Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-13 / 111. szám
2 Szerda, 1987. május 13. Magyar-görög tárgyalások Lázár György, a Minisztertanács elnöke kedden a Parlamentben fogadta Karolösz Papuliaszt, a Görög Köztársaság hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó külügyminiszterét. A szívélyes légkörű találkozón jónak és kiegyensúlyozottnak értékelték a két o."szág kapcsolatait. A magyar —görög együttműködést áttekintve kölcsönösen rámutaltak, hogy a gazdaság — az 1983-ban aláirt tízéves együttműködési program alapján — még sok kiaknázásra váró lehetőséget kínai a magyar vállalatok, illetve görök partnereik számára. Ezzel összefüggésben magyar részről szorgalmazták közös vállalatok létrehozását, a műszaki-tudományos kapcsolatok elmélyítését, valamint közös kutatási programok indítását. A megbeszélésen felvetődött a nyugat-európai Euréka-prógramban részt vevő görög vállalatok és magyar intézmények együttműködésének lehetősége is. A nemzetközi élet kérdéseit áttekintve kölcsönösen hangsúlyozták: mind Görögország, mind Magyarország sokat tehet saját szövetségi rendszerén belül az európai, illetve a világhelyzet javítása érdekében. A találkozón részt vett Várkonyi Péter külügyminiszter. Jelen volt Emmanuel Kalpadakis, Görögország budapesti, valamint Holtai Imre, hazánk athéni nagykövete. Karolosz Papuliaszt — ak' korábban évekig a Görögországot kormányzó Pánhelléri Szocialista Mozgalom, a PASZOK Központi Bizottságának nemzetközi kérdésekén felelős titkára volt — ugyancsak kedden fogadta Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. A baráti légkörű találkozón tájékoztatták egymást országaik helyzetéről, legfontosabb bel-, illetve Lázár György fogadta Papuliasz külügyminisztert külpolitikai törekvéseiről Görög részről elismeréssel szóltak a magyar bel- és gazdaságpolitikát sok éve jellemző újszerű megoldásokról. Magyar részről méltatták a görög külpolitikának a fegyverzetkorlátozás előmozdítására, a kelet—nyugati kapcsolatok javítására irányuló erőfeszítéseit. A két ország kapcsolatait áttekintve Szűrös Mátyás és Karolosz Papuliasz egyetértően állapította meg, hogy azok fejlődésére ösztönzően hat az MSZMP és a PASZOK jó együttműködése. Karolosz Papuliasz a találkozón átadta Szűrös Mátyásnak Andreasz Papandreu görög miniszterelnök Kádár Jánoshoz, az MSZMP főtitkárához intézett személyes üzenetét. A görög diplomácia vezetője keddi programja során délelőtt megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét a Hősök terén. A délutáni órákban a Világgazdaság: Kutatóintézetbe látogatott, ahol nemzetközi politikai és gazdasági kérdésekről folytatott konzultációt Bognár Józseffel, az intézet igazgatójával. Várkonyi Péter este díszvacsorát adott Karolosz Papuliasz tiszteletére a Gundel étteremben. KB-litkári tanácskozás • Bukarest (MTI) Kedden Bukarestben megkezdődött a szocialista országok kommunista és munkáspártjai szervezési kérdésekkel foglalkozó titkárainak sokoldalú tanácskozása. Az MSZMP küldöttségét Horváth István, a Központi Bizottság titkára vezeti. A tanácskozás munkájában részt vesz továbbá a BKP, a CSKP, a Kubai KP, a Laoszi Népi Forradalmi Párt, a LEMP, a Mongol Népi Forradalmi Párt, az NSZEP, az RKP, az SZKP és a Vietnami Kommunista Párt küldöttsége. Megfigyelőként vannak jelen a Koreai Munkapárt küldöttei Az értekezletet Emil Bobu, az RKP KB PVB tagja, a központi bizottság titkára, a román küldöttség vezetője nyitotta meg. Bírálat # Nyugat-Berlin (MTI) Az NSZK vezetőinek Nyugat-Berlinnel kapcsolatos magatartását bírálja a TASZSZ. A szovjet hírügynökség szemleirója kommentárjában megállapítja: az NSZK vezetői folyamatosan megsértik a Nyugat-Berlin helyzetét rendező négyoldalú szerződést, nevezetesen annak azt a kitételét, hogy a város nem része a Szövetségi Köztársaságnak, és így nem is tartozik közigazgatása alá. Az NSZK vezetői ilyen célra használták fel Mitterrand francia elnök nyugatberlini látogatását is. A város megalapításának 750. évfordulójának alkalmából ugyanis a francia elnök Kohl bonni kancellár kíséretében érkezett NyugatBerlinbe. Közéleti napló KGST-TANACSKOZAS Kedden kezdődött és a hét a munkamegosztás végéig tart Balatonzamárdiban a KGST gépipari együttműködési bizottságához tartozó élelmiszer-ipari gépgyártási ágazati iroda ülése. Az együttműködés és irányait az ezredfordulóig meghatározó tanácskozás munkájában a szocialista integráció nyolc európai tagországa és Jugoszlávia delegációi vesznek részt. KAPOLYI L ASZ LÓ Kapolyi László ipari miniszter szerdán elutazott Bukarestbe, ahol részt vesz a KGST-tagországok atomenergetikai gépgyártását koordináló kormányközi biSZÜRÖS MATYAS IIAN NE Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára kedden, a Központi Bizottság székházában fogadta Han Ne Csholt, a Mindzsu Csoszon című koreai lap főszerkesztő-helyettesét, aki újságíró-küldöttség BUKARESTBE UTAZOTT zottság XVI. ülésén. A tanácskozáson megvizsgálják a villamos-atomerőniovi berendezések gyártásszakosításáról és kölcsönös szállításáról szóló egyezmények végrehajtását. FOGADTA CSHOLT élén, a Magyar Hírlap meghívása^ látogatott hazánkba. A találkozón jelen volt Ju Jong Gol, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete is. EGYHÁZI VEZETŐ L ESKÜTÉTELE Marosi Izidor váci megyés püspök és Dankó .László c. püspök, kalocsai apostoli kormányzó kedden Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács elnökhelyettese előtt esküt tett a Magyar Népköztársaság alkotmányára. Az eskütételen jelen volt Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, valamint Paskai László esztergomi érsek. — Kocsis Elemér, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke ugyancsak kedden tett esküt a Magyar Népköztársaság alkotmányára Trautmann Rezső előtt. Az eseményen jelen volt Katona Imre, Miklós Imre, valamint Tóth Károly püspök, a Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke MAGYAR EGYÜTTESEK SZOVJET KITÜNTETÉSE A Szovjetunió Művelődési Bandnek, Soltész Minisztériuma és a Szovjet Művészeti Dolgozók Szakszervezetének Központi Bizottsága díszoklevelet adományozott a magyar—szovjet barátság elmélyítése terén végzett tevékenységéért a Magyar Állami Népi Együttesnek, a Bojtorján együttesnek, a Spirit együttesnek, a Budapest Ragtime Rezsőnek és együttesének, Koós Jánosnak, a Gemini együttesnek, a Neoton együttesnek, valamint Varga Miklósnak és együttesének. Az elismerést Viktor Panaszenko, a Szovjetunió magyaországi nagykövetségének képviselője adta át a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Az osztrák fővárosban Orzechowski tájékoztatója g> Bécs (MTI) NATO-államok közül az Marian Orzechowski kül- NSZK-ra, a Benelux orszáügyminiszter kedden tájé- gokra és Dániára, a VSZ koztatta a bécsi utótalálkozó tagjai közül az NDK-ra részvevőit az európai lesze- Csehszlovákiára, Lengyelorrelésre vonatkozó új lengyel szagra és Magyarországra. A javaslatokról. Az elgondolá- felsoroltak a közép-európai sok, amelyeket a múlt héten haderők csökkentéséről 14 Wojciech Jaruzelski állam- éve folyó bécsi tárgyalások elnök terjesztett elő, lénye- résztvevői, azzal a különbgében azt célozzák, hogy séggel, hogy a most különfokozatosan létrejöjjön az leges státusú Dánia, illetve Atlanti-óceántól az Uraiig Magyarország a haderőcsökterjedő térségben megváló- kentési folyamat teljes jogú sítandó leszerelésről tárgyaló résztvevője lenne, új fórum. Kérdésekre válaszolva a A terv alapján fokozato- lengyel külügyminiszter elsan csökkentenék a harca- mondotta: kormánya decemszati-hadműveleti rakéták berben tárgyalásokat javaszámát, csakúgy, mint a ha- solt az NSZK kormányának gyományos fegyverekét — a háború alatt Németországaz utóbbiaknál különösen a ba. kényszermunkára hurnagy tűzerejű fegyvereket, colt '2,5 millió lengyel kártamondotta a sajtó előtt a len- lanításáról. összegekről gyei külügyminiszter. E lé- (nyugati sajtójelentésekkel pésekre abban a térségben ellentétben) nem volt szó, de kerülne sor, ahol közvetle- az igény megalapozott, hinül szemben áll egymással a szen más országok polgárai, két katonai szövetség. A kapnak kártérítést, a még fegyverzetek csökkentése, élő lengyel károsultak százfelszámolása kiterjedne a ezrei pedig nem. Healey Moszkvában Moszkva (MTI) Leszerelési kérdésekről, a különböző társadalmi berendezkedésű országok együttműködésének lehetőségeiről folytatott megbeszéléseket kedden Moszkvában Eduárd Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, szovjet külügyminiszter és Denis Healey, a brit. Munkáspárt „árnyékkormányának" külügyminisztere. A brit politikust Sevardnadze tájékoztatta a legutóbbi szovjet javaslatokról, amelyek célja a közép-hatótávolságú, valamint a hadműveleti-harcászati nukleáris rakéták felszámolása Európában. A fontosabb nemzetközi kérdések mellett véleménycserét folytattak több regionális kérdésről is: a közel-keleti helyzet megvitatásánál egy nemzetközi konferencia összehívásáért szálltak síkra. Moszkvai megbeszéléseit követően Denis Healey — aki az SZKP Központi Bizottságának meghívására tett látogatást a szovjet fővárosban — sajtóértekezletet tartott, amelyen kedvezően értékelte a szovjet vezetőkkel, többek között Anatolij Dobrinyinnal, az SZKP KB titkárával és Eduárd Sevardnadzéval folytatott tárgyalásait. Külön kiemelte azt az őszinte légkört, amely a kelet—nyugati kapcsolatok, a leszerelési kérdések megvitatását jellemezte. Igazságügy-miniszterek nemzetközi értekezlete Budapesten kedden meg- lyek indokolják, hogy az kezdődölt a szocialista or- igazságügyi vezetők kicserélszágok igazságügy-miniszte- jék tapasztalataikat a jogreinek IX. konzultatív ta- élet, az igazságszolgáltatás nácskozása, amelyen 17 — helyzetéről, továbbfejlesztéköztük több szocialista ori- sének lehetséges irányairól. entációjú — ország igazságügyi vezetői vesznek részt. Markója Imre igazságügyminiszter, a magyar delegáció vezetője nyitotta meg a tancskozást. Ezen a résztvevő országok — Afganisztán, Angola, Bulgária. Csehszlovákia, Etiópia, a Jemeni a jogalkotás és jogszabályelőkészítés kérdéseiről. Hangsúlyozta, hogy hazai jogunk és jogalkalmazásunk az elmúlt időszakban jól segítette politikai, társadalmi és gazdasági céljaink megvalósítását. Ezt követően a miniszteri értekezleten képviselt orszáNDK, Kambodzsa, Kuba, g(>k delegátusai nevében Laosz, Lengyelország, Ma- Szvetla Daszkalova bolgár Mongólia, Mo- igazságügy-miniszter mongyarorszag zambik, az NDK, Nicaragua, a Szovjetunió és Vietnam — delegátusai körében megjelent Varga Péter, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője. Szilbereky Jenő, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Szíjártó Károly legfőbb ügyész, valamint a magyar jogélet több más vezető személyisége. A megnyitó ülésen a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar ményekrő), eredményekről. A magyar delegáció nevédott köszönetet a magyar igazságügyi kormányzatnak a konzultáció budapesti meg re n d ezéséé rt. A továbbiakban a tanácskozás napirendjének első megkezdődtek a résztvevő országok delegációvezetőinek beszámolói a jogi élet, a törvényhozás, az igazságszolgáltatás terén hazájukban a legutóbbi, 1984ben Havannában megtartott miniszteri értekezlet óta beNépköztársaság következett fontosabb fejleMinisztertanácsának nevében Czinege Lajos miniszterelnök-helyettes mondott üdvözlő beszédet. Rámutatott: a tanácskozásra olyan időszakban kerül sor, amely meghatározó fontosságú a szocializmust építő országok és népeik szempontiából. A gazdaság- és társadalomirányítás rendszerének az egyes szocialista országokban végbemenő korszerűsítése, a szocialista építés folyamatában a jog és az igazságszolgáltatás szerepének növekedése olyan tényezők, ameben Borics Gyula igazságügyi minisztériumi államtitkár referátuma hangzott el. A háromnapos értekezleten szerdán — második fő napirendi témaként — a jogaLkotás jogpolitikájával kapcsolatos kérdésekkel, valamint a jogalkotás és a jogszabály-előkészités elveivel, gyakorlati és módszerbeli tapasztalataival foglalkoznak majd. fl bécsi utótalálkozóról Erdős André nagykövet és az OBT vezetőinek megbeszélése Erdős André nagykövet, a hogy a békéért cselekedni bécsi európai biztonsági és kész közvéleményünk, s együttműködési utótalálko- képviseletében a magyar zón résztvevő magyar kül- békemozgalom örömmel fodöttség vezetője kedden Bu- gadta az utótalálkozón résztdapesten megbeszélést foly- vevő küldöttségünk kapcso-. tátott Barabás Miklóssal, az lódási pontokat kereső maOrszágos Béketanács főtit- gatartását, és elégedetten kárával és a magyar béke- veszi tudomásul, hogy a mamozgalom más vezetőivel. A gyar delegáció 26 fontos janagykövet tájékoztatást vaslatot tett le — kezdeméadott a bécsi tanácskozás je- nyezőkent vagy társszerzőlenlegi szakaszáról. El- ként — az európai népek mondta, hogy olyan záró- tárgyalóasztalára. Népünk és dokumentum elkészítésén a magyar békemozgalom, bídolgoznak, amely a benyúj- zik abban, hogy egyetlen ortott csaknem 140 javaslatot szág sem gördít akadályokat minden fél számára elfogad- olyan dokumentum, közös ható formában egyesíti. A terv elfogadása elé. amelymagyar küldöttség változat- nek mielőbbi megvalósítása lanul konstruktív, megálla- a helsinki szellem továbbvipodásokat szorgalmazó ma- telét, az országok közötti gatartást tanúsít Európa bé- egyenrangú együttműködés kés viszonyainak megszilár- elmélyítését szolgálja. Redítása, a kölcsönösen elő- méljük — hangsúlyozta a nyös együttműködés jövője főtitkár —, hogy a kidolgoérdekében. zás alatt lévő dokumentum Barabás Miklós tájékoztat- egyformán hoz eredményeta a delegációvezetőt arról, Űrbázis a Holdon Washington (Reuter) Az Egyesült Államok Országos Űrhajózási és Űrkutatási Hivatala (NASA) emberlakta űrbázis létesítését tervezi a Holdon. A Holdon levő bázist azért részesítik előnyben, mert a Hold könnyebben elérhető, .mint a Mars. James Fletcher, a NASA igazgatójának szavai szerint „az út a Marsra a Holdon át vezet". A NASA már ezen a héten megkezdi tárgyalásait a kiszemelt cégek vezetőivel az űrbázis felállításának lehetőségeiről. Az emberlakta űrközpont — amely 2005—2010 körül készülne el — kiépítésének költségei húsz év alatt 81) milliárd dollárt tesznek ki Fülöp-szigetek Áquino hívei győztek a választásokon # Manila (Reuter, AP) verseny" eddig kirajzolódott Előzetes, nem hivatalos menete mindenesetre azt vaadatok szerint Corazon iószínűsíti, hogy Aquino híAquino elnökasszony hívei vel eSY híján valamennyi nagy arányú győzelmet arat- szenátort szeket megszereztük a Fülöp-szigeteken ren- 'ék. dezett hétfői választásokon. Az Aquinót jobbról bíráló A 200 tagú alsóházba és a ellenzéki tömörülés máris 24 fős szenátusba összesen választási csalásról beszél és több mint kétezer politikus előre elutasítja az eredpróbáit bejutni. A választá- ményt. Vezetőjük, Jüan sok tisztaságán őrködő Poncé Enrilo volt hudügymiNAMFREL-muzgalom sze- niszter a jelek szerint csak a rint hivatalos végeredmény 26. helyen végzett, ami azt csak a hét végén várható. A jelenti, hogy ö som korul szenátusi helyekért folyt be a szenátusba. ket a leszerelési intézkedések, a gazdasági együttműködés és a humanitárius kapcsolatok terén. A magyar békemozgalom újabb és újabb formákban törekszik a bizalomépitésre itthon és tágabb környezetében, s a népi diplomácia egyre több fórumát, csatornáját kiépítve küzd az előítéletek felszámolásáért. a biztonságért, a leszerelésért, a nemzetek közötti megértésért. A mozgalom meggyőződése és tapasztalata, hogy e célokért a kis és a közepes országok és azok népei egyaránt sokat tehetnek. A tárgyalás utón a Leszerelési Hét fórumaként Erdős André — a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, az OBT Tájékoztatási Bizottsága és az. Újságíró Békeklub meghívására — tájékoztatót tartott bécsi utó találkozóról és válaszolt az újságírók kérdéseire a Magyar Sajtó Házában.