Délmagyarország, 1987. július (77. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-27 / 175. szám
Hétfő, 1987. július 27. 7 Kétmilliós totónyeremény Szegeden Az idén Csongrád megyére mosolyog a szerencse, hiszen az OTP Csongrád Megyei Igazgatóságán múlt pénteken délután újabb 13-fl-es nyereményt fizettek ki. A 13. héten Makón nyertek 1 millió 253 ezer 687 forintot, majd Szegeden 2 millió 562 ezer 391 forintot. aztán Rúzsán vették át a totó rekordnyereményét, a 9 millió 473 ezer 632 forintot, pénteken pedig a 28. hét 13-fl-es telitalálatáért járó 2 millió 97 ezer 755 forintot. A három szerencsés nyertes, Magyari Ferenc, PalásU László és Tóth Géza, az Üjszegedi Kendergyár dolgozói. — Milyen szisztémával totóztak? — kérdezem Magyari Ferencet. — Először kisebb-nagyobb összegekkel különböző bontásokkal próbálkoztunk, de nem sikerült nyernünk. Ezért újabb variációkat dolgoztunk ki, s jutottunk el ahhoz a szisztémához, hogy három 320 forintos játékot fizettünk be. Ezen jött be a 28. héten a telitalálat. — Régóta együtt játszik a trió? — Ketten Magyari Ferenccel már két éve együtt játszunk. Tóth Gézát most vettük be a csapatba, és rögtön megjött a szerencsénk — mondja Palásti László. — Hogy viselték el. amikor megtudták, hogy 2 milliót nyertek? — Először nem akartuk elhinni... De aztán?... — Mire költik a pénzt? Magyari Ferenc: — Én 500 ezer forintot bent hagyok a takarékban, a többiből befejezem a lakásépítkezést, és bútorokat vásárolok. Palásti László: — Elöször egy kocsit vásárolok, Lakásom ugyan van, de jó lenne egy nagyobb, 300 ezer forintot pedig itthagyok az OTPben. Tóth Géza: — A fiam Újszegeden lakik, most kapott lakást, azon is segiteA nyertesek: Magyari Ferenc, Palásti László. Tóth Géza ni kell, az én lakásom is tatarozásra szorul, így hát én csak 200 ezer forintot tudök bennhagyni. — Mi a véleményük az Intertotó-mérkőzésekröl? — Szeretünk tippelni az Intertotó találkozóira, hiszen gyakoriak a meglepetések, s ezáltal a nyeremény is nagyobb. Jók még a Bundesliga mérkőzései és az olasz találkozók. — Az Intertotó, vagy a Nyári Kupa mérkőzéseire jobb tippelni? — Nem azért, mert most nyertünk, az Intertotó sokkal jobb. — Kell-e pénz a boldogsághoz? Magyari Ferenc: — Feltétlenül, hiszen a boldogsághoz elengedhetetlen az anyagj oldal tökéletes megteremtése. A kívánságokat is csak pénzzel lehet teljesíteni. Palásti László: — A boldogsághoz pénzre is szükség van. Tóth Géza: — Kell a pénz, mert nélküle még az utcasarokra sem lehet kiállni. Végül mindhárman megjegyezték: — Természetesen tovább totózunk, hogy a boldogság még nagyobb legyen, sót nyerni is szeretnénk még. B.L. Kispályás labdarúgás Bajnoki végeredmény I/A oxztlly 1. Építő isi 20 17 3 — 92 » 37 2. KSZV SE 20 11 5 4 73 52 27 3. NKFV term. 20 12 1 7 83 46 25 4. Paprika 20 12 1 7 69 52 25 5. Öntöde 20 9 5 6 68 69 23 6. SZAK 20 7 4 9 43 43 18 7. 600-as OTSC 20 0 2 10 62 68 18 8. Prom. Afor 20 7 2 11 68 71 16 9. Algy. TÜXOlt. 20 7 1 12 43 73 15 10. Kéziszersx. 20 4 2 14 53 75 10 11. Cs. M. Tanács 20 3 2 15 47 38 t I/B osztály 1. Szegedi Nyomda 22 19 1 2 111 37 39 2. Tervezők SE 22 13 2 7 65 42 28 3. Autófer 22 12 1 9 91 89 25 4. MAV TBÉF 22 11 1 10 80 66 23 5. Kábelgyár 22 11 1 10 69 74 23 70 59 22 58 77 22 57 68 21 58 65 20 57 51 19 51 83 14 Óra — fotó KRE1NER. Szeged, Attila u. 8. TELEFON: 10-230. 6. Bőrdíszmű 22 70 2 10 7. Vízművek 22 9 4 9 8. Elekromos 22 9 3 10 9. NKFV Gépészet 22 8 4 10 10. Szeol V. 22 8 3 11 11. MAV BFF 22 6 2 14 12. NKFV Szegedi üzeme 22 1 5 16 34 87 4 11/A osztály 1. Gvufaipar 2. Vidla 3. Móra Tsz 4. Cs. M. V. 5. Ikarus 6. Délép 7. Dégáz 8. Pamutny. 9. Taurus I. 10. Siitőip. V. 11. Textilm. 12. Dísznövény versenyen k. ll/B osztály 1. NKFV KútJ. 2. Konzervgyár 3. Zöldért 4. Városgond. 5. N. Színház 6. Ságvári 7. Bebrlts 8. Hallásser. 9. MAV Igazg. 10. Domaszék 10 14 2 18 13 2 18 11 3 18 8 4 18 8 2 18 7 3 18 C 3 18 4 3 18 4 1 18 3 2 21 17 1 21 16 21 11 3 21 16 4 21 11 2 21 8 4 21 7 2 21 7 2 21 5 4 21 4 4 21 4 2 3 96 5 117 7 58 7 81 8 67 9 70 12 53 12 53 12 66 13 53 15 42 SS 3$ 51 32 55 25 61 24 51 22 68 20 78 16 89 16 101 14 92 12 88 10 11 7 - « 54 29 14 III. osztály 1. Makkosh. 18 14 2 2. Tisza Lakásép. Sz. 18 14 1 3. Déltex 16 9 2 4. Taurus II. 18 10 3. Capri Szeged 18 0 í 6. Gabonaip. 18 7. Altax I. Sz. 18 8. Konkordia 18 9. Kábelgyár 2 10 63 30 3 72 39 28 4 SS 31 25 6 65 47 20 8 71 69 18 8 47 50 17 8 52 66 15 II 40 84 11 13 32 52 3 13 38 75 8 2 77 32 30 3 103 7 96 8 61 8 51 7 3 8 48 7-11 53 5 1 12 63 40 29 60 20 60 20 47 18 52 17 99 14 88 U Hétfőtől keddig Vakációakció '87 Ma, hétfőn reggel háromnegyed nyolckor Asotthalotmra indulhatnak a kis felfedezők a Balázs Béla Úttöröház elől. A programban főzóverseny is szerepel. Autóbuszköltség 46 forint. Holnap, kedden délelőtt 10 órától strand-parti. Gyülekező az úttörőházban. Részvételi költség 8 forint. A kis kézművesek alkotóházi programja délután 2 órától az ifjúsági házban, 3 órától a Bartók Béla Művelődési Központban. Előzetes jelentkezés a 13-956 és a 12-060-as telefonszámokon. Július 29-én, szerdán délelőtt 9 órakor az úttörőházban „S ki vagyok én?" címmel önismereti foglalkozáson vehetnek részt az érdeklődök. Ugyanezen a napon reggel 7-kor az árvízi emlékműnél a horgászatot kedvelök gyülekezzenek. 10 órától szünidei matiné a Vasutas művelődési házban. Jelentkezés telefonon, melynek száma: 10-154. Július 30-án. csütörtökön 10 órától alkotóházi program az úttöröházban. Délután 2 órától meseturmix azaz videomozi az ifjúsági házban. Pénteken fél tíztől kirándulás Mártélyra. Útiköltség 20 forint, költőpénz 50 forint. Gyülekező a Szeged Nagyállomás kultúrvárótermében. A következő hét keddjén, augusztus 4-én 10 órától a gyöngyfűzés, báb-, játékkészítés technikáját tanulhatják meg a gyerekek az ifjúsági házban. Délután a Bartók Béla Művelődési Központban az övfonás mesterségét ismerhetik meg. Előzetes jelentkezés a 13-956 és a 12-060-as telefonszámokon. Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LAZAR JENŐ MAV-nyugdiJas, életének 78. évében elhunyt. Temetése Július 28án, de. 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló testvérei és rokonai. A szeretett sógornő, nagynéni, volt munkatárs, CSEREI KATALIN nyugdíjas vezető óvónő, aranydiplomás pedagógus hamvasztás utáni búcsúztatása július 30-án, 15 órakor lesz a Belvárosi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatom, hogy felejthetetlen feleségem, KALMAN NANDORNÉ Oeskó Mária 78 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése Július 29-én, 15 órakor lesz az Ullési temető ravatalozójából. Gyászoló férje. A spórolós ember 18 1 1 IS 33 107 J 10. Városgazdálkodás csapata visszalépett. Svéd anyaggal, technológiával GÉPKOCSIK ALVAZÜREGVÉDELME szeptemberig nemcsak klubtagoknak. Szeged. Kossuth L. sgt. 112. Telefon: 26-166. KERESKEDELMI VALLALAT Még tart a nyár, de ne felejtkezzenek el az őszről és az iskolakezdésről! MEGVÉTELBE FELKÍNÁLUNK 1 db használt, 400-as szalagfürészgépet és 1 db használt dekoplr fúrészgépet. Érdeklődni: Csongrád Megyei Dobozkészítő és Papfrfeldolgoiő Kisszövetkezet, Szeged, Huszár u. 8., Szvoboda Imre műszaki vezetőnél. Telefon: 11-443. Július 27-étől augusztus 8-áig tart az engedményes iskolaszervásár valamennyi papír-írószer szaküzletben. Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Makón. A Hódmezővásárhelyi Rákóczi Mgtsz felvételt hirdet a tápéi húsüzemébe: húsüzemi szakmunkás és segédmunkások részére, valamint adminisztrátori munkakör betöltésére. Jelentkezni lehet: a tápéi húsüzem vezetőjénél textil IBoit BOLYAI U.11 Tel:21-545 Nyári vásár! Divatáruk, kartonok, zeffrek, . tzövetmaradékok, dzsörzék 30% árengedménnyel kaphatók. Amíg • készlet tart! (Biztosan sokuknak van kedvenc boltja, ahova mívesen bemennek, akár olyankor is, ha nincs kifejezetten vásárlási szándékuk. Számomra ilyen volt p Széchenyi téri Amfora bolt. Ha beléptem, nem tudtam előbb köszönni, mint eladók, akik udvariasak, szolgálatkészek, s a bolt áruválasztéka is igen jó. Lehet, hogy ezután egy illúzióval szegényebb leszek?) Nemrégiben a kerjeske-t delmi felügyelőség, s a gazdasági rendőrség emberei •közöis ellenőrzést tartottak nem sokkal nyitás után az Amfora Vállalat Széchenyi téri boltjában. A próbavásárláskor egy első osztályú és két másodosztályú hollóházi vázát vettek. Az első osztályú ára 2370, a másodosztályúé 1166 forint. Ezzel szemben mindháromért 2830 forintot kértek a boltban, tehát csaknem 2800 forinttal károsították meg a próbavásáriókat. Az ennek következtében megindult vizsgálat során megállapították, hogy az üzlet vezetője, az 52 éves Lajos Ferenc (Szeged, Cinke utca 3/4.) sem az ellenőrök által vásároltakat, sem két korábbi vásárló együttesen több mint háromezer forintos . vásárlását nem ütötte be a pénztárgépbe, tehát a kasszában már töb'b ezer forint „könyveletlen" pénz volt. A raktárellenórzéskor nyugati valuta, külföldi vásárlóktól megvett italok kerültek elö. A rendőrség ezután házkutatást tartott Lajos Ferenc újszegedi lakásában, s ott csaknem húszezer forint értékű nyugati valutát foglalt leA vizsgálatban résztvevőkben az a benyomás alakulhatott ki, hogy spórolós ember Lajos Ferenc, másként nehezen megmagyarázható, hogyan tudja papíron, tízezer forintos jövedelméből luxusszinvonalon eltartani rokkant nyugdíjas feleségével öt gyermeküket. A további vizsgálat újabb érdekességet tárt fel. Kiderült, hogy az Amfora-bolt egyik legnagyobb vásárlója a Szegedi Orvostudományi Egyetem. Az intézmény azonban nem a bolt által árusított cikkeket vásárolta nagy tételben, hanem annak közvetítésével vegyi t's papírárukat, stb. Az Amforától megvásárolni mindezt jóval többe került, mint amennyiért — nagykeressedelmi áron — hozzájuthatott volna az anyagiakban köztudottan cseppet som ibővelkedö (intézmény. A magyarázat a 28 éves Kiss Árpád (Szeged, Kossuth Lajos sugárút -22—24.) személyénél keresendő. A fiatalember ugyanis — mint a SZOTE anyagbeszerzője — igen közeli kapcsolatba került az Amfora bolt vezetőjével. Nap mint nap bejárt a boltba, zárás után együtt 6öröztek, s bolti szolgálataiért Kiss Árpád napi 150—200 forintot is kapott Lajos Ferenctől, aki még balatoni nyaralásra is elvitte fiatal ibarátjt — •minden költségét fedezve. (Ezek 6zerint erre is futotta a nagycsalád eltartása mellett a boltvezetői fizetésből). Ezek után nemigen csodálható, hogy erre az évre például 2 és fél millió forintos forgalom volt betervezve az Amfora és a SZOTE között. Az utóbbi hónapokban az ajándékokon kívül több mint húszezer forint „zsebpénzt" kapott Kiss Árpád Lajos Ferenctől, állításuk szerint azért, mert segített a boltban. Más kérdés, hogy a bolt eladói közül senki nem emlékezik arra, hogy Kiss Árpád bármit is csinált volna ott, azon kívül, hogy bejárt Lajos Ferencet árdrágítással, sikkasztással, devizagazdálkodás megsértésével, Kiss Árpádot vesztegetéssel gyanúsítja a rendőrség. Ügyükben a vizsgálat hamarosan lezárul. (Kicsit elgondolkoztattak a hallottak egyik kedvenc boltomat illetően. Lehet, hogy ezután gyanakodnom kell ha köszönnek egy boltban?) Balogh Tamás AkUCKCT-ban ismét sok új van! Cipősszekrények, előszobabútorok darabonként is, könyvespolcok, könyvszekrények, éjjeli szekrények, tv-állványok, különböző méretben, gyerekheverö, felnőtt méretre hosszítható, ágynemútartó, fehérnemüs szekrény, komód, sokféle olcsó étkezőgarnitúra, fenyő és műanyag falburkoló, és még sok más lakásfelszerelési árucikk olcsón, csak nálunk kapható! Szeged. Tolbuhin sgt. 50. (Földhivatallal szemben.) Engedményes iskolafüzet-vásár amíg a készlet tart. Iskolatáskák, diplomatatáskák, tanszerek Márkás írószerek, kihúzók, sablonok körzőkészletek, rajztáblák, írónők gazdag választékával várja kedves vásárlóit papír-írÓ6zer osztályunk. HITELRE IS ÁRUSÍTUNK. SZEGED NAGYÁRUHÁZ