Délmagyarország, 1987. április (77. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-06 / 81. szám

Hétfő, í 987. április 6. 5 Ma este Makkosházon A városi televízió kísérleti adása Legutóbb tavaly novemberben láthatták az Északi városrészben, illetve Makkosházon lakók a városi televízió kísérleti adásait. Az azóta eltelt hónapok alatt a kábelrendszer kiépítését elsősorban a kemény téli időjárás, a hó és a fagy hátráltatta, hosszabb időre meggátolva a szabadban végzett munkálatokat. A posta tetején az antennarendszer viszont már elkészült, s megkezdődtek az üzemi próbák a vételi lehetőségek összehangolására. A városi televízió munkatársai természetesen eközben is dolgoztak; több produkciójuk elkészült, s várja, hogy mielőbb a közönség elé kerülhessen. Miután a teljes kábelrendszer még nem működőképes — a Gelka szakemberei a hónap végére ígérik a rendszer „fölélesztését" — ezért ma este ismét csak egy meghatározott területen jut el a VTV műsora a szegediekhez. Makkosházon, a Csongrádi sugárút 89. számú ház tetején levő nagyközösségi antenna körzetében, azaz a körtöltés — Juharfás utca, Hont Ferenc utca. Csongrádi sugárút — által határolt terület lakóházaiban fogható a műsor ma este fél 8-tól. Az érdeklődők megismerkedhetnek a városi televízió eddigi munkájával, terveivel, a szegedi kábelrendszer beruházásával, lehetőségeivel és megtekinthetik a tápéi búcsúról tavaly ősszel készített színes, hangulatos riportfilmet — a 12-es csatornán. Diákfotópályázat Szombaton megnyitották Pécsett, a Tarr Imre Szakmunkásképző Intézetben a huszadik országos diákfotópályázat alkotásaiból rendezett tárlatot és átadták a legjobb képek készítőinek odaítélt díjakat. Arany diplomával jutalmazták Horváth Hella és Gere Zsolt budapesti, Mascher Róbert soproni. Petényi Zoltán komáromi és Zombor Gyula miskolci diákfotósok pályamunkáit. A legeredményesebb szakiskolai teljesítményt elismerő új vándorserleget a Budapesti Hatos Számú Szakmunkásképző Intézet kapta. A fényképész tanulókat nem képző középiskolák vándordiját a komáromi Jókai Mór Gimnázium diákfotósainak ítélte oda a zsűri. (MTI) Arany a Tiszából Mátyás-kori pecsétet találtak Szegeden Fölbecsülhetetlen történelmi értékű tárgy jutott a szegedi Móra Ferenc Múzeum birtokába: aranylemezzel bevont ólombulla, Mátyás király nevével, ulő alakjával (kezében a hatalom jelképei, a jogar és az országalma, lába előtt címer a kettős kereszttel, körülötte felirattal); a másik oldalon az Arpád-sávos címer látható, s körben a felirat: MATH1E D. G. REG1US HUNGAR1E ETC. (Már lyás Isten kegyelméből Magyarország és stb. királya). Amint képünkön látható, a pecsét mindkét oldala csodálatosan ép, plasztikus a rajzolat. Mi történt? Alacsonyan szállnak a Mátyás pecsétjei mostanábárf? A történet fantasztikus. Csak azért nem mondom: mint a mesében, mert nagyon is jelenkori adalékok színezik. Tavaly, a karácsony előtti munkanapon, késő délután 25 év körüli fiatalember állított be a múzeumba. az igazgatót kereste. Trogmayer Ottó kezébe vette a tárgyat, amit az illető a zsebéből húzott elő .. . Amikor a meglepetéstől szóhoz jutott, s töviröl-hegyire kikérdezte emberét, majd elismervény ellenében átvette és páncélba zárta az aranypecsétet — már jócskán este volt. Az ünnep után, december 29-én bemutatta a „leletet" a Magyar Nemzeti Múzeum szakértőinek. Megállapították, hogy a 41 milliméter átmérőjű, aranybevonatú ólompecsét azonos Mátyás király úgynevezett kispecsétjével, amelynek mindössze három párhuzama ismert: Pozsonyban, Sopronban és Esztergomban őriznek ilyet. Azazhogy ... az esztergomi, amely eredeti, 1464-es oklevélen függött, évekkel ezelőtt eltűnt. Egyszeriben világossá vált, hogy az arany kispecsét „megtalálási történetét" bizony alaposan meg kell vizsgálni. Mint a következőkből kiderül, bár idejében tudomásunkra jutott, hogy kincset találtak Szegeden, okunk volt rá, hogy ne hozzuk nyilvánosságra. Néhány héttel ezelőtt Trogmayer Ottó telefonált a szerkesztőségbe: ott van a múzeumban a „bullás ember", ha érdekel, beszélhetek vele. Amit László Antaltól (segédmunkás, szegedi lakos) megtudtam — nem mindennapos. December 22-én estefelé sétált a Boszorkányszigeten. Egészen lent, a víz mentén, horgászcsapáson haladt, amikor megcsillant előtte valami az iszapban. Odament, könnyedén kiemelte a pénzszerű tárgyat, lemosta a vízben, s mivel kis fülecskét talált rajta, ráakasztotta u kulcstartójára és hazament. Hogy mit gondolt? Rettenetesen megijedt," amint otthon a villanyfénynél nézegette, s rájött: aranyat talált. Hiszen sehol egy folt azon a micsodán, csillog mint a nap, súlyos — mint az arany ... Másnap zaklatottan elrohant egy ékszerészhez. — Ez arany, uram! — Csak annyit mondott a meglepett szakértő és azt tanácsolta László Antalnak, azonnal vigye a múzeumba. Am megint este volt, emberünk újabb éjszakát kínlódott át a „talált tárgy" társaságában. Vajon hisznek majd neki? Oka volt az aggodalomra. Büntetett előéletű ... Aligha leírható, mit élt át ez a fiatalember az eltelt hónapokban, mialatt várni kellett a szakértői vizsgálatra. Gondoljuk meg, minden ellene szólt. Hiszen önmagában elég hihetetlen, hogy egyszer csak, hipp-hopp, ekkora aranyat lelni a Tiszaiszapban! Hol volt ez eddig? Es hol lehet most az évekkel ezelőtt eltűnt esztergomi pecsét?... Időközben szegedi vízügyi szakemberektől megtudtuk, a Tisza áramlási viszonyai olyan változékonyak, hogy annak vizsgálatával nehéz megállapítani: vajon hordalékkal érkezhetett-e erre a folyószakaszra a kincs, vagy épp ellenkezőleg, kimosta az áramlás a mélyből. A levéltár igazgatója, Blazovich László arról tájékoztatott, hogy több Mátyás-kori oklevél is van a birtokukban, hisz Szeged 1498-ban kapta meg a szabad királyi városi jogokat, melyeket aztán többször is írásba foglaltak. Elvileg bármelyiken lehetett kispecsét valaha, bár Mátyás aranypecsétjei általában igen jelentős okiratokra kerültek. Kispecsétje a titkos kancelláriának volt, a király akkor használta, amikor a bárói tanács megkerülésével kívánt intézkedni. Könnyen elképzelhető hát, hogy a most megtalált pecsét valaha nagy királyunk kezében volt, s akár a török kor óta ott heverhet a Tiszában. Hiszen Budát többször kira bolták a törökök, s útjuk erre vezetett. A szegedi múzeumba a közelmúlt napokban megérkezett a levél, mely az MTA vácrátóti ökológiai és botanikai kutatóintézetében elvégzett fénymikroszkópos vizsgálat eredményeit tartalmazta. A pecsét repedéseiben, illetve az aranylemezekkel közrefogott ólomlapok között talált üledékszemcséket, valamint az ominózus folyószakaszon vett üledékmintákat az algológiai ismeretek birtokában hasonlították össze. Tiz olyan algafajt mutattak ki a repedésekből vett mintában, amelyek kivétel nélkül előfordulnak a Tisza szegedi szakaszán. A kovaalga-vizsgálattal nyilvánvalóvá vált, a megtaláló igazat mondott. Biztonsággal állítható, hogy a pecsét hosszabb ideje, de legalább fél éve a Tisza medrében volt. László Antal, aki megtalálta és a múzeumnak átadta a különleges, ritka, felbecsülhetetlen értékű nemzeti kincset, pénteken nyolcvanezer forint jutalmat vett át. A pecsétet tovább vizsgálják, immár történelmi szempontok szerint; a múzeumi tervek arról szólnak, hogy öszszel, más szegedi Mátyáskori tárgyakkal együtt, kiállításon mutatják be a nagyközönségnek. Sulyok Erzsébet Imponál-e a borométer? A barométer már éppen 71 éve esőre áll. S ennek következtében, miként Gábor Andor verselte, szóban forgó barométer „nem imponál". Mindazonáltal: „húzatom agyba-főbe, beugrom a nagybőgőbe", satöbbi. A szombat esti premier műsorfüzetnek számító szórólapján nemcsak az jeleztetett precízen, hogy „Premodern No. 5", vagyis a rendező Bodolay Géza korábbról már megismert, sajátságos „értelmezési-közelítési sorozata" folytatódik, hanem többszörösen bekarikáztatott fenti versidézet e sora is: „ha csikorgás kedvem támad, eztet húzatom". Mindebből pedig következhet az is, hogy „premodern alapokon" Bodolay Géza lehetett csikorgós kedvében, a Csárdáskirálynőre vetemedvén — de a kérdés szintúgy: hogyan, mitől, mennyire is imponálhat nekünk itt és ma ez az operett-barométer? Ez a barométer hét évtizede Csárdáskirálynőre áll. Molnár Gál Péter, aki az 1915-ös bécsi premier alapján mai színpadra alkalmazta, végső soron restaurálta Jenbach Béla és Leo Stein librettóját, azt mondta, ez a mű mítosz, önálló életet él, s tetszik vagy sem, tulajdonképpen Az ember tragédiája, a Bánk bán meg a Csongor es Tünde mellett negyedik nemzeti drámánk. Ezzel megbukni egyszerűen nem lehet, tette még hozzá a kitűnő szakember: felhangzik, hogy a lányok, a lányok angyalok, meg hogy tűi az Óperencián — és máris holtbiztosra lehet menni. A Csárdáskirálynő missziós mű: egyáltalán nem biztos, hogy a rendszeres színházlátogatónak számító ember látta, vagy pláne kellőképpen ismeri mondjuk a Bánk bánt. A Csárdáskirálynőt fix, hogy igen. Ezt a nagyoperettet a legutóbbi szombat estéig anynyiszor és annyiféleképpen előadták már ebben az országban, hogy az ember majdhogynem a bőség tökéletes zavarával szembesülten ülhetett be a nagyszínház nézőterére. Hogy bizony, gyermekkori emlékképek is felidéződjenek benne, midőn felhangzottak azok az annyira ismerős dallamok. Hajdani vasárnap délutánok hangulatai keltek életre, ünneplő ruha és a 11 éves életkor félelmei, a bársonyÁ Csárdáskirálynő a nagyszínházban szegély tapintása a páholyban és különös szagok, és a mindent betöltő muzsika. Operett-hétvégek, amik még nem voltak hazugok. A függönyre vetítve óriási évszám: 1915. A világbemutató évszáma. Habkönnyű mű tán még sohasem született ily ólmosan sötét ég alatt: másfél esztendeje már, hogy lövészárkok bűzével teli Európa, de előbb a Johann Strauss Theater ben, egy év múlva pedig Pesten, a Király Színházban éneklik, hogy az asszony összetör, megkínoz, meggyötör... A szegedi premier már említett szórólapja és az említett módon hangsúlyos jelentőséget kapó évszám alapján vélhettük: Bodolay csikorgós kedve játékos-keserű iróniával éppen a fenti összefüggésrendszerben fordulhatott a Csárdáskirálynő és annak őseredeti formája felé. Jó néhány jelzéselem erősítette ezt a sejtelmet: az első felvonásban az orfeum egyik asztalánál egy Adyalak mereng, a túloldalon puccos vécésnéni teszi-veszi magát, rengeteg a nemzeti szín és a búzakalász. A második felvonásban a hercegi palotában igazi k. u. k. bakák tartják a bálterem karos gyertyatartóit. Azután a harmadik felvonásban — már mintha csak a jóféle unikumé lenne a főszerep, legalábbis ebben a viszonylatban. A jelzésrendszer ilyesféle finomságai lanyhulnak, halványodnak. Igaz, közben történik egy és más. "Nagyon jól tette Bodolay,hogy Molnár Gál Péterrel szövetkezve az ősforráshoz fordult. A bécsi operett formáit jelntékenyen kibővitó Kálmán Imre mintadarabjának áradó életkedve, dallamgazdagsága, fölényes invenciója és eredendően magyaros koloritja így biztos, hogy jobban érvényesülhetett, párosulva a restaurációból csiholható ötletekkel. Utóbbiakból jutott is jó néhány, csakhogy eközben a pompás muzsikán túlra is figyelni képes néző észrevehette: a jó megoldások ritkulásával párhuzamosan, az egészen huszáros kezdés után, dinamizmusban is-faradt a végére a produkció. Hogy mindez nem volt sem feltűnő, sem az összhatást érdemben csökkentő, nem csekély mértékben annak is köszönhető, hogy roppant szerencsés megoldásnak számított a primadonnát és a bonvivánt profi operaénekesekkel eljátszatni. Bajtay Horváth Ágota Szilviája és Egri László Edvvlnje nemcsak zeneileg jelentett roppant igényes, nívós teljesítményt, de játékuk is stílusos, kellemes kettőst mutatott. És mivel így eleve adott volt egy meglehetősen magas zenei-főszereplői átlagszint, ez a tény, a mindent legyőző muzsikával karöltve • gyakorlatilag egyensúlyban tarthatta az egész produkciót. Külön segítséget jelentett olyan tapasztalt „operettveterán" segítsége, mint Király Levente (Feri bácsi) vagy a hercegi párost alakító Kovács Zsolt és Török Vera kidolgozottnak ható. meggyőző kettőse. Jakab Tamás Bóni grófja ugyan egy csöppet sem idézte a már klaszszikussá lett nagy elődöt, Rátonyi Róbertet, ám időnkénti túljátszásait és mar ismert egysíkú megoldásait leszámítva — mindenképpen hatásosan komédiázott. Stázi szerepében Vásári Mónika ugyanúgy elfogadható volt, mint Szirmai Péter Rohnsdorff ezredese. Mira János nagy formátumú, elegáns és eredeti díszleteit külön dicséret illeti, hozzájuk mérve viszont Ek Erzsébet jelmezei szerintünk vagy eredetibbek, vágy „konzervatívabbak" lehettek volna. Mennyire volt, mennyire nem csikorgós kedvében Bodolay, tovább ne firtassuk: ez >a barométer nagyjábanegészében, mindenesetre úgy látszott: imponál. Persze egy szűkítő megjegyzéssel: ez lehet a minimum, s egyben ama bizonyos kályha, ahonnan indulni lehetne. Domonkos László Irodalmi kávéház A szabadtéri baráti köre Mit hoz a jövő a szabadtéri játékokon? Ez a munkacíme, úgymond, a ma esti kávéházi programnak, ahová testületileg vonul fel a játékok- állandó stábja, s néz farkasszemet az érdeklődőkkel. Munkacím tehát, ámbátor véglegesnek is választhattuk, hisz a kérdőjel több szempontból jogos. Részint, mert 1987 a gazdaság éve Magyarországon, sok mindenre választ váró esztendő, minek konzekvenciáival a kultúrának is számolnia kell, fezért hát nem elképzelhetetlen, ha a szabadtéri álmainkra végső soron az anyagi képességek Prokrusztész-ágyában ébredünk. Másrészt pedig azt is tudni szeretnénk, mit" hoz a jelen, az idei nyár. Merthogy máris bővelkedik fordulatokban. Nem várt helyzetek támadtak ugyanis, módosítani kellett a Dóm téri programot, ahol viszont némiképp sikerült széthúzni a terminusokat, s az ajánlatot bővíteni is. A kettő remélhetően ellensúlyozza egymást, a műsorpolitikában legalább. A téren így július 17-én kezdenénk. Rostand klasszikus drámája, a Cyrano de Bergerac menne az első három napon Huszti Péterrel és Moór Mariannal; a Madách Színház előadását Lengyel György ügy ülteti át a dómszinpadra, hogy több pontján vezető szegedi színészekkel erősíti meg a szereposztást. Mint ismeretes, erre az időpontra Shakespeare-t, az Antonius és Kleopátrát terveztük, ugyancsak a Madách Színházzal közösen. HaViem, ember tervez... A címszerepre kiszemelt Almási Éva időközben átszerződött a Vígszínházhoz, a Madách levette a művet őszi menetrendjéről, így vezető színészek mondták le a részvételt. S hiába tudtunk helyükbe jó megoldásokat találni, a másik címszerepre, Antoniusra — mely Koncz Gábor visszalépése miatt üresedett meg — már minden hősies erőfeszítés ellenére sem sikerült kiemelkedő képességű színészt szerződtetni, eligérkeztek máshová. Mrápedig egy eleve megalkuvásokkal terhes produkciónak csak azért sem akartunk nekivágni, mivel a kivitelezés költségei nem éppen olcsónak ígérkeztek. Egyszóval hát: Shakespeare helyett Rostand. Viszont drámát tervezünk még, nem is akármilyet, nem is akárkikkel, a tanácsházi udvarban. A téren pedig a néptáncgálák a Rigoletto és A nyomorultak után szeretnénk elhozni két alkalomra a Margitszigetről Webber Requiemjét meg Tolcsvay Magyar miséjét, melyhez ideális helyszint kinál a Dóm, szcenirozott. látványos előadásban, így az augusztus 22—23-i estékkel zárnánk az idei Játékokat, ami a fogadalmi templom előtt most öt hétig tartana. Ezekről a műsorokról, az újszegedi és a tanácsházi — remélhetően kellemesnek ígérkező — meglepetésekről, no és prsze az elkövetkezendő évekről lesz szó ma este 6 órától a Royal irodalmi kávéházban. Itt alakítjuk meg a Játékok baráti körét: a 150 forintos tagsági igazolvánnyal a nyár valamennyi próbájára, főpróbájára be lehet jutni, gyakorlatilag ezek a kártyák lesznek az allandó belepok. Nikolényi István