Délmagyarország, 1987. augusztus (77. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-01 / 180. szám

Szombat, 3987. augusztus 1. CSORBA GYŐZŐ Idő-infláció Ijesztő, ahogy tizesekben számolom az időt. s mind gyakrabban rájár a nyelvem: „Húsz, harminc, sőt, ég ura, negyven, már negyven évvel ezelőtt ." Idő-infláció: nagyobbak lettek a címletek, az éveknek, nemcsak a napoknak értéke megkisebbedett, s a forgalomból lassan kikopnak. Majd még tovább és még tovább, majd végül egész életem aprópénz lesz, lyukas peták, s csörgeti, kölykös vagyonát, bö markában a végtelen. Régen volt, talán igaz sem volt, hogy egyszer, hajdanán építész volt az újságok sztárja. Lechner Ödönről sokat cikkeztek a lapok, magyaros, tulajdonképpen szecessziós stílusáról, és azokról a személyével kapcsolatos történetekről, melyek mármár legendákká nemesedtek. Amikor az Iparművészeti Múzeum terveit készítette, hiába siettették; sokáig piszmogott, újra- és újrarajzolta a tetőcserepek ornamentikáját. Mérnöktársa kikelt magából: „Hiszen azt csak a madarak láthatják!" Lechner így válaszolt: „De én a madarak előtt is s/égvellem magamat!" Az anekdota hallatán építészismerősöm nagyot sóhajt. Ügy véli, hogy napjaink csínján bánnak az efféle történetekkel. Hajdanán az építész a halhatatlansággal játszott, fel sem ötlött benne, hogy müve majdan elavul. Ma a tervező máshogyan nyúl a munkához, hiszen magában a programban ott az ideiglenesség. Építész? Építőművész? A megváltozott feladat — a tömeges igény, a korszerű technológia diktálta megannyi követelmény — új szerepet rótt az építészekre. A beruházó-tervezőkivitelező háromszög bármelyik csúcsán szikra pattanhat, amely könnyen „veszélyessé", bizonytalanná teheti az együttműködést. Ezek a körülmények — s még egy sor kisebb-nagyobb változás — a tervezömunka jellegét is módosították: erősödött annak mérnöki része, csorbultak a művészi ambíciók. Nem csoda hát, ha Granasztói Pál egyik tanulmányában felteszi a kérdést: művészet-e" ma az építészet? Kétségkívül, a legtöbb építész skatulyában érzi magát, s ritkán nyílik alkalma szárnyra ereszteni a képzeletét. Hiltont nem mindennap építünk. Győri színházat sem. De rengeteg új otthon épül. Nem épülhetne ennyi, ha nem lenne házgyár, azaz sablon és panel. Igyekszünk tervcsaládokat kialakítani, hogy egyszerűbb és gyorsabb legyen a kivitelezés, de éppen ezért könnyen előfordulhat, hogy valamelyik fővárosi épület ikertestvérébe ütközünk Szegeden vagy Pécsett. Présbe szorítja a fantáziát a házgyári techno,lógia is, bár korántsem olyan erővel, mint ahogyan azt némelyek vélik. Anonim tervezők Napjaink tervezőitől jobbára nem kérik számon a művészi hajlamot, ha mégis, akkor inkább az egyetemen. Munkájuk mennyisége viszont hihetetlenül megnőtt, éppen a tömeges építési igény következte-ben. Két ellenség leselkedik rájuk: az elgépiesedő rutin és a személytelenség. De mindkettővel felvehető a harc. A csata sikere azonban nemcsak az építészen múlik: az építői hierarchia szemléletétől is függ. Major Máté egyik tanulmánya — Az építészet helye az építészetben — ma — keserűen rajzolja meg a beruházó-tervezőkivitelező hármasfogatát. Kórképe mellett azonban a gyógyulás receptje is ott van. Az építtetőnek napjainkban inkább az az érdeke, hogy az építési tervében előirányzott épület „mennyiségileg" elkészüljön, mint hogy az építészeti műalkotás legyen. A tervezövállalatok nagy apparátusában elmosódnak a kvalitások, s alig van meg a lehetősége annak, hogy az igazán jeles épitésztehetségek kiugorjanak. Az építővállalatok pedig hajlamosak rá, hogy a maguk partikuláris érdekeit az egyetemes társadalmi érdekek fölé helyezzék. Ai visszás szimptóma közös gyökere, hogy az építész a beruházási folyamatban néha mármár afféle szükséges rossz. Döntései könnyedén megtorpedózhatok, utasításait sokszor elrebegett kéréssé enyhíti az ügyszeretet — diplomácia ide, vagy oda, az ő elképzeléseit jobbára még kérésként sem veszik figyelemre —, rendre más a megtervezett és a végül is elkészült épület. Mihamarabb vissza kell állítani az építész társaduimi presztízsét! Nem egy példa igazolja, hogy ahol a tervezőt rangja szerint kezelik, ott — ha az építési folyamat diktálta módosításokkal, ésszerű változtatásokkal is — esztétikus mű születik, mégpedig cseppet sem drágábban vagy nehezebben, mint a férc. S egyegy szép épület, lakótelep, városrész előbb-utóbb a település büszkesége lesz. Szocialista építészetünknek még ma is egyik legreprezentatívabb alkotása Salgótarján városközpontja — de példaadó volt az építése is! Magyar Géza Állami- és Ybl-díjas építész elmondta, hogy a város vezetői csak annyit közöltek: mi kell nekik, s mennyi pénzük van rá, „az épületeket nem akarták helyettünk megtervezni" ... Zalaegerszegen is hasonló történt, a siker sem váratott magára . .. Mégis: kevesen kopírozták le ezeket a példákat. Még manapság is ritka a megértő kapcsolat tervező és megrendelő között. Szívesen megállok egy-egy szép épület előtt, mustrálom, ahogyan köztéri szobrot szokás. Tervezője nevét azonban hiába keresem, nem találom. Az anonymitás oka — legalábbis sokan így gondolják —, hogy egy-egy tervben rengeteg mérnök munkája benne van, képtelenség olyan hosszú névsort elhelyezni egy épületen, mint egy játékfilmen. De talán a főszereplők neve mégiscsak elférne azon az épületen! A múltkoriban Mátészalkára vetődtem, s a kisváros új lakótelepén csodálkozva figyeltem föl egy utcanévre: Szokolay Örs nevét hiába kerestem emlékezetemben A tanácselnökPOLNER ZOLTÁN Igéző Verődik az éjben végigcsókolt hajszál. Vérgyöngyös mezőkön sóhajom feléd száll. Igéző hajnalban, újhold tiszta fényben bárhol vándorolj is, szerencse kisérjen! Vezessen csillagom sötét éjszakákon. Hajam erdejében altasson a: álom. VASARELY: CIRKUSZ tói tudtam meg: ő lervezle a lakótelepet. „Négy évig itt ült. Magyarázott nekem, vitatkoztunk, érveltünk, minden utat:, intézményt centiről centire megálmodtunk" — mondta. — A debreceni építész azonban hirtelen meghalt. Nagyon hiányzik." Életmű — használatra Sokszor azonban inkább tövis jut az építésznek, semmint rózsa. Akad, aki éjjel-nappal megszállottként dolgozik egjr, számára kedves munkán, ám az illető város vezetői elfelejtik meghívni az épület felavatására. Ismerek olyan vidéki tervezővállalatot, amelyik, kénytelen-kelletlen, a fővárosnak készít terveket, míg a helyi vezetők a fontos épületek tervezésével budapesti intézeteket bíznak meg. Megtörtént az is, hogy egy építőipari cég vezetője nem volt hajlandó együtt dolgozni az egyik tervezőintézettel, mert annak igazgatója egyszer megsértette. No, persze, körmönfontabbul intézte a dolgyt: nem mondott nemet, csak éppen olyan követelésekkel állt. elő, hogy a beruházó jobbnak látta, ha a tervezésre „alkalmasabb" vállalatot keres. Kevés az olyan építész, akit ne ért volna valami sérelem. Ki ne lenne érzékeny árra, ha szellemi gyermeke hosszas vajúdás után végül is torzán jön a világra; vagy arra, hogy a mérnöki munkán felül paíléri szerepkör vár rá? Ügy tetszik, hogy néhol túlságosan könnyedén bánnak a szel lenit energiával. Terveket készíttetnék eleve feleslegesen, mert megvalósításához nincs sem pénz, sem kivitelezői kapacitás. Pályázatokat írnak ki. anélkül. Hogy valóban szükség lenné rájuk — végül teljesen más épül, .mijn amit a díjnyertes elképzelt. „Tapasztalataim szerint, várósaink fejlődésének mai visszásságai nem annyira a városrendezési koncepcióik hibáiból erednek, mint inkább azok meg nem tartásából vagy hiányából a különböző (ágazati, tanácsi) fejlesztési elgondolások összehangolatlanságából" — írja Preisich Gábor. Pedig sokszor egy őslakos sem ismeri annyira szülőhelyét, mint az a mérnök, aki iá település rendezési tervét készíti. És az is bizonyos, hogy építész és település kapcsolatából — ideális esetben — életmű születik. Olyan életmű, amelynek bemutatatására nincs szükség múzeumra, kiállítóteremre. Unokáink is látni fogják — így a közhely. Am egy-egy épületnél ez még a kisebbik, baj . . csakhogy használniuk is kell majd! Ahogyan a hozzáértő tervezést nem mindig honoráljuk eléggé, úgy fölfedetlenek az elfuserált munkák is . .. Túl könnyen könyveljük el egy-egy épület égig kúszó építési költségét, mérnöki baklövéseit, akárcsak kivitelezési fogyatékosságait. Ennek egyik oka szintén a nem kellően szoros kapcsolat a beruházó és a tervező között. Ahogyan néhol nincs meg a bizajom, úgy nincs mindenütt hozzáértő és számon kérő szakember sem a hivatali apparátusokban. A személyes kontaktus kialakítását gyakran gátolja a bürokratikus ügymenet, holott a városrendezésért felelős hatóságoknak sem közömbös, hogy együttes munkával, mindennapos vitán, eszmecserén alapuló tervekkel állhassanak a kivitelező elé. A konkrét elképzeléseket vállvetve megvédeni, a közösen kialakított koncepciókat számon kérni csak így lehet. Salgótarján első díszpolgára Magyar Géza lett. Jóllehet, Budapesten lakik, az V. kerületben dolgozik, kicsit tarjáninak érzi magát. Vadász György Ybl-díjas építész sem mozog idegenül Zalaegerszeg .utcáin. Irigylem az építészeket: sok otthonuk van. Jól jár az a város, amelyik hagyja, segíti őket: rendezkedjenek be, ahogyan otthon szokás. TAMÁS ERVIN A MENNYISÉG DIADALA Város és építészete Herenden — úgy mondják — csak a víz, a levegő, no meg a szaktudás helybeli. A messze földön híres herendi porcelán ugyanis import alapanyagokból készül. Előállításához kvarcra, kaolinra, földpátra. festékekre és mázukra van szükség. Ezek mindegyike — a Csehszlovákiából származó kaolin kivételével — tőkés országokból érkezik. Mégis megéri az import, mert megsokszorozható a bekerülési összeg. Mintegy másfél évszázadon át tartotta magát a hiedelem, hogv csak bükkfa lángjával lehet kellőképpen kiégetni a porcelánedényeket, illetve 'rájuk égetni a mázt és a festéket. Kiderült azonban, hogy a földgáztüzelés és az elektromos fűtés is megfelel, sőt ezekkel még le is rövidíthető a kiégelési idő Herend hírneve Herend neve ma már azon ritka porcelángyárak között szerepel, mint Meissen vagy Sevres, amelyeket időt álló formák, kézi festésű díszítések tesznek egyénivé. Az lH2G-ban alapított gyár világhírét az 1851. évi, londoni világkiállításon nyert első díj alapozta meg. Viktória angol királynő itt rendelte meg a kínai hatás alatt született, lepkés, virágos készletet, amely azóta is a legkedvesebb herendi minták közé tartozik. A világhírű bakonyi üzemben napjainkban több mint 1000 rajzolatot tartanak számon ós alkalmaznak. Minden egyes porcelán egyedi darab, s bár a festők minta után dolgoznak, a festési mód azonban egyénenként változó, ezért nem lehet két egyforma herendi porcelánt találni. A legnagyobb herendi porcelánként az 1954-ben készült, 217 centiméter magas, 150 kilogramm súlyú emlékvázát tartják. számon, amelyre az Országház képét festették (a gyár házi múzeumában található). A képünkön látható, készülőfélben levő padlóváza viszont „csak" 125 centiméter magas. .Az arab növényi motívumokkal díszített óriás vázán két porcelánfestő három hónapig dolgozott.