Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-12 / 110. szám

Kedd, 1987. május 12. 5 Tegnap reggel Heg kezdődtek az érettségi vizsgák Tegnap reggel a magyar nyelv és irodalom írásbelivel megkezdődtek az érettségi vizsgák hazánk 826 gimnáziumi és 1000 szakközépiskolai osztályában. A gimnáziumokban a következő tételek közül választhattak az érettségizők: A romantika korának életérzései és sajátos stílusjegyei néhány szabadon választott mü alapján; Értelmezze Arany János Mindvégig -című költeményét: Értelmezze Karinthy Frigyes Találkozás egy fiatalemberrel című novelláját! A szakközépiskolákban érettségizők a következő tételeket kapták: A természel. mint lelki táj Radnóti Miklós költészetében — szabadon választott művek értelmezése alapján; Értelmezze Petőfi Sándor Arany Jánoshoz című költeményét; A jelentések sokrétűsége Karinthy Frigyes A cirkusz című novellájában. Ma a matematika írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák. Több valuta Aruraktárt létesített Rábafüzesen az Utasellátó Vállalat szombathelyi igazgatósaga a határátkelőnél működő Utastourist üzletének folyamatosabb ellátására, s hamarosan Hegyeshalomban is megteremtik a feltételeket valutáért árusító üzletük jobb kiszolgálásához. A Vas, Zala és Győr-Sopron megye területén 76 utasellátó egységet üzemeltető igazgatóság tavalyi 35,3 millió forintos nyereségének több mint felét a valutáért árusító boltok termeltek ki, az idén pedig megduplázták bevételi terveiket. Nagy várakozásokat fűz a vállalat a városokban, például Körmenden és Nagykanizsán, valamint az új Vas megyei szállodákban nemrég megnyitott valutás üzletekhez. Képernyő Pinty-ponty Hiányérzetem van. Nemcsak azért, mert a héten indult soapopera, magyarul mosóporopera, magyarán végtelen-folytatásos tévéjáték, mely mindazonáltal teleregény néven tipegett De televíziónkba, s azzal biztat, hogy nem kell1 átkapcsolnunk Belgrádra (Dallas, Dinasty), ha ilyesmire vágyunk. szóval e nyugati széllet végül mégiscsak megérkezett magyar háziasszonyműsor — se reklámmal nem szakítódik meg. se felirattal („Ez itt a reklám helye"). Hanem az egész — egy reklám. A paneléleté. Minthogy a panelházak élettartamát optimisták harminc, vagy még több évre becsülik, s a lakók ugyan erőteljesen vitatják ezt, mondván, már új korukban is lakhatatlanok, ám többségükben életük végéig mégis" bermük-laknak — semmi reményünk, hogy e végtelen sorozatból megismerkedjünk egy kertes házban, palotában, villában, vagy kunyhóban lakóval. Ha magyar soapopera — akkor panellakók a szereplői. Micsoda keresztmetszet ez honunk polgárainak — magukról? De amúgy is hiányérzetem van. Alig kétszer, esetleg háromszor láttunk előzetest a fegyvertényről, a teleregény indításáról. Bár a bemondók kitettek magukért. Horváth Adám rendező csak egyszer nyilatkozott. De sg a híradó műsorvezetője, se az Évgyűrűké, se a Sorstársak magazin — meg sem említette. Még a (név)testvérműsorokban sem került szóba, mint a Teledoktor, Teleráma, Tele... nemtudommicsoda. Fere. A rózsaszín párduc úgy tett, mintha semmi köze nem lenne a dologhoz, és Mézga Géza sem érdeklődött ükrokonától, kitől pedig tán megtudhattuk volna, mi lesz a panelből kétezer-valahányban... Kérem,, én normális vagyok, föntiek ellenére, tessék elhinni. Csak megszoktam, hogy valamely ünnepi alkalomkor mindenféle tévéműsor minden rendű és rangú közreműködője az illető ünneppel foglalkozik. Megfigyeltem, hogy leginkább a gyerek-, a nő- és az anyáknapok budzítják ünneplésre az összes tévést. Hosszas töprengés után azt hiszem, tudom hol van a kutya elásva. Elképzelem, hogy mondjuk A Hét műsorvezetője hirtelen rádöbben: gyermek vagyok, gyermek lettem újra! Nosza, felköszönd az ünnepelt társadalmat, a csecsszopótól a ..kisemberen" át a keze-lába-lóg kamaszig bezárólag, hogy szolidan éreztesse szociológiai műveltségét. Az anyám is nő volt — csap a fejére a világ legszellemesebb (tele)játékának legnépszerűbb (telefonos)vezetője, a felfedezéstől kiszáradt torkát leöblíti egy korty vízzel, és máris mondja ... Nem, még nem mondja, előbb mekeg-habog, ötölhatol, csak úgy, a jobb hatás kedvéért, aztán mégis: József Attilát mond, aki nyilván forog a sírjában. A képernyő előtt már-már megtagadják gyermekeiket az anyák; szerencsére fuldokló dühükben nem tudnak megszólalni. Miért kell minden szép ünnepünket teleronditani'l Mindegyikre adatik egy, de inkább kettő darab ünnepi műsor. Az ember megnézi; jó esetben: ha gyerek — örül, ha nő — büszkélkedik, ha anya — elérzékenyül. Passz. Minden épérzékű gyereknek, nőnek és anyának ennyi (tele)öröm, (tele)büszkeség, (tele)érzékenység — éppen elég. A többi olyan hatású, mint a túladagolt gyógyszer. Megmérgez. Hidegrázást, hányingert, hasfájást, agybeborulást okoz. Hogy az adagoláshoz is szakérteni kell? No, igen. De a gyógyszerészt, aki ennyit sem tud, elitélik, megbüntetik. Ki van rúgva. Repül, mint a pinty. Ök meg itten úsznak, mint a ponty. A (tele)vízben. Szegény Tamkó Sirató Károly bocsássa meg bűneimet, de hát igazán nem mindegy, ki a (tele)pinly, meg a (tele)ponty, s csudamód, abrakadabra, némelyik, ha ember, akkor repül, s ha valami más, akkor úszik! Sulyok Erzsébet Neveletlenek H Rádió f'99el¿ Ki hallott már olyat, hogy felnőttre mondanák: neveletlen? Lehet az illető pimasz, illetlen, arrogáns, bármi, de meglett korban az ember, ugye, a maga ura, nem helyénvaló hát viselkedését a szülői erély hatástalanságával kapcsolatba hozni. Márpedig Pásztor Magdolna és Herczeg László vasárnap reggeli, Neveletlenek című riportműsorának főhőse 40 éves asszony. Anna. Háromszorosan börtönviselt, az alkohol és gyógyszerek rabja, mellesleg két gyermek anyja. Közülük a kisebb pár hetes kora óta nagymamájával él. „Másodikos koromban láttam, mikor hazajött a börtönből, negyedikben visszament, hetedikben szabadult ismét, de megint bee kierült" — mondja tétován a kislány, aki ilyenformán, a műsor címszereplője: mert nem nevelik, hát neveletlen. Az iskolában példás magaviseletű, kitűnő tanuló mégis. Párhuzamot vonni, miszerint az anyja is az volt hasonló korában, kegyetlenség. Pedig akkoriban ..mindenki jót mondott róla", így a nagymama. . Mi történt hát? Hogyan jutott ilyen mélyre7 A pszichológusok úgy tartják, kivédhetetlen sorsformáló a környezet. Az elvetemült cselekedetekre, ha nem is magyarázat, enyhítő körülménynek számít a hányatott gyerekkor, a lelki sérülések. Anna esetében azonban hiába kutatunk ilyesmit. Saját maga szerint is meleg családi légkörben, szeretetben nőtt fel. Az értelmes, tehetséges, mutatós lányt gimnáziumba íratták, filmrendező akart lenni. Aztán egyszer csak megszökött otthonról. Előtte ellopta a család megtakarított pénzét. Lehet, hogy nem a legkorszerűbb pedagógiai módszert választották a szülők, mikor korbáccsal elverték — de olyasmit tett, ami egyáltalán nem gyerekcsíny. Később férjhez ment, ekkortájt állítólag párja féltékenysége készítette ki. Még mindig kevés a „lejtőhöz", hogy csavarogjon, ne foglalkozzon a kicsikkel, kábítószerre szokjon. Hogy nem a zilált körülmények motiválták, bizonyosnak vehető tehát. Akkor? A gének? Hisz nem volt kitől örökölnie, a csailádfan eddig nem nőtt vadhajtás A társadalom7 Sok mindent hárítunk rá, de Anna ebből nem sokat érezhetett, mindene megvolt. Mi lenne, ha ez egyszer személyiségében keresnénk a bajok forrását? Mindig egyszerűbb a könnyebb ellenállás felé haladni, akaraterő, kitartás, türelem híján gyógyszerhez nyúlni. Ezért is vitatkozom H. Sas Judittal — maga is bizonytalan, népszerű-e bűnözőt pártolni —, aki hangsúlyozta, nem támad dühödten a vétkesre, megérteni próbálja inkább. Tehetséges ember, mégis elbukott. Ha először történik, tényleg előlegeznünk kellene a bizalmat. Így azonban, hogy Anna pontosan tisztában van viselkedésének, tetteinek következményeivel, azzal, hogy lánya jóformán nem ismeri az anyai szeretetet, más a véleményem. ..Tévhit, hogy az erős ember gondjait támasz nélkül is megoldja" — mondta a pszichológusnő —, „hisz azért erős, mert sok támasza van." A szóban forgó aszszonynak, úgy tűnik, voltak támaszai, ereje mégsem. Valószínűleg ezért veszítette el élete tartópilléreit. * Varjú Erika „Gazdagabb fényben zenei kultúránk" Befejeződött a rádiós zenei hét A vasárnap esti koncerttel véget ért a Csongrád megyei rádiós zenei hét, melynek színes programja tizenegy évi szünet után kelt szárnyra ismét. Hírt adhattunk zeneoktatásunkról is, persze, a teljesség igénye nélkül, szerepeltek előadóművészeink, együtteseink, s bemutatkozhattunk számos műfajban. Mint Szabó G. László megyei tanácselnök-helyettes mondta az ünnepi záróhangversenyen, e fellépési lehetőség „megemelte helyi értékeinket, gazdagabb fényben ragyogtatta fel zenei kultúránkat". Örömmel vettük a rádió kitűnő együtteseinek együttműködését; így a nagyszerű új vezetőkkel, Reményi Jánossal és Theisz Gabriellával fellépő gyermekkórus ragyogó hódmezővásárhelyi szereplését. Nem kevésbé szép élmény volt a Magyar Rádió és Televízió Énekkarának hangversenye, valamint a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának és Énekkarának koncertje, George Robert Hanson vezényletével. E kettőről kívánunk ezúttal részletesebben szólni. A makói kóruskoncerten, igen örvendetesen, kizárólag magyar szerzőket hallottunk. A program reflektorfénybe állított több szegedi zeneszerzőt, illetve szegedi érdekeltségű kompozíciót. Elsőként említendő Vántus István művének ősbemutatója, a Harangszó című gyászzene, amely szoprán szólóra, vegyes karra és kamaraegyüttesre íródolt, s amellyel a szerző a muzsikusbarát-koiléga. Maros Rudolf emléke előtt tiszteleg. Az igen míves szövetű zene 1983-tol 1985-ig készült, s egyik érdekessége, hogy egy szépséges cseremisz népdalt mottóként felhasználva, köré-reá építi fel a komponista meditativ, fájdalmas hangulatú művét. A gyászharangok száznyelvű zsongását, illetve megidézését a színes fantáziával elgondolt hangszerelés mellett még a szerző szó-, illetve betűjátéka, szövege is segíti. Igen változatos ritmikájú szólamai, levegős szerkesztése — mely a tetőpont felé haladva sűrűsödik csupán, hogy aztán ismét számtalan szólamú, •zengő-bongó harangzsongásba szelídüljék — a lélek csöndjébe való belehallgatásra hangol. Az elet s halál ellentétének feszítő, gyötrő, örök emberi problémáját jeleníti meg újabb nézőpontból. finom költői érzékkel. Harmonizálása egyéni és szép, csupán formai szempontból érezni úgy, hogy a csendes, meditativ muzsika talán1 a kelleténel kissé terjedelmesebb. A kórust a rádió zenekarából alakult kamaraegyüttes egészítette ki, a szegedi származású Szökefalvi-Nagy Katalin szép szólójával, s Ligeti András szakavatott irányításával. Szeghy Endrének, a tanárképző főiskola hajdani tanszékvezetőjének Móra Ferne vérréie írott Altatódalát meleg lírai színekkel szólaltatta meg a kitűnő rádiókórus Sapszon Ferenc irányításával. Kétszeresen helyi érdekeltségű Bárdos Lajos Szeged felöl kórusműve; a feldolgozás népdalait a szegedi néprajztudós, Bálint Sándor gyűjtéséből választotta ki a komponista, s Szeghy Endrének, illetve a tanárképző főiskola kamarakórusának ajánlotta, 1938-ban. A mű minden színe, íze, hangulata igen kifejezően érvényesült a dús, tiszta, telt és fényes ragyogású hangszinnel éneklő együttes előadásában. Ihletett tolmácsolásban hallottuk Kocsár Miklós Csodafiú szarvas című Nagy László versére írott, remekbe szabott kórusművét. A rádiós hét vasárnapi záróeseményén, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának és Énekkarának hangversenyén két klasszikus mestermü, a Haydnnak tulajdonított Karmesterválasztás cimü kantáta szólóhangokra, vegyes karra és zenekarra, valamint Mozart Requiemje (K. 626; került bemutatásra, Róbert Hansonnak, a legutóbbi budapesti nemzetközi karmesterverseny ifjú győztesének vezényletével. A Haydn-alkotás szólistái SzökefalviNagy Katalin, Bokor Jutta és Fülöp Attila voltak. A klaszszikus stílus tipikus fordulatait, jel'egzetességeit köny-' nyed eleganciával, bájjal, s kedves, naiv humorral alkalmazó kompozíció adekvát előadókra talált. A rádió kórusa mind a Haydn-, mind a Mozart-mű előadásában elragadóan szerepelt. Jelentős feladatuk a Requiemben adódott. Hangzásuk színe, szépsége lenyűgöző. A zenekar fegyelmezett, hajlékony partnerként működött a tehetséges karmester keze alatt. A legsikerültebbek a drámai hévvel, lendülettel összefogható tételek voltak. Hansonnak a műről alkotott elképzelései még nyilvánvalóan finomodhatnak, a zenei mondatok frazeálása meg mívesebb lehet (például a Lacrimosa tételben). öszszességében azonban imponáló, a kontrasztokat világosan megrajzoló, összefogott interpretációt kaptunk. A szólisták közül elsősorban Bokor Jutta és Sólyom Nagy Sándor stílusos, őszinte, sallangmentes előadása tetszett. B. Nagy János tenorja szép csengésű, azonban Dénes Zsuzsanna szopránja megdöbbentően nem illett az együttesbe. Hangjának nagyfokú vibrátója már az intonáció tisztaságát veszélyeztette, továbbá a stílussal való azonosulást is kétségessé lelte. Az ünnepi alkalom kivételességét átérző közönség azonban az előadást — szereplői ellenére — lelkes ünneplésben részesítette. Berényi Bogáta. Keszthelyi Lajos akadémikus Kutatás, oktatás - jövő Keszthelyi Lajos 1927-ben született, Kaposváron. 1950ben szerzett fizika—matematika szakos "tanári diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az ELTE Fizikai Tanszékén kezdett dolgozni, majd az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetének lett munkatársa. 1973 óta dolgozik a Szegedi Biológiai Központban, tizenegy éve a Biofizikai Intézetigazgatója. Kétszer kapott Akadémiai dijat, 1985-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával ismerték el kiváló kutatói, oktatói munkáját. 1982-ben lett az Akadémia levelező tagja. A magfizikai mérőberendezések építése és fejlesztése területén kezdte kutatótevékenységét. Nevéhez fűződik az első szcintillációs számlálóberendezés hazai megépítése, a hozzájuk szükséges elektronikus berendezések kidolgozása. Magyarországon ő végzett először gyorsító mellett magfizikai alapkutatást. Világviszonylatban új módszert vezetett be az atommagok gerjesztett állapotai mágneses nyomatékának a mérésére. Mindezek csak részletei egy igen gazdag kutatói pályának melyet néhány napja a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagságával ismertek el. Ebből az alkalomból készült rövid telefonbeszélgetésünk a Budapesten tartózkodó Keszthelyi Lajossal. — ön 1950-ben kezdett foglalkozni az atommag kutatásával. Mennyire volt ez új dolog akkor? — A fejlettebb világban már 1932-ben építettek gyorsítót, Magyarországon 1941ben kezdték el az építését, de a fejezés nem sikerült. A berendezés 1954-ben lett készen, és két évre rá publikáltuk először az eredményeket. Debrecenben is működött, Szalai professzor irányításával egy csoport. Az igazi újdonság az volt, hogy mi szcintillációs számlálót alkalmaztunk. — Mennyire számított különösnek, hogy a kutatók műszereket, laboratóriumi berendezéseket is terveztek? — Ez annak idején teljesen természetes volt. Manapság már jobban differenciálódnak a területek, de akkoriban önmagunknak kellett megcsinálni a berendezéseket. Akkor ilyen volt a tudomány. Ma már természetesen tapasztalt mérnökök segítik a kutatómunkát. — Az Akadémia közgyűlésén bejelentették, hogy a rendes tagok miniszteri, a levelező tagok pedig miniszterhelyettesi bérnek megfelélö juttatást kapnak. Hogyan értékeli ezt? — Ez a kormányzat részéről nagyon szép elismerése a tudományos életben értéket előállítóknak. Komoly és nagy megbecsülésnek tartom ezt a juttatást. De remélem, hogy ez az elismerés nem fog megállni az akadémikusoknál, hanem kiterjed az oktatásban dolgozókra, a mérnökökre, ési minden értelmiségire. Az, utóbbi két évtizedben az értelmiségi munka elismerése jelentősen, csökkent, ideje volt már tenni valamit. Ez az első komoly jele annak, hogy valóban megbecsülik az értelmiségit. Nagyon fontos, hogy az oktatásügyben is hasonló értékmérés következzék be. Gondolok itt elősorban a vidéki tanítókra és tanárokra, mert ott dől el az ország jövője. Tény, hogy a termelésben a magas fokú szakképzettség a döntő, és ez még inkább így lesz a következő évszázadban. Az oktatásnak pedig már a jövő évszázadra kell készülnie. Dlusztus Imre