Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-04 / 103. szám
Hótíő, 1987. május 4. 7 Országos bajnok a Rózsa kézilobdocsopoto Ezüst- és bronzérmes a Radnóti Május elsején Szabó G. Lászlónak, a megyei tanács elnökhelyettesének megnyitó szavai még a bizakodást jelentették a középfokú iskolák szegedi országos labdajátékdöntőjén részt vevő 28 csapatnak. Kapás Ferencnek, a megyei ifjúsági és sportosztály vezetőjének záróbeszéde tegnap pedig már a küzdelem, a vetélkedés végére tett pontot. Elcsendesedtek a pályák, elcsitultak a kedélyek, hogy a kellemes emlékek maradjanak meg, amelyekből mint valamenynyien hangsúlyozták, Szegeden kijutott bőven. Nem érdemes azonban ennyivel elintézni a három napot. Mindenesetre megyeszékhelyünk hű maradt nevéhez, meleget és napfényt biztosított egész végig. Erről három sportág — a szabadtéren vetélkedők — játékosai néha szívesen lemondtak volna. De végül mindez sem a küzdelemre, sem a lelkesedésre nem volt bénító hatással. Sok gratulációt kapott Fábián Tibor, Szegfű Imre, Mitrik László, Bak István, hogy csak néhányat említsünk a szervezésből részt vállalók közül. Minden jó, ha a vége jó, tartja a mondás, s ezt vallják a megyei résztvevők is, mivel a tegnap déli eredményhirdetésnél a fiú kézilabdacsapatok közül elsőnek a Szegedi Rózsa Ferenc Szakközépiskola gárdáját szólították Ludányi Márton testnevelővel egyetemben az aranyérem átvételére. Kende György, az ODID szakágvezetője szerint a „rózsások" sikere különösen két játékosuknak köszönhető, egyrészt ördögh Józsefnek — egyben a legeredményesebb játékos is lett —, valamint Horváth Károlynak — akit a döntő legjobb kapusának választottak. Ludányi Márton 'érthetően boldog volt a szép siker után, bár a győzelem érzése számára nem új, hiszen 1983-ban akkori csapatával szintén a dobogó legfelső fokára állhatott. A gratulálok gyűrűjéből egy pillanatra kiszakítottuk, hogy néhány mondatot váltsunk. — Az elmúlt 15 évben végigjártam az országot. A sok jobb feltételekkel rendelkező iskolákat irigyelve küzdöttek tanulóim (nekik sem tornatermük, sem saját sportudvaruk nincs — a szerk.), sokan el sem tudják képzelni, hogy mennyi plusz munkát igényel mindez. Mindenesetre nagyon örülünk, s remélem, nem ez volt az utolsó győzelmünk. Ennél a sportágnál maradva a leánycsapatok küzdelmében egyértelmű volt a Dunaújvárosi Münnich Ferenc Gimnázium fölénye. Már a vasárnapi mérkőzést nyugodtan várták a Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium leány röplabdásai, de Ducsai Géza testnevelő a döntő előtt sem volt ideges. Azt hajtogatta, hogy nekik ez a tanulóévük, s megfelel a negyedik hely is. Csapata azonban nem így gondolta, hiszen végül az előkelő másod ikok lettek, úgy, hogy a sokkal esélyesebbnek tartott Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumot 0:2-ről fektették két vállra. Az utolsó mérkőzésükön — szombaton este — pedig a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium felett diadalmaskodtak 3:1 arányban. A fiúknál a kecskemétiek tovább folytatták hagyományukat a Dunszt Frigyes által felkészített Katona József Gimnázium gárdája még játszmát sem veszített. A harmadik Csongrád megyei résztvevő, a Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium leány kosárlabdacsapatának is jutott érem. A Láng Imre testnevelő vezérelte szegediek a végső elszámolásnál a bronzérmet vehették át. Itt a Budapesti Petőfi S. Gimnázium csapata kimagaslott a mezőnyből, általában 20 pontot „vert" ellenfeleire. A radnótisok kisebb szerencsével másodikok is lehettek volna. A fiúknál az NB I. egyik éllovasára épülő Bajai Tóth Kálmán Szakközépiskola csapata vitte a prímet. A legnépszerűbb sportágban, a labdarúgásban egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a kupát az előbbi két évhez hasonlóan most is csak a győri Bercsényi gimnázium 11-e kaphatja. Nem csoda, hiszen felkészítőjük, Keglovits László, a Rába ETO volt játékosa. A Rábapartiak valamennyi ellenfelüknek 3—3 gólt rúgtak, s mindössze 3-at kaptak. A középfokú iskolák országos labdajáték döntőjének végeredménye. Kézilabda, fiúk: 1. Szegedi Rózsa F. Szakközépiskola (Horváth Károly, Ábrahám Ferenc, Ménesi Attila, Vajda András, Giricz Sándor, Ordögh József, Sarusi Ferenc, Király András, Kiss Jakab Zoltán, Szabó B. Zoltán, Lajkó István, Piri Gábor. Testnevelő tanár: Ludányi Márton), 2. Veszprémi Közlekedésgépészeti Szakközépiskola, 3. Nyíregyházi Zrínyi I. Gimnázium. Lányok: 1. Dunaújvárosi Münnich F. Gimn., 2. Békéscsabai Sebes Gy. Szakközépiskola, 3. Pécsi Komarov Gimn.. Kosárlabda, fiúk: 1. Bajai Tóth Kálmán Szakközépisk., 2. Budapesti Földes F. Gimn., 3. Budapesti ELTE Radnóti M. Gimn. Lányok: 1. Budapesti Petőfi S. Gimn., 2. Budapesti Dózsa Gy. Gimn., 3. Szegedi Radnóti M. Gimn. (Balázsik Krisztina, Árokszállási Ildikó, Ballai Ildikó, Fodor Ágnes, Fodor Szilvia, Miskei Mónika, Vojnár Tímea, Kocsis Henriette, Berkó Edit, Pap Orsolya, Kaszab Zsuzsa, Segesvári Krisztina, Balogh Edina, Lakatos Katalin, testne velő tanár: Láng Imre). Labdarúgás: 1. Győri Bercsényi Gimn., 2. Debreceni Csokonai Gimn., 3. Kazincbarcikai 105-ös Szakm. Int. Röplabda, fiúk: 1. Kecskeméti Katona J. Gimn., 2. Dunaújvárosi Bánki Donát Szakközépisk., 3. Nyíregyházi Bánki Donát Szakközép. Lányok: 1. Budapesti Árpád fejedelem Gimn., 2. Szegedi Radnóti gimn. (Balázsik Katalin, Bezdán Katalin, Nagy Andrea, Sebők Bernadette, Simon Judit, Rácz Gabriella, Vas Gizella, testnevelő tanár: Ducsai Géza, 3. Kaposvári Táncsics M. Gimn. Mi van a piacok „mélyén"? Salakmotor Nagy Róbert kiváló „helyettes" volt Talán a •majálishangulat, talán a szokottnál jobb pro1 paganda tette, mindenesetre tekintélyes nézősereg várta szombaton délután a Napos úti salakmotorpályán a hagyományos nemzetközi meghívásos verseny résztvevőit. Az első percekben — a rajtlistát tanulmányozva — kicsit csalódott lehetett ez a háromezres publikum, mert a legjobb szegediek közül különböző okok miatt hárman (Kőeső, Gyepes, Kabai) hiányoztak, s nem jöttek el a mindig nagy ellenfélnek számító dánok. Jöttek viszont váratlanul Szegeden először motorozó franciák, s rajtuk kívül a „megszokott" bolgár, osztrák, NDK-beli és csehszlovák vendégek. A Tisza Volán, mint házigazda színeit öt motoros képviselte. Az első győzelmet a bolgár Evtimov aratta — később kiderült, cseppet sem véletlenül, ö lett ugyanis a legnagyobb vetélytársa a magyaroknak. Utána ugyanis a szegedi Nagy Róbert aratott futamgyőzelmet, s kettőjük párharca dominált a versenyen. Hogy a legutolsó futam, amelyben eldőlhetett volna az első hely sorsa, mégsem lett igazán izgalmas, annak Evtimov volt az „oka", mert negyedik pályára lépésekor szabálytalan motorozás miatt kizárták. A közönség fütyült, a remekül működő hazai bírói kar azonban nem volt hibáztatható ezúttal sem. A klubtársait remekül helyettesítő Nagynak így könnyebb lett a dolga, s végül pontveszteség nélkül lett első. Szép „csendben", s nagy bravúrral Csillik is „föllopakodott" a dobogóra. A hosszú pályás szerepléshez szokott franciáknak itt nem ment, a dobogó harmadik fokára viszont váratlanul egy osztrák versenyző állhatott. Nemzetközi meghívásos verseny végeredménye: 1. Nagy R. (Tisza Volán) 15, 2. Csillik (Tisza Volán) 13, 3. Funk (osztrák) 12, 4. Evtimov (bolgár) 11, 5. Zdeno (csehszlovák) 11. 6. Manev (bolgár) 9, ... 8. Nagy A. (Tisza Volán) 8, ... 12. Tóth T. (Tisza Volán) 5, ... 15. Barna István (Tisza Volán) 1 ponttal. B.T. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági rendészete és a megyei tanács kereskedelmi felügyelőségének munkatársai a piacokon, a vásárokon több ellenőrzést végeztek, és furcsa dolgokat tapasztaltak. Séta a dorozsmai vásárban. Az egyik helyen érdekes „árut" látnak a rendőrök: vadonatúj csomagolású sarokcsiszoló korongokat, elektródákat, más műszaki cikkeket. Ebben a vásárban effajta új árukat nemigen szoktak árulni, s főként nem a bolti árnál olcsóbban. M'erthogy a próbavásárlásnál kiderült: a boltban 116 forintos sarokcsiszoló korongot 60 forintért adja az árus. Egyébként bőven van belőle: ötvennyolc darabot számolnak meg később az eladónál. Földi Béla 39 éves kiskunfélegyházi (Fürst Sándor u. 13.) lakosnál. Hamar kiderül az is, hogy munkahelye, a Kiskunfélegyházi Fémipari Szövetkezet raktárából származik az áru. Az ellenőrzés kijátszásával idén januártól tucatszámra hozta ki Földi Béla a szövetkezetből a már említett cikkeken kívül a különböző tisztítókorongokat, rongykorongokat, csiszolótárcsákat. Amikor ezekből „megfelelő mennyiség" gyűlt össze, ismerőse kistehergépkocsijával a legközelebbi vásárba szállították a lopott holmit. A makói piac az ellenőrzési körút következő helyszíne. Erdei Sándor 45 éves, Makó, Erdej Ferenc tér 1. szám alatt lakó magánkereskedőnek rövidáru-, divatáru- és ajándéktárgykereskedésre szólt az engedélye. Emellett azonban műsoros magnókazettákat is árult, sőt, mondhatni ez volt üzletének fő profilja. Jobbára azonban „kalózkazettákat" találtak a pultján. 61 forintos kiskereskedelmi áron százával vette az üres kazettákat, melyekre saját magnetofonjával másolta a különböző diszkóés „lakodalmas" zenei anyagokat (hiába, a 3+2 ...). A kazettákat az Ecseri piacon vett „művészi fotókkal" címkézte fel (12 forint darabja), tehát összesen 73 forintjába került egy „kész műsoros kazetta". A makói piacon ezeket 180 forintért árulta darabonként. A vizsgálat eddigi adatai szerint több százezer forint jogtalan haszonra tett szert a „kalózkodásból". Nem vitás, hogy az effajta kazettamásolás jó üzlet, így az sem meglepetés, hogy az ellenőrzés következő színhelyén, a Szent István téri piacon is lehetett effajta árussal találkozni. Pajlócz András 53 éves budapesti (Botond u. 3.) vásározónál háromszázhatvan darab hamis kazettát találtak, melyeknek darabját kétszázötven forintért árulta. Önökért vagyunk! A Szegedi Tömegsport SE a Következő sportolási lehetőségekkel áll az érdeklődök rendelkezésére: gyermekeknek: — óvodástorna — gyermektorna — karate — asztalitenisz — teniszoktatás és edzés — óvodás vizhezszoktaiás — úszásoktatás — focisuli. felnőtteknek: — zenés kondicionáló tornák — aerobic — hidrobic — női torna — teniszoktatás — úszásoktatás — erősítő edzések Érdeklődés, jelentkezés a Városi Sportcsarnokban. Telefon: 13-331*. LTj» KERESKEDELMI VÁLLAL AT Nagyszerű lehetőség, hogy új televíziót vásároljon! Szegeden, a Nagy J. utca 4. szám alatti, RÁDIÓ-TELEVÍZIÓ SZAKÜZLETÜNKBEN (telefon: 62/11-357) a BÁV árainál 1500 forinttal magasabb áron vásároljuk vissza használt készülékét, ha bármilyen, magyar gyártmányú színes televíziót vásárol A körtöltésen belül ingyenes házhoz szállítás és üzembe helyezés. — OTP-ügyintézés a helyszínen. Módszerei az előbbi ügyben tapasztaltaknál már „tökéletesebbek" voltak: két japán gyártmányú gyorsmásoló géppel másolta a kazettákat, s fotótechnikai eljárással az eredetihez teljesen hasonló kazetta-címkéket állíttatott elő. Az sem véletlen, hogy áruján Szegeden próbált túladni: mint kiderült, létezik Budapesten vásárok szervezésével foglalkozó gazdasági munkaközösség, amely az árusoknak ajánlja is a „jó helyeket", így Pajlócz András is sok helyén megfordult már az országnak, s százszámra adta el az olcsón előállított •hamis kazettákat. Több százezres hasznot hozó tevékenységét kiegészítette •műszaki áruk „forgalmazásával" is. Hiánycikknek számító árukat vásárolt fel (például szintén piacon áruló lengyelektől), s ezeket adta tovább, jelentős haszonnal. A szegedi ellenőrzéskor mintegy ötvenezer forint értékű ilyen áru volt nála, amit a Szent István téren próbált értékesíteni. Mindhárom ügyben a lakóhely szerint illetékes rendőrség folytat további nyomozást. B. T. Utinform Ma, hétfőn a 451. számú főúton, a csongrádi hídon, hídvizsgálat lesz, ezért körülbelül 11 órától arra kell számítani, hogy 4-5 alkalommal lezárják a hidat a forgalom elöl körülbelül 5-5 percre. Holnap, kedden délelőtt az algyői Tisza-hídon, délután a makói Maros-hídon lesz ugyanilyen vizsgálat. A makói Maros-hidon folytatódik a dilatációs szerkezet cseréje, ezért a Szeged felől haladók továbbra is 4 helyen találkozhatnak félpályás lezárással 20-20 méter hosszúságban, egymástól 50100 méterre. Ma, hétfőn lezárják Szentesen a 45-ös főutat a Mátyás király utcai kereszteződés és a Koszta József utca között. A vízművek megkezdik a csatorna javítását, emiatt terelésre kell számítani. Közlemény Felhívás házadóbevallás benyújtására. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1986. évi 25. számú törvényerejű rendeletével — mely 1987. január l-jén lépett hatályba — újraszabályozta a házadót. A házadó-kötelezettség feltételei jelentősen eltérnek a korábbi szabályozástól, így az adóztatáshoz szükséges adatok nem állnak az adóhatóságok rendelkezésére. Ezek csak az adóköteles lakások tulajdonosainak bevallása alapján ismerhetők meg. Az adóztatás törvényességének biztosítása érdekében a Csongrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága 49/1987. (IV. 7.) V. B. számú határozata alapján — figyelemmel a vonatkozó jogszabályokra — házadóbevallást köteles adni az a magánszemély, akinek tulajdonában, haszonélvezetében, lakásszövetkezeti tagként állandó használatában lévő Jakása, az egy- és kétlakásos épületben a 100 mM, többlakásos épületben a 80 mLt meghaladja. A korábban házadó fizetésére kötelezettek részére a bevallási nyomtatványokat, és a kitöltéséhez segítséget nyújtó útmutatót az adóhatóságok ez év május 3L-ig megküldik. Azok, akik az adóhatóságtól bevallást nem kaptak a fenti időpontig, a bevallásokat bármely tanácsi adóhatóságnál beszerezhetik, ahol a szükséges tájékoztatásokat is megadják. Az adóbevallást annak kézhez vételétől számított 30 napon belül, de legkésőbb folyó év június 30-ig kell a lakás fekvése szerinti tanácsi adóhatósághoz benyújtani. Az adóbevallás késedelmes benvúttása miatt az évi házadót 10—50 °/o-kal, de legalább 100 Ft-tól, 60 napon túli késedelem vagy az adóbevallásban valótlan adatok közlése esetén 50—100 %-ig. de legalább 500 Ft-tól emelten kell kivetni. Csongrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága x A BEAG, a Ravill és a Szegedi Elektromos Szövetkezet meghívja önt a BEAG által gyártott ELEKTROAKUSZTIKAI BERENDEZÉSEK vásárlással egybekötött bemutatójára 1987. május 4-étől 8-áig, délelőtt 9 órától délután 5 óráig. — Cím: Szeged, Lenin körút 52. Elektron 124. számú bolt. Állattartók, figyelem! A Szegedi Móra Ferenc Tsa szatymazi kerületében egyéves időtartamra talpon lucernát értékesít kis és nagy tételben. — Érdeklődni: Tóth Bélánál a 73-102 telefonon, vagy személyesen a tsz szatymazi üzemegységében, a volt Béke Tsz portáján. Kimérés időpontja: 1987. május 4-étől 8-áig. Gyülekezés: 7—9 óráig, a fenti üzemegységben. AZ „ÜJ ELET" MGTSZ KISTELEK 2. SZ. ATALANYELSZAMOLASOS RÉSZLÉG FELÍRATÓ BELYEGZO ELVESZETT. HASZNALATA 1987. április 18-ától ÉRVÉNYTELEN. Gépírót keres azonnali belépéssel az OTP Csongrád Megyei Igazgatóság lakásosztálya. Ing- és pólóvásár! április 27-étfiI május 8-áig. Férfi és kamasz hosszú és rövid ujjú ingek 20—30 százalékos árengedménnyel. OJ ár: 168—270 Ft. Felnőtt- és lánykapólók 30—10 százalékos árengedménnyel. ÜJ ár: 78—196 Ft. Egyéb ajánlatunk: Felnőtt és gyermek tengerészpólók 41—160 Ft. Várjuk vásárlóinkat. SZEGED, Petőfi S. sgt. 9. Konkordia