Délmagyarország, 1987. február (77. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-13 / 37. szám

Péntek. 1987. február 13. 3 Tavaszvárás Tóth Béla felvétele Több mint félezer hektárt ölelnek fel a szőlőültetvények Forráskút és t/llés határában, ahol a Haladás Termelő­szövetkezet ollós brigádjai nyújtott műszakban dolgoznak. A kemény tél ugyanis háromhetes kiesést okozott a mun­kában, és most — a kedvezőre fordult időjárást kihasz­nálva — igyekeznek ezt pótolni. Célul tűzték maguk elé, hog;/ április közepéig befejezik a szőlő metszését. Mint­egy ötvenen szorgoskodnak a határban. A képen: Ráez Gábor látható munka közben, az iillési szőlőtelepen Innovációs találkozó Agrárinnovációs találko­zót rendezett csütörtökön Gödöllőn, mintegy 200 szak­ember részvételével a KISZ Központi Bizottsága. Az if­júsági szövetség ugyanis, mint a megnyitón elmond­ták, a fiatal agrárértelmisé­get is mozgósítani kívánja a gazdaság megújulásához. E cél érdekében egyebek között szorgalmazza, hogy a mezőgazdasági üzemekben is alakuljanak kí azok az ifjúsági közösségi munka­vállalási formák, amelyek­ben az üzemvezetés anyagi­lag is érdekeltté teheti a KISZ-tagságot egv-egy konk­rét szakmai fejlesztési fel­adat megoldásában. A KISZ KB ifjúsági biotechnológiai programot is hirdetett. Kez­deti síkereként országos klubhálózat van kialakuló­ban az oktatás és a terme­lés szakembereinek részvé­telével. Budapesten és Sze­geden már működik, Kapos­várott, Debrecenben, ¡Mező­túron most alakul ilyen klub. Az új ötletek, tech­nológiai fejlesztések meg­valósítására, mint a tanács­kozáson az Agrár Innová­ciós Bank igazgatója beje­lentette, teteme« összeg — 30—10 millió forint — is rendelkezésre áll. Kisvállalkozók a Kamarában Jelen .eg az ország mun- rem zsúfolásig megtelt. Az nulás nem a legjobb propa­kavállalóinak egytizede te- MKK képviselői tájékoztat- ganda volt a kisvállalkozói vékenykedik a kisvállalko- ták a megjelenteket azokról tagozat számára. Nehéz len­zások valamilyen formájá- a szolgáltatásokról, amiket ne eldönteni, hogy a meghí­ban. Harmincnégy-harminc- a munkacsoport megalakí- vóban fogalmaztak pontatla­öt ezer nem önálló jogi sze- tása nyújt. Rendszeresen nul vagy az idejével kívánt mélyiségű gazdasági társasá- rendezhetnek ankétokat az takarékoskodni az elnökségi got tartanak nyilván. Az őket legjobban érdeklő kér- tag. Egy társadalmi munka­utóbbi időben az új vállal- désekről. Például az adózási sokat mozgató szervezetben kozások száma erősen csök- rendszerről, külső munka­kent. Ennek alapvető oka a vállalók alkalmazásáról, a megrendelőkre kivetett — kilépésekről, új tagok felvé­rnost már a megegyezéses ár teléről. Megkaphatják a kis­ötödét kitevő — különadó, vállalkozói tagozat kiadvá.­Megkezdődött a gazdasági nyait, s természetesen jelez­munkaközösségek átalakulá- hetik problémáikat a tagozat elnöksége felé. * azonban ez a hangnem min­denképpen ;elfogadhatatlan — véleményünk szerint. B. I. Megalakult az egészségügyben dolgozók pártbizottsága Egészségünk őrzői és vé- tényezők indokolták a szer- eltérő és széttagolt munka­dői: orvosok, asszisztensek, vezeti korszerűsítést. A vá- helyi érdekek összehangolá­mentők, gyógyszerészek, az ros szociális inléz.ményei- sában. egészség- és a szociálpoliti- ben dolgozó párttagok kéré- A városi pártbizottság kai feladatok ellátói a Sze- sére ezentúl a tizenkét szervei a következő időszak­gedi Orvostudományi Egye- alapszervezet munkáját egy ban ¡s foglalkoznak majd az lem alkalmazottjain kivúl pártvezetőség fogja össze, a egészségügyi, szociálpolitikai több mint négyezren van- város. ártbizottság tómo_ feladatokkal, az intézmé­nak varosunkban, ebből ko- ... . . . . .• , nvek tevékenységével Segi­zel tíz százaléka párttag. A B-Uuaval es tranyttasaval. ^nf megalakult különböző munkahelyeken a Biztosak lehetünk abban, pártbizottság működési ke­tennivalók eltérőek, munká- hogy a most megalakult reteinek kialakítását, és an­juk azonban közvetve vagy pártbizottság tevékenységé- nak tartaimi munkáját, közvetlenül az egészségvé- nek eredményeként a politi­delem, a szociális gondosko- kai munka szakmailag meg­dás társadalmi feladataihoz alapozott lesz. Folyamatos­kötődik. Az egészségügyi in- sá, differenciáltabbá válik tegráció szervezeti keretei az alapszervezetek irányitá­között a tartalmi munka sa, nagyobb lehetőségei egységes szemléletű, egy- lesznek az eredményes mun­másra épülő, a .társadalmi kaformák, módszerek elter­igényeket kielégítve műkő- jesztéseben. A katalizátor dő intézményrendszert és szerepét töltheti be.a párt­irányitást követel. A tegnap bizottság az intézmények, délután megalakult pártbi- alapszervezetek együttműkö- ta a testület tagjait is, mely­zottság létrehozását közel désében, az, alapszervezetek- nek titkára Bujdosné Len­egy éve előkészítő munka ben folyó mozgalmi, szak- gyei Eszter, előzte meg. A már említett mai munka emelésében, az Cz. J. Takarékszövetkezet és lakástámogatás Természetesen a pártmun­ka színvonalának javítása válfk a/* a'aPszervezelekben dol­gozó kommunistákon is mú­lik Ezzel a lépéssel önálló­ságuk, felelősségük, ezentúl sem lesz kisebb. * A pártértekezlet tegnapi tanácskozásán megválasztot­Üllő esen Az üllési takarékszövetke­zetben megkérdeztem, hogy mit tud tenni egy nagyköz­ségi pénzintézet a lakossá­gért. Tudjuk, gyűjti, kezeli a pénzt, kamatot fizet, hi­telt ad. de ezenkívül ho­gyan teremt kapcsolatot a adásvételét is. Ez is bele­lakossággal? Mészáros. János, tanozhat kisgazdaságok a szövetkezet elnöke e.- támogatása körébe A ta_ mondta: sen kopogtatnak a takarék­szövetkezet ajtaján. — Igen. Évente 500-600 új tagot jegyzünk be. Ez a - Hogyan segítik a ház- d* felejtkezünk táji gazdasagokat? • « onkét XpiÍót - Mi intézzük a tanyák a'fP .dt ™f8,t!í — Semmi okunk panasz- kérik, s gyakran egészség­ra, ugyanis a VII. ötéves ügyi okokból. Sajnos sokan terv elvárásainak már ta- légúti betegség miatt kény­tünk az elmúlt évben se­gélyben. Igyekszünk támo­gatni ügyfeleinket. A nyolc nySaMTömm;r szegediek kirendeltségünkben ingyenes J jogi tanacsot adunk ugy. sa kisszövetkezetekké. A vállalkozók úgy gondolják, hogy ebben a formában — mivel itt nincs különadó — több munkához juthatnak. A rendezvényre kiküldött meghívó harmadik pontja A népgazdaságnak a jelenle- konzultációt hirdetett a kis­ginél még több kisgazdálko- vállalkozásokat érintő prob­dó egységre lenne szüksége, témákról. Kár lenne tagadni, A gondok, felmerülő prob- sokak számára erre a ren­lémák moeoldásában a Ma- dezvénVre ez jelentette a le mait megoldasaban a Ma- legnagyobb vonzerőt. Ter­gyar Kereskedelmi Kamara mészetes, hogy amikor az is segíteni próbál. Ezért előadók átadták az érdeklő­már hónapokkal ezelőtt döknek „a labdát", jöttek ts megalakította kisvállalkozói a kérdések. Az első problé­tagozatát. Tegnap, csütörtö- mafelvetö azonban leforráz­kön a dél-alföldi területi va érezhette magát. Hiszen bizottság a Csongrád Megyei a Pestről jött előadó válasz Tanács harmadik emeleti helyett kijelentette, hogy tanácstermében hívta össze ugyan tudna ő felvilágosí­három megye géemkáinak, fást adni. de nem teszi. polgárjogi társaságainak, Küzdjön mea a munkacso­szakcsoportjainak és kisszö- port a saját problémáival. vetkezeteinek képviselőit. A hívjon saját maga előadókat, cél: a területi kisvállalkozói s majd hosszú-hosszú úton munkacsoport megalakítása megjön a válasz is. Egy ki­volt. Az érdeklődésre nem csit megdermedt a levegő. lehetett panasz, hiszen a te- Kétségtelen, ez a megnyilvá­Élelmiszer-gazdasági kapcsolatok Csütörtökön a magyar— gazdaságok, s számos he­szovjet mezőgazdasági és lyen együttműködnek külön­élelmiszeripari együttműkö- böző termesztési rendszerek dés eddigi eredményeiről, honosításában. Mindinkább továbbfejlesztésének lehe- előtérbe kerülnek a kapcso­tőségeiről tájékoztatta asaj- latok új formái; a közvet­tó képviselőit Doboczky Ist- len vállalati együttműködés, ván mezőgazdasági és élei- a termelési kooperációk, mezésügyi min.szterhelyet- S^l^ífre^S tes- is tárgyalásokat kezdtek. A Elmondotta, hogy a Szov- gazdasági együttműködéshez jetunióba irányuló magyar kedvező feltételeket teremt exportban az élelmiszer- az a kormányközi megálla­gazdaság termékeinek ará- podás is, amely lehetővé te­nya a VII. ötéves terv fo- szi, hogy hazánk és négy lyamán eléri a 16 százaié- szovjet köztársaság — Uk­kot, vagyis arányaiban 4 rajna, Moldávia, Grúzia és százalékkal lesz magasabb, Azerbajdzsán — közvetlenül mint az előző tervidőszak- is fejlessze együttműködé­ban. Számottevően bővül az sét. A MÉM az Orosz Fö­értékesebb, a jelentős szel- deráció Agráripari Állami lemi teljesítményt tartalma- Bizottságával kötött együtt­zó termékek kivitele. így a működési megállapodást, tá­korábbinál több vetőmagot, mogatva a gazdaságok köz­tenyészállatot, kész techno- vetlen kapcsolatainak fej­lógiát szállítanak a magyar lesztését. érkezik, még ma kimegy a szerelő. E. G. kissé vacogva bár, de türelmesen vár. Alig telik el ötször hatvan perc. Szakember megérke­zik. A gázkazánhoz lép, mi a hiba kérdi. A gyújtóláng ég, mégsem kapcsolja a fűtést, vagy ha mégis bekapcsol, váratlanul újra leáll, akár fél napra is megbénul. Egé­szen kiismerhetetlen. Van, hogy aztán a fürdőszobai villanykapcsoló felkattintá­sára elindítja a fűtést. Vala­hogy erre ügyvédet kértünk föl. valy eleget tettünk. Foglal- szerülnek a friss, a tiszta le- £fö*" kozunk lakások, házak vá- vegőre. Visszatérve a kér- "Zf&Z.f »h «áriájával, eladásával. Erre désére: háztáji gazdaságok u^Jf^^n^Ll a szolgáltatásra milliókat fejlesztésére kért kölcsönök ^Tohemekott költöttünk. Vah ebben után csak 6 százalékos ka- M „ ,ar , , 1 ' ,.•,. ..„ „ . „A.,-»-«. Nyugodtan mondhatom, csa­kockazatvallalas bőven, de matot kérünk^ lacbas körülmények között, enelkul nincs üzlet. - Hallottam, hogy szive- & gondo,orT1( ,én;eges az ^ hogy télen-nyáron használ­ható az üdülő. — önök munkát is adnak a nagyközség lakóinak... — Valóban dolgoztatjuk a tagságot. A művelődési ház­ban kézimunkaszakkörön vehetnek részt, akiknek ide­jük engedi. Megpróbáljuk igy is támogatni anyagilag a szövetkezetünk dolgozóit. Megvásároljuk a fonalat és az egyéb kellékeket. Láttam, gyönyörű munkát végeznek, s azokat jó pénzért bárki­nek eladhatják. — Gazdagodnak az iskola­szövetkezetek is. Azoknak 700 tagjuk van, s az elmúlt három hónapban félmilliót gyűjtöttek. — Milyen a kapcsolatuk a téeszekkel? — Biztos vagyok abban, ők is azt mondanák, hogy jó. Talán bizonyíték erre, hogy a lakástámogatási pénzüket is ránk bízták. A takarékszövetkezet el­nökével beszélgettünk még a közösség nyereségéről, va­gyonáról, a betétállományról. Mindezt a tagokkal ismerte­tik majd a közgyűlésen. Egv dolog még idekívánkozik. A „falu bankja" teherautót, mezőgazdasági gépeket vá­sárol. amelyeket bérbe ad. A. S. Dégázos hétköznapok n szerelő esete Kombiféggel Az eset banális. Mondhat- nincs ehhez a típushoz al- szálódott vonásait kisimíta­ni mindennapos. Egyéni katrészünk. De azért azokra ni. Felötlik ugyan benne, Gázfogyasztónál elromlik a a címekre is elmegy, okve- hogy miért nem tudták gázkazán. S mivel ez a ké- tetlenkedik tovább E. G. mindezt öt ólával korábban, szülék működteti a lakás Szakember végtelen türelem- amikor a hibát bejelentette, központi fűtését, a radiáto- mel viseli a megpróbáltatást, tudomására hozni, mégis le­rok sem adnak meleget, nem hagyja magát kizök- csillapodik. Ez aztán a szol­Egyszerűbben: hideg a la- kenteni. Természetesen el- gáltatás! Udvarias és tü­kás. Egyéni Gázfogyasztó — megy, mert a hibabejelen- relmes. Hívásra házhoz me­— továbbiakban csak E. G. tésre ki kell menni. Még gyünk, de a hibát javítsa ki — felhívja a Dógáz hibabe- előzékenyen hozzáteszi, a más! jelentőjét. A vonal túlsó vé- Fég Kelemen utcai szervizé- Egyszerű, mint a pofon. De géről megnyugtató válasz be kellene beszólni, nekik vajon megéri a Dégáznak a talán van alkatrészük. szerelőit udvariassági misz­E. G. elszégyelli magát, szióra alkalmazni? Megpróbálja dühtől összeku- * Ladányi Zsuzsa Jöttek, láttak, kaszíroztak Ezekben a napokban ud- gáz szolgáltató osztályveze­varias emberek csöngetnek tőjétől megkérdeztem, er­be az otthonokba, a Dégáz- kölcsösnek tartja a jövede­miféle rejtelmes metakom- tói jöttem jeligével. Általá- lemátcsoportosításnak ezt a munikáció lehet köztük, hu- ban rövid ideig maradnak, módját? Beszélgetés közben morizál E. G„ merthogy ak- Nagy irathalmazt tartanak megtudtam, nem egységes a kor még mit sem sejt az el- hónuk alatt, pillanatok alatt tarifa, ha több készülék van következőkből. Szakember a azonosítják, hogy a kom- a lakásban, emelkedik a vi­táskáját sem teszi le, kapás- fortokban hány radiátor és zit dija. Am az osztályvezető ból hárítja a feladatot: Kom- tűzhely található. Nálam maga is sokallja a látoga­bifég kazánhoz semmiféle maximum két percig volt az tás ellenértékét, de ő sem­alkatrészünk nincs. ennek, ellenőr. Látogatásáról szabá- mit nem tehet. Központilag mint majdnem mindegyik- lyos számlát adott. Ez a vi- határozzák meg a tételárat. nek az automatikájával van zjt 126 forinttal apasztotta a Szigorú előírás, ötévenként baj. bármennyire is szeret- pénztárcámat. Hasonló ösz- kell felülvizsgálni a készü­ném. nem tudom megjavíta- szeget fizettek a szomszédok léket. Azt is meg kell néz­ni. E. G.. mint ama bizonyos js> és az ellenőr ott sem ni, hogy a tisztelt fogyasz­Lót kíváncsi felesége, erre csinált semmit, csak körül- tó betartja-e a technológiai sóbálvánnyá változik. Meg- nézett. Szuper órabérért, előírást, megfelelően ég-e a rökönyödésében alig tudia Mindenki felháborodott, gyújtóláng... stb, nem rész­kinyögni: ha nem tudjak rnert bizony a pénzéért nem letezem. No, persze az én megjavítani, miért jött el? kapott semmit. Sajnos, az ellenőröm és a szomszédok Szakember nem jön zavar- utóbbi időben egyre több- látogatói nem aprózták el ba: a hibabejelentésre ki szór jajgatunk, mert úgy ennyire magukat. Jöttek, kell menni. Most is legalább veszik ki a forintot a zse- láttak és felvették a pénzt, három kombiféges cím van a bünkből, hogy a helyére Remélenlimás szoIgáUa­zsebemben, oda is mm el- nem kerül az ellenertek ó nem k vérszbemet megyek. Azokat meg tudja Igazsagtalan lenne, hain- Zc javítani, kérdezi naivan E. dulatosan megkongatnám a G. Azokat sem tudom, mert nagyharangot eme cseleke­mint mondtam, egyáltalán det miatt. Épp ezért a Dé­és nem indulnak el holnap kasszírozni. Halász Miklós Gasztronómiai bemutató A Magyar Szakácsok és Cukrászok Szövetsége • csü­törtökön sajtótájékoztatót tartott az Országos gasztro­nómiai bemutató előkészüle­teiről. A bemutató február 21-én és 22-én lesz a Budapest Kongresszusi Központban. Az ország mintegy 100 leg­jobb szakácsa és cukrásza mutatja be mesterségbeli tu­dásának eredményét, a me­leg- és hidegkonyhai készít­ményeket, tortákat, sütemé­nyeket. Nemcsak a szakma­beli közönséget várják, ha­nem a konyhaművészet iránt érdeklődőket is.

Next

/
Thumbnails
Contents