Délmagyarország, 1987. február (77. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-06 / 31. szám

Szombat, 1987. február 14. II Életmentő kitüntetése Nnfiy László felvétele A Minisztertanács Életmentő Emlékérmet adományozott Mátó Istvánnak, a Délép gépkocsivezetőjének', aki élete kockáztatásával egy gyermeket mentett ki a jeges Vértóból. Tavaly december 28-án délután Kolnai György, a Révai József Általános Iskola ötödikes diákja a Vér-tó jegén csúszkált és beszakadt. A kisfiú, amikor a tó fenekére ért, elrúgta magát, és segítségért kiáltott. E kérő szót hallotta meg Mátó István, és a jégre hasalva, kimeníette a gyerekel, saját lakására vitte, ott a fiú ruháját kicentrifugázta, megszárította, majd hazavitte a szülőkhöz. A kitüntetést Szabó G. László, a megyei tanács elnökhelyettese adta át tegnap, csütörtökön délelőtt Szegeden Együttműködési megállapodás Ábrahám Kálmán államtitkár, az Országos Környezet* és Természetvédelmi Hivatal elnöke és S. Hegedűs László, a Városvédő es Városszépítő Egyesületek Szövetségének elnöke csütörtökön aláirta az OKTH és a szövetség közötti együttműködési megállapodást. Az utóbbi időben fokozódott a Lakosság aktivitása a környezet védeLmére, fejlesztésére. Az országban már több mint 70 településvédő egyesület jött létre, és ezek érdekképviseletére, munkájuk összehangolására alakult a Városvédő és Városszépítő Egyesületek Szövetsége. A megállapodás keretében az OKTH szakmai segítséget nyújt a szövetségnek, az pedig felfedi, jelzi a környezetet ért károkat, és aktív módon járul hozzá a környezet és a természet megóvásához. Így többek közölt részt vesz a fásításban, virágosításban, a parkok, természetes területek, temetők^ közterületek gondozásában. A városi tanács vb napirendjén Az alkoholizmus és környéke Mivel az alkoholizmus közismerten komoly társadalmi probléma ma Magyarországon, érthető, hogy a városi tanács végrehajtó bizottsága is napirendre tűzte a témát. A testület tegnapi ülésén vitatta meg az alkoholizmus elleni küzdelem helyzetét és feladatait értékelő anyagot. Egyebek között megállapították, hogy Szegeden is •komoly gondokat okoz a mértéken fölüli alkoholfogyasztás. Az adatok szerint évről évre nő az alkoholista betegek száma, s arányuk a lakosság egészét tekintve éppen a 20—59 éves korosztályban, vagyis a munkaképes korúak közölt a legnagyobb. A következmények nagyjából közismertek: sok a kieső munkaóra, a széthullott család, egyre több az alkohol okozta testi-lelki betegség, s a bűnözésben is érezteti hatását az alkohol. Érthető hát, hogy e folyamatok, kedvézöllen tendenciák ellensúlyozására immár kormányzati intézkedések is születtek. Szegeden legutóbb 1984-ben tekintette át a városi tanács ilven szempontból a helyzetet. Már akkor megállapíthatták, mint ahogyan a végrehajtó bizottság tegnapi ülésén is, hogy a különböző, a mértéktelen alkoholfogyasztás visszaszorítására hozott intézkedések nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, lényegében ugyanez mondható el az egyéni meggyőzésre, a felvilágosító munkára fordított energiáról is. „A statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy az alkoholisták túlnyomó többsége nem gyógyul meg és nem javul. Közrejátszik ebben az, hogy az elvégzett kúra után ugyanolyan ivásra késztető körülmények közé kerül a gyógyulóban levő beteg, mint a ikúra előtt volt." — írja a testület áltat tegnap megvitatott jelentés. Lényegében e tapasztalatok kaptak különös hangsúlyt a tegnapi vitában is. Azaz annak a felismerése. hogy az alkoholizmus egyebek között alapvetően társadalmi beilleszkedési v.avar„ es sokfele tenyező komplex együtthatása vezethet el valakit ehhez a stádiumhoz. A végrehajtó bizottság határozatában rögzíti, hogy a város kereskedelmi és vendéglátóipari egységeiben, valamint a tanács felügyelete álá tartozó munkahelyeken kon/.ekvensebben kell a jövőben ellenőrizni az alkoholfogyasztást korlátozó, illetve tiltó rendelkezések betartását. Egyúttal azonban arról is határozat született, hogy a tanácsi lehetőségek •körében meg nagyobb figyelmet kell fordítani a megelőzésre. Többek között tovább kell fejleszteni az 1985 óta dolgozó alkoholellenes bizottság munkáját, emellett a szegedi vendéglátásban felül kell vizsgálni bizonyos, a mértéktelen alkoholfogyasztás irányába ható folyamatokat. Egyelőre a végrehajtó bizottság arra hívta fel a Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalatot, hogy a Napsugár és az Expressz bisztrókban szüntesse meg a söntésszerű italkimérést, és teremtse meg a kulturált vendéglátás feltételeit. A vitában az is fölmerült, hogy a jövőben hasznos lenne a szegedi vendéglátás egészének helyzetét áttekinteni iiyen szempontból. Igazságügyi vezetők értekezlete Dr. Markója Imre igazságügyminiszter csütörtökön országos igazságügyi vezetői értekezletet tartott. A Magyar' Jogász Szövetség székházában. A tanácskozáson elemeztek az igazságszolgáltatás időszerű feladatait, köztük elsősorban azokat a tennivalókat, amelyek a Népköztársaság Elnöki Tanácsának a jogalkalmazás jogpolitikai elveiről szóló, február elsején hatályba lépett határozatából adódnak a jogalkalmazó szervek számára. Dr. Borics Gyula igazságügyi államtitkár bevezető előadásában arról szólt, mi tette szükségessé a jogalkalmazás jogpolitikai elveinek újraalkotását, és a jogpolitikai elvek ismerete az Ítélkezés mindennapi gondjaival foglalkozó bírákat hogyan segítheti a törvényes, szakmailag megalapozott döntésben. Demokratizmus és pozíciók Szegedre látogatott tegnap, csütörtökön Petrovszki István, az MSZMP Központi Bizottsága párt- és tömegszervezeti osztályának vezetője, akit fogadott Szabó Sándor, a Csongrád megyei pártbizottság első titkára. Az MSZMP KB osztályvezetője délután fölkereste a szegedi József Attila Tudományegyetem Kibernetikai Központját, s részt vett a JATE matematika—fizika pártalapszervezetének taggyűlésén, eleget téve korábbi meghívásuknak. A taggyűlésen Nánai László köszöntötte a jelenlevőket, a meghívott előadót, és a rendezvényen részt vevő'Székely Sándort, a szegedi városi pártbizottság első titkárát. Ezután Petrovszki István á párt káderpolitikájáról tartott előadást. Egyebek közt hangsúlyozta: jelentős érdekeink fűződnek ahhoz, hogy az adott feladatra legalkalmasabb emberek kerüljenek pozícióba. Az alkalmazott alapelveken nem szükséges változtatni, de a társadalmi élet szélesedő demokratizálódásával a közéleti, a vállalati, a tömegszervezeti tiszt ségekbe kerülés módszerei tökéletesedtek az elmúlt időszakban, nyíltabb lett a kiválasztódás a kettős és többes jelöléssel. Ha a pártszervezetek példát mutatnak a választás demokratizmusában, ez kedvezően hat környezetükre, a társadalomra. Fölvetődött kérdésként, hogy a hármas alapkövetelményből (politikai, szakmai és vezetői rátermettség) melyik a meghatározó. A válasz határozottan hangzott: a politikai. Ez ugyanis magában foglalja azokat a követelményeket, amelyeket ma joggal várnak el minden vezetőtől. Befejezésül időszerű politikai kérdésekre válaszolt, megemlítve, hogy a műszaki értelmiséget, a felsőoktatásban dolgozókat a jövőben nagyobb társadalmi megbecsülésben szükséges részesíteni. Az íróasztal metamorfózisa M

ást sem hallok az utóbbi időben, mint hogy nálunk sok az íróasztal. Fogyasztani kellene az asztalokat éppúgy, mint a mögöttük ülőket. Mert hiszen. az ücsörgők mást sem tesznek, mint lopják a napot, fogyasztják a társadalom állal megtermelt javakat, miközben ők maguk semmivel sem járulnak hozzá az anyagi javak előállításához. Mert nem fognak lapátot, nem tesznek arrébb egy szalmaszálat sem, csak a tintát és a papírt és az Írógépszalagot pocsékolják, fölöslegesen. Hadd tegyem hozza mindehhez, az előbbiek messzemenően nem saját nézeteimet tartalmazzák, csak egyfajta, hallomásból szerzett ismereteimet. Vagyis olyan véleményeket, amilyenekkel mostanság egyre gyakrabban találkozom, különböző beszélgetések során és különböző helyzetekben. S még így sem tartanám föltétlenül megírandónak véleményemet a hallottak kapcsán, ha beszélgetőpartnereim, akik ilyesféle véleményeknek hangadóivá lettek, valamennyien világ életükben fizikai munkások lettek volna. De egyre többször találkozom olyan, vezető vagy félig-meddig vezető beosztásban dolgozó vagy valamikor dolgozott emberek véleményével is, akik ugyanezt az íróasztal-ellenes álláspontot képviselik, mondván: számolatlanul tartjuk el a fölös embereket, akik messzemenően nem vesznek részt az anyagi javak termelésében. E vélemények hallatán, sőt. hogy egyre gyakrabban találkozom ilyesféle attitűddel, úgy vélem, néhány szót el kell mondanom az íróasztal genealógiájáról (magyarul: származástanáról), mert úgy érzem, csak ily módon lehet teljesebb a kép. Szóval, mindenekelőtt hadd tegyek közzé egy valaha olvasott statisztikai adatot, amely immár nyilván régen elévült, mivelhogy jó tíz esztendeje találkoztam vele. S amely szerint az NSZK-ban annak idején, vagyis a hetvenes években, tízmillió fizikai dolgozóra tízmillió szellemi foglalkozású jutott a gazdaságban. S még mindehhez jött 2.5 millió szellemi foglalkozású ember az államapparátusban (tanárok, orvosok, katonák, közigazgatási alkalmazottak stb). Vagyis, jó tíz esztendővel ezelőtt az NSZK-ban tízmillió fizikai dolgozóra (akik szakértelmük mellett valamelyest izomerejüket is használták) jutott 12.5 millió szellemi foglalkozású foglalkoztatott. S amennyire tudom, az NSZK ezelőtt tíz esztendővel sem tartozott Európa és a világ legrosszabb gazdasági eredményeit produkáló országai közé. De akkor honnan van, hogy minálunk minden kudarcot, minden eredménytelenséget azzal igyekszünk néha megmagyarázni, hogy kevesebben fogják meg a kapanyél végét a kelleténél? Miért az előítélet, amely szerint értéket csakis az állíthat elő, aki kezével, fizikai erejével tesz valamit, s az íróasztal mögött ülő sokszor csak a gúny tárgya és a hátráltató szerepét aggatjuk rá? Nyilván, mint minden vélemény, valamilyen módon ez is megalapozott. Például történetileg. S hadd idézzek erre nézve egy kívülállót, Melchior Wankowiczot, aki ,.A Monté Cassinó-i csata" cimű dokumentumregényében állít emléket a délitáliai áttörés lengyel hőseinek, s aki egvik legszimpatikusabb alakját igy vezeti fel könyve lapjain: „Ügy érzem, az olvasó igen hamar nagy rokonszenvvel fog viseltetni Ptasznik főhadnagy iránt, ezért zavarban vagyok, hogy miként védjem meg hősömet egyéb vonatkozásában. Mert a főhadnagy . kérem szépen ... a polgári életben ... külügyi tisztviselő volt. Ti, akik vízumok, segélyek, igazolások, útlevelek. zárt kapuk, hivatalos órák miatt szenvedtek, szavazzatok bizalmat ennek a jó modorú Saulnak, akiből a háború páncéltörős Pált teremtett." Hofey miért idéztem mindezt? Talán azért, mert ráiövünk, mifelénk. KeletiEurópában, talán mert a társadalmi-politikai-gazdasági fejlődés igazán sohasem mehetett a maga természetes útján, az államhatalom volt kénytelen magára vállalni a társadalmi-gazdasági mozgások szervezését, ami történetileg azt eredményezte, hogy mifelénk az íróasztalok beépültek az. egyén fölött álló, lényegében nehezen ellenőrizhető állami gépezetbe, s nem arra voltak igazán hivatva, mondjuk, a monárchia idején vagy a húszas-harmincas években, hogy szolgálják az állam polgárait. hanem inkább hogy ellenőrizzék őket. S mit tesz isten, ebből az attitűdből nagyon is sok átöröklődött, olykor hatványozottan is, amely ellen igazán csak mostanában kezd fellépni a jogszabályalkotás és a politika. Természetesen, így sem lesz könnyű dolga, tekintettel az évszázados hagyományokra. ' Jó, rendben, most nemcsak az államigazgatási íróasztalokról, hanem a vállalatiakról is szólni kellene. Nos, a hagyomány ezen a téren sem idegen évszázados politikai tapasztalásainktól. Mert hogy az íróasztal a kelet-európai gazdaságban általában nem azért jött létre, mert szükség volt rá, hanem mert társadalmi státust nyújthatott a mögötte ülőnek. Manapság pedig az a gyakorlat, hogy eg.v-egy íróasztal másik két tucatot képes ellátni munkával. Pontosabban, oda-vissza látják el egymást olykor munkával, amivel igazolják egymás létét. (Egy vállalat X osztályán panaszolta nemrégiben az osztályvezető, hogy amíg húsz éve hatan kényelmesen megbirkóztak a feladatokkal, ma harmincan sem bírják, mert... No, nem a vállalati munka lett több, hanem annyi és annyiféle igénnyel és követeléssel halmozzák el őket a sokféle főhatóságok, hogy kénytelenek létszámbővítésre gondolni.) És alighanem ez az a pillanat, amikor igazat adok minden íróasztal-ellenes megnyilvánulásnak. De csak ebben a pillanatban — és eddig. Mert ha az íróasztalt akarja valaki szembeállítani a fizikai munkával, hát annál nagyobbat tévedni manapság aligha lehetne. S nem is csak az idézett NSZK-beli adatokra gondolok, hanem például arra, hogv a becslések szerint az ezredforduló idején a legfejlettebb országokban legföljebb a foglalkoztatottak tiz-tizenöt százaléka keresi majd kenyerét fizikai munkával, ti többi szellemivel. Ha pedig mi azt tűznénk ki valaha is célul, hogy a jelenlegi, mintegy 70:30 fizikai-szellemi arányt a fizikai dolgozók javára toljuk el a foglalkoztatottságban, hát annál nagyobb visszalépést aligha követhetnénk el. Mondhatnánk: jó-jó, de minálunk mégis iróasztaltöbblet van. Igaz többlet, méghozzá jócskán. Csakhogy az a baj, hogy a mögötte ülőket — szakképzettségük híján — sem arra használjuk, ami eredményt, pénzt és hasznot hozhatna. Mert hadd idézzek egyetlen egy. el borzasz tó adatot mindennapi valóságunkból! Pillanatnyilag Csongrád megye négy legnagyobb élelmiszeripari üzeme összesen öt (!), gyártmányfejlesztéssel foglalkozó szakembert alkalmaz! Hát, kérem, ez úgy, ahogy van, abszurdum. A

lighanem itt van a kutya elásva! Nem az íróasztal a sok önmagában, inkább az a kevés, amire a meglevőket használjuk. Pontosabban, a felhasználás hozadéka a kevés. A magam részéről inkább akkor lennék nyugodt, ha a szellemi foglalkoztatottak aránya Magyarországon Jó ötven százalék körül lenne. Igaz, nem igazgatási feladatokkal foglalkoztatva, hanem fejlesztéssel, szervezéssel, marketinggel, tervezéssel, kutatással, programozással, piackutatással, tőkemozgutással, szolgáltatással, tanácsadással... Azaz, csupa olyasmivel, amivel mifelénk .még nem vagy alig foglalkozik ember, s amely helyzet energiákat, izzadtságot, izomerőt, tehetséget, akarásokat, nekibuzdulásokat fecsérel szinte semmivé. Nem az íróasztal a baj hát. A rosszul beidegződött, hasznot nem hozó, inkább károkat okozó íróasztal. Szávay István Az árpolitikáról A Fogyasztók Országos Tanácsának árszakértői bizottsága csütörtökön ülést tartott, amelyen a fogyasztói árak idej várható alakulásáról, valamint az áremelési és -mérséklési törekvések ellentmondásairól tárgyalt. Utaltak arra, hogy a fogyasztói árak 1987-re tervezett 7 százalékos növeléséből várhatóan 1,6 százalék lesz a központi árintézkedés, mintegy 4,5 százalékkal emelkedik a szabadáras termékek árszínvonala, a fennmaradó rész műit évről áthúzódó áremelés. A termeles hatékonysága javulásának elegtulenségoből adódó inflációs nyomást még ezzel az árszintnöveléssel is nehéz lesz Levezetni — figyelmeztettek a hozzászólók. A termelők . ugyanis többféle mórion igyekeznek költségeik növekedését' továbbhárítani. Részben azzal, hogy felemelik a szabadáras termékek árát, gyakran pedig azt igyekeznek elérni, hogy a hatósági áras termékeiket szabadáras formába sorolják. Az importárakról szólva többen úgy vélekedtek, hogy indokolt lenne a hazaj fogyasztói árakat következetesebben összekapcsolni a világpiaci árukkal. II környezet védelméért Ábrahám Kálmán államtitkár, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke vezetésévet értekezletet tartottak Budamesten csütörtökön a megyei környezet- és természetvédelmi felügyelőségek, valamint a nemzeti parkok igazgatói, s más vezető szakemberei. Bevezető előadásában Ábrahám Kálmán rámutatott arra, hogy kedvező folyamatok figyelhetők meg a hazai környezetvédelmi munkában.