Délmagyarország, 1987. január (77. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-31 / 26. szám

Szombat, 1987. január 24. 11 DM] mqgqzin N

égy baromfinevelőre, három traktorra, egy tápszállító teherautóra, egy „fixes" IFÁra, három billenőplatós teherkocsira és egy pékségre lehetett licitálni 1981. október 17-én. Nagyjából ugyanúgy történt, mint akármelyik árverés. Volt egy kikiáltási ár, és a tolongó vállalkozók verhették fölfelé. Azt a teherautót például, amelyiknek mindössze ötszázezer forint volt a kikiáltási ára, a hirtelen támadt versengésben egymillió-négyszázezerért kapta meg Csizmadia János. Kilencszázezerrel drágábban! Hatalmas pénzekről volt tehát szó mindjárt a legelején. Most hullik a manna...! Átalánydíjas lett belőle Tele volt a magyar sajtó Szentessel néhány évvel ezelőtt. Liska Tiborék új modell kipróbálására jelentkeztek a Felszabadulás Termelőszövetkezetben, és hajszálra az történi, ami az igazán újnál történni szokott: voltak, akik lelkesedlek érte, de olyanok is, akik a szocializmus eddigi vívmányainak a megkérdőjelezését látták benne. Hogy is adja ki magát az az egyszerű tény, hogy a tagok annak idején — bár kínok és keservek árán — beadták földjüket, állataikat és munkaeszközeikéi a szövetkezeibe, és most az juthat hozzá, aki legtöbbet ígér érte? Hatalmas összecsapások történtek, szinte természeles, hogy a sajtó is ott akart lenni, ahol az ég zengeti. Mostanában már nem léma az akkori,.ennélfogva nem nagyon írnak Szentesről az újságok. Mi viszont most indultunk el, megtudni, mi is történi valójában. A szövetkezet elnöke már akkor csodálkozott, amikor bejelentettük érkezési szándékunkat, és csak pehezen egy ezeti bele a találkozóba. Ráadásul zárszámadás előtt, ezer értekezlet közepén semmi nem jön rosszabbul, mint az újságíró. Ki is nienletle magát néhány mondat után, és hasonlóan bokros teendői közben a főköny velővel beszélhettünk valamivel kiadósabban. A közgazdász elmélete szerint arra jó a licitálás, hogy a lehető legalkalmasabb ember kezébe kerülhessenek a csirkenevelők, is, a gépek is, sőt az egy szem pékség is. Kísérletről volt szó, nyilván több gépe is volt a szövetkezetnek, és talán arra is gondolt, hogy fokozatosan bővíti a használatbavétel lehetőségeit. Most azonban azt hallottuk, mind a négy baromfinevelő „szétoszlott", a három traktorból csak egy maradt, visszaadták a tápszálliló és a fixplatójú IFA gépkocsikat, a három billenő tetejűből is egy van csak. Csalfa ez a fogalmazás, mert valójában az. egész licitálási szisztéma szűnt meg, ami megmaradt,. egészen más már. Úgy is mondhatnánk, a közgazdasági körülmények megjavítását szolgáló kísérletet maga a közgazdasági környezet fúrta meg. Hamarabb változott a világ nálunk, mint ahogy a kísérlet elindítói számíthatták, és nem is egészen arra ment. Ezzel a megállapítással nem szeretnénk minősíteni egyiket se.) Az újnál is újabb elgondolás szerint minden költséget a vállalkozó térit — gépkocsijáradék, gépkocsiadó, üresjárati adó, üzemanyag, javítás stb. —, és a bevétel bizonyos hányadát kell csak befizetnie a szövetkezetbe. Akkor is be kell fizetnie, ha például egy teljes hónapig nem dolgozik, de akkor se kell többet, ha kétszer annyit keres.) A szerződéses üzleteink iránt többek között azért lohadt az érdeklődés, mert ha hihetetlenül kemény munkával valaki több bevételre tett szert, azonnal módosították a szerződését, természetesen a kárára!) Hajlamosak vagyunk, hogy azonnal a közös gazdaság hasznát keressük, noha látjuk már, a másik oldal nélkül egyáltalán nem megy a buli. A szövetkezet tehát egyértelműen nagyobb jövedelmet vár a tavaly márejusban életbe lépett átalánydíjas » vállalkozási rendszertől. Semmiképpen nem akar ráfizetni, ezért a maga hasznát kötelezően irja elő. Cserében elnézi, hogy a gépkocsi vezetője annyit dolgozzon, amennyit elbír. Nem biztos, hogy értjük teljesen az új rendszert minden pontjában, sőt egészen biztos, hogy nem, de cgvik bökkenője például — megint a szövetkezet felől nézve a dolgot! —, hogy hajthatja valaki végkimerülésig a kocsit, de amikor vizsgára kéne előállítania, egyszerűen fölmondja a játékot: köszönöm, kilépek. A gazdaság nyilván keresni kezdte az ellenrakétát, és föltehetően meg is találta: annyival emelte föl a tarifát, hogy-a vállalkozás első évében megtérüljön már a teljes szerződési időre kalkulált befizetnivalónak a nagyobbik fele. Ez pedig azt jelenti, hogy a gazdaság tevékenységének mindössze két százalékát kitevő vállalkozói kör — igen kevés .emberről van szó! — legalább annyi hasznot termel, mint az egész szántóföldi növénytermesztés, avagy a kertészet, illetve az állattenyésztés. A szövetkezet haszna tehát az, hogy a körülbelül hatmilliós haszon minden körülmények kötött beleesorog a zsebébe. Jobb a kedvezőtlen? A tisztesség is úgy kívánja, hogy azokat is megkérdezzük, akik végrehajt, ják az új elképzeléseket. Több napot kellett volna azonban eltöltenünk Szentesen, és így se lett volna biztos, hogy mindegyikükkel beszélhettünk volna. A hóban nehezebb mozognunk. Készültünk ugyan Kozma Andráshoz is, Szécsi Lászlóhoz és Czakó Istvánhoz is, Kuczora Miklós nevét és címét is fölirtuk, a pékségei mindenképpen meg akartuk nézni, de csak Csizmadia Jánoshoz juthattunk el. Jól jártunk vele, virtigli vállalkozó. Az első licitálásnál előtte verték föl az autó használati árát az elfogadható kezdésről a csillagos égig, mégis az övé lett, talpon maradt, sőt gyarapodott is. Számtalan újságcikk vette célba annak idején, és állított a a belemenős vállalkozók példájaként a világ elé, mégis meglep első szavaival: november elsején gazdát is, kocsit is.cserélt. Az első, és eddig leghosszabb korszakról az a véleménye neki is, káosz az, visszafelé nézve is, és csak akkor jött rá. hogy mibe Tépett, amikor már benne volt. De jó oldalai is voltak. — Emiatt cserélt gazdát ? — Márciusban megszűnt már, miért mentem volna el novemberben? — Hanem? — A nagykőrösi szövetkezet kedvezőtlen termőhelyi adottságúnak számít. Itt kilenc százalék volt a termelési adónk, ott csak öt százalék. A mi forgalmunk mellett hatalmas a különbség. — Ami tehát a szövetkezetnek kedvezőtlen, az a sofőrnek éppenhogy kedvező? — Nem mi találtuk ki, de így van. És a kocsi is csábított. Kettő plusz kettő Igaz, hogy panelban lakik, amegyedik emeleten, de az alcímünk nem a szobák számát jelenti. Beszélgetünk már javában, amikor megérkezik az öccse is. Csizmadia Dániel, és kiderül, hogy a tizenhárom tonnás, pótkocsis teherautót fölváltva hajtják. Ami más körülmények között összeférhetetlenségnek számítódna, itt nagyon is megfelel, sót hasznos. Teljes a bizalom egymás iránt, nem kell félniök, hogy egyikük a másik ellen dolgozik. A feleségek is benne vannak, külön-külön. A fuvar fölhajtásában és a munka adminisztrálásában vesznek részt. Mártit, a háziasszonyt muszáj megkérdeznem, tréfálva persze: — Tehát kiküldi a férfiakat az utcára, hogy pénzt keressenek ? Hárman nevetik el magukat. Miután rendre fölírtam azt is, mekkora hajtás árán jutnak talán az átlagosnál jóval nagyobb jövedelemhez, meg is toldhatom a kérdést: — És közben kizsákmányolja őket? Célszerűségre épülő észjárásunk azonnal a nagyon távoli jövőbe vált át. — Mi lesz így a nyugdíjjal? Hivatalosan csak htb-ként szerepel. János felel rá, elég nagy lendülettel: — Nem érünk rá, hogy arra gondoljunk. Most hullik a manna, most szedjük! Akármi lehet később, de ez itt van. Hagyjuk kiveszni a markunkból? Óránként egy százas Ha a fuvart ók szerzik, az összes költséget ők viselik, és igen tetemes összeget fizetnek be a szövetkezetbe, miért jobb így, mintha teljesen níaszekká válnának? — A maszek többszörösen is hátrányos helyzetben van. Állami vállalat súlyos büntetések terhe mellett fuvaroztathat csak vele. — Álljon meg! öt év alatt annyit változott a világ, hogy Liska Tibor se ismerne rá, előfordulhat, hogy fölhúzzák a súbert a maszek előtt is. — Minden fuvarozó vállalat védi az érdekeit, ez biztosan nem következik be. — Miért nem megv a Volán kötelékébe? — Volt egy jelszavam az elején, és azt most is tartorji. Ha semmivel nem keresek többet, mint a vállalatnál keresnék, akkor is megéri. így szabadabb vagyok. — Szabadabban teheti tönkre magát. itt nincs kollektív szerződés, nincs kötelező pihenő, nincs plafon a kilométerekben. — Előfordult már, hogy elindultam hétfőn, és .vasárnap keveredtem haza. Ott aludtam, ahol megálltam. Mégis ez a jobb. Másként szívom a levegőt is. — Ha javítani kell a kocsit? Ekkora hajtás mellett elkerülhetetlen. — Amit tudunk, mi csináljuk meg. A lábunk kisujjától a fejünk búbjáig olajosak vagyunk. Ha segítségre szorulunk, .van, akit hívhatunk. Óránként százas, vagy százötven, ki mire taksálja magát, és nekünk mennyire sürgős. — Ennyiért már lógni is érdemes. — A mi pénzünkért senki ne lógjon! Igazi értelemben használjuk a szót: leginkább sódert szállítanak. Most éppen az aszfaltútépitő vállalatnak. Vele jár azonban, hogy néha-néha az egyik utat üresen kénytelenek megtenni. — Most, ha megengedik, meg is sérelmezem a KM lépéseit. Három forintról hat forintra emelte a visszfuvar hiányáért járó adót. De ha én, mindig visszfuvaron rágódom, annyira lelassul a munka, az egész fuvarozás gazdaságtalanná válik. Nincs az a normális ember, aki ezt akarhatná. — El tudja képzelni, mekkora költségek úsznak el az üresjáratokkal? — El. — Látja, Bordányban ezért is van egy külön ember, aki a mindenkori fuvarról gondoskodik. — Hogyan mondja? Azonnal becsukhatnám a boltot, ha nem én szerezném a fuvart. Aki ismer, az hív, de aki engent ismer, nem biztos, hogy egészen más embert is elhívna, csak azért, mert őt osztották be. Ha csak lehet, minden állami fuvart elvállalunk, de egvellen külön jelentkezőt se utasítunk el csak azért, mert most ennek a cégnek vagyunk kiadva. Akárki kér, biztos, hogy beiktatjuk. A pénzt nem azért találta föl az emberiség, hogy hagyjuk kifutni a markunkból. Nemcsak megfogjuk, de utána is nyúlunk, sőt futunk is utána. — Jobban élnek igy? — Lényegesen javult az anyagi helyzetünk, de nem a hajtás arányában. Alapárnak mindenhol a Volán díjszabását tekintik. Ha mi is annyit kérünk, akkor inkább a Volánt hívják, nem minket. Alkudni nekünk csak lefelé lehet. Most például vasúti díjért szállítjuk a sódert. Muszáj megfognunk ezt a lehetőséget- is, de többet kell szaladnunk, mint akárki „másnak. Azért vagyunk ketten, hogy a kocsi mindig járhasson. Tüskés zabla Azt megértem, hogy az egyik újítást mégfúrta a másik, mert ez a dolgok természete. Azt is látom, hogy mindketten kötélidegzctú, nyugodt és értelmes emberek, de félek, hamarabb kopnak el ők is majd, nemcsak az autójuk. Arról viszont meggyőzött ez a beszélgetés is, szerelnek dolgozni az emberek, ha megéri. Két kérdést azonban föl kell még tennem: — A Eölszabadulással minden kapcsolat megszakadt ? — Igen jó diplomáciai szálak kötnek hozzájuk ma is. Sokszor kikérik a véleményemet, és én soha nem bújok el a kérdés elől. — Hogyan érzik magukat ? — Mint a ló, ha a szájában van a zabla. Nem jól mondom. Mint a ló, ha tüskés zabla lenne a szájában, és kemény szegekből lennének a tüskék. Nyeríteni se lenne kedve a lónak. HORVÁTH DEZSŐ FAL-KÉP mT - 'ft • „ ._ Sct^Nj? PÉNTEK LÁSZLÓ FOTÓI mm-fw^^: 'v 3K; - , . *