Délmagyarország, 1987. március (77. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-02 / 51. szám

Ilétfő, 1987. március 2. 3 Azt írja az újság, új ve­zérigazgatót választottak. Lelki megnyugvás kellett hozzá, hogy megpályázta az állást, megérdemli te­hát, hogy útravalóval lás­Útravaló vagyunk, amikor több állam már kikapaszkodott belőle, de egyszer mi is kint lehetünk a parton. utóbb mind beázik, kérem, úgy adja föl a makacsságot, még. suk el. Igaz, senki nem hallgasson a gyereki inte kért meg rá, de mindenki- lemre, és olyan tetőt készít­nek joga van üdvözölni uj állásában az új vezérigaz­gatót. Hadd tegyem én is. Azt nem lehet mondani hogy tiszta lappal indul, senek, amelyikről a víz. Ne röstellje, az Or­meg szággyülés elnöke is azt za kell szoknia mondta nemrég, az ősem- nek. Kívánom ber is fölfedezte . már a víznek ezt a tulajdonságát, mert pénz helyett adóssá- Legyen mindenben rugal- oldjon meg minden föl­gok vannak a lapon. Sok mas, a konokság csődhöz adatot addig, amit a kor és vezet. Rugalmasan követ­hallottam, ' fiatal Ne ringassa bele azonban magát abba a tév­hitbe, hogy ez az állás lefolyik nyugdíjig tarthat. Most ta­nuljuk a vetésforgót, hoz­mindenki­azonban, sokkal vidámabban távoz­zon, mint.ahogy elvállalta. adósság. Az állam is veszí­tett gavallériájából, nem hajlandó zsebből kifizetni össze tudja illeszteni, mások veszteségeit, elég kor parancsa (enne törlesztenie saját tartozá­sait is. Készüljön rá, mon­danám, hogy napról napra munkatársai érdeke ír elő, kezetes, ha ezt a két szót de ne felejtse el azt se, A hogy egy teljes nemzedék ez, aszályban és hetes esőben egyaránt érvényes. — dehogy egy. lehet, az több is! — belső békéjéért is felelős lesz, és egyik se Sajnos, árulnia kell elő- takarékoskodik a szemre­hányással — talán a fele­ha kell élnie vállalatának — szbr a vállalat vagyonát, és vele magának is —, de hogy pénzhez jusson. Azt a lősségre vonással se azt hiszem, fölösleges mon- palotát is, amit a szegedi okot adna rá. dánom, ezt ö is tudja. Av- szljrós nyelv a kékszakállú közhangulattal is herceg várának nevezettel, amit és amelyik már a hivatal val a meg kell küzdenie. Ha rám hallgat, semmi­képpen ne menjen el a ve­egyik munkatársa fogalma- építési tilalmak zott meg: haladunk a rom- épült föl. Más színeket is lás felé. Bizalmat kell ön- • • — tenie megmaradt emberei­be, hogy egyáltalán dol­gozni tudjanak. Ha nem dolgoznak, ha nem rende- dachinja" a ház sen dolgoznak, a romlást Mivel neves megállítani se lehet, nem- runk legutóbb ideién tésfor8° idején állami pénzen Kínába, mert kicsi raknak erre a házra. Ele­fántos uralkodók díszhin­taja volt olyan az elefánt hátán, mint ennek a „bal­tetején. hogy megfordítani. Ez lesz Szutrába tett ilyen rajzot, talán a legnehezebb lecke. ezt A gyerek, ha lapostetejű Szutrának. Akármelyik ne­az esélyünk rá, hogy a Nagy Fal rekonstrukciójá­nál szerepet játszhatunk. Elég lesz nekünk az ittho­ni kis falakat is állva tar­illusztráló- tanunk,' Kanadába se men" „. jen el, mert az is messze a van, bár meglehet, láthat is elnevezték' Káma ott olyat' amit itthon is jó is elneveztek Rama lenne elterjeszteni Szegé_ panelban nőtt is föl, sze­ret rajzolni. Házat is sze­vezetet választjuk is, gő­gös korszakunk jelképe ret. sőt azt legjobban. Kö- marad. Ne sajnálja tehát, rülötte az egész világ lapos, de ne is kótyavetyélje el, ő mégis nyeregtetős házat ha kicsike kitartása is van rajzol,, két ablakkal. Évti­zedek alatt bebizonyította még. Mindenesetre fogad­ia meg. hogy ilyet akkor se minden építővállalatunk, épít, ha majd nagyon jól nyek vagyunk, várjunk ve­le! Franciaországba se mennék el egyelőre, mert a tolmács olyan drága, két ember egész évi keresete nem tesz ki annyit. Erejét úgy is leköti az itthoni munka — ehhez kívánok hogy lapos tetőt nem tu­dunk csinálni, mert előbb­megy a vállalat sora. Most sok sikert, ugyan a lavór legfenekén H. D. Hiánycikk az olcsó cikk Ha a boltokból eltűnik va­lamilyen áru — lett légyen az tartós fogyasztási cikk avagy rövidebb élettartamra szóló termék — a vásárló ré­gi tapasztalatai okán él a gyanúperrel: az gyártmányfejlesztés címén eltávoíitott új termékkel rukkol ki a portékát hamarosan viszont- piacon. Ezt a „vadonatúj" látja, csakhogy megemelt cikket aztán már a napi áf­árral. A vásárlói kosárba igen ritkán kerülő áruk esetében sokszor észre sem vesszük, hogy az év elején még 12 fo folyamnak megfelelő össze­gért adhatja. Csakhogy a magyar bútoripar nemigen képes sokkal jobb minőségű, egészen más jellegű bútor rintos füszerkeverék az év flkészjtésére. Magyarán: egy végére jó néhány forinttal több lett. Kivált megtévesz­tő a kép, ha ugyanazt a cso­koládét, gyümölcslevet, ször­listáján szereplő termékről, napi cikkről, az olcsó áruk avagy a szerényebb jövedel­műek számára nélkülözhe­tetlen árucikkről volt-e szó. A növekvő önállóság, az üzletvezetők árképzési joga és lehetősége aztán oda ve­zet, hogy elfogy az olcsó áru, illetve az alacsonyabb ösz­szegért kapható ruhák vá­lasztéka szűkül. A jövedelemérdekeltségi üzletek, azaz a szocialista vállalatokon belüli vállalko­zások eddig jószerével nega­tív tapasztalatokat hoztak. E vállalkozási forma úgy lát­szik megfeledkezik arról, pöt, konzervet (a sor végte lenségig folytatható) amit marad a regiben, pusztán a korábban sötétkék csomago­lással láttak el, mára ciklá- ara változik. Ezt hívják bur­kaptafára dolgozik. Ha pél­dául változnak a díszítőele­mek. attól a bútor maga ko­rántsem lesz más vagy jobb. Tehát lényegében minden hogy a vásárló is jövedelem­érdekeltségű. Kalocsai Katalin termék fantázianeve és az ménbe burkolják. A „csoma­golásváltozás költségvonzata címén" pedig nagyobb ösz­szeg szerepel a fogyasztói ár felirat mellett. Burkoltan. nyíltan, de kúsznak felfelé az árak a központi áremelésektől sok­szor függetlenül is. Persze korántsem csak az élelmi­szerboltok polcain tapasztal­hatjuk ezt, hanem jószerével a kereskedelem valamennyi kolt áremelésnek. Mit tehet a kereskedő, je­len esetben a Domus válla­lat a felfelé térítés ellen? Számtalan esetben nem fo­gadja el az emelt termelői arat. tehát nem veszi meg a gyártótól, mert nem óhajt­ja már tovább srófolni a vá­sárlói árat. A védekezés má­sik módja, ha eladja a rak­tárban levő árut, de aztán nem rendel vagy csak na­gyon keveset, így tiltakoz­arudájában. Egy-egy apro "án a kiemelt ár" ellen modositas, avagy a regi tar­talmat érintetlenül hagyó új név elég ahhoz, hogy egy Ma még újkeletü dolog, gáztűzhely, egy mosógép, egy amely szintén az áremelések irányába húz: a boltok jöve­delemérdekeltsége. Nemré­giben került kezembe egy e témával kapcsolatos jelen­tés: a kereskedelmi felügye­lőség vizsgálata, amely a ruházati termékek árváltoz­tatásait tanulmányozta Nem véletlen, hogy a ruhakeres­kedelem háza táján néztek szét az erre hivatottak, hi­szen az e területen jellemző szabadár formának is „kö­fürdőkád, egy szövet száz, ezer forintokkal legyen töb­bért adható. * A bútorfronton is ugyan­azok a mechanizmusok dol­goznak és lökik felfelé a vá­sárlói összegeket., amelyek nyomon kísérhetők á keres­kedelem más területein is. Legalábbis ezt látszanak iga­zolni a bútorpiacon megfi­gyelhető áreltérítést akciók, szönhetöen"' az elmúlt évben amelyekről Panka Marion- a kereskedelem eme ágában tol. a szegedi Domus igazga- volt a legnagyobb az árnö­tójától kértünk bővebb tájé- vekedés. koztatást. Mert hát mit is tehet a ke­A gyártó előtt két út áll. reskedö, aki úgymond jöve­Ha az alapanyag, illetve im- delemérdekelt? Takarékos­portanyag áremelkedések kodhat a költségekkel; meg­miatt csak veszteséggel ké- próbálhat engedményt kicsi­pes bútort előállítani. Vagy karni a szállítóktól; emelhe­törvényesen — az Országos ti a fogyasztói árakat. Az Anyag- és Árhivatal engedé- esetek döntő többségében az lyével — hajtja végre a ter- utóbbi megoldást választják, melői áremelést, avagy befe- Mérlegelés, különösebb in­jezi a veszteséges bútor doklás nélkül téritették el a gyártását. A harmadik utat nagykereskedelmi (irányha­akkor választja, ha el akarja szonkulccsal) megállapított kerülni a törvényes árváltoz- árakat 5—30 százalékos mér­tatással járó tortúrát Ekkor tékig, függetlenül attól, hogy Festékek árának változása A festékgyártó és -forgal­mazó vállalatok (szövetkeze­tek) tájékoztatják vásárlói­kat, hogy március 2-ától — a külföldi alapanyagok devi­za árváltozása miatt — egyes festékipari termékek fogyasztói ára módosul: emelkedik, illetve csökken. Trinát 11,8 százalékkal, a Ti­latex 17 százalékkal, a Disz­perzit 18,6 százalékkal drá­gul, míg a Neolux hígítók ára 6,6 százalékkal, a Nitro­lakkoké 13,8 százalékkal, a Celloxin hígítóé 21.8 száza­lékkal csökken. A fogyasztói árak módosulása a festékek árszínvonalát összességé­ben, mintegy 7 százalékkal növeli. Negyven tehén Szent teheneink nekünk is vannak. Annyira lecsökkent a számuk, maholnap védett állattá nyilvánítják őket. Ta­lán egyetlen porcikája sincs, amit fölhasználni ne tud­nánk. Még a csontjából is főhet jó leves, bár egyre rit­kábban fő, mert egy tétel­ben egyszerűbb elszállítani a takarmánygyárba, mint ki­lónként kiméregetni. Több­ször fölröppent ugyan már olyan kósza hír, hogy itt is, ott is föltalálták a műtehén­két, amelyik laboratóriumi körülmények között képes tejet adni, de minden hír elvándorolt a legendák kö­zé. Tehén nélkül még min­dig nincsen tejünk — ha a néhány kecskét meg a bir­kát nem számítjuk ide —, de a tehén se ad úgy, hogy satuba szorítjuk, és kipré­seljük belőle, örvendetesen emelkednek ugyan évről év­re a nagyüzemben fejt át­lagok, de mindenki tudja, az Tehenész az egész család lósággal rákövesedett már a aki állást keres. Mondhat­trágya, cafatokban törede- nánk azt is, ne kotorássza­zik le róla, a kicsik lakója nak egymás zsebében a viszont ápolt, mintha na- szerződő felek, ne kívánjon ponta fürösztötték volna, el egyik a másik haszná­"•f,™' u.c '""^L"? Szilágyiék mind a negyven ból semmit, de százával-ez­otthon tartott tehen többet ;1 A_ ad. Talán azért, mert nyira hozzászokott az any­em­berhez, hogy a jó szóért is tejjel fizet. A vakarásért is. tehene ilyen. Az istálló bel- révei tudok példát rá, hogy ső sarkában dolgozik a ine- a nagyobb szerződő fél meg­nyecske, és az innensőben osztja a különböző cimen bődül el az egyik tehén, kapott támogatásokat, és fe­Hangjáról megismeri, és szól lét átengedi a vállalkozó­Hatalmas bátorság Domaszékre, tanyára köl­tözött a Szilágyi család Sze­gedről. Megvette a Kotogán­kocsmát, istállót épített, tejházat is tisztes távolság­ba, kaszáló-, betakarító- és szállítógépeket is vett, és szerződést kötött a szövetke­neki: — Kinga! Mi a baj, Kin­ga? Párbeszéd lesz belőle, Kinga — már ide is betör­nek az új nevek? — meg­riszálja magát, megint bőg egy kicsikét, és megint jön nak. Elmentünk tehát a szövetkezet vezetőihez, egy­részt azért, hogy a másik ol­dalról is tiszta képet kap­junk, másrészt azért, hogy segítsünk kiegyenesíteni a gubancokat. Meglepő vála­szokat kaptunk. Mindenki a lehető legna­rá válasz • bentről. Lehet, hogy ebből a beszélgetésből gy°bb elismeréssel szolt a is tej lesz. Amikor átvették családról. Jóravalósagukat őket inon kevpcpt fpítpk nemcsak a tehén érzi meg, zettel. Ugy szólt • az alku, oket' lgen füveset lejtek, h„»v P :,ő„p,kp,pt aH nej ™st viszont lehagynak min- de az ember is igaz, m den nagyüzemi telepet. Igaz, nem ertlk. ho8y annyl Penz" takarmányból is a legjobbat bö1 miért nem lehet klJonni, kapják. A gyerek is tudja, de elismerik, soha nem vizs­semmiböl semmi nem lesz, a galtak meS tételesen a ki­tej leginkább takarmányból ?_daf_)ka,.:.IAz lebet_~ ™nd; van, és hajtóerőként dol­gozik a gondoskodás, a si­mogatás, a becézgetés és a . beszélgetés. hogy _a_ szövetkezet ad ne kik tartásra negyven te­henet, a tej ára mind az övék marad, a borjakat is eladhatják, a közös gazda­ságnak viszont az a haszna, hogy a kedvezőtlen termő­helyi adottságokért járó té­rítést, kiegészítve még más támogatásokkal, 6 kapja. Hatalmas bátorság kell Messzire ta egyikük —, hogy kevés rá a tej ára, de akkor azt kéne szorgalmaznunk, hogy adjon érte az állam még többet. Kiderült, az állam jutunk eredeti szemében még mindig a egy vállalkozás beindítása- szándékunktól ha vissza nagyüzemi tehén a kedve­nem kanyarodunk. A fejes sebb, hajlandó kettökilenc­hoz. Lépten-nyomon beszé­lünk arról is, hogy a tehén­tartás ráfizetéses, többe ke­rül, mint amennyit a tej behoz, illetve, ha semmi ha­szon nincsen rajta, már az is veszteség. Azt szoktuk vennel többet fizetni min­den liter tejért, bár meges­het, hogj? azt is akkora cse­csemő issza meg, mint ezt. Nem vállaltuk a szorgalma­zást, mert minden emelés­önmagában ráfizetéses min denhol, a borjúnak meg ép­pen most nincsen ára, Szi­lágyi Károlyék tehát be­csukhatnák a boltot. A jó­zan ész azt diktálja, ami mondaniTnem nagy baj,"ha nem hozza "?e8 a hasznát, nek'egyenes következménye azt nem szabad csinálni. ]ennei hogy a boltban is föl­Több százezer forint kelle- emelik az árát, attól pedig ne azonban ahhoz is, hogy az isten őrizzen meg min­abbahagyják, mert akkora ket. Alig van valami, ami­adósságot voltak kénytele- nek nem ment följebb az nek csinálni eddig, azonnal pörre mennének a követelők. Sajnos, ahhoz is sok kelle­ne, hogy folytassák. Akár­merre lépnek, veremben ta­tanulta lalják ma8ukat- Hacsaknem Azt legföljebb, hogy ad át valamit a kozponti tá- kentsék az állományt mogatásból a szövetkezet magának a vállalkozó ter­melőnek. egy vállalkozás megbukik, éppen azért találták ki, hogy kirostálódjanak, akik nem oda valók. Csakhogy Szilá­gyiékról a legádázabb el­lenségük se mondhatná, hogy felületesen végzik mun­kájukat. Az asszony valami­kor szakács volt, férje la­boratóriumban dolgozott, fi­uk a lakatosságot ki, mertyük pedig — akár­milyen furcsa is hallani — ápolónő volt, és most mind a négyen tehenészeti vállal­kozók. Korán kelnek, későn fekszenek, reggel és este fej­nek, almolnak, takarítanak, etetnek, és takarmányra, gondoskodnak. Sokan fin­Nyugdíj előtt Papíron öt-ötezer forint az idősebb házaspár havi bére, torognak, ha leírom, pedig és háromezer-ötszáz fejen így van: a fiatalasszony tol- ként a fiataloké. Mondhat­ára, csak a bérek nem moz­dulnak befagyasztott álla­potukban. Emberileg sajnál­juk őket, mondták először, de nem tehetünk semmit. csók­ámig gazdaságos nem lesz, de jó­zan ésszel számolva az adós­ságokat, föltehetően mind a negyvenet „csökkenteni" ké­ne. Megígérték viszont, hogy szakértők bevonásával ap­róra kiszámítják majd, mi mennyibe kerül, mert való­ban nem tudják. Másnap az elnök is meg­ja ki talicskán a trágyát nánk, semmit nem számít, erősítette azt a véleményt, az istállóból, előtte azon- úgyis annyit fizetnek ma- hogy szívükkel-lelkükkei HILVP'l^twi Taj vS gUknak' ame"nyi ^gmarad, gondozzak allataikat Szilá­Higgye el, aki meg velünk de ez se olyan egyszerű. , ., . , . .. tart. sajnálhatja az egész- Nyugdíj előtt állnak az idő- Sylék- Arml 1S tájékoztatott ségügy, hogy nem tudta sebbek, a nyugdíjat pedig bennünket, hogy komoly ösz­megtartani, mert kedves, ebből a kicsike pénzből szá- szeget juttatott a családnak, tisztességes, munkabíró és mítják majd. Megkérdeztem hogy átmeneti nehézségeiket dolgozni szerető asszony. egy nagyüzemi illetékest, azt .. mondta, náluk nyolc-tízezer leKuzonessex. forint alatt meg se szólal, Horváth Dezső Kinga Aki látott már közelről te­henet, első pillantásra meg tudja állapítani, nagy istál­lóból vagy kicsiből szárma­zik-e. A nagyból valóra va­Farost padlólemez •Különleges követeimé- pesti Közlekedési Vállalat nyeknek megfelelő autóbusz- egyik legzsúfoltabb buszjá­padlólapok sorozatgyártását' rátán, a tizenkettesen. Az kezdték meg az ország impregnált iapok jól viselték egyetlen farostlemezgyáró- a vizsgáztatást, s a siker ban, Mohácson. Az üzemben nyomán a BKV ez évre öt­elöállitott nagy teherbírású pzcr küométehlyjt rendelt farostlemez padlókat előző­leg több éves „nyúzópróbá- belőlük a felújítandó autó­nak" vetették alá a Buda- buszokhoz Tubiisprosram a konzervgyárban A Szegedi Konzergyárbaa radicsomot, pritaminpapri­véget ért a téli halászléké- ka-pürét töltenek tubusba, szítési szezon, melynek Az idén 12 millió tubust töl­eredményeként hamarosan tenek meg a különleges íze­130 tonna dobozos és tubu- sitésü, fűszerezésű élelmisze­sos készítményt adnak át a rekkel, hatszor annyit, mint kereskedelemnek. tavaly. A gyártási feltételek megteremtésére svéd gyárt­A tubuskésztímények manyú automata töltőgépet gyártása fontos része a vál- helyeztek üzembe. Ezentúl lalat idei gyárlmányszerke- mikroszámítógép vezérli a zet-korszerűsítési prog- termelést, s feltárja a hiba­ramjának: a halaszlevel forrásokat is. A 4,7 millió együtt ugyanis már tízféle f . é ékfl berendezésért árucikket, koztuk paprikas, köményes, szegfűborsos és paradicsom keszitmenyek­más húskrémet, sűrített pa- kel fizet a vállalat

Next

/
Thumbnails
Contents