Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-27 / 123. szám

89 Szerda, 1987. május 27. Újjászületőben a Kónya család sírjának „vaskölteménye' „Vasköltemény a sírkertben Egy felhívás margójára Egy közösség kollektív emlékezetéről, múltjához, eleihez való viszonyáról so­kat elárul temetőinek álla­pota. Ezen a téren nincs sok okunk a dicsekvésre, az elégedettségre. Megoldatlan nemcsak a lezárt, felszámo­lásra ítélt régi temetők ér­tékeinek (kiváló személyisé­gek sirjeleinek. iparművé­szeti értékű szobrainak, fej­fáinak, vasmunkáinak, ne­mes anyagú obeliszkjeinek stb.) sorsa, de a működő sírkertek állapota is sok kí­vánnivalót mutat. A lezárt rókuri temető szinte szabad préda volt: kocsiszámra szállították onnan a gránit­tömböket. a lefűrészelt ros­télykeritéseket, kovácsolt­vas díszeket. De az is elszo­morító, hogy a Belvárosi temetőben szemétdomb ma­gasodik Szőri József festő­művész várostól kapott, igencsak elhanyagolt dísz­sírhelye mellett, hogy szin­te menthetetlen a rókusi temetőben a „XIX. század szellemi arisztokráciájának" sok emléke, a Dugonics te­metőben olyan személyisé­gek sírjai vannak pusztuló­félben, mint a város két egykori polgármestere?, Szilber Józsefé és Lázár Györgyé. A Szegedi Városszépítő Egyesület legutóbbi közgyű­lésén is többen kifogásolták, hogy hiányzik az évközi fo­lyamatos munka lehetősége, a rendszeres, látható, konk­rét, értékes városvédő és -szépítő tevékenység. Ez a hiány szülte az ötletet, hogy alakuljanak szakosztályok, melyek egy-egy fontos terü­let feltérképezésére, konk­rét feladatok meghatározá­sára és végzésére szerveződ­nek. Az egyik ilyen — Ap­ró Ferenc helytörténész ve­zetésével — a hagyomány­őrző szakosztály, mely fő feladatának tekinti a gon­dozatlan sírok felmérését és rendbe hozatalát/Szeged egy­kori jeles személyiségei em­lékének ébren tartását, de például a város régi arcula­tát megörökítő képeslapok és fényképek gyűjtését, a Bálint Sándor által összeál­lított Szegedi Szótár gazda­gítását, bővítését, középis­kolások bevonásával a „ne­ves" házak fölkutatását, vagy annak a látszólag egy­szerű kérésnek szorgalmazá­sát, hogy egy-egy ház vagy településrész felszámolása előtt a bontási engedélyt •küldjék meg a Móra Ferenc Múzeumnak, hogy lefotóz­tiassák, megörökíthessék — legalább képeken ismerhes­se az utókor majdani váro­sa egykori arculatát. (Apró Ferenc máris nyúl a köny­vespolchoz, s egy 1926-os katalógust emel le, címe Pusztuló Palánk A Dóm építése előtt, amikor még állt a lebontásra ítélt Ta­bán, Rudnay növendékeiből megszervezték Szeged első művésztelepiét, az ifjú fes­tők képiek során örökítették meg a régi városmag utcács­káit, házait, hangulatait.) Ennek az írásnak apro­pója, hogy beszámolhatok az első lépiésekről, a szak­osztály munkájának felhívá­sáról.Erről Apró Ferenc a következőket mondta: — Reizner János, Szeged történetírója szerint egy 1754-es irat említi először a három föLsövárosi temetőt. Ahol a munkát elkezdtük, a népnyelv „deszkásnak" ke­resztelte egykori deszkakerí­téséről. A Dugonics Tievet legnagyobb halottjáról kapta 1913-ban. De ebben a sír­kertben nyugszik a legjelen­tősebbnek tartott magyar folklorista, Kálmány Lajos is. Amikor szó esett a mun­ka indításáról, ebből a teme­tőből választottam négy olyan elhanyagolt sírt, mely­ben a város műit századi, e század eleji kiválóságai nyu­gosznak. Szilber Józsefé a teme'tő egyik legrégibb sírja. Szeged egykori főbírája, majd polgármestere 1837­ben hunyt el, hetvenegy évesen. (A családnevét a múlt század negyvenes évei­ben Bérczyre magyarosítot­ták, leszármazottai között több kiváló szegedi piolgár is található, többek között Bérczy Vilma, Vilmaszállás névadója.) Kátai Ferdinánd érdekes és érdemes self­made manje volt a régi Sze­gednek, hantja a „deszkás" temető legszebb sírja. Lá­zár György a város talán legjelentősebb, de minden­képp legnépszerűbb polgár­mestere volt (1851—1915). Nagyapja Zárda utcai kis­iparos, apja városi kishiva­talnok, útbiztos volt, aki a 48-as csatákban tizenhárom­szor sebesült meg. Lázár 1904-ben Jelt polgármester, előtte hat éven át már kép­viselte a várost az Ország­gyűlésben. ö volt a Dugo­nics Társaság egyik alapitó­ja és első elnöke, nevezték „szoborállitó polgármester­nek", hivatala idején gim­náziumokkal, iskolákkal, közintézményekkel — köz­művelődési palota, MAV­igazgatóság stb. — gazda­godott a város, akkor kez­dődött a Dóm építése, írt róla Ady és Tömörkény.. Vé­gül a negyedik a Kónya család síremléke, melyet a boszorkányos ügyességű mű­lakatos, Kónya György állít­tatott szülei hamvai fölé. Kónya György (1863—1944) annál a Jungfer Gyulánál tanult Budapesten, aki a pá­rizsi világkiállítás 30 ezer résztvevője közül tizenket­tedmagával megkapta a Grand Prix-t. E világkiállí­táson Kónya azt a kétszár­nyú kaput mutatta be, me­lyet ezüstéremmel jutalmaz­tak, s ma a múzeum becses darabja. Szülei sírjára 1901­ben készítette el a ková­csoltvas kerítést, a védett~ ségre érdemes „vaskölte­ményt". A munka ennek megmentésével és helyreál­lításával kezdődött. Az úttö­rő feladatot — mint már annyiszor az elmúlt években — a Dégáz pébégáz töltő­üzemének Hága László szo­cialista brigádja vállalta. — Nem volt könnyű moz­Zenei naptár Lehotka és a Canticum Szinte észre sem venni, úgy csúszunk át a „kulturális nyárba". E célzatos nyomaték oka, hogy a meteorológiai nyár még távol, holott közelednie illenék, ami csak azért jut eszembe, mert a Dóm tér látképe máskülönben félre­érthetetlen impulzusokat ad: deszkázzák a hatalmas lelátót, valósággal dúl a tervszerű-kényszerű nézőtéri felújítás, napközben dolgozik a szabadtéri műhely is — itt vannak, megérkeztek hát a szegedi ünnepi hetek. Szép csöndesen, miként ez évente szokás. A dóm hétfői orgonaestjének ha­gyományosan nagy számú, hálás publikuma tehát már eb­ből, az ünnepi hetek gazdag ajánlatkosarából szemezgetett. Ezúttal Lehotka Gábor és a Canticum kamarakórus hurcolkodott föl a Fogadal­mi templom nagyhírű orgo­nájához, s adott ízléssel szerkesztett-válogatott blok­kot repertoárjából. Külön­külön, ami így is fülnek gyönyörűséget táplált, nota bt ne nemigen zavart volna, ha együtt is vállalkoznak valami közös produkcióra (ámbátor tudom, próbaigé­nyes az ilyesmi, nehezebb összehozni). Lehotka elbű­völő Bach-játékos. Ügy tu­dom, egy időben legalábbis oda nyilatkozott, inkább kedveli a szerényebb mé­retű barokk orgonákat, a dum kapitális hangszere nincs egészen ínyére (elné­zését kérem, ha tévednék) — műsorát is puritán egy­szerűséggel imigyen szabta körbe: Bach Toccata, ada­gio, fantázia, korálelőjáték, fúgák —, hogy vonjam ösz­sze magam is lakonikus egyszerűséggel a különböző zenei formákat, melyeket megszólaltatott, mindössze három műben, a barokk fe­jedelemtől. És persze végén a nagy ráadás, César Franck a-moll korálfantáziája, ami­nek regisztrálásán éreztem igazán, hogy elsősorban ki­tűnő Bach-játékos, mármint ezen a hangszeren. A pe­dálszólós C-dúr toccata olymposzi lépegetése, az adagio majd a korálelőjáték tiszta poézise, a fúgák ön­feledt kergetőzés játéka olyan nemes tartással, emel­kedettséggel párosult, ami­re csak a legnagyobb mű­veszék 'bölcs értelmezése, leszűrt tolmácsolása képes. Hangulatában ehhez a Baeh-interpretációhoz illesz­kedett remekül a Canticum kamarakórus egyházi ze­nékből válogatott szőttese, mely a XVII—XVIII. szá­zadi úgynevezett késői ve­lencei iskolából származó Antonio Lottinak Dór misé­jéhez bátran keverte száza­dunk színeit, Farkas Ferenc (Ad Musicam) és Bárdos Lajos (Aeternae Rex) alko­tásai mellé a neves ame­rikai kóruskomponista, Ran­dall Thompson 1940-ből való, egyetlen nagylélegze­tű crescendóra-decrescendó­ra fölépített 'Alleluiáját. Mindig nagy élvezettel hallgatom Gyüdi Sándor kristályos harmóniákra ki­dolgozott, a férfi és női hangok arányaiban rend­kívül ökonómikus, egyszer­smind emóciókkal teli kóru­sainak intonációs biztonsá­gát. Olyasmit tud Gyüdi, amivel csapata tévedhetet­lenül közelíthet bármely kor és ízlésvilág alkalmilag ki­szemelt darabjához. Evégből aztán őket hallgatva csakis a zenére lehet figyelni, sem­mi mesterkéltség, metodikai sallang nem zavarja a hall­gatót, az az érzése, szüle­telten így csinálják. Tulaj­donképpen mondhatnám, pofonegyszerű az egész. Ha nem tudnám, minő kemény munkának kell feszülnie mögötte; dehát maguk is tapasztalhatják, érdemes, megéri a fáradozást. N. I. Nyugdíjról, adórendszerről a népfrontnál gósítani erre a munkára a brigád tagjait, de az első percek élménye, a lehango­ló látvány és a feladat ne­messége, tartalmas szépsége meggyőzött mindenkit fon­tosságáról — mondja Vajda János brigádvezető. — Mi, akik ezzel a várossal együtt sírunk és együtt nevetünk, úgy érezzük, kötelességünk részt vennj olyan munkák­ban is, melyek Szegedet szebbé, 'nemesebbé, ápoHab­bá teszik. Sokfelé sokféle társadalmi munkát végzünk. Iskolákat, szociális létesít­ményeket patronálunk, dol­goztunk Berhidán, a batto­nyai SOS gyermekfaluban, és rendszeresen az Opuszta­szeri Nemzeti Történeti Em­lékparkban. A városszépítő egyesületnek alakulása óta tagjai vagyunk, eddig a konkrét munkán túl négy kommunista szombat jöve­delmét utaltuk át — mint­egy 15 ezer forintot — az egyesület kasszájába. Most szeretnénk mozgalmat indí­tani, melynek lényege teme­töink áldatlan állapotának megszüntetése, jeles szemé­lyiségek emlékének ápolasa, műemlék jellegű kegyeleti tárgyak megmentése. A Du­gonics temetőben hozzálát­tunk a Kónya család sírem­lékének rendbe hozatalához, elsőként a kovácsöltvas ke­rítést varázsoljuk újjá. A kezdeti idegenkedést lelke­sedés váltotta lel, egy cso­dálatos iparművészeti érté­ket szeretnénk rpéltó módon megmenteni. Vállaltunk, hogy három sírt folyamato­san gondozunk. Egyszer igé­nyel nagyobb munkát, a karbantartás, ápolás már könnyebb feladat. M; egy­két szakmához értünk, de a komplex helyreállítás és sok védelemre érdemes sir megmentése több­féle szakma összefogá­sát feltételezi. Szükség len­ne kovácsokra, lakatosokra, hegesztőkre, üvegesekre, címfestőkre, betű fa ragókra, minden, múltját becsülő lo­kálpatrióta segítségére. Ezért szeretnénk felhívással fordulni Szeged lakóihoz, szocialista brigádjaihoz: munkájukkal segítsék ezt a nemes és szép városvédő munkát. A jelentkezéseket a Hazafias Népfront Szeged Vártisi Bizottságán várjuk. T.L. Minden hazánk fiát érdek­lő kérdést tűzött napirendre a Hazafias Népfront Szeged Városi Bizottsága tegnap, kedden megrendezett kibő­vített ülésén, nevezetesen: a tervezett új nyugdíj- és adó­rendszer főbb irányelveivel ismerkedhettek meg ezúttal a résztvevők. Oláh Miklós, az MSZMP városi bizottsá­gának titkára a Központi Bi­zottság április 28-i ülésén elhangzottak alapján tartott tájékoztatót. Szólt azokról a gazdasági okokról, amelyek e változtatásokra kényszerí­tenek bennünket, és azokról az alapelvekről, amelyekre épülnek majd az új rendel­kezések. Cél az időskori szo­ciális biztonság megterem­tése, valamint az, hogy a nagyobb jövedelműek foko­zottabban járuljanak hozzá a közteherviseléshez. Az elő­adó ismertette az 1989. ja­nuár l-jén életbe lépő intéz­kedések egyes, még formá­lódó részleteit is, és leszö­gezte: tudomásul kell ven­nüpk, hogy ezzel együtt nőni fognak megélhetésünk költ­ségei is. Ezt az áldozatot azonban meg kell hoznunk az ország biztonságos jövője érdekében. A tájékoztatót élénk vita követte. Több hozzászóló kétséggel fogadta annak igazságosságát, sőt a munká­tól visszatartó hatású ténye­zőként értékelte a tervet, hogy a nyugdíj utáni plusz­jövedelemmel együtt — bi­zonyos értékhatáron fölül — esetleg már adót kell fizet­nie az idős embernek is. Volt, aki úgy gondolta: a többletmunka után kivetett magasabb személyi jövede­lemadó visszafogja majd az alkotó értelmiséget, s — egyebek között a szolgáltatá­sok területén — esetleg inf­lációs helyzetet teremt. Töb­ben hangot adtak annak: a nyugdíj humánus eszköze le­hetne a többgyerekes anyák vagy a fogyatékos gyereket nevelő szülők megbecsülésé­nek is. Abban mindenki egyetértett, hogy intézkedé­sekre, de mindenképp humá­nus intézkedésekre van szükség. A témához hozzászólt: Al­földi Lajos, Szabó Józsefné, Kiss Ernő, Mesterházi Akos, Mádi István, Tóth Károly, Nagy Béla^ Csada László, Bélezki Imre, Fazekas János, Székely Péterné, Oltvai Fe­renc, Panker Sándor, Kul­csárné Kiss Piroska és Sze­les Sándor. A kérdésekre Oláh Miklós válaszolt. A népfront városi bizott­sága megtárgyalta a városi tanáccsal való együttműkö­dését is, Müller Józsefné ta­nácselnök-helyettes előter­jesztésében. A városi tanács és a nép­frontszervek közös tevékeny­ségének legfőbb területe a választásokkal kapcsolatos. Később is figyelemmel kisé­ri azonban a népfront a ta­nácstagok és a lakosság kap­csolatát, s ahol tudnak — a tájékoztatásban, a szervezés­ben — segitséget nyújtanak. Nem kis szerepük van ab­ban, hogy a lakosság a leg­több helyen nem zárkózott el attól, hogy munkájával sa­ját maga is hozzájáruljon környezete szépítéséhez, fej­lesztéséhez. A VI. ötéves tervben összesen 420,2 mil­lió forint értékű társadalmi munkát végzett Szegeden a lakosság. A városi tanács várospoli­tikai célkitűzéseinek kialakí­tásakor számít is a lakosság aktív közreműködésére. A tanácskozási központok jó kiindulópontot nyújtottak az új területpolitikai rendszer kialakításához. Olyan intéz­ményrendszer jött létre, amely jól szolgálja az egysé­ges várospolitikai célok és a helyi érdekek összhangját. Az úgynevezett „kis ügyek" finanszírozását szolgáló la­kóterületi alapból tavaly számos rosszul járható utat sikerült némileg korszerűsí­teni. Az idén 25 millió fo­rintot fordít efféle munkák­ra a tanács. Számos terüle­ten kínálkozik lehetőség arra, hogy együttműködjön a népfront és a tanács, igyekeztek is élni a lehető­séggel közjogi, gazdaságpoli­tikai, családpolitikai és művelődési kérdésekben. A hozzászólók a tanácsülés elé is kerülő anyagot elfo­gadták, legtöbben azonban hangot adtak annak az óha­juknak, hogy a még sikere­sebb együttműködés érdeké­ben a tanácsi ügyintézők te­kintsék valóban partnernek a népfront aktivistáit. A té­mával kapcsolatban véle­ményt mondott Kiss Ernő, Pataki Mária, Tóth Imre, Hofgesang Péter, Csada László, Törökgyörgy József, Mohi Miklós, Mesterházi Akos. A kérdésekre Müller Józsefné válaszolt. Több fiatalt vár a TIT A TIT megyei elnökségé­nek tegnap megtartott ülé­sén Lovászi József, a megyei pártbizottság munkatársa tartott tájékoztatót az idén februárban Szegeden meg­rehdezett országos ideológiai konferenciáról. Elfogadták a megyei szervezet idei mun­katervét, és tájékoztatót hallgattak meg a legutóbbi? elnökségi ülés óta végzett munkáról. A megyei TIT-munkát meghatározó irányelvek kö­zül kiemelték az ülésen: fontos megtartani a helyes arányokat, az új tudományos eredményeket és kulturális értékeket közvetítő hagyo­mányos ismeretterjesztés, valamint az emberek min­dennapi életéhez szükséges ismeretek nyújtása között. A témák gazdagságát is őrizni kell, de a társadalom- és a természettudományi isme­retterjesztés egyensúlyát is. A szervezet sajátos eszköz­tárával részt vállal kulturá­lis és művészeti értékek megőrzésében, a környezet és az ahhoz való viszonyunk alakításában, az egészség­megőrzés nemzeti program­jának megvalósításában Mindezt a tagok, az isme­retterjesztő munkában részt vállaló értelmiségiek tevé­kenysége révén. Akik között vannak ugyan fiatalok, de kívánatos lenne, ha a mos­taninál több egyetemista és főiskolás is csatlakozna a tudománynépszerűsítök tá­borához. Erre az évre több nagysza­bású, országos hatókörű rendezvényt tervez a megyei TIT. A két nyári egyetemről hamarosan bővebben tájé­koztatjuk olvasóinkat. Még a júliusi nyári egyetemek előtt, június 26—28-án orszá­gos meteorológiai találkozó lesz Szegeden. Októberben a magyar színházkulturáról. valamint a narkomániáról rendeznek elméleti kor fe­renciákat. .T)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents