Délmagyarország, 1986. december (76. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-11 / 291. szám

Csütörtök, 1986. december 11. 11 Eszi, nem eszi.. Vakolat a bablevesben (4.) A legkritikusabb helyzetben az egyetemisták vannak. A JATE-sok és velük együtt a főiskolások, akik a híres-hírhedt föld alatti Lenin körúti menzán kénytelenek elfogyasztani a mindennapi betevő falatokat. Ha négyfogásos királyi ebéddel várnák is őket, az éjjeli menedékhelyre emlékeztető „éttermekben", akkor sem hihető, hogy jóízűen lakmároznának ott. Évtizedek óta embernek nemigen való körülmények között eszik a jövő értelmisége. (Jtött-kopott tálcákon, gusztustalan étkészlettel, terítő nélküli műanyag asztalon, levegőtlen, aládúcolt fáspincének való helyiségekben. Ugy hiszem, kár is keresgélni tovább a jelzőket, tömören így fogalmazható: a mostani egyetemi étkeztetés körülményei nem emberszabásúak. E kiábrándító helyzethez még csatlakoznak „apróságok". Példának okáért olyanok. mint az utcáig érő ebédre váró sorok — az óráik miatt későn érkezők szerencsétlenségére —; a választékhiány; a zsíros, olcsó alapanyagokból készült húshiányos, kalóriaszegény ételek. Kis adagok, egyhangú monotónia. Az adagok, normák milyenségére és menynyiségére a magyarázat itt sem más, mint az általános és középiskolások esetében. A beszerzési árak nőnek, a norma marad: a reménytelenül alacsony 16,50. Keveset, de mégis javított a helyzeten az új ösztöndíjrendszer bevezetésével majd egy időben „kitalált" a la carte lehetőség. A különböző névértékű étkezési utalványokkal á vendéglátó etter-" meiben ehetnek, s legalább választhatnak. Népszerűségét bizonyítandó, az utalványok forgalma az előző évihez viszonyítva mintegy 50 százalékkal, 8 millió forinttal növekedett. Vendéglátós gazdasági szakismeretek hiányában is megkockáztatom a kérdést: nem lenne-e ez az egyetlen vagy legalábbis egyik járható útja az egyetemisták étkezési gondjai enyhítésének, ha már kevés a remény egy ennél talán jobb megoldásra? * Érthetetlen, hogy miért kellett a körülményeknek idáig romlaniok. Hiszen egy réges-régen már látható tüneteket mutató, aztán hirtelen rohamos pusztulásnak induló étkezdehálózat már a messzi múltban megoldást követelt. Volt egy igazán jól észrevehető törésvonal is a JATEmenza élettörténetében: 1985, amikor is a régi üzemeltetőtől — az Alföldi Vendéglátótól — átvette az egyetemisták étkeztetését a Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalat. Nem akármilyen, hanem hihetetlen rossz műszaki állapotban, ami már akkor a JATE hallgatóinak, oktatóinak további étkeztetését tette kérdésessé. Sok választási lehetőség azonban nem kínálkozott. Az egyik út járhatatlannak bizonyult, hiszen egyik napról a másikra csődöt jelenteni az egyetemi közétkeztetésben még gondolatban sem volt elképzelhető. A másik — a járhatóbb út — kiépítése a vendéglátó nyakába szakadt. A szó szoros értelmében púp lett a hátán a JATE-menza, hiszen a startnál 4,6 millió forintot kellett ráköltenie pusztán azért, hogy a legfontosabb munkavédelmi, közegészségügyi, műszaki-technikai hiányosságokat időlegesen pótolja. Ráadásul a vendéglátás egy olyan területén, ahol nyereségről szó sem lehet. Magyarán férceltek néhány millióért egy foltot az így is, úgy is szétszakadó ruhára. Ahogyan egy e témával kapcsolatos feljegyzésben olvastam: „A felújításra fordított pénzzel lényegében a működési lehetetlenülést odáztuk el." Természetesen nem az a célom, hogy a Csongrád megyei vendéglátóért mondjak misét, hiszen a JATE-hallgatók érdekének és ételének óvása az óhajunk. Azért e hosszadalmas kitérő a vendéglátó háza tájára, mert az okok többek között eme ellentmondásos helyzetben is keresendők. Hiszen a vendéglátó az elmúlt és valószínűleg az idei esztendőben is az egyetemi közétkeztetésből hasznot nem húz, annak ellenére, hogy a forgalmat túlteljesíti. Aí ók pedig nem más, mint az átvett műszaki hálózat hihetetlenül leromlott állapota, spékelve az adagokért felszámolható árak nagyságával. Mindehhez járul még, hogy az étterem és konyha bérleti díjai 1988-ig megkétszereződnek. Ebben a várható helyzetben pedig a vendéglátó valószínűleg nem fog vállalkozni az eleve ráfizetéses egyetemi étkeztetésre. * Evekkel ezelőtt vigasztaló tervnek tűnt a Liliom utcában felépítendő, minden igényt kielégítő korszerű, négyezer adagos egyetemi konyha. A terveket — s ezzel együtt az egyetemisták reményeit — elfújta a szél, a pénztelenség. Jelenleg e téma nincs napirenden. Az egyetemi közétkeztetés azonban — a maga kritikus körülményeivel — napirenden van, s immáron a változtatás elodázhatatlan. így hát az egyetem — a Művelődési Minisztérium és a tervhivatal anyagi támogatósával — Százéves a kötöipar A Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület szerdán tudományos ülést rendezett a Textil- és Ruhaipari Múzeumban. Az ülésen neves szakemberek tartottak előadást a kötőipar múltjáról, fejlődéséről, abból az alkalomból, hogy 100 éve alakította meg Leitner Benő Budapesten az Első Magyar Szövő- és Kötőgyárat. Az előadások nemcsak gazdasági visszatekintést adtak, hanem felelevenítették a textil- és Ikötőipar munkásmozgalmi szerepét is, s áttekintették a kötőipari oktatás múltját, jelenlegi helyzetét. Elhangzott az is: a kötöipar jelenleg fontos szerepet tölt be a könnyűiparon belül, az egyik legrugalmasabb szakágazat, amely gyorsan képes követni a divat változásait. Ehhez hozzájárul az is, hogy a textilipari rekonstrukció eredményeként a jelenlegi körkötő- és lánckötőgépek — amelyeknek túlnyomó többsége nagyvállalatoknál üzemel — korszerű technikai színvonalat képviselnek, és így alkalmasak a divatcikkek előállítására. A tudományos ülés résztvevői az előadások után megtekintették a néhány napja megnyílt új múzeum kiállítását, amely a kötőipari vállalatok régebbi és legújabb termekeiböl ad áltekintést. (MTI) megvásárolta a Délép Kossuth Lajos sugárúti munkásszállóját a hozzá tartozó háromezer adagos konyhával, amelyet jelenleg a Dél-Tisza Menti Afész üzemeltet. A jövő év első felében a szálló felét foglalhatják el a kollégisták, s talán 1987-től az itt levő konyha látja majd el őket élelemmel. A tervek szerint azonban megmaradna tálalókonyhának a hozzá tartozó ebédlőkkel a Lenin körúti pinceétterem. A legutolsó információk szerint az egyetem vezetése még nem döntött arról, hol étkeznek majd hallgatói és oktatói a Délép-szálló elfoglalása után. De akármilyen határozat születik is, egyik sem lesz gond nélkül való. Hiszen, ha — az első variáció szerint — a szállóról hordják majd az ebédet a pusztulásnak indult Lenin körúti konyhákra és éttermekbe, akkor tulajdonképpen nem sok változik. Ha viszont mindenkinek a Kossuth Lajos sugárúti étteremben szándékoznak ebédet tálalni — ez sem az idea. Bár a régivel összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között ehetnének ez utóbbi esetben, de bizton állithatom, sem a hallgatók, sem az oktatók nem járogatnak el majd ide. Nem lustaságból. Az órák közötti idő rövidsége nem teszi ezt lehetővé. (Nem beszélve arról, hogy az SZKV-nak az ebéd idejére sűrített járatokat kellene beállítania az l-es villamos vonalán.) A fejtegetést rövidre zárva sem az egyik, sem a másik jövőbeli étkeztetési lehetőség nem igazi megoldás az egyetemisták életében. Legfeljebb áthidaló. Mint ahogyan — az egyébként népszerű — a la carte étkezés is csak akkor lenne maradéktalanul jó megoldás, ha csak és. kizárólag az egyetemisták szolgálatában álló étteremben válthatnák be utalványaikat. Hiszen most, amikor bármely vendéglátó-ipari egységben fizetőeszközként szolgál e bón, korántsem bi2tos, hogy a hallgatók mindig ételre cserélik be. Sokszor egyetlen alkalommal egy igazi többfogásos vacsoráért a hozzájáró italért váltják be, aztán a hónap többi hetében — étkezési utalványok nélkül — nincs hol ebédelni. Az egyetemi közétkeztetés úgy tűnik hát, nem oldódik meg. Legalábbis nem mindannyiójuk számára megnyugtatóan. Kalocsai Katalin (Folytatjuk.) SZVSZ- I Új buszpályaudvar küldöttség az USA-ban Gáspár Sándornak, az SZVSZ elnökének vezetésével az Amerikai Egyesült Államokba utazott a Szakszervezeti Világszövetség küldöttsége, hogy New Yorkbari, az ENSZ székhelyén átadja a világszervezet főtitkárának Javier perez de Cuellárnak a XI. szakszervezeti világkongresszus üzenetét. A találkozón véleményt cserélnek az Egyesült Nemzetek Szervezete és az SZVSZ közös teendőiről is. (MTI) Száznyolcvan nap alatt épült fel Pécs autóbusz-pályaud'-an. A csaknem 27 millió forintos költséggel elkészült pályaudvarról naponta hatszáz járatot indítanak Te is, Uram? Azt hallom a rádióból, megint született valamilyen rendelet. Naponta születik, nem kell nekem arról mindről tudnom, el is meneget mind a fülem mellett. Anynyi van már, költőnk szava közgazdasági példázattá vált: zsákba kötve nagyon kínos táncot Járni. Megint húztak egyet a zsák száján? Nem elég, ha egy üzem a maga természetes gravitációja szerint megy tönkre — nagyon sok alatt csúszik meg a talaj mostanában! —, még ráteszünk egy szénhányó nagy lapáttal? Mintha olyasmi állna a rendeletben, hogy fegyelmileg is felelősségre vonható az a főnök, aki nem tudja megszervezni, hogy a vezetés alatt álló cég minőségi hibák nélkül dolgozzon. Szegény igazgatót az.gg Darálja a rádió a napi híreket, percenként " kellene átváltanom rájuk, de aZon kapom magamat, az én fejem malomköve, még mindig az előző járja. Ami fönnmarad a sikszitán, fölöntöm újra a garatra, aztán megint. Valami baj lehet a szerkezetemben, ha most nem dercét, hanem nulláslisztet őröl. Beszélhetnek a síitákról, a palesztinokról, a fegyverbotrányról, a Salt—II-röl, sorozatban megy el mind mellettem, ez az egy azonban belecsimpaszkodik az agyamba. Hogy is van ez? Megveszi valaki a biciklit, és az első útján összecsuklik alatta? Ki tehet róla, ha olyan természete van a csavaroknak, hogy jobban szeretnek meglazulni, mint rászorulni? Aki megveszi, legyen annyi esze, hogy megnézi jól, mielőtt ráülne. Persze hogy vasvillával hányják össze a gyárban, hiszen a norma szorítja őket. Ahogy vasvilMagyar-jugoszláv újságírómegbeszélés Szegeden A Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Jugoszláv Újságírók Szövetsége kedden és szerdán Szegeden tartotta meg Hagyományos hivatalos találkozóját és munkamegbeszélését a Sajtóházban. A tanácskozás témája az újságírók élet- és munkakörülményei, szociális és egészségügyi ellátása volt. A két szövetség küldöttségeit Sebe János, a Csongrád megyei pártbizottság osztályvezetője köszöntötte. A jugoszláv delegációt Mirko Marinovics, a Szövetségi Tájékoztatási Hivatal vezetőjének helyettese, a magyart Kapalyag Imre, a MUOSZ főtitkárhelyettese vezette. A szegedi tanácskozás alkalmával írták alá á két újságíró-szövetség együttműködési megállapodását az 1987. évre. A két küldöttség tegnap délután Szabadkára utazott, ahol folytatták a megbeszéléseket. Licencszerződés A Debreceni Dohánygyár és az egyesült államokbeli Reynolds Tobacco cég licencszerződést kötött, amelynek alapján Debrecenben megkezdik a Camel cigaretta gyártását. Az amerikai cég a licenc átadásával hozzájárult, hogy a debreceni vállalat az eredetivel azonos béltartalommal és egyező külsővel gyártsa ezt a cigarettát. Iával hányják össze az autókat is, ezért majdnem mindet meg kell javítanunk, mielőtt első gazdájukhoz kerülnének. Nemzeti szerszám lett nálunk a vasvilla, maholnap mindent vele hányunk össze? Azt is beszéli a rádió, nem tudom, mi van vele, hogy az új lakások tömegeit adták át olyan állapotban, azonnal elszédült a kedves lakó, amikor átlépte a küszöböt, és a bíróságok nem győznek kemény ítéleteket hozni. Beborítják már a pörök iratai a vállalatokat, de azok nem hajlandók egyetlen csapszeget se igazítani a szerkezeten. Beáznak a csizmák? Hogyne áznának be, amikor esik az eső? Az utóbbi években ugyan ritkán áznak, mert ritkán esik, megint elfelejtünk tehát rendesen dolgozni. Milliós költségéi: kel" épülnek'' az üzemek, és milliós téte^ lekben gyártják á selejtet? Á régi erőfeszítések megsokszorozásáról beszéltek a jelentések, és széttárták a kezüket az igazgatók: mindent megtesznek, lám, dugig telve minden raktár, őket a vádak szele se érheti. És erre mondják most, hogy fegyelmileg felel érte a vezető? Meg vagyunk mi őrülve? A legjobban bejáratott gyakorlatunkat akarjuk félre söpörni? Először azt mondta az állam, nem baj, fiam, ha bajba jutottál, majd én segítek rajtad. Még több lett a ráfizetéses vállalatunk. Később már szívta ugyan a fogát, de még belenyúlt a zsebébe, és előszámlálta a forintokat. Csak úgy tehette ezt, hogy elvette onnan, ahol olajozottan ment a verkli, és odaadta trehányéknak. Most, mintha olyasmit készülne) mondani, állj elő, és felelj tetteidért. Nem arra vagyok én, hogy hibáidat takargassam. Emlékszem rá, réges-régen legalább ekkora bombaként hatott egy másik rendelet. Akkor még szinte naponta kellett megszervezni a szövetkezeteket, mert senki nem akart menni dolgozni, és ahelyett, hogy az otthon maradókat csapkodta volna karikásostorral az állam, kimondta, kötelessége a szövetkezeteknek, hogy munkát adjon minden tagjának. Tátva maradt a vezetők szája a csodálkozástól és a tehetetlenségtől. Nem elég a magunk baja, még te is, Uram? És mi lett belőle? Teherbíró szövetkezet. Most is, amikor inkább arra lenne szüksége néhány vállalatnak, hogy elverni segítse a panaszkodókat, a vezetőket kezdi el csapkodni? Nem érti meg, hogy megsokasodtak az objektív nehézségek és begyűrűztek a kedvezőtlen hatások, még te is, Uram? És Állam bácsi kegyesen bólint rá: felelj, fiam! Eddig mindig mondhatta akármelyik igazgató, hogy nem érheti vád, ilyen meg ilyen szociálpolitikai programok késztették rá, hogy azt is foglalkoztassa, akit nem tud foglalkozni. A nők és a férfiak aránya nála a legjobb, a vezetésben is, a különböző szervezetekben is, szeretik a fiatalokat, és segítik beilleszkedésüket. Annyira segítették, a régebben dolgozók személyes példával is élen jártuk, már-már azt hitte a fiatal, nem is kell dolgoznia. Kipihenheti magát a munkahelyén, hogy ne kelljen fáradtan oda állnia a külön munkához. Némelyik arra vetemedett már, hogy beült az irodistákkal nézni a videót, hiszen az akkora vívmányunk, együtt kell élveznünk gyümölcseit. Legföljebb akkor nyitotta ki a száját, amikor az irodista kapott fizetésemelést, ő meg nem. A melós kisemmizésé* rol kezdett siránkozni, és sokszor védve is érezhette magát. Mi lesz vele ezután? Fiatalsága tudata erősítheti benne a trehányságot? Vagy mi lesz avval, aki alkoholos mámorában ténfereg csak bent, de ki tanult éberséggel kerüli el mindig a szondát? Hátha megérjük, nem arra hivatkozik ezután a főnök, hogy ennyi meg ennyi ellenőrzéssel igyekezett szolgálni az alkoholellenes mozgalmat, hanem kimondja, az én bőrömre, komám, ne igyál. Az én bőrömre itt csak dolgozni lehet, pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen. És kívülre pöndöríti, akinek a szép szó nem használ. Mert alkoholmámorban csak elúszhat az ország, de nem épülhet. És nem iszik maga se. Szeret az ember előre szaladni fantáziájával, és mindjárt egész életünk jobbra fordulását várja az új szisztémától. A lehetőség óriási, mégse siessünk annyira. Várjuk meg inkább az első fegyelmit. Ahol meginthetik, figyelmeztethetik, utolsó figyelmeztetést is adhatnak a főnöknek. Netán azt is kimondják, ennyi meg ennyi időt vártunk, hogy megszervezd, ne ázhasson be a tető, de te magadat takartad csak, és nem a lakókra gondoltál. Tessék, itt a kalapod. Ne kegyelemnyugdíjért áhítozzál, hanem felelj! Nagy esemény lesz az első ilyen fegyelmi, szeretnénk ott lenni a határozat kimondásánál. Jobb lenne azonban, ha olyan föltételek teremtődnének igen hamar, amelyek lehetetlenné, élhetetlenné tennék a rosszul végzett, vasvillával összehányt munkát. Föltehetően új szakaszba lépne a szocializmus, a jó minőség korszakába. Régóta várjuk. Horváth Dezső