Délmagyarország, 1987. április (77. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-28 / 99. szám

Kedd, 1987. április 28. n gyerek készül a jövőre Amióta szegedi pszichiáterek is megkezdték a különféle típusú tévéműsorok hatásának vizsgálatát, elsősorban a gyerekekre, s főként az agresszióhoz mintákat kínáló krimikét, és elolvastam néhány tanulmányukat — harcaim megszaporodtak. A családi tűzfészek leginkább a krimis napokon áll elő. Én azt mondom: nem. ök — mármint gyerekek — azt mondják: de igen, mert a többiek is, és akkor mit csináljunk, amikor az osztály megbeszéli, különben sem vagyunk már dedósok, és: „azt akarod, hogy elmenjek a Pistiékhez videózni?!" Nem, nem akarom, mert bár nem vagyok a videó ellensége, sőt, azt szeretném, ha nemcsak „a Pistiéknek", hanem másoknak, sokaknak is lenne már videójuk, és minél hamarabb megérkezne az idő, amikor mindannyian rájövünk, hogy unjuk az egykaptafát szexfilmben, kommandóban, karatéban, Drakulában .. Am ez az idő még nem jött el, és én nem akarom, hogy a gyerekek „a Pistiéknél" olyasmiket lássanak, amikre éretlenek, életkoruknál fogva nem érthetik, és így meg sem unhatják. Viszont megzavarodnak tőle. Jelenleg tehát az történik, hogy az esti tévézés ügyében folytatott harc k menetele mindig az aznapi, aktuális erőviszonyok függvénye. Ha nem vagyok „annyira fáradt", bírom türelemmel, érvekkel, s a szekrény „dugi könyvei" között „váratlanul" megtalálok valami számukra vonzót — nyertem. Készülhetek a következő csatára. Ha viszont... Nos, akkor nézik. Én is nézem, ugrásra készen, hogy a sűrű kérdésekre meg tudjak felelni, mentve a menthetőt, szépítve a rútat, érthetővé tenni az érthetetlent, a kitalációra fogni, amit csak lehet. Kedvetlenül, mert tudom, olyan ez, mint amikor a farkasmese miatt félelmével küzdő kisgyereknek „bizonyítékot" próbál produkálni a szülője. Nincs itt a farkas, mondja, odaviszi a gyereket, nézzen csak be a szekrény mögé, ugye, hogy nincs ott! Ebből aztán a gyerek rögtön tudja: ott lehetne! És fél. Magyarázhatom: tudjátok, a film úgy készül, hogy valaki kitalál valamit, leírja, elviszi a rendezőnek, az megkéri a színészeket, hogy csináljanak úgy, mintha ... Magyarázom, és látom: nem hiszik. A mozgó kép — mint a mágnes. A televízión nőtt gyerekek napi tévés „betevőjük" nélkül rosszul érzik magukat. És melyik szülőnek van manapság elég ereje, türelme, kitartása, következetessége, befolyása, tekintélye, intelligenciája, ötlete — az esti csatanyerésekhez? Mégiscsak érdemes harcolni — gondoltam, mikor a nagyobbik előállt: jó, jó, nem néz krimit, „felnőtt filmet". Viszont a híradóra, meg A Hétre igényt tart, neki is tudni kell. mi történik a nagyvilágban, ímeg itthon — tette hozzá, s fölszabadultságomnak vége volt. Valóságunk egy az egyben közvetített brutalitásait még csak nem is kozmetikázhatom, nem mondhatom majd, mese ez, gyermek... Mj ez? — kiáltott föl a gyermek éles fejhangon, most vasárnap este. A képen vele egykorú, sötét bőrű, jóképű, göndör fiúk a nyakuknál fogva csirkéket vagdostak a földhöz, majd a szájukhoz kapták a nyakakat, marcangolták, a vadászkutyák sem tesznek ilyet áldozatukkal, a gyerekek arca vérfoltos lett, a csirketollak beleragadtak a vérbe, a kamera elidőzött a képen, mi ez, ordított a gyerekem, ki kéne kapcsolni, villant az agyamba, de tehetetlen voltam, bénult. A riporter megértőn, mármár kedélyesen szavalt, lám, ilyen elszántak ezek a gyerekek; interjúvolt egy kislányt: 13 évesek, készülnek a veszélyre, a támadásokra, „egyszóval a jövőre". A mindennapos készülődést most ünnepélyesen demonstrálják, mert évfordulója van az amerikai támadásnak, melynek gyerekek is áldozatul estek. Mi ez, üvölt a gyerekem, s én sápadtan, szótlanul, tehetetlenül nézem a döbbenetét, a félelmét, a szenvedését. Micsoda jövőre készülnek a mi békénkben a gyerekeink? Miért kell azoknak ott, Líbiában foggal cafatokra szedni az elevent? S mert itt a képük, velük — nekünk? Miért kell ezt (a mi riporterünkkel!) jóváhagyni, már-már helyeselni? A gyerek sikítva kérdez. Magyarázat nincs. A gyerek, készül a jövőre!? Sulyok Erzsébet Rádió1p figyelő Bár lapunk címében sem a hét, sem a 7 nem szerepel, már-már irigyeljük a szellemes rovatneveket, hogy teszem azt hétről hétre, a hét embere meg hetedhét országból. Erre a mintára választjuk meg most, egészen eredeti ötlet gyanánt a hét témáját. Egyébként nem is nagyon kell választani, adja magát, miről hallottunk legtöbbet a rádióban és a televízióban. Helyesebben, mire figyeltünk leginkább. Az elmúlt hétre mindjárt kettő is jutott. Az első: Domingo. Majd egyórás ováció koszorúzta vendégfellépését, az Erkel színházbeli előadást visszhangozták az Üj zenei újságtól a Harminc perc alatt a Föld körül című nemzetközi magazinig. Utóbbi alapján sejthető, ha nekünk örökké emlékezetes, felemele? élmény volt is Placido Domingo makulátlan művészi teljesítménye élőben, az énekesről ugyanez fordítva nehezebben képzelhető, mármint, hogy felejthetetlen állomás volna pályáján fővárosunk. Legfeljebb bemelegítésnek tekinthette, hiszen szintén Radamest „hasítja" majd májusban, az egyiptomi Aida-szuperprodukción. Negyvenezer operabarátot vár Luxorba a szervező, egy utazási ügynökség tulajdonosa. Kizárólag jómódú embereket, hisz a belépők 250 és 550 dollár közt kaphatók, (öszszehasonlításképp: a New York-i Metropolitan legdrágább jegye kerül annyiba, mint a luxori legolcsóbb, ez pedig még Marton Évának is soknak tűnt, mikor férjét csak ennyiért juttathatta volna be saját premierjére. Akárhogy is vesszük — az összeg nagyjából ötvennel szorzandó, hogy forint értéket kapjunk ...) Igaz, a színpadot az ősi főtemplom tövében ácsolják, a háttér a valódi pálmafák szegélyezte még valódibb Nílus — nem ám csak olyan papírmasé, mint egy „mezítlábas" színházban. Az esemény rangját emeli, hogy ott lesz a jordán és a spanyol király, valamint a walesi herceg is. S hogy a vendégeket nyolc szuperszonikus Concorde szállítja majd, szállásuk pedig a folyón ringatózó yachtokon lészen, ezek után senkit sem lep meg. Szóval, felhőtlennek ígérkezik a mulatság. Egyedül a régészek aggódnak: becsléseik szerint a tomboló tömeg ritmikus tapsa, a színpadon menetelő több száz egyiptomi katona dübörgése felér egy földrengéssel. Mindegy, a világraszóló esemény legfontosabb szempontja elsöpri az aggályokat: a turisták bizalmát próbálják helyreállítani, amit az utóbbi évek terrorakciói bizony minden földrengésnél erősebben megingattak. A hét másik témája: Csernobil. Epp esztendeje a szerencsétlenségnek, a hullámok még mindig nem ültek el körülötte. Mint a híradásokból hallottuk, folyamatosan vizsgálják az élelmiszerek sugárszennyeződésének mértékét ma is, még mindig nem hűlt ki teljesen a sérült reaktor. Talán az évforduló az oka, hogy különös történetek kaptak lábra az utóbbi időben, mint például a 13 esztendős Szása esete, aki körül, bárhol tartózkodik, tűz gyullad, látszólag minden ok nélkül. Az Izvesztyija írta: „Csak földöntúli magyarázat lehetséges ..." Vagy egyszerűen az, hogy az emberekben mély nyomot hagyott a tragédia, s fantáziájuk ilyeténképpen dolgozza fel a nyomasztó emlékeket, szorongásaikat. Jó eséllyel pályázik a jövő hét témájául a szegedi operafesztivál. Két, különkülön is órányi adás már bizonyos, hogy foglalkozik a jeles kulturális eseménnyel: szombaton a Színről színre, vasárnap pedig Varga F. István összeállítása. Az előzetes a múlt vasárnapi Gondolatjelben hangzott el, Kutas János, az új, szegedi rádióstúdió riportere töprengett a téma helybeli szakértőivel a vidéki operajátszás helyzetéről, a társulatok együttműködésének lehetőségeiről. S arról: a legutóbbi — 13 évvel ezelőtti — szegedi operafesztivál óta úgyszólván semmi sem változott, legalábbis ami a problémákat illeti. Talán idén ... (Egy megjegyzés, a Gondolat-jel műsorvezetőjéhez: nem lehetne egy magazint csak egyetlenegyszer másképp befejezni, minthogy „a mai műsorba ennyi fért"...?) Varjú Erika Megkezdődött az operafesztivál Papp Gyula, Szeged tanácselnöke nyitotta meg tegnap este a magyar operajátszó színházak negyedik találkozóját a nagyszínházban. Kifejezte örömét, hogy a felújított épületben, méltó keretek között fogadhatja a vendéglátó szegedi társulat a seregszemle résztvevőit; s reményét, hogy a fesztivál segít a figyelem középpontjába állítani operakulturánk értékeit, és hozzájárulhat a műfaj népszerűsítéséhez, az operajátszás helyzetének és új útjainak meghatározásához. Szokolay Sándor Vérnász című operájának előadása, a szegedi társulat produkciója nyitotta tegnap az egyhetes sorozatot — vastapsot kapott. A fesztivál tervezett programja időközben bővült, bár nem előadásokkal. Tegnap délután a Vérnász szerzője bensőséges találkozón vett részt, itt, és a környéken élő volt iskolatársaival beszélgetett; ma délelőtt pedig Oberfrank Géza, a szegedi főzeneigazgató kezdeményezésére a nem budapesti operatársulatok vezetői tartanak megbeszélést arról, miként segíthetnék egymás munkáját — színvonalas művészeti produkciók létrehozása céljából. Ma este a Népszínház társulatáé a színpad (Offenbach: A párizsi élet), holnap, szerdán a Szegeden nagy érdeklődéssel várt győri Carment láthatjuk. A várakozásnak okai vannak. Részint: a színházbarátok, ha meglátják Szegeden Bor Józsefet, vagy Csala Benedeket, még mindig azt mondják, „hazajött". Pedig Bor, a győri színház igazgatója tulajdonképpen csak két évig volt az itteni színház tagja (ám az is igaz, sok nyáron „itthon volt" a szakszervezeti néptánctalálkozók rendezőjeként). Csala Benedek már jóval hosszabb ideig dolgozott a szegedi színházban, Vaszy Viktor irányításával lett karmester. De hát mindez azelőtt volt, hogy ők ott, Győrben, meghonosították az operajátszást. A várakozás — másrészt — azért érthető, mert az ország legfiatalabb operaegyüttesének eddigi legnagyobb, önálló vállalkozásáról van szó, melynek visszhangos sikere volt. A bemutató még „külső segítséggel" zajlott. Gyimesi Kálmán vendégeskedett Győrben, Escamilló szólamát énekelte. A címszereplő akkor is, most is Tas Ildikó, szintén „szegedi", Berdál- és Sinkó-tanítvány, 1970-től 77ig itt énekkari tag, majd szólista, aztán Debrecenben magánénekes, ahonnan a Carmen miatt „csábult" a Kisfaludy Színházhoz, , tavaly. Don Jósé: György fi József, Escamilló: Bede Fazekas Csaba, Micaela: Bellai Eszter. Bizet operáját rendezte: Bor József Jászai-díjas. vezényel: Csala Benedek. S. E. Oktatástechnikai konferencia Az úgynevezett chaos jelenségek — tehát a természeti és társadalmi folyamatok hirtelen, látszólag megmagyarázhatatlan változásai — oktatásának lehetőségeivel és módszereivel foglalkozó nemzetközi tanácskozás kezdődött hétfőn Csopakon. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem és az Országos Oktatástechnikai Központ szervezésében, az UNESCO szakmai támogatásával tartott rendezvény az első ilyen témájú a világon, s rendkívül nagy nemzetközi érdeklődést váltott ki a természettudományokkal foglalkozó kutatók és oktatók körében: 40 ország szakemberei vesznek részt a munkájában. A tanácskozást Lenard Jossen, a Nemzetközi Fizikai Unió oktatási bizottságának elnöke és Marx György akadémikus nyitotta meg. Az új elmélet lényegével, jelentőségével kapcsolatban Marx György akadémikus többek között elmondotta, hogy a chaos jelenséget a meteorológusok fedezték fel. őket gyakran bírálják amiatt, hogy az előrejelzéseik esetenként nem válnak be. Érthető módon új, jobb imódszereket próbáltak, s próbálnak keresni. Mikor a levegő mozgástörvényeinek ilyen célú tanulmányozásába a számítógépet is bekapcsolták, s így olyan rendkívül sok adat matematikai feldolgozására nyilt lehetőségük, mint még soha, akkor egy egészen új jelenségre derült fény. Rá kellett jönniük, hogy kritikus időjárási helyzetekben — például frontok esetében — a légkör egyáltalán nem úgy viselkedik mint azt akár a legképzettebb szakember is gondolná, hanem váratlan változásokat mutat. Ebben az esetben, és később sok más területen is, az bizonyosodott be, hogy ha a természeti, vagy gazdasági rendszerek valamilyen jellemző mennyisége túl nagy mértékben változik, akkor bizonyos esetekben a rendszer visszahat önmagára, ingadozni kezd, és a hagyományos, úgynevezett lineáris módszerekkel gyakorlatilag kiszámíthatatlanná válik. Ilyen jelenség játszódik le például katasztrófák esetén, de hasonló történhetett az élet kialakulásánál is. A jelenség megismerésében a számítógépek hozták a döntő fordulatot és az ebből következő szemlélet változást. Korábban azt tartottuk, egy rendszer mindig olyan irányba megy tovább, amilyen irányba meglökik, illetve kimozdítják. Ez a lineáris elképzelés. Emellett azonban tudomásul kell vennünk, hogy ez nem mindig így történik, hanem léteznek az említett chaos jelenségek is. Ezek háttereit, törvényeit, tárgyalási módjait az utóbbi évtizedben részben már feltárták a tudósok. A számítógépek széles körű elterjedése, használata megteremtette a lehetőségét annak, hogy e korszerű ismeretek most már beépüljenek az oktatásba is. A világ minden tájáról hazánkba érkezett kutatók, tanárok éppen erről, a lehetséges oktatási módszerekről tárgyalnak, vitatkoznak. Szoborsorsok Szoborsorsok címmel láthat tárlatot a közönség a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóházában. A bemutatón másolatok, korabeli metszetek, vázlatok és fotók adnak áttekintést a mai főváros területén 1692 és 1945 között a köztereken felállított képzőművészeti alkotásokról, A tárlat május 24-éig látogatható Mennyi is? Mármint azon évek száma, amelyet a JATE—Olajbányász Bálint Sándor Táncegyüttese számlál. Még most se, amikor összegyűltek, akik valaha is itt táncoltak, szóval még most se sikerült hitelt érdemlően kideríteni mikor alakult az együttes. 35, 37 vagy 40 éve? A múlt hétvégi találkozón, ahol legalább kétszáz volt táncos, zenész gyűlt össze az Auditórium Maximumban, kisebb vita alakult ki a kezdetekről. Több generáció hitte magát alapítónak, de mindig jelentkezett valaki más, hogy az nem lehet, hisz ő imár korábban is itt ropta. Abban maradtunk, hogy dokumentumok híján nem mondunk évszámot, megelégszünk azzal, 'hogy az együttes tisztes felnőttkorú. Az együttes tagjaként nagyon jó volt végigélni ezt a napot, de a krónikásnak •bizony ártott a homály, amely szemét ellepte a régi élmények felidézésekor ... A „Maximban", ahogy ezt magunk között hívjuk nagy paraván várta a régi fényképeket, táncos relikviákat. Meg is telt a fal. Az egyik fotón Lipták Mariék menettánca Greifswald utcáin, a másikon Link Mártáék Turkuban, itt Keveiék kottája, amott embergyűrű, közepén az egyik emlékkönyv. A legtöbben ezt sóhajtják: milyen vékony voltam •.. Nagy a nyüzsgés, zsongás, lassan kialakulnak a csoportok. Ez itt a „hatvanas évek eleje"csoport, ott a „hatvanas évek vége", amott egy későbbi generációé. A mostaniak sürögnek, forognak, képmagnót kezelnek, bemutatják a maguk varrta ruhákat, szervezik a délutáni műsort. Aki kedvet és erőt érez magában máris nekivetkőzhet (-öltözhet) és próbálhatja a rég nem táncolt táncokat, fölidézheti a rég nem énekelt népdalokat. Aztán az ünnepi program: Kocsondi András rektorhelyettes köszöntője után először a legfiatalabbak, a 8— 12 éves kislányok, kisfiúk táncoltak, majd a mai nagycsoport mutatja be repertoárjának legszebb táncait. Öriási ováció fogadott minden számot. Azt hittülk, a hangulatot már nem lehet fokozni, pedig dehogynem! Eztán jöttek a sebtiben fölidézett régi 6zámok: a „közelmúlt" táncosai héjszát, a „félmúlt" időszak tagjai sárközi karikázót, a „nemrégiek" sváb táncot, a „múltkoriak" tardonai karikázót, az 1,iménti ek" mezőségi lakodalmast táncoltak. Torokszorító a boldogság a nézőtéren is, a színpadon is. Lám, rrü kell az örömhöz: néhány levél, egy nagy terem, s ennyi egymást tisztelő szerető ember — közösség! Elnéztem őket, majd' mindegyik családostól volt itt, a feleség is, a férj is táncolt valaha. Ebben az együttesben találkoztak ... Gyerekeik közül néhányan már itt táncolnak. A következő találkozót tán már ők szervezik ... Simoncsics János