Délmagyarország, 1987. február (77. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-02 / 27. szám

2 Hétfő, 1987. február 16. Válasz — talán — ma este a Royaban Merre tart Szeged képzőművészete? Másfél hónapja gyűrűznek a kérdések és válaszok, vélemények és ellenvélemények, sértett vállrándítások és magabiztos kinyilatkoztatások a város képzőművészetéről. Nem véletlenül, s nem csak úgy, a levegőbe. December közepe óta látható ugyanis a Képtárban a Szeged képzőművészete 1960—1985 című kiállítás. Megszólalta^ a kritikusok, a szervezők, a rendezők, egy szakmai beszélgetésen az alkotók. A kép tisztul ugyan, recepteket felírni a bajokra viszont nemcsak felelőtlenség, de lehetetlenség is. Ügy gondoltam, erről a témáról érdemes lenne tágabb fórumon is szót váltani. Éppen azért, mert e város közönsége szereti a képzőművészetet. Ezt bizonyítja, hogy évente több mint száz kiállítást rendeznek, tízezrek látogatják a legrangosabb tárlatokat, jelentős pénzeket áldoznak a műkereskedelem és a műtermek csatornáin képekre, szobrokra, mert egyszerűen divat lett a művészetek (egy bizonyos színvonalra érvényes!) szeretete. A Royal irodalmi kávéház ma este 6-tól a képzőművészet kérdéseinek ad helyt. Például ilyeneknek: Milyen gyökerekből táplálkozik a város mai képző-1 művészete? Kell-e szegedi műhely? Nyílik, yagv szűkül az ízlésolló művészet és közönség között? Sok vagy •kevés egy ekkora városban több mint félszáz „hivatásos" művész? Szükségszerű-e a szembenállás profik és amatőrök között? Kik lehetnek egy újfajta mecenatúra képviselői, s milyenek a még kiaknázatlan lehetőségek? örizhető-e a tradíc'ó korszerűség nélkül? A meglehetősen zavaros művészeti közéletben miért hiányzik az értékek bátrabb támogatása? Akkor vagyunk-e jó mecénások, ha nivellálunk, vagy ha műközpontú szemlélettel igenis erőteljesebben differenciálunk? ... A kérdések hosszan folytathatók, de hogy a válaszok megszületnek-e? Estére eldől. Talán éppen a meghívott vendégek segítségével, akik között ott 'lesz Apró Ferenc helytörténeti kutató, Kovács László orvos, műgyűjtő, . Szekeres Mihály belsőépítész, Szuromi Pál művészettörténészmuzeológus, a kiállítás társrendezője. És természetesen önök, akik érdeklődő kérdéseikkel és véleményükkel segíthetik a kép(zőművészet) tisztázását. Tandi Lajos A remekmű érintése 0 Kakukkfészek a nagyszínházban A remekrriűvek: akár a szerelmek. Mindig jó, mi több, varázslatos szemoetalálkozni velük. A remekművek, éppen mert olyan kevés van belőlük, csillogó szemekkel szerető, odaado, tiszta nők gyanánt méltók mindarra, amit csak ember elismerésben, szeretetben, tisztességben számukra nyújthat. • A remekmű, amiről most szó van, eredetileg tudvalevően egy regény, Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című műve. Egy nagy közép-európai filmrendező, bizonyos Milos Formán ezután — ritka pillanat — az eredeti alkotással tökéletesen egyenértékű filmet (azgz egy újabb remekművet) készített bei Lő le, éppen tíz esztendeje játszották a magyarországi mozikban. S nagyjából ugyanakkor került színre a budapesti Vígszínházban (Kapás Dezső rendezésében) a nagy regény Kakukkfészek címen, Dale Wassermann által dramatizált színpadi változata. (Szegeden eddig 1980 júniusában találkozhattunk vele: a Szabadkai Népszínház társulatának magyar tagozata adta elő; Virág Mihály vdlt a rendező.) Az a két előadás pedig, amit a rendkívüli érdeklődéstől vezérelt közönség szombaton délután, illetve este a nagyszínházban láthatott, az úgynevezett „Bujtor-féle", nagyrészt budapesti színészekből álló álkalmj társulás által bemutatott produkció volt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Komárom Megyei Játékszín közös vállalkozása. Higgyék el: szükséges Volt e röpke históriai áttekintő. Hiszen oly jó vo'lna mindig tudatában lennünk: igazából sohasem a remekművet érintjük meg ilyenolyan feldolgozással, adaptációval, előadással — az érint meg bennünket. S ezek a súrlódási pontok nem csupán élményadók: mindenkoron katartikusak is. Mert valamirevaló néző remekművekbe csak szerelmes lehet. Eme állapottól meg a katarzis, a dráma, a megrázkódtatás igazán csak pár lépés. A nagyszínház színpadán mintha a Forman-film oly emlékezetes részletei elevenednének úiiá. Olyan Hornyánszky Tamás díszlete, olyan McMurphy ruházata, a Főnéni tartása, egy-két ápoltnak még tán az arca és néhány mozdulata is. Bromden, a Nagyfőnök is szinte ugyanúgy és annyira indián, sőt. Indián. Ugyanakkor színváltozások alkalmával minden elsötétülvén, csunán a Naeyfőnök rezzeneUenül fenséges arcát látv.ywocixwx«/^«:-.. > A e«ey»ooe*A*t : »0«, pekwo««' vy-; Bujtor István (Bromdem) és Eperjes Károly (McMurphy), az egyik jelenetben juk, s mindenfelől halljuk Deisó monológjait: ez a megoldás meg a Kesey-regeny közvetlen építkezését idézi. A filmből ugyanakkor szinte jelzésszerűen „belopott" az előadásba még a kosárlabdázási jelenet is — a dramatizálás követelményeinek megfelelő feszesebb, 'pergőbb ritmus viszont egy pillanatig sem feledteti el velünk, hogy nem Forman-filmimitációt és nem is könyvdráma színpadra állítási kísérletet látunk. Hogy van ez akkor? Soha könnyebb választ. A Száll a kakukk fészkére, a Kakukkfészek, az örökkön, újra meg újra földre tiport emberség szintúgy örök reménykedésének ez a halhatatlan himnusza, ez a megkönnyeztetően héroszi mű, amelyet nagyszerű tanulmányában Eörsi István derűlátásunk első számú esélyfoglalataként aposztrofál — mindenféle interpretációs változatban csakis egyválamit követel önmagának, de azt' kőkeményen: azt a bizonyos alázatot. Ez úgy, és annyira jár neki, mint katonának a bakancs, munkásnak a fizetség. S végső soron ezt és semmi mást nem szolgál Bujtor István egyszerűségében ízlésestisztességes, póztalan-igényes rendezése. Egyszerűen hagyja, öntörvényűén enge-v di a remekmű érintését végighullámzani rajtunk, s az ebből következő elektromos kisülések, akár az elektrosokk, vagy a padozatból föltépett, mázsás súlyú szerkezet okozta villámlás — pontosan azt a hatást érik el, amit és ahogyan el kell érniük. Fölösleges lenne bővebb Kakukkfészek-eszmefuttatásokba fogni: érjük be annyival, hogy akár évi egy alkalommal kiegyeznék hasonló estékkel ebben a teátrumban. (Legalábbis egyelőre.) S legyünk tisztában azzal is, hogy Eperjes Károly McMurphyje „formani". Szó szerint az érvényes rá, amit Jack Nicholson zseniális teljesítményének ürügyén e figuráról Eörsi ír: „A vagány a józan ész és a spontán morális reflexek álláspontjáról helyezkedhet szembe a gépezettel. A vagányban egy potenciális bűnöző és egy potenciális forradalmár rejlik." Eperjes tökéletesen érti-érzj ezt a vagányt: ezt is mutatja meg. Bujtor István Bromdene látszólagos eszkbztelenségével teremt súlyt, s különöűen tetszett még Szilágyi István egyéni ízű, mégis teljesen a remekműérintésbe illeszkedő Cheswickje és a szegedi Jakab Tamás hajszálpontos Billy Bibbitje. Egész fejezetet érdemelne Béres Ilona Ratched nővére: ez a Főnéni pontosan olyan hideg, kiszámított és „gépezetfőnöki", mint a filmbéli. Ahogyan pedig ez a pompás színésznő mozdulatlanságaival „tovább főnéniesít" — bravúr. A remekművek szerelme, ellentétben másféle szerelmek általános természetrajzával, hál' istennek csak az élet tovatűntével mú'Lik el. A Kakukkfészek csakazértise, ez a legmagasabb rendű eszmeiséget harci szózatba acélozó reményremekmű a maga indiános fenségével, méltóságával épp olyan örök, mint a szerelem maga. vagy az emberi elnyomással párhuzamosan mindig letező Rezisztencia. Áldassák neve most és mindörökké. Domonkos László Bontott csirkét..., bontott csirkét! // Kényszerszabadságon a magánkereskedők? // Érdekes világban élünk. Néhány évvel ezelőtt egekbe csapott a válialkozókedv. Evek óta azon vagyunk, hogy legyen választék, mindenkinek a pénztárcája szerint. Evek óta azt hajtogatjuk, hogy figyeljünk jobban a minőségre. Pénzügyi szakembereink arra is rájöttek, hogy a magántökét bármi áron is, de forgassuk be az állami pénzforgalomba. Nyert az állam, ^mert a szalmazsákból furgalomba került az elvont sok millió, nyert az állam, mert ezek a vállalkozók keményen adóztak, SZTK-t fizettek. Nyert velük a vásárló, mert volt miből választania. Már-már kezdtük elfelejteni az „eszi, nem eszi, nem kap mást" szlogent, amikor a maszek csirkésekkel „bedohatták a törülközőt". Most látóm igazán a tévé hirdetőjéből korábban agyonismételt képsort, amikor az ősember (nevezzük államnak) hazaér a sikertelen vadászatról és uj.iát egyre mélyebben nyomja ősfelesége orrához, miközben azt hajtogatja: „bontott csirkét..., bontott csirkét . . ., bontott csirkét . . .". * A rébuszok után térjünk rá a tényekre. Szegeden három maszek csirkés dolgozik közmegelégedésre, mégpedig az Olajbányász téren Buri János, az Északi városrészben, az Ág utca sarkán Csomor Gyula (mindketten szarvasiak) és a Marx téri piacon Dóczi István. A napokban levelet kaptak a Kisosz Csongrád Megyei Szervezetétől, melyben ez áll: „A Budapesti Árellenőrzési Osztály megállapította, hogy egyes (az összes, a szerk.) baromfi-kereskedők három terméket, nevezetesen: vágott csirke egészben, vágott csirke bontott, vágott csirke darabolt, szabad árformában értékesítik, holott ezek a termékek a maximált árformába tartoznak." Kiderült az is, hogy az élelmiszertörvény — 1976. évi IV. törvény 26. § (2) bek. — egyértelműen meghatározza, hogy a mezőgazdasági kistermelő a maga termelte termékből előállított élelmiszert csak közvetlenül a fogyasztóknak ... adhatja el. A Kisosz kezdeményezte az élelmiszertörvény, valamint az árformáról szóló jogszabály módosítását. És most jön a csoda: Az élelmiszertörvény módosítására 1987. I. félév végén kerül sor, amikor a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium döntése alapján az említett tiltó kitétel már nem szerepel majd az új jogszabályban! Az Országos Anyag- és Arhivatal az őstermelőktől beszerzett és a magánkereskedők által forgalmázott megjelölt árucikkeket az élelmiszertörvény módosítása után a szabad árformába át fogja sorolni!" * Jójárt Katalinnal, a városi tanács kereskedelmi osztályának helyettes vezetőjével bújjuk a rendelkezést. A fent említetteket a 010100/ 18/1984. BkM számú árváltozási tájékoztatóban találjuk meg. Eszerint a vágott csirkét egészben 47 Ft/kg, a vágott csirkét bontva 57 Ft/kg, a vágott csirkét darabolva pedig 58 forint/kg-ért árusíthatnák a maszek csirkések. Ez viszont nevetséges, hiszen a minőségi árut 47-52 forint/kg-ért tudják beszerezni! Mi is történt itt valójában? Erre a legilletékesebb válaszadó Martonosi István, a Kisosz Csongrád Megyei Szervezetének titkára: — Az árakról szóló általános jogszabály mellett volt egy önálló magánkereskedői jogszabály (10/1980), amely bizonyos területen kizárta az általánosból a magánkereskedelem egyes ágait. A beszerzéstől tette függővé, hogy maximált Vagy szabadáras egy termék. Amikor az 1984-es rendelet megjelent, hatályon kívül helyezte a beszerzési forrásokat, ezáltal maximálta, azaz általánossá tette az árakat. A három termékre 1985. január 1 -jétől léptették éle.tbe a maximált árformát, de az árhivatal kiadott egy olyan állásfoglalást, mely szerint viszszamenőleg nem kell fizetésre kötelezni a maszek csirkéseket, sőt még azt is kimondta, hogy az eddigi szabálytalanságok ügyében hozott államigazgatási határozatokat is hatályon kívül kell helyezni! — Ki hibázott? — Hibázott a jogalkotó, amikor a rendeletből kifelejtette ezt a három terméket, azaz nem vette figyelembe, hogy minőségi különbség van. Szegeden három „maszek csirkést" érint az ügy, február l-jétől mindhárman szüneteltetik az ipart. — Mi lehetne a legjobb megoldás? — Ha az árhivatal nem várná meg az élelmiszertörvény módosítását, és a vásárlók érdekében módosítaná a csirkésekre vonatkozó, véleményem szerint hibás maximált árformát. A kiadott szigorítás — fél évre — teljesen értelmetlen a mai vállalkozó- és piaccentrikus világban. Ez ugyanis visszatartja a magántőkét, de a gazdasági fejlődést is helytelen irányba tereli. * Buri János hét éve az Olajbányász téri piaccsarnokban árul. A város minden részéről járnak hozzá. Egy fiatalasszony csirkemájat és aprólékot visz. — Miért nem a bolti csirkét vásárolja, az 66 forint helyett csak 47? — Ha az 47, ez a csirke 120-at ér. Ha majd hallevet akarok főzni, veszek a „robbantott csirkéből", akkor tényleg olcsóbban jövök ki. Erről jut eszembe, hirdetik, együnk több halat. De enynyiért? Többe kerül, mint bármelyik húsféleség! — Mit jelent önnek az ipar szüneteltetése? — kérdezem Buri Jánost. . — Bevétel nélkül maradok, de fizetnem kell az üzlet bérleti díját, az SZTK-t, ráadásul a bábolnai szerződésem megszegésével kártérítésre is kötelezhetnek. Elvesztem a vevőköröm, szóval rengeteg kár ér. Remélem győz a józan ész, és az érdekek egyeztetésével mielőbb visszaáll a rend. Csomor Gyula elkeseredetten beszél arról, hogy amikor mindent elkövetnek a választék bővítéséért, a piaci kereslet egyensúlyban tartásáért, az állam nem méltányolja fáradozásukat, — Termelő vagyok, de a saját üzletemben nem árulhatom az árum, azt el kell szállítanom Budapestre. Remélem mielőbb módosítják ezt a most bevezetett lehetetlen árformát. Dóczi Istvánt vasárnap reggel kerestem a Marx téri pavilonban. „Szabadság miatt zárva!" — olvasom a kifüggesztett táblát. Béketelepi lakásában találok rá: — Hogy telik a szabadság? — kérdezem. — Eléggé szomorúan! Tudja, én törvénytisztelő ember vagyok, s ha már törvényben határozták meg, hogy február l-jétől nem árulhatok, én betartom. Az már más kérdés, hogy ezzel a törvénnyel nem érthetek egyet. Nem tudom, akik hozták, hallották-e Kádár elvtárs beszédét, aki kihangsúlyozta, hogy a termelékenység mellett a minőség a legfontosabb gazdasági tényező. Sajnálom azokat a vevőimet, akik 14 év óta hozzám jártak. A családom viszont el kell. tartanom, ezért a szüneteltetés idejére elmegyek egy vállalathoz dolgozni. Ez a rendelkezés, azt hiszem, senkinek sem használt! Nekem vásárlónak biztosan nem! A saját pénzét beforgató, kockázatot vállaló kereskedőnek sem! De nem használt ez az „államkincstárnak" sem, hiszen jelentős adótételtől esett el, a törvénymódosításig. Most csak egyetlen rugalmas intézkedés teremthet összhangot, mégpedig, hogy az Országos Anyag- és Arhivatal, az ígéretek szerint fél év múlva megjelenő élelmiszertörvény módosítása előtt, visszasorolja szabadáras kategóriába a vágott csirke három változatát! Ez ugyanis közös érdekünk! Bajamcry László Bmatörfilmesek seregszemléje Szentesen Szentesen, az ifjúsági és művelődési házban rendezték meg az elmúlt hét végén a már hagyományos délalföldi amatörfilm- és videoszemlét. A szentesi bemutatóra 34 amatőrfilm és 16 videoprogram érkezett, amelyeket öttagú zsűri értékelt. Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megye amatőrfilmesei az elmúlt évben készült mintegy 200 alkotásukat hozták el a XVII. „Filmes szemlére". Vasárnap, a déli órákban került sor az eredményhirdetésre, és ezután vetítették le a nyertes filmeket. A művek egyenletes színvonalának figyelembevételével első díjat nem adott ki a zsűri. Két második helyezést ítéltek oda: Kiss István (Balástya) Menekülés című filmjéért és Életút videoprogramjáért, valamint Vági László (Szeged) Becket Jövés-menés című videójáért. A nyertesek — Kiss István, Vági László, Kutas Ferenc, Máthé Ferenc — képviselik majd e három dél-alföldi megye amatőrfilmes társadalmát az országos fesztiválon, amelynek Pécs lesz a színhelye április 9—12. között. B. I. Filmbaráti kör Ismét megkezdődnek a Szegedi Filmbaráti Kör vetítesei. Az 1986/87-es évad második félévének előadásait február 8-án, vasárnap az 1936-ban készült Fred Asfaire-film a Dalol a flotta nyitja, egy hét múlva pedig a Bajor Gizi, Karády Katalin és Páger Antal főszereplésével készült, 194 l-es magyar filmalkotás, A szűz és a gödölye következik a sorban. Ami a további kínálatot illeti: még három régi magyar film (Egy tál lencse, Karádyval, Jávorral, valamint a Százhúszas tempó Kabos Gyulával és Me. zey Máriával, és a Döntö pillanat Tolnay Klárival, Kabossal, Págerrel), s például mexikói (Hurrikán), francia (Táncrend) és amerikai (Édes anyaföld) jelenti a programot. A Filmbaráti Kör tagjai olyan filmtörténeti csemegéket is láthatnak majd, mint a Sophía Loren főszereplésével 1953ban készített Aida 'és az 1960-as Adua és társnői, Marcello Mastroiannival. A Filmbarát! Kör előadásai vasárnaponként a megszokott időpontban, délelőtt 9 és 11 órakor lesznek a Vörös Csillag moziban. Bérletek a JATE Dugonics téri központi épületének rektori hivatalában (második emelet) válthatók.