Délmagyarország, 1987. január (77. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-13 / 10. szám

4 Kedd, 1987. január 13. Kölcsönökből élünk Szeretnék csatlakozni a vitához, mivel valóban na­gyon nyugtalanít a helyze­tünk. Először is, meg szeretném nyugtatni „N. S."-nét, hogy igen is, mi szülői támogatás nélkül élünk. Férjemnek édesanyja éU nekem anyám és apám is. Részükről any­nyí a segítség, hogy ha ké­rek! tőlük pénzt, adnak, de csak kölcsön, ez se olyan nagy összeg, esetleg ezer forint. Azt vissza kell adni, mivel ők is kisnyugdíjasok, és örülnek, ha saját magu­kat eltartják. Néha, ha meg­engedhetik maguknak, akkor azt mondják, nem kell megadni, de hát ezt nem le­het elvárni. Én 17 éves voltam, fér­jem 19, amikor 1974-ben megesküdtünk. Egy ideig férjem édesanyjánál lak­tunk, majd férjem kapott egy fél portát, és arra épí­tettünk egy szoba-konyhás lakást, de mivel építési kö­telezettség alatt állt, így el kellett adnunk, mert anya­giak miatt nem tudtunk építeni: férjem katona volt, és hát, jöttek a gyerekek. Sajnos, a gyest én sem tud­tam kihasználni egyik gye­rekkel se, három műszakban dolgoztam. De most már nem bírnám csinálni, és nem is érné meg. Három éve vettük ezt a lakást, amelyben lakunk, akkor a legkisebb lányommal voltam terhes, s már táppénzen voltam, egyedül a férjem keresett. Nem értem, hogy az OTP hogy állapíthatott meg 2020 forintot egy tör­lesztésre. Nagyon sok, és at­tól tartok, hogy talán nem is bírjuk fizetni, mert akár hiszik, akár nem, sajnos, ott állunk, hogy ha ennyi pénzt kifizetek, valójában nem marad a megéjhetésre. A! lakásvásárlási kölcsö­nünket a Takaréktár utcai OTP adta. 150 ezer forintot vettünk fel, és ezt 10 száza­lékos kamattal kaptuk, 10 é,ves lejáratra. Negyedik éve „törlesztünk", de hát eddig szinte csak a kamatot fizet­tük. Csak annyit tennének meg, hogy havonta keveseb­bet kellene fizetni, mert higgyék el, ez nekünk bor­zasztó nagy összeg. Az OTP is sokat segíthetne a rá­szoruló családokon, ha mó­dosítaná a kölcsönfeltétele­ket. Bozóki Andrásné A férfi, mint családfő ? „... A férfi legyen úira a családfő és eltartó." Idézek Onozóné Szögi Éva hozzá­szólásából, S óvatosan hoz­záteszem: — Férfija válo­gatja. Nagyon leegyszerű­södnék a probléma, ha a Társadalmi betegségeink, meg a család A család, az otthon, a sa­ját kis tenyérnyi hely régi vágya minden magyar em­bernek. Manapság azonban valami változás van a levegőben. Félő, hogy lelohad a telek­vásárlási kedv, valamint a nagyobb ház iránti igény az új adórendelet miatt. Épít­sünk újból viskókat? Kevés gyerek születik. Már 8—10 éve hallatszik, hogy egy-egy gyerek világra­jövetelénél az illető orvos 3— 4 ezer forintot is elvár, ha nem is kér, s még plusz a bábúskodók, a takarítók ... Talán az apuka lopja vala­honnan ezt az összeget?! Megszületett a gyerek vala­mikor a barázdában is, és festökötőben vitték haza. Bölcsödébe adja az anya kicsijét, mert különben elfoglalják a munkahelyét mások. Vagy nagyon kell a pénz a lakbérre, s netán, „mellékkiadásokra". Mert ugye a borravalók, megvesz­tegetések világát éljük, enél­kül szóba sem állnak velünk azok, kikre életünk fenntar­tása érdekében teljesen rá vagyunk szorulva. Nem beszélünk róla, pedig már régi jelenség nálunk a rugalmas párcsere, amely a munkahelyi összemelegedé­sek következménye. Régen is ittunk erjesztett kancatejet, de mértéktartóan, csak az erő és bátorság fenntartására. A célok, épületes tervek meg­valósítására kellett az ed­zett erő — de most a cél­talan lebegés mámorára tö­rekedve legyintünk a bolond­nak tartott nem ivóra: „több marad nekünk". Egyszerűen betegek let­tünk. E kórt, amely gyötri társadalmunkat, már alig le­het jogszabályokkal, rende­letekkel meggyógyítani. Ju­talmazzuk nagyobb anyagi­erkölcsi elismeréssel az arra érdemeseket! A hűségeseket, a kitartókat, a tisztességese­ket, a szorgalmasakat. Az ál­Vita Lapunk november l-jei számában Családépítés és társadalom címmel vitaindító cikket közöltünk napja­ink egyik legégetőbb, mindannyiunkat érintő kérdésé­ről. Folyamatosan közöljük a témával kapcsolatos hoz­zászólásokat, s továbbra is várjuk olvasóink írásait. * A vitához eddig hozzászóltak: Szabó Lászlóné, Áb­rahám Illésné (november 12.), Laczkóné Albertus Mar­git, Szűcs Péter (november 19.), B. A., Tóth Péter (no­vember 24.), Söszler Gertrúd, Pokorny Gáborné (no­vember 27.), Mesterházy Akos, Bozóki Andrásné (de­cember 1.), Szabó G. Mária, Bálint Imre (december 5.), Erényi Lajos, N. S.-né, Csányi László (december 10.), Önozóné Szögi Éva, O. J.-né (december 13.), N. F.-né, Sz. N.-né (december 16.), Csorba Tibor, Tóth Istvánné (december 19 ), Pető Zoltán (december 23.), N. M. (de­cember 29.), „Egy tanár" (január 6.). férfiak túlnyomó többsége alkalmas volna a fent emlí­tett hivatásra. Sajnos, közü­lük sok visszaél, vagy élne a helyzet adta lehetőséggel. Akár a múltban. Sátori Erzsébet lamnak legyen pénze erre, meg arra, hogy az egészség­ügyi pályán dolgozók ne szo­ruljanak állami kincstárból elemelt összegekre, vagy ne­tán gyermekek szájából el­vont falatra. Adja meg az állam mindenkinek a tisztes­séges megélhetéshez szüksé­ges eszközöket, teret, anyago­kat és lehetőséget. Családot összetartani enélkül nem le­het. Családot, amelynek tag­jai az idős szülök is. Senki sem tud úgy szeretni, mesél­ni, inteni, félteni és nevel­ni, mint a nagymama, a nagypapa. Megfigyelhetjük: a nagyszülő környezetében felnövekvő fiatalok szinte képtelenek még a legkisebb csalásokra is, mert jobbára csupa szeretetet kaptak. Ér­telmes szöveggyűjteményt az élet gubancos sorainak elol­vasására. Éljünk együtt ve­lük! Segítsen ebben az ál­lam. Ne csak szociális ott­honokkal. Régen nem kellett minden kis lyukhoz építési engedély — de volt passzusa a malacnak, a biciklinek, s jaj volt annak, aki valame­lyiket ellopta. A börtönök, fegyházak nélkülözhető „lu­xusától" elvont összeg szol­gáljon a fiatalok jobb irányú törekvésének honorálására. Szerintem túlzásba visszük a demokráciát. Elkényeztetjük a tengő-lengőket! Fogjuk munkára a szilaj tartalék erőt! A rombolókat, a köte­kedőket nehéz testi munká­val — csak a koszt fizetésé­ért — 10—20 napi végrehaj­tásra. Egyes vállalatoknál túl nagy az „összetartás", az ösz­szefonódás, s ez elvtelensé­gekhez vezet. Ez is rejtett be­tegsége társadalmunknak. Betegségeink gyógyítására — egyetlen módszer van a kezünkben: az érdekeltség, amely a család intézményét mindennél fontosabb értékké emeli. Dolgozzanak a nők gyárban, iparban, a földeken, iskolákban, egészségügyben, de tényleg 6 órás munkaidő­ben. Szükség van a munká­jukra ott is, de a család­ban is. Valcnti Anikó Fajtanemesítok ajánlatai Kismis Moldavszkij — ezt a nevet adták űj étkezési szőlőfajtájuknak a moldáviai Vierul tudományos-termelési egyesülés szőlészeti kutató­intézetének fajtanemesitői. Ez az első magtalan fajta, amelyet Moldávia területén termesztettek. Telepítését hamarosan megkezdik a köztársaság gazdaságaiban. A fajtanemesítés hossza­dalmas és fáradságos folya­mat. A fajta kihozatalától a széles körű telepítésig több évtizedre van szükség. Je­lenleg teljes gőzzel folyik a munka egy elvileg űj bio­technológián: a hidroponikus termesztési módon. A tőke talaj nélküli fejlesztéséről van szó, ami három-ötszörte gyorsabb a hagyományosnál. A fajta nemesítésével egy­idejűleg folynak a szaporítás munkálatai, így a szelekciós folyamat nagyon jelentősen lerövidül. A Szovjetunióban elsőként moldáviai tudósok hoztak létre alanyokat és oltóága­kat vírusmentes alapon, ami lehetővé teszi egészséges ül­tetőanyag forgalomba hozá­sát a legjobb étkezési szőlő­fajtákból. Ennek a módszer­nek az a lényege, hogy a ste­ril üvegedénybe helyezik a rügyet, amelyből aztán pará­nyi töke fejlődik ki. A lom­bikból ezek a csemeték elő­ször növényházakba kerül­nek, amelyek mikroklímája elősegíti a gyors növekedést, majd onnan az ültetvények­re. Először a Vierul tudomá­nyos-termelési egyesülés va­leni szovhozában telepítettek ilyen „vasegészségü" szőlőt 80 hektáron. A tudomány és a termelés összefogásának jóvoltából megnövekedett a leszüretelt szölőmennyiség a köztársa­ságban. Ennek jelentős része a moldáviai fajtanemesítok laboratóriumaiban született zamatos, lédús, étkezésf sző­lőfajta. HÁZASSÁG Gyányi István és Bessenyei Ág­nes Marta. Kiss István és Almást Gyöngyi. Seprenyi Zoltán Mihály és Horváth Mária. Suli János és IJdvardi Etélka, FUieki János és Fekété Zsuzsanna, Pintér Szil­veszter és Tillnkó Erzsébet há­zasságot kötöttek. SZÜI.ETÉS Szabó Lászlónak és Szenté Il­dikónak Máté, Kapás Sándor Mihálynak és Bárkányi Teré­ziának Szilvia. Grezsa Gábornak és Nagy Erika Katalinnak Zol­tán Gábor, Varga Istvánnak és Goda Rozáliának Judit, dr. Ocsovszkl Imrének és Joó Judit Erzsebetnek Eszter Anna, Do­monkos József Lászlónak és Rostás Editnek László, dr. Zva­da Zoltánnak és Farkas Gabri­ella Ildikónak Patrik Robin. Vass Józsefnek és Scbök Gyön­gyinek Zoltán, Papp Zsigmond Zoltánnak és Szabados Marian­nának Kinga. Bazslk Józsefnek és Zsarkó Eva Sárának Dávid, Klug Mátyásnak és Hartauer Klára Veronikának Zsuzsanna, Tóth Sándornak és Szabó Iloná­nak Róbert. tlcgedUs Istvánnak és Bárány Katalinnak Gábor, Herczeg Gábor Istvánnak es Új­vári Olgának Gábor, Vlgh Ist­vánnak és Tólh-Kása Erzsébet­nek Szilvia, Kapás Istvánnak és Lévai Évának Katalin, Kiss La­josnak és Tóth Ilona Erzsébet­nek Attila. Szabó Antalnak és Tarjányi Maria Annának Ta­más. olasz. Andrnsnak és Kán­tor Katalinnak Richárd András. Szécsényi Zoltánnak és Győri Gyöngyinek Zoltán. Vaszkó Im­rének és Elekes Zsuzsannának Családi események Zsuzsanna. Szitás Lászlónak és Kőszegi Irénnek László. Egeresi Istvánnak és Lestyán Ilonának Ilona Lilla. Török Sándornak és Borbély Irénnek Ibolya Eszter, Török Sándornak és Borbély Irénnek Bálint Sándor, Szabó Mihálynak és Rácz Rozáliának Krisztina Rozália, Babinyecz Ár­pádnak és Tóth Máriának Krisz­tián. Szabó Lászlónak és Pataki Rózsának László, Miholka Jó­zsefnek és Kolena Magdolnának Gábor, Bajnai Györgynek és Dobó Irénnek Tamás. László Ká­rolynak és Illés Erikának Enikő Szilvia. Somogyi Lászlónak és Nagymihály Olgának László Gáspár, Donka Józsefnek és Pet­rovics Valériának Viktória Rozá­lia, Pásztor Csaba Istvánnak és Varga Zsuzsanna Katalinnak Gergő Csaba. Lázár Zoltánnak és Kura Gyöngyinek Zoltán, Ra­du Miklósnak és Árva Irénnek Miklós, zavarzln Andrejnek és Erdei Ilonának Máté Andrej, Dobó Illésnek és Bóka Margit­nak Mariann, Varga Imre Zoltán­nak és Rózsa Rozáliának Ágnes. Varga Imre Zoltánnak és Rózsa Rozáliának Zsuzsanna. Varga Imre Zoltánnak és Rózsa Rozá­liának Eszter. Szentpéteri Károly­nak és Tanács Ibolyának And­rás Imre. Kis Lajos Menyhért­nek és Szabó Annamáriának Pé­ter, Arpasi Mihalynnk és Falkus Gyöngyinek Mihály, Vér Szil­veszternek és Bakos Editnek Or­solya, Rea Lászlónak és dr. Cser­nai Katalinnak Barbara, dr Sel meezy Géza Mihálynak és Hor­váth Évának Géza Balázs. Zslkó Györgynek és Csányi Margitnak László. Rácz Ferencnek és Nagy Maria Magdolnának Katalin, Borka Zoltánnak és Dakó Mar­git Máriának Arnold Gábor. Fa­ragó Lászlónak és Szabó Évának Dánlel, Csiszár Imrének és Gom­bos Ottiliának Imre, Varga Bélá­nak és Kakuk Idának Andrea. Ágoston Lajos Györgynek és Hell Erikának Tamás, Ajtai Jó­zsefnek és Nyisztor Margitnak Mária. Lengyel Csabának és Nagy Henriettének Lilla, Kom­játi Endrének és dr. Harmati Il­dikónak Zsuzsanna Beáta. Sas­tyin Bélának és Ernyes Teréziá­nak Gábor, Óbester Pálnak és Fenyvesi Évának Pál. Vaneslk Jánosnak és Mathé Éva Katalin­nak János Zoltán, Mityók Tibor­nak és Csótt Juliannának Roland, dr. Szabó Sándornak és dr. Hor­váth Éva Máriának Béla Csanád nevű gyermeke született. HALÁLOZÁS: Vörös Sándor, Börcsök István­né Kotogány Anna, Tamás Ist­vánné Szabó Rozália. Kozáry Gyuláné Rivészy Márta Elvira, Vidéki János. Fráter Zoltán, Soós Istvánné Bocskovlch Terézia, Ve­csernyés Antal. Gombkötö Ilona, Kőműves Jenő, Török Józsefné Szilágyi Ilona. Lengyel János, Székely László, I)aka János Fe­renc, kardos Jánosné Szabó Ro­zália, Tóth Andrásné Fráter Jo­lán, Ruzsa-Bakacsi Sándorné Horváth Rozália, Kálmán István né Marunák Mária. Bajtai Ist­vánné Schemmcl Margit, Illés Mihályné Zomborí Erzsébet. Né­meth Ferenc, Bokor Antalné Ungvári Ilona, Varga Györgyné Szécsi Irén, Szenészi Bcláné L°ngve] Ilona. Sólya András Ist­ván, Márki Vincéné Börcsök Ju­lianna, Taksonyi Ferencné Buri Anna, Dobó András, Csókási Ist­ván, Balogh Ferenc, Juhász Jó­zsef, Küzdényi István, Börcsök Rozália, Tóth János, Bán István. Tóth János, Szabadi Józsefné Törzsi Irén, Ujszászi Antal, Lan­tos Józsefné Pap Sarolta. Imre Lajosné Colautti Ilona, Juhász Imre, Faragó János. SZánka Ist­ván, Novakov Pálné Fogas Ma­ria. Makai Lászlóné Kincses Er­zsébet, Szigetvári Ferencné Sz.o­naki Gizella, Török Antal, Gu­lyás Ferenc. Traser László. Ocs­kó Julianna, Szlovák Mihályné Szabó Mária. Román György, Négyökrü Istvánné ördög Piros­ka Erzsébet, dr. Bárány Pál Má­tyás, Dékány Istvánné Tóth Mar­git, Kisfazekas Pjené Rácz Pi­roska. Kovács József. Sári Ist­vánné Berta Matild. Róth József­né Kardos Etelka, Dobó Rezső. Mészáros Dezső István. Gárgyan István, Csányi Sándorné Szabó Etelka, Ballá Mihályné Farkas Erzsébet, Gál Gáborné Tóth Etelka, Ambrus Jánosné Ördög Emília. Bakos Elek. Kiss Imréné Szerencsi Kornélia Györgyi, Benkö István, Németh Antal, Kardos Jánosné Takó Mária, Gyuris Ferencné Hajnal Maria, Csonka Imre, Juhász Pál, Tőrök Gáborné Virág Erzsébet. Dékany Antal, Fekete Péter. Rabi József, Krauszki Mihályné Szabó Juli­anna, Botos Mihály meghaltak 1987. JANUÁR 13., KEDD — NÉVNAP: VERONIKA A Nap kel 7 óra 29 perckor, és nyugszik 16 óra 16- perckor. A Hold kel 14 óra 18 perckor, és nyugszik 6 óra 49 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 64 cm (apadó). SZÁZHATVAN ÉVE született NylkoláJ Beketov (1827 —1911) orosz fizlkokémikus, akadémikus, egyetemi tanár, az alumíniumgyártás nemzetközi­leg Ismert kiváló szakembere. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10, dél­után fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: Gengszterek klubja (színes amerikai film, II. hely­ár!). Szabadság: délután fél 4 és háromnegyed 6 órakor: öt láda aranyrög (színes, m. b. francia kalandfilm. III. helyár!), este 8 órakor: Az őrült család (színes, m. b. japán film). Fáklya: délután háromnegyed 3 és háromnegyed 6 órakor: Redl ezredes, I—II. (színes ma­gyar film. Dupla helyár! 16 éven felülieknek 1). Klskorössy halászcsárda (vi­deomozi): délután 4 és este 10 órakor: Megölni három férfit (színes francia film). Filmtéka:'délután 6 órakor: A homok asszonya (japán film, 16 éven felülleknek!). Éva presszó: (vldeomozl): este 9 órakor: Kőműves (színes hongkongi film). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLOGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket szegeden az Idegsebé­szeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti és urológiai felvé­teli ügyeletet a II. Kórház (Tol­buhln sgt. 57.) tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Sze­ged, Hunyadi János sgt. 1. szám alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Le­nin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben törté­nik a sürgős esetek orvosi ellá­tása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Minden kedden és csütörtökön 19 órától reggel 7 óráig, szomba­tonkánt reggel 8 órától déli 12 óráig a gyermek fül-orr-gégé­szeti ügyelet az Újszeged! Gyer­mekkórházban van (Szeged, Odesszai krt. 37.). Telefon: 22-655. Egyéb napokon a Fül­Orr-Gége Klinika tart ügyeletet (Szeged, Lenin krt. 111.). Tele­fon: 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14-420. SOS LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. 19.00: Édenl kertek — 2. — (Ism.) 19.25: Tv-torna 19.30: Angol nyelvlecke — (ism.) 20.00: Mutató 20.45: A Szent Kereszt templom Nine-ben — jugoszláv dok.-fllm 21.00: Hiradó 2. 21.25: Akárki — holland tv­film — 18 éven felülieknek l 22.55: Képújság BELGRÁD 1. 17.10: Krónika 17.30: Sorozat gyerekeknek 18.00: Művelődési műsor 18.40: Vetélkedő 19.00: Tv-kalcndárium 19.10: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.05: Drágakő a koronában — filmsorozat 21.00: Kontakt magazin 22.15: Tv-napló 22.40: Könnyűzenei műsor BELGRÁD 2. 17.15: Si Világkupa — mülesiklAs 18.30: Tudományos beszélgetések 19.00: Zágrábi körkép 19.30: Tv-napló 20.00: Komoly zenei műsor 20.45: Tegnap, ma. holnap 21.05: Művészeti est ÚJVIDÉK 16.45: Híradó magyarul és szerbhorvátul 17.30: Gyermekműsor 18.00: Metálhiglénia 18.30: Testnevelés 19.00: Ma 19.15: Rajzfilm 19.30: Hiradó magyarul 20.05: Drágakő a koronában — angol tv-film­sorozat 21.00: A birtokosnő — angol tv-filmsorozat 22.00: Híradó szerbhorvátul 0 Tévé 9.00: 9.05: ío.oo: 10.25: 11.05: 11.30: 11.40: 16.40: 16.45: 16.50: 17.05: 17.45: 18.05: 18.50: 19.05: 19.10: 19.30: 20.05: 21.05: 22.05: 22.15: 17.53: 17.55: 18.00: BUDAPEST 1. Tv-torna Iskola-tv Delta A három Lakatos — zenés film — (ism.) Rossinlana — balett három tételben — (ism.) Mozgató Képújság lllrek Három nap tv-műsora Nemcsak nőknek Tizen Túliak Tarsasága Suliirodalom — (ism.) A rövidfilmstúdiók műhelyéből Képújság Mini-Slúdlól '87 Esti mese Hiradó L A szerencselovag — NSZK—csehszlovák tv-filmsorozat — 6. Stüdió '87 Hiradó 3. Himnusz BUDAPEST 2. Műsorismertetés Képújság Szegedi Körzeti Stúdió műsora 8.20: 9.44: 10.05: 10.20: 11.00: 11.32: 12.30: 12.45: 13.45: 14.10: 14.25: 14.30: 15.00: 15.20: 15.40: 16.05: 17.00: 17.30: 17.45: 19.15: 20.00: 21.12: 21.30: 22.20: 22.30: 22.41.: 22.51 : 23.41: 0.10: 0.15: 4.20: 8.05: 8.50: 9.05: 12.10: 12.30: 13.05: 14.00: 14.40: 15.05: 15.20: 15.30: 17.30: 18.30: 19.05: 20.00: 20.30: 21.05: 22.37: 23.20: 24.00: 0.14: 0.15: 4.20: KOSSUTH Társalgó Zongoramuzsika gyerekeknek Encklö Ifjúság Magyar művészek opera­felvételeiböl Nóták A kelletlen leány — Veres Péter regénye — 5. Ki nyi^ ma? Hangverseny délidőben Kb. Verbunkosok Magyarán szólva Orvosi tanácsok Dzsesszmelódiák Elő világirodalom Zeneiskolásoknak Poggyász Kérhetek valamit? Századunk zenéjéből — (ism.) Suliivan: Báli nyitány A Szabó család . .. Kilátó Hangportrék Táncmuzsika a Mczöségröl Az emberi lényeg közelében Tiz perc külpolitika Nono: Edes lesz a hallgatás Az alkohol Hangszerek, hangszínek Wieslaw Ochman opera­áriákat énekel Himnusz Éjfél után . .. PETŐFI Slágermúzeum Tiz perc külpolitika — (ism.) Napközben Két fúvós nyitány Népdalkörök énekelnek Popzene sztereóban Rácsos panoptikum — 1. Aki hallja, adja át! László Margit énekel Könyvről könyvért Csúcsforgalom Mint(a) film — Love Story Gramofon album Csak fiataloknak! Moszkvából érkezett Majdnem késő A százszázalékos nö — Vladimír Paral regenyc — 9. A Rádió Dalszínháza — Suppé: Pajkos diákok — egyfelvonásos daljáték Nóták A mai dzsessz Virágénekek Éjfél után . . . Rendkívüli... Hétfő, azaz tegnap este. Hazaérek, a szokásos esti időben, s szól a tévé. Budapest I., mint meggyőződöm róla. Nézem a lapo­kat, a tévé hétfői programja: adásszünet. És éppen egy híres-érdekes filmet vetítettek, aminek szünetében kapcsolódok be az adásba. És az adás semmi más, mint a Híradó. Hó, hó, és ismét csak hó. Sok hűhó semmiért? Nem. Csak rendkívüli helyzethez, rendkívüli adás­nap. Azaz: rendkívüli tájékoztatás. Tudják be ennek, ezt az éjszakában született kis írást is! Sz. I.

Next

/
Thumbnails
Contents