Délmagyarország, 1987. március (77. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-05 / 54. szám

Csütörtök, 1987. március 12. 5 Kallós Zoltán mesél Amikor 11 évesen Válaszúiról, a szülőfalujából Kolozsvárra került iskolába, és hallotta a társait énekelni, elszorult a szíve: a szebbnél szebb dalok között egy sem volt, amelyik az ő otthonából. Mezőség falvaiból származott volna. A tanára, Nagy Géza biztatta: írja le amit ismer a szülőhazája dalaiból. Így kezdődött. Ma már tudjuk, ez idő tájt, 1940-ben küldte el Kodály Zoltán Lajtha Lászlót Székre, s hamarosan megvolt a nagy felfedezés: a népzenegyűjtés szempontjából addig elhanyagolt Mezőség még a roppant gazdagságú erdélyi tánc és zenei dialektuson belül is talán a legérdekesebb, legfontosabb. Ami ezután történt — a közelmúlt művelődéstörténeti jelentőségű, egész kultúránkat a hatása alá vonó ténye: Martin György és Kallós Zoltán a mezőségi hangszeres és vokális népzene, a táncok és szokások összgyűjtői fantasztikus értékeket tettek a magyar és európai kultúra asztalára. A népzene és néptánc hetvenes években kezdődött megújulása, a táncházmozgalom kialakulása az általuk föltárt mezőségi kincsre alapozódott. Kallós Zoltán mesél. Hallgatói: fiatalok. Zsúfolásig megtelt velük a szegedi egyetemek központi épületének aulája. Feszülten figyelnek. élvezik a színes, és lenyűgöző mennyiségű tudásról árulkodó történeteket — gyűjtőutakról. Melyeket csak a szóhasználati megszokás neveztet „utaknak", hiszen ennek az embernek az élete a gyűjtés. Nem kirándult ő Moldvába, sem a Gyimesvölgybe, még kevésbé a Mezőség falvaiba. Hanem ott élt. Tanító volt. Figyelte és leírta a szokásokat, viseleteket, táncokat, zenéket, dalokat, verseket. Felföldi László, a Szegedről elszármazott néprajzos kérdez. Kallós mesél. Szavait hangfelvételekkel és „élőben" illusztrálják az aulában. A szalagról lészpedi lakodalmas és a dunántúli regölés moldvai párhuzama („nincsenek sem történeti, sem földrajzi határok") hangzik, nekünk nehezen is érthető, régies nyelven, olyan szavakkal, amelyeket rég nem használunk, s egy sincs köztük olyan, melyeket a nyelvújítás óta használunk ... Gyimesi tánc következik. az országnak alighanem a legjobb nevű táncosai járják a pódiumon, Zsuráfszky Zoltán, Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsa, Farkas Zoltán, Tóth Ildikó. A .szegedi Fabatka kíséri őket (Maróthy György, Bózsó Antal, Králik Gusztáv, Kardos János). A havasi néDek („Gyimes-völgyben csak három hónap nem meleg, a többi mind hideg") sajt-, meg oityóka'.opó kalákáiról Kallóst hallgatva szinte érezni a tiszta levegő metszését, hallani a tűz ropogósát, a közös vidámság, éneklés és zene fölszabadító és megtartó erejét. S micsoda „mögöttese" van a mondatnak: „Gyimesen lóháton kísérték a halottat." Múlt és jelen idők, jövőre szóló megbízatások kapaszkodnak össze, az elmúltnak tartásos, szépséges tiszteletadás — és emelkedett életigenlés. A fiatal hallgatóságot megérinti, hatása alá vonja az a szellemiség, melyet ezek a zenék, táncok és szokások árasztanak: Kalotaszegi sirató hangzik, aztán feszültséget old a szemet-szívet gyönyörködtető legényes, amai kalotaszegi, minden táncok csúcsa Addig leszünk magyarok, amíg magyarul táncolunk és énekelünk." Ilyen különleges, megismételhetetlenül, fölenjelően szép. katarzisos pillanatokban, egy mezőségi lassú «mozgáskultúráján, egy Rákóczi nótaváltozat variációin ámulva — ez a napnál világosabb, fénylő igazság. S micsoda reményes, melengető érzés körülnézni a megvilágosodott teremben! Ez az ugyanazt érző. együtt mozduló, együtt éneklő rengeteg ember — mind fiatal! Kedden este itt járt Kallós Zoltán, üzent a Tündérkert; életre szólót. Sulyok Erzsébet Nemzetközi ásványgyűjlö találkozó Miskolcon, a Nehézipari Műszaki Egyetem aulájában e hét végén, március 7-én és 8-án rendezik meg az V. nemzetközi tavaszi ásványgyűjtő találkozót. A miskolci egyetem, az ELTE, valamint a miskolci Hermán Ottó Múzeum által szervezett találkozó idei kétnapos programja iránt minden eddiginél nagyobb hazai és nemzetközi érdeklődés nyilvánul meg. Tíz országból, közöttük a tengerentúlról is jelezték részvételüket az ásványgyüjtők, magánszemélyek és klubok, intézetek. A világ minden részéből hoznak ásványköveket, kőzeteket, ősmaradványokat, drágaköveket bemutatásra és cserére, értékesítésre is. A rendezvény szombaton délelőtt 9 órakor kezdődik, ekkor nyitják meg a rudabányai ércbányászat múltját, az ott lelt világhírű ősmaradványokat bemutató kiállítást. A szakmai börzét szombaton délután,,^a nyilvános börzét pedig vasárnap rendezik. Neves szakemberek előadásai, videoprogramok, ingyenes ásvány-, drágakő- és ősmaradvány-meghatározás szerepel a programban. Sárga Haj és az arany eröd íf % Uj film Színes, szinkronizált amerikai—spanyol film. Irta: John Kershaw és Matt Cimbcr. Fényképezte: John Cabrcra. Zene: Fraiico Pier Scnti. Rendezte: Matt Cimber. Főbb szereplők: Laurence Landon. Ken Robertson, John Ghaffari. Jelenthetem a halhatatlanságnak: Linda nincs egyedül. Hazánk ügyeletes női zsenije, általános iskolások éppen legnagyobb bálványa, élemedettebb korúak legfrissebb idegösszeomlás-siettetője társnőt kapott. Küllemre, mit tesz isten, mintha még fölül is múlná a kissé szűk termetű, ám annál ruganyosabb, jó magyar rendőrnőt, lévén Sárga Haj dekoratívan nyúlánk, hosszú combú, és tán csak mellben kicsit gyöngécske, de általában mintha jobban a kulturált Nyugathoz tartoznék, mint Linda, de ne legyünk rosszindulatúak. Már csak azért sem, mert ez a Sárga Haj, úgy, ahogy van, mindenestül Lindásabb, mint gondolnánk. És ez a lényeg. Lindáról, mármint a miénkről, tudjuk, hogy végső soron egy sorozat lazán öszszefüggő epizódjainak hősnője. Tehát vissza-visszatérő figura. Ez ugyan már önmagában elég csapásnak számíthatna, viszont legalább nyílt az üzlet: tudjuk, hofív előbb-utóbb jőni fog, beletörődünk, és kész. Sárga Haj esetében viszont mindjárt az elején, miután a konferansz egy félrészeg vásári kikiáltó stílusában fölvonultatta a leendő főszereplőket, miként jobb eposzokban enumerációkor szokás, mellékesen azt is megtudjuk: Sárga Haj, ifjonti társával, bizonyos Pecos Kölyökkel együtt, már vala — és legvégül beharangoztatik — később még lészen is. Vagyis :soruzat. A trükk mindenesetre ügyes. A magyar filmforgalmazás minderről egy árval szót sem szól, egyszeri végzetként tálalja nékünk e töménységében riasztóan primitív indiánfilm-utánzatot, s a szerencsétlen néző nem is sejti, hogy — esetleg még sorozatot is kaphat. Akár még minden külön lövöldözés nélkül is, puff, egyenesen bele a szívébe. Reménytelen vállalkozás lenne fölvázolni, miről is próbálna szólni Sárga Haj másfél órája. Akad benne misztikum rendesen. elölhátul egy-két szadisztikus jelenet, közben pedig rengeteg zagyvaság a cselekményben, igen sok bugyuta párbeszéd, no meg tulipánnak nevezett indián törzs is. Ezek a tulipánnak nevezett hollandi indiánok egyébként a tévéreklámos libéróhoz gyanúsan hasonlító gatyaféleségben őrzik az aranyukat, visszataszítóan kegyetlenek,de a havasi kürthöz hasonló tülöktől mintha megnyugodnának. Mindenesetre, e hangra leomlanak a kincses barlang száját képező kövek, mint egykoron Jerikó falai. Hiába, már csak így van ez: kinek Jerikó, kinek hollandi indián. A befejező csúcsjelenetben, ami engem, többedmagammal, egy Aidaelőadás régi, bombasztikus szabadtéri fölvezetésének díszletképére emlékeztetett, Radamesz-nagyfőnök megpróbálja kitépni Sárga Haj szívét, de persze belesül a föladatba. Rájöttem, miért. Nem, mert jő a segítőtárs, ugyan, dehogy. Hanem Sárga Haj már korábban egy gonosz üldöző parancsnokot időnként úgy fegyelmez meg, hogy alaposan elkapja a ... szóval, azt a testrészét, ami nekünk, férfiaknak különösen érzékeny, ugyanakkor elég fontos is. (Szemérmesebbek kedvéért: a Káma Szutrában linga a neve) Ilyen linga-Lindálól pedig még egy indiánfőnök is tart. Igaza is van. Domonkos László Zenei naptár Szimfonikus est A századforduló kiemelkedő francia komponistáinak, Debussynek s navelnek a müvei alkották a hétfő esti filharmóniai hangverseny műsorának gerincet á Nemzeti Színházban. A szegedi szimfonikusok Németh Gyula vezényletével bemutatták még Rogyion Scsedrin szovjet-orosz zeneszerző Sirály címmel ismert balettzenéből összeállított szvitjét is. A koncertet nem a „nagy siker volt" címszó alatt könyvelhetjük el- Rejtélyes s igen kényes kapcsolat az, amely zenekar és karmester között fennáll, vagy létrejöhet. Doráti Antal tanulságos könyvében így ír erről: „A jó zenekari produkcióban hihetetlenül sok az adsza-nesze tényező a karmester és a hangszeresek között, és ha mindkettő ér valamicskét — mind szakmailag, mind emberileg — akkor az eredmény rendkívüli lehet." Valahol itt rejlik az oka a hétfői koncert hatástalanságának is. Németh Gyula dirigálásában látszatra minden a helyén volt. Biztos, határozott, energikus mozdulatok, a karmester tudja, mit akar, érződik, hogy a zenei történéseket pontosan követi, irányítaná, olykor már a szükségesnél erőteljesebben, provokatívabban is. Es mi az eredmény? Legkirívóbban Debussy Egy faun délutánja című szimfonikus költeményén mérhettük le. A zenekar megfelelően tudta a kényes anyagot, s ha nem szólalt meg minden hang a legtökéletesebben, annak nem hangszertechnikai oka lehetett. Mint ragacsos pókháló, úgy fonta be az együttest a feszültség-gátlásosság szövedéke. A finom, érzékeny hangzásvilág, a lágy, oldott, érzéki hangulat, a bódító magasságokba röpítő, vágytetőpont megteremtése helyett precízen igyekvő muzsikusok végezték munkájukat, húzták a vonót, fújták a hangszert. Ezúttal nem okozott számukra örömet a muzsikálás, s ez nem a zenekar empatikus képességének s felkészültségének a hiánya miatt volt. A karmester mintha nem bízott volna kellőképpen muzsikusaiban, nem merte hagyni őket felszabadultan játszani. Debussy Rapszódia klarinétra és zenekarra című kompozíciójának szólóját a kftflnö klarinétjátékos, Kovács Béla játszotta. Talán éppen a zenekart nyomasztó, lassan oldódó feszültség miatt, nem a mélyebb érzelmi töltést igénylő szakaszok éltek igazán, hanem a darab zárórésze, ahol pazar virtuozitást követelő muzsikát írt Debussy, aminek Kovács Béla méltó megszólaltatója volt. Végezetül Ravel Spanyol rapszódiája hangzott el. E színpompás hangszerelásű muzsika előadása közelítette meg leginkább az ideálist. Ravel főleg a fúvósoknak kínál briliáns játszanivalót, melyet szépen meg is szólaltattak. Ám a kompozíció tüzes temperamentuma így sem sziporkázott igazán örömteli-f elszabadultam Több rejlik a muzsikában, mint ami a felszínre került. Ismét visszatérve a karmester és az együttes titokzatos kapcsolatára, a megoldásra is van Dorátinak egy aforizmája: „A vezető olyan valaki, aki eléri eg~> másik személynél, hogy szeresse azt csinálni, amit amúgy is csinálnia kell " Berényi Bogáta A tehetség esélyei Gábor 7 éves, első osztályos diák. Ahogy mondja: gyorsan tud futni és érti a matematikát. Amikor a többiek még a tízes átlépésén törték a fejüket, ö már kétjegyű számokkal osztott, szorzott, ismert jó pár mértékegységet, tudott sakkozni és papir nélkül ment bevásárolni. Az órákon — mert nem csupán a számtan tudománya jut el hozzá föltűnő gyorsasággal — többnyire beszélget, fészkelődik, unja a lassú „ügymenetet". Komoly lecke ez a pedagógusnak. Tudja jól, a kiemelkedő képességű gyereket módszeresen kell terhelni ahhoz, hogy nyugton maradjon a tanórán. Gábor édesanyjának is ajánlott két könyvet, az egyikben hazánk, a másikban Afrika földrajzát taglalják a tudós szerzők. A könyveket megkapta és hamarosan a Duna magyarországi szakaszáról és a Kilimandzsáróról mondott adatokat az iskolában. Először is Gábor tanítónőjét sajnálom. A pedagógusnak fokozottan kell törődnie az írásban, számolásban, olvasásban le-lemaradókkal, föl kell zárkóztatnia a beszédkészségben gyengébbeket, kordában kell tartania az izgágákat, meg kell felelnie a tanterv körültekintőnek nem mondható tempójának, az igazgatói, szakfelügyelői elvárásoknak, szóval egy tehetséges gyerek inkább csak púp a hátra. Azután sajnálom Gábort is, mert ez a felépítmény nem neki való. Igaz, szerencsés alkat, édesanyjának hála, jóravaló, szelíd kisfiú. Örá valószínűleg nem sütik majd a szabálytalan tehetség messzekiáltó bélyegét. De könnyedén megjósolható, hogy a hatalmi mámort különösen kedvelő középszer nem szívesen néz majd erre a „strukturálatlan" — értsd: zabolátlan alkotó — emberre, aki természetesen hasonló nézéssel válaszol majd a szervezett szervezet ítéleteire. Vegyük azt az esetet, hogy Gábor végül a futógyorsaságban árul el maradandó tehetséget. Jó esetben atlétikai szakosztályhoz kerül, talán olyan edzőhöz irányítja a sors, aki ért a kisgyerek nyelvén. Az összes feltétel meglétével együtt sem biztos, hogy tartósan jó eredményre képes. Menedzselési gondok, edzésmódszerek maradisága, elégtelen sportorvosi felügyelet, a doppingolás árnya — lehet talán egyszeres megyei bajnok. Nem, nem pesszimizmus ez. Tessék csak meggondolni;ma már csak azok a megszállottak érnek el eredményt a hazai élsportban, akik tehetségüket szerencsésen házasítják hasonlóan elhívatott edzőegyéniségek szerénytelen ambíciójával. Veszélyes dolog tehetségesnek lenni. Elképzelem, hogy Gábor észbei i képességeivel, különös érzékenységével és otthonról hozott türelmességével végigjárja az oktatás minden lépcsőfokát, s valamilyen diplomával a kezében a munkahely megválasztása előtt áll. Választhat? S ha igen, adott esetben melyik munkaadó fogja figyelembe venni az oklevél, s oklevél közötti különbséget? Akinek van egy kicsi valóságismerete, tudhatja: nincs biztosíték arra, hogy a tehetségest választják. Nincs, mert nem érték a teljesítmény, nem fontos a különös képesség, sőt: egyre inkább megfigyelhető a „menekülés a tehetségtől" tendenciája. A többségben lévő középszerű vezető természetes vonzódást érez a végrehajtó típusú beosztottakhoz. Egyszerűen nem szolgálnak megfelelő keretek arra, hogy a jó képességű, törekvő fiatalok tudásukhoz méltó körülmények között dolgozhassanak. A tehetségesek tulajdonsága, hogy mindig sietnek. Azazhogy a saját tempójukat diktálnák, ami azonban túlzott gyorsasagnak tűnik a fontolva lemaradóknak. A tehetség ráadásul szereti a sikert, a teljesítmény elismerését, sőt az értéket alapul véve új hierarchiát igyekszik kialakítani. Ez a fölé-alárendeltségi viszony szinte soha nem találkozik azzal a merev közösségi szerkezettel, amely éppen a tehetséget próbálja kordában tartani, szabályozni, irányítani. Tehát önmaga képére alakítani. Megkockáztatom: az igazi tehetség mindig destruktív, hiszen változtatni akar. A kor parancsa pedig mindig az, hogy a meglévővel élj, tehát a korszerű tehetség egy önkorlátozó gesztussal lefokozza önmagát a lehetőségekkel jól gazdálkodó mesteremberré. Szándékosan különítem el az igazit a korszerűtől. Az egyik a jövőre függeszti tekintetét, a másik a megszerezhetőnek él. Sohasem az utóbbiakból lett példakép. Gondoljuk át, milyen esélyei vannak a jövőre figyelő tehetségnek! Könyvek születnek arról, hogy meddig juthat el itt és most egy feltaláló, és könyvek születhetnének tűrt-támogatott-tiltott tehetséges tollforgatók sorsáról is. Most szólni kellene az írástudók felelősségéről, de ez oly messzire vezetne el, hogy csak oldalak múltán lelném meg az első osztályos hősünkhöz visszavezető utat. Mert Gáborról akartam csak szólni. Tisztelettel kérem : felelősséggel gondoljuk végig az esélyeit! Dlusztus Imre Népdalok számítógépen Népzenét elemző kottás adattárat kívánnak létrehozni — számítógép segítségével — az ÁLlamj Gorkij Könyvtárban. A program kidolgozását négy évvel ezelőtt kezdték, azzal a céllal, hogy tízezer magyar népdalt számítógépre vigyenek. A programot könyvtárak, valamint ének-zenét oktató intézmények használhatják majd, eredményessé tehetik vele a fiatalok zenei nevelését. Az úgynevezett Nektárprogram lehetőséget ad arra, hogy a népdalokat mágneses lemezen tarolják, majd a kottát képernyőre kiírva elemezzék, és a dallamot is ismételhetően lejátsszák. A dalokat különböző jellemzők szerint lehet megkeresni. Így csoportosíthatók — többek között — a forrás, á kezdő sor, a gyűjtő neve, a gyűjtés helye és ideje, a stílus, az előadásmód, a szótagszám, a sorszerkezet és a hangterjedelem szerint. Igaz, a Commodore—64 „hangja" nem olyan, mintha hangszerek szólaltatnák meg a népdalokat, de a hangmagasság és a ritmus minden esetben nagyon pontos. Május közepére elkészül a program első része, annak a luü dalnak a feldolgozása, amely a zeneművészeti főiskolai felvételi vizsgákhoz szükséges. Újabb Cziílramesterkurzus Ismét tart mesterkurzust hazánkban Cziffra György. A világhírű zongoraművész tavaly nyáron, Keszthelyen vállalkozott először fiatal pianisták csoportos továbbképzésére. Az idei szeminárium július 28-ától augusztus 11-éig tart, színhelye megint a Helikon Kastélymúzeum, vagyis a Festeticskastély 'lesz. A külföldi és hazai zongoristareménységek több nyilvános hangversenyt is adnak. A Cziffra-mesterkurzusra a nemzetközi helikoni zene, fesztivál kereteben kerül sor; ennek rendezője az Interkoncert, a Helikon Kastélymúzeum és Zala megye tanácsa.