Délmagyarország, 1987. január (77. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-14 / 11. szám

14 Csütörtök, 1987. január 15. DM Röviden Megújult a tanácsháza Egy vegetáriánussal ez valószínű­leg nem fordulhatott volna elő. En azonban, őszintén megmondva, nem vetem meg a finom falatokat. Ak­kor kezdődött ez a különös törté­net, amikor éppen először vásárol­tam az újonnan megnyitott ABC­áruházban. Be is álltam annak rendje-módja szerint a húspultnál álló hosszú sorba, mivel szerettem volna valami ínyencséget venni. Egyszer csak feltűnt nekem, hogy az egyik csinos eladó a sor felé te­kintget. Sőt határozottan az volt az érzésem, hogy engem figyel ott, a sor végén. Hát persze, ez tulajdon­képpen érthető, szerénység nélkül állíthatom, hogy sok nőnek meg­akadt már rajtam a szeme. Elját­szottam magamban azzal a gondo­lattal is, hogy esetleg megismerke­dek vele. S ekkor hirtelen odalé­pett hozzám, kezében egy kis cso­maggal. — Nem kell sorban állnia, fiatal­ember — mondta —, itt van az a csomag, amelyet az előbb a hús­pultnál hagyott. — Ne haragudjon — dadogtam, mert hát erre igazán nem számítot­tam —, itt valami tévedés lesz; Én nem,.. — De bizony, ez az ön csomagja — ismételte meg újra az eladó, s halkan hozzátette —: nézze csak meg, mi van benne! Mivel először voltam az ABC­ben, semmiképpen nem lehetett az enyém a csomag. Azt vártam volna magamtól, hogy udvariasan megma­gyarázom a helyzetet. De nem így történt. Ugyanis olyan fenséges il­A hasonmás lat csapta meg az orromat, hogy nem tudtam uralkodni magamon. Ez a csodálatos borjúhátszin levett a lábamról. Bele sem néztem a cso­magba, máris tudtam, hogy az én kedvenc csemegém van benne. Még a nyál is összeszaladt a számban. Az ilyen hús szinte maga a csoda. S persze, óriási szerencse kell hoz­zá, hogy kapjon az ember. Megkö­szöntem az eladónak, aki azonban csak ennyit mondott: Néha azért gondoljon rám, tudja, milyen na­gyon rossz körülmények között la­kom. Sajnos, a célzást nem értettem, mert minden olyan gvorsan történt. Az elkövetkező napokban hasonló esetek fordultak elő velem. Bárme­lyik környékbeli üzletben jártam, mindent azonnal megkaptam. Ter­mészetesen nagyon udvariasak és diszkrétek voltak az eladók. Olyan árukhoz is hozzájutottam, amilyene­ket közönséges halandó ember csak úgy egyszerűen nem tud megvenni. Bárhol jártam, vásárlásaim után azonban mindenhol hallottam azt az ominózus megjegyzést, amelyet az ABC eladója is a fülembe sú­gott: Ugye, azért gondol majd rám, hiszen ebben és ebben szeretnék segítséget kapni valakitől. Ez a valaki nagyon megütötte a fülemet. Most már én is elkezdtem gondolkodni. Talán ezek az embe­rek várnak valamit tőlem, azért olyan kedvesek hozzám. De hát mit tudnék én viszonzásként adni ezeknek az embereknek? Egyszerű könyvelő vagyok egy gyárban. Ha­csak nem ismertetem meg őket azokkal a számokkal, amelyekkel nap mint nap dolgozom. Arra azon­ban, nem hinném, hogy kíváncsiak lennének, hiszen még engem sem érdekelnek különösebben. Sajnos, a gyanúm az ABC-áru­házban történő újabb vásárláskor beigazolódott. Éppen a hússorban álltam ismét, amikor ezeket a sza­vakat hallottam: „Nem kell újra sorban állnia, fiatalember, itt van ez a csomag, amelyet az előbb a pultnál hagyott." A legnagyobt megdöbbenésemre azonban, nem nekem szóltak, hanem a kettővel mögöttem álló személynek. Alig hittem a szememnek, úgy hasonlí­tottam rá, mintha az iker testvé­rem lett volna. S ez az úr alig hall­hatóan suttogta az eladó fülébe: Holnap 9-kor keressen fel az iro­dámban, majd meglátjuk, mit lehet tenni az ügyében. Amikor az eladó engem is meg­pillantott, elcsodálkozott kicsit. Azonban csak nyelt egyet, s tova­sietett. Valószínűleg, hasonmásom sokkal nagyobb segítséget jelent majd számára, mint amilyen én voltam. így ért véget, sajnos, rövid ideig tartó kivételezett helyzetem a kör­nyékbeli üzletekben. Most már én is visszasüllyedtem a közönséges vásárlók szintjére. Nem baj, hátha össztévesztenek még valahol újra, s akkor ismét fel­ragyog a csillagom! M. S. A városiasodás irányában fejlődő Hajdú-Bihar megyei nagyközségben — Balmazújvárosban — a felújítás után ismét regi epületében dolgozik a helyi tanáes apparátusa. A szecessziós stílusban épült tanácsházát csaknem kétéves munkával az Építő-, Fa- és Vasipari Szövetkezet szak­emberei újították fel BÍRÓ MIHÁLY PLAKÁTJAI BECSBEN Bíró Mihály, a nemzetközi hirú magyar plakátművész alkotásaiból nyílt kiállítás hétfőn este a bécsi városhá­za dísztermében. A száz éve született művész a Tanács­köztársaság bukása után émigrált Bécsbe, és az Osztrák Szocialista Pártban dolgozott, alkotott tovább. A tárlatot közösen rendezte az Osztrák Kultúrpolitikai Tár­saság, a Magyar Munkás­mozgalmi Múzeum és a bé­csi Collegium Hungaricum; díszvédnöke Bruno Kreisky volt kancellár. Az ünnepi megnyitón Herbert Moritz közoktatási és művészeti mi­niszter és Pusztai Ferenc művelődésügyi miniszterhe­lyettes méltatta Bíró Mihály munkásságát. ELOADAS A TRÖSZTRŐL Ma, szerdán délután fél háromkor a Technika Há­zában A tröszti vállalatok közgazdasági feladatai az új szervezeti rendszerben cím­mel Pusztai Dénes a Hun­garohemp (volt KSZV) ve­zérigazgató-helyettese tart előadást. VERES PÉTERRE EMLÉKEZNEK A Hazafias Népfront vá­rosi és Csongrád megyei honismereti bizottsága, a Móra Ferenc Múzeum és a Somogyi Könyvtár a jeles író és gondolkodó, Veres Pé­ter születésének 90. évfordu­lója alkalmából, Veres Pé­ter tiszteletére címmel em­lékestet rendez holnap, csü­törtökön este 6 órai kezdet­tel a Bartók Béla Művelődé­si Központban. Czine Mi­hály irodalomtörténész tart megemlékező előadást, a közreműködő Szabó Gyula, a Thália Színház művésze pe­dig részleteket olvas föl az író müveiből. A SZOT KÖZLEMÉNYE Az időjárási gondok miatt január 15-én elmarad az a tájékoztató, amelyet Nagy Sándor, a SZOT titkára tar­tott volna az építők székhá­zában a szakszervezett bizal­miak, főbizalmiak és SZB­titkárok számára. A tájékoz­tató új időpontjáról az érde­kelteket értesítik. m_m Ot ember fagyhalála Havazás, ónos eső Várható időjárás az or­szág területére szerda es­tig: tovább növekszik, vas­tagodik a felhőzet. Ország­szerte, főként délnyugaton, (Várható jelentős havazás. Az ország déli, délkeleti felén viszont havas eső, ónos eső is valószínű. A meg­élénkülő, időnként megerő­södő keleti, délkeleti szél hófúvást, hóátfúvást okoz­hat. A hőmérséklet reggel általában —10 fok, .északke­leten azonban —15 fok kö­rül lesz, kora délután ál­talában —5 fok körül, dé­lien, délkeleten fagypont közelében alakul. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM FELHÍVÁSA A Honvédelmi Minisztéri­um felhívja azoknak a ka­tonáknak a figyelmét, akik a rendkívüli időjárás miatt nem tudtak bevonulni szol­gálati helyükre, jelentkezze­nek a következő helyeken: —a Budapesten maradt ka­tonák a Budapesti Helyőr­ségparancsnokságon (Buda­pest, XI., Budaőrsi út 49— 53.); — a vidékiek az illeté­kes Területvédelmi és Had­kiegészítő Parancsnokságo­kon. illetve a területi rend­őri szerveknél. A fenti szer­vek tájékoztatják az adott alakulatokat a bejelentkezés tényéről, illetve szükség ese­tén biztosítják részükre az ellátást és elhelyezést. NYUGDÍJASOKNAK A Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület ken­deripari szakosztály nyug­díjasklubja ma, szerdán dél­után 5 órakor tartja foglal­kozását a Technika Házá­ban. Az érdeklődők Hegyes Tiborné osztályvezető elő­adását hallhatják a Hunga­rohemp Magyar Kenderipa­ri Tröszt ez évi tervéről. A PROGRAMOZÁSRÓL Ma, szerdán délután 5 órakor a Technika Házában tartja foglalkozását a Com­modore klub. A gépi kódú programozásról Szerencsés György, programozó mate­matikus előadását hallhatják az érdeklődők. A szentesi gyilkos pere Tegnap reggel a Csongrád Megyei Bíróságon megkez­dődött a szentesi gyilkos né­ven ismertté vált Kókai Barnabás (Szentes, Borza utca 31.) büntetőügye. Az Exterde Tibor bíró tanácsa előtt megkezdődött tárgyalá­son először az ügyész is­mertette a vádat. Kókai Barnabást több emberen, kü­lönös kegyetlenséggel, rész­ben előre kitervelt módon és nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolják. Mint ismeretes, Kókai Barnabás 1985. május 16-án egy Szentes környéki ta­nyán édesanyja barátnőjétől próbált pénzt kölcsönkérni, s amikor az asszony elutasí­totta a kérést, a férfi egy franciakulccsal agyonütötte, majd fölgyújtotta a házat. A második tragikus eseményre 1986. június 17-én került sor, amikor a gyilkos egy idős szentesi asszonyt ütött agyon villáskulccsal, annak reményében, hogy lakásában pénzt talál. A tegnapi tárgyalási na­pon a vádlottat hallgatták ki. Ma a tanúk kihallgatá­sával folytatódik a per, melyben előreláthatólag csü­törtök délután hirdetnek íté­letet. Gyanú T Kovácsáé rendszere­sen kutatja férje öltö­nye«. Mindig nagy ve­szekedés követi egy-egy hajszál felfedezését. Azon a napon» amelyen semmit sem talált, ágy rontott neki a férjének: — Berci! Nem szó­gyeüéd magad?! Már a kopasz nőknek sem hagysz békét...? Büntetőeljárások MOZGÁS­SÉRÜLTEKNEK A mozgáskorlátozottak egye­sülete szegedi klubjában (Petőfi Sándor sugárút 75.) ma, szerdán délután fél 6­kor a Keresztapa című film 1—2. részét vetítik. Somogysárd külterületén Károlyi György 29 éves fo­gatos, pusztakovácsi (kür­tóspusztai) lakos lovas fo­gatával az árokba borult és a helyszínen meghalt. A fér­fit és a lovat mór hóval be­fedve, megfagyva találták. Ásványrárón Homlok Jó­zsef 51 éves gépkezelő, győ­ri lakos egy lakóház ve­randáján elaludt és megfa­gyott. Győrszentivánon Réthy Zol­tán János 58 éves kubikos, helyi lakos egy téren elaludt és megfagyott. Olaszfán az utcán, hóta­karítás közben a hó alatt megtalálták Fülöp Gyula 72 éves nyugdíjas, helyi lakos holttestét. A vizsgálat meg­állapította, hogy az idős em­ber megfagyott. Boglárlellén Balogh István 54 éves alkalmi munkás fű­tetlen lakásában megfagyott. A vizsgálatok eddigi meg­állapításai szerint a fagyha­lálokat általában az ittasság okozta. Új bankfiók Győrben Emberség, segítség Késő este csörgött a te­lefon a szerkesztőségben: — Szükség van-e segít­ségre ebben a csúnya idő­ben? — kérdezte egy férfi. — Hogyan értelmezi? — Autóbuszvezető va­gyok, de fagyszabadságra küldtek. Egy épitőipari cég dolgozóit szállítom vidék­ről Most itthon ücsörgök, és látom, hogy milyen ne­hézségek vannak. Társa­dalmi munkában ajánlko­zom. — Címe? — Mészáros Ferenc, tele­fonom 75-224. Ajánlottuk, hogy keresse meg a Tisza Volán vezető­it. Segítségére és példájára minden bizonnyal nagy szükség van. Büntetőeljárás indult — előzetes letartóztatás mel­lett — lopós bűntettének alapos gyanúja miatt Hor­váth Mihály 36 éves bün­tetett előéletű foglalkozás nélküli szegedi (Április 4. útja 27.) lakos ellen. A va­gyon elleni és más bűncse­lekmény elkövetése miatt már többször elítélt gyanú­sított kifogásolt életvitelén szabadulása után sem vál­toztatott. A napokban 1 a késő esti órákban betört egy szegedi lakásba, s a házigazdák távollétét ki­használva. magnetofont, le­mezjátszót, fényképezőgépet, villanyborotvát tulajdoní­tott el, több ezer forint ér­tékben. Lopás bűntettének alapos gyanúja miatt indult — elő­zetes letartóztatás mellett — büntetőeljárás Potyka Jó­zsef 59 éves büntetett elő­életű, foglalkozás nélküli, szegedi (Külterület 8.) lakos ellen. A többszörösen visz­szaeső gyanúsított a nyomo­zati adatok szerint a np­pokbun egy éjszaka betört az üjszentiváni ABC-áru­házba és italt, ruhaneműt tulajdonított el 3 ezer forint értékben. Közveszélyes munkakerü­lés, botrányos részegség és személyi igazolvánnyal kap­csolatos kötelesség megsze­gésének szabálysértése miatt 60 nap elzárással sújtották Bóka János 36 éves foglal­kozás nélkülit (Mórahalom, VII. körzet 43.), mert 1986. szeptember óta nem végzett munkát. Ittas vezetés, közúti köz­lekedési szabályok megsér­tése és személyi igazolvány­nyal kapcsolatos kötelesség megszegésének szabálysér­tése miatt 10 ezer forint pénzbírsággal büntették és vezetői engedélyét 1 évre bevonták Koós László 23 éves zsombói lakásnak, mert tavaly októberben Hort köz­ségben ittas állapotban ve­zette munkagépét. VIDEOFILMEK A DÉLÉP­KLUBBAN A Jean-Paul Belmondo főszereplésével készült. Csa­vargó című francia, vala­mint a Gyűlölet című hong­kongi Bruce Lee-karatefil­met vetítik videón ma, szer­dán este 7 órától a Vár utca 1. szám alatti Délép-klub­ban. VALTOZÖ FELHŐZET — ÚJSZEGEDEN Az újszegedi nyugdíjas­klub holnap, csütörtökön délután 4 órakor tartja fog­lalkozását a November 7. Művelődési Házban. Az ér­deklődök a Változó felhőzet című nagy sikerű magyar filmvígjátékot táthatják. Átadták Győrött a Magyar Külkereskedelmi Bank első vi­déki irodáját. A Belvárosban létesített irodában, az előze­tes tervek szerint, 1987-ben m,ftiíiS3Ná-5 milliárd forintos forgalom lebonyolítását tervezik. Képünkön: Som János keramikus művész alkotása díszíti az uj iroda belsejét ! % W .V DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz, Simon István Főszerkesztő-helyettes! Szavay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség es kiadóvállalat: Szeged, Tanárskóztarsa»zg, ulja 10, Sajtuház Siti) — Telefon: 2t-kJJ. — A lapot nyomja. Szeged< Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky aitca, 28. 6720. Igazgató: Surány» Tibor, — Terjeszti a Magyar l'osla. Előfizethető a postahivataloknál 6* kézbesítőknél, Elúfizeieti díj cuv hónapra él forint — ISSN1 (HÍJ-HÍJ a

Next

/
Thumbnails
Contents