Délmagyarország, 1986. december (76. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-08 / 288. szám
Hétfő, 1986. december 8. 5 Ház - lepelben Finis -a szegedi rádióstúdió építésében Néhány napja egy nyugdíjas férfi hívta a rádió illetékesét. Mérgesen követelte: ugyan, tegyenek már valamit. mert a szegedi adás tönkreteszi mindennapos szóra„visszaálmodták" az ügyvédi kamara egykori épületét olyanná, mint volt a? kilenckozását, zavarja kedvenc adója vételét. Nehezen értette ven esztendeje. meg, hogy a hiba alighanem a saját antennájában van. Egy nem létező adás ugyanis nem zavarhat idegen rádióhullámokat. A szegedi rádióstúdió pedig egyelőre létezik is, meg nem is... Létezik, működik —, ám erről a nagyközönség nemigen tudhat. A háttérmunka, az előkészületek időszaka ez a mostani. Szervezés, egyeztetés, tervezés: nem látványos dolgok, de annál fontosabbak. A Magyar Rádió műszaki igazA stúdiók kettős gatóságának egész kis had- és le, ahogy az igények megserege, beruházók, elektronikai szakemberek, tervezőmérnökök dolgoznak azon, hogy a jövő év derekára minden a helyén legyen. De ne szaladjunk olyannyira előre az időben. Legelsőbb a háznak kell elkészülnie. Rohamosan közeledik a műszaki átadás határideje, december tizenötödike . . . Mostanában a Délterv és a Csomiép szakemberei szinte naponta találkoznak a Rádió beruházóival, hogy az utolsó szakaszban is minden olyan igénnyel készüljön, mint eddig. Nem kevés fejtörést okozott tervezőnek, kivitelezőkívánták védőfalán „dobozok' rugókon állnak, és rezgéstől, zajtól tökéletesen védik a benti világot. Nem kis feladatot jelentett építőnek és tervezőnek a két és fél esztendős felújítás, hiszen az efféle tapasztalatnak híján voltak. Hazánkban több mint három évtizede nem épült rádióstúdió. A Tanácsköztársaság útja 7. alatti épület a minap takaros leplet kapott. A fagytól óvják így a homlokzatot, amelyet a Műemléki Felügyelőség építői új vakolatnek egyaránt, hogy miként tal burkoltak. Igényes munMiközben az épitök — a Csomiép munkásai és a majd tucatnyi alvállalkozó szakemberei — az'utolsó simitásrtkat végzik, a stúdió egyelőre maroknyi gárdája a jövendő feladatokra készül. Ismerkednek a müsortervezés számitógépes programjával, feltöltik sok ezer órányi zenei és prózai felvétellel a hangtárat, katalógust szerkesztenek, sajtóarchívumot készíbelül hatalmas tenek. Januártól összeáll a vannak, amelyek teljes együttes, és szigorú folyik stúdiók szintjén például a homlokzat, az egykorit mintázó ablaksor egy folyosót, afféle „hangcsapdát" takar, amögött falakat mozdítottak el, födémeket csúsztattak fel lehet egyeztetni a hagyománytiszteletet és a korszerűség követelményeit, hogy miként őrizheti meg a ház egykori értékeit, szépségét úgy, hogy a legmodernebb technikának is biztonságos helyet nyújtson. Mást látni tehát kívülről és belülről. A kájukat kényszerű döntés előzte meg. A nyáron derült ki, hogy az évtizedek olyanynyira megviselték a ház köpönyegét, hogy az utolsó tégláig le kell verni és újra vakolni. A tervezők, a Délterv mérnökei — Csépé László építész irányításával — menetrend szerint majd a műhelymunka. Próbaműsorokat készítenek, ezek némelyike az éterben is elhangzik. A jövő év nyarán megindul a rendszeres, napi műsorsugárzás. A Szegedről sugárzott műsorok egyébkent nem zavarnak más adókat. Nemzetközi egyezmények szabályozzák az adósávokat, a szegedi stúdió is olyan tiszta mezőt kap. ahol nem mások rovására hallatja majd hangját. Mind a 70 MHz-es — ismertebben: az OIRT — sávban, mind a 100 MHz-es — régebbi nevén CCIR — tartományban sugározni fogja műsorait. Ez azt is jelenti, hogy a Dél-Alínld három megyéjének hallgatói csak URH-sávos készülékeken vehetik a szegedi stúdió adasait. Várkonyi Balázs n kaméleontermészetií árajánlat Trabant-kálvária A Doktornő (saját kérésére nem írom ide a nevét) július 10-én elégedetten távozott a gépjárműjavító kisszövetkezet telepéről. Ígéretet kapott arra, hogy karambolos Trabant 601-esét 28 ezer forintért kijavítják. Majd a szerviz vezetői rábe A hiánygazdaságban a fogyasztó kiszolgáltatott helyzetben van. Idehaza a kéréslet leginkább talán gépkocsiból haladja túl a kínálatot. Az elöregedett járműpark kivételezett helyzetet teremtett a szervizek számára is. Ez az állapot, tálcán kínálja visszaélésekre a lehetőségeket. A megrendelő semmibe vétele, az adott szóra való nem figyelés, e szolgáltatási terület nem egv gazdálkodó egységeben nem kivételes eset. Egy-egy elriasztó eset közreadásával nem lehet megoldani a feszítő gondokat. Ez legszélték a kormányösszekötő feljebb csak a problémák felszínen tartására elegendő. és a kormánymű cserejere a számlát csak kifizetés után is, mondván, így fiatalabb engedték volna megnézni, a évjárat kerül a forgalmi en- tavol Iévf-> telepvezető engegedélyébe is. Ennyi jóindulat délyéhez kötötték az előzetes láttán dehogyis kételkedett a megtekintést, szóbeli ígéretben, ami a költ- Október 20-án végre a ségek felső határát 40 ezer Doktornő és férje tudott taforintban szabta meg. Az lálkozni a kisszövetkezet elígéretet Egri László, az ak- nőkével, Juhász Isti:ánnal. kori telepvezető tette. A szer- Az elnök elismerte a szövetviz 7 hetes határidőt is vál-. kezel által elkövetett hibálalt a munka elvégzésére, kat. Ekkor látta a Doktornő, Ezt a gyorsaságot a gépjár- hogy a valamikor hevenyészmű-javitósok nem tudták Ve kitöltött megrendelőlapra készletezes tartani. De az árak is egyre teljesen nyilvánvalóan utólag röl. nőttek. Augusztus végén 45 rávezették a 60 ezer (!) foezer, szeptember 5-én már rintos árajánlatot. Még néPech, hogy közben a motor és a karosszéria is drágult. Az elnök szerint nem rosszhiszeműen jártak el munkatársai, noha az okirat-hamisítás tényét is elismeri. Szerinte felelőtlenség és felületesség tortént „csak". Ez nem vet jó fényt a kisszövetkezet munkájára, de a tényeken most már ninos mit változtatni. Szó esik még a kis egységek gazdálkodásáról, a lehetetlenségeiJuhász István rövid sétára invitál a műhelyekbe. Be52 ezer forint volt a megje- hány napos tortúra, és az .vallom érdekel milyen kólóit összeg. Aztán szeptember tfnyagkivetelezési jegyek és 12-én Egri már azt mondta a a korábbi számla átvizsgáláDoktornönek, hogy félreérté- Sa alapján elkészült az 55 örömmel látom.'' hogy a nehéz években a tisztes fejleszrülmények között dolgoznak a Cserzy Mihály utcában. sek (!) miatt Sajnos az egész ezer 881 forintos új számla. futóművet kicserélték, igy a A karosszéria két sérülése tésre is futja. Uj üzemcsarszámla végösszege 57 ezer azóta sincs kijavítva és az nokot is építenek Befejezéíorint körül lesz. Szeptember elektromos rendszerben elő17 -én aztán a kisszövetkezet előjönnek hibák. A valamimár átadta volna a tulajdo- kori megrendelő irtózik a nosánaTt a — szerintük — gondolattól, hogy garanciás kész Trabantot. Csakhogy az javításra jelentkezzék a kisúj telepvezető, Misur Gábor szövetkezetnél, a következő hiánylistát volt A történetnek minden apkénytelen elfogadni: elfeled- ró részlete nem kerülhetett ték beépíteni a teljes ablak- be az előző sorokba. Ahhoz mosó berendezést, a belső is kellett a hely, hogy megvilágítást, a műszerfali ha- hallgattassák a másik fél. Juhász Istvánnal előzetesen nem tudom közölni jövetelem célját. Amikor megemlítem a nevet, látszik rögtöp : tudja miről érdeklődöm. S nem titkolja, meglepődött az úgy folytatásán, mert „a mutartót, a 4 speciális kontroli-lámpát, nem kötötték vissza a benzinszintmérőt, a tolatólámpát, az új karoszszéria négy helyen sérült volt, elkeveredett az eredeti panorámatükör és a pótkerékrögzitő szíj. A pótlásokra Doktornövel barátságban válmost 5 napos határidőt ígér- tak el". Megtudom, hogy a tek. Aztán még hétszer kap- 28 ezer forintos árajánlatot tak üj határidőt. A megje- tevő Egri László ma már nem lölt napokon reggelente még telepvezető, hanem beosztott mindig megígérték telefo- szerelő. Leváltásának nemnon, hogy mire lemegy a csak ez az ügy volt az oka. nap, hazakerülhet a kocsi. Aztán az elnök tájékoztat. De a szerviz kapuján rendre hogy milyen nehéz a régi csak a csalódott tulajdonos Trabantokhoz alkatrészt szefordult ki. Október 8-án rezni. Ujakat szinte egyáltavégre átvehette a Doktornő Ián nem lehet venni. Igv a sokáig betegeskedő 601- csak úgy képzelhető el új esét. Csakhogy az 57 ezer jobb oldali futómű beépítése. 200 forintról szóló számla ál- ha ez új differenciálművel és adására már Misur Gábor új bal oldali futóművel tárnem vállalkozott. Beosztottai sul. Így már nő az összeg. sére csak jövőre lesz pénz. A közelmúltban indították a jobb minőséget garantáló festőfülke munkáját. Kívánom, hogy az új létesítményekben munkájuk is legyen! Gyanítom, hogy ehhez valami olyanon is változtatni kell, ami pénzbe sem kerül. S ezután a korrektség alól egyetlen ügyfelük sem lehet kivétel. A konkrét ügyre visszatérve: a Doktornő három és fél oldalas, sűrűn telegépelt beadványt írt a Népi Ellenőrzési Bizottsághoz. Tehát folytatás következik . .. Bölr István A szezon, a fazon meg a világ ~ Vámos Miklós-ősbemutató a nagyszinházbon Both András (Auguszt), Janisch Éva (Jula) és Somló Gábor (Orvos) az előadás egyik jelenetében Az Üj Tükör legújabb szú- ren. Csakhogy. Mivel a na- hiszen „antropomorfizál" mában olvasható egy interjú pilap közismert terjedelmi Sándor János, még a kutyát Cseres Tiborral A kitűnő korlátai és egyéb, nem ép- és a papagájt is emberek iró sok egyéb mellett arról pen közismert, de különböző, jelenítik meg — viszont még is beszél; egyszerre örömmel nem túl rokonszenves érzé- ebben a törekvésben is epés szomorúsággal veszi észre kenykedésekre kényszerszül- pen a gondolatiság sül el a legújabb írói generációk te „hagyománytiszteletből" visszafelé. Mert illusztrálni működésében, hogy „az utób- ügyelő megfontolások egy- az eredetileg is hangsúlyosan bi évtized nagyon mélyen aránt csakis olyan irányba illusztrálni akarót csak beleivódik a születő művek perditheiik az ember gyere- „megemelten" lehet. Ha úgy erkölcsi világába." És: „en- két, hogy — kinek öröm ez, tetszik: igy „hűtlenebbül". S nek a nemzedéknek, amely ne feszegessük — csupán hiába fogadjuk el szinte lámost jelentkezik .. az a jel- egyetlen kritikával részeltes- tatlanban a feltételezhető, legzetessége, hogy társadal- se véleményében a hétfői kezet tehetetlenül széttáró mi útkereséssel telítődik, s lapszám olvasóit. magyarázatot a darabban ha valami, a bizonytalanság A Világszezonnal mint iro- időnként olvasható instruktelepszik müveikre.... . A mai jalmi művel igazából nincs ciókra utalva: „a színház aknák helyei, tétova tapoga- mas bajom mint a Cseres anyagi lehetőségeihez kétókkal keresik ifjú fűzszeré- Tlbor által' oly frappáns pest." szeink, s azt hiszem, a mai nagyszerűséggel megfngal- Egészen más kérdés peraknákat még nem lehet fel- maz.ott látlelet mondandója: sze. mennyire érezzük általászedni, mert életünk olyan a világot most egyetlen hon igazán totális világnak harcmező, ahol már és még strandon felmutatni akaró a plázson megmutatni kiössze vannak keveredve az. szerzői igény és ennek meg- vánt univerzumot, mennyire ellenség aknatelepítései a valósulása kpzött érzésem érezzük sajátunknak, menysaját aknáinkkal." szerint a tétova aknaszedő a n.vire művinek, elidegeneAmikor az ember végigol- seregből jólismert, „65 min- dettnek, komplexusok és vasta Vámos Miklósnak, a tájú"' aknakeresője tévelyeg, egyéni ítéletek esetleges őszneves írónak (egyben kiváló bizonytalanul meg-megre- szességéból következő alkopublicistának) Világszezon megve. Az emberiség né- fásnak. Ám az értékelemcímű darabját, úgy érezheti pei. sőt, általában. a fajtánk Z£S örök sokféleségén túl a — hirtelenében színházért egyedei között tapasztalható Világszezon, ne feledjük: kikeli kiáltania. Méghozza ket- teljes kommunikációs érlet- sérlet féleképpen, kétfelé meggon- lenség szomorú következmédolásból. Annyira „antidrá- nyei. korunk különféle (sajma" a Világszezon, hogy a nos. nem igazán totálisan kritikusi véna és a jó érte- sz.ámbavett) középponti balemben provokatív értelmi- jai azért sem lehetnek a néségi érdeklődés azonnal hat- zönek elég hatásosak, igazán ni kezd: gyorsan színpadra felkavaróak, katarktikusan Zsuzsa stílusos „fürdős" jelvele, lássuk csak, hogy s megvillantottak — mert az mezei biztosítanak keretet — mint állja a próbát odafönn, önmagukban drámai tények, akad néhány alakítás, amely Ugyanakkor: éppen a darab atombombától környezet- a mar említett célzatos „lóeredendő extremitása, speku- szennyezésig, terrorizmustól szereplőtlensegböl valamelativitása, erőteljesen. „Vá- krónikus személyiségtorzulá- 'vest kiemelkedik. Elsőként mos Miklós-hagyományosan" sokig — nem drámai dra- Jaka'> lamast kell most modellizáló jellege követel maturgiával vetítettnek említeni: Tatája („60 felelt") rendkívüli szcenikai fogé- elénk. Vámos Miklós az ere- azért tetszett, mert egyszerkonyságot. ötlet-, eszköz- és detiség különben dicséretes elgondolásérzékenységet, ára- igézetében ugyanakkor kidó, autonóm kísérletező ked- zárja írói eszköztárából a Ekként. kell hát fogadni, és természetesen értékelni is. A nagyszínház szinpadan zajló kavalkádban — amelyhez Miro János okosan praktikus díszletei és Molnár re tudott örök (és mondjuk Monarchia korabeli) nagypapa és jó néhány jelenet alkotó fantáziának hagyományos abszurd vagy fiatalosan friss, egyszemélyes katalizátora lenni. Stílusos, higgadtan átgondolt alakítás volt Fodor Zsóka Matildja és Egyházi közgyűlés A Magyar Izraeliták Or- Magyar Izraeliták Országos szágos Képviselete vasárnap, Rabbitanácsának elnökévé 7-én tartotta meg szokásos rir. Schőner Alfréd főrabbit, évi teljes ülését, melyen dr. eddigi elnökhelyettest váLosonci András elnök'beszá- lasztották meg. Az. ülésen jelen volt Sarkad! Nagy Barna, az Állami Egyházügyi Hivatal molt a képviselet egyéves munkájáról, és szólt a következő év feladatairól A lyettese. vet. az korlátokat nem szabó meg- abszurdoid közelítésmód bevalósítást. Még akkor is, ha járatott, „lebontásos" metotudván tudjuk, hogy anyagi dikáját is, s nem használja természetű nehézségek épp- a blődli, a tragikomédia vagy Kovács Zsolt Baltazarja: paúgy gátat jelenlenek, mint a groteszk szatíra többé-ke- r"suk kimondottan kellemes, térbeli-technikai megfonto- vésbé tradicionális eszközeit A fürdőruhában különösen lások. sem. Mindez nem volna baj, dekoratív megjelenesü VasaVámos Miklós furcsa ko- sőt: ez a spekulativ, jel- r-t /VTonifca (Anton.a> es Mtmédiájanak nagyszínházi ős- legzetesen tézisekre építő el- Sand°r <AIi) ifjonti bemutatója, az újjáépített járás akár még a gondolati- kettosevel sincs baj akarszínház tulajdonképpeni pró- ság olyan szédítő mélységeit CSJk az Iv.ant al?.Kl.t" .rf*r7 zai debütálása után most szí- is megvillanthatná előttünk, ™al.Petf e„s az O'f.1 Jatszo vem szerint azt mondanám: hogy akár bele is bukhatna Markovits Bort al-hazasparkét kritikát kellene írni. a gondolkodni valóban aka- }aval Nagy kar, hogy a fe Egy „hivatalosat" meg egv, ró néző - ám így. ehelyett fe elenkulo d.alogusokat alközönségvélekedést szigorú- zavarba jön. Nem tudja el- talaban hullámzó d.namikaan tükrözőt - mondatná az dönteni: a Világszezonban val Wtó a naigyszamu emberrel a szakmai önirónia ábrázolt szezon immáron ne- szerepiogaraa tagjai, a csacinizmusa. Am komolyra for- Sa»v előjelű antidrámaisága patmunka jóindulattal szólva dítva a dolgot is váltig ál- mennyiben adódik magából d^og Holott ha valäm.kor. ,.. . . ,- •? . ., itt aztan mindent eldonto l.tanom kene az elozot: az a szezonból - es menny.re kovctelmény Amikor ^ első vallozatban el kene me- a fazonból. dig a magasból a színpadra Sándor János rendezése és a nézőtérre egyaránt (két ezúttal önnön dugájába dőlt: alkalommal is) röplapok azt az igyekezetét szenvedte szállingóznak lassan alá, a meg. amelyre láthatóan leg- Világszezon-plázs képzeletinkább koncentrálni akart beli országának képzelt nyel.. .,, ... ,,. — a feltétlen főhajtás tisz- vén tudatván a jelenlevő gat, atul cettig, feketen-fehe- te(etét a mű előu A Vi- magyar világ Világszezonlágszezonban Vámos Miklós nézőivel valamifajta figyelegyfajta nyelvet kreált — a meztetést, hogy aszongya rendezés a Világszezonhoz „Ugor Ugor! On generál ponem. A hűség itt túl kevés, litike szituaeia mai rontobmi több, önmaga ellen for- bar" stb., stb. — nekem, dul: a főszereplők nélküli, őszintén szólva, roppant ketételeket illusztráló nagy kol- vés reményem maradt, hogy lektív játék szinte csak jel- az érintettek — még jó dazésszintű figuráinak ellen- rabig — nem tévesztik öszpontozására, eme óriás- sze a szezont a fazonnal. Így massza oldására a hangef- kerek a világ. Pedig lehet íektek legalább .»nnyira ám, hogy tényleg „on generál nem elégségesek, mint a politike szituaeia mai ronmotorbicikli a színpadon, lobbar", meg a többi. Nem is cz az igazán fontos, Domonkos László ditálgatni azon, tulajdonképpen miféle szezon is ez a Világszezon. A másodikban viszont előtérbe kellene helyezni a fazont, ázaz a szegedi előadá'' teljes valpsááltalános elnökhe-