Délmagyarország, 1987. március (77. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-20 / 67. szám

10 Péntek, 1987. március 20. Harminc éve bontott zászlót a KISZ Kesergés helyett... Ügy első ránézésre a harmincéves fiatalember igen komolynak, megfontoltnak látszik. Beszéde töprengő, átgondolja, mit mond. — Egy KISZ-tagra nem vetnek ezek a tulajdonságok rossz fényt? — A fiatalosság, az energikusság nem csak a külsőségeken múlik. Én éppúgy lelkesedem, mint tizenöt évvel ezelőtt, amikor KISZ-tag lettem. A gumigyárba 1974-ben kerültem, tizenévesen beválasztottak a KISZ-bizottságba. Komoly •megtiszteltetésnek éreztem ezt akkor. — Most is így lennél ezzel? — Jelenleg az ilyesminek már nincs súlya. Sőt az ifjúsági szervezetbe sem könnyű valakit becsalogatni. A tömlőüzemben szövőként dolgozom, és többedmagammal ' elhatároztam, növelni fogjuk a szervezettségünket, magyarul KISZ-tagokat totoorznuk. Tudod, mi volt a válasz? Azt mondták, ha cirkuszt szervezünk, akkor jönnek, a KISZ-be viszont nem. — Hol rontottuk el? —- Ha én ezt tudnám, főfoölcs lennék. Talán eluralkodott a formalitás, kevés közös rendezvényt csináltunk, ami összetartotta volna a társaságot. — A KISZ presztízséi hogyan próbáljátok visszaszerezni? — Minél több közös programot igyekszünk összeállítani. Három hónapon át például labdarúgó-bajnokságot rendeztünk az üzemrészek között. A Taurusjárőrversenyek annyira népszerűek, hogy a gyerekek hajba kapnak, ki menjen túrázni. Újdonságnak számítanak nálunk az ötletnapok. Három héten át a gyár vezetői várják a termelés, a mozgalom megújítását célzó javaslatokat. Ezekben az akciókban természetesen mi is részt veszünk, AZ ötleteket egyébként a helyszíneken azonnal ki is fizetik. — Az ifjúsági mozgalomnak szerinted mi a jövője? — Azt mindenképpen be kell kalkulálni, hogy a nehezedő körülmények miatt mi is többet dolgozunk, kevesebb a szabadidőnk. Azt a kis szusszanásnyi időt viszont értelmesen kellene eltöltenünk. A fiatalok tétlenségérc ötletekkel, akciókkal reagálunk. Addig rágjuk a fülüket, amíg el nem jönnek a rendezvényeinkre. Jó volna, ha tudatosulna, egymásért dolgozunk, egymásnak szeretnénk kellemes pillanatokat szerezni. Itt (vannak például a KISZvállalások. A pluszmunkáért manapság már fizetnek is. Jól jár a gyár, de a fiatal is. — Mit vársz a KISZ-töl? — Sok élményt, színes programot, és azt, hogy aki aggódik ezért a gyárért, az szót értsen egymással. Nem nagy horderejű dolgokra gondolok, egy-egy kis kollektíva tartson össze, és ha kell, nyissa is ki a száját. A jelenünk a tét! — Milyen a közérzeted? — Izgat néhány dolog. Nálurtk még bőven akad olyan munkaterület, ahol nehéz fizikai terhelésnek vannak kitéve a kollégáink. Több ötleten, újításon jár az eszem. Közben szervezem a harmincór)ás nonstopp focit, de lesz még egy KISZ-es SZlT-es bálunk is. Keseregni tehát nincs időm. Ezt a módszert másnak is ajánlom. A fentieket elmondta: Sőregi Róbert lejegyezte: Bodzsár Erzsébet Á százéves nyelv A nemzetközi nyelv létrehozása nagyon régóta foglalkoztatja az emberiséget, Az angol Bacon, a francia Descartes a cseh Comenius a német Leibnitz szerepel a nagy próbálkozók között. Hazánkban Kalmár György, és Bolyai János foglalkozott a problémával, melynek népszerűségét az is bizonyítja, hogy mintegy 500 nyelvtervezet született az elmúlt évszázadokban. A nemzetközi nyelvért lelkesedők között ott volt Széchenyi István is, aki a következőket mondotta 1842-ben az általa alapított Magyar Tudományos Akadémián: „Nem is lehetne most, a szabadabb vitatkozás századában egyes nemzetekre úgy, mint a közemberiségre nézve bármi érdekesebb, mint olyan nyelvnek a szerkesztése, mely túlhaladná mai nyelvünket szabatosságban, minek kivihetősége nem ütközik a lehetőség szabályaival össz2 és az emberiség nem egy előfutójának agyán villant már keresztül, kikről azt szokták mondani: megelőzte nemzedékét." Korát megelőző gondolkodó Ludwig Zamenhof is, az eszperantó nyelv tervezetének és alapszókincsének megalkotója. Abban a korban. amikor a nemzetállamok megerősödésének vagyunk tanúi, amikor a kapitalista gazdaság a világ újrafelosztásának igényét diktálja, Zamenhof olyan nyelvet teremt, amely összekötni kívánja az emberiséget. 1887 — a nemzetközi nyelv történetének legjelentősebb dátuma. Ebben az évben jelent meg Varsóban az eszperantó nyelv első tankönyve az orosz, lengyel, német és francia anyanyelvűek számára. A szerző a Doktoro Esperanto álnévvel jegyezte munkáját, amelynek a Lingvo Internada elnevezést adta, ámde rövidesen az eszperantó elnevezés vált általánossá, amelynek magyar jelentése: remélő. A Zamenhof által megalkotott nemzetközi nyelv hasznosítja a közismert, világszerte használt nemzetközi szavakat, kifejezéseket. Nyelvtana csak szabályokat ismer, nincsenek kivételei. A nyelv írása fonetikus, hangzórendszere egyszerű. Szegeden 1961. júliusában nyílt meg az országban egyedülálló eszperantó múzeum és könyvtár 600 kötettel és emléktárgyakkal. A Somogyi Könyvtárban található eszperantó részleg ma már több mint 3000 kötettel rendelkezik és 20 folyóiratot járat. A múzeumban kottákat, újságkivágásokat, fényképeket, plakátokat, érmeket és szobrokat őriznek. Legjelentősebb mértékben akkor gyarapodott a gyűjtemény, amikor Szilágyi Ferenc — Svédországban élö író, műfordító — a szegedieknek adományozta hagyatékát. Kéziratok, okmányok, diapozitívek, eredeti levelek valamint könyvek és folyóiratok kerültek ekkor városunkba. Fiatal nyelv az eszperantó, de a nemzetközi nyelv története évezredeket ölel át. A hazai szövetség a napokban rendezi Eszperantó Kongresszusát. Április 3-tól 5-ig Gödöllőn Jubileumi Eszperantó Ifjúsági Találkozó lesz. D. I. ESZPERANTÓ KÖNYVEK KIÁLLÍTÁSA. „AZ eszperantó könyv Magyarországon" címmel kiállítást rendeztek Fajszi Károly gyűjteményéből az Országos Széchenyi Könyvtárban. A kiállítás április ll-éig látható a Budavári Palota F épUletébcn Nemcsak egy betűről van szó G

yarapítjuk a keserűséget. Kimondani, elismerni ugyan nemigen szoktuk, de attól még igaz. Tény akkor is, ha „csak" nyugdíjasok panaszolják. „Csak" ők látják, érzik igazán — a saját leikükön —, pedig nem az ő vétkük. Mert történik, ugye, hogy aki eléri a törvényesen megállapított korhatárt (egyben nálunk „az öregség küszöbét") annak a foglalkozását jelölő rubrikába beírják: nyugdíjas. Mindig, mindenkinek, mindenhol: nyugdíjas. A „fizetésesek", a „foglalkozást űzők" úgy is foglalkoznak, bánnak vele, mint aki nyugdíjas. Aki maradjon nyugodtan, s örüljön, hogy ezért még díjazzák is havonta. Aki már nem dolgozik, aki nem vesz részt a termelésben, csak fogyaszt, akit el kell tartani, aki majdhogynem a dolgozókon élősködik. Akit lehet leírni, lebecsülni, alkalmasint megalázni, életét megkeseríteni. Azazhogy, — mint egy szezon végi kiárusításban?! — leértékelni. Ez jutott s jut „osztályrészül" — tavalyelőtti statisztika szerint — Magyarországon 2 millió 275 ezer embernek, mint nyugdíjasnak és járadékosnak. (Állítsa meg agyunk forgását itt egy pillanatra egy másik statisztikai adat: ugyanekkor az iparban és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak összlétszáma csak 2 millió 258 ezer!) Szépíthetjük, magyarázkodásokkal csűrhetjük, csavarhatjuk — hivatkozva az egyenrangúság kitekert elvére meg az idős emberek túlérzékenységére^ egyebekre —, de jobb, ha szembenézünk a ténnyel: igenis leértékeljük a nyugdíjasokat. Akarva, akaratlan tesszük — mert már a „hivatalos kezelésük" is erre ösztönöz. Akinek a rubrikájába bekerül ez a bűvös-bűnös (?) szó, az egyszeriben megszűnik bárkibármi lenni, azonosítására kizárólag az szolgál, hogy miből él: nyugdíjas. Mintha aznaptól elfeledné, amit tudott, egyszerre alkalmatlan lenne arra, amit addig csinált. Mintha a tehenész egyik napról a másikra nem tudná megkülönböztetni a bikát az üszőtől; a történészprofesszor összekeverné Nérót Mária Teréziával; a gépész a fogaskereket a golyóscsapággyal vélné h^lyettesíthetőnek; a művezető meg Í2t se tudná, nVi a brigád. Merthogy mostmár csak nyugdíjas. (Vigyázat! Ezen a nyomon haladva, innen már csak pár lépés, hogy az idős emberek már azok se legyenek, csak „menjen arrébb, taták", „útban van, nyanyák". Az út vége felé pedig már csak az x számú kórtermek ágyszámai szerinti egyesek, négyesek, hetesek ...) Mintha nem is lett volna senki és semmi. Csak nyugdíjas. Nem maradhat meg annak, ami volt. Az ember igazi mércéjét — hogy tudniillik, mit nyújt, nyújtott a társadalomnak — a nyugdíjas megjelölés hamisan egyenlősítő rubrikájába veszejtjük. Amiben azon van a hangsúly, hogy az illető már nem dolgozik'aktívan, s nem azon, hogy korábbi akitivitásával milyen mesterséggel, s beosztásban érdemelte ki azt, hogy a megélhetéséért már ne kelljen dolgoznia. Egyre több nyugdíjas kérdezi — s joggal! —, hogy milyen alapon, milyen jogon vesszük el tőle hivatalosan is (közhangulattal, lenéző, leértékelő szemléletmóddal pedig méginkább) azt, amiért élete során tanult, dolgozott, Miért minősítjük, írjuk le őket? Miért van ügy, hogy ha egy nyugdíjasnak megszokásból kicsúszik a száján (netán dacosan odavágja), mi az eredeti foglalkozása, a „hivatalosság" azonnal javít, hogy az csak volt! Amitől aztán az aktív keresők sorából kilépő emberek egy idő után kezdik úgy érezni magukat, hogy ők „csak volt"-ak. S ettől aztán gyűlik bennük a keserűség, a megélhetés szaporodó gondjai mellé lelki problémák is felsorakoznak. Pedig megelőzésükhöz ebben az esetben kevés kellene. Egy emberközpontúbb szemlélettel alkotott rendelet, ami arról szólna, hogy aki nyugállományba megy, az nem vesztíti el foglalkozását, mesterségét, beosztását — azaz, amit nyújtott a társadalomnak —, hanem továbbra is az áll a foglalkozást jelölő rubrikában, csak még tesznek hozzá egy „ny" betűt, ami azt jelöli, hogy nyugdíjas. — S kellene persze hozzá egy emberségesebb közvélekedés, ami körábbi értékei alapján (is) számon tartja a nyugalomba vonult embereket, s nem értékeli le, nem másodrendűnek, s ki tudja, hanyadrangúnak minősíti őket. E

z a kevés persze kevés. Ám nagyon fontos ahhoz, hogy kedvező változást próbáljunk elérni az idősekkel szeij-ibeni általános magatartásban, a velük való érintkezés stílusában és tartalmában. Egy válaszlépés lehetne arra a kihívásra, melyet az idős emberek nagy száma, a nyugdíjasok magas aránya, mint erősödő, új társadalmi jelenség jelent a társadalmunk erkölcsi tudatával, viselkedésével, életszervezésével, s magával a társadalomirányítással szemben is. Apró. de fontos lépés (milliók közérzetéről van máris szó, s lesznek több milliónyian, kik megöregednek). Amit, ha mostanában nem teszünk meg, talán jóvátehetetlenül devalválunk társadalmi értéket. Azt a társadalmi vívmányt, hogy nálunk a nyugdíjjal (is) gondoskodunk az idős emberekről, értékcsökkentté teheti, ha e téren növekedni hagyjuk a konfliktusokat, az elégedetlenséget, a keserűséget. Közös vétek lehet belőle, akkor is, ha egyelőre „csak" a nyugdíjasok panaszolják. S jobbára csak egymásközt, Merthogy nemigen van rá más fórumuk. Miközben ugyanis sokat teszünk a szocialista demokrácia kibontakoztatásáért, társadalmi rétegek és csoportok érdekvédelméért sajátos. sajnálatos tény; nincs olyan megfelelő fórum, amely a társadalmunk több mint húsz százalékát kitevő nyugdíjasok érdekeit kifejezné, képviselné. Miért? — Ennyire „leírtuk" volna már őket? Szabó Magdolna Zonei naptár Némethy Attila zongoraestje Van valami egész viselkedésében, megjelenésében, de legfőképpen zongorázásában az ízléssel viselt showmanmagatartásból. Művészvilágban egyébként sem szokatlan, ha a tehetség változatos csatornákon keresi a megnyilatkozást, az érvényesülés űtját. Az önmegmutatkozás vágya, az önkifejezés némiképp rokonvonásokat mutat náia mondjuk Sebestyén Jánossal, aki szintén rádiós meg cembalóművész. Akadnak persze, akiknek nem tetszik ez a fajta megosztottság, akiknek csupán egyetlen vaiasztott múzsa rabszolgájaként, hangszere mellett gubbasztva, éjt nappallá gyakorolva jelenti művész a Művészt, mert ha mást is csinál, rögvest kóklernek kiáltják. Engem speciel nem zavar. Minap Grieg a-moll versenyét játszotta a szegedi szimfonikusokkal Pesten, most meg szólóestjét tartotta nálunk, a Tisza Szálló nagytermében, Némethy Attila, kiről e fenti elmélkedés nem egészen oktalan. Azóta ugyanis, hogy évtizede diplomázott a zeneakademián, több nemzetközi verseny akadályait vette sikerrel, a koncertpódiumokat Tokiótól Kanadáig koptatta, miközben zenés fejtörőket, műsorokat vezet a rádióban, sőt, valamikor, zsengébb korában, a Mézga rajzfilmsorozat Aladárjának is odakölcsönözte beszédhangját. Egyszóval, lebet hát ismerni innen-onnan. Szemére is vetik, miért nem borul komolyabb elszántsággal hangszere fölé, szó mi szó, iménti hangversenyének tanulságai közül sem elmellőzhető szempont ez. Igaz, Beethoven Mondschein szonátájának fegyelme, Chopin nocíurne-jeinek (Esz-dúr, c-moll) ábrándos dalolása, scherzóinak (h-moll, b-moll) szédületes tempói nagy formátumú játékost sejtetnek. Miként Liszt gyászmuzsikájának, a Funerailles-nek méltóságtartása, vagy Schumann „másik Karneváljának", a bécsinek lobogása. Csakhogy. A muzsika olykor nagyvonalú tolmácsolásának igézetében imitt-amott elforgácsolódnak a technikai részletek. Mást ne mondjak, a Chopin-scherzókban például majdhogynem porzott a zongora, miközben a h-mollra időnként alig ismerni rá. Némethy nagyobb zenei egységekben gondolkodik, jól teszi, nota bene időnként olyan érzése támad a hallgatónak, azért e fejedelmi összefogottság, mert az apró építőkockákról hiányzik a finom-mívesi megmunkáltság, mert azokra nem mindig futja. Mindazonáltal zongorázása szimpatikus, kellemetes, jó benyomást kelt. Alig múlt harminc, ideje bőven. S van is mit a tejbe aprítania még. N, I, Békés megye bemutatkozik Békés megyei sajtónapot rendeztek csütörtökön Budapesten, a Magyar Sajtó Házában. Az országrész társadalmi, gazdasági és kulturális életéből, a megyei újságírásból ízelítőt adó programot Kapalyag Imre, a MUOSZ főtitkár-helyettese és Árpási Zoltán, a Békés Megyei Népújság főszerkesztője nyitotta meg. A Magyar Üjságírók Országos Szövetsége immár harmadik esztendeje ad alkalmat az ország egy-egy megyéjének a bemutatkozásra. Az államigazgatás korszerűsítése Az államigazgatás korszerűsítése jegyében megalakult kisvárosi tanácsi szervezetek eddigi működésének tapasztalatait összegezték csütörtökön Tatabányán, az Államigazgatási Szervezési Intezet. valamint a főváros, továbbá Pest, Nógrád, és Komárom megye tanácsi szakemberei. Az elmúlt három évben a mintegy száz településen kialakított kisvárosi tanácsi szakigazgatási szervezet (a korábbinál kevesebb osztály, összevont ügyintézés stb.) zöme eredményesen dolgozott. Szervezeti változtatásokkal és a dolgozók ésszerű átcsoportosításával a korábbinál színvonalasabban látták el feladataikat, az ügyintézési idő, a kisvárosok többségében rövidült. Az ügyintézés törvényességének erősödését mutatja, hogy kevesebb a jogorvoslattal megtámadott, megváltoztatott, illetve megsemmisített határozatok 6záma. E megállapításokat alátámasztotta több népfront bizottság felmérése is. Az említett előrelépés. a kulturáltabb ügyfelfogadás tovább javította a tanácsok és a lakosság kapcsolatát.