Délmagyarország, 1987. március (77. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-05 / 54. szám

3 Csütörtök, 1987. március 5. Oxidkerámiák Orosházáról Az Orosházi Kazángyártó cs f.pítö Ipari Szövetkezet termekei ncmesak itthon arattak sikert, hanem a svájci piacon is. A szövetkezetben a kazánok mellett aluminiumoxid-kerámiát is gyártanak. Az ebből az. anyagból készült alkatrészek kopásállók, korrózióállók, és kiváló elektromos tulajdonságokkal rendelkeznek, felhasználási területük gyakorlatilag korlátlan Magyar—szovjet vegyes vállalati konzultáció Kapolyi László ipari miniszter meghívására szerdán szovjet küldöttség érkezett Budapestre, hogy a magyar —szovjet vegyes vállalati együtt működésről tárgyaljon. A delegációt Jurij Konisev, a Szovjetunió Állami Gépipari Bizottságának elnökhelyettese vezeti, tagjai között van több ipari miniszterhelyetles és 36 nagyvállalat vezetője. Az Ipari Minisztérium vezetői a magyar és szovjet partnervállalatok képviselői, valamint elméleti közgazdászok a konzultációk során megtárgyalják a vegyes vállalatok létrehozásához és működéséhez szükséges feltételeik cvors megteremtésének lehetőségeit. A szakemberek megvitatják a vegyes vállalati politika kialakítását, az ilyen szervezetek működésének jogi, közgazdasági, anyag-, gép- és árubeszerzési szabályait, az együttes kutatás fejlesztési beruházások feltéleleit, kereskedőházak létesítésének lehetőségeit. Változások a szatymazi áfésznél Szatymaz és Vidéke Afész nem tartozik a nagyok közé, hisz csak egy község lakosságából verbuválódott a 900 főnyi tagság. Az életképesség bizonyítéka az 1986-os szép eredmény. A 164 milliós árbevételhez több mint 8 millió forintos nyereség járul, amely 1 év alatt közel negyedével nőtt. Ha rövidlátó módon értékelnénk egyből feltűnne, hogy a bolti kiskereskedelem és a vendéglátás nem nagy üzlet. Az árrésből nem hogy meggazdagodni nem lehet, de a működéshez is alig elég a bevétel. Csakhogy az áfész saját tagsága él itt, s a jó ellátás becsületbeli kötelesség. Mivel a lakosság fele tanyai, a hat egyszemélyes veszteséges külterületi boltot sem nélkülözhetik. A „jó megélhetés" érdekében szélesíteni kellett a profilt. A kedvező hatás nem maradt el, az ipari tevékenység hozta az eredmény nagy részét. így lehetséges csak a napjainkban is érvényes üzletpolitika; minél jobb ellátás és fokozódó nyereség. Tavaly 2,5 millió forintot fordítottak boltok és vendéglátó egységek rekonstrukciójára. A folyamat tovább tart; a második félévben mezőgazdasági szakboltot nyitnak. A fejlesztésekben jól tudtak támaszkodni a tagság pénzére is, célrészjegyet és részjegyet mindig a kért összegben jegyezték. A gazdálkodás eredményei nem maguktól születtek. A kereskedelemben az alapfizetést nem a forgalom alapján toldották meg, hanem a nyereséget vették figyelembe. A vágóhíd 'már korábban is így működött. A keresetekben is tükröződött ez a váltás, tavaly már 78 ezer 840 forint volt ez az összeg. • Az idei tervek igen mozgalmas esztendőt ígérnek. Még ebben a félévben új műbőr varróüzemet létesítenek, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egyrészt szaporítsák nyereséges vállalkozásaik számát, másrészt helyb'en teremtsenek az itt élőknek munkahelyet. A felvásárlásban is hasonlók az elképzelések, új telepeket, mozgó felvásárló rendszert létesítenek. A tavalyi 3 millióval szemben az 5 milliós árbevétel a kitűzött cél. Az a felismerés vezette őket ebbe az irányba, hogy gyümölcsdömping idején környékünkön alacsonyak az árak, ugyanakkor az országban valahol mindig lehet találni ellátatlan területeket. így a termelőkörzetből közvetlen ezekre a helyekre szállítják a friss árut. A fejlesztéseknél szó esett a részjegyjegyzésről. A kapcsolat azonban nem egyoldalú. Csak néhány példa az elmúlt évből. Gyerekek részére kirándulást szerveztek. iskolaszövetkezetet létesítettek és működik a táncklub is. Az idős t^gok támogatásáról sem feledkeznek meg. Az árutermelés segítését szolgálta, hogy facsemetét egyharmad áron adtak tagjaiknak, s a húsipari kedvezményes kocaakcióját is megtoldották a saját hozzájárulásukkal. Az idén lakókocsit vásároltak, tagjaik ingyen használhatják, ha a jugoszláv tengerparton üdülnek. A jó közérzethez ezek az apró momentumok is hozzátartoznak. T. Sz. I. és a tiszteletről A szakmáról, az áramszolgáltatók tisztességéről szóltak összevont taggyűlésükön a Démász Szegedi Igazgatóságának kommunistái. Arról, hogy a közvéleményben becsülete van a munkájuknak, míg ég a villany, járnak a háztartási, az ipari gépek, meleg a lakás. Sokat jelentenek számukra a szavak: szakmaszeretet, hozzáértés, felelősség. A pártvezetőség beszámolója és a vitában véleményt mondók azonban mindehhez mint igényt fűzték hozzá: nagyobb tiszteletet várnak. Már a beszámolót jóváhagyó vezetőségi ülésen lényegében sínre tették a taggyűlésen kialakult állásfoglalást: — Mindenütt és mindenkor ösztönzéssel, anyagi és erkölcsi elismeréssel kell megadni az áramszolgáltató munka tiszteletét, örömét, hogy érezze a mérnök, az elektroműszerész, a hálózatszerelő és a karbantartó munkás, hogy tisztelik szakmáját, a lakosság érdekében végzett tevékenységét. Hasznos szándék, helyes cél, legyen így! De vajon így is van? Erre a kérdésre a vezetőség igyekezett választ adni a beszámolóban azzal, hogy élesebben hangsúlyozott egy-egy kedvező és kedvezőtlen eredményt, jelenséget, tendenciát. Íme néhány megállapítás: — Az üzemigazgatóság jól együttdolgozó kollektívája a kommunisták példamutatásával, eredményes munkával biztosította az elmúlt évben is Dél-Magyarország jelentős részének villamosés részben hőenergia-ellátását, kielégítette a hálózatbővítés követelményeit. A nehéz, viharos napokon is lényegében zavartalan volt a lakossági áramszolgáltatás. — A helyi újság, a Délmagyarország gazdasági körkép cikksorozatában a város harminc ipari vállalatának keresetszint-táblázatában a középmagasságban helyezkedik el. — Az új iránti fogékonyság kétoldalúnak tűnik. Számítógépeket vettünk, de vezetőink és beosztottaink egy részének erőteljesebben kellene barátkoznia ezzel a korszerű technikával, hogy eredményesebben alkalmazhassuk az áramszolgáltatás vezérlésében. Beszámoló taggyűlésen a Démásznál Találkozónk alkalmával panaszolta idcis magyartanárom: pedagógussors, hogy elfelejtik. Hiába erősítetteny hogy nemzedékek agyába épül be szinte minden szava, tanárrá lett tanítványai közvetítésével pedig országrésznyi emberébe, nehezen akarta elhinni. Azt hiszem, megirom most neki Katona Miklós példáját. Novemberben szóltam róla Volt egyszer egy tanítóképző címmel, személyes beszélgetés alapjain. Nehezen találtam rá, de érdemes volt keresnem. Azóta, sajnos, azt kell írnom, Volt egyszer egy Katona Miklós. Seregestől hívnak föl ismerős és ismeretlen tanítványai, többségük meglett nyugdíjas, hajdanában felelős posztokon dolgozó ember, hogy foltétlenül írjam meg, szinte folytatva az előzőt, mennyire becsülték, és mennyire tisztelik, meg azt, hogy március 6-án, pénteken temetik, tizenegy órakor, a Belvárosi temetőben. Megélt 89 évet. Ha egymás mellé rakom telefonon vagy személyes találkozások alkalmával elmondott szavaikat, furcsák kép áll belőlük össze. Nincs a világon egyetlen intézet, ahol azt tanítanák, ilyennek kell lennie egy tanárnak és egy igazgatónak. Az ő óráján mást egyáltalán nem lehetett csinálni, csak figyelni. Állítják, neki még beceneve se volt, pedig nincsen diák, aki el ne nevezné tanárát. Egy név többet mond legtöbbször, mint száz jellemzés, mennyit mondhat akkor, ha még az sincsen. Egyikük emlékszik rá, de csak egyetlen esetre, amikor talán mérges volt. Egy másik arra, hogy hajszálpontos érkezését rendetlenül fogadták. Mások talán kéthetes prédikációt tartottak volna, vagy bedobták volna a méterrudat, ő visszalépett az ajtóból, körülbelül egy percet várt, és utána ment csak be. Megtartotta az óráját, mintha semmi nem történt volna. A fegyelmezésre semmi eszköze nem volt, neki nem kellett fegyelmeznie. Abszolút embernek kell mondanom, ha tanítványaira hallgatok. Abszolút igazságost, abszolút pontos, a végtelenségig korrekt, abszolút szerény — és erre a szerénységre minden oka megvolt, mert nála jobban föladatát senki el nem végezte. Finomhangú. halk szavú, szinte templomi csöndet követelt a hangjával, hogy meg lehessen érteni, amit mond. Ha valaki mocorgott, azonnal megállt, és a mocorgó azonnal észrevette, mit nem szabad csinálnia. Tanítványait tudatos következetességgel készítette föl a pedagógus hivatásra. Csakhogy az abszolút embert éppen az emlékezet őrzi meg nehezen. Rovására később se lehet hangosan nevetni, be-becsúszó igazságtalanságokon se lehet csámcsogni, hiszen nem volt neki. Teste-lelke mindig olyan volt, •mintha skatulyából húzták volna ki — és mégis szeretettel említi mindenki. Sokan tudjuk, személyes tapasztalatból már, azok a tanáraink maradnak meg legtovább emlékezetünkben, akik legtöbbet követeltek, mert a legtöbbet akarták adni. öszi személyes találkozásunkról is mondanom kell néhány szót. Nagy kerülőkkel, szintén egyik tanítványától kaptam meg egyik veje telefonszámát, hozzátéve, hogy ugyanabban a házban lakik ő is, csak egy emelettel lejjebb. Fölhívtam, talán unokája lehetett, aki fölvette. Megkértem, adja tovább, hogy másnap délelőtt szeretném fölkeresni, tíz órakor. Nem emlékszem rá, hogy valaha is elkéstem volna, amióta a karórát föltalálták, nem nehéz pontosnak lennem. Óraütésre nyomtam a csöngőt, ő nyitott ajtót. Elegánsan, vasalt ruhában, nyakkendőben. Igazgatói konferenciát is tarthatott volna ilyen öltözetben. Határtalan kedvesség áradt belőle első pillanattól kezdve. Minden kérdésre szolgálatkészen felelt. de egyetlen szavát se kellett később se módosítania. Amikor tanítványaihoz értünk, akkor se. Név szerint említettem azokat, akiket ismerhetek magam is. mindre emlékezett és mind jellemezte. Talán az osztályuk névsorát is el tudta volna mondani, de egy se volt, akiről hajszálnyi rosszat mondott volna. Azt hiszem, itt kapcsolódik össze a kör: viszonzásul ugyanezt kapja sok tanítványától, és rajtuk keresztül, szinte vérátömlesztéssel attól a sokaságtól, akiket tanítványai taníthattak. Búcsúzzunk tőle tisztelettel. Horváth Dezső — Eredményeink meghatározója a törzsgárda szakmai felelősségérzete, munkaszeretete, köszönet érte. Többet kell azonban foglalkozni a szocialista brigádokkal, mert az anyagi ösztönzés ma alkalmazott formája nem megfelelő. — A számlázási munkánk elvileg jó, de jelentkeznek emberi hibák a fogyasztói órák leolvasásában, a rossz adatrögzítésben. — Tovább romlott az állampolgári fegyelem, ezt jelzi az is, hogy többen mulasztják el a villanyszámla kifizetését, ezért havonta közel 200 fogyasztó kikapcsolása, majd újra bekapcsolása emészt fel sok munkaidőt és támaszt feszültséget. — A politikai közhangulat, közérzet formálásában nagyobb szerepe lehetne a párttagságnak, ha érdemibb az információ, nemcsak a vállalati életben, hanem városi és kultúrpolitikai kérdésekben is. Amit a beszámoló a jövedelemmel, keresettel, az árakkal és az áruellátással kapcsolatban említett, óhatatlanul kiváltotta a taggyűlésen résztvevőkből azt a véleményt, hogy a pénzkereset függvényévé válik sokak számára a hét vége — ami már régen nem pihenőidő — de a gyermeknevelés és a családi élet hőfoka is. — Sokszor kerülök olyan helyzetbe a napi feladatok mellett, hogy több energiát kell fordítanom az agitálásra, a társak kérdéseinek megválaszolására, munkahelyen és lakóhelyen — mondta Barna Lajos. — Gyakran az az érzésem, hogy olyan szekéren ülök, amelyen a gyeplőt én fogom, de az ostorral más csördítget, esetleg az én nyakamba is. Ezzel a többi között arra utalt, amiről később Kovács János igazgató is beszélt: — A vállalatunkról alkotott vélemény jó, viszont.'ha az áramdíjjal elmaradókkal szemben kötelességünket teljesítjük, annak gyorsabban híre terjed. Félünk a hónap elejétől, mert gyakran átokkal kövezik dolgozóink útját. Nagyobb tiszteletet, esetenként mellénk állást várunk ilyen esetekben. Csatlakozásra késztető szavakkal szólt a szakmai utánpótlás neveléséről Faragó Mihály. Nemcsak a jelenlevőkhöz, tanárokhoz, szülőkhöz, a fiatalokhoz címezte mondandóját, hangsúlyozva, hogy az elektroműszerész, a hálózatszerelő, a műszerek szavát értő, a magas szakmai tapasztalattal, hozzáértéssel rendelkező ember a legfontosabb áramszolgáltató erű. Erre utalta vezetőség beszámolója is, amikor elismeréssel említette, hogy az üzemigazgatóság létszámának egyharmada, közel 220 fő vesz részt különböző továbbképző tanfolyamokon. Állami oktatás kereteben húszan tanulnak, és a szakmunkástanulók közül 56-nak biztosítanak színvonalas gyakorlati képzést. Az utóbbiakról így beszélt Faragó Mihály: — örömmel, de minden esetben szorongással várjuk a jövő szakmunkásainak vetélkedőjét. Minden alkalommal azt tapasztaljuk viszont, hogy maguk is restellik, de akadozik bennük az egyszeregy. Törik a fejüket, és nem tudják kibökni a választ a legalapvetőbb fizikai kérdésekre. Nem elég csak a munkahely befogadólégköre, az érkezőnek is rendelkeznie kell olyan hajlammal, amely barátkozásra készteti az itteni munkával, és megfelelő alapműveltséggel. Ezért a jövőben még inkább el kell érnünk, hogy váljék minden kommunista belső kívánságává az igény; ez a szolgálat nem nélkülözheti a művelt munkás jelenlétét. Egyetértett a beszámolóval' Móráth Zoltán, a KISZ-bizottság titkára. Pedig a többi között ilyen megállapítás is szerepelt benne: — Nem tartjuk kielégítőnek a KISZ-tagjaink politikai elkötelezettségét, tudatformáló munkáját. Lám, mégis több jó is került a mérleg serpenyőjébe, s ezek között szerepelt a névadó ünnepségek megrendezése, az ifjúsági napokra való felkészülés, a sportvetélkedők, s a fiatalok párttaggá nevelésének eredménye. Igaz, abban, hogy négy új párttagot vettek fel, jelentős szerepük volt az idősebb párttagoknak. Keresetlen szavakkal erősítették a felszólalók a KISZ politikai mozgalmának jelszavát: Jövőnk a tét! Kifejtették, nem elég csak várni, hogy cselekvésre jelentkeznek a fiatalok, hanem támogatni is kell a szakma, a vállalat jövője érdekében kezdeményezéseik megvalósítását. Nagy szükség van a kommunisták, a torzsgárdatagok példamutatására, segítőkészségére, ami tovább gyarapodott a nehéz napokban, a hóviharban. Ezen a taggyűlésen is megerősítették: csak úgy számíthatnak nagvobb tiszteletre, ha megtartják a szakma tisztességét, gyarapítják a jó munkát, amely fénnyel, elektromos motorokat hajtó árammal beszél. Nagy Pál Gumihenger-felújító kisüzem Már a próbaüzem évében 1 millió dollárt takarított meg partnereinek az ország első gumihenger-felújító üzeme. A Somogy megyei Bábonymegyeren — a Tabí Béke Tsz és a Taurus Gumiipari Vállalat gazdasági társulásaként — . létrehozott vállalkozás az idén kezdte meg a teljes üzemszerű termelést. Tevékenysége olyan hiányt pótol, amit korábban drágán kellett megfizetnie a' népgazdaságnak. Az ipar és a mezőgazdaság számtalan területén használt gumiborítású hengerek felújittatására eddig csak külföldön, többnyire nyugat-európai országokban volt lehetőség. A devizában fizetendő munkadíjhoz így tetemes szállítási költség, s rendszerint több hónapos várakozási idő is társult. A tabí tsz egy korábban alapított gumiabroncs-futózó, valamint gumialkatrészeket gyártó melléküzemág szakmai tapasztalataival kezdett az új vállalkozáshoz, a Taurus pedig a gyártási eljárást adta, és vállalta a rendszere» alapanyagellátást. ti