza: Kávécsarnok, Életkép 10.40: Mi ez a gyönyörű? 10.56: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara játszik 11.45: Filmzene 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv 13.00: Kamarazene 14.10: Bálint György: Nyugati regény — magyar regény — (ism.) 14.25: Opcraslágcrck 15.00: Népzenei Hangos Üjság 15.40: Fiatalok muzsikálnak 16.05: MR 10—14 17.00: A képviselő noteszéből 17.20: Kocsár Miklós: Ungarcsca 17.30: Janacek: Tavasz Butyba rapszódia 17.54: Könnyűzene — hangszerszólók 18.02: Könyvszemle 19.15: Aranygyűmölcsök foldjon — rádiójáték Jorge Amado regényéből 20.14: Tévedni — „zenei dolog?" — 3. 20.54: Mclis György operettfeivételeibol 21.30: Furcsa pár . 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Pablo Casals gordonkánk 22.45: Tudomány és közélet 23.00: Emlékezetes hangversenyek és operaeloadások 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után . PETŐFI 8.05: Idősebbek hullámhosszán 0.50: Tíz perc külpolitika — (ism ( 9.05: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: A Móri Fúvószenekar játszik 12.24: Útikalauz üdülőknek 12.29: Lakatos Mihály népi zenekara játszik 13.07: A tegnap slágereiből 14.00: Portré — nótákkal 15.05: Díákfoci 15.15: Zenerulett 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Nyolc rádió, nyolc dala 19.05: Közvetítés az öttusa vb-ről 19.10: A Pannónia prímása — (ism) 19.50: Mit olvashatunk a Partélet augusztusi szamában? 19.55: Album-ajánlat 20.50: Az öregedés művészete 21.05: Emlékmüsor Aseher Oszkárról 22 05: Country-vilag 22.45: Dunántúli táncmuzsika 23.20: A mai dzsessz 24.00: Virágénekek O.ií: Éjfél után . wbJi&yjur