Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-20 / 117. szám

p" Csütöriök, 1987. május 31. 5 Szegediek nemzetközi sikere Tegnap, kedden a Délal­földi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság központjában ben­sőséges hangulatú ünnepség keretében adták át a fale­mez.üzem rönktéri Kossuth Lajos szocialista brigádjá­n;ik a Nemzetközi szocia­lista munkaverseny győzte­sének járó díszoklevelet. A kitüntetést Kovács Lajos, a Vledosz megyei bizottságá­nak titkára adta át) Zsíros István igazgató el­mondta. hogy a munkaver­seny-mozgalomnak hagyo­mányai vannak nálunk Je­lenleg 80 brigádjukban ki­lencszázán tevékenykednek. Az ünneplés boldog pillanatai Az ő vállalásaiknak köszön­hetően tavaly 19 millió fo­rinttól növelhették a tőkés exportot, s ezzel együtt több mint 4 millióval a nyeresé­get. Társadalmi munkájuk értéke megközelítette a 300 ezer forintot. A Kossuth Lajos szocia­lista brigád 14 éves fenn­állása óta most lett har­madszor a vállalat kiváló brigádja. A munka mellett mindig marad idejük arra, hogy egymás ügyes-bajos dolgaival is törődjenek. A falemez üzemet igyekeznek úgy ellátni alapanyaggal, hogy minél kisebb esélye Somogyi Károlyné felvétele legyen a minőségromlásnak. A munkát körültekintően szervezik, a beérkező vago­nokat azonnal kirakják. Emellett a nehézgépek üzem­anyagával is sikeresen ta­karékoskodtak. A Békelelepl Altalános Iskolát és óvodát rendszeresen támogatják, és a környezetük szépítését szolgáló fásításban is aktí­van közreműködtek. Tevékenységük azt pél­dázza, hogy a munkaver­seny-mozgalom válságos időszakaiban is akadnak olyan „csapatok", akik a tisztességes munka becsü­letét mindenek elé helyezik. Kutotók és a gyakorlat Szentesi káposzta Macedóniában i. aivroz gáhuustkúJi-vi A vetflmngtermeltetó vál­lalat szentesi kutatóintézete az elmúlt időszakban is ki­emelkedő munkát végzett. Ékes bizonyítéka ennekt hogy elnyerték a Kiváló Vállalat kitüntetést, amelyet a napokban adtak át Fara­gó László igazgató elmond­ta, hogy a kutatóintézet kol­lektívája „jól vette a lapot', és fejlődésük egyenletes, vál­lalati gazdálkodási alapon dolgoznak. A kutatók sza mára egységes tendencia a gyakorlat, tehát nem sokat mélázhatnak Hajdanában a szentesi in­tézet zömmel zöldségekkel foglalkozott, de mivel a pia ci kereslet és kínálat, vala­mint a fogyasztói igények perdöntőek manapság, azért az elmúlt esztendők folya mán a szántóföld) növények, felé fordultak A magas el­ismerést is nagyrészt ennek köszönhetik 1981 óta neme­sítenek szóját, kukoricát, lu­cernát, repcét, borsót, len­csét. A hazat elismert új faj­ták közül a hatféle kukori­cából keltő (SC 623 és TC 212) a szentesi kutatóintézet­ben született Büszkék nz Imola elnevezésű szója faj­tára, lucernából a hazai ter­melöknek jelentős mennyi­séget adnak, többek között a Róna, illetve az Alfarez (re­zisztens) fajtákat. Felsorolt még az igazgató több, áltá­luk nemesített növényt, len­cséből a Diszkoszt, repcéből az Attila fajtákat Jelenleg a szentesi kuta­tóintézet 46 féle növény-, il­letve zöldségfajtával foglal­kozik a re/.isztencianemesi­tés felé. Eredményeik között számon tartják a karalábé­nál (fuzánum ellen rezisz­tens) a Triumf fajtát, fejes káposztánál pedig a Harmat nevű fajtát. Az intézel kutatói rend­szeresen részt vesznek pt • (vázatokon, melyeket igen jónak tártának, hiszen ins­pirálja őket újabb és újabb eredmények elérésére. Az elmúlt időszakban tizen­egy pályázaton részesültek el­ismerésben. díjazásban Ku­tatómunkájuk kapcsolódik a biotechnológiához Igyekeze­tükkel számottevő gazdasagi eredményhez, bevételhez ju­tott a szentesi kollektíva Az elmúlt esztendőben ez 6 mil­lió forintot jelentett Mun­kájuk nem elszigetelt, szoros kapcsolatot tartanak a hazai nagy kutatóintézetekkel és természetesen a mindennapi gyakorlati élettel. Azt mond­jak, hogy a jelenleginél na­gyobb közelség es kapcsolat már nem is kell A környe­zetünkben 16 gazdaságban állítják, elő 46 fajta vető­magjukat Legnagyobb part­ner a Bokros! Kossuth Ter­melőszövetkezet, ahol éven­te 8-lo millió forint értékű elit) velőmugot termelnek megrendelésre A nemzetközi kupcsolatuk is kiterjedt A bolgár Marica Intézettel hibrid paprika ne­mesítésén munkálkodnak A hollandokkal pedig virusre­zisztenciai kísérleteket vé­geznek. Vannak újabb kez­demenyezesek az ukrán zöld­ségtermesztő, kutatóintézetek részéről is. A szentesi kuta­tóintézet rendszeresen be­mutatkozik különféle hazai és nemzetközi kiállításokon Legutóbb az újvidéki vásá­ron jelentek meg. legköze­lebb pedig a szabadkai Pannónia vásáron mulutkoz­nak be Nemrégiben újítot­ták meg együttműködési szerződésüket a bácskatopo­lyai kutatásfejlesztési inté­zettel Érdekes a megállapo­dás 30 tonna szentesi ká­poszlafu.ita elit vetőmagját állítják elő macedón terüle­teken, mivel ott léliesebb, hűvösebb az idő. Árucseré­ben fizetnek, a vajdasági területen előállított paprika­maggal G 1 Új palackozósor Új palacközősort helyezett üzembe a Pécsi Pannónia Sörgyár. Az óránként 22 ezer felliteies üveget meg­töltő automatikus gépsor teljesítménye csuknom négy­szerese kiöregedett elődjé­nek Az új palackozósor automatikus ki- és berukó­gépét a Pécsi Sopíana Gép­gyár készítette, az üveg­mosó berendezés és a toltó­záró gép NDK-gyártmányú. a nagy teljesítményű cím­kéző t az NSZK-bői használ­tán vásárolták s felújitásu után kifogástalanul műkö­dik A palackozó teljesítmény növelése révén az idén először százmillió liter sör előállítását tervezik. A tulajdonos szerepében Nem könnyű menetelés Kétfordulós választás után erősítették meg a Szegedi Elélmiszerklskereskedel.mi Vállalat vezető posztján Sólymost Margit igazgatót. A vállalati tanácson belüli vé­leménykülönbség velejáró­ja volt, hogy az igazgató munkáltat ó j á na k szerepé­bon nem volt könnyű az el­ső döntés Ezt követően hangzottak el olyan véleme­nyek, hogy ennél a vállalat­nál vezetni, a tanáccsal együttműködni nem lesz könnyű menetelés. Mások úgy vélték — há a tagok nem is egyformán értékelték az igazgató korábbi tevé­kenységét — mindenképpen új vezetőt választottak, mert az önállóbb gazdálko­dás, a kereskedelmi verseny követelményeit teljesíteni csak új módon végzett igaz­gatói munkával lehet. A vállalati tanács a közel­múltban értékelte az elmúlt évi gazdálkodás eredménye­it, gondjait, jóváhagyta az 1987 évi tervet. A testüle» i ülés vitája jelzi a tanács tágjai hathatósan akarnak élni kapott jogaikkal. Ma miként minősiti az indulás „zavarait" Ascher Alice, a tanács elnöke? — Az új irányítást rend­szer előkészítésének idősza­ka ótu erősödött a felismeres — s ezt a gyakorlat is iga­zolja —, hogy a tulajdonos szerepében a vállalati dön­tések megoszlása nemcsak jog számunkra, hanem sú­lyos felelősség is Ennek nem mond ellent az, hogy egy­egy igazgatói javaslat véle­menyezese, majd a döntés alkalmával gyakran megosz­lanak a szavazatok. Ez történt az éves terv mérlegének értékelésekor is, amelyet már a vállalati ta­nács hagyott jóvá, s amikor kijelölték a holnap, vagyis az 1987. évi gazdálkodás cél­jait. a bérfejlesztés módsze­reit. Az előbbit egyhangúan fogadták el, de a három va­riációban kidolgozott idei tervjavaslat közül csak a másodikat, úgy, hogy . 14 tag mellette, 6 ellene szavazott és egy tartózkodott Milyen érdemjegyet kap­hat a vállalat, amely Szeg.-d lakosságának élelmiszer-el­látásában az összforgalom­ból több mint 50 százalékkal részesedik? Üzletpolitikája általában Jól segiti az ellá­tási színvonal jilvitását. A fogyasztói kereslethez job­ban igazodó árukínálattal vesz részi a kereskedelmi versenyben Bár üzletháló­zatának 113 egységéből csak kilencre mondható, hogy korszerű. Altólában ezekben fogadható el az áruválaszték és -bemutatás, Itt a legkul­turáltabb a kiszolgálás. A vállalat az elmúlt évben 6 százalékkal növelte for­galmát, bár még mindig elő­fordult. hogy a költségekkel való takarékoskodás jegye­ben a boltvezetők a lakossá­gi szükségletektől eltérő mennyiségű és választékú élelmiszert, kenyeret, húst és tgjet rendeltek, Ezt a szakmai hiányosság, köny­nyelmüség számlájára ír­hatjuk, de azt is. hogy a fo­gyasztói érdekvédelem javí­tása érdekében hozott vál­lalati intézkedések ellenére nem csökkent a különböző szabálysértések száma. Olya­nok. mint az árdrágítás, a vásárlók megkárosítása, le­járt szavatossági idejű ter­mékek forgalmazása stb. Ugy tűnik, a vállalati ellen­őrzés, a felelősségre vonás nem tartja vissza a szabály­sértőket. Különösen az új üzemeltetési formában te­vékenykedő üzletekben ha­rapódzott e1 a vezetők és a dolgozók ilyen fajta jövede­lemnövelő törekvése. Ezzel kapcsolatban is mondta a tanacs legutóbbi ülésén Szla­tárovics Antalné: — Sokall­juk a szerződéses árudák 3,6 millió forintos hiányát. — Ez valóban sok — vá­laszolta az igazgató. — Ami­kor a szerződéseket kötöt­tük, még nem kellett keze­seket „hozni". Ma már anya­gi háttér nélkül nem kötünk szerződést. A kinnlevőség befizetését szorgalmazzuk. — Nagyobb gondot kell fordítani azokra a dolgozók­ra, akik a pénztárgépek és a pult mögött vannak. Nagy a létszámmozgás. Az igazgató figyeljen jobban oda az áru­forgalmi munkára, ha kell, hát vezetői szinten tárgyal­jon a partnervállalatokkal. Az elmúlt év második fe­létől nagykereskedelmi te­vékenységet is folytát az. El iker Ezzel kapcsolatban Pigniczkl József né tolmá­csolta a pártvezetőség véle­ményét, hangsúlyozva, hogy ezt a tevékenységet ki kell szélesíteni Berek Tiborné a szakszer­vezeti bizottság véleményét tolmácsolta, miszerint hely­telenítik. hogy három nagy bolt vezetője nem vállalta a forgalmi tervel Répásy Zol­tán erre azzal válaszolt, hogv ö és vezető társa az idén II) milliós forgalomnövekedést vállulhak, bár u közelükben épült új ABC részben elszív­ja a vevőkört. A konkuren­ciaharcról Bodola Miklós 'S beszélt. Szóvá tette, hogy a vállalat által forgalmazott Prím jégkrém eladását egyesek háttérbe szorították, és a Leó értékesítését szor­galmazták a boltokban A vállalati tanács most úgy döntött, mindkét termékel árusítani kell, ne a boltve­zető. hanem a lakosság vá­lasszon A megértetni és megújul­ni, nemcsak az értékesítési, hanem a hálózatfejlesztési tevékenységben is szükséges. A városi tanács például a VI. ötéves tervben közel 64 millió forinttól támogatta a hálózatfejlesztést. Mégis tá­madt ellátási feszültség, pél­dául az alsóvárosi, a móra­városi boltok hosszabb-rövi­debb ideig tartó bezárása nyomán. Létszámhiányra és a gazdaságtalan üzemelte­tésre hivatkozott az igazga­tó a városi tanácsülésen el­hangzott interpellációra vá­laszolva. A tanácstagok szorgalmaz­ták, hogy tűzzék ki célul az igazgató számára a központ­ban dolgozók létszámán ik csökkentését, és a boltháló­zatba történő átcsoportosí­tást. S azt is, hogy ö a pré­miumfeladat stafétabotját adja tovább az osztályveze­tőknek. S csak akkor kapják meg a prémiumukat, ha a célokut elérték. Reméljük, ha nem is egy­hangú szavazással, a'tánács­tagok, a dolgozók a meger­tés, u megújulás jegyében megvalósítják azt az igaz­gatói törekvést, hogy a Csongrádi sugárúti nappal és éjjel is üzemelő ABC ta­pasztalatait felhasználva, jú­niustól szeptemberig, az ide­genforgalmi szezonban éjfé­lig tartják nyitva a Kárász utcai 31. sz. boltot, az újsze­ged i és más ABC-áruháza­kat. Nagy Pál Szegedi Elektromos Szövetkezet év Tavaly íélév körül cikket ¡közöltünk a Délmagyaror­s tágban Szeged alacsony hatékonysággal gazdálkodó ipari szövetkezeteiről Kö­zöttük szerepelt ó Szegedi Elektromos Szőve Kezet. Az éves mérleg má 4 millió forintos nyereseget regiszt­rált ennél a gazdálkodó egységnél A mutatók ilyen mértékű javulása egyrészt a tavaly júliusban kidolgo­zott intézkedési tervnek és unnak maradéktalan meg­valósításának. volt köszön­hető. De legalább ekkora szerepe volt az eredmény­növekedésben annak, hogy az. év elején nyitott bolt­jaikat a második hut ihó­napban egyre tobb vásárló kereste fel. S ugyebár az itt elköltött összegek egy része az árrés. Persze, volt kü­lönbség a három üzlet ho­zadéka között. A szentest — a Ravill-lal közösen nyitott — bolt azonnal nagy for­galomról számolhatott be Lassabban indult Szegeden a Tarján városi A csillár­bolt pedig csak az utolsó hónapban lett kész Misik Rezső a szövetke­zet elnöke — Csak a cégtábla miatt nem ragaszkodhatunk egyet­len tevékenységhez Ma az egy lábon állás a gazdál­kodó egységek számára élet­veszélyes A szövetkezet előrejutásának lehetőségeit' a növekedés szabja meg. A sok tevékenységi körnek pedig a hatékonyság érde­kében a/, önálló üzemelést kell lehetővé tenni A szövetkezetnek nem ke­vesebb, mint l<i részlege van A legkisebb 5—6 főt, de a legnagyobb is csak 20 dolgozót foglalkoztat Né­hány tevékenységi kör a tarkaságból ízelítőként biz­tonságtechnikai, .•villany­szerelő, rádió, televízió, ház­tartási gépjavító, kőműves, filmnyomó, könyvkötő és persze a kereskedelmi — Van-e árverseny ma ezekben a tevékenységi kö­rökben? — Nincs — mondja ha­tározottan Misik Rezső. Az ügyfél nem tudja eldön­teni, mi uz olcsóbb szá­mára, mert a különböző versenytársaktól nem áll leferenciamunka a rendel­kezésére Sőt, tulajdonkép­pen a munka elvégzése után is eldönthetetlen, jól járt-e a megrendelő Hát, akkor milyen te­rületen van verseny Ma­gyarországon, a megyében, vagy éppen a városban a szolgáltatásokban» — Elsősorban a kiszolgá­lás gondosságával lehel az esetleges megrendelőinkre hatni A gyors munkavégzés, a vállalt határidő tartása nagyon nagy vonzerő. Nem szabad előfordulni, hogyha valakinek egy időpontra megígérjük, hogy a lakásán leszünk, ezt akármilyen ok miatt is elmulasszuk A Szegedi Elektromos Szövetkezet vezetése az idei évre hasonló pályát képzelt el, mint a tavalyi volt. Ügy mondják szorul a hurok, a gazdaságban azért a fej­lesztésekről nem mondhat­nak le. A növekedés pedig költségekkel jár Ezekből az első félévben alaposan kiju­tott. illetve kijut A „költe­kezés" eredménye, Szegeden a Híd utcában a Ravillal közösen nyitott 150 négy­zetméter alapterületű Kom­puter bolt. Vásárhelyen is nyitnak üzletet, ha sikerül ehhez helyiséget vásárolni. ¡Misik Rezsó: — Ahhoz, hogy eredmény legyen, vállalni kell a koc­kázatot. Ezen állítás igaz­sága mellett azt érzem a legsúlyosabb érvnek, hogy tavaly féléves nyitva tartás alatt a szentesi boltunk 275 ezer forint eredményt ho­zott. B. I. Műszaki hónap '87 A Szakszervezetek Csong­rád (Megyei Tanácsának, szervezésében ma, szerdán délután fél 3-kor az Eszpe­rantó utcai szmt-székházban megtartott plenáris ülésen Pusztai Gyula, az Országos Tatáimányi Hivatal elnöke „Újítások és innováció" címmel tart előadást A Közlekedéstudományi Egye­sület programjában délután fél 3-,kor a Volán-munkás­szálló tanácstermiben End­rey Tibor a járműállomány­gazdálkodás és az energia­felhasználás összefüggéseit elemzi. A Somogyi Béla utcai S7.AB-szék.házban a Magyar Kémikusok Egyesü­lele tart összejövetelt, ahol Szekeres Gábor vegyiparunk VII. ötéves tervi kilátásait taglalja. A Szervezési és Vezetési Tudományos Társa­ság rendezvényén délután fél 4-kor a megyei tanács pedagógiai intézetében Ka­pás Pál a szakmunkás utánpótlás várható alakulá­sáról szól. A Technika Há­tábun délután fél 3-kor a Textilipari Műszaki és Tu­dományos Egyesület kender­ipari szakosztályának meg beszé lésén Kevei Béla a gyártmány és gyártásfej­lesztés kölcsönhatását elem­zi, s az új tröszti szervezet lehetőségeire u> kitér

Next

/
Thumbnails
Contents