Délmagyarország, 1987. április (77. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-25 / 97. szám

68 Csütörtök, 1987. április 23. Most közölt fotóink Rácz Jánosné (Csongrádi sgt. 98.) szíves­ségéből, képeslapgyűjteményéből jutottak el hozzánk. Valatncny­nyi a század első évtizedében készült, ísihert szegcdi utcákról, terekről. Ugye, még ennyi év után is ismerősnek tűnnek a hely­színek? JENEI GYULA Behavaz az idő Látod, már meg sem ismered a régi állomást, pedig gyerekkorodban a világot nyitotta meg neked, s végtelen, fényes sínjein t­hagyta szaladni csikó képzeted, csak mert behavazott a hatalmas idő! Mondd, nem félsz, hogy egyszer saját apád és anyád nem ismer meg, s te sem ismered meg őket, s nem ismered meg kifacsart, boldog barátaidat, ahogy vasárnap délután, békésen isszák söreiket, s már csak néhány elmaradt lány emlékszik halványan rád, s arra, hogy nem is te, de valaki más csapta be őket? DM| magazin KOPASZ MARTA METSZETE Hiányjel ... A teraszon ültem, reggeli verőfényben (előttem a Balaton, hátam mögött: ami elmúlt, meg mindenféle más), sült keszeget falatoztam háromfélét, vörös­szárnyú, dévér-, valamint éva­keszeget — ilyen is van; maga Hermán Ottó nevezte el eképp, bár a halászok csak úgy hívják, hogy szilvaorrú —, fölé meg bort ittam, mely nem boglári, s nem is tihanyi, tehát badacsonyi sem, nem piros és nem fehér, hanem enyhén rózsaszínű, fajtá­ja nincs, nem egyes, de általá­nos, szépséges és jóságos... A pulzáló világegyetem egyre tá­gult, kéken áradt a Balaton, szétfolyt a négy égtáj felé, víz­ben álltak az „elit"-negyed diszkrét palotái. A Nap kelt, nem rezzent, lángban állt a nyárfák csúcsa, harmattá vált a dér a füvön. Ajtaja-ablaka kitárva a háznak, hosszú volt a tél és kafkai, elhasználta a levegő ön­magát októbertől áprilisig. Pók­nak hálója feszül, közepén ül a pók, igét mormol a rontás ellen, mely sajátja. Fények járnak a házban, átitatják a levegőt, mint szalonnát az olcsó fűszerek; il­lan a pára, a hideg csökken, nő a meleg. Hámlik a penész a fal­ról, vízfoltok tűnnek, eltakarod­nak az ászkák, a hely szelleme küszöb alá búj, nincs már szi­várvány a fürdőszobában, a fény száraz és fehér. Zsályaillat a légben, befalaztak egy csokrot a kőmívesek egykor, csoda-é hát, ha időnként könny csorran a falból, szempillafesték és női zo­kogás? Szép ez a reggel. Sehol egy ember, gépely sem zúg, hétköz­nek napja van, tavaszi csend. Kihalt még az „elif'-negyed, ilyenkor, tavaszon. A szomszéd ugyan, Varánusz bácsi, itt járt tegnap délután, de amint meg­látta a vízfoltokat a tűzfalon, összecsapta a kezét, be a kocsi­ajtót (Opel, a forrás: ZIMMER FREI) s vissza a pesti lakótér­be. Hát kell ennél több? A táj pannón, kelta korsók a szántás­ban. bennük aranypénz és a népvándorlás. Kún-magyar a he­lyi lakosság, szentkori, pásztori. Dereglye és gőzhajó, gróf Szé­chenyi, ménes Szántódpusztán, Lovakrul. Nyelvújítás, Himfy, háza Szegedy Rózának. Niklai remete, görög szegénység, Dani uraság. Eötvös Károly, a joviá­lis, Túl-a-Duna, köd a jégen. Cholnoky, és Lóczy Lajos, víz­és talajminták. Garda, azaz kardkeszeg, kék mezőben hal­pusztulás, üres víz és teli háló, hej halászok, halászok. Siófok: ősfenyves, Vashegy: hínaras. Tő­zegláp, lidérc, vizenyős rétek, hasznosító a Háború és Béke Tsz. Időjárás és vízállás, mag hó alatt, „mert különben betakar­lak. mint magot a hó". Füred, nyárfák, motoros fűrész, Fonyód, szépség és halott királynő. Cas­tello, Keszthely, Festetics Ta­sziló, a mogorva. Végül Boglár: a szemhatár, s a végtelen nagy, kékséges víz. Mi kell még? Völgy mélyén hegytető, víznek rohant kecskék körme. Szavak és -szerkezetek, foné- és morfémák. (— Mintha könyvből olvasnád, úgy beszélsz — mondta Éva Mari, a copfos, „Igen", gondoltam, „hiszen ha­zudok".) Ördög, falra festve, sa­ját alkotás, a fölhasznált anya­gok: két tégely falfesték, tíz üveg „Holló" tus, fél fényév holdsugár, Krizsafán fia Gvörgy látomásai. Kénkőszag, salétrom, dörgés és '••¡'lámlás. Eső után köpönyeg. Filmszakadás, földin­dulás, oka a beszivás, cél: a ki­józanodás, tehát vízimentős, kl vízbe fúlt. Föld körül keringő napsugár, a végtelenbe küldött sürgöny, a felhők közt pedig riadtan gágogó angyalok. * .. • Ültem tehát a verőfényben, gondolkodva, hogyan jutottam, hogyan juthattam e mélypontra. (Ultraparadox fázis, lásd Az em­beri test c. munkát, I—II. kötet, 1—1274. p.) A válasz pedig... Ha beszéltek hozzám (nekem), nem figyeltem, saiát feleletem­mel voltam elfoglalva. Idős és tapasztalt emberek igazságai mentek egyik fülemen be, s mindkettőn ki, pl.: nagy ember leszek, nagy író, mint Fekete István. Hevesi és R. Brautigan. Állandóan kételkedtem, még sa­ját halhatatlanságomban sem hittem. Gyanakvó voltam, nem és bevásárlás bíztam a hazugokban, a hipokrl­tát kigúnyoltam, saját eszközé­vel győztem a demagóg fölött. Ha azt mondták: jobb ma egy túzok, mint holnap egy veréb, csak nevettem, holott nincs a földön ennél nagyobb igazság. Nem olvastam el a fal (irkál­mányt (HŰJE AKI ELOLVAS­SA), tehát több fontos esemény­ről nem tájékozódtam. Meglehe­tősen sűrűn jártam a Harapós Kutyába, ami által kidobtam egy csomó pénzt az ablakon, íráskészségemet meg elittam. Egyébként is pusztuló agysejt­jeim számát mesterségesen gyé­rítettem, egyenként cserkésztem be, lesből puffantottam le őket. Magányos voltam, az embereket elkerültem. Sok zenét hallgat­tam, hazudtam is néha tőle. Sportolás és mozgás helyett ol­vastam és gondolkodtam: a leg­nagyobb hibát, igen ezzel követ­tem el. Mi lesz velem, ha kitör a háború? Még egy tisztességes pofont sem tudok adni. (Gyere­keimet, ha lesznek, a könyvektől el fogom tiltani, lezavarom őket a térre, s ha verik őket a na­gyobbak, elnézek a messzeségbe. Bátrak legyenek nekem, máso­kat túlélők, ne pedig majmok.) S a legnagyobb hibám: ki va­gyok választva, igen, meg va­gyok jelölve arra, hogy én ad­jam vissza az emberek hitét és életkedvét, ha elment nekik; erőt öntsek a gyávába, ki meg­könnyebbülten észleli, éledő ag­resszivitással; lám-lám, hát nem­csak^ő... Próféta vagyok, tán a megváltó is, azt pedig foga­dom, anyám életére esküszöm: harcolni fogok a prófétaság el­len, mint ama Jónás, az ötödik. Belőlem nem csinálnak bolon­dot. A sámánjelölt is tiltakozik, ha eljönnek érte amazok, hogy megtalálják fölös számú csont­ját. Ellenáll minden erejével, görcs feszíti, szétszakad: hol a bal kezét kell visszahozni a fa­tetőről, hol a jobb lábát a hete­dik határból. Ellenállok én is, nem leszek igásló. Hiába van te­nyeremen a szeretet vonala: a hiányjel. * Ide jutottam hát: ülök a fény­ben, a tornác teraszán, három­féle halat eszem (termékeit az éji horgászatnak), s bort iszom, ml rózsaszín. Előttem Balaton, a kék. hátam megett mindaz, s a házfal, napsütötte. Ha embert látok, szemet hunyok. Vagy fél­renézek. És eszembe jut még egy ok, egy Igen fontos ok, mi ki­maradt a fölsorolásból, ez pedig a kíváncsiság (szinonima: gyors öregedés). Nagyon érdekelt pl. az élet A magamé, s kiket isme­rek. És megtudtam, hogy semmi­ben sem különbözik az általá­nos-hivatalos meghatározástól: (az élet) „az anyag mozgásának magasabb rendű, az élőlényekre jellemző formája. Ellentéte a ha­lál". Illetve Engels szerint „a fe­hérjesejtek létezési módja, egy­fajta mozgás, melynek során mindenki elmehet oda, ahonnét előjött". Érdekeltek a nők is; ér­deklődésem kielégítése következ­tében rájöttem, hogy minden nÖ az, akivé hagyja magát tenni a férfiak által. Érdekelt továbbá a pokol, megjártam, mint Or­pheusz, Oien lovag, Ludovicus Franrus, s kiderült, semmiben sem különbözik a régiek leírásá­tól: rézüst fortyog, vigyorog az ördög, a kacaj sátáni, fehér a liliom. A boszorkányok is érdet­keltek volna, de ők nincsenek... Végül pedig a tőlem idegen, ve­szélyes. sodró ifjúság, így hát megtudtam: nem más. mint az eljövendő derűs, nyugodt, emlé­kező öregség. ... Ekkor aztán kiakadtam, mint sok minden, „tán csak nem leállt a gépezet?", kérdezte Pat­tai. csoporttársam a felsőokta­tásban, ill. törzsvendég a Ha­rapós Kutyában, „de", mondtam, nem néztem senkire s elhagytam az említett helyiséget. Másnap vonatra ültem, irány a Balaton, azaz Boglár és a szemhatár, „elif'-negyed, ilyen utca, olyan szám, tornác a teraszon, műút­hoz, vízhez, a kezdethez s a vég­hez közel. ... így volt. A kötelező bevásárlás (tej, ke­nyér, valami felvágott) eképp zajlott le: az eladónő különféle hentesáruk, rúd szalámik, olda­lasok, füstölt sonkák, liptói tú­ró, franciasaláta, lyukacsos én köményes sajtok között állt, s nem más volt, mint... „Igen, ez ugyanaz a lány, ki­vel tavaly nyáron a Hullám bár, meg egy TOLNI feliratú aitó mögött (...), csakhogy azóta meghízott" «— Szelve kéri? — kérdezte a lány (a húsz deka felvágottra gondolt), szeme fáradt, gyűrű az ujján, feje bekötve (nyilván ...) — Nem — feleltem —, egész­ben kérem. * „Alighanem", mondtam ma­gamnak, tömött szatyorral bal­lagtam a ház felé (-ba), „aligha­nem mindent ezzel kellett volna kezdeni". FARKAS CSABA

Next

/
Thumbnails
Contents