Délmagyarország, 1987. április (77. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-25 / 97. szám

68 Csütörtök, 1987. április 23. Most közölt fotóink Rácz Jánosné (Csongrádi sgt. 98.) szívességéből, képeslapgyűjteményéből jutottak el hozzánk. Valatncnynyi a század első évtizedében készült, ísihert szegcdi utcákról, terekről. Ugye, még ennyi év után is ismerősnek tűnnek a helyszínek? JENEI GYULA Behavaz az idő Látod, már meg sem ismered a régi állomást, pedig gyerekkorodban a világot nyitotta meg neked, s végtelen, fényes sínjein thagyta szaladni csikó képzeted, csak mert behavazott a hatalmas idő! Mondd, nem félsz, hogy egyszer saját apád és anyád nem ismer meg, s te sem ismered meg őket, s nem ismered meg kifacsart, boldog barátaidat, ahogy vasárnap délután, békésen isszák söreiket, s már csak néhány elmaradt lány emlékszik halványan rád, s arra, hogy nem is te, de valaki más csapta be őket? DM| magazin KOPASZ MARTA METSZETE Hiányjel ... A teraszon ültem, reggeli verőfényben (előttem a Balaton, hátam mögött: ami elmúlt, meg mindenféle más), sült keszeget falatoztam háromfélét, vörösszárnyú, dévér-, valamint évakeszeget — ilyen is van; maga Hermán Ottó nevezte el eképp, bár a halászok csak úgy hívják, hogy szilvaorrú —, fölé meg bort ittam, mely nem boglári, s nem is tihanyi, tehát badacsonyi sem, nem piros és nem fehér, hanem enyhén rózsaszínű, fajtája nincs, nem egyes, de általános, szépséges és jóságos... A pulzáló világegyetem egyre tágult, kéken áradt a Balaton, szétfolyt a négy égtáj felé, vízben álltak az „elit"-negyed diszkrét palotái. A Nap kelt, nem rezzent, lángban állt a nyárfák csúcsa, harmattá vált a dér a füvön. Ajtaja-ablaka kitárva a háznak, hosszú volt a tél és kafkai, elhasználta a levegő önmagát októbertől áprilisig. Póknak hálója feszül, közepén ül a pók, igét mormol a rontás ellen, mely sajátja. Fények járnak a házban, átitatják a levegőt, mint szalonnát az olcsó fűszerek; illan a pára, a hideg csökken, nő a meleg. Hámlik a penész a falról, vízfoltok tűnnek, eltakarodnak az ászkák, a hely szelleme küszöb alá búj, nincs már szivárvány a fürdőszobában, a fény száraz és fehér. Zsályaillat a légben, befalaztak egy csokrot a kőmívesek egykor, csoda-é hát, ha időnként könny csorran a falból, szempillafesték és női zokogás? Szép ez a reggel. Sehol egy ember, gépely sem zúg, hétköznek napja van, tavaszi csend. Kihalt még az „elif'-negyed, ilyenkor, tavaszon. A szomszéd ugyan, Varánusz bácsi, itt járt tegnap délután, de amint meglátta a vízfoltokat a tűzfalon, összecsapta a kezét, be a kocsiajtót (Opel, a forrás: ZIMMER FREI) s vissza a pesti lakótérbe. Hát kell ennél több? A táj pannón, kelta korsók a szántásban. bennük aranypénz és a népvándorlás. Kún-magyar a helyi lakosság, szentkori, pásztori. Dereglye és gőzhajó, gróf Széchenyi, ménes Szántódpusztán, Lovakrul. Nyelvújítás, Himfy, háza Szegedy Rózának. Niklai remete, görög szegénység, Dani uraság. Eötvös Károly, a joviális, Túl-a-Duna, köd a jégen. Cholnoky, és Lóczy Lajos, vízés talajminták. Garda, azaz kardkeszeg, kék mezőben halpusztulás, üres víz és teli háló, hej halászok, halászok. Siófok: ősfenyves, Vashegy: hínaras. Tőzegláp, lidérc, vizenyős rétek, hasznosító a Háború és Béke Tsz. Időjárás és vízállás, mag hó alatt, „mert különben betakarlak. mint magot a hó". Füred, nyárfák, motoros fűrész, Fonyód, szépség és halott királynő. Castello, Keszthely, Festetics Tasziló, a mogorva. Végül Boglár: a szemhatár, s a végtelen nagy, kékséges víz. Mi kell még? Völgy mélyén hegytető, víznek rohant kecskék körme. Szavak és -szerkezetek, foné- és morfémák. (— Mintha könyvből olvasnád, úgy beszélsz — mondta Éva Mari, a copfos, „Igen", gondoltam, „hiszen hazudok".) Ördög, falra festve, saját alkotás, a fölhasznált anyagok: két tégely falfesték, tíz üveg „Holló" tus, fél fényév holdsugár, Krizsafán fia Gvörgy látomásai. Kénkőszag, salétrom, dörgés és '••¡'lámlás. Eső után köpönyeg. Filmszakadás, földindulás, oka a beszivás, cél: a kijózanodás, tehát vízimentős, kl vízbe fúlt. Föld körül keringő napsugár, a végtelenbe küldött sürgöny, a felhők közt pedig riadtan gágogó angyalok. * .. • Ültem tehát a verőfényben, gondolkodva, hogyan jutottam, hogyan juthattam e mélypontra. (Ultraparadox fázis, lásd Az emberi test c. munkát, I—II. kötet, 1—1274. p.) A válasz pedig... Ha beszéltek hozzám (nekem), nem figyeltem, saiát feleletemmel voltam elfoglalva. Idős és tapasztalt emberek igazságai mentek egyik fülemen be, s mindkettőn ki, pl.: nagy ember leszek, nagy író, mint Fekete István. Hevesi és R. Brautigan. Állandóan kételkedtem, még saját halhatatlanságomban sem hittem. Gyanakvó voltam, nem és bevásárlás bíztam a hazugokban, a hipokrltát kigúnyoltam, saját eszközével győztem a demagóg fölött. Ha azt mondták: jobb ma egy túzok, mint holnap egy veréb, csak nevettem, holott nincs a földön ennél nagyobb igazság. Nem olvastam el a fal (irkálmányt (HŰJE AKI ELOLVASSA), tehát több fontos eseményről nem tájékozódtam. Meglehetősen sűrűn jártam a Harapós Kutyába, ami által kidobtam egy csomó pénzt az ablakon, íráskészségemet meg elittam. Egyébként is pusztuló agysejtjeim számát mesterségesen gyérítettem, egyenként cserkésztem be, lesből puffantottam le őket. Magányos voltam, az embereket elkerültem. Sok zenét hallgattam, hazudtam is néha tőle. Sportolás és mozgás helyett olvastam és gondolkodtam: a legnagyobb hibát, igen ezzel követtem el. Mi lesz velem, ha kitör a háború? Még egy tisztességes pofont sem tudok adni. (Gyerekeimet, ha lesznek, a könyvektől el fogom tiltani, lezavarom őket a térre, s ha verik őket a nagyobbak, elnézek a messzeségbe. Bátrak legyenek nekem, másokat túlélők, ne pedig majmok.) S a legnagyobb hibám: ki vagyok választva, igen, meg vagyok jelölve arra, hogy én adjam vissza az emberek hitét és életkedvét, ha elment nekik; erőt öntsek a gyávába, ki megkönnyebbülten észleli, éledő agresszivitással; lám-lám, hát nemcsak^ő... Próféta vagyok, tán a megváltó is, azt pedig fogadom, anyám életére esküszöm: harcolni fogok a prófétaság ellen, mint ama Jónás, az ötödik. Belőlem nem csinálnak bolondot. A sámánjelölt is tiltakozik, ha eljönnek érte amazok, hogy megtalálják fölös számú csontját. Ellenáll minden erejével, görcs feszíti, szétszakad: hol a bal kezét kell visszahozni a fatetőről, hol a jobb lábát a hetedik határból. Ellenállok én is, nem leszek igásló. Hiába van tenyeremen a szeretet vonala: a hiányjel. * Ide jutottam hát: ülök a fényben, a tornác teraszán, háromféle halat eszem (termékeit az éji horgászatnak), s bort iszom, ml rózsaszín. Előttem Balaton, a kék. hátam megett mindaz, s a házfal, napsütötte. Ha embert látok, szemet hunyok. Vagy félrenézek. És eszembe jut még egy ok, egy Igen fontos ok, mi kimaradt a fölsorolásból, ez pedig a kíváncsiság (szinonima: gyors öregedés). Nagyon érdekelt pl. az élet A magamé, s kiket ismerek. És megtudtam, hogy semmiben sem különbözik az általános-hivatalos meghatározástól: (az élet) „az anyag mozgásának magasabb rendű, az élőlényekre jellemző formája. Ellentéte a halál". Illetve Engels szerint „a fehérjesejtek létezési módja, egyfajta mozgás, melynek során mindenki elmehet oda, ahonnét előjött". Érdekeltek a nők is; érdeklődésem kielégítése következtében rájöttem, hogy minden nÖ az, akivé hagyja magát tenni a férfiak által. Érdekelt továbbá a pokol, megjártam, mint Orpheusz, Oien lovag, Ludovicus Franrus, s kiderült, semmiben sem különbözik a régiek leírásától: rézüst fortyog, vigyorog az ördög, a kacaj sátáni, fehér a liliom. A boszorkányok is érdetkeltek volna, de ők nincsenek... Végül pedig a tőlem idegen, veszélyes. sodró ifjúság, így hát megtudtam: nem más. mint az eljövendő derűs, nyugodt, emlékező öregség. ... Ekkor aztán kiakadtam, mint sok minden, „tán csak nem leállt a gépezet?", kérdezte Pattai. csoporttársam a felsőoktatásban, ill. törzsvendég a Harapós Kutyában, „de", mondtam, nem néztem senkire s elhagytam az említett helyiséget. Másnap vonatra ültem, irány a Balaton, azaz Boglár és a szemhatár, „elif'-negyed, ilyen utca, olyan szám, tornác a teraszon, műúthoz, vízhez, a kezdethez s a véghez közel. ... így volt. A kötelező bevásárlás (tej, kenyér, valami felvágott) eképp zajlott le: az eladónő különféle hentesáruk, rúd szalámik, oldalasok, füstölt sonkák, liptói túró, franciasaláta, lyukacsos én köményes sajtok között állt, s nem más volt, mint... „Igen, ez ugyanaz a lány, kivel tavaly nyáron a Hullám bár, meg egy TOLNI feliratú aitó mögött (...), csakhogy azóta meghízott" «— Szelve kéri? — kérdezte a lány (a húsz deka felvágottra gondolt), szeme fáradt, gyűrű az ujján, feje bekötve (nyilván ...) — Nem — feleltem —, egészben kérem. * „Alighanem", mondtam magamnak, tömött szatyorral ballagtam a ház felé (-ba), „alighanem mindent ezzel kellett volna kezdeni". FARKAS CSABA