Délmagyarország, 1987. július (77. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-13 / 163. szám
Csütörtök, 1987. július 16. 7 Faluház lesz a vízibuszból Gönyűn, a híres dunai hajós faluban azt tervezik, hogy faluházat rendeznek be egy forgalomból kivont vízibuszban, amelyet a Mahart a községnek ajándékozott. A motorjától megszabadított, járművet a minap vontatták le a gönyüi kikötőbe. Innen rövidesen partra kerül, s a helyiek, az aktív és nyugdíjas hajósok társadalmi munkában teszik alkalmassá jövendő funkciójára. Betonalapzatot készítenek számára, kívül-belül felújítják és átalakítják belső helyiségeit. Ezekben a gönyüi hajósok munkájával kapcsolatos emlékek, dokumentumok, és eszközök kapnak helyet, klubokat rendeznek be és imég egy kis halászcsárdának is otthont adnak. Az 1956-ban Vácott készült hajót először Arácsnak keresztelték, majd Sztálinváros. végül pedig Dunaújváros néven közlekedett, s 31 éven át a fővárosi és környékbeli dunai kirándulóforgalom szolgálatában állt. Természelbaráttalálkozó Eredményhirdetéssel és díjkiosztással vasárnap délr előtt befejeződött Debrecenben a 37. országos villamosenergia-ipari természetbarát-találkozó. A háromnapos programsorozaton több mint ezer, a villamosenergia-iparban dolgozó természetbarát vett részt. Rubinpiros „izé •n Már énekelt a pacsirta, mikor csavarogtamban kiértem a harmatos rónákra Vakációzó diákok, madarászcsapatát kísértem a pitvpaJattyos mezők szívében. Előttünk, mögöttünk, körülöttünk mindenféle vadvirágok szivárványos koszorúja, ritka szép nyár! De... a pipacsnak kelyhén kívül egyetlen egy színes virágnak sem pattant neve a gyerekszájakból ott annál a rubinpiros „izénél", a sárga foltnál szállt le... Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, anyós, nagymama ÖZV. KOVÁCS ISTVÁNNÉ Hódi Piroska 81 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése július 13-án. 18 órakoi a szöregi katolikus temető ravatalozójából. A gyászoló család. Szóreg. Magyar utca 109. Mély fájdalommal tudatom mindazokkal akik ismerték és szerették, hogv szerelett férjem. KATARO PAL, 64 éves korában, július 4-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása julius 15-én 12 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló felesége és rokonsága. Szomorúan tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy drága jó édesanyánk. ÖZV. BALAZSFI ISTVÁNNÉ Rehák Ilona július 8-án. 85 éves korában, hosszú szenvedés ulán elhumyt Eltemetni július 14-én. 11 órakor fogjuk férje mellé, az alsóvárosi temető kápolnájából. Drága emlékét holtukig őrzik gyermekei és menyei, unokái és dédunokái. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen szerettünk, TEMESVÁRI IGNACNÉ temetésén megjelentek. Külön köszönetet mondunk a körzeti kezelőorvosának és a Gyulatelep lakóinak, a temetésén megjelenteknek. akik részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeznek. Gyászoló férje és családja. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak. barátoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen szerettünk. SIMON IMRE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Balástya. Köszönetet mondunk mindazoknak. akik felejthetetlen halottunk, SZEKERES JÖZSEF temetésén virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Heti áruajánlatunk ISKOLATÁSKÁK, DIPLOMATATÁSKÁK, MARKAS TANSZEREK, FÜZETCSOMAGOK, IMPORTTAPÉTAK, POSZTEREK, HÁLÓZSÁKOK, NAPOZÚSZONYEGEK, KEMPINGCIKKEK gazdag választékával várja kedves vásárlóit KULTŰRCIKKOSZTALYUNK. SZEGED NAGYÁRUHÁZ Értesítjük tisztelt partnereinket, hogy központunk új címe: Budapest, Gyáli út 37.1097 (Temaforq'} TELÉFON: 277-880. TELEX: 22-3456. K9 Hej, szomorkodtam csipetnyit, mert minek is az a komoly tudomány az élővilág órákon, azaz bocsánat a „biológia" előadásokon!? Meg a természetvédelem ...?'. Szűkebb otthonunk, környezetünk sok-sok mezei szőttes virága titok marad előttünk! Amit pedig ismerünk, nevén nevezzük, azt megszeretjük, belefoglaljuk szellemi birtokunkba, annak lelke, lényege a mienk lesz! Előkotortuk a kis növényhatározót, és feledtük a pacsirták énekét, billegetők tornáját, vakvarjak lopakodását. Megéreztük hogy kétszeres szépség árad egy csokor „hogyishivjákból", ha azt is mondjuk, hogy atracél, szagos müge, tejoltó, galaj, csenkesz, csormolya és peremizs. A szemnek való szépség összeolvadt a füllel, értelemmel érzékelhető szépséggel. S a kettő összefonódása erősítette egymást, hiszen nyelvünktől oldva-kötve bogozunk a világon! Egy árokparti csokor nyelvi élmény is ám. Jó rácsodálkozni a kékvirágban matató méhre, mikor szédülten tolakszik a virág ölén, s közben potrohán fürgén dobol a portok két idobverője! Igen, ez a mezei zsálya, s ott simulnak társaik a szivárványos szögedi határban! Bizony itt van az ideje, ami kimaradt a biológiaórákon, azt most a vakáción pótolhatjuk egyegy barangoláson. Kérlek Benneteket, elö a kis határozóval ... búzavirág, konkoly és pipitér... érezzétek azti az örömöt, amikor egy kis csokor otthon a pohárban nevén nevezve, a harmónia egy szigetie. , Csizmazia György Tolvajéknál is szerencsétlen a tizenhárom... Először, hogy ki is az a tizenhárom: a 30 éves Domonkos István (Szegvár, Damjanich u. 25.), a 19 éves Mezei Lajos (Szegvár, Csurgó u. 4.), a 21 éves Sajtos László (Szentes, Dózsa köz 1), a 23 éves Szabics Kálmán (Szentes, Marx tér 13.), a 34 éves Barna Mihály (Tömörkény, Bánomhegyi dűlő 6.), a 20 éves Tádi János (Szentes, Mátyás király u. 8 ), a 29 éves Gémes Ferenc (Szegvár, Klapka tér 2.), a 29 éves Fazekas Ferenc (Szentes, Felszabadulás u. 6), a 30 éves Nagy Zoltán (Szentes, Marx tér E. ép.), a 33 éves Kiss György (Szegvár, Táncsics u. 38 ), a 18 éves Fábrik László (Szentes, József Attila u. 43.), a 22 éves Szabó Katalin (Szentes, Üttörö sétány 6.) és a 25 éves Domonkos Istvánná (Szegvár, Damjanich u. 25.). Másodszor: hogy mit csináltak. Tömören — loptak. Szabics Kálmán 1986. márciusában börfelvásárlóként tevékenykedett a Csanádpalota és Vidéke Áfésznél. Itt a bőrfelvásárlásokra kiadott készpénzellátmányt elsikkasztotta, s emiatt nehéz helyzetbe került. Elmondta ezt ismerősének, Domonkos Istvánnak, aki tudott megoldást a gondra. A Szegváron lakó Domonkos korábban Szeged-Algyőn élt, ám Szegedről kitiltották. Az algyői viszonyokat azonban ismerte, s azt is tudta, hogy a szegedi nyersbőr-felvásárló és értékesítő tímár kisszövetkezet algyői raktártelepén őrizetlenül vannak az állatbőrök. Fölajánlotta Szabicsnak, hogy onnan pótolják a hiányt. A bajban levő embert nem sokat kellett győzködni: egy éjszaka elindultak, & fründen akadályoztatás nélkül rakták tele autójukat állatbőrökkel. A raktárnál se kerítés, se őrzés... A kapott bőröket aztán a Szentesi Afész egyik felvásárlójánál, a 36 éves Gazsi Pálnál (Szentes, Honvéd u. 39.) értékesítették, aki persze a fölvásárláskor semmilyen bizonylatot nem állított ki, a bőröket a napi árnál alacsonyabb összegért vette meg. A súlynak megfelelő árból 15-20 százalékot levont, azzal, hogy a bőr vizes, sós, noha előírás, hogy ilyen súlyon kell átvenni. Nyilván ő is sejtette az áru eredetét. s így részeltette magát a haszonból... Az átvett bőröket egyébként továbbadta a Bivimpex vállalatnak. A tolvajoknak közel egy év alatt mintegy 950 ezer forint értékű bőrért 326 ezer forintot fizetett ki, a viszonteladásból származó tiszta haszna mintegy 350 ezer forint volt — a vizsgálati adatok szerint. A felvásárló szerint 28-30 ezer... Hogyan jött ki ez a tisztes summa? Az első sikeren fölbuzdulva Domonkos máskor is „rájárt a jó kútra", s miután Szabics hátralékát kiegyenlítették, saját zsebre kezdtek dolgozni. Amikor Szabics nem ért rá. Domonkos mást is bevett a „buliba". Aztán az uj társak később önállóan is akcióba léptek, s több társaság is dézsmálta a borkészletet. Volt, hogy éjszaka az algyői raktárnál futott össze két tolvajbanda, s majdnem öszszeverekedtek a koncon, aztán belátták, hogy jut mindnyájuknak. Amikor a raktáron kívül tárolt bőr elfogyott, a raktárba is bementek a fiuk, s onnan- hordták az árut. összesen tizennégyéjszaka lopták a legkülönbözőbb összetétel ben a bőrt, s huszonegy fordulót bonyolítottak le (volt, hogy egy éjszaka hármat) A szövetkezet időközben, ismeretlen tettes ellen följelentést tett, mintegy négyszázezer forint értékű bőr eltűnéséért. A raktár azonban továbbra is őrizetlen volt, s a tolvajakció minden bizonnyal még sokáig tartott volna, ha. .. Idén márciusban egy hajnalban rendőrjárőr igazoltatta Domonkos IstVánt és Mezei Lajost, akiknek Wartburgja sózott bőrökkel volt megrakva, de ezek eredetéről nem tudtak mit mondani. Így lehetett fölgöngyöliteni a társaság ügyeit. A lopásokból a csaknem minden alkalommal jelen levő Domonkosnak volt a legtöbb haszna (körülbelül 67 ezer forint), a további mintegy 250 ezer forinton tizenketten osztoztak. Felmerülhet a kérdés: kié a felelősség azért, hogy ennyi ideig zavartalanul lophatták a szövetkezet vagyonát? A szövetkezet 37 éves elnöke, Hajnal László (Szatymaz, IV. kerület 189.) és főkönyvelője, az 55 éves Csonka Istvánné (Szeged, Gergely köz 2 B) ellen folyt bírósáRi eljárás az utóbbi időben — de nem konkrétan az előbbi üggyel összefüggésben. Hajnal ugyanis 1984 utolsó napjaiban 12 millió forint értékű serlés- és marhabért ajánlott föl megvételre a Bivimpexnek, a szerződés megkötésére azonban csak 1985 januárjában került sor. A vételi jegyeket azonban visszadátumozták 1984-re, a mérlegbeszámolóban is igy szerepeltelték ezt a tételt, s ezáltal lett nyereséges a szövetkezet. Így a dolgozók megtarthattak mintegy, hárommillió forint többlet bérkifizetést. A raktárkészlet csökkentése érdekében 1985 végén hitelakciót szervezett Hajnal, melynek keretében mintegy négymillió forint értékű — ipari felhasználásra alkalmatlan — juhbőrt értékesített hitelben külső, vásárlásra nem jogosult embereknek. A hitel összegéből a vásárlók 2 millió 820 ezer forintot máig sem fizettek meg. Hajnal László utóbbi cselekményét első fokon a megyei bíróság nagy vagyoni hátrányi okozó hűtlen kezelésnek minősítette, másodfokon azonban a Legfelsőbb Bíróság e vádpont alól fölmentette. Hajnal László és Csonka Istvánné bűnösségét egyaránt folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisításban és társtettesként, különösen nagy értékre elkövetett csalás bűntettében állapította meg. Ezért mindketten egy év — egy évre felfüggesztett — szabadságvesztést kaptak. Hajnal László 40 ezer. Csonka istvánné 8 ezeT forint pénz mellékbüntetést kapott. Ez utóbbi ügy azonban csak a bőrrel való 'kereskedés tényében függ össze az e'őbbivel, s hogy a megkárosított szövetkezet elnöke Hajnal László Annak megállapítására nem Indult vizsgalat, ki felel azért, hogy szabadon hagyták a bőrt... A tizenhárom tolvaj ügyében a rendőrség vádemelési javaslatot tett. Balogh Tamás PRÓBÁLJA KI SZERENCSÉJÉT! 1987. évben, ha nálunk helyezi el a megtakarított pénzét, minden 10 000 forintos, legalább egyéves lekötésű betételhelyezéskor SORSJEGYET ADUNK! Nyeremények: Dacia személygépkocsi, színes televízió, mosógép, kerékpár, r^dió, valamint egyéb értékes nyeremények Sorsolás: 1988. ianuár. SZÖREG ES VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET, Szöreg. Röszke, Deszk, Újszeged, Tiszasziget, Cjszentiván, Kübekháza, Mihály telek. Gyálarét. Vállalatok, közületek, figyelem! Megvásárlásra felkínáljuk a szegedi repülőtér mellett levő raktáringatlanunkat A háromszintes raktár összes alapterülete 2 ezer 160 négyzetméter. Cca. 1500 négyszögöl területen fekszik. Irányár: 25 millió forint. Érdeklődni Szegeden, a 14-647 és 13-289-es telefonszámon, valamint budapesti központunk műszaki osztályán, az 1/321-541-es telefonszámon lehet. GYAPJÜFORGALMI VÁLLALAT A DUNA—TISZA KÖZI ALLATFORGALMI ÉS HÜSIPARI VÁLLALAT, KISKUNFÉLEGYHÁZA. (Fürst Sándor utca 30.) » pályázatot hirdet — feldolgozóüzemrész-vezetői, —gyártmányfejlesztési vezető munkakör betöltésére. Pályázati Teltételek: élelmiszeripari főiskolai végzettség, legalább ötévi szakmai gyakorlat és középfokú politikai végzettség. Előnyben részesülnek a hagyományos szárazárugyártásban gyakorlattal rendelkezők Bérezés: 5/1983. (XI. 12.) ME számú rendelet alapján. Felvilágosítást ad. dr. Csikós Béla termelési-műszaki igazgatóhelyettes. Telefon 76-62-166 A pályázatokat szakmai, önéletrajz mellékletével a hirdetés megjelenésétől számított 30 napon belül kell benyújtani a vállalat igazgatójának. A pályázatok 1987. szeptember 15-éig elbírálásra kerülnek.