Délmagyarország, 1987. június (77. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-17 / 141. szám
4 Szerda. 1987. június 10. 6 Veszélyben a bajnok relikviái Ladányi Zsigmond ostroma az új magyar csúcsért Ma délután Szeged SC—Szolnok SPORT Kézilabda MNK Tisza Volán— Bp. Honvéd Tegnap Budapesten megtartották! a kézilabda Magyar Népköztársasági Kupa negyeddöntőinek sorsolását. A mérkőzéseket oda-vissza vágó alapon, augusztus 80áig kell lejátszani. A párosítás: Tisza Volán—Bp. Honved. Elektromos—Rába ETO, Újpesti Dózsa—Komló vagy MAVéEtöre, Pécs vagy Bp. Spartacus—VAÉV Bramach. Félmillió dollár a győzteseknek A görög sajtó az, ókori olimpiai játékok hőseihez hasonlítja az Európa-bajnok férfi kosárlabda-válogatott tagjait. Az EB legjobbját, Nikosz Galliszt pedig egyenesen az Olimposzra, az istenek közé emelik. A játékosok sokkal prózaibb, kézzelfogható elismerésben is részesülnek. Az Onasszész-alapitvány 100 ezer dollárt ajánlott fel a csapatnak, két. görög hajótulajdonos pedig összesen 230 ezer 800 dollárt. A Gö(rog Nemzeti Bank ajándéka 192 ezer 300 dollár. Azaz, összesen tóbb mint félmillió dollárt oszthat szét a szövetség a tizenkét játékos között. Az országban a szó szoros értelmében kosárlabdaláz tort kt. Andreasz Papandreu miniszterelnök így nyilatkozott a győzelem után: — Ez életem legszebb napja, büszke vagyok arra, hogy görögnek: születtem! Hétfőn, a diadal másnapján a görög gyerekíek ostrom alá vették az ország kosárlabdaklubjait, tízezrével akarják elsajátítani a sportág fogásait 1 A 15 íves súlylökő Ladányi Zsigmond, a Szeged SC kiválósága ebben az évben már többször dobott 19 méteren éej liil. Másfél hele Budapesten, a dr. Báesalmási Péter-emlékversenyen, utolsó kísérleténél 20,07 méterre repült kezebol a vasgolyó. Ez rajta kivül a magyarok közül csak Varjú Vilmosnak sikerüli, aki 1971-ben Pozsonyban 20,45 m-rel máig érvényben levő magyar csúcsot állított föl. Ladányi sorozata: 19,55, 19,65, 19,46, 19,57, 19,37, 20,07. A iúlygolyot a verseny után lemérték 7,27 kg volt, tehát 2 dekával nehezebb az előírtnál! A hatalmas termetű izomkolosszus — 191 centiméter magas, 120 kg a testsúlya — testnevelő tanárának, aki első edzője is volt, Jávor Lászlónak köszönheti, hogy ma a 16 éves csúcsot ostromolhatja. A kézilabdázást imádó és jól is csináló törökszentmiklósi gimnazista — kiegészítésként — atlétizált, birkózott. Alig múlt 14 éves, amikor házibajnokságon 5 kg-os súlygolyóval 7,43 métert lökött. Nosza más se kellett az atlétika-központú testnevelőnek, „kezelésbe vette" Zsigát. Következményeként ugrásszerűen javultak eredményei, egy év múlva 12,86 metert ért el, háromszor országos serdülőbajnokként állhatott a dobogó legfelső fokára. Ifjúságiként is aratta a babért, először 15,45 méterrel, majd 16,75 méterrel érdemelte ki a bajnoki cimet. Érettségi után a katonaság következett. Az egyik hadseregbaj nok&ágon alkatával, mozgásával szemet szúrt Gyetvai Györgynek — róla majd később —, aki 1980-ban azt mondta: „Megvan Varjú Vilmos utóda!" Miután leszerelt a szép reményű atléta, a Szolnoki MAV MTE-hez. igazolt. Közben sikeresen felvételizett az egri tanárké'pzö főiskolára, ahonnan két hónap múlva átkerült a Juhász Gy. TKF-re. Ott sem sokáig koptatta a padokat, újabb pályamódosítással a JATE Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója lett, most ötödéves. Az évek során az atlétika, a súlylökés Ladányi Zsigmond életének mindinkább meghatározójává vált, egy-re komolyabban foglalkozott A labdarúgó NB II. 1986— 871-es bajnoki évének utolsó hazai mérkőzését játssza ma, szerdán délután 5 órakor a Tisza-parti stadionban a Szeged SC a Szolnok, csapatával. Az litthoni finálé előtt Kutasi László megbízott edző azon kesergett, hogy változatlanul vannak gondjaik vírusos megbetegedések (Magyar és Major), és sérülés (Kun) miatt ifistákat ültet a cserepadra. Kun ugyan elkezdte az edzéseket, lehet, hogy csatasorba áll, de ez csak ma, a mérkőzés előtt dől el. Az esélyeket illetően azt mondta ajz edző, győzelemmel akarnak búcsúzni a szurkolóiktól, mert döntetlenért nincs prémium ... A kezdő tizenegyet, illetve a cseréket a következő keretből jelöli ki az edző: Erdélyi, Csehó, Fábián, Szabó, Szélpál, Tóth, Kisistók, Kántor, Gruborovics, Varga, Hegyeshalmi, Kun, Deák, Nagylaki, Barna és Szekeres. Sípos István felvételét A mester cs tanítványa A/ 1910-ben alapított Szolnoki MAV MTE 2 éve ünnepelhette fönnállásának háromnegyed évszázados évfordulóját. 1938-tól számítva többször végzett az NB I. 3. és 4. helyén a nagyhirú MAV-együttese! 1948 óta viszont kizárólag az NB II.. vagy az NB III. jutott az akkor még külön csapatkent szereplő MAV-, illetve MTE-szurkolóinak. Sot, 1982—83-ban — ez volt a mélypont — a területi bajnokságba kényszerült a már összevont MAV MTE együttese . . . Jelenleg — a szegediekkel együtt — a középmezőnyben foglalnak helyet, es a szerdai összecsapásukon egy 40 éves sorozat megszakítására készülhetnek. A 26. Szeged—Szolnok bajnoki találkozo előtt ugyanis (eddig 6 dóntetletn mellett 12-7-re vezetnek a szegediek) a vendégek utoljára 1947. április 20-an tudtak nyerni bajnoki meccset Szegeden! Akkor a válogatott Kolláth góljával győztek i-0-ra - 4 ezer hazai drukker nagy bánatára . . . Vltos György Szombaton és vasárnap Motorcsónak-világbajnokság a Maty-éri pályán Sűrített autóbuszjáratok Szegeden öt évvel ezelőtt rendeztek világbajnokságot, akkor az O—500-as kategória küzdelmeit láthatta a közönség. Ezúttal szombaton és vasárnap az O—350-es világbajnokság keretében nem a Tiszán, hanem a Maty-éri állóvízen találkoznak a világ legjobb motorcsónakosai. Június 20-án 14 és ¡7.15, június 2l-én pedig 10 és 12.30kor rendezik a négy futamot, futamonként két-két csoportban. A magyar csapatban négy versenyző •— Volentér László, Tubákos Iván, Kormos György, Feil János — indulása már biztos, az ötödik helyért csütörtökön Szegeden még megmérkőzik egymással Juhász György, Németh Zoltán és Tóth István. A vb-futamuk, mellett rneg az O— 50l)-as, az O— 700-as. az S—500-as motorrsőnakosok nemzetközi versenyét. valamint az S—750es kategória magyar bajnok, ságát is megrendezik. A Maty-éri programot vízisí és sárkányrepülő bemutató színesíti. Az Autómobil Vegyi GMK az O—50o kem-es kategória első három helyezettjének iparművész által tervezett tiszteletdíjat ajánlott fel, «0 trikót, 60 sapkát, 100 termékcsomagot, 600 liter melanult, 100 liter Liqui Moly metanolban oldódó és 50 liter Láqui Moly benzinben oldódó olajat. A Hódgép a világbajnokság szórólapjainak, plakátjainak és műsorfüzetének nyomdai költségét vállalta át. A versenyre napi felnőttjegy 60 forintért, diák, katona es nyugdijasjegy 30 forintért vásárolható. A Szervező Bizottság a bevételből 30 ezer forintot ajánlott fel a sportsegély alapra. Éppen ezért csak a Szervező Bizottság által kiadott belépők érvényesek! A nemzetközi Szövetség (UIM) által delegált vb-ellenőr az NSZK-beli (a szegediek által jól ismert versenyző) Joachim Dickoff lesz. A Tisza Volán mindkét napon alkalmi rendezvényjáratokat indit a Honvéd tér —Maty-ér közötti szakaszon. Június 20-án 10—12 óra között az igények szerint indulnak az autóbuszok folyamatosan, 12 és 14.30 között pedig félóránként. A verseny befejezését követően 19.50töl indulnak vissza Szegedre. a Honvéd térre az autóbuszok. Június 21-én, vasárnap, 8.30—10.30-tg félóránként közlekednek a járatok, a verseny befejezését követően pedig 14—15 óra között végzik a visszaszállítást. A rendezvénvjáratokon a menetdíj 2X4 forint/fő. Bérletjegyek. díjmentes utazási igazolványok nem érvényesek. B. L. a sportággal. Példa rá, 1982ben ötször javította meg a junior országos csúcsot, 18,90 méterrel ma is ő tártja. Az 1984-es cv jól zárult, 19,60 méternél ért földet a súlygolyó, reménykedve lehetett várni a következő versenyévadot. Kiugró eredményt mégsem ért el — 1985-ben 18,60 méterrel nyerte az országos felnőtt, bajnokságot —, 18—19 méter közötti dobóként .tartották számon. Többnyire egyedül dolgozott, nem volt — ma sincs — edzőtársa, ami viszont nem az ő hibája. A tavalyi évet regenerálódásra szánta, így bőven jutott ideje tépelődésre is. Kevés esélyt adott magának a 20 méler túlszárnyalására, ábrándozásként, álmodozás.-, ként fogta föl. Pedig rengeteget dolgozott, ambícióban sem volt hiány, csak éppen a mennyiség és minőség között nem találta a megfelelő arányt. Változást 1986 októbere hozott. Bár korábban is ismerte, akkor tálált rá az atlétikát nem akármilyen szinten értő Gyetvai György docensre, a Juhász Gyula TKF testnevelési tanszékének vezetőjére. — Tudtam a tanár úrról, hogy kiválóan ismeri ezt a szakterületet is, foglalkozott már dobóatlétákkal, nyomon követi a szakág történéseit és edzéselméleti felkészültsége sem mindennapos — idézte minden idők második magyar súlylökője, mi minden vezérelte, amikor megkereste — ahogyan ma emlegeti — mesterét. — Többször kértem, foglalkozzon velem, de eleinte, elfoglaltságaira hivatkozva, nemet mondott. Természetesen a szakember is jelen volt beszélgetésünkön, mosolyogva hallgatta a közös munka kezdetének felelevenítését. — Zsiga sokat panaszkodott, nem érzi továbbfejlődésének lehetőséget, kért, segítsek neki — vette át a szót Gyetvai György. — Sokat meditáltam: mit csináljak? Hét éve én mondtam, itt van Vili utódja, ő az, akiből 20 méter fölötti súlylökőt lehet faragni, most meg visszautasítom. Lelkiismeretemre hallgattam. Vállaltam a feladatot, mert ő is akarja, amit én — kikötésem volt: komolyan, vagy sehogy! —, bízik bennem, és ez óriási dolog! Pillanatnyi csönd telepszik közénk, Zsiga rögvest kihasználja. — Nagyon sokat köszönhetek Gyuri bá'-nak, rengeteget és önzetlenül foglalkozik velem, lelkileg is képes volt ráhangolni, meggyőzni, nem álom a 20 méter fölötti eredmény. Technikailag is remekül felkészít, ráérzek olyan dolgokra, melyekre azelőtt nem figyeltem, nem tulajdonítottam nekik jelentőséget. Szóval a 19,99 méter az enyém, a 8 centi a tanár úré! Tiltakozó fej- és kézmozdulatok kísérik az elhangzottakat, s a vélemény sem marad el. — Nem én löktem a súlygolyót, Zsiga munkája ez az eredrpény — így Gyetvai György. — Elméletileg is nagyon jól felkészült versenyző, nem lehat bármit elfogadtatni vele, neki is .'vannak elképzelései, összevetjuk nézeteinket, elemezzük a végzetteket és a tennivalókat, így aztán kisütünk olyasmiket, amikben mindketten hiszünk. Nehéz ember, mégis jó alany, mert rendkívül jó versenyző. Az idegtépő nagy vetélkedőkön — ez igen ritkán fordul elő másokkal — jobb eredményekre képes, mint edzéseken! Akarata, alkata, egyénisége mondatja velem: sok, nagyon sok van még benne! Amikor nekivágtak a közös munkának, Gyetvai György megjegyezte, amenynyiben egy éven belül Ladányi nem lök 19,50 métert — nincs értelme további együttműködésüknek! A történtekből ítélve a „szerződést" meghatározatlan időre meghosszabbítják, hiszen a tudatos, korszerű reaktív erőfejlesztés további alkalmazása ezután kamatozhat csak igazán. Olyanynyira, hogy a csúcstartó Varjú Vilmos féltve őrzött relikviai veszélybe kerülhetnek. A bajnok ugyanis azt mondta a 20,07 méteres dobás után: „Zsiga, ha egy centivel is túldobod eredményemet. te leszel az első, aki a sportpályafutásom során kapott legkedvesebb emléktárgyaimból válogathatsz!" Reméljük, sor kerül rá Gyürki Ernő Albert Flórián „focisul 11 Agárdon megnyílt az Albert Flórián „focisuli". Az agárdi Hotel Viking parkjában Albert Flórián köszöntötte az első turnus résztvevőit. majd Havasi Mihály, a Ferencváros labdarúgó-csapatának technikai vezetője nyitotta meg a tábort. A megnyitó a Ferencváros öregfiúk — Agárdi «MEDOSZ mérkőzéssel zárult. Munkatársakat keres (a munkakörökről bővebb felvilágosítást nyújt hétfőn 8—18.30 őrálg. szerdán 8—18.30 óráig és szombaton 8—12 óráig a Csongrád Megyei Munkaügyi Szolgáltató Iroda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 4. 6720, telefon: 12-855/35 és 33) FELSŐFOKÚ végzettséggel: Belső ellenőr Alföldi Porcelángyár Magas- és Mélyépítő Vállalat Gépészmérnök Alföldi Porcelángyár Kohász Szegedi Vas- és Fémöntöde Tervező-elemző közgazdász Alföldi Porcelángvar üzemgazdasági osztályvezető Magas- és Mélyépítő Vállalat KÖZÉPFOKÚ végzettséggel, vagy SZAKKÉPZETTSÉGGEL: Anyaggazdálkodó Medikémia Ipari Szövetkezet Asztalos ' Szegedi Ruhagyár Ai"ó".erelö Belker. szállítási Vállalat Kőolajkutató Vallalat Varosgazdalkodasi Vállalat Acs Délép Ars-állványozó Magas- és Mélyépítő Vállalat Bádogos Magas- és Mélyépítő Vállalat Beruházási előadó Mórahalmi V. J. Nagyközségi Tanács Betonozó Délép Bérelszámoló Szegcdi Vas- és Fémöntöde Darukezelő (VDS—5 BAK) Magas- és Mélyépítő Vallalat Elektroműszerész Taurus Gumigyár Szeged Elektronikai szerelő Szegedi Konzervgyár Emelő vili ástargonea-vezető Szegedi Konzervgyár Esztergályos Szegedi Tejüzem Építőgép-szerelő Magas- és Mélyépítő Vállalat Felvonószerelő Délép Fémforgácsoló Szerszám kovács Kisszövetkezet Forgalmi könyvelő Bútoripari Szövetkezet Fűtésszerelő Városgazdálkodási Vállalat Gép- és szerkezeti lakatos Szegedi Konzervgyár Gépíró Postaigazgatóság Szegedi Ruhagyár (4 órás) Gépíró-adminisztrátor Taurus Gumigyár Szeged Gondnok Szegedi Vas- és Fémöntöde Gyors- és gépíró Medikémia Ipari Szövetkezet Kazánkezelő (K—3) Taurus Gumigyár Szeged Kovács Targoncavezető (C) Városgazdálkodást Vállalat Targoncavezető-rakodó Taurus Gumigyár Szeged Tehergépkocsi-vezető Cs. M.-i Településtisztasági V. Telexkezelő-gépíró Medikémia Ipart Szövetkezet Tetőfedő Magas- és Mélyépítő Vállalat Vasbetonszerelő Délép Magas- és Mélyépítő Vállalat Vegyésztechnikus Medikémia Ipari Szövetkezet Villanyszerelő Kender- és Műanyagfeld. V. Szegedi Konzervgyár Szegedi Ruhagyár szegedi Tejüzem Taurus Gumigyár Szeged Villanyszerelőkarbantartó Délep Virágbolti eladó Városgazdálkodási Vállalat Vízvezeték-szerelő Délép SZAKKÉPZETTSÉG nélkül: Betanított fémforgácsoió Szerszamkováes Kisszövetkezet Betanított kovács Szerszámkovács Kisszövetkezet Betonelem utókezelő Magas- és Mélyépítő Vállalat Darukötözö Magas- és Mélyépítő Vállalat Éjjeliőr Dégáz PB. Töltőüzem, Algyő Elakongyártó Zöldért Szöregi Kirendeltség Ilydoltömloszövő Taurus Gumigyár Szeged Hútőtérl árumozgató Szegedi Tejüzem Ilypótoltő Zöldért szőregi Kirendeltség Jegyvizsgáló MAV Körzeti Uzemfőnökség Keverékkészltő Taurus Gumigyár Szeged Kocsirendező MAV Körzeti Üzemfőnökség Kocsitisztító MAV Vontatási Főnökség Konyhai segéderő Szegedi Textilművek Kubikos Magas- és Mélyépítő Vállalat Városgazdálkodási Vállalat Mély fu ró tömlő Taurus Gumigyár Szeged MélyfúrAtömlő-felépttő Taurus Gumigyár Szeged Mosúno-takarito Cs. M.-i Településtisztasági V. Mozdonyvezető gyakornok MAV Vontatási Főnökség Nehezszállitó rakodó-kötöző Kőolajkutató Vállalat szerszámkovács Kisszövetkezet ör-portás Kőműves Délép Magas- és Mélyépítő Vállalat Szegedi Tejüzem Könyvelő szegedi Vas- és Fémöntöde Lakatos Kender- és Műanyagfeldolg. V. Magas- és Mélyépítő V. Szegedi Tejüzem Szegedi Textilművek Szerszám kovács Kisszövetkezet Taurus Gumigyár Szeged Városgazdálkodási Vállalat Nehézgépkezelő Magas- es Mélyépítő Vállalat Nehézgépkezelő-útépítő Magas- és Mélyépítő Vállalat Ofszetgépmester Magas- és Mélyépítő V. Raktáros Medikémia Ipari Szövetkezet Raktárvezető Medikémia Tparl Szövetkezet Rendészeti vézetó Szegedi Vas- cs Fémöntöde Statisztikus Dél-alföldi Pincegazdaság Számlázé-gépíró Medikémia Ipart Szövetkezet Cs. M.-i Településtisztasági V. Raktári anyagkiadó Magas- és Mélyépítő Vállalat Szivattyúkezelö Szegedi Konzervgyár Takarító KSH SZÜV Szegedi Samitóközpont Szegedi Textilművek Udvaros Magas- és Mélyépítő Vállalat Medikémia Ipari Szövetkezet üzemi segédmunkás Szegedi Tejüzem Vasipari betanított munkás Magas- és Mélyépítő Vállalat Váltókezelő MAV Körzgtl Üzemfőnökség Vegyipari munkás Városgazdálkodási Vállalat Vonatvezető MAV Körzeti Üzemfőnökség BETANÍTOTT munka: Cs. M.-I Településtisztasági V. Magas- és Mélyépítő Vállalat Szegedi Vas- és Fémöntöde SEGÉUMUNKA: Magas- és Mélyépítő Vállalat Városgazdálkodási Vállalat