Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-22 / 119. szám
^ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ^ DEIMAGYARORSZAG 77. évfolyam, 119. szám 1987. május 22., péntek A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési dij: 43 forint Ara: 1.80 forint Tavaszi BNV '87 Vásári tarkaság A beruházási javak szakvására sohasem lehet anynyira látványos, mint a fogyasztási cikkek őszi bemutatója Nincs ez másképp ebben az évben sem a kőbányai vásárvárosban. A felvonultatott termékújdonságok, illetve több éve gyártott bevált cikkek inkább az üzletemberek számára érdekesek. Ha valamiféle összképet akarunk felvázolni a tegnap előtt nyílt, bemutatóról és ehhez egyetlen jelzőt keresünk. akkor valószínűleg a „vegyes" a legtalálóbb. A számítástechnika sokrétű termékskálákkal jelentkezett. Elsősorban a hazai hardverekből és szoftverekből teljes a kép. A vezető számítástechnikai hatalmak mintha kisebb jelentőséget tulajdonítanának a budapesti bemutatónak, mint a korábbi években. Vajon a remélt, de elmaradt nagyobb üzletek miatt fújtak visszavonulót? A hazai iparban nagyobb a várakozás mint a meglévő forrásállomány a robottechnika iránt. A pavilonokban kevesebb az ilyenfajta berendezés, mint mondjuk, a plovdivi — nemrégiben zárult — bemutatón volt. Az egyik legkellemesebb meglepetést talán a magyar műszeripar termékskálája. A takarékos és pontos gyártást szolgáló eszközöktől az orvosi műszereken, gyógyászati eszközökön, kórházi felszereléseken keresztül a laboratóriumi készülékekig nagyon sok értékes termélj került a standokra. Vegyiparunk elsősorban nem újdonságaival, hanem bevált félkész és késztermékeivel vonult fel. * Szeged ipari tradícióiból adódóan nem nagy súllyal van jelen az ipari javak szakvásárán. Igazán „vásári érdekeltségű" bemutatója, talán csak az Autófernek van (erről a közeli napokban részletesen beszámolunk). A Délép például viszonylag nagyméretű standján hőtakarékos ablakjait kínálja. Az Alföldi Tüzéppel közösen itt, a pavilonban bármilyen kis darabszámra, magánépítkezőktől is vesznek fel megrendeléseket. Hogy mennyi üzlethez segíti őket a 15 százalékos alkalmi árengedmény? Erről majd csak a vásár végeztével lehet beszámolni. Az OKGT közös bemutatóterületének egyik kiállítója a Dégáz is. Saját gyártmányú szerelvényeit és műanyag védőtokba bújtatott gázóráit kínálja. Ugyancsak megérhette a vásárra eljönni a hódmezővásárhelyi Fémtechnikai Vállalatnak. Folyamatos termékfejlesztésükről tudnak számot adni a standjukon jelentkező érdeklődőknek. Csókay Miklósné kereskedelmi osztályvezetőtől tudom, hogy évente általában egy licencet vásárol nyugati cégektől a vállalat. Ezt aztán a saját fejlesztőgárda tovább fejleszti. Ilyen termékük az Izoport különleges hőszigetelésű kapu is, amelyei az idén hoztak el először Kőbányára. ötletes a szenzoros tolóajtóvezérlés is, ha ezt kórházakban, klinikákon használják, a műtéthez bemosakodott orvosnak még a kapcsolót sem kell érintenie. A fémtechnikások nagy forgalomra számítanak tárgyalóikban, naponta 8-10 partnervállalattal is terveznek találkozókat. Csókay Miklósné szerint nagy tervük válna valóra, ha a most épülő 410 ágyas szegedi klinikához is elfogadnák automatikus tolóajtóikat Erre a kérdésre azonban a Fémtechnikai Vállalat nem a tavaszi BNV-n fog választ kapni. B. I. Uruguayi küldöttség látogatása A magyar országgyűlés meghívására csütörtökön Francisco Fortezának, az uruguayi képviselőház elnökének vezetésével uruguayi parlamenti küldöttség érkezett hazánkba. A delegációt a nap folyamán fogadta Péter János, az Országgyűlés alelnöke. A szívélyes légkörű megbeszélésen a küldöttség tájékoztatási adott.a latinamerikai parlamenti viszonyokról, Péter János pedig a magyar törvényhozó testület tevékenységével ismertette meg a vendégeket. (MTI) Ülést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács csütörtöki üléséről a Tájékoztatási Hivatal elnöke, a kormány szóvivője a következő tájékoztatást adta A Minisztertanács megvitatta és jóváhagyta a pénzügyminiszter jelentését az 1986. évi költségvetés végrehajtásáról, és úgy határozott, hogy azt az. Országgyűlés elé terjeszti. Egyidejűleg felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a pénzügyi ellenőrzések elmúlt évi tapasztalatairól szóló jelentést az országgyűlési képviselők rendelkezésére bocsáss EL A Minisztertanács megtárgyalta és elfogadta a KGSTtagországok tudományos-műszaki fejlődése 2000-ig szóló komplex programjának előrehaladásáról, a magyar részvételről szóló jelentést, és kijelölte a további feladatokat. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a Komárom Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának munkájáról szóló beszámolót. (A kormányszóvivői tájékoztatót a 2 oldalon közöljük.) Keret az együttműködéshez Tegnap, csütörtökön Szegeden tartotta alakuló ülését a Dél-alföldi Termelékenységi Társulás. Az eseményen részt vett Bartha László, az MSZMP Csongrád Megyei Bizottságának titkára, Szabó Jánosné, a Csongrád Megyei Tanács elnökhelyettese. A megjelenteket Juhász Géza, a Magyar Kereskedelmi Kamara dél-alföldi bizottságának elnöke köszöntötte. Röviden ismertette az új szervezet megalakulását megelőző előkészítő munkát, és hangsúlyozta, hogy legfőbb célja a termelékenységi társulásnak az lenne, hogy értékes információk a szomszédos gazdálkodó egységekhez is eljussanak Sós Gyula ipari miniszterhelyettes tartott bevezető előadást. Elmondta, hogy a vállalatvezetőknek természetes magatartása az. hogy a pénzszűkös időszakban minden forrást pótló kezdeményezést gyanakodva fogadnak. A termelékenységi társulás gondolata nem idealizált képen alapszik, hanem a realitásokkal igyekszik számolni. Természetesen nem a legfejlettebb iparszervezetek azonnali utolérése lehet a cél, hanem a követés valamelyes gyorsíTermelékenységi társulás alakult Papíripari vegyes vállalat Cellulóz- és papírgyártó, valamint papírfeldolgozó gépek alkatrészeinek közös gyártására és forgalmazására vegyes vállalatot alapított a Papíripari Vállalat, a Technoimpex Külkereskedelmi Vállalat és az NSZK-beli Vorwald cég. A termeléshez szükséges dokumentációkat és egyes speciális anvagokat a Vorwald cég bocsátja a Lábatlanban működő vegyes vállalat rendelkezésére, A gyártáshoz magyar alapanyagokat használnak fel. A Vorpa Gépgyártó Kft. elnevezésű közös vállalat ebben az évben 14 millió, s jövőre már'50 millió forint értékű Dapiripari gépalkatrész forgalmazását tervezi. A termékek, 70 százalékát a Vorwald cég útján külföldön. 30 százalékát a Papíripari Vállalat útján belföldön értékesitik. Okleveles halászok A „Tisza" Halászati Szövetkezet egy évtizedes megalakulása óta kilencedik alkalommal részesült elismerésben tegnap, csütörtökön délután a munkaversenyben elért kiemelkedő eredményéért. Á Mezőgazdásági és Élelmezésügyi Minisztérium, és a TOT Elismerő Oklevelét a több mint háromszáz tagot számláló kollektíva nevében Pelle László, a szövetkezet elnöke' vette át. Tavaly, egyetlen év alatt 65 százalékkal sikerült növelni termelési értéküket. A jó eredmény alapja elsősorban az, hogy a hagyományos tevékenység mellett sikerült jelentősen növelniük a halfeldolgozást. A tavaly kifogott ezer tonna hal több mint felét feldolgozva sikerült értékesíteniük. Így öszszesen 600 tonna félkész és konyhakész termék hagyta el a szövetkezet feldolgozóját. Ezzel nyereségüket megduplázták, s az év végére 23 és fél millió forintot könyvelhettek el eredményként. A természetes és mesterséges vizeken folyó halászat mellett nagy hangsúlyt fektettek á piaci munkára is. Az eredmény? Hétmillió forintos nyugatnémet export. Ezen a piacon a pontyot és a ragadozó halakat keresik. A fagyasztott késztermékek viszont a szovjet vásárlók asztalára kerültek. A mostani sikerekben jelentős szerepe van az itt dolgozó tizenhat szocialista brigád tagjainak, akik a munka mellett több társadalmi akcióból is kivették részüket. Kiváló Termelőszövetkezeti Munkáért Nagy István halász részesült elismerésben. Kiváló Munkáért kitüntetést Farkas László tógazdaságvezető. Pintér Györgu és Tóth Gyula halász vehetett át. Húszan kaptak kiváló dolgozó elismerést. tása. Még 1979-ben alakult meg a Dunántúli Termelékenységi Társulás, már ekkor tisztában kellett lenni azzal, hogy a technológiai berendezések kicserélésére a kulcspozíciókban is hosszabb időre van szükség. Ma az nyilvánvaló, hogy az akkori beruházási szintet nagyon sokára fogju^ megközelíteni. A hamarosan a Minisztertanács elé kerülő hároméves társadalmi-gazdasági cselekvési program a beruházások területén nem irányoz elő nagy változásokat A termelékenységi társulásokban a tényleges munka a szekciókban folyik. A résztvevők toborzásánál ügyelni kell arra, hogy nem fontos minden vállalatnak minden szekció munkájába bekapcsolódni. A szekcióvezetőknek olyan személyeket kellene felkeresni, akik az adott témakörben a legtöbb tapasztalattal rendelkeznek, és a témához kapcsolódó vállalati hátteret tudhatnak maguk mögött. Az innovációs szekció az egész gazdasági tevékenységet átfogja, ami egy vállalat életében előfordulhat. Az energia^ gazdálkodási szekcióban kívánatos a területi energiabizottságokkal való sokrétű kapcsolat és feladatmegosztás. A Dunántúlon a legtöbb eredményt az üzemfenntartási szekcióban érték el. Tevékenysége nyomán jó néhány kisebb vállalat eljutott addig, hogy költséges javítóbázisát képes volt felszámolni Tudtak szakosodni — közel 100 típus van Magyarországon — targonca javítására is. Az alkatrészek tárolásában bekövetkezett megosztás a készletgazdálkodásra gyakorolt jótékony hatást. De az utóbbi együttműködési mód már az anyag- és készletgazdálkodási szekció munkafeladataként is megjelölhető A közgazdasági és szervezési szekciónak a gyakori szabályozóváltozások miatt van nagy szerepe. Do ezen a csoporton belül lehetséges a jó vállalati ösztönzési módszerek kicserélése is. Juratovics Aladár, az előkészítő bizottság vezetője a termelékenységi társulás alakítására és működési rendjére tett javaslatot Ezek szerint a szervezet három megye — Bács-Kiskun, Békés és Csongrád — gazdálkodó szervezeteinek együttműködését igyekszik keretbe foglalni. Ide a térség bármelyik vállalata kérheti felvételét önálló vagyonnal nem rendelkezik, működési költségeit a tagok önkéntes hozzájárulásából fedezi Megválasztották a Dél-alföldi Termelékenységi Társulás tisztségviselőit is. A Csongrád megyei vezetőség elnöke Györfy László, a Dégáz igazgatója lett (ugyancsak ő tölti be három évig a hárommegyés szervezet soros elnöki tisztét is). Társelnök Lovász László, a Tisza Bútoripari Vállalat igazgatója, titkár: Huber Bertalan, a megyei tanács ipari osztályának a vezetője. Szekcióvezetők: innovációs: Babák Ferenc, a Remix tiszakécskej gyárának vezérigazgatója, közgazdasági és szervezési: Nagy Béla, a Kecskeméti Mezőgép Vállalat kereskedelmi igazgatója, energiagazdasági. Masko' vics Sándor, a Körös Kazángyártó Gépipari Vállalat igazgatója, üzemfenntartási: Jakab Katalin, a Hafe békéscsabai gyárának igazgatója, anyag- és készletgazdálkodási. Balogh Artúr, a szegedi Autófer igazgatója, anyagmozgatási. Föld vari Sándor, a hódmezővásárhelyi Alumíniumszerkezetek Gyárának igazgatója A megalakulást követő hozzászólások során Dömötör Tibor, a Bács-Kiskun Megyei Tanács ipari osztályának vezetője javaslatot tett arra, hogy az ösztönzés érdekében minden évben titkos szavazással válasszák meg a termelékenységi társulásban legtöbbet dolgozó ,,év emberét", és ezt a címet nagyobb összegű díjjal ismerjék el Győrfy László soros elnökként arról szólt, hogy az új szervezet csak laza keret az együttműködésre, az érdemi munka a szekciók feladata lesz, a kapcsolatokat érdekeltségi alapokon igyekeznek építeni, ezért a tisztségviselők nem várnak díjazást, az anyagi haszonból az effektív munkát végzők részesülnek I.B