Délmagyarország, 1987. június (77. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-20 / 144. szám

2 Szombat, 1987. június 20. fi Közlemény Eduard Sevardnadze magyarországi látogatásáról Eduárd Sevardnadze meg­koszorúzta a magyar hősök emlékmüvét, a Szabadság té­ri szovjet hősi emlékművet, Vlagyimir Iljics Lenin Dó­zsa György úti szobrát. Lá­togatása befejező program­jaként Eduárd Sevardnadze nemzetközi sajtókonferenci­át tartott A partnerével, Várkonyi Péterrel folytatott megbe­szélésen a miniszterek tá­jékoztatták egymást a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt XIII. és a Szovjetunió Kom­munista Pártja XXVII. kongresszusa határozatainak végrehajtásáról. Ezzel ösz­szefüggésben Eduárd Se­vardnadze kiemelte az SZKP KB közelgő plénumának je­lentőségét. Véleményt cse­réltek a nemzetközi élet idő­szerű kérdéseiről, áttekin­tették a magyar—szovjet kapcsolatokat. Megelégedéssel állapítot­ták meg, hogy a két ország közötti együttműködés az élet minden területén ered­ményesen fejlődik. Kádár János és Mihail Gorbacsov találkozóinak és megbeszé­léseinek meghatározó jelen­tősége van a két nép ba­rátsága elmélyítésében, or­szágaik együttműködésének fejlesztésében. Megkülön­böztetett figyelmet fordítot­tak gazdasági kapcsolataik fejlesztése kérdéseire. Az elmúlt évi felső szintű ta­lálkozókon elfogadott elvi megállapodások elősegítik a kölcsönösen előnyös gazda­sági kapcsolatok fejlesztését, a két ország előtt álló gaz­dasági feladatok megoldását, a termelési és műszaki-tu­dományos együttműködés korszerű formáinak kiala­kítását, a vállalatok és tu­dományos intézetek közötti közvetlen kapcsolatokat, va­lamint közös vállalatok lét­rehozását. Nagy hangsúlyt kaptak a kulturális, oktatási, művé­szeti kapcsolatok és az együttműködés .további szé-. lesítésének feladatai, tekin­tettel az egymás jobb meg­ismerését szolgáló kapcso­latformákra, beleértve az idegenforgalom, az állam­polgárok közötti kapcsola­tok bővítését. A találkozón kifejezésre jutott, hogy a Magyar Szo­cialista Munkáspárt, a ma­gyar nép mély rokonszenv­vel kíséri és üdvözli a Szov­jetunióban végbemenő vál­tozásokat; az SZKP XXVII. kongresszusán elfogadott ki­emelkedő jelentőségű prog­ram végrehajtását, az SZKP ez év januári plénumán a társadalmi-gazdasági élet át­alakítását, a szocialista de­mokrácia fejlesztését szol­gáló intézkedések megváló­Eduárd Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió külügy­minisztere, Várkonyi Péter, az MSZMP KB tagja, külügyminiszter meghívására június 17— 19-én hivatalos, baráti látogatást tett a Magyar Népköztársaságban. A szovjet diplomácia ve­zetőjét fogadta Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt fő­titkára, s megbeszélést folytatott vele Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke. sitását. A nyíltság, a de­mokrácia szélesítése, a sok­nemzetiségű Szovjetunióban alkalmazott lenini nemzetl­ségl politika következetes érvényesítése hozzájárul ah­hoz, hogy a noszf 70. év­fordulójára készülő szovjet nép alkotó energiái mind hatékonyabban szolgálják a kitűzött célok végrehajtását. A külügyminiszterek mél­tatták a Varsói Szerződés Tagállamai Politikai Tanács­kozó Testülete berlini ülé­sének jelentőségét, hozzájá­rulását a nemzetközi béke, biztonság és az együttmű­ködés fejlesztéséhez, meg­szilárdításához, a kedvező világpolitikai irányzatok el­mélyítéséhez. Hangsúlyozták, hogy az emberiség számára létfon­tosságú a nukleáris háború megakadályozása, az úr­fegyverkezés meghiúsítása, a fegyverkezési verseny meg­állítása. A reykjaviki talál­kozó eredményei, az újabb szovjet javaslatok nyomán lehetőség nyílt az európai közép-hatótávolságú raké­ták és harcászati-hadműve­leti rakéták megsemmisíté­sére, megnyílhat az út az Ázsiában telepített ilyen nukleáris fegyverek felszá­molásához. A két külügyminiszter szerint a bécsi utótalálkozón kedvező eredmények érhe­tők el a helsinki záróok­mány valamennyi rendelke­zésének kiegyensúlyozott, és minél teljesebb körű meg­valósításában, az összeuró­pai folyamat új szintre eme­lésében, dinamikusabbá té­telében. Nagy jelentőséget tulajdonítanak az európai fegyveres erők és hagyo­mányos fegyverek csökken­téséről folytatandó tárgyalá­sok mielőbbi megkezdésé­nek. Az európai államok kö­zötti gazdasági és kereske­delmi együttműködés aka­dályainak felszámolása mel­lett vannak, fellépnek az emberi jogok teljes körű ér­vényesítéséért, a humanitá­rius téren való széles körű együttműködésért. A ma­gyar fél támogatja a huma­nitárius együttműködéssel foglalkozó moszkvai konfe­rencia megrendezésére vo­natkozó szovjet javaslatot. Hangsúlyozták, hogy a je­lenlegi nemzetközi helyzet­ben különösen fontos, hogy a világ valamennyi orszá­ga, a nagyhatalmak, a kö­zepes és a kis országok egy­aránt, a haladó és a demok­ratikus erők tevékenyen részt vegyenek a béke meg­őrzésében, a leszerelés elő­mozdításában. egy átfogó nemzetközi béke és bizton­sági rendszer kialakításá­ban. A szívélyes légkörű, a tel­jes egyetértés és nézetazo­nosság jegyében folytatott tárgyalások a szovjet és a magyar nép, a két ország közötti barátság erősítését, együttműködésük fejleszté­sét szolgálták. Eduárd Sevardnadze szov­jetunióbeli látogatásra hív­ta meg Várkonyi Pétert, aki a meghívást köszönettel el­fogadta. Vásárlesen Poznanban ötvenkilencedik alkalom­mal öltözött ünnepi díszbe a kilállitók és erdeklödok fogadására a Warta-pai'ti túlj kiállítók portékáival. Nyitástól zárásig ugyanis állandóan hatalmas tömeg „őrizte" a stand bejáratai. vásárváros. Poznan. A jó A 127 ezer négyzetméter«'« időt sajnos nem sikerült vásárváros legnagyobb kül­mrgrendelni a házigazdák- földi kiállítóinak sorát az nak. A hét elejéd két ora idén NSZK nyitotta meg alatt a rekkenő budapesti majd Ausztria, NDK, Szov­kánikulából az alig 10 foaos jetunió és Olaszország foly­tatta a sort. poznani őszbe repültünk át. A fogadtatás azonban iga- kiállítói közül a zán nem volt „fagyos". A Külkereskedelmi vásárlátogatók a bornngós könyvelhette hideg idő ellenére is százá­val, ezrével álltak sorba a A házigazdák Metronex Vállalat el a legtöbb látogatót számítógépes pa­vilonjában. Az épülotszom­pénztárcsarnokok előtt, hogy széd franciák sem panasz­megváltva az olcsónak ep- kodhattak. Műszereikre, mé­pen nem mondható 500 zlo- ««technikai berendezéseik­tyis belépőt, megcsodálhis- re is sokan voltak kiván­sák a részt vevő 38 ország csiak, akárcsak az olasz 3850 kiállítójának portékáit. A nagyközönséget természe­tesen a fogyasztási cikkek kínálata izgatta leginkább, a Carpigiani fagvlaltgépeire és éttermi berendezéseire. Ahol hatalmas embergyűrü fonódott össze, szinte biz­szakembereket, a kereskedő- tosra vehette az idegen, ket pedig legfőképp az, hogy kinek mit és főleg meny­hngy valamilyen autócsodát állítottak ki. A Mercedes, nyiért sikerül eladni. Két Opel. a Toyota mellett újdonsága is akadt az idei óriási sikere Volt a szovje­vásárnak. Az egyik, h >gy tek Dada Szamarájának Is. ir.ost első ízben önálló pavi- Viszonylag szerényebb Iont kaptak a lengyel kis- méretű volt a magyar ki­jpárosok és szövetkezetek, állítók pavilonja, most 51 A legtarkább képet termé- alkalommal 19 kiállító és 5 külkereskedelmi vállalat képviselte hazánk iparát 045 négyzetméter fedett és 220 négyzetméter szabad terüle­ten. A gépipar és ezen be­lül is az elektronikai és Rádiótelex Ballon Budapestre — Nashville-ből 0 Washington (MTI) A Tennessee államban levő Nashville-böl Budapestre, csaknem 11 ezer kilométeres távolságra jutott el egy hé­liummal töltött, apró léggömb, amelyet egy első osztályos kislárvy indított útnak iskolája jubileumi ünnepségén. Mint az UPI hírügynökség jelentette, Keisha Johns a napok­ban levelet kapott Budapestről, Bayer Bélától, aki tudatta vele léggömbje és a rákötött üzenet kertjükben szállt le. Keisha Johns iskolája, a Colé elemi iskola, fennállá­sának 25. évfordulóját ünnepelte, s ebből az alkalomból a tanulók 1500 darab léggömböt eresztettek fel, kérve a megtalálót, írjon nekik. A Budapestről érkezett válasz ha­talmas szenzációt keltett: Keisha ráadásul ezzel elnyeri az első díjat is, öt ezüst dollárt. A hírügynökség megkérdezte az amerikai meteoroló­giai szolgalat szakértőjét is. Darrell Martin meteorológus szerint a léggomb óránként mintegy 350 kilométeres se­bességgel, tíz-tizenötezer méter magasságban, egy nyugat— keleti légárammal sodródhatott az Atlanti-óceán fölött. Ritkaság, hogy az ilyen kis léggömbök ne robbanjanak szét abban a magasságban. A lelkiismeretes tudósítás utánanézett az eddigi re­kordoknak is. Keisha léggömbje ugyan nagy utat tett meg, de nem állított fel világcsúcsot: az — a furcsa rekordokat nyilvántartó Guiness-könyv szerint — a játékléggömbök­nek ebben a kategóriájában nem kevesebb, mint 14 ezer kilométer. ELUTAZOTT HAZÁNKBÓL VIKTOR KULIKOV Viktor Kulikov, a Szov­jetunió marsallja, a Varsói szagot vedo harcokban, Szerződés tagállamai egye- va8V akiket a Szovjetunió sített fegyveres erői föpa- valamely érdemrendjével rancsnokn, aki a Magyar vaSy érdemérmével tüntet­Néphadsereg és a szovjet *ek kl. továbbá azok az hadsereg kijelölt törzseinek asszonyok, akiknek kiskorú részvételével Magyarorszá- gyermekük van, akik ter­gon tartott parancsnoki és hesek. Hasonlóképpen a 60. törzsvezetési gyakorlatot ve- életévüket betöltött férfiak zette, pénteken — a gya­korlat • befejezését követő­en — elutazott hazánkból. ESZMECSERE AZ ÁTALAKÍTÁSRÓL Pénteken az építők szik­házában iparvállalati ve­zetők tanácskoztak a ter­melési szerkezet gyorsabb ütemű átalakításának prog­ramjáról. A tanácskozáson részt vett Benecz Frigyes miniszterelnök-helyettes is. WILL1BALD PAHR BUDAPESTEN Juhár Zoltán belkereske­delmi miniszternek, az Or­szágos Idegenforgalmi Ta­nács elnökének meghívásá­ra június 17. és 19. között Budapesten tartózkodott Willibald Pahr, az Idegen­forgalmi Világszervezet (WTO) főtitkára. Megtár­gyalták Magyarország és a világszervezet közötti együttműködés bővítésének lehetőségeit. „NEMES GESZTUS" „Nemes gesztusnak" ne­vezte Reagan amerikai el­nök, hogy Izrael lehetővé teszi a CIA által irányított Szabad Európa és Szabad­ság rádiók számára új relé­állomások építését. Az erről szóló megállapodást csütör­tökön délután írták alá Wa­shingtonban. Ugyancsak iz­raeli területen épít új át­játszót az Amerika Hangja adó is. AMNESZTIARENDELET A nagy októberi szocialis­ta forradalom 70. évforduló­ja kapcsán amnesztiarende­letet adott ki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának El­nöksége. Ennek értelmében mentesülnek a büntetés alól azok a szabadságvesztésre, szetesen ez a pavilon nyúj totta: a hajastoabától a go­lyóscsnpágyig mindent meg­találhattak itt a kíváncsis­kodók. Még ennél is na­gyobb érdeklődés kisérte a tobb évi szünet után most elektrotechnikai cikkek be­újra kiállító amerikai vál- mutatója volt a magyar pa­taiatokat. Három nap alatt vilon „erőssége". Sok < r­többszöri sorbanállás után deklődöt vonzott a Videoton sem sikerült belülről is VT 32 kisszámítógép rend­megismerkedni a tengeren- szere, sziines televíziói és képmagnói. A vállalat közel hüsz éve szállít számitógép rendszereket Lengyelország­ba Fő ügyfele, a Telkon­Teletra révén eddig több mint ötven R—10. 11 és 12-es rendszert sikerült a lengyel piacon értékesítenie. A legnagyobb magyar részt­vevő hagyományosan a Mo­gürt volt. Ez alkalommal az IK—280 típusú városi csuklósbusszal jelentkeztek, •de bemutatták a tavalyi poznani vásáron már arany­érmet nyert mobil konténer szervizüket is. 5ío<cs József. a vállalat varsói irodájának vezetője a seregszemle utol­só napjain kissé csalódottan nyilatkozott: — Ügy tűnik, a bemutat­kozáson túl most nem sike­rült előrébb lépnünk. A ha­gyományos órucsere-forga­lomban már eddig Is évente több mint kétszázmillió rp­továbbá szabadságvesztéssel nem járó egyéb büntetésre itélt személyek, akik tényle­gesen részt vettek az or­és az 55. életévüket betöl­tött nök, valamint az első és második rokkantsági cso­portba tartozók. beiért cseréltük ki áruinkat elnöeorban járműipari ter­mekre A mostani tárgya­lásokat nehezített«', hogy a lengyel gépkocsigyártás át­fogó rekonstrukció előtt ált. Várhatóan módosulnak a tí­pusok, a technológiák és persze az. árak is így az.után elég nehéz, üzletet, kötni. Első alkalommal vett részt a poznani ser«>gsz.emlén a szegedi Vidia Kereskedelmi Vállalat. Az elmúlt három évben sikerült megtízszerez­niük a lengyel partnervál­la la tokkal folytatott kereske­delem értékét. így most jó alapokról startolhattak, s a vart siker sem maradt el. A Tnrimex és a Spolem lengyel külkereskedelmi vál­lalatok vezetőivel a már „éltV forgalom felett 4.3 millió rubel értékű árucse­rére kötöttek megállapodást. A választékot bővítő csere "tereiében MOM-mér­legeket szállítunk Lengyel­országba, ellentételként pe­dig sportcikkeket, cipőket, kerti bútorokat, virágkötöző szalagokat és egyéb fogyasz­tási cikkeket kapunk. Ugyancsak „újoncnak" számított Poznanban a Tungsram és a IJgnímpex is. Az izzósok korábban mér számos gépsort szállítottak Lengyelországba, most kész­termékekkel igyekeznek be­törni erre a piacra. Az it­teni vásáron újd«inságnak számított a hidegtükrös lu­rakatvilágítási lámpa. A Lignimpex neve mint szén­és kokszimportöré már -Ki­dig is ismert volt Len­gyelországban. Ezúttal, mint eladó a papíripari vállalat csomagolóeszközeit, műszaki papíráruit mutatta be Az. Elektromodul híradás­technikai alkatrészeket, a Ferunion festékszórókat, mű­ar.yagcikkeket, írószereket hozott a vásárra. De a Hun­garocoop kempingcikkeit a Labor MIM és a MOM mű­szereit a Lamport autókláv­jait és szivattyúit is elis­meréssel fogadták az érdek­lődők. László Sándor, a Magyar Kerexta-delmi Ki­rendeltség poznani vezetője nemzeti sajtótájékoztatón­kon elmondta, hogy a két ország közötti árursere-for­galom 1 milliárd 153 millió rubel volt az elmúlt évben, « ezzel Lengyelország a ha­todik helyet foglalja el kül­kereskedelmi puttnerclnk sorában. Rafal Gáltor Az Alföldi TUzép Vállalat ELADJA KISKUNHALAS központjában, Kossuth L. u. 4 sz. alatt levő, 210 m­ilapterületű bolthelyiségét berendezéssel együtt Érdeklődni: a helyszínen, a boltvezetőnél, vagy a vál­lalat központjában, Kecskemét, Nagykőrösi út 32., a szervezési főosztályon. AZ ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR gazdaságfejlesztésre és szerkezetátalakításra szerkezetátalakítási kötvényt bocsát ki 1 milliárd forint értékben, 10 000, 20 000, 50 000 és 100 000 forintos címletekben. Értékesítése: 1987. Június 15-étől. Évi- kamata: 11 százalék, amely évente felvehető. Lejárata: 6 év. A visszafizetés a 4—5—6. évben részletekben történik, A kötvény az OTP valamennyi fiókjában és totó-lottó kirendeltségében vásárolható, IDŐBEN ELŐRE HITELRE # JÚLIUSTÓL ÁFÉSZ HITELAKCIÓ /

Next

/
Thumbnails
Contents