Délmagyarország, 1987. augusztus (77. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-14 / 191. szám

2 Csütörtök, 1987. augusztus 4. Jövőnk a tét! ]anus-arcú SZIN Elmúlt kamaszkora, felnőtté lett, húszon- rosba semmi esetre sem engedném be őket, éves a szegedi ifjúsági napok. Hogy írok különösen akkor, amikor fesztivál van." róla, azt indokolja — saját élményeim mel- 3. Tizenhét éves srác: „Most nincsenek lett — a következő véleménycsokor, amely nagymenő, kemény,, nekünk való rockot jellemezte az ideit, és apropója lehet mér- játszó együttesek, az Edda, a Ricse jobb legemnek. volt. Jövőre• majd valahol máshol buli­1. Hetvenéves, szegedi nénike: „Már jó zunk." néhány éve figyelemmel kísérem a SZIN-t, 4. Tizenkilenc éves lány: „Ilyen sokszi­ilyen aranyosak, jó kedvűek, vidámak és hetvenkét óra hosszat tartó rendezvény illemtudóak még nem voltak a fiatalok." minden pillanata élményt jelentett számom­2. Hatvanéves bácsika: „Az országból is ra, megszerettem a várost, a szegediekkel ki kellene tiltani ezeket a hippiket. A vá- együtt. Jövőre újra itt vagyok!" Hármas embléma fogadta Miskolcon élő édesanyjának, tilthatjuk meg, hogy nyitott 1%7-btn az elsőre érkezőiket, a EeUles-parti koncertjén „varoskapun" bárki erre té­ti KISZ-jelvény. az Expressz szolid nosztalgiával ai védő beléphessen, márcsak Ifjúsági- és Diák Utazási együttessel éneklő, gyerme- azért sem, mert a közösség­iroda és a Szegedi Szabadié- keket kézen fogó negyven re. barátságra, szeretetre vá­ri Játékok jól ismert piktog- fe'.é járók? A laposon éjsza- gvo fiataljaink is mieink, rammjai. Az ifjúsági szövet- kázok, akik hajnalban áttér- Müsorpolitikával, különböző ség célja világos volt, éven- ve a szegedi oldalra, a Roo- intézkedésekkel, meg lehet te több ezer fiatallal együtt seveit téri játszótéren lévő szűl'n' a résztvevőket. De SSrS-SSSJSR sss •»—««• szórakozást, játékot, kultu- is fegyelmezetten, sorukra, fé.ezren fogták meg egymás rilis eseményeket biztosítva, tisztálkodásra várva, kezük- kezét, akkor a csellengő, a Az eltelt évek fotódokumen- ben logkrém és fogkefe «apórió, a sodródó fiatalo­tumait nézegetve, egy hat- ,,„„ __ „ fahh .7Á7 fiat_, kéval is ezt kell tenni. Ez is vanhétben készültön öltő- V?8y aZ a tobb SZaZ f'atal; lehet feladata egy ilyen ren­nyös fiúk, fehér ingben, akik Csizmadia Sándor mai dszvénynek. Tudomásul kell nvakkendőben, az akkori dalossal együtt énekeltek bé- ver.ni, hogy a különböző vi­divatnak megfelelő bőrön- kéről igazságról, szeretetről' selkedési formák társadalmi dökkel, szegedi kalauzaikat , , , , , különbségeket és feszultse­\árják a nagyállomás előtt, Mcrt a felsoroltakkal geket tükröznek, s hogy nem majd egy nagy ugrás, és a együtt az ifjúsági napok ren- egységes a kép, és hogy ilye­tavalyí, jubileumi képriport- dowi, megálmodói Szeged ján bördzsekis, loncsos hajú, m:,alkctásait, embereit, vá­pádon alvókat, sörösüveggel , , .. .. hadonászókat. egy koncerten rofiur'!j ^ulturáját, iparát is csápólókat örökített meg az Uíyckeztek bemutatni, iko­otjelitív fotómasina az utó- moly és könnyűzenei progra­kor számára. mokkái, táncegyüttesek mű­Az idei eseményeket, azok soiaivaj fűszerezve. De volt színhelyeit járva, vegyes kép d,0^t0r népművészeti vá­alakult ki bennem is. Köz­ben felidézve korábban szer- sar< íport ls nek is vannak, mi is tehe­tünk róla, s azért is, hogy ne u gyér. Czakó János Fiatalok kiállítása Ma, péntek délután 4 órakor Rideg Gábor művészettörténész nyit­ja meg azt a mühelyki­állítást, amelyet a XXII. Országos Ifjúsá­gi Képzőművész Tábor hallgatóinak alkotásai­ból' válogatott az ifjúsá­gi alkotótelep művész­tanáraiból álló zsűri. A hagyományoknak meg­felelően a rangos hód­mezővásárhelyi Tornyai János Múzeum ad ott­hont a ' hatvan magyar és tíz jugoszláv és len­gyel fiatal képzőmű­vész másfél száz alkotá­sának. Az érdeklődő közönség augusztus vé­géig tekintheti meg a mártélyi Holt-Tiszáról a hódmezővásárhelyi ta­nyavilágról készült festményeket, ceruza- és tusrajzokat, tanulmá­nyokat, érmeket. • Egynapos pihenő után ismét a képzőművésze­tet szerető és értő ven­dégeket fogad Mártély. Az idei országos diák­napok képző- és ipar­művészeti kategóriájá­ban áz arany oklevéllel jutalmazott diákkép­zőmúvészek augusztus 16-ától egy hetet tölte­nek az Országos Diák Képzőművészeti Tá­borban. Közös kiállítá­suk augusztus 22-én dél­előtt 11 órakor nyílik a hódmezővásárhelyi •Medgyessy-teremben, köszöntőt Szalay Ferenc festőművész mond. sr­Mi? Hol? Mikor? Ünnepre készülnek A Szeged Nagyáruház mi, kulturális fejtörők, zene, KISZ-szervezete Szeged fel- koncert, sport színesiti majd szabadulásának 43. évfor- a rendezvényt. A szervezők zet'. tapasztalataimat js. Évek Ha mét leget készítünk, e dulója tiszteletére nagysza- Csongrád megye területén óta többen, többféleképpen Janus arcú rendezvényről, bású vetélkedőt rendez. A működő KISZ-szervezetek, ítélik meg . e háromnapos semmi esetre sem kiraga- vetélkedő október 10-én baráti körök, klubok jelent­rendezvényt. Várakozás, vá- cfott események alapján kell ,esz A program körvonalai kezését várják. A felhívás a Hat ¿rv„i, „iw.ar.,01, tá ítélni, mert az igazsághoz .',,,,,., , , részleteket is tartalmazó ne­dak ervek, ellenervek, tá- töb5'oldalró, lehet és *sza_ mar k.alakultak: kispuska- yezési feltételek következő máriások, negatív veleme- bad ]töaeiíteni, nem torz len- lövészet, divatbemutató, jelentkezésünkkor olvasha­nyek, vita a sajtóban, tele- cséjű, vagy rózsaszín szem- ügyességi játékok, történei- tóak majd. vízióban, hivatalos elísmeré- üvegen keresztül nézve. Tu­6ek a rendezőknek, elma­rasoalé levelek városunk la­kóitól. Ezért aztán volt mi­éit eggódni, hisz olyan vé­lemény is elhangzott, amely az ifjúsági fesztivál szüksé­gességét is megkérdőjelezte. „Ha r.em tud megújulni, többé ne legyen". Melyik arca igaz? Az ün­neplőbe öltözött fiatalok, a szabadtéri játékok esti elő­adásain, vagy az együtte­seknek csápoló, illuminált, olcsó, de keserves almabort tariinmazó palackokat szo­ronga'ó, tétova fiatalembe­rek? A Kass-galériában kö­nyörgő „szakadt, aki arra kéri n teremőr nénit, ingyen adjon neki szegedi képesla­pot — természetesen bélyeg­gel együtt —, hogy írhasson datos rendezői munka volt, hogy a programok egymás­ra épültek, de még jobb szervezéssel, például egy Móra parkbelj koncert, nem zavarhatja meg a legkisebb mértékben sem az az napi Rigoictto szabadtéri előadá­sát, s véleményem szerint a Nyomorultak bemutatásának időpontjával egyeztetve, töb­ben ismerkedtek volna meg á hatalmas, csillagos éggel fe­dett színházunkkal, köze­lebb kerülve emberhez, kul­túráitól egyaránt. A korábbi evekhez viszonyítva keve­sebb volt az atrocitás, pe­dig maguk mondták a „bőr­dzsekisek" — a túl hosszú, vagy túl rövid hajú fiata­lok —, hogy közel kétezren voltak itt. Igen, a jól szer­vezett események válogatják közönségünket, de ha ifjú­sági rapokról van szó, nem Ok io a SZIN-re Jöttek Egy tábor — másképpen Ha megkérdezzük a diákokat, mivel töltötték a nyári szünidőt, legritkábban kerül szóba a tanulás, az eddig szerzett ismeretek rendszerezése. S igy is van ez rendjén, •hiszen az év közben végzett, becsületes munka után min­denkinek szüksége van pihenésre, regenerálódásra., Mégis, 35 diák — a tankönyvek nyári álmát megsza­kítva — úgy gondolta, hogy él azzal a lehetőséggel, mé­lyít az egyetemi-főiskolai rétegtanács kínált számukra. A vakáció kellős közepén vállalkoztak a megye felsőoktatási KISZ-szervezetei arra, hogy Csongrádon, a Sághy szaki­középiskolában, középiskolások számára felvételi-előkészítő tábort szerveznek. A tábor anyagi hátterét — a diákok minimális hozzájárulása mellett — a rétegtanács saját költségvetéséből és a KISZ KB „Üj ötletek" pályázatán el­nyert támogatásból biztosította. Miért is volt ez új ötlet? Hiszen a felsőoktatási in­tézmények már több mint 10 éve szerveznek ilyen jelle­gű táborokat. Országosan elsőként vállalkozott a helyi KISZ arra, hogy — saját aktivistái számára — felvételi­előkészítést szervez. A tábor elsődleges célja az eddig megszerzett ismeretek felfrissítése, rendszerezése, össze­függések láttatása volt, hogy minél felkészültebb diákok kerüljenek a felvételi vizsgákra. A mozgalmi élet megb követeli a több „fronton" való tisztes helytállást, ezért a tanulásból kiesett időt így igyekeztek pótolni. A napi 6X50 perces foglalkozásokat egyetemisták, fiatal diplomások — a rétegtanács tagjai — tartották, ma­tematika, fizika, kémia, biológia, földrajz, történelem es magyar nyelv és irodalom tantárgyakból. Így nemcsak a szakmai felkészítésre nyílt lehetőség a tábor ideje alatt, hanem a délutáni szabadidőt felhasználva, mozgalmi is­meretekkel is bővült a diákok tudása. Kötetlenebb, dél­utáni foglalkozásokon az új oktatási törvényről, az iskolai szervezeti és működési szabályzatról, az iskolatanácsról hallhattak, beszélhettek bővebben a diákok. Emellett be­tekintést nyerhettek az egyetemi ifjúsági mozgalom „bel­ügyeibe", ezzel elősegítve a középiskolai és a felsőoktatási réteg közötti kapcsolat erősítését. S hogy a 10 órai „ta­karódéra" igazán elfáradjanak a diákok, esténként vetél­kedők, kulturális programok tették teljessé a napot. Kü­lönlegességet jelentett Dvorák Gábor pantomimművész előadása és Csizmadia Sándor bensőséges hangulatú politi­kaidal-estje. S hogyan érezték magukat a diákok, milyen tapasz­talatokat szereztek az itt eltöltött 10 nap alatt? Ehhez idézzük az egyik táborlakó — általánosnak mondható — véleményét: — Nagyon jó lenne, ha a tábort ezután minden évben megrendeznék, sokan szerezhetnének hasonló élményeket, mint mi. Itt más szellemben, és korban hozzánk közel­állók magyarázzák el a kérdésekre a választ. Ez valameny­nyiünnek sokat segített, és egy kis önbizalmat is adott, Clányi Zoltán 1917. AUGUSZTUS 14., PÉNTEK — NÉVNAP: MARCELL A Nap kel 5 óra 38 perrkor, és nyugszik 20 óra l perckor. A Hold kel 22 óra 7 perckor, és nyugszik 11 óra 52 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 190 cm (apadó). SZÁZHÚSZ ÉVE született John Galsworthy (1867 —1933) Nobel-díjas angol re­gény- és drámaíró. 1906-ban tet­te közzé monumemtális müvét, a Forsyte Saga nyitó kötetét. A nagyszabású mű az európai csa­ládregény divatja idején Író­dott, Thomas Mann és Martin du Gard hasonló vállalkozásai­val tart rokonságot. Élete e fö­művében az angol burzsoázia di­csőségét és hanyatlását mutatta be egv polgári család életén ke­resztül. Legfontosabb mondani­valója: egy pénzre alapított tár­sadalomban a tulajdon, a bir­toklás az élet lényege, a leg­főbb szenvedély, ami mellett minden más — a szépség, a mű­vészet. de még a szerelem is — háttérbe szorul. HETVENÖT ÉVES Erwin Strittmatter (sz. 1912) né­met regény és drámaíró. Az NDK-ban él. Müveiben főként a falu demokratikus és szocialis­ta átalakulását ábrázolja. Szá­mos könyve megjelent magya­rul. HETVENÖT ÉVES Svetozar-Tcmpo Vukmanovic (sz. 1912) jugoszláv politikus, a népfelszabadító háború vezető­je. később miniszter, a JKSZ Központi Bizottsága Elnökségé­nek tagja. Mozik Vörös Csillag: délelőtt 10 óra­kor: Vetélytarsnők (színes, m. b szoviet spoft-játékfilm), dél­után fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: Pat Garrett és Billy, a kölyök (színes amerikai wes­ternfilm. IV. helvár!). Fáklya: délután háromnegyed 3 órakor: Kék madár (színes, m. b. szovjet—amerikai mese­film), negyed 6 és fél 8 órakor: Pat Garrett és Billy. a kölyök (színes amerikai westernfilm, IV. helyár!). Szabadság: délután fél 4 és háromnegyed 6 órakor: Vetély­társnök (színes, m. b. szovjet sport-játékfilm), este 8 órakor: Az ezeregyéjszaka virága (szí­nes olasz erotikus történet, V. helyár!). Kiskörössy halászcsárda (vi­deomozi): délután 4 és este 8 órakor: Csak szerelemből (szí­nes olasz film) Kiskörössy halászcsárda, kert: este 10 órakor: Break 2. (színes zenés amerikai film, IV. hely­ár!). Kertmozi: este 9 órakor: Visz­sza a jövőbe (színes, m. b. ame­rikai fantasztikus film. III. helyár!). Filmtéka: délután fél 6 és fél 8 órakor: Egy maréknyi dollá­rért (szines olasz westernfilm, IV. helyár!). Csókafészek fogadó (Sziksós­fürdő. Vereshomok dűlő 4.): es­te 9 órakor: A zsaru szava (m. b. francia krimi). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben I BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLOGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket a II. kórház (Tolbu­hin sgt. 57.) veszi fel. sebészeti felvételi ügyeletet az I. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyer­mekeket a kórház baleseti sebé­szeti osztályán, az egyéb sebé­szeti betegeket a Sebészeti Kli­nikán látják el. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőttlakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. L szám alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napo­kon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvo­st rendelőben történik a «Urgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FUL-ORR-GEGESZETI ÜGYELET Ma este 19 órától holnap reggel 7 óráig a Fül-Orr-Gégekllntka tartja (Szeged. Lenin krt. 111.). Telefon: 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap 22 órától reggel 8 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1-3. Tel.: 14-420. SOS LELKISEGÉLY­SZOLGALAT Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. IFJOSAGI DROGTELEFON: 54-773. Hétfőn és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható. Teve 9.00 9.05 10.35 11.43 11.55 17.05 BUDAPEST 1. Tv-torna Hogyan neveljük meg apát? — csehszlovák tv-film — (ism.) Váratlan találkozások — tv-játék — (ism.) Mozgató Képújság Hírek 17.10: Három nap tv-műsora 17.15: Évgyűrűk 17.45: Téka 18.00: Ablak 19.00: Álljunk meg egy szóra! 19.15: Esti mese 19.30: Híradó 20.05: A kínai cirkusz Budapesten 21.30: Az Ermitázs csillárai — szovjet rövidfilm 21.40: Játszd újra. Sam — amerikai film — felnőtt nézőinknek ajánljuk! Híradó 3. BUDAPEST 2. A Pál utcai fiúk — (ism.) Képújság Tv-tonna Jelena Obrazcova dalestje — (Ism.) Mutató Bizonyos mértékig — kubai film Híradó 2. Kid Creole — angol zenés film Képújság 23.00: 17.15: 19.00: 19.05: 19.10: 20.00: 20.30: 21.40: 22.00: 23.00: BELGRÁD 1. 17.10: Híradó 17.30: Gyerekműsor 18.00: Ismeretterjesztő műsor 18.30: Rajzfilm 18.40: Vetélkedő 19.00: Rajzfilm 19.30: Hiradó 20.00: Cagney és Lacey — amerikai film 21.00: Zenés műsor 22.00: Híradó 22.20: Zenei magazin 23.50: Műsorráadás BELGRÁD 2. 18.00: Belgrádi műsor 19.30: Híradó 20.00: Tito, a JKP titkára 21.00: Étterem — amerikai játékfilm 22.35: Rövidfilm ÚJVIDÉK 17.10: Híradó szerb­horvátul 17.30: Gyermekműsor 18.00: Tv-magazin 19.15: Rajzfilm 19.30: Hiradó 20.00: Tito, a JKP főtitkára 20.50: Hiradó szerb­horvátul 21.00: Étterem — amerikai film Rádió KOSSUTH 8.20: Fülöl fáig 8.50: Nóták 9.13: Jacques Thlhnud hegedül 9 40: Gvodások műsora 10.05: Vas István verse — (Ism.) 10.10: A zene Is összeköt 11.10: Gondolat 12.30: Ki nyer ma — tlalatonföldváron? 12.45: van új a Nap alatt 13.00! Mozart operáiból 14.LO: A vllágrajüttek szemevllágáért — (Ism.) 15.00: Világirodalmi Dekameron 15.36: Nóták 16.05: Teliszájjal — (Ism.) 17.00: Vizsgálatok nyomában 17.30: Idősebbek hullám­hosszán — (ism.) 19.15: Embermcsék — 20.15: Zenés utazások Európában 20.55: Bogár István nép2énci feldolgozásaiból 21.30: Földközelben 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Székely István zongorázik Kb. 23.30: Operaáriák 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után .. PETŐFI 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája 8.20: Giuditta — részletek Lehár operettjéből 8.50: Tíz perc külpolitika — (ism.) 9.05: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Cseh Tamás ..Levél nővéremhez" cimü lemezéről 12.25: Édes anyanyelvünk — (ism.) 12.30: Népi muzsika 13.05: Vállalati tanácstalanság 13.50: Régi magyar táncmuzsika 14.00: Péntektől péntekig 17.08: Fiatalok popzenei felvételeiből 17.30: ötödik sebesség 18.30: Közvetítés az öttusa vb-ről 18.50: Fiataloknak! 19.50: Egészségünkért! 20.00: Nótakedvelőknek 21.05: Szarvasbőgés avagy a nagy viadukt — Páskámdi Géza kishangjátéka 21.24: A Leningrádi Dixieland Jazz Band felvételeiből 22.00: Bagoly 0.15: Éjfél után . P r i

Next

/
Thumbnails
Contents