Délmagyarország, 1987. augusztus (77. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-03 / 181. szám

Péntek, 1987. augusztus 7. 3 Görög jogászok látogatása Markója Imre igazságügyminiszter meghívására hivatalos látogatásra küldöttség élén szombaton Budapestre érkezett . Elefteríosz Verivakisz. a Görög Köztársaság igazságügy-minisztere. A látogatás során a miniszterek tájékoztatják egymást országaik jogi életéről, az igazságügyi szervek munkájáról és eszmecserét folytatnak a magyar—görög jogi és igazságügyi kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről. Értékelik továbbá az 1979ben aláírt magyar—görög polgári és bűnügyi jogsegélyszerződés alkalmazásának tapasztalatait. A küldöttség fogadásán a Ferihegyi repülőtéren megjelent Emmanue l Kalpadakis, a Görög Köztársaság budapesti nagykövete. (MTI) Hépfrontküldöllség Mongóliában Pozsgay Imrének, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának vezetésével a Mongol Béke és Barátsági Társaságok Szövetségének meghívására népfrontküldöttség utazott vasárnap a Mongol Népköztái saságba. # Elő lánc — szexfórum — drogsátor Kézfogás a Tisza-parton Negyedik esztendeje színezi a szegedi fesztiválnyár programkínálatát a JATE sok intézmény támogatásával életre hívott művészeti és pszichológiai napok nevű rendezvénye. A huszonegyedik évét taposó SZIN frissítő megújulásaként értékelte az idei „napokat" Pa pp Gyula, Szeged tanácselnöke pénteken délelőtt a szakmai tanácskozáson mondott megnyitójában. Az AIDS-ről, a narkomániáról és a fiatalok szexuális életének problémáiról tartott zártkörű szakmai vitában tízenhat orvos, pszichológus és pedagógus fejtette ki véleményét. Csikót József, az MSZMP KB alosztályvezetője vitaindítójában különös nyomatékkal hívta fel a figyelmet arra, hogy ezekkel a problémákkal — hosszú hallgatás, halogatás után — nyíltan és reálisan szembe kell néznünk, nyilvánosan megvitatnunk, hogy megtalálhassuk a devianciák leküzdésének leghatásosabb formáit. Pénteken délután a JATE aulájábarr már nemcsak—a szakemberek, hanem az érintettek, a fiatalok is „beszállhattak" a róluk, értük folyó vitába. Az első nyilvános társadalmi fórumon a párkapcsolatok problémái kerültek teritékre. A hazai gondok mellett megismerkedhettünk, Krebsbach Hess nyugatnémet pszichológus segítségével, más országok problémáival is. Ügy tűnik, az elmúlt években tett erőfeszítések ellenére sem javult számottevően szexuális kultúránk, a kérdésekből legalábbis erre lehetett következtetni. A fórumokkal egy időben a Dugonics téren is „zajlott az élet". A drogsátorban filmeket vetítettek, kiadványokat, prospektusokat osztogattak, a narkománia problémáiról beszélgettek egymással a fiatalok és a szegedi drogambulancia szakemberei. — Nagy hatással volt a srácokra az a két lengyel film, amely a máktermesztés betiltásáért szervezett futáson készült, és amelyik a lengyel élőlánc kialakítását követte nyomon — mondja a sátor házigazdája, Grezsa Ferenc pszichológus. — Betaláltak ide azok, akiket vártak? — Sok ismerős szegedi arc akad itt. A jelenlévők fele így vagy ügy, kapcsolatban áll a narkóval. Három nap alatt is komoly eredményt lehet elérni... A hangulat igazán családias. A szervezők még zsíros kenyérről és üdítőkről is gondoskodtak a sátorlakók számára — ilyenek is akadtak ugyanis. Közel harmincan töltötték itt az éjszakát. A JATE KÍSZ-bizottság épületében gyermekrajzok fogadták a belépőt. Csongrád megyei általános iskolások rajzolták le „véleményüket" drogról, italról, cigarettáról. A szomorú képek láttán szinte biztosak lehetünk, akik ezeket festették, később sem kerülnek e szenvedélyek rabságába. Kicsit beljebb, a folyosón „profi" fotókiállítás fogadja a látogatókat. Urbán Tamás Lesz-e gyümölcs a fán? címmel kiállított képei megdöbbentőek. Részegségtől dülöngélő tizenévesek, önkívületben „repülő" narkósok világába vezet el a kegyetlenül őszinte optika. A sor végén derűsebb képek: épitőtábori pillanatok, futóverseny, a boldog család hétköznapjai. Így is lehet élni, csak így érdemes! —Az irodában Vargáné Kopornyik Zita pszichológus drog- és lelki tanácsadásra várta a fiatalokat. — Ma még csak egyetlen érdeklődő volt, ő is a programok után tudakozódott — mondja a szombat délelőtti forgalomról. — Mit tudnak három nap alatt tanácsolni? — Komolyabb terápiára természetesen nincs időnk. Igyekszünk szakemberekhez irányítani a hozzánk forduló fiatalokat. Legtöbben kapcsolatteremtési problémákkal keresnek fel, s leginkább a telefont választják. Szégyenlősek vagyunk. Az elmúlt tizenöt évben 40 kilóról 40 tonnára emelkedett a világon lefoglalt kábítószer mennyisége, s a folyamatnak még ma sincs vége — kezdte előadását szombat délelőtt az aulában Bayer István professzor, a narkomániáról rendezett fórumon. A többi szakértő sem festette rózsásabbra a képet. A drogok használata robbanásszerűen terjed. Csak hazánkban 30—40 ezerre teszik a kábítószer-élvezők számát. A gyors cselekvésre hívja fel a figyelmet az is, hogy eddig ötven halálos áldozata volt idehaza a narkománlának. Az egész társadalom összefogására van szükség, hogy le tudjuk győzni a „fehér por" terjedését. Szép szimbóluma volt az öszszefogásnak az az élőlánc, amelyet tavaly Lengyelországban hívtak életre. Másfél millió ember fogott kezet a Kárpátoktól a Baltitengerig, több mint 800 kilométeres élő falat alkotva. Most, ha szerényebb méretekben is, ismét létrejött az élőlánc a Tisza partján. Fiatalok és idősebbek, több mint kétezren kulcsolták össze kezüket, az árvízi emlékműtől az ifjúsági házig láncot alkotva. Mindkét demonstráció szervezője Marék Kotansky, lengyel pszichológus; a kézfogás előtti pillanatokban mondta: — Mii felnőttek fertőztük meg a fiatalokat a narkóval. Olyan környezetet teremtettünk, amelyben egyre kevesebb a nyíltság, az őszinteség. KaiJcsolatainkat -> sokszor a hazugság, a képmutatás uralja^ Nem engedhetjük, hogy sok fiatal a halálba meneküljön a problémák elől. Nem intézményeken, nem szervezeteken múlik, hogy sikerül-e, hanem az egész társadalom összefogásán. A Tisza-parton, nem sokkal később, magasba emelkedtek a kezek. Rafai Gábor Zsombó és a finnek — Hoznék valamit Zsombóról. — A csapból is Zsombó" folyik. Miért éppen Zsombóról? — Azért, mert oda látogatnak a finnek. — Tudod te, hány nemzet fiai-lányai járnak nálunk mostanában? Most az egyszer hagyjuk Zsombót is, a finneket is. — Csakhogy a zsombóiak hasznot akarnak húzni a finnekből. Kölcsön akarják kérni eszüket és tapasztalataikat. A falu most építkezik, a finnek építészete viszont világhírű. Megmutatnák nekik a Wesselényi-iskolát, ahol népfőiskolává szerveződik át a tizenöt éves gazdakör. és a finneknek nagyszerű tapasztalatai vannak a népfőiskolákról. Kapcsolatot is keresnek, szeretnének eljutni ők is Finnországba. — Hozzad! Ilyet még úgyse írtunk. Mennyi lesz? — Száz sor és egy kép. — Csak azt tudnám, hová fér el! Egy keréken Könnyű kitalálni, hogy a fönti párbeszéd a szerkesztővel történt. Áldásos nyári nyüzsgésből kell kiválogatnunk azt a keveset, ami belefér az újságba. A tanácselnök és az iskolaigazgató mutatja be a falut a mindenre kíváncsi finneknek, de hozta a filmvetítőt a szövetkezeti elnök is. Lenne mit mutatnia, ha ideje is lenne hozzá. Arról beszélnek, ami miatt a faluval általában hadiláSzabadidőtérképek Az országjáró mozgalmak — mindenekelőtt az autós turizmus — elterjedése nyomán sürgető igény jelentkezett olyan térképek iránt, amelyek nemcsak az útvonalakban nyújtanak eligazítást használóiknak, hanem ezeknél több információval is szolgálnak, Ezeknek az igényeknek kívánt eleget tenni a Kartográfiai Vállalat, amikor mintegy két esztendővel ezelőtt megkezdte az ügynevezett szabadidőtérképek előkészítő munkálatait. Az űj sorozat első két kiadványa, ami Pest, Illetve Veszprém megyét mutatja be, a napokban hagyta el a nyomdát. Átadták a bordányi óvodát Somogyi Károlyné felvétele Szombaton átadták Bordányban azt a 600 négyzetméteres óvodát, amelyben 100 csöppség töltheti idejét. Leírtuk már, hogy olyan ez a létesítmény, amely bármelyik nagyvárosunknak is ékessége lehetne. A Kiskunhalasi Teszöv Varga Mihály vezette tervezőcsoportjának egyedi elképzelései szerint a Bordányi Előre Szakszövetkezet építette föl az óvodát. A nyolcmilliós költséghez a község kapott 4 millió forint állami támogatást, a másik 4 millió pedig a településfejlesztési hozzájárulásból és a községi tanács más bevételeiből jött össze. Ezeken kívül 13 szegcdi és környékbeli vállalat járult hozzá anyaglakkal, főleg azok, ahol bordányi szülők dolgoznak. Természetesen társadalmi munkával is segítettek a lakók. Ennek értéke 2 millió forlnti 1 milliót pedig úgy „nyerlek", hogy u bútorukat és a berendezéseket közvetlenül a termelőtől vásárolták meg bon álló magyar sajtó szeret zsombói csodáról szólni. Kedvesek a finnek, a kéményseprőmester és a felesége, a tanár és a felesége, az export-import kereskedő nagymama, aki egyébként kitűnően beszél magyarul is, a turkui színház hangosítója, a varrónő, a két újságíró. a biztosítófőnök és a többi, egészen huszonkettőig, de akkor nyílik nagyra a szemük, amikor azt is hallják, hogy a falu népe önkéntes pénzadományként az évi adó háromszorosát-négyszeresét adja, és ezen fölül saját erejét, így épülhetett ennyi kilométer gázvezeték, ebből tizenkét kilométer tanyán. ennyi vízvezeték, enynyi jó út, ennyi telefonkábel, és ötszáznál több új építési telek lehetett belőle, amelyben a közművesítést már a víz, a villany, a gáz és a telefonvezeték együtt jelenti. Töri a tolmács a fejét, hogyan fordítsa le, hogy a tornaterem mezőpanelből készült. mert ezt csak körülírva lehet, az egész iskola pedig igazi, szegedi bontott téglából. Amikor azt hallja a huszonkét vendég, meg a legalább ennyi szegedi kísérő, hogy tizenhat lakást bontottak le Szegeden, és tégláját az iskolába építették be, már egyhangúlag zsombópárti mindegyik. Az újosztáson a finnek ott vannak elakadva, milyen föld az, amelyik legalább tíz méterre lefelé csupa homok. Hogy lehet itt megélni? Milyen magasan jár a talajvíz? Hová teszik a szennyvizet? Látszik rajtuk, egy keréken forog már az agyuk a miénkkel. Cserearányok Beülünk " a Wesselényiiskolába, Annyian lehetünk, mint a télen az agysebész előadásán voltak. Azt hamar megértik, hogy nem engedték eladni a megszűnt iskolát, megtapsolják a harmincegy évig itt tanító házaspárt, szívesen, örömmel írja be minden finn a nevét a tanítónő Kalevalájába, sőt puszival és kézcsókkal köszönnek el tőle, de azt nehezen, hogy honnan jönnek ide a jobbnál jobb, egyetemiakadémikusi szintű előadók. A kéményseprő kérdéséből lehet következtetni, hogy náluk iskolaszerűbb a népfőiskola, mert kémia is szerepel benne, matematika is, és humán tárgyak köre is. Zuhog rájuk a hazaiak kérdése: vannak-e fiatalok a finn mezőgazdaságban? Kevés van, mennek inkább a városba. Azért is mennek, mert olyan nagy az örökösödési adó, nem éri meg kifizetni. Ja, ha az adó jön szóba, hamar testvérré leszünk megint. De jó lenne, ha tanulnánk a kisebb testvértől! Náluk is romlanak a cserearányok, azt a vajat, amit négy márkáért tudnak eladni külföldre, a finn polgár huszonnyolc-harminc márkáért kapja meg, mégis Európa legjobban fejlődő országaként tartjuk számon őket. Lennie kell tehát finn csodának is, nemcsak zsombólnak. Lakodalmas menetnek nézné az idegen a rengeteg autót, amivel ezután tanyát látogatni megyünk. Kothencz István és fia együtt gazdálkodik körülbelül hét hektár homokon, sajnos, neki van a legtöbb gépe hozzá. — Miért sajnos? — Azért, mert legalább ennyi kellene a többinek is. Kérdezik a finnek, nincs itt tévedés? Nem hetven hektárról van szó? Ennyi gépből arra lehet következtetni. — Csak hét, de az tizenkét darabban van. Gyümölcs idén nincsen, almával is alig tudja megkínálni vendégeit a gazda, paradicsomot és krumplit termelnek most helyette. Anyám rétese Sipos Mihályék tanyájába megyünk innen, de itt vannak a sógorék is, akikkel közösen művelik a földet. Megállnak mindjárt a finn és a szegedi vendégek a csirkeháznál. Ennyi csirke! Hétezer? És hét hét múlva vágni lehet őket? Odakint legalább fél év kell, mire vághatóra nő meg. Most már erősen közgazdász lesz mindenkiből. Azt is észreveszi valaki, hogy pár lépéssel arrébb közönséges, rozsdabarna, tanyai csirkék kapirgálnak. Le is vonja belőle a következtetést, és ki is hirdeti, hogy az a hétezer — hét hét múlva a városiaké lesz. de a család a magáét külön neveli. Hosszú terített asztal várja a vendégeket, alig fér el a kicsi udvaron. Svédasztalnak mondanánk mai nyelven, ha nem tudnánk, hogy a hagyományos vendégszeretet magyar specialitás, és senkinek se porciózzák ki az adagot. Hatalmas tálcákkal pördül elő a család, rétessel van megrakva mind. Rétes? ízlelik a nevét is a finnek, meg magát a süteményt is. — Honnan veszik? — A tanyai ember gépeit és rétesét maga készíti. Mákos, almás és túrós. Először sorba kóstolják, aztán már csak azt veszik, amelyik legjobban Ízlik. A magyarok pedig arról beszélnek, hogy édesanyám szokott ilyet csinálni, amikor még volt akkora asztala a családnak, hogy nyújtáskor körbe lehetett járni, de elmúltak az édesanyák, elmúltak a nagy asztalok is, és panelházban egyébként se lehet ilyet sütni. Nincs benne kemence. A finnek is ügy köszönik meg, hogy ilyenről nem is hallottak, nem is láttak és nem is ettek. Ezért a rétesért érdemes volt eljönniük olyan messziről. Pedig a vacsora még ezután következett. És vacsora közben beszélgettünk még a falu építéséről, a népfőiskolákról, a lehetséges kapcsolatokról is, de leginkább finn és magyar dalokat cseréltünk — cserearányromlás nélkül. Énekelni is szépen tudnak a finnek. Horváth Dezső