Délmagyarország, 1987. január (77. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-21 / 17. szám

Szerda, 1987. január 21. 5 Könyvbarátok a középpontban Az elkövetkezendő hetek egy speciális, ám annál népesebb társadalmi réteg olvasóinak figyelmét igénylik: rövidesen megkezdődnek a hagyomonyos mezőgazdasági könyvhónap megyei eseményei. A Hazafias Népfront megyei könyvba rátbizottságának tegnap, kedden délután a népfrontszékházában megtartott ülésén fenti eseménysorozat állt a középpontban. Természetesen persze szó esett egyébről is: értékelték a könyvbarátbizottság tavalyi munkáját, beszéltek az idei tervekről — amelyek kőzött „szokás szerint" szerepel az aktív részvétel az ünnepi könyvhéten és a Könyv és ifjúság-akcióban, különböző olvasótáborok szervezése — s nem utolsósorban három újabb olvasókör létesítése szűkebb hazánkban. Ami azonban a közelgő mezőgazdasági könyvhónapot illeti: eldőlt, hogy a megyei programsorozat február 10én, Csongrádon kezdődik, a megye különböző településein pedig előadások egész sorát rendezik; Asotthalmon Februárban: mezőgazdasági könyvhónap például négyet is, a gyümölcstermesztéstől a talajerő-gazdálkodásig. A mezőgazdasági könyvhónap idején Kisteleken a virágkötészetről, Deszken (gyerekeknek) az akvarisztikáról, Zákányszéken és Kübekházán a korszerű zöldség- és gyümölcstermesztésről lesz szó. Mórahalmon már meg is kezdődött az az előadás-sorozat, amely a trágyázástól a szőlő védelméig ölel íöl különböző mezőgazdasági témákat. Hódmezővásárhelyen, Makón, Apátfalván, Kiszomboron és Magyarcsanádon is különböző előadások lesznek. összesen 52 kiadvány lát napvilágot az idei mezőgazdasági könyvhónap alkalmából. Közöttük olyan rendkívüli csemegék, amelyek bizton ajánlhatók nemcsak a szűkebb értelemben vett agrokultúra-művelők figyelmébe: Szabó Zoltán két, ma már legendás-klasszikus szociográfiája, A tardi helyzet és a Cifra nyomorúság például, melyeket most újra megjelentet a Kossuth Kiadó. Megvásárolható lesz. A búzatermesztés kézikönyve, A kutya és a macska egészségvédelme és a gyerekeknek Az erdők nagy képeskönyve éppúgy, mint könyv a népi meteorológiáról és kozmobiológiáról, vagy éppen Nagyváthy János híres Magyar házi gazdasszony-áriak fakszimile kiadása. Vagyis: könyvbarátoknak bőven van, mi az érdeklődés középpontjában szemlélhető. A megyei könyvbarátbizottság ülésének utolsó napirendi pontjaként értékelték a tavaly őszi megyei könyvheteket, s egyben bejelentették: a Hazafias Népfront Országos Tanácsának felhívása értelmében külön programot dolgoznak majd ki Darvas József születésének idén megünnepelendő 75. évfordulója alkalmából. Kiállítási napló Előjegyzések felkiáltóés kérdőjelekkel Minden év elején kíváncsi izgalommal böngészem a kiállítási terveket. Vajon van-e foganatja az oly régen áhított körültekintőbb tervezésigénynek, alakulóban vannak-e a bemutatóhelyek sajátos karakterei, miként képes folyamatossá tenni programját egy-egy intézmény, tartogatnak-e újdonságokat az elképzelések? Évek óta veszem a fáradságot, s év vége felé szembesítem a terveket a megvalósult programokkal. S évek óta kénytelen vagyok megállapítani, hogy fele részben sem biztonságos a tervezés, az elképzelt tárlatoknak még 50 százaléka sem valósul meg! Helyettük jó részt más anyagok kerülnek — ha kerülnek! — a kiállítóhelyiségekbe. Lakatos Vince emlékezete Ma volna nyolcvanéves, de már csaknem évtizede, 1978. február 21-én elhunyt. Általában filmrendezőként ismerték; három évtized alatt több mint kétszáz filmet írt és rendezett, és közülük hatvannál is többet jutalmaztak kül- és belföldi fesztiválokon különféle díjakkal. 1973-ban a kiváló művész címmel tüntették ki. Nem játékfilmeket, hanem dokumentumfilmeket készített. többek közt a második világháborúról a négyrészes Mementót, a tanyai öregek, megrázó sorsáról a Naplementét, a tanyai tanítók áldozatos munkájáról a Virrasztókat. ö volt a néprajzi filmezés hazai úttörője. Bocskoromon van egy ták címd filmje a szegedi Elek Gyula mesterségét örökítette meg. Életútjt Az Arad megyei Mikalakán született. (A lexikonokban hibásan Mikelaka szerepel.) Apja vasúti bakter, pálya őr volt. Arad mellől Temesvár mellé, 1913 decemberében pedig Kiskunhalas mellé helyezték. A várostól 6 km-re, a Halasi tanyák megálló őrházában nőtt föl Lakatos Vince, innen járt az 5 km-re eső harkapusztai tanyai iskolába. (1949. óta Harkalfötönyként önálló község ez a hajdani Tázlár határában.) Később a neves halasi Szilády Aron gimnáziumba vonatozott naponta. Érettségi után a szegedi egyetemen jogot végzett, majd 1933-tól a Halasi Hírlap, később a Halasi Üjság munkatársa, utóbb szerkesztője lett. 1941-től a fővárosi Nemzeti Üjság, 1943-tól az Esti Üjság és a Függetlenség munkatársa volt. A fölszabadulás után a Földművelésügyi Minisztérium számára készített filmeket, 1946-tól pedig a Híradó- és Dokumentumfilmgyár, utolsó nevén Népszerű Tudományos és Oktatóstúdió munkatársa lett. Az újságíró Számos filmjének gyökere hajdani újságírói élményébe nyúlt vissza. A bennük fölhasznált hírlapi források, cikkek az ő saját egykori írásai, a régi fényképek saját harmincas évekbeli fölvételei voltak. Riportjai a fölszabadulás előtti tanyai életnek hiteles, megrendítő dokumentumai. Első könyvében (Árva népem, 1942) ezekből a szociográfiai írásaiból és a riportélményekből szépirodalmivá formált elbeszéléseiből állított össze tanulságos gyűjteményt. Az eléje irt, tanulmánynak beillő bevezetés (A tanya balladája cimmel) mintegy összefoglalja tapasztalatait, tanulságait. írásait a „két víz közti", a Duna—Tiszaközében élő szegényparasztságnak a természet és a társadalom ellenséges erői ellen vívott küzdelmes életéből merítette. Némi keserűséggel írta, hogy nem „hivatott népmentő", nem „falukutató". Sajnálatos, hogy Lakatos Vince, mivel sorsa úgy hozta, hogy jobboldali napilapokhoz került, nem találta meg a kapcsolatot a népi írói mozgalommal, pedig újságírói, írói munkássága máskülönben teljesen hozzájuk tartozónak minősíti. 1979-ben posztumusz könyveként adta ki a Tankönyvkiadó Mécsvilágnál című gyűjteményét, amely jórészt szintén a harmincas évekbeli riportjaiból állt össze. Bennük a tanyai tanítók áldozatos munkájának állít örök emléket. Különösen megható a tajói tanítónő legendásan viszontagságos, hősies és példázatos élete, amelyről a Fél évszázad misszióban című terjedelmes fejezet szól. Történelmi forrásmű is ez. Az író Az újságírói munka élményanyaga addig gyülemlett föl Lakatos Vincében, mígnem, törvényszerűen, szépirodalmi formába kívánkozott. 1943-ban jelent meg első regénye Zúg a nádas címmel. Az ősi Odisszeiamotívum, a háborúból hazatérő férj tragédiája ez a tanyavilágba plántálva. Kissé valószínűtlen ugyan az alaphelyzet: a holttá nyilvánított, fogságból hazatérő férj cselédnek áll a feleségét elvevő gazdához, anélkül hogy fölismernék. Ennek ellenére elhitető erővel ábrázolja a paraszti sorsokat, és főként a vége, amelyben a téli viharban gyermekével együtt megfagyott főhős pusztulását írja meg, megrendítően költői alkotás. Főműve azonban a minden izében sikerült második regénye, a Hatrongyos (1944). Ez a szegedi határban, a régi átokházi tanyavilágban játszódik, Ha a Zúg a nádas Móra Ferencnek a regényére, az Ének a búzamezőkre emlékeztet, a Hatrongyos Tömörkénynek a barlanglakókat, a „telepeseket", az irtásföldeken és futóhomokon virágzó kertkultúrát teremtő parasztságot heroizáló elbeszéléseire. Hőse egyes szám első személyben maga mondja el történetét, amely szintén kemény, szívós harc az életért, igazságért a kegyetlen természeti erőkkel és a merev, paragrafusok szerint ítélő hatalommal. Rossz időben lépett az író a nyilvánosság elé. 1944-ben megjelent még egy elbeszéléskötete (Egykutyások), regénye (Virrasztó fény), de visszhang nélkül. Valamenynyit a Stádium kiadó adta ki. A fölszabadulás után még egy kisregénye (A rab fia, 1946) és egy néprajzitársadalomrajzi műve (Kiskunsági krónika, 1958). De ekkor már mint filmrendezőt ismerték, az irodalmi élet alig vett róla tudomást. Pedig Lakatos Vince legjobb írásaival, főként Hatrongyosával nemcsak a szegedi, hanem az egyetemes magyar irodalom történetébe is beírta nevét. Péter László A szigorúbb megközelítés fölróhatná a tervezés megalapozatlanságát, az elképzelések improvizatív jellegét, a véletlenszerűséget; egy liberálisabb vélemény védelmébe vehetné a tényeket, mondván, így leh;t frissen, gyorsan reagálni az új eredményekre, kapcsolódni más programokhoz. Ennek is, annak is lehet létjogosultsága, azt azonban — a mostani program ismeretében is — bátorkodom megjegyezni, a kiállítástervezés nem az erös oldala a múzeumi és közművelődési hálózatnak. Jól tudom, nem a tárlatok szervezői követnek el mulasztást elsősorban. Nehéz a művészeti élet áttekintése, lassúak az információk, „szemérmesek" vagy éppen erőszakosa* egyes alkotók, a bonyolult és zavaros művészeti közéletben bizonytalan az értékikjvá|lasztás, elsöprő energiákkal jelentkezik a „közművelődési tárlatok" tömege, háttérbe szorítva a valódi értékeket. Mivel azonban rengeteg eseményre készülnek Csongrád megye múzeumai, bemutatótermei, közművelődési intézményei, így bizonyára maradandó élmények, nagyszerű művészi produkciók, tanulságos tárlatok is várnak majd bennünket. Tallózzunk a tervekben 1 Szeged legrangosabb képzőművészeti eseménye a 111. táblakép-festészeti biennálé lesz az ünnepi hetek idején. Ez a seregszemle a legnépszerűbb, legnagyobb tömegben készülő és legkeresettebb műfaj kétévenkénti röntgenképe. Az első két tárlat tapasztalatai alapján talán a legnagyobb gond a helyszín megválasztása. Nem vált be a két ihelyszínes megoldás, így jó lenne minél hamarabb dönteni: vagy szigorúbb bírólati munkával szűkebb válogatás kerüljön a képtárba, vagy — mivel az idén nincs ipari vásár — meg lehetne próbálkozni a vásárváros valamelyik nagy pavilonjával. sőt, a biennáléhoz kapcsolódva elképzelhető lenne két-három egyéni tárlat — klasszikusok es •maiak, helyiek és másutt élők —, festményvásár és -aukció is, meg találkozó művészekkel, kritikusokká', társalkotókkal... (Szinte hallom a választ: .jó is lenne! De ki nyúl a pénztárcába?!) A Móra Ferenc Múzeum szervezésében folytatódik a szegedi építészeket bemutató sorozat, ezúttal Tarnai István és László mutatják meg munkásságuk javát. Két, Szegedhez kötődő — Vadász Endre és Szabados Árpád — és két itt élő művész — Hemmert János és Dér István — önálló bemutatóját is láthatjuk majd a képtárban. A Bartók Béla Művelődési Központ terveiben örömmel fedeztem föl, hogy több olyan művész alkotásai kapnak fórumot, melyek a műfaji határok elmosódását igazolják. Jakab Bori és Keményffy Gábor kerámiái, Mayer Berta tűzzománcai, A kavicscukor titka Rettentően csodáltam a fiatalasszonyt. Nemcsak a gyereke sírt — már majdnem ő is. A kisfiú azért rítt — mit rítt! Hisztizett! — mert anyja nem vett neki kavicscukrot. Vett ugyan 34 forintos narancslét, vagy fél kilónyi sertésmájat, tejből is a magasabb zsírtalmút, zöldpaprikából is a nagyobbat — ám nem vett kavicscukrot, brühühhüü ... Látszott rajta, nem spórolásból vette ki a zacskót a gyerek kezéből, hanem mert: „nem cukrozunk, nem rontjuk a fogakat, különben is, még tele az otthoni édesdoboz..." A fiúcska levágta magát a földre — majdnem megbillentette a dobozossör-piramist —, s pillanatokon belül magára vonta az összes vásárló tekintetét. Volt, aki a pártját fogta fennhangon, volt, aki az anyja magatartását helyeselte, én csodáltam a fiatalasszony lelkierejét: hóna alá kapta a gyerekét, s a pénztárosnő őrizetére bízva megrakott kosarát, kivitte a szabad levegőre. Még rakosgattam a magam szatyrába a hét végi ennivalót, amikor visszajöttek, Megnyugodva, egymás kezét fogva. Fizettek. A gyerek tartotta a reklámtasak egyik fülét, míg anyja belepakolt. Majd az előtte még viharfelhős útvonalon derűs lelki békében — jobbra el. Ropi nélkül. Ekkorka lányom van. Neked is volt ilyen korú a gyereked, önnek is megnő egy-kettőre a pici fia. Mi vajon mit tettünk volna a fiatalasszony helyében? Vöröslő foltokkal az arcunkon elfenekeltük volna csimotánkat, netán megveszszük azt a fránya cukrot, esetleg hetekig nem megyünk vissza abba az ABCbe, nemhogy öt perc múlva ... ? Megfigyelték már? Az önkiszolgálóban a nassolnivalók mindig gyerekszemmagasságban vannak a polcokon. Szülő legyen a javából, aki az elcsábult gyereknek ellenállni képes veszekedés, hisztizés nélkül, okos szóval, türelemmel, ahogy a nagykönyvben meg van irva. Vagy nem is a nagykönyvben, hanem a szülői ösztöneinkben kéne meglennie annak a képességnek, hogy korához szabott egyezségre bírjuk a gyereket? Hogy legyen elég türelmünk kivezetni négy-öt éves léte „megrázó" lelki válságaiból, az „akarom" és a „neked még ne legyen akaratod" vihariból? Nem sokkal az ABCbeli jelenet után „háttérrádiózom", azaz ebédet főzök, s a konyhát betölti az Ismét — a javából címen sugárzott szombat délelőtti műsorban a jól ismert basszus: a Gregoré. A gyerekkoráról beszél. Mert nem lapunk Rádiófigyelő rovatába készülök cikket írni, nem jegyzetelek. Főzök, mint már említettem, s csak hallgatom. Azt fejtegeti Gregor, hógy a szigor és a szeretet feltételezik egymást. Gyengédség, kölcsönös odaadás nélkül a szigor gorombasággá válik, s hangja még a szokottnál is melegebbé válik e mondatoknál. Mások erről egész könyvet imának, legalábbis tanulmányt valamelyik szaklapban, ö csak úgy elmondja nekünk szombaton délelőtt, hogy szigorral szeressük a mieinket, s hogy ebben van a nagy titok. Nem, ezt nem 6 mondta, Ezt már én mondtam, miután a fiatalasszony kézenfogva lecsendesült kisfiat, visszajött az ABC pénztárához. Pálfy Katalin Halina Krawczuri és Borza Teréz porcelánjai, Wéber Marianna jelmezei, G. Fdbri Zsuzsa fotói jelzik ezt a szándékot. Mellettük jelentősnek ígérkezik Kováts Margit festménybemutatója, Kotsis Nagy Margit plasztikai kiállítása és Ligeti Erika szobor- és éremtáriata. A November 7. Művelődési Ház több sikeres sorozatát folytatja, így az építészeti bemutatókat, a játékkiállításokat, c megrendezik a mártélyi képzőművészeti tábor hallgatóinak téli tárlatát. Arra is vállalkoztak, hogy az év végén, (születésének 100. évfordulója tiszteletére) emlékkiállítást rendeznek Szőri József szegedi festő alkotásaiból. A Juhász Gyula Művelődési Központ tárlatai az ünnepi hetek idején sűrűsödnek. Két fontos tárlat szerepel terveikben: Berki Viola festőművész vendégkiállítása, és öt alkotó — Lóránt János, Kecskés Lajos, Dér István, Nóvák András és Zombori László — közös bemutatkozása. Az ifjúsági ház elsősorban fiatal alkotóknak teremi bemutatkozási lehetőséget, elképzeléseiket a műfaji változatosság jellemzi. Hódmezővásárhelyen két hagyományos tárlat adja az éves munka gerincét. A Tornyai János Múzeum 34. alkalommal ad otthont az ószi tárlatnak, s ismét bemutatkoznak a megye iparművészei a Környezetünk tárgyai című kiállításon. Egyéni tárlata lesz többek között Krajcsovics Évának, Földi Péternek, Almásy Aladárnak. Makón a grafikai művésztelep szokásos kollektív seregszemléje mellett láthatjuk majd a két makói kötődésű művész, Kocsis Imre és Ábrahám Rafael grafikáit, és a makói születésű sajtókirály, Pulitzer József emlékkiállítását. Szentesen negyedik alkalommal rendezik meg az országos aktfotó-kiállitást, hetedszer a dél-alföldi fotószalont, bemutatkozik például Lan. tos Gyöngyi és Máté István, Bényi László és Zámbó István. Csongrádon a művésztelep tagjai állítják ki legfrissebb munkáikat, önálló kiállítást rendez Lapis András, Bukta Imre, Raszler Károly és Stéhlik János. E tárlatok csak kiragadottak a gazdag tervből. A kisebb települések is bő kínálatot nyújtanak. Reménykedjünk, a végén eredményes leltári készíthetünk. Szívesen idemásolom a megyei tanács művelődési osztálya kísérőlevelének egy mondatát, befejezésül: „Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a kiállítási terv jóváhagyása nem vonatkozik és nem azonosítható az egyes kiállítások esztétikai bírálatával." T. L. Kitüntetés Az Elnöki Tanács Kolozsvári Grandpierre Emil Kossuth-díjas írónak irodalmi munkássága elismeréseként, 80. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendjét adományozta. A kitüntetést Trautman* Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke kedden adta át. Az eseményen jelen volt Drecin József művelődési minisztériumi államtitkár és Knopp András, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető-helyettese. (MTI)