Délmagyarország, 1987. június (77. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-04 / 130. szám
4 8 Csütörtök, 1987. június 4. DM Röviden Egymillió pöttyös labda A Szarvasi l'lasíolus Ipari Szövetkezel mintegy 250-féle terméket készit, elsősorban műanyagból. Túlnyomórészt játékokat állítanak elő. do sporteszközök és különféle műanyag használati targyak is megtalálhatók termékeik között. Klihen az évben 1 millió műanyag labdát gyártanak — az országban csak itt készül — s ezekből külföldi piacra h> száUitanak. A képen: a műanyag labda alapanyaga sütőformákba csorog KITÜNTETÉSEK A PEDAGÓGUSNAP ALKALMÁBÓL A JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziuma, valamint Gyakorló Altalános Iskolája nevelói Közül a pedagógusnap alkalmából a művelődési miniszter Kiváló Munkáért kitüntetésben részesítette Kakuszi László igazgatóhelyettest és Somogyi Györgyné szakvezető tanárt; Miniszteri Dicséretben Ilu Tóth Ferencné és Kiss Dezső Péter szakvezető tanárokat. Pedagógus Szolgá lati Emlékérmet kaptak Ja kucs Lászlóné igazgatóhelyettes, Mihály Endréné és Nagy Józsefné szakvezető tanárok, Wittman Tiborné napközis nevelő A kitünte téseket Bodnár László ok tatási rektorhelyettes nyújtotta át az iskola nevelői részére rendezett ünnepségen, az egyetem társadalmi szervei képviselőinek jelenlé lében tegnap, szerdán A Vöröskereszt városi ve zetősége ünnepséget rendezett tegnap, szerdán a pe dagógusnap alkalmából A kiemelkedő vöröskeresztes rtiunkút végző tanárok ko zül 29-en jutalmat vettek át, négyen kitüntetésben ré szesültek. Szigeti Sándorné (Mező Imre Altalános Isko la) a MÜSZ Üttorövezetö Ér demérmet. Zsíros né Vass Judit (Zsombó) Kiváló Út törővezető kitüntetést, Busi Istvánné (Egészségügyi Fő iskola) Dicsérő Oklevelet, Farkas Árpád (Déry Miksa Szakközépiskola) Véradás Szervezéséért megyei oklevelet kapott NYUGDÍJAS TALÁLKOZÓ A Kiszov területi szak szervezeti bizotUágá holnap pénteken délután 3 órakor nyugdíjas-találkozót rendez klubjában (Arany János ut ca«| A szegvárt nyugdíjasklub tagjai adnak zenés műsort GEOKÉMIAI ELŐADÁS Zorán Maksimovic professzor, a szerb tudományos és művészeti akadémia rendes tagja tart előadást a SZAB Somogyi utcai székházában ma, csütörtökön délelőtt fél 11-kor az Akadémia ásványtani és geokémiai tudományos bizottsága, valamint a SZAB földtudományi és orvostudományi szakbizottsága ren dezésében — a geokémia tudományának aktuális problémáiról. FILATELISTAK ÜJ HELYEN A „Városi" és „Tisza" bélyeggyűjtő körök ezentúl az szmt központi könyvtár Tolbuhin sugárúti épületének pinceklubjában, csütörtöki napokon tartják foglalkozásaikat, az elsőt ma Zápor, zivatar Varható időjárás az orszagban ma estig. Országszerte várható eső zápor, többfelé zivatar is kialakul Az általában mérsékelt nyugati, délnyugati szél csak zivatarok idején erősödik meg. A legalacsonyabb reggedi hőmérséklet 8 és 13 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 15 fok, keleten 20 fok körül alakul SZEGEDI DIÁKFILMES SIKERE A Lengyelországban május 28—31 között megrendezett ötödik nemzetközi ifjúsági amatőrfilm-fesztiválon a hazánkat képviselő Szegedi Balázs Béla Úttörőház amatőrfilm szakkórösei közül Kovács István a Zrínyi altalanos iskola nyolcadikos diákja Dominó-tánc című animációs filmjéért első dijat kapott GYENES KALMAN FOTÓKIÁLLÍTÁSA A váci sportnapok keretében pénteken délután 5 órakor nyitják meg Vácott, az Emelet Galériában Gyenes Kálmán szegedi fotós sportfotó-kiállitását A tárlat június 15-ig tekinthető meg. KÉRDEZHETÜNK? A Bartók művelődési központ fontos társadalmi kérdéseket felvető beszélgetéssorozatának mai vendége Losonczi Ágnes szociológus A beszélgetés ma este 7 órakor kezdődik a művelődési központban, s témája: „Hogyan betegít a társadalom?" IFJÚ KÉMIKUSOK VERSENYE Az idei tanévben is Győrben rendezték meg a középfokú iskolák 1—2. osztályába járó tanulók számára kiírt Irinyi János kémiaversenyt. A szegediek idén is nagy sikerrel szerepeltek. Az I. A kategóriában Nagy Gábor kilencedik, Penke Zsuzsanna tizedik lett. Mindketten ságváristák, tanáruk Molnár Istvánné. Az I B kategóriában első lett Kupihár Zoltán, harmadik Csontos Zoltán. Mindketten a Radnóti diák jai, tanáruk Fehér László né. II A ktegória 10. helyezett Boda Zoltán (Ságvá ri gimnázium, tanára Mol nár Istvánné) II B kategória első helyezett Törő Imre (Radnóti gimnázium, ta nára Meleg István) A III kategóriában 10 lett Hódi Lajos (építőipari szakközépiskola, tanára Pécsi Lajosné) A tehén vagy az autó? A tehénnek rengeteg előnye van. A jámbor állat odajön, ha csalogatni kezdik Az autó ilyesmit magától néha még parancsra sem csinál. Egy tehén sokkal több tejet ad, mint egy jó autó. A tehén magához hasonlót kölykedzik. az autó csak irigységet szül Az álló tehén mindig kérődzik, ily módon szünet nélkül részt vesz az újratermelési folyamatban. Az álló autó viszont csak áll és rozsdásodik. A tehén nem jelent veszélyt a gyalogosok számára. E jámbor állatok által megtaposott személyek aránya az összlakossághoz viszonyítva nevetségesen csekély. Haladáskor a tehén soha nem esik abba a kísértésbe, hogy az előtte haladó kollégáját megelőzze. Csak méltóságteljesen és megértően bandukol mögötte. A négylábúak e fajtájának nincs szüksége különleges közlekedési utakra. Elsősorban a mezőket kedveli, és ott fegyelmezetten viselkedik. Jóllehet, a mezőkön közlekedési lámpákat nem helyeztek el, ennek ellenére jóval kevesebb a baleset, mint az utakon, ahol viszont piros-sárgazöld fények villognak éjjel-nappal minden kereszteződésben. Egy árokban sem borul fel a tehén. A mélyedésekben legelésző tehenek általában sértetlen „karosszériával" ússzák meg az ilyen kalandokat. A tehén nem rendelkezik lecsavarozható részekkel, amelyeket kétes elemek a sötétség leple alatt eltávolíthatnak, s a következő napon többszörös áron továbbadhatnak. E patás jószág feltankolásához elegendő egy mezőcske, rétecske, az autó viszont speciálisan felszerelt kutakat igényel. De hát az autónak is vannak előnyei! A tehén nyakába csak egy kolompot rakhatunk, a kocsira viszont mindent (elmázolhatunk, felragaszthatunk, felcsavarozhatunk, amit csak akarunk. Továbbá, egy tehénnel nem tehetünk kéjutazást a szomszéd feleségével. E. P. VÖRÖSKERESZTDELEGACIÖ A VAJDASÁGBÓL A Vajdasági Vöröskereszt elnökségének háromtagú delegációja érkezett Szegedre kedden, a Vöröskereszt Csongrád megyei vezetősége meghívására. A küldöttség vezetője Andrekovic Deno elnök, a delegáció tagjai. Gyan Jón elnökségi titkár és Zolnai Albert, a külügyi kapcsolatok elnöke. A vendégek háromnapos itt-tartózkodásuk idején kicserélték tapasztalataikat a szegedi, valamint a szentesi vezetőség tagjaival, és ellátogattak a megye több üzemébe. termelőszövetkezetébe és egyéb intézményekbe. Tárgynyeremóny-jegyzék A LOTTÓ MÁJUS HAVI JUTALOMSORSOLÁSÁN A 20. HETI SZELVÉNYEK VETTEK RÉSZT Június 2-án. kedden rendezte meg a Sportfogadási és LottA Igazgatóság a lottó május havi tárgynyereményeinek sorsolását. A jutalomsorsoláson a 20. heti szelvények és a május havi előfizetéses szelvények vettek részt. Az alábbiakbon ismertetjük a szegedi totó-lottó körzeti iroda területén vásárolt és nyereménnyel kisorsolt szelvények számát és a nyereményt. int* — Mit csínált azzal a sok itáliai? — kérdezi a bíró a vádlottat, aki kirabolt egy italboltot. — Eladtam. — És a pénzzel mit csinált? t, Elittam. ÜJ SOROZAT Janus címmel új művészettörténeti sorozat indul június 5-én, pénteken a televízióban. A kéthavonta jelentkező műsor adásai a művészet- és müvelődéstörténelem, a műemlék- és műtárgyvédelem érdekes témaköreit dolgozzák fel múzeumi szakemberek, történészek, irodalomtanárok, levéltári kutatók és néprajztudósok segítségével 3 408 826 s 3 413 409 n 3 431 741 s 3 436 324 r 3 440 907 u 3 445 490 s 3 450 073 r 3 454 656 s 3 459 239 q 3 463 822 r 3 472 988 r 3 477 571 t 3 482 154 t 3 486 737 t 3 491 320 q 3 495 903 w 3 509 652 t 3 514 235 y 3 518 818 y 3 532 567 w 3 537 150 u 3 541 733 u 3 569 231 p 3 578 397 m 3 587 563 t 3 592 146 o 3 596 729 p 3 605 895 r 3 610 478 w 3 615 061 o 3 619 644 u 3 624 227 p 3628810p 3 633 393 u 3 637 976 s 3 642 559 x 3 647 142 x 3 651 725 y 3 656 308 w 3 665 474 u 3 670 057 y 3 674 640 n 3 679 223 y 3 683 806 u 3 688 389 y 3 697 555 t 3 702 138 v 3 706 721 w 3 734 219 v 3 738 802 m 3 743 385 y 3 752 551 y 3 757 134 t 3 761 717 n 3 766 300 1 3 775 466 t 3 780 049 v 3 789 215 w 3 793 798 x 3 798 381 s 3 807 547 v 3812 130 o 3 816 713t 3 825 879 r 3 835 045 v 3 839 628 v 3 844 211 p 3 857 960 w 3 867 126 x 3 871 709 x 3 876 292 r 3 885 458 v 3 890 041 s 3 894 624 o 3 899 207 u 3 903 790 t 3 908 373 v 3 912 956 v 3 917 539 x 3 922 122 y 3 931 288 p 3 935 871 y 3 940 454 u 3 949 620 u 3 954 203 v 3 958 786 w .'! ¿63 369 w 3 972 535 x 3 977 118 y 3 986 284 s 3 990 867 y 78 001 734 y 78 006 317 w 78 015 483 u 78 020 066 t 78 024 649 n 78 029 232 w 78 033 815 m 78 047 564 w 78 052 147 y 78 056 730 1 78 061 313 s 78 065 896 u 78 070 479 n 78 075 062 s 78 079 645 u 78 102 560 s 78 107 143 y 78 111 726 y 78 120 892 x 78 125 475 o 78 130 058 u 78 139 224 p 78 143 807 r 78 148 390 u 78 152 973 x 78 157 556 x 78 162 139 x 78 166 722 t 78 175 888 y 78 180 471 y 78 185 054 y 78 189 637 t 78 194 220 v 78 207 989 v 78 212 552 r 78 217 135 v 78 221 718 w 78 235 467 y 78 240 050 p 78 244 633 s 78 249 216 s 78 253 799 t 78 258 382 1 78 267 548 x 78 276 714 x 78 281 297 x 78 285 880 y 78 290 463 v 78 295 046 x 78 304 212 y 78 308 795 y 78 317 961 u 78 322 544 x 78 331 710 r 78 340 876 r 78 345 459 u 78 350 042 v 78 354 625 y 78 359 208 y 78 363 791 g 78 372 957 0 78 382 123 u 78 391 289 x 78 395 872 y 78 400 455 y 78 446 285 r 78 450 868 w 78 455 451 t 78 478 366 u 78 487 532 m 78 492 115 X 78 496 698 r 78 501 281 t 78 505 864 x 78 515 030 w 78 524 106 w 78 533 362 x 78 537 945 r 78 542 528 u 78 547 111 t 78 556 277 v 78 560 860 v 78 565 443 w 78 570 026 w 78 574 609 r 78 579 102 s 78 583 775 t 78 588 358 x 78 592 941 y 78 597 524 t 82 373 916 t 82 378 499 t 82 383 082 x 82 387 665 w 82 392 248 u 82 396 831 y 82 401 414 s 82 405 997 w 82 428 912 y 82 447 244 v 82 451 827 v 82 474 742 V 82 483 908 x 82 497 657 s 82 502 240 s Eladó pavilonok A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk : 1: Infracolor TS—5327 típ. színes televízió, m: Bejing 837—IPS típusú színes televízió, n: Sony CDP—40 típusú lézerlemezjátszó, o: Hang-fény utalvány (50 000 Ft), p: Szerencse-utalvány (40 000 Ft), q: Otthon lakberendezési utalvány (30 000 Ft), r: Iparcikk-utalvány (25 000 Ft), s: Vásárlási utalvány (20 000 Ft), t: Siemens RM—818 típusú rádiómagnó, u: Vásárlási utalvány (10 000 Ft), v: Vásárlási utalvány (9000 Ft), w: Vásárlási utalvány (7000 Ft), x: Vásárlási utalvány (5000 Ft), y Vásárlási utalvány (4000 Ft) * A nyertes szelvényeket június 25-éig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (Budapest V., Münnich Ferenc utca 15. 1875) eljuttatni. DÉLMflGYflRORSZÁG Nagy László felvitele Több helyen, s atni lényeges, többfélét vásárolhatnak — ————————————————————— majd — Makkosházon és annak környékén lakók. A A MaByar szocialista Munkáspárt „zöld" ABC nem olyan régen készült el, tervek vannak a Szeged Városi Bizottságának napilapja piac építésére, most meg a tanács kínál megvásárlásra Főszerkesztő: Sz. Simon István nyolc pavilont. Veheti azokat állami vállalat, szövetkezet. Főszerkesztő-helyettes: Szávay István de magán személy is. Pályázat útján juthat hozzá bárki, Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Klspál ha kifizet 300 ezer forintot június 18-áig. A versenytár- Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság gyalást június 29-én tartják. Mire, milyen árukra volna a útja 10. Sajtóház 6H0. — Telefon: 21-633. — A lapot nyomja. Szegedi legnagyobb szükség? Palacsintára, lángosra. divatárura. Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. «720. Igazgató: Surányi műszaki cikkekre, virágokra. Sorolható volna még. de Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál akinek pénztárcája engedi, érdeklődjön a tanács ügyfél* 4» kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra «s forint — ISSN szolgálati Irodáján na—oes x wjMiHaáK •é-'V . ..»jfsw * ;