Délmagyarország, 1987. február (77. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-10 / 34. szám
8 » Kedd, 1987. február 10. DM Röviden Ki" hogy veszi a telet? Kit, mit fúr az aranyhörcsög? Hogy ki miért tart állatot, sokféle oka lehet. Van, aki egyszerűen a természet utáni vágyakozástól kísértve fogad lakásába (ha van neki) valami kis jószágot. Egy diákkollégiumban láttam a szekrény tetején egy ötliteres uborkásüveget, abban pár szál vízinövényt, s két kicsike díszhalat. Jól érezték magukat, és az is, aki rájuk nézett. Jólesett a szemnek a két piros hal látványa. Vannak, akik társ hiányában tartanak állatot; itt nemcsak a galambot etető, macskák garmadáját karbantartó öreg nénikre gondolok, hanem azokra a fiatalabb nénikre is, akik valamilyen oknál fogva hoszszú nyelvvei rendelkező kutyát gondoznak ... Vannak ilyenek. Léteznek emberek, akik szűkebb s tágabb környezetük érdekében annyit pöröltek s addig, amíg ugyanez a szűkebb s tágabb környezet be nem bizonyította, hogy magasan le(.. ,)-ja mindazt, amit, értük tettek; sőt őket is. Mikor aztán egy idő után rájönnek, hogy a falnak beszélnek (ami különösen akkor kellemetlen, ha utóbb kiderül: még a falnak is füle van...), tehát ekkor otthagyják a teremtő, összetartó, valamint szolidáris közösséget, mely úgy megfúrta őket, mint Zotmund fia Búvár Kund a vasas német hajókat; visszavonulnak és elkezdenek állatokat tenyészteni. Az állatok ugyanis segítenek elfeledtetni azokat, akik igen-igen kevés kedvező, s ugyanakkor igen sok kedvezőtlen tulajdonságokkal bírnak és rendelkeznek. Azaz: emberileg állatok. De a valódi állatok közt is vannak ilyenek, illetve olyanok. Léteznek köztük egészen könnyen tarthatók, igénytelenek, melyek sok gondoskodás helyett keveset kívánnak. Nem kell rájuk odafigyelni, illetve csak alig-alig... Itt van például az aranyhörcsög. Roppant szelíd és kezes állat. Napirendje egyhangú, nap nap után ugyanazt teszi, mint nap nap előtt. Azzal kezdi eleve, hogy reggeltől estig alszik. Már csak azért sem kell vele sokat foglalkozni, mert na fölébresztik, az neki legalább olyan kellemetlen, mint a gazdájának az, hogy foglalkozni kell vele. Estefelé aztán fölébred. Megkapja az ennivalót; a nyári almát nyáron, téli almát télen, ősszel a szőlőt, diót, tavasszal a tavaszi fáradtságot. Répát, retket, mogyorót. És kész. Nem tartogat váratlan meglepetéseket, nem riogatja a ház lakóit, középszerű, kicsi lényét megszokták az emberek. Formája is ismerős, tudniillik, hörcsög alakú. Gyanúra okot nem adó, reakciója mindig kiszámítható. Az emberek tudják, hogy nem várhatnak el tőle mást, mint hörcsögséget; a hörcsögök meg tudják — remélik —, hogy ezért nem mást kapnak cserébe,' mint emberséget. Áll az alku tehát, tisztes az üzlet, átláthatók a felek szándékai. A hörcsögöt nem kell ellenőrizni, lojális és ártalmatlan, s ha csínyt is követ el időnként, például megrágja a szőnyeg sarkát, ezért gazdája meg nem rója, mert így bebizonyítja: valóban állatbarát, aki, lám, nem torolja meg hörcsögén a szőnyegrágást, nagylelkű módon megbocsát. Egészen más az eset azonban egy újfajta díszállattal, mely a trópusokról került hozzánk. Már a neve iá furcsa, érthetetlen: degu. Igen: degu, mint degu. Nos, ez az állat — bár rágcsáló ő is — ellentétje a hörcsögneK. Gyors és fürge, kiszámíthatatlan, lába hosszú, ugrani tud (ugrik is, de még mekkorát!), s ki tudja, tán harapós is... Bajkeverő állatnak látszik. Igaz: formája újszerű, tartalma sem kevésbé, de hát ez csel is lehet; mit lehessen tudni, mire képes, mire készül egy ilyen ... egy ilyen degu. Én a magam részéről nem vagyok rokona a degunak, a nepotizmus, sógor-komaság kizárva, az érdekazonosság úgyszintén. Semmi és senki nem késztet, hogy fölszólaljak a degu érdekében, így hát nem is teszem. Csuk mint tényt regisztrálom, hogy a degu nálunk aligha lesz népszerű teremtmény. Előbb-utóbb megfúrják a hörcsögök. Farkas Csaba Esős, felhős idő ELHUNVT 1. A paripa vidáman vágtázik a hóban. 2. A mackó filozofálva várja a jó időt. 3. A kutyus „kabátba" bújva ismerkedik a jéggol HANGLEMEZBARATOKNAK Debussy A tenger című szimfonikus költeményét ismerteti a hanglemezbarátoknak Szécsi József ma, kedden délután fél öttől a postaigazgatóságon. PERGŐ KEPÉK — NYUGDÍJASOKNAK Pergő képek címmel a Szegedi Amatőrfilm Stúdió mutatja be alkotásait ma, kedden este fél 6 órai kezdettel a Tisza Volán nyugdijasklubjában, a Juhász Gyula Művelődési Központ épületében. Laár pour Laár Laár Andrást a közönség elsősorban, mint a 'KFT együttes énekes-gitáros szerzőjét ismeri. Kevesen tudják, hogy groteszk verseket, meséket, jeleneteket és áltudományos előadásokat is Ír. Mivel ezek a törekvései nem férnek be egy hagyományos beatzenekar produkciójába, l»aár létrehozta első önálló estjét. A bizarr színpadi játékban helyet kaptak még önéletrajzi túlzások, testművészeti bemutató, népművészeti blokk, sőt festőként is bemutatkozik a szerző. Az esten fellép még Galla Miklós. Dolák-Saly Róbert és Bálint Bea. A Laár pour Laárt tavaly májusban mulatták be a budapesti Pinceszínházban, s túl a 25. előadáson most, február 11-én Szegedre, az Ifjúsági Házba (Komócsin Zot'in tér 2/A) látogat a tarsulat. ISKOLATÖRTÉNETI KUTATÁS Százesztendős iskoláztatásának története elevenedik meg abban a gazdag pedagógiai gyűjteményben, amelyet a pécsi Janus Pannonius Múzeum hozott létre. A közoktatás történetének tárgyi emlékeit és írásos dokumentumait feltáró kutatómunka most jutott abba a szakaszába, hogy megkezdhették a tervezett iskolaműzeumok felállítását: az egyiket Pécsett, a másikat egy dél-baranyai községben, Nagytótfaluban. A kutatás és a gyűjtés kiterjedt a megye egész területére. A munka során különös figyelmet fordítottak az általános iskolákra, illetve elődeikre: az elemi iskolákra. Erről az iskolatípusról van ugyanis a legkevesebb ismeretünk, s kevés az erről fennmaradt emlék. VIDAM FARSANG A Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület Kenderipari Szakosztályának nyugdíjasklubja holnap, szerdán délután 5 órakor a Technika Házában vidám arsangi délutánt rendez. Várható időjárás az ország területén ma estig: változóan felhős ég, majd erősen növekvő felhőzet várható, délutántól többfelé esővel, záporral. A délire forduló szél megélénkül, majd erős lesz. Legalacsonyabb reggeli hőmérséklet plusz 1 és mínusz 4 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között várható. MAGYAP. GYEREKKÓRUS SIKERE Magyar gyerekkórus szép sikerével végződött a franciaországi Nantes kórusfesztiváljának nemzetközi gyerekkórusversenye. Az első díjat megosztva a debreceni Vénkert Altalános Iskola kórusa nyerte el a varsói Cserkészkórussal együtt. A harmadik dijat a szófiai Rodna Peszen kórus kapta. A harmadik ízben megrendezett nantes-i gyerekkórus versenyen tíz énekkar indult, a nemzetközi bírálóbizottság élén a svéd Sonja Stenhammar énekesnő állott. A CSONTRITKULÁSRÓL Holnap, szerdán este 6 órakor a November 7. Művelődési Házban Márkus József orvos a csontritkulásról és természetes gyógyításáról tart előadást. Előtte fél 6-tól a nemsokára kezdődő jógatanfolyam tudnivalóiról hallhatnak tájékoztatót az érdeklődők. ÉNEKLŐ IFJÜSAG Szegedi gyermekkórus mutatkozik be ma 10 óra 5 perckor a Kossuth adón a rádió Éneklő ifjúság műsorának vendégeként. A Rókusi I. Sz. Általános Iskola Kodály kórusa Lassus: Domine Deus, Mozart: Áve verum című művét, valamint Bartók: Jószágigézőjét szólaltatja meg. Az énekkart Kalmár Ferencné vezényli, zongorán közreműködik: Kerekné Fekete Éva. Melioráció a Zala völgyében Nagyarányú talajjavitási munkák kezdődnek tavasszal a Zala folyó középső és felső szakaszán gazdálkodó tizenhat mezőgazdasági üzem területén. Az alapvető cél az erózió. a talajlemosódás megakadályozása, s ezzel a Zala folyó, ennek révén pedig a Balaton szennyeződésének a csökkentése. A munkálatok Zalaszentgrót és íalalövő térségében indullak meg. Általános vízrendezést, tereprendezést, új táblás itást és mészkőörlemény felhasználásával nagyrányú kémiai talajjavítást végeznek. A patakok és vízfolyások mentén kisebb tározókat alakítanak ki, amelyekből ülepítés után jut tovább a víz. Több helyen megváltoztatják az eddigi művelési ágat is. Az erősen erodált területeken, a meredek domboldalon levő szántóföldek egy részét gyepesitik, imáshol pedig éppen ősgyepeket vonnak szántóföldi művelésbe. Ilyenformán a termőterület nagysága nem változik, az elvégzendő talajjavítás révén viszont 20—25 százalékos hozamnövekedéssel számolnak. GAZDAG ERZSÉBET A Magyar Írók Szövetsége, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja mély megrendüléssel tudatja, hogy Gazdag Erzsébet József Attila-díjas író, a Nyugat-magyarországi Írócsoport elnöke életének 75. évében hoszszan tartó, súlyos betegség után elhunyt. Temetéséről később intézkednek. OLVASOKÖR Az ifjúsági ház olvasóköre ma, kedden délután 5 órai kezdettel rendezi meg soron következő előadását. Ezúttal A századforduló Közép-Európában — Csáth Géza címmel Szajbély .Mihály tart előadást, s levetítik a Pacsirta című magyar filmet is. Új formák időseknek Nézőpont • — Ugye, a modern férfi kispolgári csökevénynek tekinti « hozományt? — Az attól függ, hogy a vőlegényről van-e szó vagy pedig a menyasz• szany apjáról... Üj formák időseknek címmel hirdet pályázatot több más intézménnyel együtt a Gödöllői Művelődési Központ olyan eszközök, felszerelések, berendezési tárgyak tervezésére, amelyek megkönnyítik az idős emberek napi élettevékenységét. Pályaművekként elsősorban az idősek mozgatását segitő belsőépítészeti megoldások, lépcsők, korlátok, kapaszkodók, valamint bútorok, fürdőszobai berendezések, kerti szerszámok és más használati tárgyak tervei jöhetnek számításba, de szívesen fogadnak más ötleteket és elképzeléseket is. Fontos feltétel, hogy a tervezett tárgy esztétikus és olcsó legyen. Elsősorban építészek formatervezők, iparművészek jelentkezését várják, de bárki részt vehet a pályázaton. A jeligés pályamunkák tetszőleges formában, méretben készülhetnek, s szeptember 11-ig küldhetők be a Gödöllői Művelődési Központba. A beérkezett munkákat október 2-ig a Képzőés Iparművészeti Lektorátus által összehívott szakemberekből álló zsűri • értékeli. Díjazásként százezer forintot osztanak ki a legjobb pályaművek beküldői között. A munkákat kiállításon is bemutatják, a legjobbakat ismerteti az ötlet című hetilap, s gyártásuk megindítását segíti a Magyar Televízió Felkínálom szerkesztősége. A tervek szerint a legjobb pályamunkákat felhasználják a Veresegyházi Nagyközségi Tanács szociális otthonának tervezésénél és építésénél. Ma: Dél-alföldi Magazin 8:15-ÖS TÁRLAT A JATE 8:15-ös csoportja kiállítást rendez Ritter János fotóiból és grafikáiból, valamint Czabarka Zsuzsa rajzaiból. A képek a bölcsészkar második emeletén, február 10-től március 3-ig láthatók. Megnyitó ma 19 órakor. PÜSPÖKVALASZTAS DEBRECENBEN Bartha Tibor református püspök megromlott egészségi állapotára tekintettel nyugalomba vonult. A Tiszántúli Református Egyházkerület gyülekezetei az így megüresedett püspöki tisztségre Kocsis Elemér debreceni teológiai tanárt választották meg. GYÓGYNÖVÉNYEKRŐL Az Asotthalmi Petőfi Sándor Művelődési Ház nyugdíjasklubja holnap, szerdán délután 5 órakor tartja foglalkozását. Az érdeklődők Tóth László gyógyszerésznek „Gyógyító természet" című előadását hallhatják a gyógynövények felhasználásáról. SZlNHAZBUSZ Színházbusz indul február 28-án, szombaton délután 15 órakor a Madách Színház Cseresznyéskert című előadására. Jelentkezni és érdeklődni az ifjúsági házban lehet. Ma, kedden este 18—19 óra között a televízió 2-es csatornáján újból jelentkezik a körzeti tévé magazin műsora. Érdemes előre is fölhívni a nézők figyelmét, hogy a kamerák és riporterek ellátogatnak a Bács megyei Csátaljára, hogy beszámoljanak a Népfőiskola tevékenységéről. Szakember válaszol arra, hogy a kemény fagyok mennyire károsították a szőlőskerteket, ültetvényeket. Érdeklődnek, lesz-e Gyulán Munkácsy emlékmúzeum, s mit igér a szolnoki színház Ludas Matyi bemutatója. A 6zegedi nézők valószínű odafigyelnek majd két riportjukra is: ismert, hogy a szegedi szalámigyár világbanki hitellel korszerűsítette gyárát, elsősorban a Maros utcait. Kérdés; miként látja e törekvések hasznát a fogyasztó. Érdekességként várjuk Krassó László (Magyar Rádió képviselőjének) nyilatkozatát a leendő szegedi körzeti rádióstúdióról: mikor lesz véglegesen kész a stúdió épülete, .berendezése és mikor kezdi meg adását, milyen időben sugároz műsort. Darvas Józsefre emlékezvén Félegyházára és Orosházára is elkalauzolnak a körzeti tévéstúdió kamerái. Lovaskocsi-„eltérítés n Hódmezővásárhelyen közlekedett lovas fogattal Fórián János 34 éves, csongrádi lakos. A város külső részén fölugrott a kocsira Gojdár János 20 éves, hódmezővásárhelyi lakos, kikapta Fórián János kezéből a hajtószárat, a fogattal megfordult, és Orosháza irányába indult. A hajtó hiába könyörgött a férfinak, hogy álljon meg és szálljon le, nem engedelmeskedett. A lovat vágtára fogta és lakása felé hajtott. A fogattal egy tanya előtt felborult, minek következtében Fórián János a kocsi alá esett, és súlyos sérülést szenvedett. Az ittas állapotban levő Gojdár János az eset után a helyszínről segítségnyújtás nélkül eltávozott. Kiskundorozsma és Bordány között autózott Simon Péter 20 éves, bordányi lakos. A személygépkocsit nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette, egy kanyarban kisodródott, fának ütközött és súlyos sérülést szenvedett. Az anyagi kár is jelentős. DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Rizuttságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség os kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság, utja 10. Sajtuház sito — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, llajrsy.Zsilinszky utca. 2". Í720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Pusta. Klofíjclheló a postahivataloknál és kézbesítőknél, Llúfizcietl tlii ecv hónapra 43 forint — ISSN: 0133-025 X A r á x