Délmagyarország, 1987. július (77. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-01 / 153. szám

Szerda, 1987. július 1. 1 Befejeződött a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka Törvény az állami vállalatokról A törvény bővíti a válla­lat jogait, az önigazgatás fejlesztését célozza. Megha­tározottá és stabillá válik a vállalat és az állami költ­ségvetés viszonya. A terme­lök sorsát nem a minisztériu­mi utasítások határozzák meg, hanem gazdaságilag ön­álló termelőegységekké vál­nak. A törvény értelmében a vállalat gazdálkodása az ál­lami terven alapul, de a tel­jes gazdasági önclszámolás elvei érvényesülnek. A dol­gozói kollektíva, a választott A Szovjetunió legfel­sőbb Tanácsa kedden befejezte ülésszakát. A második napon a két ház együttes ülésen fo­gadta el az állami vál­lalatokról szóló törvényt, amely elvi jelentőségű változást hoz az üze­mek, gyárak, sőt az or­szág népgazdaságának működésében. szervezhetők általános viták. A törvény értelmében a vi­ta költségeit az állam viseli. Külön cikk szavatolja az ál­lampolgárok szabad, akadá­lyoztatástól mentes részvé­telét e vitákban. A szovjet törvényhozás által a mostani ülésszakon elfogadott harmadik törvény meghatározza, hogy az ál­lampolgárok milyen módon kereshetik igazukat a bírósá­goknál a vezető beosztásban levő személyek jogsértő cse­lekedeteivel szemben. A tör­vény értelmében minden ál­lampolgárnak joga van a az általuk képviselt szervek ellen pa­naszt tenni, s ha az elköve­tett, vitatott cselekedet nem tíz évnél régebben történt, a bíróság köteles azt meg­vizsgálni. A Legfelsőbb Tanács kül­vonhatja el a költségvetés, ugyanakkor az állam nem vezetők irányításával maga visel felelősséget egyes vál­dönt a termelési és szociális lalatok veszteséges működé- vezfTtö'k"illetve1 fejlesztés minden kérdésé- se esetén, ben. A következő napirendi A vállalat jövedelméből pontként a szovjet parla­bizonvos részt átutal az ál- ment törvényt hozott arról, lami költségvetésnek, továb- hogy az ország életének leg­bá fizet az államnak a ter- fontosabb kérdéseit a jövő­melöeszközök — beleértve a ben össznépi vitára kell bo­föld, az épület — használata- csátani. ért. A befizetések után fenn- A törvényben megfogal- döttei jóváhagyták az elnök­maradó gazdasági elszámolá- mázott fontos új elem, hogy ség által a megelőző ülésszak si jövedelmet a vállalat sa- egyes köztársaságokban, sőt, óta eltelt időszakban hozott ját maga, a dolgozói kollek- ennél kisebb közigazgatási rendeleteket. Ezt követően az tiva döntése alapján használ- egységekben — területeken, illetékes vezetők válaszoltak ja fel. Ezt a jövedelmet nem városokban, járásokban — is a küldöttek interpellációira. Országgyűlési bizottság ülése Kedden a Parlamentben eddig kialakult arányokat, gedhetetlen a nem jövedel­ülést tartott az Országgyű- Ugy számolnak, hogy a fel- mező tevékenységek határo­lés ipari bizottsága. A kép- dolgozóipar műszaki meg- zott visszafejlesztése. A szén­viselök az ipar 1987—1990-es újítása, versenyképességének bányászatban és a vaskohá­évekre szóló szerkezetátala- javítása révén mérséklődik szatban már megkezdődött a kitasi és egyensúly-javítási a gazdaság anyag- és ener- szerkezetátalakítás. A gép­programját vitatták meg. Az giaszükséglete. s így lehető- iparban tervbe vették né­ulésen részt vettek az Orszá- vé válik a kitermelőiparban hány gazdaságtalanul műkö­gos Tervhivatal, az Okisz, a az elavult módon, gazdaság- dő — energetikai és vegy­talanul folyó termelés meg- ipari gépgyártással, valamint szüntetése. mezőgép- és élelmiszer-ipari Elsősorban azokon a terű- gépgyártással foglalkozó leteken lehet gyorsabb a fej­lődés, ahol piacképes gyárt­mányokat állítanak elő. Eb­Magyar Kereskedelmi Ka­mara és az Országos Mű­szaki Fejlesztési Bizottság képviselői is. Kapolyi László ipari mi­niszter elmondotta: a prog­gyáregység, telephely meg­szüntetését. Több elavult ter­mék — daruk, lemezmeg­munkáló gépek, szivattyúk, ram elkészítésében részt be a kategóriába tartozik a . vesznek a gazdaságirányítás mezőgazdasági és élelmiszer- s^a^pek A társszervezetei, valamint a ipari gépgyártás, a szerszám- gyarLasat ,s beszüntetne. A vegyiparban is erőteljessé válik a szerkezetátalakítás. Leállítják a Budapesti Ve­gyiművek kénsavüzemét, a Peremartoni Vegyipari Vál­lalat hidroszulfát-üzemét. Megszüntetik a Villamosszi­getelő és Műanyaggyárban a rétegelt lemezgyártást, a Közéleti napló ÜDVOZLO TÁVIRATOK Németh Károly, az Elnö- Köztársaság elnökét az vállalatok szakemberei is. A gépgyártás, a közlekedésiesz­készülö program az ipar fej- köz-ipar, a híradás- és vá­lesztésének legfontosabb fel- kuumtechnikai ipar, a mű­adatául a szerkezetváltás szeripar, a gyógyszeripar, a erőteljes gyorsítását, a vál- gumiipar, a müanyagfeldol­lalatnk exportképességének gozó ipar, a háztartási és jelentős javítását határozza kozmetikai vegyipar, vala­meg, módosítva a kitermelő- mint a konfekcióipar termé­és a feldolgozóipar között keinek jelentós része. Elen- tusnál a kerékpártömlők előállítását, és fokozatosan csökkentik a diagonális ab­roncsok gyártását. Sor kerül 170-féle gyógyszer és 120-fé­le kozmetikai, háztartás­vegyipari termék gyártásá­nak a leállítására is. Az ipar közép- és hosszú távú fejlesztéséhez elsősor­ban a ráfordítások csökken­tésével, a költségszerkezet javításával lehet biztosítani az eszközöket. Emellett nő a külföldi működő töke bevo­násának szerepe, és a lakos­sági pénzeszközök felhaszná­lása is. Az ipar irányítói ar­ra törekednek, hogy a hitel­források odaítélése össz­hangba kerüljön a program­ban megfogalmazott célok­kal. Ennek érdekében a ban­kokkal egyeztetett, vállalko­zást segítő hitelezési politika kialakítására törekednek. Azzal is számolnak, hogy a kiemelten fejlesztendő terü­leteken részvénytársaságok jönnek létre. Az ipari miniszter szóbeli kiegészítőjét élénk vita kö­vette. A vitában felszólalt Jura­tovics Aladár Csongrád me­gyei képviselő is. ki Tanács elnöke Kanada nemzeti ünnepy alkalmából táviratban üdvözölte Jeanne Sauvé fökormányzót. — Németh Károly táviratban üdvözölte Jean-Baptiste Ba­gaza ezredest, a Burundi szág nemzeti ünnepe alkal­mából. — Németh Károly táviratban üdvözölte Juveal Habyarimana vezérőrnagyot, a Ruandai Köztársaság el­nökét az ország nemzeti ün­nepe alkalmából. HAZAÉRKEZETT DUSCILEK LAJOSNÊ Kedden hazaérkezett Moszkvából Duschek Lajos­né, a Magyar Nők Orszá­gos Tanácsának elnöke, aki — magyar nöküldöttség IZRAELI DELEGÁCIÓ A HAZAFIAS NÉPFRONTNÁL A Hazafias Népfront Or- Uzi Burstein szagos Tanácsának meghí­vására kedden Budapestre érkezett az Izraeli Demok­ratikus Front küldöttsége élén — részt vett a nők világkongresszusán, majd a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség IX. kongresz­szusán. első titkár vezetésével. A látogatáscél­ja a két mozgalom közötti kapcsolatfelvétel és tapasz­talatcsere. A JOGALKOTÁSRÓL A Hazafias Népfront Or- vített ülésen tárgyalta szagos Elnökségének közjó- a jogalkotásról szóló gi bizottsága kedden kibő- vény tervezetét. TANÁCSKOZOTT A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGÉNEK ELNÖKSÉGE Bognár József akadémi- Medosz elnökéről, kus elnökletével ' kedden ülést tartott a Magyarok Vi­lágszövetségének elnöksége. A testület megemlékezett a legutóbbi ülés Óta elhunyt tagjairól: Hunya Istvánról, a meg tör­valamint Káldy Zoltánról, a Magyar­országi Evangélikus Egyház püspök-elnökéről, s úgy ha­tározott: a megüresedett he­lyek betöltésével az őszi ta­nácskozáson foglalkozik. AZ ORSZÁGOS BÉKETANACS ELNÖKSÉGÉNEK tlLÉSE Kedden ülést tartott az zetközi békemozgalom kö­Országos Béketanács elnök- zötti együttműködés tovább­sége az OBT Széchenyi rak- fejlesztésének időszerű kér­parti székházában. A testület dóséit; értékelte az idei bé­— Sztanyik B. László elnök ke- és baratsagi hónap ren­vezetésével — napirendre dezvényei során szerzett ta­r tűzte a magyar és a nem- pasztalatokat vsz­lanácskozás m Varsó (MTI) A Varsói Szerződés tagál­lamainak külügyminiszter­helyettesei kedden megbe­szélést tartottak Varsóban. Áttekintették az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó bécsi találkozó eddigi munkáját, befejezésének kilátásait. Az összeurópai együttműködés továbbfejlesztését előmozdí­tó kezdeményezéseket Vitat­tak meg. Magyarországot Bényi József külügyminisz­ter-helyettes képviselte. Magyar-román tárgyalások • Bukarest (MTI) intézkedések végrehajtásár A magyar—román gazda- nak menetét. Szó volt a két­sági kapcsolatok időszerű oldalú gazdasági, kereskedel­kérdéseiről tárgyalt júnüus mi és műszaki-tudományos 29—30 -án Bukarestben Be- együttműködés bővítésének recz Frigyes, a Miniszterta- lehetőségeiről, nács elnökhelyettese, a ma- Berecz Frigyes megbeszé­gyar—román gazdasági lést folytatott Ion Dincával együttműködési vegyes kor- és Gheorghe Opreával, a mánybizottság magyar tago- román kormány elnökének zatának elnöke. Gheorghe első helyetteseivel, Stefan Petrescu miniszterelnök-he- Birleával, az Állami Terv­lyettessel, a bizottság román bizottság elnökével és Ale» társelnökével áttekintették a xandru Neculá elektrotech­legutóbbi, tavaly december- nikai miniszterrel, ben Bukarestben megtartott, A Minisztertanács elnök;­19. ülésszakon létrejött meg- helyettese kedden délutón állapodások; és egyeztetett hazaérkezett Bukarestből. Távoli utakon Tapasztalt utazók mond- munkra alig elviselhető, pá- kand valaha a világ főváro­ják, hogy mindenki tart a rás melegben, grúz méltóság- sa akart lenni, Timur Lenk repüléstől, legfeljebb nem gal és szenvedéllyel. Gazdag világbíró hadjáratai idején, mutatja annyira. így azután város, olyan emlékhelyek- Valamelyest teljesült azért la zöldfülű kezdő különösen kel, kilátókkal és terekkel, vágya, mert eljutott Indiáig, izgatott lesz, ha földübörög- melyek szívet gyönyörköd- messze délre, majd nyugat­nekl a motorok, és megbillen tetnek. Piaca a déli ország- ra, s mint egyes diktatorok­alatta a föld. Első leszállá- részek gyűjtőhelye, habzó, kai megesik, előbb halt meg sunk színhelye Moszkva, Se)- torlódó embertömegekkel és mint tervei teljesültek. Má­remetyevo 2. repülőtér, árubőséggel. A grúzok, szere- ra maradtak a Kék, lila, zöld Még minden benyomás új, a tettel voltak irántunk, közös templomok, síremlékek, égbe méretek, elképesztöek, az együttléteinken megtaláltuk törö karcsú oszlopok, ahol a ízek és szagok szokatlanok, a hangot egymás szivéhez, majolika csempe, terrakotta A tévéből ismert Vörös tér Pohárköszöntők, sora. me- borítást felverte a gyom, ott meglepően kicsinynek tű- lyek afféle hajdan volt kol- csupán a puszta agyag fa­nik, az őrségváltás szertar- tői versenyt idéznek, elősoi- lak. Mégis, így is megrendítő tására egész tömeg várako- rolva történelmet, szerelmet, látvány, noha erősen dolgozr zik. Este kellemes találkozás ősöket és jövendőt, remé- nak a helyreállításon, helye­szállónk éttermében a Zsi- nyeket, művészetet. Tapasz- sebben egyelőre panaszkod­guli sörrel, igényesebbjének talhatt.uk. grúz barátaink nak a pénztelenségre és re­a pezsgővel. Vodkát nem példaadó hazaszeretetét, ra- ménykednek. Ráadásul a adnak, igaz, még bőséggel jongó vonzalmát családjuk bugyognak a hazai nedűk, iránt s mintegy életörömeik Jellemző a város méreteire, koronájához, a szőlőhöz. tu!f TJ,eUÍ •n'rad^agu"^ Mint ereklyét, őseik üze­fokat, hogy szallodankl 13 tót ie á í+í metróállomásnyi messzeség- ^vírik nedüiT ben van a Kremltol, s meg jóval kijjebb is laknak. Kicsit furcsa volt az éj­Moszkva után egy másik' szakai repülőjárattal Tas­világba röppentünk, először kentbe süvíteni, hiszen itt­a Don melléki gabonaföldek, honi időzónánk törvénye díszítés, pincelabirintus, dí­egyik központjába, Kraszno- szerint még csak éjjeli két szesre faragott kövek, kö­dár városába. A piac zöldi- óra volt, amikor a taskery- zöttük süvit a sivatagi szél. ség- és gyümölcskinálata, tiekínek már reggel hetet hordva a homok finom gazdagsága itthoni választé- kongattak. Taskent, a ha- szemcséit. Hivők és meglepő kot idéz. Irigykedve nézzük talmas kiterjedésű Üzbegisz- számú turista is érkezik, a hatalmas fokhagymakupa- tán fővárosa, valóban egy aklk benépesítik ezt a régi cokiat, amelyek ugyan itt másik világot mutatott az világot. Ottjártunk szaren­sem olcsóságukkal, hanem addig látottakhoz képest. CRes időzítésé, hogy szombat színükkel, átható szagukkal Lakóinak öltözéke, sót lakó- este e hajdani épitmé­hívják fel figyelmünket. A házainak sokfélesége a mo nyek között valamilyen sza­szagok persze nemi a meg- dern lakóteleptől a hagyó» badtéri előadást is láthat­szokottak, hiszen a szárított, mányos építésű agyagtéglá- tunk, fényjátékot, ahol a sózott halak, az olajban sü- ig, az ablakok befelé forduló templomok szellemei felel­tött palacsinták, töltött tész- elrárkózása, a belső udvaroki SfS^ ifi; ták itteni fűszerek ttipcqip teren ultunk, mar-mar fesz­fötóön ÍTrdS a tiacTI^k e!rek«zté- " ™'nd oIyan' tiválhangulatban. bőségét. Itthoni érzéseket ami szamunkra aligha meg- ElréVedés helyett megem­idézett fel az állami üzletek közelíthető. Talán nem téve)- ütem, hogy mint az általunk áruszükössége, ami itt az dek sokat, ha most a piláfot, meglátogatott városokban, szőleiket, földrengések úgy tűnik is­tentelen erők, mert évszáza­dok alatt alapos pusztítást vittek végbe, nagyobbakat is tán, mint az egymást váltó hódítók. Mondta is kalau­zunk, hogy a néphit szerint Allah elköltözött e templo­mokból máshova, igy magára maradt e sok régiség, arany A JKSZ KB új elnöke: Bosko Krunics A Belgrád (MTI) A JKSZ Központi Bizott­ságának Elnöksége keddi belgrádi ülésén a tisztség­viselők rendszeres cseréjére vonatkozó előírásnak megfe­lelően a következő megbízatási időre nírí'ELl^l af ar,ra'ele ige" ,™ve't igy Szamarkandban is az ez a szűkösség különösen ér- eledelt hozom fel peldanak. Ikarus-buszok képezik a vá­zödik, szemben a magán- Elnéztem, ahogy komótosan rosi közlekedési hálózat húsértékesítéssel. No, persze, nekikészülődtek a köleská- alapját Másként hajtanak tősíf írni'8 megmutatkozik J*?1. "f "SÍÍ ^ ^ mmt 3 a vevők számában is, nem bekebelezesenek. Sóztak, gyalogos jobban teszi ha el­keli a pultok előtt sorban borsozták, nyers uborka, felejti védettségét, de mégis­állni, nyugodtan lehet váló- lángosszerű kenyerük — teá- csak ismerős formájúak ne­gatni van miből. Este Imeg- val leöblítve. Szemmel lát- künk. Szamarkand belváro­lepo elmeny a városi park- , , , . ... .. , ... ban: hatalmas tánckertből hatoan Jolzuen kanalaztak saban egy akvaristaboltot árad a Modern Talking zei- rmpdenfelé, noha mi bá- fedeztünk fel, ami engem néje. .. Fiatalok százai élve- mészkjodók, nem nyeltük a kellőképpen meglepett. A zik átszellemülten. nyálunkat az irigységtől, piac itt Szamarkandban is fővárosZ1'kövrtk^et^ fmit ,gaz- nem is nekÜnk f6zlék bőséges árukínálata. külö­látva, megértettük lakóinak Tbilisziben és Taskentben nősen az aszalt gyümölcsök szenvedélyes szeretetét váró- ÍN metró viszi az utasokat; ejtettek rabul. Sajnos a bir­sük iránt. Viharzó, lüktető a szerelvények egyébként ]<ahűs általános kedvelése áradat, legfőbb szabálya, pontos másai a budapesti­hogy te ne okozz balesetet, nek, nyilván közös gyártási olyan lllatu,rrai járt — te­úgy mások is vigyáznak rád. helyük okán. Taskent még ktotve a nap és szél együttes Különben gyalogosok és külön is büszke a metróra, erejét — ami a piac húsáru­lámpák akadályait megke- hiszen a hatvanas évek kö- S1"tó helyeit elzárta elölünk, rülve, roboghatsz céljaid fe- zepén a földrengés mindent összerombolt, és azóta épült Vasarnap hajnalban az­újjá városuk. Mjndeníelé után az "zbé8 nyárból, négy­rettenetes h:ség, amit állító- oras repülés "tán, megérkez­lag enyhít az a furcsa sapka, tljnk a majdan őszies mely jellegzetes üzbég vise- M«szkvába, útközben ledol­let. Vettünk mi is, nekem «ózva időeltolódás egy feltűnt, hogy a sapk'p. szé- reszet- Izgatott kóborlás lén milyen kellemesen hűsit utan a turista tomegektol el­a szél. Mi egyébként egy ha- Kreml templomtérén, talmas, légkondicionált szál- vad rohanas a hatalmas va­lé, más szempont nem kor­látoz. Mindez történik szá­nek egyéves mandátuma jú­nius 28-án lejárt. Ö a Bosz­nia-hercegovinai Kommu­nisták Szövetsége küldötte a JKSZ KB Elnökségében. Bosko Krunics 58 éves, egyéves szerb nemzetiségű. 1946 óta Bosko párttag. 1982-től a Vajőasá­Krunicsot, a Vajdasági gi Kommunisták Szövetsége Kommunisták Szövetségenek Tartományi Bizottságának küldöttet választotta meg tagja és két éven át elnöke elnökévé. volt. 1986-ban választották Milanko Renovicának, a meg a JKSZ KB Elnökség KB-elnökség eddigi elnöké- tagjává. lóban laktunk, szemben ros nehany látványosságához, velünk esténként toronyóra mt>s tevepislantás is. majd ütötte még a negyedeket is. ™asnaP újra csak hajnal­messzehangzón. Taskentböl ba" ',rany Feriheev! Az IL Szamarkandba repülni, csak '««'busz. fedelzeten 330 egy ugrás, meg ha ketmoto- ,uLassa! ke' ora alatl küzdi ros kávédarálónak becézett le a távolságot Veere óira szöcske repít is. Mitagadás, a nagy gépek után kissé szorongató érzés beülni ilyenbe, zúg-zakatol, de röp­ke szunya után, hála a hü­vösségnek, leszálltunk a kék­kupolák városába. Szama r­itthon, annyi röpdösés után! Időnként jó kimenni a ha­zából, de a megérkezés a legjobb. Kívülről nézve job­ban látni a közeli helyzetet, mindennapi életünket. Tráser László

Next

/
Thumbnails
Contents