Délmagyarország, 1987. március (77. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-13 / 61. szám

12 Péntek, 1987. március 13. DM Röviden Három boci ... Megkezdődött a főiskolai őszi szünet. Hajnalban csukázni ment Krizsafán a téli kikötőbe. Szél, sár, hideg, eső, meg minden. Csuka nem jött, viszont jött helyette három süllő, „hejhó, ez aztán az igazi!" örvendezett Krizsafán, hiszen a csuka meg a süllők között csupán annyi a hasonlóság és a különbség, mint a grafit és a gyémánt között: ragadozó hal mindkettő, azaz elemi szén, az értékük viszont... De le­gyünk reálisak: a halászati szaküz­letben egy kilós csuka ötven forint, a süllő pedig kettőszáz... És egyéb­ként is. A csuka túl durva hal, túl rámenős, Krizsafán ízlésének nem megfelelő. Meg nagyon cifra. Van benne zöld, kék, piros és sárga, olyan, mint egy félméteres díszhal; a süllő viszont gyöngyházfényű, enyhén harántsávos, homályos hal, mint saját lénye; ragadozó-voltát titkolja. A csuka megél mindenütt, a legapróbb pocsolyában, az íze is olyan ... Kétszer két négyzetméte­res kubikgödrökben néha akkora csukák élnek (miből? a levegőből tán, vagy a vízre inni járó állatok­ból?), mint egy krokodil, a süllő viszont a tiszta, mély, hideg vizet szereti, ahová fény alig hatol be, viszont sok a vízben oldott oxi­gén ... A csuka nyálkás, síkos, a süllő pedig — mint a sügérfélék általában — szinte száraz tapintá­sú, érdes, mint a kovakő, szúrós, mint a tengeri sün... Húsa viszont szálkátlan, míg a csukáé csupa szál­Horgászat ka. Egyik kívül szúr, a másik be­lül; a villamos igy sárga, a temp­lomtorony úgy magas... (Gondolta mindezt Krizsafán, miközben továb­bi süllőkre várt a zuhogó esőben.) A három süllő madzagra fűzve le­begett előtte a vízben, meg' is bá­multák az arra járó sporik, kesze­gezők, azaz kispályások szegé­nyek ... Egyiknek azonban szeren­cséje volt, de még mekkora: busa akadt horgára, békés planktonevő, megnő akár harminckilósra is ... Ez, szerencsére csak félkilós lehe­tett, ki tudta venni a horgász a vé­kony zsinórral, gyönge szerelékkel. Több süllő azonban nem jött, csak helyettük egy tízcentis sügér; a csalihal, amire kapott, alig volt ki­sebb nála, „na, ebből mára elég", gondolta Krizsafán, és nagy büszkén elindult a három süllővel hazafelé. ... A napnak azonban még ko­rántsincs vége, hiszen déli tizenkét há van mindössze, a sietség káros az egészségre, van idő a nézelődés­re... Az idő egyre hidegebb, fúj, fúj a szél, a horgászok már eltűn­tek a különféle meleg szobák és ebédek irányába, csupán egy kisfiú pecázik a kikötő sarkában, az isko­lát nagy ívben elkerülve. Fázik, to­porog a parton, jobban tenné, ha szedelőzködne már; de még egy utolsó bedobás, aztán még egy, az­tán még harminc-egynéhány... Is­meri ezt Krizsafán, egy méter húsz centis, ötödikes korából. Aztán hir­telen megmoccan a víz, a kikötő vize, akárha búvárhajó mozogna, benne, óriási harcsa bukkan föl, úszik a víz színe alatt, hossza több a két méternél, a háromnál... Kör­bejárja a kikötőt, látja a mozgást a sarokban, a kisfiú javában ügykö­dik horgászbotjával, a harcsa kivá­gódik: mellé fél testével a partra, feje: mint a traktor kereke, szeme vaksi, találomra kapkod a kisfiú fe­lé, az moccanni meg sem bír, fe­hér, mint a meszelt fal, utolsót kaf­fant a harcsa, visszacsúszik lassan a vízbe. Elcsendesedik az öböl, a kisfiú szemében — nyilván — iszo­nyat, ott áll és remeg |a parton, el nem mozdulva... „És most a könyvtár, a szolid So­mogyi", gondolja Krizsafán, meg azt, hogy ez hihetetlen, rémfilmek­be sem való, tanú meg csak: egy: a Magasságos... Egy bizonyos: ez a kisfiú soha, soha ide le nem jön többé, eminens lesz, jó tanuló, örül, hogy járhat, igen, járhat! iskolá­ba... Krizsafán annyira belebetege­dett az őszi szünet első napjába, hogy a többit otthonában töltötte, önmagát meg nyugtatókkal; és so­ká, nagyon soká tartott, míg ezt a harcsát, melynek feje akkora volt, mint a iraktorkerék, el tudta tenl­ni emlékbe. Farkas Csaba Ritkaságszámba menő hármas iker borjak születtek az Aszári Aranykalász Mgtsz-ben AKTI VAÜ LÉS Vas János, a KPVDSZ fő­titkára tegnap Szegedre ér­kezett. Délelőtt Szabó Sán­dor. a megyei pártbizottság első titkára fogadta, délutón pedig az szmt-székházban aktívaülésre került sor, me­lyen a főtitkár aktuális szakszervezeti feladatokról beszélt. NÉPRONT­TANACSKOZAS A Hazafias Népfront Sze­ged Városi Bizottsága mel­lett működő béke- és barát­sági bizottság tegnap, csü­törtökön ülésezett. A tanács­kozáson Altorjai István egyetemi tanár, az Országos Béketanács tagja tartott él­ménybeszámolót a XI. béke­konferenciáról, majd Szend­rei János, a bizottság elnöke ismertette az idei év mun­katervét, valamint a béke- és barátsági hónap programja­vaslatát. NVÍRI PROFESSZOR KÖSZÖNTÉSE A Magyar Nyelvtudomá­nyi Társaság szegedi cso­portja fölolvasóülést rende­zett tegnap délután az egye­tem épületében a nyolcvan­éves professzor. Nyíri Antal tiszteletére. Károly Sándor tanszékvezető egyetemi ta­nár köszöntötte kedves sza­vakkal az ünnepeltet, majd Velcsov Mártonné docens, Szabó József docens, Bra­tinka József adjunktus és Galgóczi László főiskolai adiunktus olvasta föl dolgo­zatát. A színvonalas előadá­sok után hajdani tanszéke dolgozói, egykori munkatár­sai és tanítványai köszön­tötték föl a nagyszerű tu­dóst. DIAKSIKER Kollár Andrea, a Tömör­kény István gimnázium ne­gyedikes tanulója az orszá­gos olasz nyelvi versenyen 1 hónapos olaszországi ösztön­dijat nyert, valamint beju­tott az országos középisko­lai tanulmányi verseny dön­tőjébe. A gimnazista felké­szítő tanára Kamarás Gá­borné. TILOS PARKOLNI A forradalmi ifjúsági na­pok rendezvénysorozata mi­att ma, pénteken délután 5 órától vasárnap délután 3 óráig tilos parkolni a Klau­zál tér Kossuth-szobor felő­li oldalán. Holnap, szomba­ton délután 5 órától, vasár­nap délután 3 óráig gépko­csival egyáltalán nem lehet behajtani a Klauzál térre. Vasárnap, március 15-én for­galomelterelésre kell számí­tani negyed 10-től 10 óráig a/. Aradi vértanúk terén és a csatlakozó íitcákban. vala­mint a Dóm tér déli oldalán a Somogyi utcától a Rerrich Béla térig LÁTOGATÁS Fehér Béla a munkásőrség országos parancsnokának helyettese Csongrád megyé­be látogatott csütörtökön. Fogadta őt Szabó Sán­dor, a megyei pártbizottság első titkára. Ezt követően Koczkás Ferenc, a munkás­őrség Csongrád megyei pa­rancsnoka tájékoztatta az 1987. évi feladatok teljesíté­sének megkezdéséről, az ez­zel kapcsolatos tapasztala­tokról és az állományépítő munkáról. VF.RS­ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY 'Ma és holnap két helyszí­nen rendezi a Csongrád Me­gyei Művelődési Központ az Országos Illyés Gyula Vers­és Prózamondó Versenyt. Ma, pénteken 15 órakor a szentesi Horváth Mihály Gimnázium, holnap, szom­baton 10 órakor a szegedi November 7. Művelődési Ház ad otthont a versenynek. ROCKKLCB * A November 7. Művelődé­si Ház és a Horizont együt­tes rockklubot szervez, amelynek keretében fellépé­si lehetőséget kívánnak biz­tosítani amatőr zenekarok­nak. Jelentkezni a művelő­dési házban lehet a zenei stílus és a fellépési idő pon­tos megjelölésével. Első al­kalommal, március végén a Horizont együttes mutatko­zik be. TINI TANYA A fenti címmel lesz ren­dezvénysorozat a mai na­pon az ifjúsági házban: dél­után 5-től az Aranyoskám című amerikai filmet vetí­tik, este fél 7-től A magyar Cousteau címmel Pásztor Ferenc tart vetítéssel egybe­kötött előadást a tenger vi­lágáról, s ugyanebben az időpontban Elekes Mihály pszichológus vezetésével ön­ismereti játékok is várják az érdeklődőket. Este 7 óra­kor a Széchenyi gimnázium színjátszói adják elő A can­terbury kísértet című dara­bot, fél 9-kor pedig Voga János és Turnovszky Tamás Sztárok '86 című műsora zárja a Tini tanya program­sorozatát. REKONSTRUKCIÓ Nagyszabású rekonstruk­ciós program előkészületei kezdődtek Vácott, a Cement­és Mészművekben. Az össze­sen négy és fél milliárd fo­rintos felújításban részt ve­vő vállalatok számára most jelölik ki a felvonulási terü­letet, ahová majd az anyag­telepet, barakkokat helyezik el. A rekonstrukció során a gyárban megépül az ország leghosszabb forgókemencé­je, amely a jelenlegi elavult három kemencét váltja fel, továbbá energiatakarékos gyártósorral, klinkerüzem­mel bővül a cementgyár Hegélénkül a szél Várható időjárás az or­szág területén ma estig: Időnként erősen felhős lesz az ég, és néhány helyen hó­szállingózás is várható. Napközben többfelé meg­élénkül az északi szél. A hőmérséklet reggel —8, —13 fokig csökken, nappal pedig plusz 2, —3 fokig emelkedik. A lottó nyerőszámai: 39, 46, 49, 59, 72 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint csütörtökön, a 11. játékhéten Budapesten, a televízióban megtartott lot­tósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 39, 46, 49, 59, 72 NÉPMŰVÉSZETI SZAKKOR A megyei tanács művelő­dési központjában a megyei népművészeti szakkörök ve­zetőinek tartanak értekezle­tet holnap, szombaton reg­gel 9-től. Előkészítik a szak­körvezetők nyári, bentlaká­sos továbbképzéseit, szak­mai kirándulásaikat, a me­gyei népművészeti kiállítást, valamint a Népművészet Egyesület közeljövőben tar­tandó közgyűlését. VIDEOFILMEK A VOLÁN-KLUBBAN Ma, pénteken este 8 órai kezdettel A csendőr és a földönkívüliek, holnap, szombaton ugyanebben az időpontban a Kalandorok cí­mű francia filmeket vetítik videón a Juhász Gyula Mű­velődési Központban levő Tisza Volán-klubban. Ugyanitt holnapután, vasár­nap este 8-tól a Sípoló macs­kakő című magyar filmet te­kinthetik meg az érdeklő­dők. Hirelitújdonságok Naptár Hétfőn reggel meg­kérdezi a« igazgató: — Mi van A hétre fel­írva a naptáramba? A szolgálatkész titkár nő válaszol: — Hétfő, kedd, szer­da... KISIKLOTT NÉGY TEHERKOCSI Csütörtökön délelőtt, Mu­rony és Békéscsaba között eddig ismeretlen ok miatt kisiklott egy tehervonat négy, üresen közlekedő ko­csija. A kisiklott kocsik fel­borultak, és elzárták a nem­zetközi forgalmat is lebo­nyolító pályát. A forgalmat — Mezőberény és Békés­csaba, illetve Murony és Bé­késcsaba között — a Körös Volán Vállalat autóbuszai bonyolították le. Délután há­romnegyed háromra a hon­védség segítségével sikerült eltávolítani a kisiklott te­hervagonokat, és úgy hely­reállítani a sérült vasúti pá­lyaszakaszt, hogy megindul­hatott rajta a forgalom. Megkezdődött a gyorsfa­gyasztott kenyér kísérleti gyártása a Magyar Hűtő­ipari Vállalat dunakeszi gyárában, ahol az Észak­Pest Megyei Sütőipari Vál­lalat helyi üzemében sütött speciális kenyér hűtve tar­tósítására vállalkoztak. Az új, szükség szerint több hé­tig is eltartható terméket várhatóan májusban hozzák forgalomba. Idén jelentkeznek először fagyasztott zöldségsaláták­kal; ezeket egyebek mellett fejes káposztából, paradi­csompaprikából, sárgarépá­ból, hagymából, kelkáposztá­ból stb. készítik. Más, az egészséges táplálkozást szol­gáló különféle termékek, így a gyümölcsfélék forga­lomba hozatalával is bőví­tik a választékot. A habo­sított gyümölcsléterméket a fogyasztók megkedvelték, ezért a laboratóriumban több új változat előkészítésén dolgoztak. Az idén megje­lenik a gesztenyével, őszi­barackkal, ribizkével és sár­gabarackkal ízesített mély­hűtött gyümölcskrém. A mi­relit krémek természetes gyümölcstartalma 35-40 szá­zalék között van, és így nem csupán kedvelt cseme­gének számítanak, hanem vitamindúsak is. Az idén húsos ételek újabb változataival jelent­kezik a hűtőipar. Az egy­tálételnek számító béléseket többféle — húsos, sajtos, zöldséges, gombás töltelé­kekkel — hozzák forgalom­ba. SZlNHAZBUSZ A Mikroszkóp Színpad Vesszük a lapot című sajtó­kabaréjára indul színház­busz március 26-án, csü­törtökön délután 3 órakor Érdeklődni és jelentkezni az ifjúsági házban lehet. Forgalomkorlátozás Hegbetegedés vaddisznó­kolbásztól Csütörtök reggelig 26 be­teget szállítottak a miskol­ci és a kazincbarcikai kór­házba trichinellózis fertőzés okozta megbetegedéssel, egy beteget pedig a budapesti László kórházban ápolnak. A megbetegedés forrása — amint a Borsod Megyei Kö­jál laboratóriumában meg­állapították — a páciensek által fogyasztott füstölt vaddisznókolbász. A baj úgy kezdődött, hogy február elején Molnár Gá­bor szendrői vadász egy le­lőtt vaddisznót talált por­tyája közben. Ezt hazavitte, majd szalonna és más ada­lékok hozzáadásával — An­tal Béla szendrői lakossal közösen — a vaddisznóhús­ból mintegy 30 kiló kol­bászt készítettek, s felfüstöl­ték az oldalast, a csülköt. A kolbászból több ismerősük­nek adtak kóstolót. A vad­hús azonban trichinellával fertőzött volt. E parazita okozta megbetegedés hatá­sa néhány napi, esetleg heti lappangás után érzékelhető hasmenés, arcödéma és ki­Ütések formájában. A szendrői körzeti orvos az első betegen március 5­én észlelte a fertőzés jeleit, s a pacienst a kazincbarci­kai kórházba utalta. Azóta újabb huszonöt ember ke­rült oda, és a miskolci Semmelweis kórházba. Amint az egészségügyi szer­vek felderítették: a kol­bászból 40-en fogyasztottak, tehát még további megbe­tegedések várhatók. A kór­házaktól és a Köjál veze­tőitől kapott tájékoztatás szerint a betegek állapota kielégítőnek mondhato A 31. Nemzetközi Barátság Maraton Verseny miatt ma, pén­teken délután 4 órától, szomba­ton este 6 óráig parkolási tila­lom lesz érvényben a Bajcsy­Zsilinszky utcában, a Károlyi utca és a Kiss Ernő utca között, mindkét oldalon. valamint a Széchenyi térnek a tanácsháza felőli oldalán, ahol a fizető par­kolókba, s a taxiállomásra sem állhatnak be kocsik. A verseny napján, holnap 12 óra 30 perc és 17 óra között ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Széchenyi téren és a be­torkolló utcákban, valamint a Kossuth Lajos sgt.—Rókusi krt. —Makkosházi krt.—Budapesti krt.—Kereszttöltés utca—Etelka sor—Felső Tisza-part—Lenin krt. —Petőfi Sándor sgt.—Bécsi krt. —Április 4. útja—Aradi vértanúk tere—Oskola utca—Hid utca­belvárosi híd—Vedres utca­Csanádi utca—Székely sor útvo­nalon. A verseny további szakaszát, a 43-as útnak a 16. kilométer 849. méteréig teljesen lezárják a járműforgalom elől. Terelőút­ként a Szeged—Hódmezővásár­hely—Makó útvonalat jelölik ki. Emiatt a Volán autóbuszjáratai­nak menetrendjében változások lesznek. A kijelölt terelőúton megy a Szegedről Gyulára 13.15­kor és 13.40-kor, Makóról Buda­pestre 13.10-kor, a Budapestről Makóra menő (Szegedről 14.30­kor Induló) autóbusz. Makóról Szegedre a verseny idején 12 órakor, majd 16.30-kor, 17.50-kor és 18 órakor jön busz. Szegedről Makóra 13 órakor, majd az útlezárás után 17.30­kor, 18.40-kor lehet busszal el­jutni. (Vagy vonattal, hiszen a vasúti közlekedés zavartalan.) Több autóbuszt nem indítanak holnap Szegedről Tiszaszigetre, Kúbekházára, Deszkre és vissza 12 óra 40 perc és 16 óra között — érdemes tehát az' autóbusz­állomásokon előzőleg tájékozód­ni. További változások: a Tér­várról 12.45-kor induló kocsi csak Tiszaszigetig megy, ahon­nan 16.30 helyett 16.50-kor indul busz Szegedre, innen pedig 16.40 helyett 17 órakor indul kocsi Kúbekházára, Makón át Tót­komlósra pedig 16.15 helyett 17 órakor. Szegeden 12 óra 30 perc és 17 óra között nem közlekedki a 60, 60Y, 17, 71 és 70-es járat, a 84-es pedig csak a gyermekkórházig megy. Az 50-es buszokat terelő­Utra Irányítják. Az SZKV 5-ös és 7-es troli­buszvonalain 12.30-tól a forga­lomkorlátozás végéig a Vértói út—Hont Ferenc utca, illetve a Bartók tér között járnak a ko­csik. E vonalak Ujszegedl szaka­szán autóbuszok járnak. Tere­lőutjuk: Bartók tér—Lenin krt. —József Attila sgt.—új hid— Odesszai krt.—gyermekkórház— Csanádi utca—Vedres utca—Nép­kert sor—új hid. A 9-es troli­buszvonaion 12 óra. 30 perctől a forgalomkorlátozás végig a Hont Ferenc utca—Bartók tér. vala­mint a Lugas utca—Vár utca kö­zött Járnak a kocsik. A 2-es au­tóbuszvonalon a jármüvek a Kossuth Lajos sgt.—Nagykörút— új híd—Odesszai krt.—Rózsa Fe­renc sgt. terelő útvonalon közle­kednek. A villamosvonalakon a forgalmat folyamatosan fenn­tartják, de számítani kell arra, hogy a futók elhaladásakor több alkalommal, 15—20 percre leállít­ják a jármüveket. DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei l.apkiado Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség es kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság utja 10. Sajtóház 6740. — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja, Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint — ISSN­0133—025 x

Next

/
Thumbnails
Contents