Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-30 / 126. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 77. cvioiyam, 126. szám 1987. május 30., szombat A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPART SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 2.20 forint Befejeződött a berlini tanácskozás Közlemény a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének üléséről Kádár János, az MSZMP főtitkára. ,a magyar küldött­ség vezetője elnökletével pénteken délelőtt Berlinben, a Palast Hotelben folytatta munkáját a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének ülése A negyedik ülésen meghallgatták Viktor Kulikovnak, a Szovjetunió marsalljának, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnokának jelentését. A tanácskozás résztvevői elfogadták a közleményt, majd a kuldöttségvezetők dokumentumokat írtak alá. A Politikai Tanácskozó Testület berlini ülésén Kádár János mondott zárszót. * 1987. május 28—29-én Berlinben ülést tartott a Varsói Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződés tagállamainak Politikai Tanácskozó Testülete. Az ülésen részt vett: „világűr—föld" típusú fegy­vereket betiltó megállapodá­sokért, az űrfegyverkezés megakadályozásáért, a világ­űr kizárólag békés célú, az emberiség egésze érdekében történő ésszerű hasznosítá­sáért. O Az ülésen részt vevő államok állást foglal­nak a vegyi fegyverek mi­előbbi felszámolása mellett. Megerősítik: készek már ez évben befejezni a vegyi fegyverek betiltásáról, az Bolgár Népköztársaság küldöttsége Todor Zsivkov- fegyverek meglevő készleteinek megsemmisíté­séről és az. előállításukat Csehszlovák Szocialista Köztársaság küldöttsége S^Kl^míS nak, a BKP KB főtitkárának, az államtanács elnökének vezetésével; Kádár János köszönete Őszinte köszönetemet fejezem ki a párt-, álla­mi és társadalmi szerve­zeteknek, a gyárak, a vál­lalatok, a termelőszövet­kezetek, a kulturális, az oktatási és más intézmé­nyek dolgozóinak, mind­azoknak, akik 75 szüle­tésnapom alkalmából kol­lektív vagy egyéni jókí­vánságaikkal, figyelmes­ségük más megnyilvánu­lásaival megtiszteltek. Ezúton köszönöm meg a születésnapom alkal­mából külföldről, pártok­tól, állami és társadalmi szervezetektől és magán­személyektől kapott üd­vözleteket, jókívánságokat Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára Az Elnöki Tanács ülése Pénteken ülést tartott a szemek nem minősülő Népköztársaság Elnöki Ta- gyógyhatású anyagok és nacsa. A testület, megtárgyalva a Minisztertanács előter­jesztését, módosította az egészségügyről szóló 1972 fü - rendelkezéseket évi II. törvényt Elsősorban «zeiuggo renoeihezescKei készítmények forgalomba hozatalának kérdéseit tar­talmazza a halottból gyó­gyító céllal kivett szerv szövet felhasználásával ösz­k lemelve a kegyeleti jogok védelmét, s meghatározza az alkoholisták és más szen­vedélybetegek gyógykezelé­sének feltételeit is. A tvr a korábbinál egyértelműb­ben tiltja az állami egész­ségügyi szolgálat kereteben nyújtott ellátásért és szol az orvostudományban be­következett fejlődés, válto­zás tette szükségessé a mó­dosítást. Az új jogi szabályozás­ban kifejezésre jut, hogy az egészség megőrzése nem­csak állami, hanem össz­társadalmi feladatot is je- gáltatásért anyagi vagy lent. A törvénymódosítás más előny kérését, illetve rendezi az orvostudomány azt hogy az ellátást milyen fejlődése érdekében embe- feltételhez kössék Ezen túl­ren is végezhető orvosbio- menően az előny elfogadá­lógiai kutatások esetén az sát a Düntető jogszabályok­áLlampolgárokat érintő ga- ban meghatározott esetek­ranciákat, a kutatás jogi és len meg is tiltja etikai feltételeit A törvény- A törvényerejű rendelet erejű rendelet a továbbiak- szeptember elsején lép ban szabályozza a gyógy- hatályba konvenció kidolgozását Megvitatták annak a programnak a megva­lósítási módjait, amelyet a 4. Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, köztársasági elnöknek a vezetésével; a Lengyel Népköztársaság küldöttsége Wojciech Jaru­zelskinek, a LEMP KB első titkárának, az államtanács el­nökének vezetésével; _ _ a Magvar Népköztársaság küldöttsége Kádár Jánosnak, Varsói Szerződés tagállamai az MSZMP főtitkárának vezetésével; 1986 júniusában terjesztet­a Német Demokratikus Köztársaság küldöttsége Erich tek elő az európai fegyveres Honeckernek, az NSZEP KB főtitkárának, az államtanács erőknek és hagyományos elnökének vezetésével; fegyverzetnek a kilencvenes A Román Szocialista Köztársaság küldöttsége Nicolae évek elejéig történő, 25 szá­Ceausescunak. az RKP főtitkárának, köztársasági elnöknek zalékos csökkentéséről. Ilyen a vezetésével; csökkentésekre a harcászati a Szovjetunió küldöttsége Mihail Gorbacsovnak, az nukleáris eszközökkel egy­SZKP KB főtitkárának vezetésével. idejűleg és azokkal szoros összefüggésben kerülne sor. Az ülés résztvevői nek aláírását követően Cseh- A Varsói Szerződés tagál­részletesen áttekintet- Szlovákia és az NDK terüle- lamai szerint az európai ká­téról, egyeztetve ezen orszá- tonai szembenállás szintjé­1. ték az európai és a világ­helyzetet. Ugy vélik: a világ- gok kormányaival, kivonják nek csökkentését folyamato­események alakulása, a azokat a szovjet rakétákat, san, az egyensúlyt minden nemzetközi kapcsolatokban amelyeket az amerikai kö- szakaszban a lehető legala­bekövetkezett változások, az zép-hatótávolságú rakéták csonyabb szinten fenntartva még ként telepítettek. — Az Európában államok növekvő egymásra­utaltsága. a tudományos-mű szaki fejlődés, eddig nem ismert pusztító erejű fegyverek létrehozása új gondolkodásmódot követel meg. Le kell mondani a „nukleáris elrettentés" kon­cepciójáról. amely szerint az államok biztonságát a nuk­leáris fegyver szavatolja. A nukleáris háborúnak nem le- rakétákról het győztese. Ismételten hangsúlyozták: alapvető fon­tosságú a háború megakadá­lyozása, és az emberiség éle­nyugat-európai elhelyezésé- kell végrehajtani. Figyelem­re adott válaszintézkedés- be véve a két fél európai fegyveres erőiben történel­levő földrajzi és egyéb ténye­szovjet és amerikai hadmű­veleti-harcászati egyidejűleg kell felszámolni és tárgyalásokat kell folytat­ni a Szovjetunió keleti ré­szén és az Egyesült Államok területén elhelyezett ilyen — A Varsói Szerződés tag­államai budapesti kezdemé­nyezésének szellemében, zők által előidézett aszim­rakétákat metr'át, készségüket fejezik ki az egyenlőtlenségek fel­számolására, a fölényben le­vő fél által végrehajtott, (Folytatás a 2. oldalon.) Növekvő készletek-lassú forgással Szikszay Béla elmondta a-:1 is, hogy az elmúlt né­hány évben lényeges váltó zások kezdődtek az anyag­Tanulságos történetet hallottam a minap egy külföldéi nemrégiben megjárt hazai kutatónk szájából Azt mesélte, hogy ahol járt, ott ismeretlen az anyagok, szerszámok „vé­telezésének" napokig tartó, bürokratikus tortúrája Mint ahogy a hiánya is. Esténként a munkatársak az asztalukon ellátás területén is. de az hagynak egy cetlit, amire felírják, mi mindenre lesz szük- 1985 óta egyre jobban ki­ségük holnap. A takarítónő összeszedi, és lássunk csodát, éleződött gazdasági nehéz­másnap reggel minden ott van, ami a munkához kell ségek, ezt a folyamatot, át­Ennyi lenne az egész? Ennyi is, meg ennél jóval több is menetileg megtorpantották Hiszen azt aligha lehetne ránksütni, hogy a papirt meg a ceruzát nem ismernénk. Hiánygazdaság a miénk, halljuk sokszor, s ebből a „nincsböl" fakadnak aztán a bajok Mert hiába írnánk fel mi is, mi minden kellene másnap, ha egyszer éppen nem- kapható Akad hát dolga az anyag- anyagforrásaink ésszerűbb A törekvést, hogy a piaci versenyhelyzet alakítsa az anyagok forgalmát, no meg árát, az elmúlt két évben ismét felváltotta az erősödő központi elosztás. Az admi­nisztratív beavatkozás he­ellátással foglalkozó szak- hasznosítására. A szervessók lyett a jövőben egyre inkább embereinknek. Tegnap, pén célja, hogy ne kizárólag a piacfelügyeleti szerepre koncentrálnia a Ma téből egyszer és mindenkorra sokoldalú tárgyalások utján történő kiiktatása, a fegy­verkezési verseny beszünte­tése és az áttérés az általá­nos és teljes leszerelést célzó konkrét intézkedésekre, min­meg kell oldani az európai harcászati nukleáris eszkö­zök, köztük a harcászati ra­kéták kérdését. — Meg kell állapodni denekelőtt nukleáris téren, hadászati támadó fegyverek Ehhez egyesíteni kell vala­mennyi állam, minden béke­szerető erő erőfeszítéseit, nö­velni kell az államok közötíi bizalmat. A Varsói Szerződés tagál­lamai ismét kijelentik, hogy katonai doktrínájuk védelmi jellegű. Kiindulópontja az, hogy az erőegyensúlyt a le­hető legalacsonyabb szinten kell fenntartani, a katonai potenciálokat a védelmi szükségleteknek megfelelő, elégséges szintre célszerű radikális csökkentéséről megerősítve egyben az ABM­szerződésben foglalt rend­szert. A szövetséges szocia­lista államok síkraszállnak a Szovjetunió és az Egyesült Államok hadászati támadó fegyvereinek 5 éven belüli 50 százalékos csökkentése és a további csökkentéseket célzó tárgyalások mellett. — A nukleáris fegyverek kidolgozásának, gyártásának, tökéletesítésének beszünte­tése, valamint csökkentésük csökkenteni. A tanácskozá- és megsemmisítésük érdeké­son e kérdésről dokumentu­mot fogadtak el, amelyet nyilvánosságra hoznak. 2 Az emberiséget fenye­« gető nukleáris kataszt­rófa elhárítása érdekében az ülés résztvevői szerint ma a nukleáris leszerelés terén a következő gyakorlati lépé­sek lehetségesek: — Haladéktalanul egyez­ben kezdeti intézkedésként el kell érni a nukleáris kí­sérletek teljes betiltását. A Varsói Szerződés tagállamai javasolják, hogy haladék­talanul kezdjenek átfogó tárgyalásokat megállapodá­sok elérése céljából ebben a kérdésben. Az ülés résztvevői határo­zottan sikraszálltak a fegy­verek világűrben történő te­ményt kell kötni az Európa- lepítésének megakadályozá­ban levő összes amerikai és sáért, az ABM-szerződés szi­szovjet közép-hatótávolságú gorú betartásáért, a műhold­rnkéta felszámolásáról. F.n- elhárító rendszereket és a Kiegyensúlyozott gazdálkodás Oklevél a forráskúti téesznek A Forráskúti Haladás Tsz mondtak le. A kertészetben a gyenge termőhelyi adottsá- a szervezési intézkedések, a guak közül évek óta az nagyobb érdekeltség hatásá­egyik legstabilabban működő ra, a korábbi 6 forintos szövetkezet. Az 1986-os esz- négyzetméterenkénti ered­tendövel azonban itt is meg mény meghatszorozódott, kellett küzdeni, a szélsőséges A szarvasmarhatartás és a időjárás a növénytermesztés- baromfitenyésztés is nyere­ben hozamkieséseket okozott, séges ágazatnak bizonyult, s az ipari eredetű anyag- Kereskedelmi tevékenységű­költségek emelkedése is ron- ket tovább bővítették, s több totta a nyereséges gazdálko- árut vásároltak fel a kister­dás esélyeit. Az így képző- melóktól Beruházásaik jól dött 51 és fél milliós ered- segítették a termelésbővítést, ménnyel elégedettek lehet- emellett folyamatosan te­nek, még ha az el is maradt remtik meg a magas szín­az előző évitől. Az üzemegy- vonalú technikai hátteret, ségek nagyobb önállósága A tegnap, pénteken dél­jol bevált, jelentós elmozdu- előtt megtartott ünnepélyes last sikerült elemi a teljesít- közgyűlésen jó munkájuk el­menyaranyos dijazasban. ismeréseként a mezőgazdasá. A tobb mint 400 hektáron gi és élelmezésügyi minisz­termelt burgonya rekordter- ter, és a TOT elnöksége által mest hozott, s az értékesítés- adományozott Miniszteri Di­sel sem volt gond. A bizton- csé,ő Oklevelet a kollektíva sagos kereskedest segítette, nevében Szabó Imre elnök hogy az építés alatt álló vette át. Dobai János szerelő burgonya tárolót is igénybe és Tóth Szilveszter főállatte­vették. A szőlőtermelés sok nyésztő Kiváló Munkáért kuszkodessel jar a fagyok miniszteri kitüntetést kapott, miatt, de az ültetvények fo­kozatos helyreállításáról nem T, Sa.1, tekén délelőtt kétnapos „felülről", a központi irá- l;c,l'ene> . . anyagellátási és készletgaz- nyitástól, a szabályozók mö- ftózdasagiranyitasnak cálkodási konferencia kez- d<«sitásától várják a gaz dódött Szegeden. A most dálkodók az anyag- és kész- ,, , ötödik alkalommal megren- leigazdálkodási nehézségeik " tó! uezett országos találkozón a enyhítését. Hiszen még a * Szervezési és Vezetési Tu- jelenlegi, könnyűnek éppen dományos Társaság elsősor- ne:n nevezhető gazdasági ban az ezen a területen környezetben is akad lehe­tőség arra. hogy vállalati szinten. belső szervezési eszközökkel legalább részben sikerüljön megszüntetni a gondokat dolgozó vállalati vezetők figyelmét szeretné felhívni. kez- dosiULsától várják a gaz- mfg a,fnb;m a P'acl »v«­rok elhárítana miatt elen­avatkozás A külgazdasági egyensúly ismert gondjai eredményezik, hogy az im­port anyagok behozatalának -elativ csökkenése miatt a vállalatok többsége amikor tód, igyekszik minél többet beszerezni, s készletezni. Alapos indokai vannak a témaválasztásnak1. Hazánk hr-n az elmúlt ötéves terv Mi lenne a megoldás? A mainál lenyegesen többet es f'Jeg korszerűbb terméket kellene eladnunk a világ időszakban, szinte minden hogy cserfbf felelő nyersanyagokat, ener giát vásárolhassunk. Ehhez a folyamathoz azonban min termelő ágazatban 30 száza lékkai több anyagot ener­giát és munkaidőt fordítot­tunk egy-egy termék elő­állítására. mint amit a ha- ... zájikkal azonos fejlettségű T'e uAhhwz P«Jie «toteo­denek előtt műszaki-szer ke zeti megújulás szükségeltet külföldi országokban soi ban szintén importból beszerzett korszerű technika, A tegnapi plenáris ülé- technológia. A feszült gaz­ítn Szikszay Béla államtit- dasági helyzetből való ki­lóit, az Országos Anyag- és kapaszkodás során ugyanis Arhivatal elnöke a hazai automatikusan csökken a készletgazdálkodás és a rá- vállalatok készletezési kedve fordításokat csökkentő prog- is. Minek .spájzolni", ha rarnok időszerű kérdéseiről holnap, holnapután is be­tártott tájékoztatót Elmond- szerezhető egy-egy gép, ta. hogy tavaly 2 és fél szá- anyag, szerszám zalékkal több import nyers­anyagot használtunk fel, Ezután Szabó Sándor, az Általános Hitelbank Rt. ré­mint 1985Jben. Népgazdasá- , .. gunk készletezési helyzete ^osorban a raford.­azonban romlott. 731 mii- f csokkento p™fa' liárd forintos volt az ország ™k Hnanszirozasi gondjait t„hh roinl tekintette at Vegul Sponner .zárókészlete", több mint eddig bármikor. Igaz, hogy a tátolt anyagok között jelen­tősen növekedett a félkész­termékek és befejezetlen » vártmányok aránya. Az év vesére ötszörösére szaporo­dott raktári áruktól, csak Jenő, a Hungarohemp ve zerigazga tó-helyettese egy nagyvállalat gyakorlati pél­dáján mutatta be az anyag­források ésszerűbb haszno­sításának lehetőségeit A konferencia szekcióülé­1987 első felében sikerült sekkel folytatódott. A két­meg,szabadulni, lelassult a napos tanácskozás zárására, keszletek forgási sebessége értékelésére ma, szombaton is: az 19H5-ÓS 65 napról ta- délután kerül sor valy 66-ra emelkedett. R. G.

Next

/
Thumbnails
Contents