Délmagyarország, 1987. június (77. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-29 / 151. szám

Péntek, 1987. június 26. 89 A megváltó sávok | ÁI adószeds erlfS,esei Mi még úgy tanultuk az iskolában, kétféleképpen fogott ki az ember a szeleken. Szólót, gyümölcsöt ültetett a futóhomokon is, hogy gyökerével megkösse, és védősávokat, hogy mindig föl kelljen emelkedniük. Jönnek nagy erővel, hogy a földet is arrébb vigyék, de beleütköznek a fasorba, tehát föl kell emelkedniök. Mire megint leszállnának, ott a másik erdősáv, megint emelkedhetnek. Olyan ez, mint a gátfutás, csak jobban megkapaszkodnak a gátak. Jött a nagyüzem, áldásos reményekkel, és azonnal elfelejtettük a leckét. (Már, aki elfelejtette!) Hatalmas táblákat nyitottunk, és minden fát kiszedtünk közben. A feketeföldeken is így cselekedtünk. Az én iskoláskoromban telepitett erdősávokat is kihuzigálták igen sok helyen, mert az is drága, amelyikre árnyékot vet a fa. Pedig a. föld se tud úgy kiszáradni, ha a szél nem gyötri közvetlen közelről. Fele paradicsom A homoki gazdálkodásról rendezett országos konferencián arról beszélt többek között Ábrahám Vince rúzsai téeszelnök, hogy ők visszatértek a védő erdősávok elméletéhez. Gyerünk tehát Rúzsára, kérdezzük ki apróra. Azt mondja, az ó falujukban sok paradicsomot termelnek. Ki is préselik a levét. hogy ne kelljen az egészszel a konzervgyárba futniuk. A préselés azt is jelenti, hogy nagyszerű gépsort vettek évekkel ezelőtt, mert tartósan akarnak paradicsomozni. Háromszáz-háromszázötven mázsát terem egy hektár, a szomszédban. Zákányszékén, Mórahalmon azonban öt-hatszáz is megterem. Azt nem lehet mondani, hogy ugyanaz a homok, hiszen nyíltan bevalljuk újra, hogy a homok minden lépésre más, de az övék se jobb. Es az is megesik, hogy náluk másodszor is, harmadszor is kell palántázniuk, amazoknál csak egyszer. Hogy nem veri ki a homok a zákányszékiekét, és miért veri ki az övéket? Persze, amott nem csináltak mesterségesen sivatagokat. Megmaradtak a kisparcellák, a dűlőutakat fák ölelik körül, mint régen. Kiss Ferencé (c nemcsak a homokba ültették az erdőt, de hasznát beleültették a fejekbe is. A ruzsaiakéba is. Nagyüzemi szólam volt az is, hogy ellene dolgozik a tanya. Nagy táblát nem lehet úgy csinálni, hogy itt is egy tanya, ott is egy tanya. Arról ugyan nem tudok, hogy itt is megszüntettek volna az óriás tábla érdekében, de ha menni akart a gazda befelé, szívesen vették. A tanyával a körülötte levő pici erdő is pusztult, még jobban nyargalhattak a szelek. És a szélverést nem akartuk belekalkulálni a terméseredményeinkbe. Márpedig azt a millió tűszúrást, amit a homok futtában okozni tud, a zsenge palánta el nem viseli. Kétszeres-háromszoros munka, és fele termés. Ekkora luxust a nagyüzem se tud elviselni. Babonás számaink között van az is, hogy legalább száz hektár egybefüggő táblánál kezdődik az igazi nagyüzemi méret. Futóhomokon néha a negyven hektár is elég, erőltetve elmehetnek a hatvanig is, kötöttebb homokon — nem fából vaskarika! — alkalmanként nyolcvan is lehet, de a száz hektár ezen a vidéken már elviselhetetlenül nagynak tűnik. Életveszélyesen nagynak. Köpködős tavasz — Csakhogy Rúzsának eleve rengeteg erdeje van. — Ebből az én első következtetésem az, hogy eleve rengeteg rossz földje van, ahol csak az erdő él meg. Biztosan változtat az erdő a környezetén is, nem engedi el annyira a szelet, de gátfutást se lehet úgy rendezni, hogy összehordom egy csor móba a gátakat. Arra törekszünk, lehetőleg minden táblánkat védje egy erdősáv. — Ennyi elég is? Jön az erdő, és itt a megváltás? — Jó lenne, ha így lenne. A talajművelés minden fortélyát be kell dobnunk, a (vetésszerkezetet is a szélkatasztrófák ellen kell kitalálnunk, és csak harmadik eshetőség az erdősávok ügye. — Annyira egyszerű ez, gondolom, megy, mint a karikacsapás. — Megint naiv vagy. Törvény van a földvédelemre, negyven hektárt Kivenni a termelésből, csak úgy, nem lehet. Az országos földhivatali embereket kellett meggyőznünk, mi a földtörvénynek akkor teszünk eleget, ha valóban megvédjük a földet, és nem adjuk oda a szélnek. Először csak ingatták a fejüket ők is: nem, nem! Gyertek ide köpködős tavasz idején, és akkor döntsetek. — Miért köpködős a rúzsai tavasz? — Azért, mert telefújja a szádat homokkal a szél. Azt is mondták, az erdősítési átlagunk igen jó, elégedjünk meg avval. Szóról szóra igaz, a hatalmas állami erdő mellett 550 hektár a saját erdőnk, de a szél biztosan nem nézi az átlagot. Mániánk lett az átlagszámítás is, és el is tudunk veszni benne. Tudom, olyan ez, mint a mi menzánkon a tűzforró leves, és a jégszekrényben főtt túróstészta. A kettőnek az átlaga éppen jó, de mindegyik ehetetlen. Ritkán esik — Tavaly húsz hektárnyi erdósávot telepítettünk, idén huszonkettőt, és lesz még egy ütemünk. Tizenhat méter széles a sáv, zömmel gyorsan növő nyárfából áll, de van benne akác is, olajsövény is, és aljnövényzetként bokor. — De az erdőt, amíg kicsi, gondozni is kell. Nyilván a sávot is! Ki győzi ezt munkával? — Szépen kitalálták már ezt is az őseink. Amíg kicsi a csemete, addig köztesként akármit ültethetnek bele. Megkapálják a kukoricát, és egyúttal! az ..erdőt ts. ..... -4- Ezzel aztán minden gondotok elmúlt! — Eső akkor is kellene, ha már nem viszi a szél a homokot, erre pedig ritkán esik. Víztárolókat is építünk, hogy öntözni tudjunk. Az első, ti is írtatok róla már többször is, régi vízfolyás tőzeges medrébe készült, a második egy sömlyék fenekébe, és a harmadik is ilyen helyre telepszik majd. A talajvizet gyűjti össze mindegyik, illetve a tavaszi csapadékot őrzi. — Vigyázz, minél több vizet hord össze egy medence, annál szárazabb a partja. — Igaz, de a gyökérzóna alatti területről gyűjti, és azt öntözzük rá a növényre. Ja. és a medencék mellett is erdősítünk, hogy a fákat itt se felejtsük ki a játékból. Horváth Dezső Rekord Záhonyban Ha a korábbi esztendőkhöz mérik, a záhonyi vasutasoknak szokatlan nyugalmat hozott a félév utolsó hét végéje: szinte hétköznapi volt az exportforgalom. Míg tavaly ilyenkor, több ezer vagon magyar áru mielőbbi kiszállításával kellett megbirkózniuk, most szombaton zökkenőmentesen indulhatott a Szovjetunióba a nyolcszáz vagon hazai termék. A kimenő forgalom viszonylagos mérséklődése lehetővé tette azt is, hogy a dolgozókat az ellenkező irányból érkezett, rekordmennyiségű — csaknem 45 ezer tonna — áru átrakásánál foglalkoztassák. A magyar és szovjet sínpárok eltérő szélessége miatt ugyanis a záhonyiaknak az általános vasúti feladatok mellett sajátos munkájuk is van, vagy az árut kell átrakniuk, vagy a vagonok tengelyét átszerelni Metrón». - —.«.-...• ... . tbKt.il., L

ehet azt elfelejteni, amikor az ember először jár pitizni valami fontos ügy miatt, rideg és ellenséges hivatalokba? Avagy: gondolkodott-e már valaki azon, hogy a hetvenes években miért ment tönkre pillanatok alatt a mezőgazdasági kistermelés, az akkori progresszív adóztatás miatt? A jogalkotó józan logikája szerint legfeljebb a kiemelkedő jövedelműeket kellett volna a rendeletnek választásra kényszeríteni: vagy adóznak, vagy mérséklik a bevételeiket. Ehelyett szinte mindenki abbahagyta. Tömegével azok is, akiknek a valóságos jövedelmei nem haladták meg az adómentes küszöböt. Vajon miért? Egyetemista voltam azokban az években. Az egyetem zárt világ. Hallottunk ugyan valamit harangozni arról, hogy az „új mechnizmus megbukott", de nemigen tudtuk, mit is jelenthet ez. Nem is nagyon érdekelt. Ha csak az újságból ismerem meg, hogyan zajlik a kistermelők adóztatása, talán még tapsoltam volna is neki. Az én életembe azonban betört a való világ. A szüleim kettesben gazdálkodtak otthon. Hagyományos őstermelő kisgazdaság volt az övék, olyan, amilyet idősödő ember tőke és drága felszerelés híján .működtetni tud. Távol állt tőlük a tömeges árutermelés és a vele megszerezhető magasabb jövedelem is. Megdöbbentünk, nagyon, amikor kivetettek a szüleimre 23 ezer forint progresszív adót. 1900 forint volt akkoriban egy pályakezdő pedagógus havi fizetése. Az egyetem elvégzése után körülbelül annyi éves jövedelemnek nézhettem elébe, amennyit anyáméktól adó címén követeltek. Kezdtük nézegetni, miből is gondolja a ^községi tanács, hogy nálunk akkora jövedelem halmozódik föl, ami ennyivel meghaladja az adómentes határt. És láttunk csodát! írva volt a papíron, hogy termett ennyi mázsa kukorica, az a hatósági áron számolva annyi forint. Meghizlaltak ennyi disznót, leadták, kaptak érte annyi forintot. Termett enynyi mázsa szalma, az annyi forint. Ehhez hozzáadták, mennyi trágya keletkezett. Megszámolták az almafákat, és beszoroznák valami becsült számmal, hogy hány mázsát és milyen áron adtak el róluk) a piacon. Mentünk a tanácshoz, hogy itt valami tévedés van. Hiszen a disznó attól hízik, hogy megeszi a kukoricát. De hát ezért csak egyszer fizetnek: akkor, amikor a disznót leadják. A trágya nem magától terem, hanem úgy, hogy a szalmát bealmozzák a disznó alá. Miért adják össze a kettőnek az értékéti? Azt is furcsállottuk, hogy milyen sokat teremtbk papíron azok az almafák, amelyeken a jégkárbecslés idején nem is volt alma. Legalábbis azt mondta a tanács és a biztosító embere, amikor nyári jégverés után kiszálltak fölmérni a kárt, hogy nem jár kártérítés, mert nem is hoztak termést a fák. Mire az adóívet megírták, akkorra egészen szép termés lett. Hogy van ez? — kérdeztük a községházán. Azt felelték, ez a szakigazgatási szerv határozata. Ha nem tetszik, fellebbezhetünk, de azt is hozzájuk kell beadni, ők majd véleményezik, hogy jogos-e a fellebbezés, és úgy adják tovább az illetékes szervnek. Én, aki a tudományos szocializmus szemináriumokon lelkesen vitatkoztam akkoriban a szocialista erkölcs mibenlétéről, nem nyugodtam bele ebbe. Fogtam az adóívet, és elmentem a megyei tanácshoz. Szobáról szobára küldözgettek, végül úgy kirúgtak, hogy a lábam se érte a földet. Újságíróként megittam azóta néhány csésze kávét azokban a szobákban, de a falak még mai is felidézik bennem a kiszolgáltatott és (mindenhonnan kidobott panaszos szorongását. Átmentem a járási tanácshoz. Előadtam, hogy én itt ellentmondást látok: a disznó megeszi a kukoricát, és a kettőért csak egyszer fizetnek. A sarokba szorított osztályellenségnek kijáró fagyos mosoiylyal néztek. Azu mondták, a dolognak nem az az elintézési módja, hogy betörök a hivatalba, és ott magyarázkodok, hanem kérvényt kell írni. Ezt annak a községi hivatalnoknak kell beadni, akinek a tevékenységét kifogásolom, aki a megjegyzései kíséretében majd továbbítja nekik, és a szabályos papírok alapján ők majd igazságosan döntenek. A józan ész érvei erről a hivatalról is leperegtek. Az adó egy részét végül mégis elengedték, valószínűleg nem azért, mert az igazság szemernyit is befolyásolta volna az ügyünkben döntőket, hanem, mert egyetemi csoporttársam ismerte az egyik hivatalnokot és szólt nekj. Csak később gondolkodtam el rajta, hogy miért kellett a hivatalnak ezt az egész arcpirító játékot tömegével végigjátszania? Hát azért, hogy megkímélhessék azokat, akiket a rendeletalkotó szándéka szerint meg kellett volna adóztatniuk. Hiszen a nagyobb jövedelmű emberek ugyanannak a községi életnek a részei voltak, mint a tanácsi tisztviselők. Esetleg szomszédai, rvkonai, bérmálási komái. Akinek ilyen kapcsolata nem volt, annak is megérte, hogy a törvény szerint járónál kevesebbet fizessen, de azt az adóhivatalnok zsebébe. Ezt bizonyítani akkor sem lehetett, de a leggazdagabbak egv pohár bor mellett azért eldicsekedtek vele, amikor a másik panaszkodott az adóra, hogy nekik bizony nem kell ám fizetni, vagy csak nagyon keveset. És sokatmondóan mosolyogtak hozzá. Akinek a rendelet szellemében fizetnie kellett volna, az tehát nem fizetett. A tanácsoknak viszont produkálni kellett bizonyos adóbevételt, amit kifacsartak "a kevésbé tehetősekből. Ez magyarázza, hogy az eredetileg a kiugró jövedelmek megcsapolására szánt mezőgazdasági jövedelemadó egy-két év alatt agyonütötte az egész mezőgazdasági kistermelést. A oénzügypolitika úgy megégette akkor a kezét, hogy a kistermelői jövedelmekhez még most, a személyi jövedelemadó tervezgetése idején sem mernek hozzányúlni. M

i szükség éppen most felidézni e régi, de nehezen feledhető történetet? A mezőgazdasági jövedelemadóztatás döbbentette rá a kormányzatot, hogy az élelmiszer milyen óriási hányada származik a kistermelésből. Vajon az ipari termelés, a szolgáltatás mekkora hányada származik géemkából, mellékállásból? Ez is csak akkor derül majd ki. ha a 35-40 százalékos adó hatására az állampolgárok abbahagyják? Ahogyan a tsz-ekben nem lett több primőr attól, hogy a háztájiban abbahaj?vták, a mellékállások és a géemkák feladásától sem fognak jobban dolgozni az emberek a főmunkaidőben. Keveset hallani arról, milyen beépített garanciák, szervezeti fékek vannak arra, hogy a jogalkotók szándéka ne torzuljon el a gyakorlatban. A mezőgazdasági jövedelemadó egykori tapasztalatai arra figyelmeztetnek, milyen rengeteg múlik a végrehajtás következetességén és igazságosságán. Tanács István Olvastam, hogy... . . részt vehetek egy nagyon kellemesnek ígérkező sörtúrán, ha befizetek némi készpénzt egyik Szegeden működő utazási irodánk kasszájába. Mindezt egy ügyesen tervezett plakátról olvashattam. S hogy miért tartom jól öszszeállítottnak a reklámot? Mert szép, nagy és kövér betűkkel a „sörtúra" szót emeltették ki a nyomdával, s csak ezután bogarászható, hogy a busz Pozsonyba indul. A célállomáson igazán nem lepődhettem meg, hisz a vendéglátás magyar árait ismerve társas nyakalásra aligha alkalmas a Balaton, netán fővárosunk. De kérdés így is adódott tucatjával. Ezek közül hadd tegyek közkinccsé néhányat! Először: az út meghirdetői tudnak-e arról, hogy jelenleg Közép-Európa egyik országában — mit ad isten, épp nálunk! — egészséges életmódra nevelés folyik. Hogy kormányprogram, adminisztratív intézkedések, diáksportszövetség, Czeizel Endre, életmódkutatás, aggódó szociológusok, meg még ki tudja hányféle egészségőr szorgoskodik azért, ne féldecivel induljon a nap, s ne a sörözést tartsa picinyke népünk a legüdvözilőbb nyári szórakozásnak. Másodszor: olyan mély nyomokat hagy történelemoktatásunk a szegedi polgárban, hogy Pozsony legvonzóbb nevezetességeként az olcsó szlovákiai sört tartja? Harmadszor .. De ezt inkább hagyjuk. Mert az is elképzelhető, hogy a fent meg nem nevezett utazási irodánkat bírálat helyett dicséret illeti. Igen, dicséret, őszinteségéért. Ha pedig ez a folyamat tovább tart, talán néhány hónap múlva ilyen plakátokat olvashatunk: „Irhatúra Isztambulba" — „Vásároljon pornókazettát a császárvárosban!" — „Jól váltják a forintot a krakkói kapualjakban!" Nocsak, mintha kicsit eltértem volna a tárgytól. Vagy nem is olyan nagyon • . ? Bátyi Zoltán Hz OTP lakásajánlata Az Országos Takarékpénztár Csongrád megyei fiókja a következő használt lakásokat kínálja eladásra. Pacsirta utca 9. 3+2 félszobás, 133 négyzetméteres, erkélyes, barkácsszobás + garázs 2 millió 118 ezer 600 (felújításra szorul). Szilléri sugárút (felújításra szorul!) 39/B (V. 13.) 2 szobás 55 négyzetméteres 626 ezer 300. Bercsényi utca 8,'A (II 7)2 szobás, 59 négyzetméteres 830 ezer 500 (felújításra szorul!). Vedres utca 8, C (IV. 14.) 2 szobás 53 négyzetméteres 607 ezer 500 (felújításra szorul!). Építő utca 1 l/A (V. 12.) 2,5 szobás, 60 négyzetméteres 734 ezer 300 (felújításra szorul!). Sárosi utca 5/B (X. 30.) 2,5 szobás, 60 négyzetméteres 679 ezer 400, Pentelei sor 5. (VI. 26.) 1,5 szobás, 35 négyzetméteres 391 ezer 100 (felújításra szorul!) (x) Kamara Új moszkvai iroda Új helyen, a moszkvai kereskedelmi központ épületében nyitotta meg irodáját a Magyar Kereskedelmi Kamara. A képviseletet ünnepélyes külsőségek között, Beck Tamás, az iMKK elnöke pénteken nyitotta meg. Az ezt követő baráti találkozón részt vettek a szovjet gazdasági szervek vezető munkatársai, a Magyarországgal kiemelten együttmű ködő négy köztársaság — Azerbajdzsán, Grúzia, Moldávia és Ukrajna — képviselői, a Szovjetunió Kereske delmi és Iparkamarájának vezetői. Mint Beck Tamás az MTI tudósítójának elmondta, az iroda áthelyezésével lehetőség nyílik arra. hogy a kamara moszkvai irodája a kétoldalú kapcsolatok mellett más, magyarországi képviseletekkel nem rendelkező, külföldi cégekkel is felvegye a kapcsolatokat. Ehhez biztosít kitűnő lehetőségeket a kereskedelmi képviseleteknek otthont adó moszkvai nemzetközi központ. , • .... .. .... ..: . . . .