Délmagyarország, 1987. február (77. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-23 / 45. szám

Hétfő, 1987. február 23. Befejezte munkáját az országos elméleti tanácskozás (Folytatás az 1. oldalról.) A GAZDASÁGI ÚTKERESÉS PROBLÉMÁI Jó szellemű, segítő szándékú, kritikus vita bontakozott ki a gazdasági útkeresés problémáival foglalkozó munkacsoportban — mondta összefoglalójában Sipos Aladár akadémikus, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója. A megtett út elemzése során, többen is rámutattak, hogy a külgazdasági egyensúlyunk javítására az. 1983—B4-es években tett erőfeszítések — az eredmények mellett — bizonyos negatívumokkal is együttjártak. A termelés mennyiségének számottevő növelése az ipari és a mezőgazdasági géppark elhasználódásához vezetett, s a műszaki színvonal szintentartását, javítását hátráltatta, hogy a szűkösebb forrásokból kevesebb jutott a felhalmozásra. Felmerült annak a kérdése is, hogy a struktúra átalakítása megvalósítható-e a gazdaság dinamizálásával egyidöben. Mindkettő olyan jelentős forrásokat igényel, hogy ha együttesen szorgalmazzuk végrehajtásukat, az költségrobbanáshoz vezethet — figyelmeztetett az egyik hozzászóló. Bár megfogalmazódott olyan vélemény: szükség van a gazdaságpolitikai célrendszer felülvizsgálatára is, a vita végső kicsengése az volt, hogy a VII. ötéves terv alapvető célkitűzései nem adhatók fel, a terv tartalmazza a változásokhoz való alkalmazkodás követelményét, s reális lehetőséget biztosít annak megvalósítására. A szekció tagjai egyetértettek abban, hogy elkerülhetetlen a szabályozó rendszer komplex, céloknak megfelelő továbbfejlesztése. Mint mondották, csak az a gazdaságpolitika lehet sikeres, amely az ország teherbíróképességét és a rendelkezésre álló erőforrásokat figyelembe véve, szabályozza a fejlesztésre fordítható eszközök elosztását, s biztosítja a szelektív fejlesztés mechanizmusainak a kialakulását. A jövő szelektív fejlesztési politikájának alapvető kér• dése a vállalati önállóság, és a vállalatok hosszú távú nyereségérdekeltségének intézményi megalapozása — említették a szekcióülésen, ugyanis nem várható el, hogy a szelektív fejlesztés és visszafejlesztés minden egyes kérdésében a központi szervek vagy az ágazati minisztériumok döntsenek részletekbe menően. A vita azt mutatta: nincs okunk attól félni, hogy az áru- és pénzviszonyok, illetőleg az ezzel kapcsolatos gazdásági kategóriák ellentmondanának a szocialista termelési viszonyoknak. Az a feladatunk, hogy ezeket a kategóriákat valós, a szocialista viszonyokon alapuló tartalommal töltsük meg. TÁRSADALMI FOLYAMATOK A 80-AS ÉVEKBEN Kulcsár Kálmán, akadémikus, az MTA főtitkárhelyettese, összegezte a „Társadalomkép és társadalmi folyamatok a 80-as években" című szekció munkáját. Elmondta, hogy különösen élénk vitát váltott ki a tulajdonviszonyok, és az irányítás összefüggésének gondolatköre. Néhány felszólaló szerint, a mai gazdasági szabályozó rendszer gyakran elzárja az igazi piactól a vállalatokat. Kicsiny' még az a terület, ahol a vállalat eredményessége saját döntésein múlik. Az irányítás ciklikusságát, a szabályozók gyakori változtatását az előrehaladás akadályozó tényezőjeként emiitették a szekcióülésen. Egy másik témakört érintve, Kulcsár Kálmán a vita alapján hangsúlyozta, hogy a teljesítményelv önmagában való meghirdetése nem elég. Tudnunk kell azt is, hogy milyen tényezők segíthetik legjobban a teljesítmények növelését. A teljesítményelv mögé reális társadalmi alapot kell felsorakoztatni. Fel kell tárni a vállalati, az egyéni szférában is a gátló tényezőket. Azokat meg kell változtatni, s helyükbe a magas fokú szervezettséget kell állítani. Felvetődött: gazdasági életünkben akkor várható előrelépés, ha a rövid távú tervek, a rövid távú meggazdagodás helyett a hosszabb távú szervezés, a tarlós jövedelemszerzés feltételeit teremtik meg. A szekcióülésen elhangzottak szerint, az elmúlt évtizedekbe bekövetkezett társadalmi változásokat nem követték nyomon a szervezeti változtatások. Ezért egyes szervezetek nem tudják magukhoz kötni tagságukat. A sokszor szenvedélyes, de toleráns vita összegzéseként kifejtette: ha ma még nem is tudunk korszerű szocializmusképet adni, arra azonban vállalkoznunk kell, hogy a társadalom arculatát, annak valóságát mielőbb megfelelően felrajzoljuk. Akkor tudunk magatartást és teljesítményt számon kérni a társadalomtól, annak egy csoportjától, vagy az egyénektől, ha ismerjük a haladást gátló okokat, ha változtatunk a jelen hibáin. POLITIKAI INTÉZMÉNY-' RENDSZERÜNK MŰKÖDÉSÉNEK HATÉKONYSÁGA A „Politikai intézményrendszerünk működésének hatékonysága" című szekció vezetője, Lakos Sándor, a Pártélet főszerkesztője, nagy aktivitásról, közeledésre és konszenzusra törekvő vitáról adhatott számot. A felszólalók különös felelősséggel szóltak a pártról, amelynek munkájára a legnagyobb figyelmet fordították, megfogalmazva azt is, hogy a nagyobb figyelem társadalmi igény is. Mint mondották, szükséges, hogy a párt 'még határozottabban gyakorolja vezető szerepét, ugyanakkor, ne vállalja fel p társadalom összes érdekeinek integrálását. Az eddigi "megújulás kezdeményezője a párt, s fontos, hogy tovább is maradjon e folyamat élén. A szekcióban az egyik legvitatottabb kérdéskör a párt és a társadalmi szervek viszonyának elemzése volt. Alapvető problémaként vetődött fel, hogy a társadalmi szervek presztízse, súlya nem kielégítő, és nincsenek kellő garanciák a ténylegesen önálló tevékenységükre. Ezzel kapcsolatosan hangot kapott az az igény, hogy a társadalomban meglévő, és a párt által is többször elismert érdek-pluralizmus markánssá és nyilvánossá tétele váljék lehetővé éppen a társadalmi szervek tevékenysége révén. A felszólalók e témakörön belül szóltak a KISZ, a szakszervezetek működésének tapasztalatairól, az ellentmondásokról, amelyek a munka során fellelhetők. A SZOT és a kormány együttműködéséről megállapították, hogy ez a kapcsolat jelentősen megjavult, ám, úgy tűnik, mintha csökkent volna ebben az együttműködésben a társadalmi kontroll. Kitért a vita a választási rendszerre, s az országgyűlés szerepének jelentőségére. Többen szóltak arról, hogy a Parlament elé még a döntés előkészítésének fázisában kellene az egyes előterjesztéseket vinni, ez növelné a képviselők önbecsülését, serkentené részvételüket a vitában. TUDATI VISZONYOK, TÁRSADALOMPOLITIKA Sokoldalúság és nyitottság jellemezte konstruktív szellem hatotta át a „Társadalmi folyamatok, tudati viszonyok, társadalompolitika" című szekció munkáját is. Benke Valériának, a Társadalmi Szemle szerkesztőbizottságá plnökének vezetésével a résztvevők arra törekedtek, hogy véleményükkel segítséget nyújtsanak az elméleti megújuláshoz. Az előadó kiemelte, hogy a hazai marxista gondolkodás megújítása nem lehetséges provinciális alapon, a marxizmus nemzetközi eredményeinek teljesebb ismerete, hasznosítása nélkül. A felszólalásokban sok szó esett az ideológiai közvetítőrendszerek tudatformáló hatásáról. Megfogalmazódott az az igény, hogy eszméinket jobban vállaló, tradícióikra is jobban támaszkodó, önérzetesebb, tömegkommunikációs stílust alakítsunk ki. Az ülésen kibontakozott néhány" fontos kérdéskör. Az egyik ilyen csomópont, a gazdaság és az ideológiai közötti kapcsolatrendszer. E területen gyakori jelenség, hogy a tények és összefüggések sokoldalú, nyitott szellemű elemzését gondolatsémák, előregyártott szembeállítások és tézisek unalomig való ismételgetése helyettesíti. Ebben a szekcióban is nagy teret kapott a szocializmusfelfogás, -koncepció, de nem vetődött fel, hogy kialakításának nehézségei, vagy a tévedések kockázatai miatt felesleges vagy mellőzhető volna. Arról viszont többen is beszéltek, hogy egy „katekizmusszerü" szocializmuskép — mint követelmény —, természetesen nemcsak irreális, hanem ilyenre nem is volna helyes törekedni. Többoldalú érvelés is erősítette: szükség van a múlt tapasztalatait feldolgozó, a jelen cselekvést orientálói a jövő próbáját kiállni képes, korszerű szocializmusfelfogás kialakítására. Ez a feladat nem korlátozódhat sem a politika, sem a tudomány egyes műhelyeire. Ez csak demokratikus politikai folyamat terméke lehet, s amelyet a társadalom mindennapi közös gyakorlatában is formálni kell. Berecz János: Gazdagítani kell a szocializmus koncepcióját A háromnapos tanácskozáson elhangzottak első öszszegezésére Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának titkára vállalkozott. — Ez a konferencia az előkészítő munkát is figyelembe véve nagy szellemi erőt mozgósított, s jelentós ismeretanyagot halmozott fel — mondotta. — Érdemi vitában csengtek egybe vagy ütköztek meg a nézetek, olykor szenvedélyesen is. Bebizonyosodott, hogy tudunk mi vitatkozni személyi konfliktusok nélkül is, bár ebben szerepe volt annak is, hogy ide tudatosan nem hívtuk meg bizonyos szélsőséges nézetek képviselőit. Mert a mi legfontosabb feladatunk most nem az, hogy periférikus elképzelésekkel birkózzunk-csatázzunk. A mi legfontosabb teendőnk most áz — s ez történt itt Szegeden —, hogy számba vegyük: mivel lehet gazdagítani és korszerűsíteni a szocializmus koncepcióját és társadalmi gyakorlatát. A munka középpontjában a társadalmi gyakorlat. elemzése és az ebből építkező szocializmusfelfogás állt. Nem voltak, természetesen nem lehettek azonban bizonyos üközésektől mentesek a konferencia eszmecseréi, mert jól tudjuk, hogy a társadalmi és az ideológiai életben több a feszültség annál, mint amennyi felszínre kerül. Ki-ki a saját nézőpontjából közelítette meg a szóba került témákat, de mindenki azonos szándékkal: jobbítani, gyarapítani! Elhangzottak nem egészen megérlelt gondolatok, úgy is mondhatnám: félmondatok is. De véleményt őszintén cserélni csak egész mondatokkal lehet, félmondatokat egyikünk sem köteles megérteni. Bizonyos egyenetlenséget tükröztek a viták múltunk megítélésében is, s különösen az úgynevezett 50-es éveket illetően. Ezek az esztendők persze még mindig sok levonandó tanulságot hordoznak. Két dolgot azonban le kell szögezni: rossz úton jár, aki csak a bajokban akar mind mélyebbre ásni, mert a felhánytorgatással új nemzedékeket tántoríthat el forradalmunktól. De az sem cselekszik helyesen, aki — ez ellen védekezésül — cs^k a „szépre emlékezik". A nemzet iránt érzett felelősséggel kelf megtalálni a helyes arányt. Mert a pártban volt bátorság, volt erő szakítani azzal, amivel szakítani kellett, ez vezetett el a megújuláshoz. De volt olyan tapasztalat is ezekben az években, amire építeni lehetett, s ezért a folyamatosságot is vállalhattuk. Közös a felelősségünk abban, hogy az új nemzedékek egy vállalható, a jövő számára is tanulságokat hordozó múltat kapjanak örökül. Párt, ideológia, politika — említette a vita címszavait a Központi Bizottság titkára, s hozzátette: talán nem is baj, hogy értelmezésükben nem mindig teljes az egyetértés tudós és politikus, az elméleti műhelyben munkálkodó kutató, s.a gyakorlatban dolgozó pártmunkás között. Egyetlen követelményt azonban akár tételesen is megfogalmazhatunk: a tudománynak és a politikának együtt kell munkálkodnia! A helyzetfeltáró társadalomtudományok és a döntést hozó politikai szervek, intézmények között feltétlenül lennie kell egy közösen művelt területnek, s ez a politikai ideológia. A politika épít a társadalomtudomány következtetéseire, de helyzetfeltárás mellett a különböző alternatívák feltárását, kimunkálását is várja e mű helytől. A köztük levő öszszefüggés jól érzékelhető, ha visszatekintünk az elmúlt 30 esztendő kimagasló eredményeire. így például arra, ahogyan — szerintem — a reform is született: a politika, a tudomány és a gyakorlat szakembereinek egymásra találásából. Nem jó azonban a tudomány és a politika között az olyan „munkamegosztás", hogy az egyik csak feltár, a másik pedig kezd vele valamit. Közös a felelősségünk abban, hogy épüljön, gyarapodjon ez az ország. — Elfogadva, hogy életűnkben a ráció az első számú követelmény, nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy nem tudunk érzelmek nélkül se élni! A szükséges összhangot itt is meg kell találni, azt is figyelembe kell venni, hogy milyen az ország közérzete, milyen a közhangulat, s milyen reményeik vannak az embereknek. Érdemes megszívlelni azokat a gondolatokat, amelyeket Lenin utolsó írásaiban olvashatunk. Az egyik az a tanács, hogy elemezzük pontosan a gazdasági viszonyokat, s arra alapozva személyes példával bizonyítsuk meggyőződésünket. A másik gondolat arra hívja fel a figyelmet: a kommunista számára az az igazi próba, hogy a marxizmust hol, mikor és hogyan tudja cselekvésre váltani E gondolatok arra ösztönöznek bennünket is, hogy biztosítsuk a tudomány, az ideológia és a politika összefogását, cselekvésük — vitákkal óhatatlanul együtt járó — összhangját. Egy másik fontos témakörre áttérve három kulcsszót említett Berecz János: párt, szocializmus, reform. — Ezen a konferencián — mondotta — általános volt a reformfolyamat melletti kiállás, a reform ma már létezésünk eszköze, formája, talán tartalma is. Ezért se feledkezzünk meg arról, hogy a szocialista építés folyamatában a párt kezdeményezte a reformot, ha kezdetben — bizonyos önmegtartóztatással — új gazdasági mechanizmus neveztük is el. A kezdeményezést korábbi, olykor keserű történelmi tapasztalatok ösztönözték, politikai bátorság is kellett, az a meggyőződés, hogy erre van szüksége az országnak. Most másutt is megindultak megújulási folyamatok, nemzeti és nemzetközi ügy lett a szocializmusban a reformfolyamatok kibontakoztatása. Egyik fontos tapasztalat: a Magyar Szocialista Munkáspárt felismerte, hogy a társadalomban több területen pluralizmus van. Amikor kimondta, hogy a marxizmus—leninizmus hegemóniájára törekszik, egyúttal azt is elismerte, hogy a társadalomban többféle ideológia létezik. A magyar társadalom ideológiai szempontból plurális, a párt tehát nem ideológiai monopóliumot, hanem a marxizmus —leninizmus hegemóniáját hirdette meg! De valamiféle pluralizmust ismert el akkor is, amikor a reformprogram kidolgozása során megfogalmazta a társadalom érdektagol tságát. Vitáinkban mostanában megjelenik a politikai pluralizmus kifejezés is. Mert ha van érdektagoltság, akkor annak vannak bizonyos politikai vetületei is. Ha a politika csak össztársadalmi érdeket fejez ki. akkor nem tükrözi eléggé a tényleges érdektagoltságot. Felvetődhet a kérdés, hogy a szocializmus építésének jelenlegi történelmi szakaszában kifejlődhet-e többpólusú, több hatalmi központú társadalom. A válaszunk egyértelmű: nem! Nem, mert a közlük folyó politikai harc alapjaiban osztaná meg a társadalmat, a többrétegű érdekeket kifejező politikai intézmények tevékenysége és együttműködése helyett. A hatalmat egy sokféleképpen fejlődő intézményrendszerben kell megvalósítani, gyakorolni, amelyben a párt vezet, de a hatalom gyakorlását — együttműködve a társadalom különböző csoportjaival — megosztja. így a különböző politikai intézményekben kifejeződő érdekek valóban a közös célt képviselik. . E téren természetesen még sok fontos, nagy horderejű kérdés vár tisztázásra. A kiindulópont azonban világos: a párt vezető szerepének most már nem elég a korábban vallott globális felfogása, ki kell egészülnie — mert ha nem, annak közösen látjuk kárát — a különböző területeken működő szervezetek növekvő önállóságával, felelős politikai szerepével. Ma már világosan látjuk például, hogy lényegesebb r munkamegosztást kell teremteni a párt és az állam között. Nemcsak a józan felismerés, hanem körülményeink is ezt diktálják. A gazdasági r/eform további kibontakoztatása óhatatlanul konfliktusokat is hoz a társadalomban, ám minden érdekütközést nem vállalhat fel egy-egy pártszervezet. A konkrét gazdasági intézkedések konkrét következményekkel iárnak. a döntések olykor érdeket sértenek. Ezt figyelembe kell venniük az állami szerveknek, gazdasági szervezeteknek. A döntés előkészítésében a párbeszéd ma már kiküszöbölhetetlen. az csak az érintettek, az emberek bevonásával lehetséges. A mi társadalmunk ma mar nem fogad el megmagyarázatlan döntéseket! A Központi Bizottság titkára újabb két címszót idézett a vitából: vállalkozás, kezdeményezés. — Ezeket — húzta alá — szocialista elveknek tartom, mert a szocializmus nem képzelhető el a döntéseknek csupán végrehajtására kötelezett emberekkel. Jog és lehetőség a vállalkozás, gondolkodó, újító, többre törekvő emberek, közösségek alkotnak csak nagy dolgokat. Minden kezdeményezés. vállalkozás — ha nemcsak az anyagi érdekeltség, hanem a belső tisztesség is fűti — bizonyítani tudja társadalmi hasznosságát! Országhatárainkon túltekintve fogalmazta meg Berecz János: — a szocializmus internacionalista eszme, amely azonban konkrét nemzeti körülmények között valósul meg. Egyiktől sem lehet eltekinteni, jól tudva azt is, hogy nincs szocialista fejlődés Magyarországon a többivel való kölcsönhatás nélkül. A mi számunkra az a fontos, hogy saját nemzeti tapasztalatainkra építsünk. Ugyanakkor örömmel, várakozással, szimpátiával figyeljük az átalakításnak azt a folyamatát, amely a Szovjetunióban kibontakozik. Ez a folyamat kedvezőbbé, tisztábbá, egyértelműbbé teszi saját munkánk nemzetközi feltételeit is, s újabb tapasztalatok feldolgozására, hasznosítására ad lehetőséget. — Van-e szocializmusképünk, szocializmusfogalmunk? — Sokszor elhangzott ez a kérdés a három nap alatt. Van szocializmusfogalmunk: a mi szocializmusunk a valóság talajára épül, figyel a világra, s van programja a jövőre is — zártá beszédét Berecz János i » <