Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-30 / 126. szám

8 Szombat, 1987. május 23. 8 DM] Magazin A bogyiszlói népfőiskola Zajos hirtelenséggel abbahagyott esete volt a népművelésnek a népfőiskola, mostanában megint sokat beszélünk rola. Nagy kérdés, föl lehet-e meg egyszer támasztant, és ha igen, milyen legyen megújulva. A zsomboiak kerekedtek föl nemrégiben, hogy kíváncsiságukat kielégítve. tapasztalatokat szerezzenek, és velük tartottak a népmüvelés megyei, illetve városkörnyéki vezetői is. Köztudott, hogy Zsombón, a megszűnt Wesselényi iskolában, jó tíz éve működik a gazdakör, és az utóbbi években nagyon kiböviitt a tevékenységi köre. Sorozatban hívtak oda olyan veretesen nagyszerű előadókat, akik tudományuknak talán legjobb képviselői. A találkozók mindig ket oldalon kamatoztak. A hallgatok a témáról legtöbbet tudó emberrel találkozhattak, cs három-négy órás beszélgetés keretében a lehető legtöbbet igyekeztek megtudni tőlük, a vendégek viszont a tanyai eletról hallhattak pótolhatatlan ismereteket. Első kézből, éppen az érdekeltektol. Igaz. Dorozsmán is működött hajdanában népfőiskola, e sorok irója a hatvanas évek legelején gereblyézte össze, amit róla még tudni lehetett, de feledésbe merült. Menjünk tehát Rogyiszlóra! ÁTSZABÁLYOZTÁK Alföldi falu volt valamikor, a kalocsai birtokhoz tartozott, és a falu népe ma is az Alföld déli részének tájszólását beszéli. A fűszerpaprikát is ugyanúgy termeli, mint Kalocsa kornyéke. Szabályozták azonban a Dunát, és úgy vágták át a kanyarokat, hogy a folyam túlsó oldalán talalta magát. Egy darabig komppal-cscnakkal járt át a nep a földet miiveloi, családi kapcsolatokat ápolni, és csak sokára nyugodott bele, hogy a falut mindenestül á(.szabályozták a Dunántúlra. Meg befeléfordulóbb lett, és még jobban őrizte régi hagyományait. Olaszországba utazott egyszer a népi együttes, ós elkísérte a Népművelési Intézet igazgatója is. Meghívták utána a faluba; és elpanaszolták neki. tájára se szívesen mennek az emberek a művelődési háznak. Ezer a gondjuk. hagyják őket békén! Megkérdezte az igazgató, lennének-e társ egy falukutaló programban Elvállalták. Jöttek a kutatók, és szinte mindenkit megkérdeztek, ahogy egy mostani szociológiai fölméréskor szokták. Amikor összerakták tapasztalataikat, akkor álllak elő a javaslatukkal: népfőiskolával kellene próbálkozniuk. Fölhívást fogalmaztak, minden kiskapuba befűztek egyet. Viszsza is jelentkezett — összesen ól. Teljes csőd! Ez «1 falu valóban nem akar semmit! Házalni kezdett Diófási Jánosné, néptanító és művelődésiház-» igazgató. Nyugtatni igyekezett mindenkit: itt nem kell vizsgázni, mert ez nem olyan főiskola. Egye fene, gondolták a falubéliek, nézzük meg, mit akurnak. Hatvanan mentek el az első előadást meghallgatni. PESTRŐL JÖTTEK Ugy szólt az alku, hogy az előadókról a Népművelési Intézet gondoskodik. Jobbnál jobbak jöttek, és érdekesebbnél érdekesebb dolgokról beszéltek. Többségük nagyszerűen alkalmazkodott a körülményekhez, és nem otthon elkészített dolgozatát mondta tol, hanem valóban föl tudta emelni magához a hallgatóságát. A másik oldalról nézve éz úgy hangzik, hogy lo tudott ereszkedni hozzájuk. Bátyus előadásoknak mondhatnánk a bogyiszlaiakat, mert a hallgatók otthon sütött pogácsával, üdítőkkel vagy demizsonos borocskával érkeztek, és beszélgetés közben kínáltak is egymást. Miközben a csillagos égről beszélt valaki, vagy a néphagyomány dalairól, kóstolgatták is a hazait. Az előadó soha nem ütötte össze mondanivalóját, volt rá eset, hogy este tízkor is ott volt még. Azt hiszem, a páternoszter itt is két irányba szállította az ismereteket.. Alapvető gond azonnal, hogy az előadókat meg kell fizetni. Minél jobbak, annál jobban. Honnan vegye rá a pénzt egy kicsike falu? Tizenötezret áldoz rá a termelőszövetkezet, a megyei művelődési központ viszont az oda-vissza utazást, illetve a szállás költségeit vallatta magára. Előjött azonnal egy másik szempont is. Ha már kimozdul a nagyon okus ember Pestről, akkor legalább még egy faluban vagy városban illik neki egy másik előadási is szervezni. Mindkét oVai jogos érdeke kívánja így. ÜMimbón más a helyzet. A legtöbb előadó egyáltalán nem akart még aprócska tiszteletdíjat se elíogadn; Azt mondta, neki ez élmény volt, és szívesen eljön máskor is, ha meghívják. Följegyezték azért a zsombóiak is. hogy rendelkezés szabályozza kinek-kinek a tarifáját, és útiköltséggel együtt akár ezerötszázkétezer forintra is rúghat. Nem hiszem azonban, hogy egyelőre alkalmazni is tudják. SZOCIOLÓGUST NE! . Szerelném, ha sértés nem lenne belőle, hiszen jó pénzért se szoktam sérteni senkit. Korszakainkbaji vannak divatos tudományok, és kevéssé divatosak. Bedobja a gyerek a szomszéd ablakát, azonnal előáll a televízióban egy pszichológus, aki elmondja, milyen lelki rugók indították el a karját, előáll a szociológus is, aki viszont azt mondja el, mennyire általános vagy nem általános a jelenség. Gyatraság ezt tenni velük, szatócsszintre szállítjuk le tudományukat. A lényeg azonban most azt, hogy Bogyiszlóra is küldtek pszichológust is, társadalomkutatót is. A szociológus igyekezett kimondani a kemény társadalmi igazságokat, de evvel állítólag döbbenetet váltott ki hallgatóiból. Negyven hallgatóból huszonötnek az arca rémült volt. Hát ez meg mi volt?! Ide olyanokat ne hozzanak, akik lázítanak! Jöjjön inkább a néprajzos, aki tud a nyelvükön beszélni, jöjjön a református lelkész, de ne jöjjön a társadalomkutató! Ezen aztán el lehel gondolkodni. Jó, Révész Ilonka néni is azt mondta, rosszul érezték magukat. Még föl se tudtak öltözni rendesen, és nyakkendő nélkül álltak ki beszélni. Ünneplőbe öltözik a falu, mintha templomba menne, erre előáll valaki Ingben, pulóverben, és ilyen-olyan, aspektusokból vizsgálja a kérdést. Közelről nézve is veszedelmes következtetésekre lehet jutni, messziről még inkább, de azt hiszem, nem arról van szó, hogy a mai falut nem érdekli a mai társadalom ezer küszködése, inkább arról, hogy az érdekelt előadók hozzájuk beszéltek ugyan, de nem nekik Lehet, hogy Marlborót szívtak, és azt is hamar elnyomták, ami a falusi fejekben pocsékolás látszatát kelti, és éles ellentétben áll a hirdetett igékkel, de elő kell vennünk a népművelés ősi igazságát: nem szabad még Marlborót szíva se az emberek feje fölött beszélni olyan kérdésekről, amelyeknek egyike-másika igen közelről erinlheti őket. Menteni akarom inkább az előadót, nem sérteni, hiszen nem voltam ott. CSINÁLD MAGAD Sok jó tapasztalattal és csupán néhány Kellemetlennel véget «rt a fölülről jövő pártfogás időszaka, de megmaradt a népfőiskola, és megmaradt tovább is a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központ támogatása az utazások és szállások fedezéséhen. Néhány támpont a sok közül: Részvételi díj továbbra sincsen, bár a népfőiskola igen költséges. A falu népe szívesen süti meg a pogácsáját, és hozza el a demizsonját, de a kultúrára pénzt nem áldoz. Hétfőnként este hatkor kezdődik, és kilencig szokott tartani az előadás, azután beszélgetnek az émberek. Van úgy, hogy éjfélkor ér haza Diófásiné. Az is elhangzott javaslatként, nem baj, ha nem érkezik meg az előadó, akkor is jöjjenek össze. A férfiak politizáljanak, az asszonyok beszélgessenek, de föltétlenül legyenek együtt. Ezután is küldenek szét minden ősszel jelentkezési lapokat, de csak a törzsközönséget akarják összeállítani belőlük. A nagykönyv szerint vezetőséget is kellene választaniuk, de mindenféle vezetőséggel akár ördögöt is lehetne űzetni Bogyiszlón is. Nem kell! A házigazdaszerep se kell. Először azt gondolták, legyen minden estnek más a házigazdája, és készüljön, is előre a könyvekből. Szívesen fogadják a vendéget, meg is kínálják a batyuból vagy az üvegből, de könyvel nekik ne adjanak előre! Bogyiszló közel van Pakshoz, benne van a veszélyességi zónájában. A tavalyi csernobili baleset az ittenieket eleve másként érintette. Megkérdeztem Révész Ilonka nénit, hallottak-e előadást az atomsugárzásról akkor, amikor legjobban égette őket a tanulság. Azt mondta, tervben volt, de elmaradt. Zsombón nem maradt el, és ha szabad ezt a piaci kifejezést használnom, szuperjó előadás hangzott el. Ha a zsombóiak jobban figyelnek a népművelés áramlataira, akkor tíz éve működő gazdakörüket régen népfőiskolának keresztelték volna el, és akkor talán a bogyjszlaiak jöttek volna hozzájuk tapasztalatot szerezni. Sok jó szempont jött elő azonban így is, érdemes volt érte Tolna alá utazniuk. HORVÁTH DEZSŐ Infarktus után Csak ülj le mellém, ide a padra Megpihenek, azlán lemegyünk a csónakhoz. Ötszáz métert gyalogoltam, de úgy érzem, mintha egész nap zsákoltam volna. A betegségnél szörnyűbb az a tudat, hogy rokkant vagyok. Amikor az intenziv osztályon feküdtem, nem gondoltam arra, kipurcanok. Persze, bántott a gondolat, esetleg holnaptól a jó meleg kuckómat a hideg agyagos földre cserélem fel. Tetejébe ez a szegedi föld vizes is, nyirkos is. Látod, csak jó! vagyok, mert akasztófahumorra is jut már az energiámból. De azért gondold meg, milyen lehet 42 évesen rokkantnak lenni Nem tudok magammal mit kezdeni, és kapom a 4 ezer forintos rokkantnyugdijat. Ennyi pénzből gyere Ki, amikor már hozzászoktál a 25—30 ezerhez. Az a rohadt pénz az oka mindennek. Géemkáztam én is, a 6500 forintos lizetésből nem tudtam volna a lányomnak lakást venni. Az asszony hazahozott 5 ezret, kifizettük az OTP-lakás rezsijét, no. nem sírok, a napi sörocskére jutott. Olcsó pali vagyok én, egész nyáron elladikázgattam, peeázguttam. Két kőbányait betettem a csónakba, ennyibe került a szórakozásom. Se nők, se kártya, bekében voltam a világgal. Jó műszerésznek tartottak. A haverok régóla duruzsolták a fülembe, hülye vagyok, hogy ilyen kevés pénzért robizok. Váltsam ki az engedélyt, nv-ssak műhelyt, legyek maszek. Olyan tudással, mint az enyém, hamar milliókat kereshetek. Megfordult a fejemben, hogy jó lenne egy kicsit könynyen élni. Utánanéztem, mibe kerülne műhelyt nyitni. Elszörnyedtem, hogy léi milcsi kell. Egy hónapig is rázhatott volna a Kato daru, nem sok esett volna ki a gatyámból. Lemondtam a maszekságról, pecázgatlam tovább. Amint nőtt a lány, egyre többet duruzsolt az asszony. A mi gyerekünk se rosszabb, mint a másé. Lám, a szomszéd is csóró, de az esküvő után megvette a kétszobás lakást a gyetekének. Esténként, mikor a horgászásból hazaértem, mindig ugyanazt a szöveget hallottam, hogy maeamra cor-r'. -' » " és a családdal nem törődöm. Kezdtem magam úgy érezni ott-J hon, mint egy kocsmatöltelék, aki elkortyoija a 11/etéset. Szapult az asszony, különösen amikor megjelent a lánynál az első komoly udvarló. Nem maradt nyugtom. Így ment hónapokig. Aztán egy délután a cégnél szóltak, ha kedvet érzek, holnaptól gécmkázhatok. Bevesz a csapat, valakinek a helyére. Azt is mondták, ha hajtunk, megtriplázhnlom a fizetésem. Eszembe jutott az asszony dumája, de csábított a lehetőség is. Beszálltam a csapatba Reggel hattól délután kettőig tartolt a rendes munkaidő. Azt mindig megfejeltük, négy órával. Eleinte nem éreztem magam fáradtnak. Csak a négy órában volt hajtás, előtte lötyögés. Hanem a cég egyre több munkát kapott, így csapatunk szombat-vasárnap is géemkázott. Reggel 6-tól este 6-ig. Akkor kezdtem keresni a nagy pénzt. Megígértem a lányomnak, két éven belül veszek neki lakást. Otthon csönd lett, és nagyobb lett a becsületem. A Tiszát akkor láttam, amikor elmentem a trafik előtt és a képeslapon megpillantottam. Meló, alvás, meló, alvás... Ez ment egy évig, amikor éjszaka 2 óra korúi arra ébredtem, csupa víz a hálóingem és úgy ver a szívem, mint a dobpergés. Ilyet még soha néni éreztem, megijedtem. Kimentem a fürdőszobába, s vizes törülközővel megdörzsöltem a szivlájékot. Jobban lettem, visszamentem, lefeküldtem, nem törődtem a dologgal. Két hét múlva megismétlődött az éjszakai jelenet. De a vizes törülköző megint használt, elmúlt a gyors szívverésem. Megint eltelt egy hónap, amikor ismét vacakolt a szívem. Tompa fájást is éreztem. Most már tudom, akkor kellett volna leállni a hajtással. Annyit könyvet elolvastam, hogy utólag szívgyógyásszá képeztem ki magam. Még egyszer elmentem az orvoshoz, anginás rohamokra adott gyógyszert. Szedtem a pirulákat, de hajtottam tovább. Egy hónapra rá a buszmegállóban rosszul lettem. Onnan már a mentő vitt el. Túléltem az infarktust. Szerencsém volt, hogy bivalyerős szervezettel szúlettem. Korábban soha még náthás sem voltam. Ott, az intenzív osztályon, két 30 éves is meghalt mellettem ebben a rohadt bajban. Azlán szanatóriumba utaltak. Szépen feljavítottak. Míg bent gyógyítottak, a lányom megkapta a lakást, a háromszázezer forintot már korábban befizettem. Mikor bejött látogatni, mondtam neki, adja ki a kéglit, mert a bérelszámolói fizetésből nem tudja fenntartani. És én soha többet nem tudom támogatni. Maradjon egyelőre az anyja mellett, mert velem már életbiztosítást sem kötnek. Gyere, megnézzük a ladikomat. Csak azért nem adom el, mert a Tisza tartja még bénnem a lelket! Beülni nem merek, öt kilónál többet nem emelhetek. Csalc nézem a lapátot és simogatom, néha elbőgöm magam. Annyi a szabadidőm, hogy nem tudok mit kezdeni vele. Heverészek, olvasok, sétálok. Nyomoréknak érzem magam, de legalább élek. Most kezdem igazán becsülni az életet. HALÁSZ MIKLÖS Küldjön egy képet! Mai lapunkban Szántó Zoltán (Damjanich ú. 13.) jóvoltából teszünk közzé két, az édesapja által a 30-as években készített fotót. Olyan korból, amikor — ki hinné! — a Kossuth Lajos sugárút és a Vadász utca kereszteződésében még a békésen arra baktató marlutesordát lehetett fényképezni. A másik kép pedig a XII. Ipari vásár főbejáratát ábrázolja, a Horváth Mihály utcában. Szép számmal kaptunk mar fotókat olvasóinktól. Mindenkinek köszönjük, aki gondolt ránk és képeket küldött fölhívásunkra, s egyben szives türelmüket kérjük, mig képeik megjelennek lapunkban, r